Tavasz eleje óta Pál apostolnak a Korintusi gyülekezethez írt első levelét olvassuk, s azt vizsgáljuk, milyen kérdésekkel és kihívásokkal szembesült ez a nagyvárosi gyülekezet, amelyet az apostol alapított missziói útja során. Ezeket a kérdéseket és kihívásokat a kor kultúrája határozza meg, ugyanúgy, ahogyan bennünket is formál és alakít a kor, a kultúra, amiben élünk. Sok kérdést vett már végig a levélben az apostol, míg a ma olvasott 15. fejezetben egy utolsó nagy témához érkezik el: a feltámadás kérdéséhez, úgy, ahogyan ez akkor és ott a korinthusi gyülekezetet érintette.
Ezen a bibliai szakaszon gondolkodtam már egy ideje, amikor a gyülekezeti táborból hazafelé utazva, már közel a házunkhoz bekapcsoltam a rádiót, és ott felhangzott a dal:
Egy pillanatra megnyugodhatsz, zaklatott lelked megpihenhet ebben, aztán ki kell lépni belőle, merthogy különben ez csak egy álom, ez nincs.
Pál evvel summázza: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." Ha nem hiszed a feltámadást (keresztényként!), akkor a következmény: minden embernél nyomorultabbak vagyunk! Mert a legnagyobb reménységről derül ki, hogy nem reménység.
Pál végigvezeti ezt a gondolatot, majd ezt mondja (és igazán ezt most kiabálnom kellene, mint ahogyan szerintem Pál is tette, legalábbis a leveléből így olvasom): „Ámde Krisztus feltámadt a halálból, mint az elhunytak első zsengéje." Itt már nem magyaráz, itt hirdet: Krisztus feltámadt a halálból, mint az elhunytak zsengéje! És mivel Krisztus feltámadt a halálból, minden mássálett! Lássuk, hogy mi következik ebből!
3. Mi következik abból, ha hisszük a feltámadást?
Először, egy megújult világ ígérete. Egy érv, egy kép, és egy kozmikus látomás az, amit Pál ezek után a korinthusiak elé ad. Mindezzel Jézus Krisztus feltámadásának teljességét, győzelmének minden következményét hozza közel szívünkhöz.
Egy érv: Ádám és Krisztus
„Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghaltak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek." Ebben a párhuzamban értjük meg, mi Krisztus feltámadásának igazi jelentősége. Isten jónak teremtette a világot, nem volt benne bűn és erőszak, gyűlölet és háború, igazságtalanság és elnyomás, fájdalom, házassági probléma, hűtlenség, válás, testvérgyűlölet, betegség és halál. De az első ember, Ádám, akinek Istent kellett volna képviselnie ebben az élettel, szépséggel teli világban, Isten ellen fordult. Elszakította magát tőle, az élet forrásától, és így nemcsak az ő életében, hanem az egész teremtett világban megjelent a bűn, a rombolás, a szenvedés és a halál. De azt mondja Pál: ahogyan egyetlen ember, Ádám által jött be a halál, nézzétek: szintén egyetlen emberben, Isten Fiában, aki emberré lett, Krisztusban, az ő feltámadásában Isten győzelmet szerzett a bűn és a halál felett. Ahogy mindannyian ott voltunk, titokzatos módon az elsőben, Ádámban, mint ősszülőben, úgy ott lehetünk mindannyian a másodikban, Krisztusban, és részesei lehetünk ennek az új életnek. Mindezt egy képpel hozza közel az apostol.
