Jósiás

„Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, és hűséges voltát mindenkor hirdetem.” Néhány perccel ezelőtt énekeltük ezt az éneket. Minden nap ezt kell tennünk! De Isten a múló időben különösen is alkalmat készít arra, hogy ezt tegyük: ilyen ez a mai újév reggele is. Folytatjuk üdvtörténeti sorozatunkat. Ma Jósiás király életén át szemléljük Isten irgalmát, és azt a lehetőséget, ahogyan ezzel az irgalommal élhetünk. Ha Isten irgalmát dicsőítjük, az első mindig, hogy Jézus keresztjéért, a megváltás ajándékáért tesszük ezt. Ezen az úton egy piciny láncszem Jósiás élete, története. Egy kis országban, Krisztus előtt 640-től 610-ig uralkodott, de az ő életében és népe életében is az örökkévaló Isten cselekedett. Még nem a reflektorfényt látjuk, mint majd a kereszten, de ugyanaz az Isten ugyanazzal az irgalommal cselekedett már akkor is. Hat évszázadra vagyunk a kereszt csodájához, de fölismerhetjük már ott Isten örökkévaló irgalmát. Az első üzenet: Isten irgalma az, hogy lehet újat kezdeni. Ne tegye könnyelművé a szívünket, de amíg a kegyelmi idő tart, lehet újat kezdeni Ővele. Sorozatunk történetei arról beszélnek, hogy rendkívül orcátlan volt a nép, amelyet Isten ezerszer kihozott a bajból, a veszedelemből, a szennyből. Mi már régen elvesztettük volna a türelmünket, és kimondtuk volna, hogy nincs tovább. De az örökkévaló Isten megadta a lehetőséget, hogy újat kezdjenek. Most is olyan korba megyünk vissza, amikor Isten népe mérhetetlen szennyben élt. Érthetetlen számunkra, hogy az istenfélő Ezékiás fia, Manassé azok után, amiket gyermekkorától átélhetett, ilyen mélységbe vitte az országot. Ötvenöt évet uralkodott. Micsoda bajt hozott azokra, akik abban az időben éltek! Politikája az volt, hogy alkalmazkodott a környező népekhez, elsősorban a hódító asszírokhoz. Ők a legveszedelmesebbek, behozzuk a bálványaikat, isteneiket, kultuszukat. Az élő Isten tiszteletét nem hagyjuk abba, de amellett elfér a pogány kultusz is. Akkor jobban szeretnek majd minket, talán nem támadnak meg. Modernebbek leszünk, haladunk a korral. Odáig mentek, hogy az asszírok nagy istene, a napisten oltárát – először még nem a templomban –, a templom mellett felállították. A napisten végigmegy az égbolton, szekéren közlekedik, azt meg lovak húzzák. Ez az istentelen király a jeruzsálemi templom mellett istállókat épített a szent lovaknak, a szent szekereknek. A csillagok is fontos istenek, a templomtetőn és a házak lapos tetején berendezték imádatukat. Akkor már a csillagjósok is jöhetnek és a varázslók. Megtelepedhetnek már a királyi udvarban is. A Baál és az Asera, a termékenység istenei. Ez a két szobor bekerült a templomba is. Női és férfi paráznák számára házakat építettek, mert a szent ünnepen ment a kultuszi paráznaság. Manassé hamarosan összeszedette a Biblia-tekercseket. Megsemmisítette azokat, mert zavarta, hogy Isten igéjében ez állt: – Egyetlen bálványt, semmi más istent ne tisztelj! Nem az volt a megoldás, hogy igazodom Isten igéjéhez, hanem félreteszem az igét. A prófétákat elkergették, megölték, jöttek a hamis tanítók. Ha egy tiszta levesbe elkezdem a tisztátalan anyagot beleszórni, az a leves ehetetlen lesz. Ezt a vegyítést odáig vitték, hogy már a főníciaiak irtózatos istenének, Moloknak is emberáldozatot mutattak be. Legkedvesebb gyermeküket, amikor valami nagyon nagyot kértek az istenségtől, megégették elevenen. Manassé király maga is megégette a legkedvesebb gyermekét. Szörnyű állapotba jutott a nép. Mert mindez maga után vonta, hogy megromlott