Szeretettel köszöntöm iskolai istentiszteletünkön a gyermekeket és felnőtteket! Hallgassuk együtt Isten igéjét. Amikor a gázvezetéket egy helységbe beviszik, föltúrják az utcákat. A fővezetéket behozzák, és utána, aki akar, rácsatlakozik a fővezetékre. Aki ezt megteszi, annak a házában ott lesz a gáz, és ha bekötötték, akkor lehet főzni, lehet fürödni a meleg vízben, lehet fűteni; minőségileg nagy változás áll be abban a családban, ahova megtörtént ez a rácsatlakozás. Jézus a földre hozta a „mennyei életforrást”. Amikor meghalt a kereszten, és feltámadt, úgy megnyitotta ezt a forrást, hogy azt soha erről a földről, ebből a világból senki ki nem veheti. Amikor búcsúzott a tanítványaitól, azt mondta nekik, ti lesztek azok, akik a fővezetéket elviszitek az egész világra. A kereszttől indult a vezeték, mert ott a forrás. Most arról olvastunk a történetünkben, amikor Európába áthozták a fővezetéket. Először történt, hogy itt is rá lehetett csatlakozni. Pál és Szilász (meg ott volt még a fiatal Timóteus velük) nem akartak erre jönni. Nem azért, mert nem szerették volna az itt élőket, hanem az volt a gondolatuk, hogy ők még Ázsiában építik tovább a fővezetéket. De az Úr Jézus azt mondta nekik, hogy nem ott, hanem menjetek át Európába, és kezdjétek meg ott is kiépíteni, majd én vezetlek titeket. Így történt, hogy az első városba, Filippibe bevezették a fővezetéket. Persze az emberek azt sem tudták, hogy van „fővezeték”, ezért arra figyeltek Pálék, hogy kik azok, akik már imádkoznak. Találtak a folyó mentén (Filippiben volt ez a folyó) asszonyokat, akik Istent szerették, csak még az Úr Jézust nem ismerték. Nekik elmondták, hogy mit hoztak, és mit jelent erre a mennyei életforrásra rácsatlakozni. Egy Lídia nevű asszony volt az első Európában, aki rácsatlakozott erre a forrásra. A többiek mindjárt látták: de jó ennek a Lídiának! Látták, hogy örül, meg látták, hogy megváltozik az élete. Mégpedig úgy, hogy nyugodtabb lesz, és látszik, hogy ez a forrás úgy megtöltötte az életét, hogy ha baj van, akkor is másként hordozza azt a bajt, reménység van a szívében. Sőt már azt is megtudták Páléktól, hogy aki erre a forrásra csatlakozik, annak örök élete van. Ezt tudni is fogja, mert ez az ajándék, amit kapott, a lelke mélyén ezt a bizonyosságot adja neki. Így dolgoztak ott Pálék azon, hogy minél többen csatlakozzanak rá Jézus életforrására. Eközben egy fiatal lány az utcán rájuk kiáltott: – Tudom, kik vagytok, a Magasságos Isten szolgái. – Teljesen igaza volt ennek a lánynak. De ez a lány beteg volt, és olyan sátáni erő dolgozott benne, hogy még képes volt jósolni is. Megmondta az embereknek, hogy mi fog következni az életükben. Élelmes emberek ezt a beteg lányt magukhoz fogadták, gazdái lettek, ő meg a szolgájuk, és könnyen pénzt szereztek. Mert csak pénzért jósolt, a pénzt a gazdák eltették, a lány pedig továbbra is mondhatta a jóslásokat. Eközben Pál rászólt, és az mondta: – Szabadítson meg téged az Úr Jézus Krisztus! – és megszabadult, meggyógyult ez a lány. Igen ám, de nem tudott tovább jósolni. Úgy feldühödtek a gazdái azért, hogy elvesztették a könnyű pénzkeresetüket, hogy elfogták őket, odavitték a város bíráihoz. Nem azt mondták, hogy a pénzük elveszett, arról mélyen hallgattak. Így vádolták őket: – Idejöttek ezek az emberek, fölháborítják a városunkat, bajt okoznak, még a császárnak is ellenségei! – De már lejárt az idő, nem tudták ott a bíróságon kikérdezni őket. Hanem úgy gondolták, ha ilyen gyalázatosak, megbotoztatjuk őket. Negyven ütést mértek rájuk. S azt mondták, hogy zárják be őket egy napra a börtönbe. A börtönőrnek megparancsolták, hogy olyan fogdába tegye őket, nehogy megszökjenek, és holnap