Egy kép: Krisztus a zsenge
„… első zsengeként támadt fel Krisztus…" Az első hajtást, Krisztust, a zsengét, Isten rendje szerint, követi majd a többi. Most Krisztus támadt fel, de ez nem állhat, nem létezhet magában. Nem lehet Krisztus feltámadását így önmegában nézni. Tekintsd végig a történetet: milyennek teremtette Isten a világot, hogyan romlott ez el Ádámban, hogyan kezdett Isten győzelmet Krisztusban, amikor feltámasztotta a halálból – de ez csak a zsenge, a történetnek egy pontja, a közepe, azért történt, hogy jöjjön a folytatás! Krisztus feltámadt, és Őt követik majd mindazok, akik Benne vannak, és akik Benne bíznak. Ami Ádámban megromlott, annak helyreállása Krisztusban elkezdődött. Ezért a győzelmi kiáltás: „Ámde Krisztus feltámadt a halálból, mint az elhunytak zsengéje.” A történet elkezdődött, de még nincs vége. A java hátra van! Mi az, aminek első zsengéje Krisztus feltámadása? Mi következik hát? Pál apostol szerint még annál is több, mint csak hogy mi magunk testben feltámadunk. Az apostol egy megújult világról beszél.
Egy látomás: a megújult világ
Isten rendje szerint bontakozik ki a történet, jelenik meg mindaz, ami Krisztus feltámadásában megszületett. Isten idővel Krisztus lába alá veti minden ellenségét, végezetül a halált, és beteljesíti Isten uralmát: „… hogy Isten legyen minden mindenekben." Ami nem azt jelenti, hogy megszűnik a világnak az anyagi valósága, hanem éppen azt, hogy újjáteremti Isten a világot és ebben a világban Isten uralma lesz teljessé.
Mit jelent ez személyesen? Befejezésül két dolgot szeretnék említeni. Ez válasz a legmélyebb személyes és egzisztenciális kérdéseinkre.
* Először a vigasztalásban. Ha ez így van, akkor a bűn és halál hatalma az életünkben legyőzetett; minden megoldatlanságunk, megtörtségünk, a világ minden fájdalma, minden erőszaka, minden nyomorúsága – minden más perspektívába kerül. Az evangéliumi reménység ez: ezt a teljességet, megelégedést, gyógyulást, ezt az új valóságot senki és semmi el nem szakíthatja tőlünk. Ez nem egy álom, hanem valóság – ha Krisztus feltámadt a halálból. Mert ennek a valóságnak az első zsengéje Ő. Mindez Isten népének az öröksége. Azért mondom így, mert nagyon sokan azt mondjátok: hiszitek, hogy Krisztus feltámadt a halálból - akár azért, mert tényleg a Szentlélek által találkoztatok Vele. De nagy baj, ha nem tudjátok összekötni ezt az eljövendő világ valóságával, mert annyira egyénileg, csak személyesen élitek ezt meg. Azt akarom, hogy lássátok; ezt akarta Pál apostol is, hogy lássuk; hogy ha Krisztus feltámadt a halálból, az egy zsenge. Az a történetnek egy része, és ha az valóság, akkor nem lehet, hogy ne kövesse mindaz, ahogyan Isten Krisztusban újjá teremti a világot. Ha igaz, hogy Krisztus feltámadt a halálból, akkor igaz az is, hogy Benne Isten újjá teremti az egész világot, feltámadnak a halottak, meggyógyul és teljessé lesz az egész teremtettség. Ha az utóbbit nem hiszed, akkor igazán mélyen az elsőt sem hiszed. Vagy ha igen, ha hiszed Krisztus feltámadását, akkor azzal együtt jár mindez. Engedd, hogy a Szentlélek ma az úrvacsorában vigasztaljon ezen keresztül bármiben, ami az életedben van.
* Másodszor: nincs más olyan igazság, vagy olyan történet, amely lehetővé tesz ebben a világban egy egységes, koherens életet. A feltámadás és az újjáteremtett világ biztos reménységét olyan koherens módon kapjuk, amiben az emberben lévő mély vágyakozás egy hibátlan, tökéletes világ után nem kerül összeütközésbe azzal az élettel, amit most élünk.
