Mai igénk Pál megtérésének története. Megtehetnénk, hogy csak a történetre figyelve veszünk üzenetet, de most nagyobb távlatba állítva szemléljük ezt az eseményt. Megértettük, hogy Jézus halála és feltámadása nagy szabadítását pünkösdkor „üzembe helyezte Isten”. Sőt már arról hallottunk legutóbb, hogy Antiókhiáig, a világ akkori harmadik legnagyobb városáig eljutott az evangélium. Igaz, nem lelkesedésből mentek oda a keresztyének, hanem kénytelenségből, mert üldözték őket Jeruzsálemben. Az Úr szétszórta a tüzet. De ha már ott voltak, akkor lelkesen terjesztették az evangéliumot. Mit sem tudva arról, hogy a mennyei Úr stratégiájában ez a város lesz a világmisszió indító központja. A mennyei stratégia tovább dolgozott. Az apostolok cselekedeteiről írott könyv igazából nem is jó címet visel, azt mondhatnánk, a mennyei Úr cselekedetei az apostolok által. Így lehetne pontosabban mondani, hiszen Ő mozgatja az eseményeket. Ennek a mozgatásnak, nagy tervnek az egyik legdöntőbb eseményénél járunk a mai vasárnapon. Az Úr olyan váratlanul cselekszik, ami mindenkit meglep: a legnagyobb ellenséget állítja be a legnagyobb apostolnak. Itt is beteljesedik, amit Ézsaiás 55-ben így olvasunk: „Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” Úgy kezdődik a mai fejezetünk: „Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle” a Damaszkuszban élő keresztyének elfogására. És még aznap kimondja az egész további életét meghatározó mondatot: – Uram, mit akarsz, mit tegyek? Kétszázötven kilométert megtesznek, persze nem egy nap alatt. A levelet megkapta korábban. Egy hét volt körülbelül ez az út, és 250 kilométer megtétele után ekkora fordulat áll be az induláshoz képest. Ő lesz a világmisszió szempontjából legfontosabb személy. Nem csak az igaz, amit így fogalmaz meg később: többet munkálkodtam, mint az apostolok együttvéve. Persze nem a dicsekvés vezeti ekkor, megvolt annak az oka, hogy miért is mondja ki ezt a mondatot. Hozzá is tette: de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Az is kiderül azután, hogy őt használja az Úr a keresztyén tanítás kibontására. Mert a négy evangélista leírta Jézus életét és azokat, amiket Jézus mondott, de ezeknek a további kifejtése, a gyakorlati alkalmazása Pál apostolnak adatott. A leveleiben a keresztyén tanítást fejti ki. Persze azt, ami mind megvolt már Jézus szavaiban, de fokozatos kijelentést kaptunk. Annak a kibontását nem egyszerre adta Isten nekünk. Jézus mondja is a tanítványainak: – Még sok mondanivalóm volna nektek. De most el nem hordozhatjátok. Nem tudjátok földolgozni. Hanem majd eljön a Szentlélek, és mindenre elvezet titeket. Tényleg folytatta a mi Urunk ezt a munkát, a kibontás munkáját. Pál mondja is: – Ami előző nemzedékek előtt rejtve volt, a titkot nekem jelentette ki az Isten, hogy adjam tovább. – Hogy a pogányok és a zsidók egy test a Krisztusban. Tele vannak Pál levelei ezzel az üzenettel, amelyet őrá bízott Isten, amiért őt választotta ki az Úr. Az elmondottak fényében vegyünk néhány üzenetet Pál megtérése történetéből. Az első: A mi Urunk nem csak alakítja a dolgokat, hanem újat teremt. Mi a meglévőt tudjuk alakítani. Így mondanám, hogy a tendencia szerint dolgozunk. Körülbelül ez várható, ebből ez jön ki, ezt tudja az ember cselekedni. Körülbelül majd így történnek a dolgok. Az Úr pedig bármikor újat teremthet. Váratlanul olyan lépést tesz, amit elképzelni sem tudtunk, és ami gyökeres fordulatot ad a dolgoknak. Ha visszatekintünk életünkre, talán voltak ilyen állomások, amire ezt mondjuk. A megtérésünk egész biztosan ilyen volt, hogy ezt én nem tudtam elképzelni. Vagy azt, hogy ami ezután következik, azt én nem kalkuláltam be. Erre nem volt