majd megtárgyalják ezeknek a gyalázatosoknak az ügyét. Így kerültek be a börtönbe. Mert az Úr Jézus úgy gondolta, hogy a bör tönbe is be kell vezetni a „fővezetéket”. Különben a börtönőr meg a családja soha nem csatlakozhatnak rá. Erre vezetett az út, de kellett néhány óra, amíg ők kiheverték a legnehezebbet. Kezüket-lábukat kalodába zárták. A hátuk égett, nagy szenvedésben voltak. Néhány óra múlva különös dolog történt: elkezdtek énekelni. De nem valami panaszos éneket, hogy jaj, nagy bajban vagyunk, jaj, mi van velünk! Hanem dicsőítették az Urat! Mert rájöttek, hogy az Úrnak valami jó terve van. A foglyok csak néztek. Ők ilyet nem hallottak még. Majd elkezdték a foglyoknak mondani, hogy az Úr Jézus életforrást adott, ti is bekapcsolódhattok. Elmondták, hogy ha valaki bekapcsolódik, annak mi a következménye. Elmagyarázták. A börtönőr fülelt, mi ez az ének, mi ez a beszéd ott a börtönben. De azután elment, és lefeküdt aludni. Éjszaka egyszer csak hatalmas földrengés támadt. Az ajtók kihullottak a tokjaikból, a bilincsek kiszakadtak a falból. A nagy földrengésre fölriadt a börtönőr, gyorsan kért egy fáklyát, beugrott, és amikor azt látta, hogy minden romokban van, kivonta a kardját, öngyilkos akart lenni. Hiszen ha felettesei megtudják, hogy a rabok elszöktek, nem kérdeznek semmit, megölik őt. Ezt ő megelőzi. Akkor rákiáltott Pál: – Állj meg, mit csinálsz magaddal! Semmi kárt ne tegyél magadban, mindnyájan itt vagyunk. – A börtönőr látta, hogy a rabok mind ott vannak a helyükön. Remegve borult Pálék elé, s azt mondta: – Uraim! – Ugye milyen furcsa ez a megszólítás? Ott vannak bebörtönözve, kalodába zárva! – Uraim, mit tegyek, hogy én is megkapjam azt, ami nektek van, hogy én is üdvözüljek? Azt mondták neki: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Akkor kihozta őket onnan, kimosta a sebeiket. Hallgatta az igét, mert ezt el kellett magyarázni az egész háza népének. Hallgatták, és nagy örömük volt, mert mindnyájan hittek. Azt mondták, hogy mi is ezt a Jézust szeretnénk befogadni, és mi is szeretnénk becsatlakozni ebbe az életforrásba. Azt mondta nekik Pál: – Ez meglehet, ha egész szívetekből hisztek, és az Úr Jézust fogadjátok Uratoknak, Megváltótoknak, ha Neki akartok szolgálni, neki engedelmeskedni, ez akkor megtörténik. Meg is keresztelte őket, majd a börtönőr megvendégelte őket. Azt olvassuk az Igében, hogy örvendezett a börtönőr egész családjával együtt, hogy hitt az Istenben. Három üzenetet ragadjunk ki ebből a történetből. Az első: Milyen nagy szeretettel vitte el az Úr Jézus a mennyei élet hírét a börtönőrhöz! Ezért az egy családért mennyi mindent megtett… Mozgósította az embereit, Pált és Szilászt. Azok vállalták a fáradságot. Vállalták, hogy megverjék őket, börtönbe tegyék. Tudták, hogy valami célja van az Úrnak ezzel a különös kitérővel. Engem nagyon meglepett a történetben, hogy másnap a bírák nem ítélték el őket, hanem üzentek a börtönőrnek: – Engedd szabadon őket, mehetnek, ahova akarnak, mert semmi különöset nem tettek ezek az emberek, ártalmatlanok. Akkor azt mondta Pál: – Szó sem lehet róla, jöjjenek ide a bírák, hogy nem va gyunk gonosztevők, hogy az Úr Jézus ügye ne kapjon szégyent. – Azért tehette meg ezt Pál, mert római polgár volt. Egy római polgárt nem lehetett volna lefogni csak úgy, ítélet nélkül, és megvesszőzni! Amikor üzent, jöttek ám a bírák, hogy jaj, bocsánat… Tudták, ha ennek híre megy a császári udvarban, elbocsátják őket az állásukból. Azon gondolkodtam, hogy miért nem szólt Pál akkor, amikor elfogták, és elkezdték verni őket? Megmondhatta volna, hogy római polgár vagyok, hagyjatok békén? Tudjátok, mire jutottam? Az Úr jelzett neki, hogy most nem