„Jézus szertejárt, jót tett”

Ilyen röviden még senki nem foglalta össze Jézus földi életét, mint ahogy most olvastam a Bibliából. Ahogy a halász Péter, aki Jézus tanítványa lett, ott van egy római százados otthonában, és ennyit mond: „A názáreti Jézus szertejárt… jót tett.” Azután elmondja, hogy keresztre feszítették, és mi történt tovább. De ezzel a kis mondattal összefoglalta Jézus életét. Nagyon örülök, hogy éppen a Julianna iskolánk istentiszteletére esik sorozatunknak az a része, hogy Jézus földi életéről szólok. Most megtehetjük azt, mintha filmet vetítenének, figyeljük Jézus életéből, hogy merre is járt. Látjuk, hogy mindenütt jót tett. Ez a szó, hogy „jót tett”, csak itt fordul elő a Bibliában. Ezt a görög szót – az Újszövetséget görögül írták – sehol másutt nem találjuk a Bibliában. De igaz is: úgy, ahogy Jézus jót tett, szeretett, vigasztalt, úgy senki nem tesz jót, ilyet elképzelni sem lehet. Annyira eredeti volt az a mennyei szeretet, segítség, amit Jézus hozott ide közénk. Figyeljünk néhány történetet – olyan filmvetítésszerűen –, mintha most látnánk, hogy mi történik ott. Az én feladatom lesz, hogy élethűen próbáljam elmondani. Utána pedig figyeljük meg, hogy nem hagyta abba Jézus ezt a tevékenységet akkor sem, amikor a mennybe ment. Ma is szertejár és jót tesz. Kezdjük a kánai menyegzővel. Lakodalomban kezdte Jézus a csodáit. Ott van Kánában, egy szegény családban. Ott a galileai részen, a Genezáreti-tó körül szegények voltak az emberek. Nagyon köves az a talaj, a termés így gyenge. Amit a tóban fogtak, abból próbáltak élni. Lakodalomban a szegény ember is örülni szeretne. Ők is meghívták a barátaikat, a vendégeket. Szerintem nagyon sokan eljöttek, nem számítottak rájuk, és elfogyott a boruk. Ott vannak a bajban. Jézus édesanyja odamegy az Úr Jézushoz. Nem ismerte még igazán isteni hatalmát, de azt már észrevette, hogy mindig van valami jó ötlete. Mint az édesanyáknak! Én legalábbis gyerekkoromban mindig tudtam, hogy édesanyámnak lesz egy ötlete. Amikor az egyetlen cipőm is elszakadt, mondtam, hogy itt most vége a világnak… Most ebből mi lesz? És valamit kitalált. Hogy azt hogyan lehet visszadugni vagy megoldani átmenetileg is. Ugye az édesanyák rendelkeznek ezzel a különös tulajdonsággal? Ha az apukák már bedobják a törülközőt, ők még mindig tudnak egy ötletet. Az Úr Jézusról is ezt vette észre Mária, az édesanyja, odament hozzá és azt mondta: – „Nincs boruk” (Jn 2,3). Jézus azt válaszolta: – Anyám, most még nem jött el az idő, hogy tegyek valamit. Az édesanyja ezt a választ úgy fogadta, hogy odament a szolgákhoz: – Idefigyeljetek, ha mond nektek valamit – és Jézusra mutatott –, azt tegyétek meg! Hamarosan Jézus indult, mert nem az édesanyja irányította már (a kicsi gyermek jó, ha nagyon figyel az anyukájára, apukájára, de Jézus már felnőtt volt), és most már a Mennyei Atya irányította első renden. Szólt a szolgáknak: – Töltsétek meg azokat a nagy kővedreket vízzel! – Nem volt bennük víz, pedig azokban szoktak mosakodni, amikor megérkeznek poros utakról, messziről. Ötven-hatvan literes nagy kővedrek. Teleöntik vízzel: – Na, ebből mi lesz? – És akkor megszólalt Jézus: – Merítsetek, és vigyetek a násznagynak! – És vittek neki. A násznagynak elállt a szeme-szája, mert ilyen finom bort ő még nem ivott. Se azelőtt, se azután, pláne nem ott a lakodalomban. Odament a vőlegényhez, és azt mondta: – Te aztán jól megcsináltad! Ezt a jó bort eldugtad? Idáig tartogattad? Mindenki előbb a jót adja, aztán amikor már egy kicsit beittak az emberek, akkor jöhet a gyöngébb is. Mert úgysem veszik észre. Te meg a