Alapige
Tedd kardodat hüvelyébe
Alapige
Mt 26,52

Péter a Gecsemáné kertben Krisztus védelmére kardot ránt. Milyen oktalan tanítvány! Urát karddal akarja megvédeni. Ennyit tanult a legjobb tanító iskolájában három év alatt... Pedig ennek a tanítónak az iskolájában a tanulónak elsőrendű módszert kellett megtanulnia. Péter úgy cselekszik, mintha nem hallgatta volna a Hegyi Beszédet: Aki arcul üt jobb felől, fordítsd oda a másik orcádat. Péter itt kardot ránt, pedig meg sem ütötték. Péter levágja az egyik szolga fülét. A legszentebb ember közelében vér folyik a tanítvány miatt. Mi lett volna a Krisztus ügyéből, ha Ő megálljt nem parancsol? A Gecsemáné kertjében a tanítványok kis csapata a nagyobb ellenséggel szemben felmorzsolódik. Ez lett volna a világ Megváltója munkájának a vége. Még elgondolni is rettenetes! Mi lett volna Krisztus ügyéből? Az ellenség azt mondta volna, hogy a tanítványok kis csapata a rómaiak ellen harcoló fegyveres közösség és nem több. Jézus ügye eltűnt volna a világ színpadáról. Milyen tanuló vagyok Krisztus iskolájában? Megbukom-e, vagy jól vizsgázom? Nem elég, hogy életemben a Jézus ügyében valahogy ott vagyok. Ennél sokkal fontosabb az, hogy hogyan vagyok ott. Ottlétemmel szégyent, vagy dicsőséget hozok-e az Ő nevére?