a mindennapi életük is. Ha megromlik az emberi szív az Úr iránti engedelmességben, az kihat a teljes életükre. Amikor 55 év után befejezte az uralkodást, jött a fia, Ámon, és folytatta tovább. De ő már csak két évig. Azt mondta a nép, ebből elég, ezt nem bírjuk tovább! Megölték. Még nem tudták, hogyan tovább, de hogy ezt nem, arra kimondták, nagyon határozottan: – Tovább bennünket ne züllesszenek! Ne tegye tönkre a vezető a nép életét! Ebben a mélységben Isten új kezdést készített el népének. Jósiást, Manassé unokáját, Ámon fiát nyolcévesen trónra ültetik. Persze akkor még nem ő kormányoz. Egy testület vette át a dolgok irányítását. Amikor Jósiás 16 éves, elkötelezi magát egész szívvel az Úr iránti engedelmességre. Bibliája sem volt. Azt mondják a magyarázók, hogy az édesanyja lehetett az, aki még a szülei, meg nagyszülei idejében megismerte Isten igéjét, ő adta tovább ennek a fiatal királyfinak. Ő beszélt arról a szabadításról, amit Isten velük cselekedett Egyiptomban. Ő beszélt a Tízparancsolatról. Én elfogadom. Valahonnan ennek a fiúnak ilyen istentelen apa és nagyapa, és környezet közepette vennie kellett az indítást. Amikor már az ő kezében van az irányítás, nekikezd a templom renoválásához. Úgy látta, hogy nem maradhat tovább szennyben, tönkremenve, lerombolódva az Isten háza. Elkezdték kihordani a bálványokat, és hozzákezdtek a felújításhoz. Megkapták rá a pénzt, gyűjtöttek, adakoztak, megindult egy folyamat. Akkor Isten különösen cselekedett. Mert Ő akkor is gondoskodott arról, hogy a Biblia megmaradjon. Manassé korában befalaztak egyet a papok az üldözés közepette valamelyik templommélyedésbe, és most előkerült. Ugyan nem Bibliát kerestek, hanem az Isten házát tették rendbe, de Isten gondoskodott róla, hogy előkerüljön a tekercs. Mózes öt könyve volt akkor még a Bibliájuk. Valószínű, hogy Mózes ötödik könyve került elő. Ebben Isten összefoglalja mindazt, amit a nép szívére kötött, hogyha bemennek az ígéret földjére, úgy cselekedjenek, amint Ő mondja nekik. Megtalálják a tekercset, és viszik a királyhoz. Jósiás meghallgatja a beszámolót. Amikor hallja az igét, megszaggatja ruháját, a királyi ruhát, és azt mondja: – Végünk! Szinte mindenben más az, amit teszünk, mint amit Isten igéje mond. Sírt, nem tudott aludni éjszaka, másnap azt mondta főembereinek: – Menjetek a prófétaasszonyhoz, Huldához, kérdezzétek meg őt! Hiszen ebben az igében az van, hogy elétek adtam az élet és a halál útját. Ha ezt cselekszitek, éltek, ha azt, meghaltok. Mi veszedelemben vagyunk, ítélet alatt vagyunk! Elmennek Hulda prófétaasszonyhoz. Ő azt mondja: – Jeremiás próféta megmondta, veszedelmet hoz az Úr erre a népre. Az ítélet elkerülhetetlen. De mondjátok meg a királynak, így szól az Úr: Mivel megaláztad magad és sírtál előttem, a te életed idejében még nem hozom el ezt a veszedelmet. Békeséggel térsz atyáidhoz. De az ítéletem bekövetkezik. – Valóban, Jósiás halála után nem sokkal Jeruzsálem pusztulása, a babiloni fogság bekövetkezett. Amikor megkapja ezt az üzenetet, Jósiás összehívja a nép vezetőit. Előveszik a Bibliát, felolvastatja az egészet, és elkötelezi magát az Úr mellett. A fejedelmek is elkötelezik magukat. Ez nem csak egy ünnepi gesztus volt, hanem megkezdik a nagytakarítást. Hozzákezdenek ennek a kettőségnek a lebontásához. Kivetik a napisten oltárát, összetörik, megégetik. Kidobják a többi oltárt, lerombolják az istállókat, eltávolítják a lovakat, szekereket. Eltávolították a háztetőkről az áldozati helyeket. Jeruzsálemet megtisztították úgy, hogy