legjobbat a végére tartogattad? Fogalmuk sem volt, a násznagynak sem, meg a vőlegénynek sem, hogy honnan került elő a bor. De a szolgák tudták, meg a tanítványok, akik figyelték Jézust. Ez volt az első nagy jel az Ő isteni hatalmáról. Milyen jót tett velük, látjátok? Mekkora szégyen lett volna, hogy ott a mennyasszony, vőlegény, mindenki, és eloldalognak a vendégek. A hátuk mögött mindenki mondogatta volna: – Meghívtak bennünket, és még inni se adtak eleget? Milyen emberek ezek? Nagyon jót tett velük Jézus. De lépjünk egyet tovább, mert van egy másik film is: a csodálatos halfogás. Jézus ment, mert szertejárt, ezt ne felejtsük el! Olvastam egy jávai közmondást, amely így hangzik: nem a kút jön hozzánk, hogy vizet adjon. Mint ahogy szoktuk mondani, hogy ne a farok csóválja a kutyát. Nem a kút jön ide, hogy vizet adjon, hanem nekem kell elmennem a kúthoz. De az Úr Jézus nem így jött a Földre, hogy akinek szükséges, majd idejön hozzám. Ment, szertejárt. És most is odament a Genezáreti-tó partjára. Ott volt Péter és András, a két testvér, a halászok. Három és fél méteres nagy hálójuk volt, aminek odarögzítették a tetejét meg az oldalait a két hajóhoz, aztán súlyokat raktak rá (ólomból vagy egyéb súlyból), az alját lehúzták, s akkor a két hajóval elindultak, hogy bekerítsék a halakat. Úgy mentek, mint egy hálófal, előre, nagy kört tettek, azután ki a partra, és úgy húzták ki a hálóval a halakat. Ott voltak most a parton, igazgatták a hálókat, mert ezen az éjszakán semmit sem fogtak. Jézus odajött hozzájuk. De akkora tömeg gyűlt össze, hogy majd belenyomták a vízbe. Akkor azt mondta Péternek: – Engedd meg, hogy bemenjek a hajótokba! – Onnan tanította a sokaságot. A vízen nagyon jól terjedt a hang, a sokaság figyelt. Amikor befejezte a tanítást, szólt Péternek: – Evezzetek be a mélyre, vessétek ki a hálót! – Péter megszólalt: – Mester, egész éjszaka halásztunk, nem fogtunk semmit! Hova menjünk most? Menjünk be a mélyre? – Okoskodott, mert ő tudta, hogy nappal nem lehet halat fogni a Genezáreti-tóban. Egyszer csak elhallgatott, mert amit ott hallott Jézustól, meg már addig is figyelte nagyon, azért ő már tudta, hogy nem akárki az, aki beszél, nem egy őközülük. Azt még nem tudta igazán, hogy az Isten Fia, meg hogy mekkora hatalma van. De kimondja: – A te parancsodra bemegyek. – Bementek, kivetették a hálót, annyi hal lett, hogy nem volt elég a két hajó, hanem még hívni kellett segítségül másokat, hogy gyertek, szétszakad a háló! Emeljük be! Úgy emelték be a hajókba a halakat, mert nem lehetett ennyit kivinni, szétszakadt volna a háló. Akkor Péter letérdelt ott a hajódeszkára, és nem azt mondta már, hogy „Mester!”, meg nem is azt mondta: – Jaj de jó, Jézus, mindig veled halászunk! Mindig legyél itt, mert akkor lesz jó fogás! – Tudjátok, mit mondott? „Menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Mt 5,8). Rájött, hogy kicsoda Jézus! Hogy Ő az Isten Fia! Akkor pedig mindent lát, azt is látja, hogyan csapta be a testvérét, meg a többieket, mit csinált, miket beszélt. – Uram, ez így nem megy! Egy hajóban kettőnknek… Eredj, kiviszlek a partra. Azt mondta erre Jézus: – Ne félj, Péter! Ha már látod ezt, akkor jó az irány! Gyere utánam! Elvégzem az életedben, hogy embereket fogsz halászni. De nem ám a halálra. Mert az élő halakat kifogod, és azután megeszitek, meg eladjátok halálra. Hanem embereket mentesz a lelki halálból életre, Péter! – És tényleg így lett. De milyen jót tett velük, hogy mindezt véghezvitte! A következő filmkocka, amit látunk: a 38 éve beteg ember meggyógyítása. Északról, Galileából lement Jézus Jeruzsálembe. Több