fantáziám, nem ismertem. Én úgy láttam, elképzeltem, hogy körülbelül mit lehet a hittől is, Istentől is várni. Hogy a legnagyobb ellenségből lesz a legnagyobb barát?! Vagy amikor Jézus a kereszten függött, ha megkérdezi valaki, hogy ezek a gonosztevők üdvözülnek-e, akkor biztos, hogy azt mondja mindenki: – Ezek? Ezek biztos nem. És az egyikről egészen biztosan tudjuk, hogy igen. Ez is olyan váratlan fordulat volt. Mert ez a szegény ember elrontotta egész életét itt a földön, és örökre is. S mit cselekszik az Úr? Nem is tudnánk róla. Mi úgy lennénk, hogy két gonosztevőt megfeszítettek, azok kiszenvedtek, csak az Úrra figyelnénk. De előttünk áll az evangéliumokban. Saul-Pálnak két neve is volt. Nem később vette fel, megkapta ő mind a kettőt már az indulásakor. De szeretjük úgy mondani, hogy Saul, akiből Pál lett. Saul nagyot jelent. Az első király, Izrael királya nevét hordozta. Paulus pedig azt jelenti, kicsi. Miután megtörténik Saul-Pál megfordulása, az Úr szól egy damaszkuszi tanítványnak, Anániásnak, hogy indulj Saulhoz. Erre ő azzal válaszol: – Uram, hogy képzeled? Az ellenséghez menjek? – Magyarázza az Úrnak, hogy mennyi kárt tett Jeruzsálemben. – Mennyi szenvedést okozott a te szentjeidnek, hogy mennék én oda? – Az Úr szól neki, hogy le vagy maradva, Anániás. Ő már imádkozik. Nem Saulnak mondja el, hogy mennyit fog szenvedni az Ő nevéért, hanem – Saul háta mögött – Anániásnak. – Ő nekem választott edényem, aki viszi a nevemet a pogányok közé. – Nem azért kell majd szenvednie, hogy leverje rajta az Úr az eddigieket. Nem ilyen Urunk van. Mérhetetlen nagy a kegyelme. Majd amikor viszi Pál az örömhírt sok szenvedésen át, akkor már tudja hordozni. Megérti Anániás, hogy nem a mi elvárásaink szerint, a mi lehetőségeink szerint dolgozik az Úr, hanem az Ő hatalma és váratlan fordulata szerint. Készülés közben eszembe jutott Julis néni Fótról, akihez mentem a házi úrvacsorával. Hívott a család, mindenki összejött. Amikor beléptem az udvarba, jön ki a Gyermekváros orvosa, és a maga sajátos stílusában veti a keresztet: – Szentatyám, itt már rád van szükség! Ezzel jelezte, hogy befejezte Julis néni, már nem sok van hátra. Belépek a szobába, ott van a család az asztal körül. Julis néni az utolsón van, mindnyájan látjuk, hogy teljesen igaza volt a doktornak. Nem is mertem azért imádkozni, hogy Uram, gyógyítsd meg, hanem, Uram, könnyebbítsd meg az ő elmenetelét. Julis néni nyolc évet élt még ezután. Igaz, hogy egyik lábát amputálták, de mankóval is még ellátta a tyúkokat, meg amit kellett. Azóta megtanultam, hogy óvatosabb legyek a végső idő megítélésében bárkinek az esetében. Persze százból lehet, hogy kilencvenszer úgy történnek a dolgok, ahogy az orvos mondja. De a mi Urunk hatalmasabb. És Ő itt, ebben az esetben egyértelműen megmutatta a hatalmát. Nem az emberi lehetőségek szerint, hanem az Ő hatalma és döntése szerint. Így történt ez abban a gyülekezetben is, ahol tegnap voltunk beiktatáson. Nagy volt a káosz a gyülekezetben, méltánytalan dolgok miatt. A lelkész részéről is kavarodott minden, őt le kellett mondatni. Ott volt a gyülekezet, és ott volt néhány élő hitű ember, akik imádkoztak lelkipásztorért. Esélyük sem volt, hogy az ő jelöltjük legyen a lelkipásztor. Egy élő hitű, megtérést, újjászületést hirdető fiatal lelkész házaspár. A gyülekezeti tagok, presbiterek nemigen ismerték az evangélium igazi valóságát. Egyháziasan gondolkodtak, ők úgy gondolták, nem ilyen megtérést hirdető, hívő pásztor kell ide. Megvolt a két jelölt. Jöttek a presbiterek a jelölőgyűlésre, jött az esperes is. Kiderült, hogy aznap a presbiterek jelöltje visszamondta, nem vállalja az indulást. El akarták napolni a gyűlést, mire az esperes