a Hinnón völgyét megtöltötték az összetört bálványszobrokkal. Majd az egész országban folyt a „nagytakarítás”. A tekercset sokfelé fölolvasták, az ige elkezdett működni az ország életében. Nyilván másolták is. Vitték, és hangzott az Isten igéje. Ahogy tisztult a nép élete, páskát hirdetett Jeremiás. Páskát kellett hirdetni? Igen, mert hosszú idő óta teljesen elhagyták a páskaünnepet. Mintha mi az úrvacsorát elhagynánk ötven-hatvan évig, és újra meg kellene hirdetni azt. Összejött a nép, és nagy ünnepük volt, hálaadó ünnep. Öröm és hála zengte be a szívüket. Olyan esztendők következtek, amelyekben átélte a nép, hogy levették a pusztítás és a pusztulás igáját róluk. Nagy dolog, amikor Isten igéje ilyen érvénnyel szólal meg egy nép vagy egy ember életében. Mert Isten az Ő igéjével teremt újat, amikor érvénye lesz az igének. Mert addig az ember okoskodik, szeretné rávenni Istent, hogy tegye azt, amit az ember akar. Az ige ereje alatt összetörik egy ember, és kimondja: – Uram, bocsásd meg ezt a mérhetetlen orcátlanságot, hogy nem azt kérdezem, mi tetszik Neked, hanem szeretnélek arra rávenni, ami nekem tetszik. Valaki így imádkozott egyszer: – Atyám, köszönöm Neked, hogy mindig jól szolgáltál engem. – Így szeretné az ember. Olyan Istent, aki ezt a kettőséget megtűri az életünkben. Akinél nem nagytakarítást kell végezni, életemet, valómat átadni Neki. Pedig amikor a király megtért egész szívéből, egész lelkéből, minden erejéből az Úrhoz, mennyivel rendezettebb, megtisztultabb élet követte ezt. Áldott lett az élete, hála és öröm fakadt fel a szívéből. Ez a nagy kérdése újévi elindulásunknak: Hogyan fogadjuk Isten irgalmát? Ő még mindig szól. Ezt olvassuk a Filippi levélben: Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő nagy szeretetének megfelelően, ezért szent megrendüléssel vigyétek véghez, dolgozzátok ki a ti üdvösségeteket. Mivel Ő adja elétek, éljetek vele! Szembesít az ige bennünket is. Mi is olyan korban élünk, amikor igazán Isten igéjének – sokszor még az egyház népe körében sincs – egyértelmű érvénye és tekintélye. Hogy a világban nincs, az magától értetődő. Elszörnyülködünk, hogy lehet a szeretett gyermeket megégetni?! Testvéreim, 2010-ben Magyarországon sokkal több gyermeket öltek meg az anyaméhben, mint ahány gyermek megszületett. Egy EU-s ország egyik politikusa képes volt kijelenteni, hogy vonják meg az EU országaiban mindazon orvosok jogosítványát, akik nem hajlandók az abortuszt elvégezni. Örülünk annak, hogy az új Alkotmányunkban egyértelműen hangzik, hogy a házasság egy férfi és egy nő közössége. Nem kellene pironkodva a szőnyeg alá bújnunk? Emberiség! Elvesztetted a józan eszedet? Hogy most föl kell fedezned ezt a tényt? Ha kinyitod az első lapot a Bibliában, ezt olvasod: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására… férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1,27). Hogyan élünk ma?! A felvilágosult világ, a felvilágosult ember. Manassé világa érvényesül ma is. Ott a Biblia az éjjeliszekrényen. És ott van, talán egy lépésre, az álmoskönyv a polcon. Lehet, hogy pont az éjjeliszekrényen. Meg az az újság, amiben a horoszkópot olvassuk. Sokszor néznek rám, amikor ilyen alapvető kérdéseket érintek. Ne a csillagoktól várjuk, milyen lesz a sorsunk! Isten megtiltotta: „Ne legyen köztetek varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló, vagy igéző… se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó” (5Móz 18,10–11). Isten a teljes ezoterikus világról kimondja: – Ember, pusztulásodra van! Vagy