– Az Isten országa tiköztetek van, mert én itt vagyok. – Mert Jézusban jött ez az ország erre a Földre. Isten Jézusban elküldte hozzánk az elvesztett országot. Mert elvesztettük ezt az országot mi, emberek már a bűnesetben. Isten országa: Isten uralma. Ország, ha nézzük az értelmező szótárat, azt jelenti, hogy úrság. Valakinek az úrsága. Isten országa, Isten úrsága, ahol Ő mondja meg, hogy mi a jó, mi a rossz, mi ennek az országnak a rendje. Tudjuk, hogy Ádám és Éva éppen ebből az országból lépett ki, elvesztette Isten országát: – Nem kell ez az úrság, majd mi egy másik uralmat valósítunk meg. Nagyon szeretem, hogy a Biblia egyetlen kicsi igerögöcskéje is hihetetlen kincseket tartogat. A Római levélben ott van egy kis mondat. Pál apostol a 14. részben arról tanítja a rómaiakat, hogy ha hitre jut valaki, ne ítélgessétek, hogy mit eszik, hogy van az étkezési dolgokkal. Az egyik ezt eszi, a másik azt. Az akkori vallási szokások alapján különböző véleményen voltak. – Hagyjátok, ne ezzel foglalkozzatok, mert – és itt mondja ezt a kis mondatot –: „Az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm” (Róm 14,17). Pál nyilván nem arra gondolt, hogy ezzel ő most Isten országának a teljes üzenetét hirdeti meg ebben a kis mondatban, hanem menetközben magától értetődő a számára, hogy ezt jelzi, közli. Ez az a három, ami azóta is hiányzik erről a Földről, mert ez az ország hiányzik. Nincs igazság a Földön. Justitia ott trónolhat a bíróságok épületein, a mérleg a kezében, de a Földön nincs igazság. Már a kisgyermek is azt mondja, amikor ellökik a játéktól a nagyobbak: – Nem igazság. Te keresed az igazságot. Hogy lenne igazság, amikor a szállodatulajdonos fölveszi a testvérünket szakácsnak, és egy hónap múlva útilaput köt a lába alá (persze amikor fölvette, akkor sem írtak szerződést)! Ígért neki szép fizetést, hogy majd folyamatosan munkája lesz, aztán amikor elbocsátja, akkor bagóval kifizeti, és veszi föl a következőt. Nem főszakácsnak, mert azt megfizeti tisztán, de a mai helyzetben meg lehet csinálni munkára éhes, szorult emberekkel sorozatban ezt is. Ez csak egy kis részlet abból, hogy nincs igazság ezen a Földön. De nincs békesség sem ezen a Földön. Háborúk folynak, kicsik-nagyok. Azután háborúk a házasságokban, a gyermekszobákban, háborúk az otthonokban, munkahelyeken – nincs békesség ezen a Földön. De nincs igazi, mély életöröm sem. Ezért kell mindent, amit lehet, szerezni még: örömöt, egyre többet, mert olyan gyorsan elillan. Ez a három nincs. Mert ha az Isten országa ez a három: igazság, békesség, Szentlélek által való öröm, és az Isten országa eltűnt, akkor honnan lehetne előszerezni? Persze jönnek messiások: megvan! És mondják: feltaláltunk ezt is, azt is, filozófiában, mindennapi életben, gyógyászatban, megvan már, megmentettük az embert! Egyszer csak kiderül, hogy még sincs meg, mert itt megvan valami, ott meg lyukas a háló, ott meg baj van. Még sincs meg ez a három. Az emberiség keresi ezt a hármat, és nem találja. Sehol nem találja, és egy idő után az emberek belenyugszanak abba, hogy ilyen az élet. Ebben a helyzetben egyszer csak fellép valaki, 2000 esztendővel ezelőtt, és meghirdeti: betelt az idő. Azaz: az alkalmas idő, az Istentől alkalmasnak ítélt idő elérkezett, és elközelített már az Isten országa, itt van, elérhető közelségben. Térjetek meg, azaz térjetek vissza ez alá az uralom alá, és higgyetek az örömhírben (Mk 1,15). Ezt a bejelentést két esemény megelőzte Jézus életében, amikre jó nekünk odafigyelni, mert azoknak a hátteréből még inkább érteni fogjuk, ami történik. Ha valaki kinyitja Márk evangéliumát, és az első részt olvassa, Keresztelő Jánossal indul. Amikor Keresztelő János keresztel, egyszer csak feltűnik Jézus, belép Ő is a keresztelendők sorába. János meglepődik, megáll, és