mint száz kilométer volt az út. Jeruzsálemben, a fővárosban sok kapu volt. Mert olyan várfala van Jeruzsálemnek ma is, hogy a várfal tetején még egy harci szekér is végigszaladhatott. Olyan vastag, erős. Védték a várost, ott voltak a kapuk. Az egyiket Juh-kapunak hívták, mert a templomban, annak idején még – amíg az Úr Jézus, az Isten Báránya föl nem áldoztatott a kereszten – bárányokat mutattak be áldozatul, és azon a kapun hajtották be azokat a bárányokat. A Juh-kapu mellett volt egy kis tó, Bethesdának hívták. Különleges tó volt ez. Építettek mellé féltetővel (mert a nap erősen tűzött) betegeknek pihenőhelyet. Azt tartották, hogy ha a tó vize időnként felkavarodik, aki elsőnek beér, az meggyógyul. Angyal szállt a tóra… Hogy milyen gyógyereje volt, én nem tudom pontosan, a részleteket nem írja le a Bibliánk. Ott feküdtek sorban a betegek, hogy amikor felkavarodik a víz, elsőnek bejussanak. Jézus odajött, megállt egy beteg mellett. Azt kérdezte tőle: – Akarsz-e meggyógyulni? – Ránézett a beteg, hogy miket kérdez, hát hogyne akarna! Azt felelte: „Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” Azt mondta Jézus neki: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” (Jn 5,7–8). Ez az ember fölállt, föltápászkodott – maga sem hitte, hogy igaz lesz –, és engedelmeskedett a lába. Fölállt, összegöngyölte az ágyát, amin feküdt, a vállára vette, elindult. Elámult mindenki ott, hogy kicsoda ez? Milyen jót tett ezzel az emberrel! 38 év, gondoljátok el! Még egy iskolaév is milyen hosszú! Ilyen nagy dolgot tett Jézus. Rájöttek az emberek, hogy hatalmas teremtő erővel rendelkezik. Mert Ő a Messiás! Meg volt írva már az Ószövetségben, hogy ha a Messiás megjön, akkor megnyitja a vaknak a szemét, a siketnek a fülét, a bénát meggyógyítja, és még föltámaszt halottat is. Megmutatja ezekkel a jelekkel, hogy Isten hatalma és szeretete itt van velünk. Folytatódik tovább a film: ötezer embert vendégelt meg Jézus. Megint nagy tömeg jött. Elterjedt azon a vidéken, hogy a bénát meggyógyította. Jöttek ám az emberek tömegesen. Ő ugyan pihenni akart egy kicsit, de az emberek kilesték. Jöttek hozzá, és Jézus nem haragudott meg. Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint akiknek nincs pásztoruk. Mert nem szerették őket igazán a nép vezetői, nem törődtek velük. Akkor Jézus tanította őket. Szabadtéren tanított. Már kezdett alkonyodni. Odamentek a tanítványok Hozzá: – Uram, nem veszed észre, hogy mindjárt sötét lesz? Baj lesz! Ki ad ezeknek enni? Engedd már el őket, hogy vegyenek maguknak ennivalót! – Ugye, milyen okosak tudunk lenni, meg kell mondani Jézusnak, hogy mit csináljon?! Erre azt mondja Jézus: – Adjatok nekik ti enni! – Micsoda? – szörnyülködtek a tanítványok. – Gondold meg, ha 300 kiló kenyeret tudnánk venni, még az sem lenne elég. De nincs is pénzünk. Ötezer ember van itt! Megkérdezte Jézus: – Mennyi kenyeretek van? – A tanítványok végigszaladtak, megkérdezték. Egy kisgyermek volt ott, akinek még megvolt az elemózsiája (a többiek már rég elfogyasztották), kinyitotta a tarisznyáját: öt kis cipó meg két kis hal volt benne, amit az édesanyja adott neki. Odaadta az egészet. Odavitték Jézushoz. Azt mondták: – Mi az ennyinek? – Jézus így válaszolt: – Ültessétek le a sokaságot ötvenenként, százanként a nagy fűbe. Jézus kézbe vette ezt a kis tarisznyányi ennivalót, hálát adott Istennek: – Köszönöm, Atyám, hogy te megajándékozol bennünket, hogy mindenkinek jusson étel. – Azután azt mondta a tanítványainak: – Vigyétek! – Ezek meg néztek, hogy tényleg vihetjük. Egyre lelkesebben hordták, s amikor mindenki evett, tizenkét