kijelentette, vagy ma jelölnek lelkészt, vagy átveszi az egyházmegye a további intézést. Mert ezt a rendetlenséget, ami itt folyt a gyülekezetben, már nem tudja tovább nézni. Erre gyorsan a tábor összefogott, majd megnyerjük magunknak az új lelkészt, át ne adjuk az egyházmegyének. És jelölték azt a házaspárt, akiknek esélyük nem volt. De ha a mi Urunk akar valamit, ha esély sincs, Ő teremtő hatalommal belenyúl a dolgok menetébe, és cselekszik. A mi Urunk meglepetést szerez, és nem köti az orrunkra a stratégiáját. Csak annyit, amennyire szükségünk van. Milyen diszkréten elhallgatta Saul elől is, hogy milyen megpróbáltatásokkal teli útja lesz! Amint az előbb említettem, Anániásnak mondja el ezt. Amikor Saul kérdezi, hogy Uram, mit tegyek, akkor csak annyit mond: – Kelj fel, menj be a városba, majd megmondják neked, mit kell cselekedned. Gondoljuk meg, ha a földön fekvő Saulnak elkezdi mondani, hogy ötször kapsz negyvenet egy híján, háromszor hajótörést szenvedsz, éjt-nappalt a tengerben töl tesz, üldöznek mindenhol a zsidók, üldöznek a pogányok, szárazföldön és vízen is, aztán jönnek a börtönévek, szépen-sorban, bebörtönöznek, kiengednek, megint… föl sem tud kelni onnan. Most csak egy kis feladatot kap. Ezért is izgalmas a hívő élet, mert az Úr, mint egy akadályversenyen, odaadja az első borítékot. Azt mondja, bontsd ki, tedd meg a lépést, engedelmeskedj, majd megkapod a következő lépést. Így kapta ő most: – Kelj fel, menj be a városba! A második üzenet: Megvan az Úrtól rendelt ideje a dolgoknak. Most hívja el Pált. Pedig nem most választotta ki a feladatra. A Galata-levél első részében így ír az apostol: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem…” Micsoda?! Anyja méhétől fogva elválasztotta… Hát akkor figyeli! Követi! Kivárja az alkalmas időt, hogy tudtára adja. Igen, mert az idő nekünk úgy telik, hogy huszonnégy óra egy nap. És így a hetek, a hónapok, az évek. De az Úr szemében másként van felosztva. Valamire alkalmas idő. Az Újszövetségben két szót találunk az időre. A „kronosz” a normál idő. A „kairosz” az Istentől elkészített idő. Ezért kell figyelnünk: – Uram, mire alkalmas most az idő? Mire készítetted el? Saul számára a megtérés ideje jött el. Meg is ragadja. Anániás számára ez most adott idő ahhoz, hogy Saulhoz menjen, és elvégezze, ami szükséges volt a megtérése körül. Hamarosan feltűnik Barnabás. Mert neki meg adatott alkalom arra, hogy bevezesse Sault abba a tanítványi körbe, ahol idegenkedve fogadták. Ahol szintén tudták, hogy mennyi gonoszságot követett el, miközben ő ezt Istenért való buzgóságból tette. Micsoda vakság volt?! De most már úgy zajlik az apostol élete, hogy figyeli, minek az idejét, minek a „kairoszát” hozta el az Úr. Majd látjuk a második missziói úton, hogy nem ereszti a Lélek őket arra, amerre mennének. Persze, hogy nem eresztette, mert annak a „kairoszát” hozta el az Úr, hogy Európába átlépjen az evangélium. De ők erre nem jöttek volna, mert még látták a bejárandó ázsiai területeket. Nagyon döntő, amit az Efézusi levélben így ír Pál: „Használjátok ki az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” (Ef 5,16). Elviszik az alkalmas időt. Amire Isten alkalmat készít, meg kell ragadnunk, különben elviszik a napok a lehetőséget. Mert ott van előtted a lehetőség, de ha nem élsz vele, megy tovább. Ezért mondja, hogy a napok gonoszok. Hány alkalmat készített Isten, hogy kitárd a szíved, aki már itt vagy évtizedek, évek vagy csak hónapok óta? Lehet, hogy éppen ma azt készítette el, hogy Pál megtérése a te megtérésed napja is legyen. Hogy összeálljon a kép. Hogy el ne szalaszd az alkalmat. Erről beszél a 90. zsoltár szerzője, Mózes