Istennel élsz együtt, vagy a démonokkal. Hányan hallgatják Isten igéjét, és mégsem kötnek házasságot, csak úgy együtt élnek, ahogyan ez a világban általános gyakorlat. Talán fel sem tűnik nekik, hogy házasságot kellett volna kötni, mert a szexualitást Isten a házasság kereteiben rendelte el. Keresztelésre készülve elmondjuk, hogy a csupán együtt élő pár előbb rendezze házasságát. Csodálkoznak, miért? Elmagyarázzuk, hogy a keresztelés alkalmából kijelentik szülők, keresztszülők, hogy szeretnék Isten rendje szerint nevelni a gyermeket. Ebben a rendben pedig alapvető kérdés, hogy a házasság keretei között élünk. – De lelkész úr, ha baj van, könnyebb így szétválnunk, mint a házasságból elválni. Ott van két ezres a kezedben, az egyiket kemény munkával szerezted, a másikat valahogy ferde úton. Azt mondta nekem egy cégvezető: – Itt csak lopva, csalva, hazudva marad talpon az ember. Testvéreim, lehet élni Manassé módjára, de akkor ne döbbenjünk meg, hogy az élet nem élet. Isten megadja a lehetőséget az újat kezdésre, mert igéjével megállít. Lassan harminc esztendeje annak, hogy engem mint buzgó, odaadó lelkipásztort megállított az Isten: – Te embereknek igyekszel tetszeni, és nem mondod meg az én igéimet igazán. Így kárhozatba terelgeted az egész gyülekezetet. – Megdöbbentő volt a számomra ez a szembesülés, hiszen én evangelizálni jártam más gyülekezetekbe is. Igaz, hogy arról azt mondta egy lelkész később, hogy amit nálunk evangelizáció címszó alatt műveltél, azért kár volt meghívni. Mert szép igehirdetések voltak azok, de az élet abban sehol nem volt. Azt kellett mondanom: igazad van. Keményen megítélte az egész utamat Isten, a buzgó utat. Pedig reggeltől estig végeztem a feladatokat. Amikor megértettem, amit mondott nekem, én is kimondtam: – Uram, igazad van. Bocsáss meg nekem. De magamtól nem tudok mást csinálni, ha Te tudsz velem újat kezdeni, itt vagyok, kezdd el. – Akkor indult az áldott ébredés a gyülekezetben. Ma is folytatódik. Kevés olyan helység van ma Magyarországon, ahol annyian olvassák reggelente Isten igéjét, mint ott. Volt ellene berzenkedés. Jó református családokat szétdúlunk – mondták egyesek. Mert hirdettük, hogy aki igazán engedelmes Istennek, az nem mehet abortuszra. Addig ezt el lehetett intézni templomos, istenfélő református családokban is. Erdélyi gyülekezetekről hallunk, hogy lelkészek között miről van szó: Vannak lelkészek, akik megzavarják a gyülekezetet a megtérés, újjászületés igéivel. Békétlenséget keltenek, mert így megosztják a gyülekezetet megtértekre és még meg nem tértekre. Ahelyett, hogy őriznék a gyülekezet jó békéjét. Nem akarom én ezt hosszan mondani, azt is tudom, hogy nem én vagyok ítélő bírája eleveneknek és holtaknak. De nagyon döntő, hogyha Isten elénk adja igéjét, akkor Jósiáshoz hasonlóan alázzuk meg magunkat! Ha azt látjuk, hogy különbség van aközött, amit az ige mond, és amit csinálunk, akkor ne az igét kapcsoljuk ki, hanem könyörögjünk: – Uram, tegyél a helyemre, tisztíts meg! Mutasd a Te utadat és ösvényedet! Akkor nagytakarításba kezdhetünk, akár újév napján is. Ha megértjük valamiben Isten akaratát, akkor lépjük meg! Mert ha megtesszük, akkor jön a következő lépés a gyógyulás felé úgy, ahogy Jósiásék életében történt. Át fogjuk élni, hogy most már van öröm és hála is. Megmutatja az utat, merre haladhatunk tovább. Isten örökkévaló irgalma, hogy meglátogat bennünket. Olyan időket ad, hogy a Biblia érvényessé lesz számunkra. 