„Ha nem hisztek, nem maradtok meg”

Ézsaiás könyvéből egy próféciát olvastam adventi vasárnapunkon, amelyik Jézus születésére utal. Az Újszövetség első lapján olvassuk Jézus születéséről: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az ÚR mondott a próféta által: Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnak neveznek – ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,22–23). Az első prófécia Jézusról már az Édenkertben elhangzott, mint tudjuk, amikor Isten a kígyónak, a Sátánnak mondja: – Eljön az asszony magva, aki a te fejedre tapos. – Onnan kezdve mintegy 500 próféciát találunk az Ószövetségben, amelyek Jézus életére, születésére, halálára, föltámadására, arra a nagy szabadításra mutatnak, amelyet végbevitt ezen a földön. Ha ezeknek a próféciáknak a születését figyeljük, rendre egy adott történelmi helyzetben egy ott érvényes üzenet hangzik el, de az adott helyzeten túlmutatva. Hatalmas isteni előrejelzés van az igében, amely Jézusban beteljesedett. Egy ilyen próféciát olvastam fel most a gyülekezetnek. Figyeljük meg, milyen helyzetben hangzott el ez az ige. Így kezdődik a 7. fejezet: „Áháznak, Júda királyának az idejében történt, hogy háborút indított Recín, Arám királya és Pekah, Izráel királya Jeruzsálem ellen; de nem tudták legyőzni.” Ez volt az úgynevezett szír–efraimita háború. Kr. előtt 733-ban vagyunk. A megelőző esztendőben III. Tiglat-Pilézer, Asszíria királya megfegyelmezte a közel-keleti kis népeket, mert nem fizették rendesen az adót. Egy évre rá ezek a népek mégis fellázadtak az asszír uralkodó ellen. De már több eszük volt, azt mondták: fogjunk össze. Egyenként mindegyikünket könnyedén legyőz. Akkor Szíria az északi országrésszel, Izraellel, amelyet itt Efraimnak nevez a próféta, összefogott. Hívták a kis Júdát is, jöjjön a szövetségbe. Majd ők így együtt megpróbálnak valami rebbeliskedést. Igen ám, csak Áház, Júda királya nagyon félt. Nem mert ujjat húzni Asszíriával. Ez nagyon kockázatos dolognak tűnt, ezért nem volt hajlandó beállni a szövetségbe. Mit határozott a két szövetséges ország? – Megtámadjuk Júdát, legyőzzük. Ha nem hajlandó jönni, majd egy bábkirályt odateszünk, vele szövetkezünk, és sikerül a tervünk. Úgy folytatódik az ige Ézsaiás 7-ben: „Amikor hírül vitték Dávid házának, hogy összefogott Arám Efraimmal, reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.” Rettenetesen megijedt a király. Északról jön az egyik, a másik délről támad a hozzájuk képest is kicsi országra, Júdára és Jeruzsálemre. Akkor az Úr Ézsaiást küldi Áház királyhoz. Már ez is nagy örömüzenet! Mert nagyon istentelen volt Áház király. Ami pogányságot el lehetett képzelni, azt mind végbevitte. Még azt is megtette ezek után, hogy a Moloknak feláldozta saját fiát, bízva abban, hogy ezzel is meg tudja akadályozni ezt a háborút, ezt a veszedelmet. És az Úr még mindig emberszámba veszi Áházt. Merítsünk ebből nagy reménységet, hogy az istentelen embert – aki semmibe veszi az Isten szavát, igéjét – keresi az Isten. Megjön Ézsaiás próféta. A legjobbkor érkezik, hozza az Úr világos üzenetét, félreérthetetlenül. Ezt mondja az Úr: – Maradj nyugton, ne félj, bízz az Úrban, nem sikerül a támadás, nem győznek le titeket! De Áház már azon töri a fejét, hogy Asszíria segítségét kéri. Ez persze további adókkal jár. Asszíria ingyen nem fog segíteni, hanem annak ára van. Az asszír oltárt behelyezik a jeruzsálemi templomba. Hozzák az asszír pogányságot, ha már az ő segítségüket kéri a király és a nép. Nagy döntés elé kerül Áház, mert Ézsaiás azt mondja neki: – Bízz az Úrban! – Ő meg azt mondja, hogy majd Asszíria segít nekem. Ézsaiás határozottan megmondja ezek után, mert látja az ellenkezést: „Ha nem hisztek, nem maradtok meg!” Amikor látja a próféta, hogy Áház még mindig nem hajlik az Úr szavára, még egy gesztust tesz – nem a próféta, hanem az Úr – Áház