kell szólni. Ha szólt volna, akkor nem kerülnek be a börtönbe. Akkor nem merik így bántani őket, elengedték volna, de akkor a börtönőrrel sem történik meg mindez. Majd az jutott az eszembe, hogy legyen nagy hála a szívünkben, hogy egyszer csak elhozza hozzánk is a fővezetéket az Úr. Egyszer csak itt ülsz, Testvérem! Talán nem jártál templomba, nem tudom, mióta. De az unokád ide jár az iskolába. Lehet, hogy nem is gondoltatok arra, amikor beírattátok, hogy hitet szeretnénk adni neki, csak azt, hogy védettebb iskola lesz azért mégis, hozzuk ide a gyermekünket. Jó, jó, elmegyünk egyszer-kétszer templomba. Elindult így a dolog, és egyszer csak itt ülsz, és a fővezetékről hallasz, teljes figyelemmel. Én magam is úgy voltam, Testvéreim, hogy a Julianna iskolából indult az a hullám – annak idején, amikor arról volt szó, hogy ide bekerülök: – Jaj, ez a lelkész ne jöjjön, mert az a híre, hogy mindenkit meg akar téríteni, mi meg nem akarunk megtérni. Mondtam: – Még ilyet! Egy iskola, amely az Úr Jézus nevében szolgál, kijelenti azt, hogy nem akarunk megtérni… – Micsoda veszekedés volt, még a presbitériumon belül is. Volt, aki még a széket is odavágta a földhöz, hogy mit akarnak ezzel a lelkésszel. Vihar volt a Fasorban is. Értitek? Mert mi az Úr Jézus fővezetékét hoztuk, bennünket erre hívott el az Úr. Ma már egészen más a helyzet. Nagyon-nagy hála van a szívünkben ezért, de ehhez végigjártunk sok évet. A fővezetéket az Úr egyszer csak eljuttatja hozzád. Így vagy úgy. Neki rengeteg eszköze van arra, hogy ezt megtegye. A második üzenet, amelyet szeretnék elmondani: A börtönőr magabiztos volt, intézkedett, kalodába zárta őket, nagyon megvolt ő a maga helyzetében. Igen ám, de a földrengéssel kihúzta a lába alól a talajt az Úr! Sokszor mondjuk, ha baj van: – Jaj, Istenem segíts! Isten pedig megengedi, hogy bajba kerülj, Testvérem! Kihúzza a talajt alólad, mert addig nem állsz szóba Vele. Addig hozzád nem kötheti be a mennyei életvezetéket! Mert te vagy az okos, tudod te, hogy mi az: – Ugyan már, ezt a vallásosságot hagyjuk ki! De itt nem vallásosságról van szó! Itt arról van szó, hogy ha ezt a fővezetéket beköthetik hozzád, egyszer csak stabilabbá válik a házasságod. Most is sokan azért jönnek ide, a templomba, mert látják a barátjuk megváltozott házaséletét, párkapcsolatát. És ahogy szoktuk mondani: most is vannak feszültségek közöttük, vitatkozások mennek, de egész más alapon. A gyerekek azonnal érzik: itt valami más biztonság van. Már nem az a kérdés, hogy a viharfelhők között mikor borul föl apu-anyu kapcsolata, hanem egyszerűen átélik azt, hogy itt valami új időszak kezdődött. És átélik azt kicsinyek és nagyok, hogy ez jobb nekünk. Átélik azt a békességet, ami nem attól függ, hogy kisütött a nap vagy nem, sikerült minden vagy nem. Honnan van ez a különbség, mi történt itt? Egyszer csak még a nagy bajban is egész másképp reagálnak. Ez a vezeték olyan életforrást hoz be, mennyei életforrást, amely kihat a jelenlegi életünkre és az eljövendőre. Itt mi nem egy kis vallásos szertartást hirdetünk, hanem azt mondjuk, hogy engedd, hogy bekösse az Úr az Ő életforrását a szívedbe és az otthonodba. És akkor majd megtudod, hogy mi a különbség a régi és az új között. A fiam szakdolgozatot készített a hívő életről – az élő hitre jutott emberekkel való interjúk alapján –, és ebben benne van többeknek a nyilatkozata, hogy más lett-e az életük, miután hitre jutottak. Azt mondják: ég és föld! Egészen más lehetőségeink vannak, mint azelőtt. A harmadik üzenet: a börtönőr hitt, és ez az egész családra kihatott. Édesapák, most nincs arra idő, hogy hosszan szóljak. Ti kaptátok, mi kaptuk azt a feladatot, hogy az életbe