is: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Azaz tudjuk, hogy mire adatott ez az idő. Mire van ez a nap vagy a következő. A harmadik üzenet: Szolgáit az Úr különös úton készíti fel. Azt mondhatnánk, ha elhívta, elválasztotta anyja méhétől fogva ezt az embert, miért ez a nagy vargabetű? Miért hagyta, hogy vakon és elvakultan annyit ártson Krisztus ügyének? Erre én azt mondom, a titkok az Úréi. Nem kibújok a feleletadás alól, csak nem tudom, mert a titkok az Úréi. De azt tudjuk, hogy ez az idő, ami így telt, a fölkészítés ideje volt. Egyfelől Gamáliel lábainál nőtt, aki talán a legbibliásabb tanító volt abban az időben. Így Pál betéve tudta az Ószövetséget. Számára a próféták írásai mind-mind ismertek voltak, csak nem Krisztusra értette. Megtérése után idő kellett, hogy az „elcsúszott kép” összeálljon, ezért lesz ő évekig még csendben. Olvassuk, hogy Arábiába megy a pusztába. Abban a csendben egyszer csak helyre igazodtak a próféciák a szívében. Egyre döbbentebben ismerte fel, hogy minden Jézus útját készítette elő. Mi már itt a sorozatunkban az újszövetségi események fényében vettük végig az Ószövetséget. De neki akkor kezdődött az egész. Az üldözés, amit elkövetett, hajtóerő lett később. Azt mondja: – Én mindenkinek köteles vagyok, mert üldöztem a Krisztus egyházát. Így mondanánk a fiatalok között, hogy „ezerrel viszi” az evangéliumot, mert ott van benne annak a hajtóereje, hogy nekem nagyon meg kell szolgálnom, én nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy a vak szemeimet megnyitotta Isten. Hogy mondta Jézus? Akinek sok bocsáttatik meg, nagyon szeret. Akinek kevés, az kevésbé szeret. Nem tudjuk ezt pontosan elmagyarázni. Hordozom a szívemben a szolgálatom laposabb éveit, amikor kívülről csillogott minden, de nem hangzott igazán a megtérés evangéliuma. Egyik ifjúsági bibliaórásunk 21 évesen meghalt, miközben nem igazán az evangélium hirdettetett. Mélyen ott van a szívemben… Mondják nekem, hogy nem kellene ennyire „hajtani” a szolgálatban. De tudom, hogy ott van ennek a terhe, figyelmeztetése, hogy menni kell. Különös, hogy Isten a gyermekei életét sokféleképpen készíti elő. De soha nem az elhívott tesz szívességet azzal, hogy az Úr rendelkezésére áll, hanem számára rendkívüli ajándék az, hogy használja őt az Úr. Ez még ebből a történetből nem derül ki, de Pál későbbi vallomásából igen. Mindent kárnak és szemétnek ítélt Ura ismeretének gazdagságáért. Amit kapott, amire elhívta, az mindent megér. Azt mondja: – Mindent veszni hagyok, csak hogy egyre jobban megismerjem Őt, és megteljek feltámadása erejével. – Kemény lesz az út, de megéri. Nem kétséges. Az apostol egy pillanatig nem tántorodik meg ebben. Ami nagyon döntő Pál megtérésében is: Eddig ő volt a maga ura, legalábbis így gondolta, most megtanul engedelmeskedni. Intézkedett, magabiztos volt. Indul, gyertek, megyünk, tesszük a dolgokat. És most: – Mit tegyek, Uram? – Tanácstalan lett ez a magabiztos ember. Kézen fogva vezetik be Damaszkuszba. Mégis jobb helyzetben van most, ebben a nyomorult állapotában, mint bármikor az addigi életében. Megtanulja az új alapállást: nem ő, hanem az Úr szabja meg az utat, az életét. Mert a megtérés a gondolatok, az érzületek, az akarat megváltozása. Egy új hullámhosszra áll rá, amit eddig nem ismert. Ebben nem mi vagyunk a nagyok, az intézkedők, hanem ebben azt tanuljuk, hogy Uram, mi a következő lépés? Mi a te programod? Az is kiderül hamarosan, hogy most már nem kell majd az embereknek. Legalábbis azoknak, akiknek eddig kellett. Egyedül Krisztusra számíthat. A katonák hamarosan üldözik. Lezárják a damaszkuszi kapukat, el akarják fogni, most már nem lehet belőle pénzt nyerni. Ezek a katonák az ő akciójából kapták a fej