A legtöbb vallás a vágyott tökéletes világot valamilyen idealizált formában kivetíti (visszatérés a nagy körforgásba, sok-sok egyéb elgondolás). Ez pedig együtt jár azzal, hogy a jelenvaló világ a maga testi-anyagi valóságával lenézendő, megvetendő, ha az újba, a lelkibe, az örökbe tartunk. A vallások, amik arról beszélnek, hogy így vagy úgy eljön majd valami végső jó, nem tudják ezt az előrevetítést egyben tartani azzal, hogy ez a mostani világunk jó, élvezhető és élhető világ, mert Isten teremtése. Nagyon sok ember azért utasítja el (tévesen) az örökkévalóságot, mert nagyon szereti az anyagi, testi lét örömeit és ajándékait: a természetbe kimenni, jókat enni, szeretni, ízlelni, ölelni. Lenézni, megvetni mindezt egy homályos sejtésért, hogy az öröklétben, az angyali karban majd valami lelki valóságban, testetlen, formátlan alakban énekeljünk?
Sok humanista, idealista világkép a másik oldalon azt mondja: ezt a földi életet tegyük jóvá, szervezzük meg, hozzuk el a földi paradicsomot! De ezzel meg az a baj, hogy hiába szervezzük már annyi ideje, csak nem tudjuk elérni ezt a földi boldogságot. És az is baj vele, hogy aki azt tűzi ki célul, azért küzd, abban hisz, hogy ezt a világot majd bármilyen ideológiával jóvá tesszük - az nem tud abban bízni, arra várni, hogy Isten fogja egy napon újjá, jóvá tenni az egészet.
A keresztény hitvallás és reménység azonban, mely szerint Krisztus testben támadt fel, és Isten uralma egy napon egy újjá tett, de anyagi, fizikai világban testet ölt és teljessé lesz - azt jelenti, hogy ebben a földi életben hálával és reménységgel élvezhetjük és munkálhatjuk mindazt, amit Isten adott, és közben radikális reménységgel hisszük, hogy egy napon újjá lesz minden. Nincs még egy olyan világkép, mint az Evangélium, ami egyben tartja számunkra a kettőt: az élet igenlését és az örökkévaló reménységét. Itt élvezhetjük testben mindazt, ami van, mert ez Isten teremtése – ami pedig nincs, ami elvész, ami miatt sírunk olykor, arra ott van a válasz, hogy Isten egy napon újjá teremt és teljessé tesz mindent.
Hiszem a test feltámadását és az örök életet.
Ezért az úrvacsorában most, amikor Jézus Krisztus értünk megtört testének és vérének jegyeit vesszük magunkhoz, akkor nem csak emlékezünk, hanem hisszük, hogy a Szentlélek által jelen van és erősít, táplál. Továbbá azt is hisszük, amikor úrvacsorázunk, amikor magunkhoz vesszük a kenyeret és a bort, mint az úrvacsorának a jegyeit, hogy ez az eljövendő világ nagy ünnepének, Jézus teljes uralma hatalmas ünnepének, a Bárány mennyegzőjének az elővételezése. Előíze annak, amikor Isten újjá teremti a világot, és amikor Jézussal együtt esszük majd ezt a vacsorát. Ezért azt szeretném, arra hívlak most az úrvacsorában, hogy amikor kijössz ide a körbe, amikor megrágod, ízleled, és lenyeled a kenyeret, amikor ízleled és lenyeled a bort, amikor tehát a magad testi, fizikai valóságában kapod Isten ígéreteit, akkor legyen ez benned, jöjj így a jelenlétébe: egy napon a feltámadt, dicsőséges testben, egy feltámadt, újjáteremtett világban újra együtt esszük ezt a vacsorát Jézussal, és mindazokkal, akik benne hunytak el. És ez valóság. Ennek az új világnak és benne az új életnek a garanciája, a pecsétje Isten népében az úrvacsora. Mert Krisztus feltámadt, és mi is feltámadunk! ÁMEN!
(Lovas András)
Lekció
Ézs 65,17-25