felé. Azt mondja: „Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!” Az a jel majd meggyőz téged, hogy igaz, amit mondok. De a király így felelt: „Nem kérek, nem kísértem az URat.” Milyen szép kegyesen hangzik ez a felelet. – Hogy kísérteném én a hatalmas Istent?! – Szép, csak közben ő már eldöntötte, hogy neki nem Isten a biztonság, mert az megfoghatatlan. Talán az asszírok istenei fölé kerekedtek? Ő már akkor erősíti a falakat. Már bevezette a vizet a falakon belülre, hogy ivóvize legyen a népnek. Már elküldte a követeit Asszíriába. Ezek után, ha ő jelet kér és kap, akkor szót kell fogadni az Úrnak. De ezt ő nem akarja, és így álszenteskedik, hogy ugyan már, hogyan kísérteném én az Urat, hogy adjon jelet… Ézsaiás ezt mondta nekik: „Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnek nevezik el. Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat és a jót tudja választani. Mert mielőtt ez a gyermek meg tudja vetni a rosszat és a jót tudja választani, elhagyott lesz az a föld, amelynek két királyától rettegsz. Hoz majd az ÚR rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek még nem voltak, mióta Efraim elvált Júdától: elhozza Asszíria királyát.” – Néhány év, ezt a két országot semmivé teszi az Úr, elbánik velük, de veletek is, mert Asszíria segítségét kérted, ahelyett, hogy bennem bíztál volna. Eljön majd Asszíria. Gaz veri föl a ti országotokat annyira, hogy nyíllal mentek a szőlőkbe, mert ott vadakra lehet vadászni. Az egész ország úgy néz ki, mint egy letiport, kifosztott, tönkretett terület. Az Immánuel-prófécia kemény ítéletet jelentett a hitetlen népnek és a hitetlen királynak. De ezzel nem fejeződött be ennek a próféciának a sorsa, mert 700 év múlva újra felhangzik. Nem sokkal Jézus születése előtt Máriának és Józsefnek, amikor várják a gyermeket, a Megváltót. Újra elhangzik, ahogy olvastam Máté evangéliuma első részéből. Ezen a prófécián át kegyelmi jelet adott Isten ennek a világnak. Immánuel, velünk az Isten. Jézusban mérhetetlen nagy szabadítást szerzett nekünk, akik hittel elfogadjuk Őt Megváltónknak, életünk Urának. Most is érvényes: „Ha nem hisztek, nem maradtok meg!” Amikor Jézust, az Immánuelt bevitték a jeruzsálemi templomba bemutatni, akkor az öreg Simeon – akinek különleges kijelentést adott az Isten – karjába vette, és többek között ezt mondta: „Íme, Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak.” Mert Jézus szabadítása kegyelem azok számára, akik Őt hittel elfogadják, de ítélet azoknak, akik nem hisznek Benne. Térjünk vissza az ézsaiási igére: „Ha nem hisztek, nem maradtok meg!” Itt egy különös szójáték van az eredeti szövegben. Az ámon ige – ugye jól ismerjük: ámen, ahogy kimondjuk – ebből az igéből származik: szilárdnak lenni, hinni. Az ámon ige két különböző ragozásában hangzik el ez, amit nem tudunk pontosan visszaadni, de ha nyersen fordítanánk, így hangozna: Ha nem szilárdultok meg Istenben, akkor nem fogtok szilárddá válni, azaz megmaradni. Hinni a Biblia eredeti nyelvén azt jelenti: valakit, valamit szilárdnak tartani, és ráépíteni az életünket. Ez az ige a másik ragozási formában: megmaradni, szilárdnak lenni, biztosnak lenni. A hit tehát nem elméleti kérdés csupán, hanem teljes bizalommal Isten igéjére hagyatkozás. Hadd hozzak egy példát, régi igehirdetésekben gyakran előjött. Egy kötéltáncos felállíttatott egy drótkötélpályát a Niagara vízesés felett. Bemutatta tudását. Átment a drótkötélen, az egy szál dróton a túloldalra, aztán visszajött. Majd áttolt egy talicskát a túloldalra és vissza. Azután a talicskába beletett egy cementes zsákot, átvitte meg visszatolta. Óriási ováció övezte. Akkor azt kérdezte a tömegtől: – Elhiszik-e, hogy egy embert is át tudna tolni a túloldalra? – Mindenki azt kiáltotta: – Elhisszük! – Akkor jöjjön föl valaki! – Na, azt már nem! Értjük, hogy mi a hit? Az Isten szavára