azt mondja: – Nekem kell teáltalad megkereszteltetnem. Te a tiszta és szent, te jössz énhozzám? Ez nem megy. – Azt mondja Jézus: – Engedj most, így kell nekünk minden igazságot betölteni – és beáll a bűnösök közé, megkeresztelkedik a Jordánban. Mert neki van a legtöbb bűne, a bűntelennek. Mondja is Keresztelő János később a tanítványainak, akik körülötte voltak, rámutatva Jézusra: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29). Hordozza, elveszi, magára veszi, keresztre viszi! Ez a háttere annak, hogy az Isten országát meghirdetheti itt! Hogy megy a keresztre, hogy a megváltás, a Megváltó elérkezett. Ez volt a feltétele nekünk, lázadóknak, akik már kívül születtünk ezen az országon, és egy más uralom elképzelése szerint éltük a napjainkat. Így írja az apostol az efézusiaknak: „egykor éltetek e világ életmódja szerint… követtük a test és az érzékek hajlamait…” (Ef 2,2). E világ fejedelme, a Sátán őrzött titeket az ő uralma alatt. Testvéreim, ünneprontónak hangzik, de ez az igazság: Minden ember valakinek az uralma alatt él. Vagy már Isten országában Isten uralma alatt, vagy még a Sátán hatalma és irányítása alatt. Azért ünneprontó, mert sokszor még a teológusok is körbejárják a Sátán-témát, és azt mondják, hogy ez a név a rossznak valami elvont meghatározása. Nagyon jó, hogy az egyik dogmatikaprofesszorunk világosan megírta a Biblia alapján: Azokban az időkben, amikor ébredés volt a világon, amikor élő hit volt, a Sátánról szóló tanítás mindig határozottan, kontúrokkal, élesen hangzott. Amikor pedig elsekélyesedett a hit, csak olyan formális vallásosság volt, vagy racionalista beszéd, hogy Jézus fölment a mennybemenetel napján a hegyre, és lement a túloldalon, a tanítványai pedig azt hitték, hogy mennybe ment – akkor a Sátán is csak a rossznak a megtestesítője, elvont fogalma. A Biblia mindig világosan beszél. Ember úgy nincs, hogy szellemi uralom alatt ne lenne. Tudja vagy nem tudja, igenis az alatt van. Mert úgy vagyunk teremtve, hogy egy antennát is kaptunk, egy szellemi antennát. Ezt az antennát valaki a felügyelete, a figyelme alatt tartja. Nem véletlen, hogy Pál, amikor megtér, ezt a feladatot kapja: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek…” (ApCsel 26,18). A legszebb, a legszolidabb életről is kiderül, amikor az Isten országába lép, hogy micsoda bűnhalmaz van az életében, a motívumaiban. Egyáltalán, milyen – hadd mondjam így – „totálkáros” állapotban van egy ember. Nem járta végig a bűnök mélységeit. Egyszerűen csak világosság gyúlt arra, hogy ki vagyok én. Azok mögött a szép cselekedetek mögött mennyi önzés, irigység, gyűlölet, harag és a többi húzódott meg. Amikor világosságot gyújt az Isten. Mindenkiről kiderül ez, mert nincs egyensúlyos, áldott élet Isten országán kívül. A Jézus keresztelését megelőző másik történet, amikor nagy harcot vívott a Sátánnal a pusztában. A Sátán mindent megpróbált, hogy eltérítse Jézust a kereszttől. A végén már „magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: – Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. – Ekkor így szólt hozzá Jézus: – Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4, 8–10). Ezután lépett fel, és ekkor mondta: – Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Jöjjetek, emberek, jöjjetek vissza! Nincsenek fanfárok most sem, ahogy Jézus születésekor sem voltak. A Római Birodalom nem hirdet piros betűs ünnepet. Pedig Jézus a világtörténelemnek a teremtés óta legnagyobb eseményét jelentette be. Ez is mutatja, hogy mennyire nincs igazán helyén az ember értékrendje, nem volt akkor sem. Meghirdeti Jézus Isten országát, és hívja az embereket Isten uralma alá. De nem kényszeríti az embereket, hanem a lehetőséget hirdeti meg. Egyszerű példát írt egy lelkipásztor az igehirdetésében, amelyet