bevezessük a gyermekeinket. Ugye milyen dühödten és keményen ellenállnátok, ha valaki az ételtől fosztaná meg a gyermeketeket? Ha nem engedné, hogy egyen. De arra kaptunk feladatot, hogy testi-lelki eledelt adjunk a házunk népének. Azt adjuk közvetlenül is, adjuk igeolvasás nyomán is, a hitünkből is, meg adjuk azzal is, hogy hozzuk olyan helyre, ahol ebben az ételben részesülnek. Az édesapák csődöt mondtak a világon – nem mindenki, de nagyonnagyon sokan. Ezért az édesanyáknak kellett odalépni, de ha az édesanya is csődöt mond, ő sem ismeri ezt az életforrást? A gyermek tehet arról, hogy hitetlen szülők gyermekeként született? Lehet, hogy az Istent hiszik, de hát az még gyakorlati hitetlenség. Ha valaki nem ismeri az életforrást, mit fog elmondani a gyermekének? Jártam úgy hittanoktatóként, még a korábbi gyülekezetben, hogy amikor Jézus feltámadásáról volt szó, megy haza a másodikos kisgyerek, s mit mond a műhelyben az édesapa? – Azért, kisfiam, minden butaságot nem kell elhinni, amit a tiszteletes bácsi mond. Ez az apuka, akire úgy néz a gyermeke, mint a tükörbe, mert olyan jó szerelő volt az az édesapa, annyira tudott mindent a szakmában, jól betett a gyerekének! Kedves Édesapák, egyszer meg kell állnunk az Úr Isten színe előtt, hogy mit adtunk tovább az Életből. Ehhez pedig nekünk is meg kell ismernünk az Életet. Az nem annyi, amit a filozófusok mondanak. Nem annyi, amit ez a behatárolt világ jelent. Ez az Istennek egy nagy ajándéka és színtere. De a mennyei Élettel kombinált földi életet tovább kell adnunk, hogy a gyermekünk akkor is, amikor mi már elmentünk, akkor is stabil talajon tudjon állni. És itt az édesapákat kéri első renden számon az Isten. Nincs kibúvónk. Nem kiemelt bennünket, hogy „ti vagytok a nagyokosok, a feleség már nem számít”, nem! Ti feleltek első renden, utána megkérdezi a feleséget is, meg a feleségnek sokszor több a feladata ebben a kérdésben, ő közelebb van a gyermekéhez. De nem is akarom ragozni tovább. Csak azt mondom, hogy lehet más légkör odahaza, de nem a mi forrásunkból, hanem a mennyei forrásból. A miénkből már körülbelül megtettük, amit tehettünk, kimerítettük a lehetőséget. De az Úré még megvan! S ahogy ennek a börtönőrnek is bekötötte az Úr az otthonába ezt a for rást, és elkezdődött egy egészen más világ ott ennek az erejéből, úgy szeretné bekötni a családi otthonokba. Kérdezem: be van már kötve az Úr Jézus Krisztus életforrása hozzátok? De jó, hogy ma is azért hangzik az Ige, mert ki lehet mondani, hogy Uram, ezt szeretném. Tedd meg, vidd végbe az életemben, vezess rá, add meg! Aki kéri, annak az Úr megadja. Lehet, hogy nem egy pillanat alatt. De az van az Igében: – Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak. Nem az, hogy kilencven a százból megtalál, tíz nem. Mind a száz megtalál! Akik engem szorgalmasan keresnek… Ott van a használati utasításban. Most már, Ballagó Diákok, hozzátok fordulok két mondattal. Abban a korban vagytok, ami már nem gyerekkor, de ki tudja, milyen kor… Mert még éppen hogy ifjúkor, még annak az innenső része, de nagyon gyorsan jön a felnőttkor. Lezárult egy szakasz az életetekben – nem is kicsi –, most kell bekötni a mennyei életforrást. A legveszélyesebb szakaszba juttok, könnyen megromlik az utatok. Esetleg elrontjátok egy-két éven belül a leendő családi életeteket. Nagy veszélyzónába kerültök. És most ki lehet mondani: – Úr Jézus, én is a fővezetékre akarok csatlakozni. Én is egész életemre szeretném Veled az utat járni. Jöjj be az életembe, és add meg nekem, hogy úgy járhassak-kelhessek a továbbtanulásomban, a hivatásomban, majdani családom életében, hogy a mennyei életforrással élem a mindennapokat. Úgy legyen! Ámen.