Minél többet tanulmányozom Isten igéjét, annál inkább meggyőződöm arról, hogy semmi mással össze nem hasonlítható, drága kincs az ige. Aki rendszeresen olvassa már, és hallgatja az igehirdetéseket, olyan ajándék részese, amiért nem adhat eléggé hálát. Mert Isten igéje nem egyfajta vallásos vélemény. Isten kijelentése nem igazságok gyűjteménye, hanem az élet szerkezetét adja elénk. Egy művésznő képeit nézegettük, aki meghívott bennünket lakására, ahol volt egy galériája is. Ahogy nézegettük a képeket, óhatatlanul a Bibliára terelődött a szó. Könnyedén azt mondta a művésznő: – A Bibliát is sokszor átírták a papok. – Ezt honnan gondolja? – kérdeztem. – Ezt tanultuk a szemináriumban. – Az lehet, de akkor rosszul tanulták. A Bibliának van régi fordítása, van újabb fordítása, de soha nem írták át az alapszöveget. Örökké érvényes isteni kijelentés. A Teremtő Isten, aki mindent nekünk ajándékozott, igéjében a teremtett mindenségnek és benne az életnek a szerkezetét adta át. Ezt nem kell időnként modernizálni. Ezért is olyan nagy kincs, ha a Bibliát valaki komolyan veszi, mert sehol másutt nincs meg a jelen és az eljövendő élet alapszerkezetének a teljes üzenete, csak itt. Szomorúan hallottam egyik fiatal hívő testvérünktől, hogy ő, aki komolyan vette a hitét, most nem olvassa a Bibliát, nem is hallgatja az igehirdetéseket, mert őt most Freud írásai nyűgözik le. Nem kívánom lebecsülni egyetlen író, művész, tudós, orvos írását sem, de őszintén remélem, hogy átesik fiatal testvérünk ezen a korszakon, és eljut oda, amit tudott Walter Scott, a nagy író fia: Tele volt a lakásuk könyvvel, az író regényeivel is, mennyezetig a könyvespolcok. Halála előtt azt mondta az apa a fiának: – Fiam, hozd ide „a” Könyvet! – A fiú nem kérdezte meg, hogy melyiket, hanem odavitte a Bibliát. Mert volt ott sok könyv, de „ A KÖNYV” csak a Biblia volt. Újra mondom: benne van az élet alapszerkezete. Ilyen alaptörvénye az életnek, hogy az Istentől való távolodás az egységet megrontja, felbontja, szembeállít bennünket egymással is. A bűn izolál, összetör, összekever. A Sátán arra törekszik, hogy minden egységet megbontson, fellazítson. Így van ez a házassággal, a családdal, a nemzettel, a gyülekezettel. Támadja ezeket az egységeket. A nevében is benne van. Az ördög görög szava: diabolosz, amely szétdobálót, összekeverőt, szétszakítót jelent. A Biblia lapjairól sorra leolvashatjuk: – Ahogyan szembeállította Istennel az embert – sikerült is neki. – Szembeállította az embert a természettel: mi pusztítjuk, a természet meg gazt terem. – Ahogy szembeállította az első emberpárt egymással. Elszakadtak Istentől, azonnal megbomlott az egymással való kapcsolatunk is. A „fügefalevél”, amit magukra aggattak, nem testi jelentésű elsősorban, hanem annak a kifejezése, hogy az önfeledt, bizalmi közösség összetört, valami közéjük állt. Már más szemmel néznek egymásra, s aztán már egymást vádolják: ő a hibás! Milyen messzire jutottunk! A következő nemzedékben még csak annyi történt, hogy Kain megölte a testvérét, Ábelt. Ma hány gyilkosság történik egy napon ezen a világon?! És akkor csak egy faktort említettünk. Házasságok, testvérek, nemzedékek, egymással farkasszemet néző csoportok, érdekközösségek… Kicsiben-nagyban az emberiség mélyen megosztott. A bűn dolgozik. Gazdag észak, szegény dél. Mondhatnánk tovább a párhuzampárokat – a bűn szétszakít! De Isten Igéjének alapüzenete az is, hogy Isten a legnagyobb szakadékon is úrrá tud lenni, meg tudja gyógyítani a töréseket. Az Ő kezében – ahogy itt majd mindjárt látjuk igénk mondanivalóját – eggyé lehet, ami egyébként elképzelhetetlen. Aki az Ő közelébe kerül, és átengedi magát az Ő kezelésének, engedelmeskedik neki, annak az életében gyógyító folyamat indul el. Sőt annak az élete jeladás lesz arról, hogy ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Nem csak lehetséges, hanem Isten ezen munkálkodik: hogy a széttörtet újra egybekovácsolja, egységet munkáljon. Tehát az alapszerkezetben két döntő dolgot látunk: a bűn roncsolását, és Istennek a romokon való újjáteremtő, építő, eggyé tevő áldott munkáját. Így figyeljük