ehhez az igéhez olvastam. Azt írja, hogy ők tavasszal, amikor ássák a kertet, a hangyabolyokat akarva-akaratlanul is felborogatják. A hangyák menekülnek, amerre látnak, de sok-sok hangya elpusztul eközben. Azt mondja: – Ha én hangyává tudnék válni, és elmondhatnám a hangyáknak, mielőtt ásni kezdünk: Kedves hangyák, gyertek velem a kert kerítéséhez, és ott építsetek új fészket, mert itt elpusztultok, itt a veszedelem jön, ezt nem lehet kikerülni… Ha lennének hívő hangyák, és jönnének velem, és ott elkezdenék építeni a fészküket, megmenekülnének. De a nem hívő hangyák ott maradnának. Én azonban nem tudok hangyává lenni, és ezt megtenni. De az Isten megtette, hogy Jézusban emberré lett. Olyan egyszerűen, ahogy megszületett. A hajó a dokkhoz úgy ért, hogy még csak koppanni se koppant. Úgy jött be az Isten Fia ebbe a világba, hogy a legegyszerűbb ember, a legkisebb gyermek odamehetett, és megfoghatta a ruhája szélét, nem volt glória a fején. Oda is telepedtek köré. Azok, akik a farizeusok, a nagy papok köré nem mentek, mert azok lenézték őket. Jézus így járt itt, ebben a világban, hordozta az Isten országát. Odalépett Zákeushoz, és bevitte ennek az embernek az otthonába ezt az országot. Azt mondták volna neki: – Ezzel az irgalmatlan pénzeszsákkal szóba se állj! Ez volt a szolgálata, hogy emberek bejussanak Isten országába. Ezért jött erre a Földre, minden más csak részletkérdés: gyógyítások, tanítási részletek… Ő az Isten országát hirdette! Amikor jönnek a tanítványok, hogy még mennyi beteg vár rád, ne hagyd már itt őket, azt mondja a tanítványainak: – Menjünk másik városokba, hogy hirdessem az Isten országának evangéliumát, mert azért küldettem. – Ha még mindig ott gyógyítgatna Názáretben vagy a környéken, akkor mi lenne velünk? Ő ment az úton a keresztre, hogy emberek az Isten országába kerüljenek. Ahhoz, hogy ez a miénk lehessen, egyszer személyesen is meg kell hallanunk az Ő hozzánk szóló szavát, hogy „betelt az idő”. Nem az a 2000 évvel ezelőtti – az a feltétele a mainak –, hanem a te életedben, meg az én életemben egyszer csak Jézus megszólal az igéken keresztül. Az életed eseményein át odaszorít, jelez, körülvesz, hat a szívedre, megáll előtted, és azt mondja: – Elérhető az Isten országa számodra. Gyere, térj meg, gyere vissza! Add vissza az életedet Isten szereteturalma alá. Válassz új főnököt, aki nem „gazdálkodja el” az életedet. Mert a másik főnök „embergyilkos volt kezdettől fogva” és a „hazugság atyja” (Jn 8,44). Körülbelül elképzelhetjük, hogy mit várhatunk tőle rövidés hosszútávon. Bár rövidtávon tud édességeket adni. Csak ez hosszútávon olyan, mint az egérfogón a sajt vagy a szalonnadarab. Gyere Jézus uralma alá! Önmagát adta oda érted. Megdöbbentő volt nekem egy sátánista fiúval való találkozás. Már nem tudott aludni sem, csak olyan lidércfényes lámpánál, minden összevisszaság volt abban a kis házacskában, ahol lakott, akasztófától kezdve, amit csak elképzelünk. A falon ott függött a Sátán képe, és ott volt Jézus a kereszten. Azt mondta nekem: – Lelkész úr, higgye el, mind a kettő vonz, és nem tudok dönteni! – Ember! Elment az esze? – válaszoltam. – Az egyik elgazdálkodja az életét, már normálisan emberekkel szóba sem tud állni, aludni sem tud! A másik meg odaadta az életét azért, hogy ebből a pusztulásból kivegye! Maga még itt azon lamentál, hogy melyiknek engedjek?! Ott nyöszörgött holtsápadtan. – Nem merek Jézushoz szólni. – Majd segítek, én mondom, csak mondja utánam! Azt hitte, belehal, ha kimondja: – Jézus, könyörülj rajtam, ments meg engem! Milyen hatalmas dolog, hogy az a Jézus belépett ennek a fiúnak az életébe. Még máig is ott van a gyülekezetben. Elég furcsa, különös fickó ő, de szabadult, alapvetően szabadult. Mert Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Valakinek