Milyen szerencséje volt Júdásnak. Neki sikerült az, ami előtte senkinek sem sikerült. Sem Heródesnek, sem a farizeusoknak. Sikerült elfogatni az Isten Fiát. Azt, aki lecsendesítette a háborgó tengert, aki öt kenyérből és két halból tudott táplálni ötezer embert, aki feltámasztotta a halottakat: Júdás el tudta fogatni. A tanítványok közül egyedül Júdás származott Júdeából, a többi tanítvány mind galileai volt. A tanítványok között volt egy belső kör, melyhez csak Péter és János tartoztak. Nem fájt Júdásnak, hogy ő nem tartozott közéjük? Nem égette az irigység, hogy mások magasabban állnak, mint ő? De nem azért tudta elfogatni Júdás Jézust, mert erős volt és bölcs, hanem azért, mert Isten engedte magát, gyengének" lenni. Ha Isten akarta volna, Júdás Jézus ellen semmit sem tudott volna tenni. Azért tudta elárulni, mert az Atya megengedte. A sikert Júdásnak Isten adta. Azt a Jézust fogatta el. aki őt elhívta, aki egyszer elment utána és megkereste. Az Ige megjegyzi: Egy a tizenkettő közül. Jézus lelki szenvedései felülmúlták a testi szenvedéseket és lelkének a legjobban fájt, hogy az egyik tanítvány adta Őt az ellenség kezére. Júdás akkor jött, amikor jönnie kellett. Sem előbb, sem később. Nemcsak a hitvalló, hanem az áruló 1s az Isten kezében van.