Jézust földi élete kezdetén és végén nevezik királynak. Először egy tanítvány nevezte annak, élete végén pedig a Virágvasárnapi sokaság. Magát egyszer mondta királynak, Pilátus előtt. Volt idő, amikor királlyá akarták tenni, de nem vállalta a földi királyságot. Az emberek vállukra vették volna és kitörő lelkesedéssel királlyá kiáltják, ha elfogadja. Jézust életében eddig még nem ünnepelték. Most elfogadja az ünneplést. Megengedi az ünneplést azért, mert órája elérkezett és a próféciának be kell teljesednie. A bevonulás alkalmával számunkra meglepő dolgok történnek. Feltűnő, hogy az ellenség nem mozdul meg. A Jézust ünneplő sokaság végigvonul az utcán és senki nem áll ellene. Pedig a rómaiak szigorúan ügyeltek minden megmozdulásra és elfojtottak minden zendülést. És most szó nélkül folyást engednek annak, ami történik. Jézusnak eltűrik, hogy királynak kiáltják. Az ellenség néma, mint a kő. Nem támadnak ellene sem a farizeusok, sem az írástudók. A templomban sem fejt ki ellenállást senki. Most Ő a helyzet ura. Nem azért, mintha az ellenség megváltozott volna. Csak egy valami változott meg. Az Atya most nem engedi megtörténni. amit eddig megengedett. A király ünnepelni akar. A három év tele van ellenállással. Most megszűnik minden ellenállás. Záloga ez a bevonulás az eljövendőnek, amikor meghajol előtte minden térd, Földön és az égen.