2011-ben hadd legyen ennek nagy áldása gyülekezetünkön és életünkön. De jó, ha rólad és rólam mondhatja el Isten igéje: „Nem volt hozzá hasonló őelőtte, aki úgy megtért volna az ÚRhoz teljes szívével, teljes lelkével és teljes erejével, és utána se támadt hozzá hasonló.” Nem az a kérdés, hogy nincs-e hozzánk hasonló, hanem az, hogy teljes szívvel kimondjuk-e: – Uram szeretném cselekedni a Te akaratodat, bármibe kerül az. Mert annak áldása, ereje van, Isten irgalma által! Úgy legyen! Ámen! JEREMIÁS JEREMIÁS 1,4–8 „Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt válaszoltam: Ó, URam, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az ÚR.” Jeremiás prófétához érkeztünk. Vele már átlépünk a Krisztus előtti kor 600-as határán, 650 és 580 között prófétált. Volt csendes évtizede is, így „aktív” szolgálata mintegy negyven esztendőt ölelt fel. Talán nincs még egy próféta, aki hat király idején hirdette volna Isten igéjét. Már az istentelen, szörnyű életet élő Manassé és Ámon idejében is. Majd az istenfélő Jósiás következett. Akkor hallgatott, mert nem küldte az Úr a kemény harcba. Úgy tűnt, hogy a nép vezetője is, és a nép is jobb belátásra tér. Majd következett Sallum, Jójákim és Sedékiás alatt újra a visszaesés. Megérte Jeruzsálem pusztulását, sőt még utána is volt feladata. Ő az egyetlen olyan próféta, akit nem csak kemény igékkel küldött népe vezetőihez és az egész néphez az Úr, hanem akinek negyvenévi szolgálata alatt egyetlen egy próféciáját sem hallgatta meg senki. Talán túlzás ezt így mondani, mert nyilván voltak istenfélők, akik hallgattak a szavára, sőt ott állt mellette Báruk, a hűséges íródeák. De alapjaiban minden igehirdetését visszautasították azok, akiknek mondta, pedig az életüket mentette volna meg. Keményen ellenálltak, megverték, bebörtönözték, kalodába zárták. Tudta, hogyha megszólal, már azt kell néznie, hogy merre meneküljön. Volt, amikor szennygödörbe dobták. Napokig ott fulladozott. Már majdnem ott pusztult, amikor a király néger szolgálja, Ebed-Melek megszánta a prófétát. Titokban rongyokat, ruhákat kötözött össze kötélnek. Leengedte a prófétához, akinek annyi ereje sem volt, hogy megfogja ezt a mentőkötelet. Valahogy mégis a hóna alá vette, és így húzta ki a szolga a gödörből, és elrejtette őt. Élelmet vitt a rejtekhelyre neki, az üldözőit megtévesztve. Ifjúkorom óta Jeremiás személye nagyon közel áll hozzám. Érzékeny lelkű, csendes fiatalember, aki alkata szerint nemhogy a nép vezetői szemébe mondaná az Úr igéit, hanem még a családjában is visszahúzódó volt. Papi családban született, de ő maga nem volt pap. Alig 20 évesen hívja el őt az Úr egy rettenetes küldetésre. Majd a következő igehirdetésben látjuk, milyen belső harcot vív. Abba akarja hagyni a szolgálatot, de nem tudja. Eljut odáig is, hogy megátkozza a születése napját kínjában. Mégis indul újra, és végzi a küldetését. Kétszer is elolvastam Franz Werfel: „Halljátok az igét!” című regényét, Jeremiás próféta élettörténetét. Fiatal lelkész korom óta ott volt a szívemben, hogy egyszer végigmagyarázom Jeremiás könyvét. De sosem mertem belevágni, és már látom, hogy ez el is vétetett tőlem. Időben ez már nem fér bele a szolgálatomba. Ő az, aki kiteszi a szívét népéért. Ahelyett, hogy meghallgatnák a maguk javára, becsmérlik, üldözik, bántalmazzák. Amikor pedig bekövetkezik a baj, ami elől Jeremiás mentené népét, akkor jönnek Jeremiás siralmai, annyira szereti hazáját és népét. Jeruzsálemet a földdel tették egyenlővé a babiloniaiak. Pedig ez elmaradt volna, ha a prófétára hallgatnak. Három szakaszban prófétált Jeremiás. Az első, amikor azt