tele kosárral összeszedték a maradékot. Ezt hogy csinálta? Én sem tudom megmondani. De ezt a világot hogyan teremtette Isten? Hogyan csinálta, hogy százmilliárdszor százmilliárdnyi csillag van? Hogy csinálja meg a hópelyheket? Hogy csinálja meg a faleveleket? Hogy csinálja, hogy ez mind így van? Azt sem tudom, de itt van, láthatjuk. Most is: hogy csinál ennyi levegőt? Azt is úgy kapjuk. Mi inkább csak rongáljuk, mert kivágjuk az erdőket, és egyre fogyasztjuk azt a levegőt, amit a mi Mennyei Atyánk a fákon keresztül ad nekünk. Képzeljétek el, a falevelek beszedik a rossz levegőt, beszedik a szén-dioxidot, és kiadják az oxigént. Csodálatos, és én még azt is hallottam, hogy amikor a falevelek lehullanak, az utolsó erőt is, ami bennük van, belökik a fába. És a fában lévő minden mérgező anyagot magukba szedik – ettől megy el az a zöld színük, sárgák, pirosak lesznek, és lehullanak. Milyen gyönyörű példája ez annak, amit az Úr Jézus elvégzett a kereszten. Az utolsó életerejét is odaadta! Mindazt a szenynyet, rosszat, mindent, amit mi követtünk el, bevette magába, és megölték a bűneink. De megmentett bennünket. Láttuk ezeket az embereket, hogy így jól tartotta őket Jézus. Egyszer egy asszonyt vittek hozzá. Épp az Olajfák hegyéről ment le Jézus, és a templomba ért. A templomajtóban ott voltak a nép vezetői, meg a farizeusok, tanítók, papok. Hoztak elé egy asszonyt és azt mondták, hogy ez az asszony megcsalta a férjét, házasságtörésen kaptuk. Mózes megírta, ha ilyet találunk, meg kell kövezni. Jézust akarták csapdába ejteni. Ha Ő nem engedi megkövezni ezt az asszonyt, akkor ők megmondhatják, hogy Mózes törvénye ellen tanít, nem igaz ember, és rágalmazhatják. Megkérdezték tőle: – Mit mondasz? Kezdhetjük a kődobást? – Jézus lehajolt a földre. Nézték, hogy mit csinál. Az ujjával kezdett írni a porba. Mindenki néma volt, és várták: Na, mi lesz? Akkor fölemelkedett Jézus, és azt mondta: – Aki közületek semmiben sem bűnös, dobhatja az első követ! – És újra lehajolt, írt tovább. Nem tudom, mit írt oda. Lehet, hogy a bűneiket írta sorban, és ezek olvasták, hogy ez így nem lesz jó. Eloldalogtak az emberek. Mire fölnézett Jézus, csak az asszony állt ott – szégyellte magát rettenetesen – Jézus előtt. Akkor azt kérdezte tőle Jézus: – Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki nem vádol téged? – Senki, Uram. – Én sem vádollak. Eredj el, de többet ne vétkezzél! Ezzel olyan erőt adott ennek az asszonynak, hogy másképp folytatta az útját. Zákeusnál álljunk még meg. Ott van Jerikóban Jézus, megy be a városba. A fővámszedő Zákeust nagyon utálták az emberek: – Ez a csaló pénzeszsák, ez szipolyoz bennünket! – Akkoriban a rómaiak megmondták, hogy a vámszedőtől meny nyi pénzt kérnek. Katonákat adtak mellé, hogy szedje be az adót. De amennyit még efölött be tudott hajtani, az mind az övé lett. Ráijesztettek az emberekre, elszedték a pénzüket erőszakkal is. Ha valaki meglátta Zákeust, utálattal köpött egyet. Most jön ez a Zákeus, kis alacsony ember, szeretné látni Jézust. Összezártak a sorok. Mind a két oldalról. Nem mondták, hogy te nem láthatod, mert azért ő komoly pozícióban volt, de szépen elzárták az utat. Az út mentén voltak fügefák. Alacsony fák ezek, de jó lombjuk volt, úgyhogy nagyon jól eltakarták őt. Zákeus fölmászott egy fára! Gondolom, aki látta, hogy mászik a pénzeszsák, az jól kinevette. Fölment a fára, és tényleg látta Jézust. Ahogy Jézus odaért a fához, egyszer csak megállt és azt mondta: – Zákeus, gyere le, ma a te házadnál szeretnék megszállni. – Az emberek néztek. Megálltak: – Micsoda? Ehhez bemegy Jézus? Szóba