a felolvasott igét. Jelpróféciát hallottunk. Gyakran megtörtént abban az időben, hogy Isten valami jelet adott, ami külsőleg is kiábrázolta az eseményeket. Jeremiás próféta például fölvette a nyakába a fajármot, és úgy járt föl-alá. Ezzel azt jelezte: – Jön a fogság, értsétek meg, ha nem változtattok az utaitokon! Akkor az udvari próféták vezére nem csak szájon vágta Jeremiást, hanem levette a fejéről a jármot, és összetörte. Jeremiás elment, és egyszer csak vasjárommal jelent meg: – Törhetitek! Ha az Úr megmond valamit, akkor úgy is cselekszik. Itt azt mondja az Úr Ezékielnek: – Emberfia, vegyél egy botot a kezedbe, aztán írd rá, hogy József háza és a többiek, aztán vegyél egy másik botot a kezedbe, írd rá, hogy Júda háza és a társai. A kettőt illeszd össze úgy, hogy egy botként látsszék a kezedben. Majd megkérdezik tőled, hogy mi ez, mit csinálsz. Akkor mondd meg nekik, hogy így szól az Úr: – Én kézbe veszem József házát és Júda házát. József háza az északi országrész neve, Júda háza a déli országrész. Az én kezemben eggyé teszem őket, és letelepítem őket, mégpedig úgy, hogy Dávid lesz örökkévaló fejedelmük, és az én utaimban járnak, én Istenük leszek, ők népemmé lesznek. (Ez volt az esküformula, amit kimondtak, hogy „Ő a mi Istenünk, mi pedig az Ő népe”.) Olyan kibontakozásról ad ígéretet, ami elképzelhetetlen volt a számukra. Hogy jön ez a kettősség ide? Mondtam, hogy a bűn izolál. A választott nép életében a 900-as évek közepe táján a dávidi és salamoni királyság, amelyek a fénykort jelentették, úgy folytatódott, hogy Salamon fia, Roboám nem kérdezte az Urat. Roboám az ifjakkal együtt dölyfösen azt mondta: – Apám titeket vaskorbáccsal ütött, én skorpiókkal ütlek titeket. – Kemény adókat kivetve olyan helyzetet teremtett, hogy tíz törzs elpártolt. Kettészakadt a választott nép, tíz törzs az északi országrészen, két törzs maradt Júdában. Ez nagyon nagy törés volt. Azért, hogy ne jöhessenek az északiak a déliek templomába, mert az akkor már zavart kelthet, bálványszobrot állítottak északon. Elkezdték a környező népek bálványait is meg az élő Istent is, imádni. Ez olyan mélységet eredményezett a nép életében, hogy képesek voltak egymással háborúba menni. Az Isten népe tagjai egyszer csak ölik egymást. Sőt! Szövetségeseket fogadnak, kis népeket, zsoldosokat, hogy öljék a másikat. Mi most már az 500-as éveknél járunk. 400 esztendő telik el így, ilyen roncsolásban, mert a bűn egyre nő. A bűnnek a természete az, hogy kiteljesedik. Mintha elvetnénk egy magot, és ennek a magnak kikelne a termése. Akkor most, amikor minden veszve, ott vannak otthontalanul, kiszolgáltatva, Isten a prófétán keresztül azt a fantasztikus ígéretet teszi, hogy „az én kezemben” – nem csak kiszabadultok és valami kezdődik, hanem ez a 400 éves szakadás is meggyógyul. Hallgatták a próféta szavát. Hitték vagy nem hitték, de tudták, hogy ilyen gyógyulást ember végbe nem vihet. Itt a csodája Isten Igéjének: ez a gyógyítás már Jézus Krisztusra mutat. Amikor arról beszél, hogy Dávid lesz a ti örök fejedelmetek, hol volt már Dávid? Kr. e. 1000 és 900 között, 40 éven át uralkodott. Hol van már ez az idő? 500 éve már a sírját őrizgették, és az Úr kimondja, hogy ezt megcselekszem veletek. De ez csak úgy megy, ahogy halljuk tovább Isten ígéretét, hogy az én kezemben gyógyultok meg, és lesz eggyé a szakadás. Ha az Efézusi levél 2. részéhez lapozunk, kiderül, hogy Isten gyógyító keze: Jézus. Így olvassuk a nagy üzenetet: „Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette” – és itt már nem csak Izráelről és Júdáról van szó, hanem a zsidókról és a pogányokról. Közöttük áthidalhatatlan ellentét volt. De Jézus a kereszten lebontotta az elválasztófalat, az ellenségeskedést, hogy „a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához” (Ef 2,14–18). Ez az ígéret Jézus keresztjére mutat. Őnélküle nem megy az összetört meggyógyítása. Tüneti kezelést lehet adni, de csak Jézus keresztjénél történt ennek az ígéretnek a beteljesedése, amit egyébként döbbenten érzékeltek Pál apostol és kortársai. Hogyha egy zsidó leborult a kereszt alatt, és letette a