hirdette, hogy az ítélet rajtatok, rátok hozza az ellenséget az Úr, és fogság következik. Térjetek meg, mert az Úr nem gyönyörködik a ti pusztulásotokban. Arra vár, hogy megtérjetek, és leveszi az ítéletet rólatok. Azt mondták neki: – Miket beszélsz? Mi tiszteljük az Urat. Az áldozatokhoz Sebából minőségi import olajat és tömjént hozatunk. Azt felelte Jeremiás: – De mi van a szívetekkel és az utaitokkal?! Jobbítsátok meg az utaitokat, istentelen életeteket! Zsaroljátok a szegényt, bálványokat imádtok, babonás életet éltek! – Erre a nép vezetői üldözéssel válaszoltak. Eldőlt az Úr szívében, nincs mentség, jön az ítélet. Nebukadneccár, a babiloni birodalom vezetője, aki 609-ben az asszírok fölé kerekedik, elindul Jeruzsálem és Júda ellen. Akkor azt hirdeti Jeremiás: – Adjátok föl a várost, nincs mentség. Értsétek meg, az Úr megítél titeket. Ha nem adjátok föl a várost, betör az ellenség, kő kövön nem marad, elpusztul a né pünk, az országunk! Ha feladjátok a várost, rabságba visznek bennünket, de elmarad a rettenetes pusztítás és öldöklés. – A vezetők kiadják a parancsot: – Hallgattassátok el ezt a hazaárulót, elgyöngíti az emberek kezét! – Közben még el is vonult Jeruzsálem alól egy rövid időre az ellenség. Ezen fellelkesedtek: – Amíg a templom áll, az Úr templomát senki nem veheti be, velünk az Isten! Jeremiás mondja: – Ne hitessétek el magatokat! – Börtönbe vele! – Elzárják. Csak kenyeret, vizet adnak neki. Várják, hogy végleg elvonul az ellenség, s akkor végeznek a hitvány hazaárulóval. Beteljesedett a prófétai ige. Ott van a felégetett ország, a romokban heverő Jeruzsálem és a fogságba hurcolt nép. Végképp el vannak keseredve: – Vége mindennek! Isten elhagyott bennünket! – Mások abban reménykedtek, hogy Egyiptom hamarosan legyőzi Babilont, s mehetnek vissza hazájukba. Jeremiással levelet írat az Úr a fogságban lévő népnek: „Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok. Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre” (Jer 29,5–7; 10). Megy a levél, de nem hallgatnak rá megint. Elhurcolják Egyiptomba, megkövezik, és mártírhalállal hal meg. Mondhatnánk: Volt értelme ennyit szenvedni? Hiábavaló volt Jeremiás egész szolgálata? Ha nem szólt volna semmit, akkor is így történnek az események, ahogy végül is történtek. Nem tért meg a nép, nem változtattak a vezetők, eljöttek a babilóniaiak, leverték Jeruzsálemet, elvitték fogságba a népet. Mi értelme volt a sok szenvedésnek, amelyet fölvállalt? Milyen szűk a mi látókörünk, Testvéreim! Nemhogy mennyei távlatokat nem látunk, hanem sokszor még a földi vonatkozásokban is csak magunkat látjuk, meg a közvetlen körülöttünk élőket. Nézzétek, 2500 év alatt hány népnek, gyülekezetnek, hány embernek jelentett áldást Jeremiás próféta könyve?! Nincs rá idő, hogy elmondjam, nem is érdekes, hogy az én személyes életemben is egy ponton hogyan állított meg az Úr éppen egy jeremiási ige alapján. De ha énrám is ilyen hatással volt egész szolgálati utamon, gondoljátok el, hogy másoknak, sokaknak ezeken az igéken át mennyi áldást, életet adott az Úr… Mert Isten igéje sohasem hangzik hiába. Ha egyetlen ember komolyan veszi, mérhetetlen változásokat indíthat el az Úr, és áldást áraszt ki. Ézsaiás prófétánál olvassuk: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs 55,10–11). Nagyon nagy üzenet ez! Nagy felelősség, hogyan hallgatjuk az Úr igéjét egy-egy vasárnap. Hallgatjuk, érdekes, kevésbé érdekes? Elmegyünk, mi lesz vele? Mert a döntő kérdés nem az, hogy hallottuk, hanem hogy azok közé tartozunk-e, akik