lobbiztam a drogmentő missziónál, hogy hátha kapna helyet még valahogy előbb, mint ahogy sorra kerülne. Azt mondták nekem – és igazuk volt –, hogy náluk nincs ilyen. Mert az Úr Jézus a legágrólszakadtabb, senkijesincs embert is ugyanolyan emberszámba veszi, mint azt, akinek van egy-két pap rokona vagy ismerőse, vagy valaki, aki lobbizzon érte. Jézus azért jött, hogy azt a kereszten kiszenvedő latort, a szerencsétlent, akire inthettek, hogy reménytelen eset, megmentse, bevigye az országába. Azt mondja neki: – Még ma velem leszel az én országomban. – Ez a különbség az egyik vagy a másik uralom menedzselése között. Isten szeretete elhozza, hogy megszólít. Nyolcadikos Testvéreim a Baár-Madas gimnáziumból, akik ma itt vagytok gyülekezetünkben! Ennyi idős voltam, amikor sok előkészítés után egyszer csak én is átéltem egy vasárnap délelőtt, hogy eljött az én órám. Eljött az a pillanat, amikor hozzám szólóan hangzott az igehirdetés. Engem már régóta foglalkoztatott, hogy minden elmúlik ezen a világon. Ez valami borzalmas! Focizunk, alig várjuk, majd jön a meccs, előkészülünk, és amikor vége (pláne, ha kikaptunk, meg összerugdostak), akkor ott vagyunk, hogy ez is elmúlt, most minek örüljünk… Jön majd a mozi, jön a következő, s minden elmúlik. Nincs semmi, ami örökkévaló lenne?! És akkor hangzik az igehirdetés, épp egy olimpia ideje volt: „én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág” (1Kor 9,26). A versenypályáról beszélt a lelkész, és aztán áttért az örökkévaló versenypályára. Úgy beszélt arról, hogy én nem tudtam kivonni magam a hatása alól. Azt mondtam: ez kell nekem, ez az, amire régóta vágyom! Még délután is ezen gondolkodtam, amikor édesapám megszólított: – Fiam – ő volt az a lelkész, aki délelőtt hirdette az igét –, te nem szeretnél erre az örökkévaló pályára lépni? – Édesapám, dehogynem! Pont ezen gondolkozom. De hogyan lehet? – Gyere, mondjuk el az Úrnak, kérjük Tőle. – Leültünk a díványra. Előbb ő imádkozott néhány szóval, majd én mondtam ki nagy izgalommal: Uram! Fogadj el engem! Bocsásd meg bűneimet, és hadd legyek örökre a Tied! Tudjátok, ez már több mint 50 éve történt, de én még ma is érzékelem annak az ízét, amikor Ő elfogadott engem. Nagy hála és öröm töltötte be a szívemet! Tudtam, hogy átmentem a halálból az életre. Aki belépett ebbe az országba, az ezt ugyanígy átélte. Különböző karakterek vagyunk, de olyan nincs, hogy észre ne vegye valaki. Ez akkora változás, örök életre való változás, hogy ez eltéveszthetetlen. Persze sokféle küzdelemben vagyunk mi is, Isten gyermekei, de megízleltünk valamit abból, hogy mi az igazság, békesség és Szentlélek által való öröm. Megszólít az Úr, elkészíti úgy, hogy tudod, téged hív, és te kimondhatod: – Itt vagyok, Uram, bocsáss meg nekem, lázadónak. Aki ennyi éven át lázadtam ellened, mert a másik országban jártam-keltem. Hányszor áthágtam a rendedet, bocsáss meg, fogadj el örökre! És át fogom hágni még – sajnos – akkor is az Ő rendjét, de egész más az, hogy menetrendszerűen vagy – jó esetben – balesetszerűen. És épülhetek Isten országában. Akit így szólít már az Úr, az szóljon valakinek, aki már az Isten országában van. Ha nem talál mást, szóljon nekem: – Lelkész úr, szeretnék megtérni, én is az Isten uralma alá állni, segítsen! Nekem is segítettek, másoknak is segítenünk kell. Erre szolgál a jövő heti evangelizáció is. Hisszük, hogy lesznek emberek, akiknek Isten elkészíti, hogy most hallják meg, amit addig nem, vagy nem is volt módjuk meghallani. Ők idejönnek valami érdekességért, Isten pedig megragadja a szívüket. Ez az Ő szabad munkája. A mi dolgunk, hogy hirdessük az Isten országa evangéliumát, mert Jézus egyszer meghirdette, és ez azóta is érvényes: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Úgy legyen! Ámen.