pénzt. Ő most leáll, már nincs haszon belőle. A főpap elveti, holott addig ő volt az első számú harcosa. Most már nem számít. A jeruzsálemi zsidók üldözik, mert nem ő volt a fontos, hanem amit ki lehetett hozni belőle. Megfigyelhetünk egy fontos dolgot. Ezen a világon senkinek, még a legközelebbidnek sem te vagy elsősorban fontos, hanem ami belőled haszonként, ajándékként kijön. Egyetlen Valaki van ezen a világon, akinek te kellesz úgy, ahogy vagy. Aki nem a hasznot lesi belőled. Az Úr nagyon sokat kihozott Pálból, de nem azért kellett Neki, hogy végre talált egy embert, aki nagy hasznot hoz. Le is kell építeni bizonyos dolgokat az életében ahhoz, hogy használni tudja. Ő a fontos, aki később ezt mondja: „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok” (1Tim 1,15). Ő nem azt lesi, ami a tied, hogy mit lehet még belőled nyerni. Ha már a húsodat nem, a csontodból valamit, amit még használhat a közösség, a család. Számára te vagy a fontos, úgy, ahogy vagy. És ezt egész életén át tapasztalja az apostol. Az Úr által egyszer csak kiderül, hogy a te szívedben is olyan fordulat támad, hogy a másik ember nem csak arra kell, hogy mit nyerjek belőle, hanem a másik embert más szemmel kezded látni. A világot más szemmel kezded látni. Még csak arról, hogy ilyen pálfordulás?! Ilyen csak egyszer volt… hogy egy pillanat alatt valaki megtér. Nem egy pillanat alatt történt ez. Ennek is volt előkészítő ideje. Mit mondott az Úr neki? – Miért üldözöl engem? – Engem? Igen, mert üldözte ezeket a „szektásokat”, akik ezzel a Jézussal voltak összekötve. Akik ezt a Jézust hirdették. Ő embereket üldözött. István vértanút megkövezik. Ő is szavaz, úgy van, halált neki. És őrzi a ruháit azoknak, akik dobálják a köveket. Micsoda Krisztus-kiáradás történt ott? És utána is, amikor keresztyénekkel találkozik, mindig Jézussal találkozik. Ebben egy nagy bátorítás van. Sokakat nem tudunk meggyőzni, de az elsőrendű dolgunk nem is ez, hanem hogy Jézussal éljünk. Neki engedelmeskedjünk a magunk egyszerű módján. Akkor Krisztus-hordozók leszünk, és Ő érintgeti a másikat. Ezek az érintések egyszer csak oda vezetnek, hogy megtörik az ellenállása. Nem a mi elképzelésünk szerint, hanem az Úr hatalma szerint. Én személy szerint is nagyon hálás vagyok Istennek Pál megtéréséért. Mert őt használta abban is, hogy nekem megtérési igét adjon: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél” (1Kor 9,26). Utána még a megtérése történetét is felhasználta az életemben. Két évig tartott, amíg a Fótról a Fasorba jövetel kérdése eldőlt. Ebben a sok mindenben, ami történt, vívódtam, hogy mi Isten akarata. 1993–95 között zajlott ez a két év. 1994 telén volt egy evangelizáció a gyülekezetünkben. Nem erről az igéről szólt, de nagyon megindította a szívemet az evangelizációs hét. Amikor elment pénteken a lelkipásztor, az esti vacsora után felmentem az üresen álló segédlelkészi lakrészbe, és ott sétálva újra kitártam a szívem. – Uram, az itt elhangzott igeüzenet arra indít, hogy újra eléd álljak teljes életemre nézve: Mit akarsz, hogy tegyek? – Akkor eszembe sem jutott a Fasor kérdése. Ez a mondat volt a szívemben: Mit akarsz, hogy tegyek, Uram? Ki is kerestem a Bibliában. Akkor erre a mondatra ugrott a szemem: – Kelj fel, menj be a városba, és ott majd megmondják neked, mit kell cselekedned. Ez akkor nem azt jelentette, hogy biztosan itt leszek. Hanem azt a biztonságot jelentette számomra, hogy ha így történik a dolog, garanciát vállal az Úr, hogy mindent megmond, amit majd tenni kell. Azóta az életem alapvetően meghatározó igéi között ott van ez is. Áldott legyen az Úr, hogy Ő hív el a szolgálatra, és Ő véghez is viszi a terveit. Ámen.
Lekció
ApCsel 9