élik az igét… Akik túllátnak a lelkészeken. Az Úrtól várják, hogy az életük aktuális helyzetében mit is akar cselekedni, elvégezni. És ha megértették, nem mondják azt, amit valaki így fogalmazott nekem: – Tudom én, hogy mit akar az Úr, csak én azt nem akarom cselekedni. – Mert lehet így is. Mint ezek az „öngyilkosok” Jeremiás korában. A fölolvasott ige így kezdődik: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” Külön igehirdetést kellene tartani erről az egy versről. Azt mondja az Úr: – Megformáltalak, megalkottalak az anyaméhben. Milyen hatalmas üzenet ez! Testvérem, komolyan vetted már, hogy téged is Ő alkotott meg? Ő formált meg. Ő engedte meg azokat a hiányosságokat is, amikkel annyit küzdesz. – Miért vagyok olyan félénk egy életen át? Miért vagyok olyan szomorúságra hajló, vagy miért vagyok olyan felszínes? Miért vagyok olyan kibeszélő? Miért vagyok ilyen? Megformált az Úr az anyaméhben. Ő jól tudta a tervét veled. Ha csak egy kis munkahelyi közösség vagy egy családi kör számára is, kicsiben, az Úr „népek prófétájává” szeretne tenni. Azt mondja: – Ismertelek. A Jelenések könyvében így olvassuk ugyanezt: „Tudom, hol van a lakóhelyed” (Jel 2,13). – Ismerem a nehézségeket, a lehetőségeidet. A pluszokat, a mínuszokat. Pál apostol kigondolta, hogy a mínuszok nélkül, a „tövis” nélkül jobban szolgálhatna, de az Úr azt mondta neki: – Pál, elég neked az én kegyelmem. Ahhoz hogy te azt elvégezd, amit én veled szeretnék, ahhoz neked ezt a terhet, ezt a betegséget hordoznod kell. Elbizakodnál. Kell az órán a súly, hogy járjon, hogy üzemeljen. Így folytatódik az igénk: „Mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek.” Nem azt jelenti ez, hogy már az anyaméhben tökéletessé, bűntelenné tette Isten Jeremiást. A „megszenteltelek” azt jelenti, hogy lefoglaltalak a magam számára. Nagy tévedés az a keresztyén világban, hogy általában a „szent” szó alatt valami makulátlant, tökéletest, bűntelent értünk. A szent szó Isten számára lefoglaltat jelent az Ószövetségben és az Újszövetségben is. Természetes, hogy aki Isten számára lefoglalt, az igyekezzen is minél inkább Istennek tetsző életet élni. De itt azt jelenti a „megszenteltelek”, hogy céllal indítottalak el, egy jó tervem van veled. Nagy változás egy ember életében, ha onnan, hogy tervem van magammal, Istenem, légy szíves ezek mögé beállni és segíteni… – eljut oda, hogy Istenem, rájöttem, megértettem, hogy Neked van terved énvelem. Mégpedig egy nagyon jó terved, amit szeretnél kibontani. Istenem, egész szívemmel ráállok! Ezt jelenti a megtérés. Egy hatgyermekes édesanya mondta el: – Egész életemben olyan pályára készültem, ahol én ívelek. Diplomám, doktorátusom, afölötti kutatásaim is voltak. De amikor jöttek-jöttek a gyermekek, egyszer csak rájöttem arra – először könynyek között, aztán hálát adva –, hogy Istennek a terve velem most, míg ez a hat gyermek felnövekszik az, hogy én az édesanyjuk legyek. Aki most mindent ezek be a gyermekekbe épít. Egyszer csak rájöttem, hogy nem történt tragédia. Ezek a gyermekek nem vették el tőlem az életet! Tőled, az Isten gyermekétől valaki elveheti az életet? Jeremiástól sem vehették el. Kalodába zárhatták, de az Úr ott is mondta az igéket. Báruk meg ott a rejtekhelyen is megtalálta, és írta-írta-írta. Amikor a király elégeti a tekercset, akkor az Úr újra diktálja. Még hozzá is tesz, még a királyra nézve is megmondja az ítéletet, amely pontosan be is teljesedik. – Nem lehet elvenni az életet Isten gyermekeitől! – Ez természetesen nem jelenti azt, hogy most