bűneit, és Jézust fogadta Urának és az élő Istennek engedelmeskedett; és egy arab vagy pogány leborult a kereszt alatt, és ugyanezt tette anélkül, hogy ő zsidóvá lett volna, átölelhették egymást. Ma is vannak ilyen élő hitű zsidók Izráelben, akiknek Jésua a Messiásuk, és vannak minden népből, akiknek ugyancsak Jézus Krisztus a Messiásuk, és ők testvérek az Úrban. Sokan átéltük, hogy nálunk is így történtek gyógyulások. Házasságokban, családi haragokban, feszültségekben, ellenségeskedésekben egyedül így: ha a kereszt alatt letettem a bűneimet, és átadtam az életem egy új uralom alá. Nemzetünk ünnepéhez közeledünk, nagyon hálás a szívünk azért a kegyelemért, amit Isten cselekedett velünk. Megbolydult és összekeveredett magyar nemzetünk el nem jutott volna erre a pontra, ha Isten mérhetetlen irgalommal el nem vezeti idáig. Bár sokan fitymálják: Ugyan már, mi az, hogy: • Az új alkotmányban az első mondat az: „Isten, áldd meg a magyart…” • Egy férfi és egy nő együttese a házasság? • A magzati élet védelme a fogantatástól érvényes? Isten alaprendjében ezek magától értetődőek. Mind a három. Ő felelőssé tett a nemzetünkért. Nagyon döntő alapsejtté tette a házasságokat, a családokat. Ő védi az életet, már a magzati életet is. Imádkozzunk a vezetőinkért, hogy ki ne csorbuljon az irány. Imádkozzunk lelki ébredésért! Nem egy keresztyén mázzal bevont nemzeti életért, ahol minden kutat, kenyeret, következő lépést valami nagy áldással megáldunk, csak éppen a szívben nem történik meghódolás a kereszt alatt. Akkor Isten ígéretei kicsorbulnak mirajtunk. Szeretem azt a kis rajzot, amelyen két szamár látható, és két szénaboglya. Az első kis képen a két szamár össze van kötve egy kötéllel. Nekifeszül mind a kettő, hogy elérje a szénaboglyát. Persze egyik sem éri el. Jön a második kép: leülnek háttal egymásnak. Fölöttük egy nagy kérdőjel. Jön a harmadik kép. Föláll a két szamár, és együtt odaballagnak az egyik szénaboglyához, amely eltűnik onnan. Utána szépen odaballagnak a másik szénaboglyához, és azt is megeszik. A képek alatt a felirat: Nem jobb-e együtt, mint egymás ellen? Ilyen egyszerű. Akkor miért nem megy? A szívünk keménysége miatt. Ez csak a Krisztusban megy. Átmenetileg lehet szövetkezni, akár nagy ügyekre is, rövidtávon még mindenkinek haszna van belőle. De tartósan nem megy. Felkeresett egy fiatal pár a múlt héten vidékről. Kérték, hogy egy beszélgetésre eljöhessenek. Két kisgyermekük van. Jó volt látni, hogy nagyon szeretik egymást. De hallották volna a Testvérek a beszélgetést, amelyikben mind a kettő bizonyította, hogy milyen igaza van, és ezt nem akarja megérteni a másik. Magamban mosolyogtam és azt mondtam, hogy ne essenek kétségbe, mert tízezerből tízezerszer így van ez, úgyhogy normális házasságban élnek a jelen viszonyok között. De egyet jegyezzenek meg: Ameddig egymással próbálják megoldani a kérdést, csak bizonyos tüneti eredményekre juthatnak. Majd amikor az egyik is leteszi az akaratát az Úr elé, és a másik is, meg együtt is, és ez lesz az igazi kérdésük: – Istenünk, Te mit szólsz ehhez az egészhez? Mit mondasz nekem, mint férjnek? Mi a Te akaratod? Mit mondasz nekem, mint feleségnek? Nekünk, mint házaspárnak? Szeretnénk követni a Te nyomvonaladat. Add nekünk azt a kegyelmet, hogy veled élhessünk a házasságunkban. Egyszer csak kiderül, hogy valami üzemel, ami e nélkül semmiképpen. Olyan gyülekezet vagyunk, ahol Isten így épít fel bennünket egyénenként, páronként. De csak Krisztus által lehet igazi életet élnünk. Ennek a csodáját ismertük meg, ez érintette meg a szívünket. Füle Lajos „Geometria” című versét hadd olvassam el. „Ha középen a Krisztus áll, S ha körülötte mi magunk, Hozzá közel, egész közel, Egymáshoz is közel vagyunk.” De nagy ajándék ez! Nagy ajándék Isten igéje. Mert nem csak ígéreteket tesz Isten benne, hanem általa újjá is teremti az életünket. Egyszer csak mások veszik észre a rokonságból, a munkatársak köréből, az ismerőseink közül: – Mi történt veled? Mi történt veletek? – Felfigyelnek arra, amit Isten igéje így mond: „Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!” (Zsolt 144,15). Ámen!