se kellene, hogy álljon vele! – De addigra már lemászott a fáról ez a kis ember, már mentek is be a házba. Igen ám, de néhány óra telt csak el, egyszer jön ki Zákeus. Figyelték őket, ott voltak a ház körül. Zákeus egy pénzes zsákot, zacskót hozott kifelé, ők még nem tudták, hogy miért hozza. Amíg bent voltak Jézussal, Jézus végignézte azt a nagy luxust, ami ott volt. Nem szólt Ő semmit. Egyszer csak Zákeus meglátta, hogy azt is abból a lopottból vettem… Jaj, azt is. Kimondta: – Uram, a vagyonom felét szétosztom a szegényeknek. Akiktől pedig hamisan elvettem, négyszer annyit adok vissza. Azt mondta Jézus: – Jól teszed, ma lett üdvössége ennek a háznak. A te szíved most érti igazán, hogy mit jelent élni. Most kaptad meg ezt az ajándékot. Milyen jót tett Jézus itt is, vele is! Mert nem boldog ám az az ember, aki így harácsol, higgyétek el. Nem, mert hiába van akármink… Ugye volt már, hogy volt játékod, mindened, de olyan önző voltál, olyan irigy, a végén egy barátod sem maradt? Ottmaradtál, játszhattál magad, amit akarsz, de nem ért az egész semmit. Ha a szívemben nincs békesség igazán, akkor adhatnak nekem bármit. Egy pillanatig, egy kicsit jó, de az egész igazából nem ér semmit. Így járt-kelt Jézus. Ha figyelitek az Újszövetséget, mindig egy újabb filmkocka jön. Figyeljétek mindegyikben, hogy ahol Jézus megjelenik, ott valami jó történik. Hogy mi, azt előre nem tudni, de vagy megvigasztal valakit, vagy gyógyít, vagy tesz valami csodát, vagy tanít. Amikor meghalt és feltámadt, a mennybe ment. De a mennybemenetele után is szertejár ebben a világban. És jót tesz. Hogyan? Kinek a lábán jár? A felolvasott bibliai történetben Péter apostol lábán járt. A halászén. Az ő lábán ment be a százados házába, ahol elmondta ezeket. És a századosnak Isten nagyon-nagy dolgot tett az életében: az egész családját boldoggá tette! Megismerték Jézust! Jézus azóta is szertejár a világon. Kinek a lábán? De jó, ha már a te lábadon is. Erre a szószékre kinek a lábán jött fel Jézus? Az enyémen. A hittanórára kinek a lábán megy be Jézus? Timi néni, Zsó néni, Andi néni – mondjam tovább? –, tanító nénik lábán az iskolában. Kinek a lábán jár? A kis lábadon jár, amikor idejössz és énekelsz, és az énekhangodtól meg a szolgálatodtól felvidulnak a nénik, bácsik. Még hetek múlva is mondogatni fogják, hogy milyen szép volt! Hogy énekeltek a gyerekek! Tudom, hogy így van, mert elmondják nekem. A kánai menyegzős történetről mondta valaki, egy bácsi a barátainak: – Idefigyeljetek, az is csoda? Nekem ennél nagyobbat tett Jézus! A borból csinált bútort. – Na – azt mondták a barátai –, ezt megnéznénk! – Nézzétek, gyertek! – És megmutatta nekik, hogy amióta az Úr Jézussal találkozott, azóta nem iszik, nem részegedik meg. Azt a pénzt, amit a borra költött volna, bútorra költötte. – Látjátok, az Úr Jézus bútort csinált a borból. Én még olyat is tudok, hogy egy gyereknek három nap volt a világcsúcs, hogy nem feleselt otthon. De amikor az Úr Jézus bejött a szívébe, világcsúcsot javított. Őszintén megmondom, hogy ez a gyerek én voltam. De hát tudjátok, ez ma is folytatódik. Nem is mondom tovább, mert szeretnénk hallani, amit ti mondotok, mert ti jöttök a műsorotokkal. Csak el ne felejtsétek, amit az a kis ének mond, amelyet Csenge néni tanít nektek: Szívünk zengje már, Jézus erre jár! Égi béke, fény kíséri, Fénylő napsugár. Engem is szeret, Téged is szeret. Mennyországból érettünk a Földre érkezett. Ad, ha elhiszed, Néked új szívet, Hogyha bűnös szívedet Ma Ő elé viszed. Szertejár az Úr Jézus a te lábadon is, és jót tesz. Áldott legyen érte az Ő neve! Ámen. 257