már minden diplomás nő csak édesanyaként szolgáljon. Később folytatta ő is a hivatását. Igaz, nem olyan ívben, mint hogyha töretlenül ment volna mindez. De mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, a lelkében pedig kárt vall? Akkor is hívő lett volna, csak éppen elengedi ezt a füle mellett: – Mi a Te terved, Uram? Mert annyira a magáét akarja élni. De sokszor vagyunk így, élni akarjuk a magunk által jónak látott életet. Mit nyersz meg ezzel? Megváltod a világot, ahelyett, hogy a Megváltód elé csöndesednél: – Uram, a Te ajándékod, hogy megértem a következő napot! A Te ajándékod, hogy még az eszem fog, az idegrendszerem nem roppant össze, még együtt van a családom. Add nekem, hogy minél hamarabb megértsem a Te velem való akaratodat. Bocsáss meg, hogy évtizedeket éltem a magam akarnoksága alatt! Mégsem sikerült. Boldogtalan, nyugtalan a szívem. Szeretnék meghajolni Előtted végre, hogy odaadhasd az ajándékodat: azt a békességet, amit a világ nem adhat, de el sem vehet. Jellemző Jeremiás válasza az elhívásra. Nem is lenne igaz, ha nem ezt mondta volna: – Ó, Uram, hogy menjek én, még pap se vagyok, még ifjú vagyok. Tudod, hogy még itthon is visszahúzódó vagyok. Hogy mennék már, hogy kép zelsz ilyet? Nem tudok én beszélni. – Akkor az Úr azt mondja: – Az én igéimet adom a szádba. Különös az, ahogyan az Úr beszél vele, nem parancsoló módban. A héberben a felszólító és a kijelentő mód ugyanúgy van leírva. Amikor azt olvassuk: Ne paráználkodj! – az így is hangzik: Nem paráználkodsz. Ha te az én gyermekem vagy, te nem paráználkodsz – így szól az Úr. – Nem lopsz. Nem teszel hamis tanúbizonyságot, nem kívánod a felebarátod feleségét. Mi már átalakítjuk ilyen keményre: tíz parancsolat! Pedig ott tíz ige van. Tíz igét adott az Úr az övéinek, akiket kiszabadított a fogságból. Akik átélték, hogy nekünk szabadító Istenünk van, minden figyelmünk az Övé. Azoknak azt mondja: – Nem csinálod, ezt sem csinálod. – Itt azt mondja Jeremiásnak: – Szádba adom az igéimet, és te elmégy. Elmégy és hirdeted, amit parancsolok. Hogyne tiltakozott volna, hogy nem tudja betölteni ezt a küldetést! Úgy gondolod, hogy magától értetődő, hogy te be tudod tölteni a tiédet? Azt hisszük, hogy be tudjuk tölteni a családapai, családanyai, férji, feleségi küldetésünket, be tudjuk tölteni a hivatásunkat, be tudunk tölteni szépen mindent? Nézzük meg, hogy néz ki ez a világ?! Az Úr ezt mondja: – Én adom az igéimet a szádba, és én veled leszek. Ez a titka Mózesnek is. Ő is mondta: – Nehéz beszédű vagyok, Uram! – Az Úr jól tudja. De azt is, hogy ha egy Cicero megy, akkor sem hatódik meg a fáraó. – Téged választottalak. – Nem tágít az Úr Mózestől. Később látjuk is, hogy Áron enged a népnek, amikor aranyborjút készít. Mózessel ezt nem tudták volna megcsinálni. Hányszor meg akarták kövezni… Mózes állt, mint a cövek. Folytatódik Isten Jeremiáshoz intézett igéje: „Megmentelek.” Micsoda ígéret! Ez a szó különös, mert azt jelenti, hogy „az utolsó pillanatban kimentelek”. Ahogyan abból a szennygödörből is kihúzták. De mindig kihúzták, mindaddig, míg azt nem mondta az Úr: elég! Folytatjuk, ha Isten éltet bennünket, de addig is ízlelgessük Jeremiás igéit. Az a reménységem, hogy sokaknak én is kedvet adtam ahhoz, hogy a próféta könyvét kikeressék. Gyönyörű képek, történetek, ahogyan az Úr beszél. Ahogy ennek az érzékeny szívű embernek a lelkületén, az érzésvilágán áthullámzik Isten szava. Nagyon nagy kincs. Ne csak gyönyörködjünk benne, hanem fogadjuk is meg, amit az Úr mondott. Úgy legyen! Ámen!