ráteszem teljes súllyal az egész életemet. Ennél kevesebb nem hit. Azt mondja valaki: – Én hiszek Istenben, elhiszem, hogy van Isten. A Biblában benne van: – Az ördögök is hiszik, hogy van Isten, és rettegnek. Ez nem az a hit, amiről a Biblia beszél. A hit azt jelenti, hogy nem egy lábammal próbálok rálépni a sziklára, hogy megtart vagy nem tart, hanem teljes testsúlyommal ráállok az Isten szavára. Ez a hit. Erről beszél itt Ézsaiás próféta is. Áház nem hajlandó ezt az utat járni. Amint mondtam, javítja a kerítést, a falat, vezeti be a vizet, ügyeskedik, küldi a diplomatákat, mindent meg kell tenni. Miközben Isten szól, és azt mondja: – Maradj nyugton, én harcolok érted. – De olyan nagy a kockázat! – Éppen azért kell teljes szívvel megtérni, és az Úrra, az Ő szavára építeni, mert nagy a kockázat. Ezt kellene megérteni. Áház intézkedik, pedig az asszír király már útban van. Teljes mértékben felesleges az ő talpnyaló igyekezete, ezzel csak bajt hoz az országra testileg, lelkileg. Az asszír király kémei már jelentették, hogy mit akarnak ezek. Valóban úgy történt, ahogyan az Úr megmondta, nem sikerült a két királynak a Júda elleni támadás. Áház pedig úgy gondolkodott, hogy itt most nincs idő Istenre figyelni, nincs idő lelkizni. Itt most tenni kell, megfogni a dolgokat. Mintha azt mondanánk, hogy most nincs időm Istenre figyelni. Olyan nagy baj van a családban, akkora feladatot kell megoldani, majd ha ezen túl leszek, akkor odafigyelek. Most nincs pénzem adakozni Isten céljaira. Éppen csak annyival rendelkezem, amennyire szükségem van. Majd hogyha jobban állok, akkor az Isten dolgaira is odafigyelek. Most hogyan tegyem rá a szolgálatra az életemet? Azt sem tudom, hogy a kevés időmmel mit kezdjek, így sem jut mindenre. Az igazi erőviszonyokra figyelj! Valaki ezzel az igével kapcsolatban egy egyszerű kis példát mondott: – A verandán otthagytam egy befőttesüveget, amiben egy kis édes lé maradt a befőtt nyomán. Este hallottam, amint egy légy dong erősen a befőttesüvegben, mindenáron ki akart jönni, miután jóllakott. Igen ám, csak reggel nézem, hogy elpusztult, pedig fedetlen volt az üveg. De az ment balra, ment jobbra, előre, hátra, csak fölfelé nem. Érthető, Testvérem? Mégy előre, mégy hátra, balra, jobbra, amit lehet, megmozgatsz, elintézel. Most nincs arra idő, hogy fölfelé nézzél, majd ha túl leszel ezeken a nehézségeken. Küldtek valakit hozzám vidékről, nagy bajban volt. Műtét előtt állt, igen nagy kockázattal. Ennek a rettenetében igazából azért jött, hátha meg tudnám mondani neki, hogy vállalja a műtétet, vagy ne vállalja. Elkezdtem arról beszélni neki, hogy itt ennél egy még nagyobb kérdést kellene rendezni. Akár vállalja a műtétet, akár nem, milyen Istennel a kapcsolata? De látszott, hogy se lát, se hall, annyira bele van a helyzetébe dermedve. Úgy tűnt neki, hogy itt a lelkész kegyeskedik. Az Istent csak arra kérjük együtt, hogy segítsen ki ebből a helyzetből. Pontosan erről van szó! Éppen azért kellene a függőleges vonalat igazán komolyan venni, mert akár műtteti magát, akár nem, életének az alapkérdése az Istennel való kapcsolatban oldódik meg. Utána még arra is kap bölcsességet – mert Istennek nagyon gyakorlati az útja –, hogy műttesse magát, vagy ne műttesse. Most egy újabb megkeresés érkezett hozzám. Egy édesanyának, feleségnek az a nagy gondja, hogy a férjét környékezi valaki, és van fogadókészség is. Összeomlani látszik minden a családi életükben. Itt is arról kezdtünk el beszélni – és nagy a reménységem –, hogy Isten megkönyörül rajta, és ad annyi világosságot ennek a kedves asszonynak, hogy megérti, most a legfontosabb, hogy az ő élete az Úrral igazán rendeződjön. Mert amíg nincs élő kapcsolatunk Istennel, annyi mindent másként teszünk, mint ahogy kellene tenni. Ha ezt a kérdést rendezzük, akkor sincs garancia arra, hogy biztosan megoldódik a kérdése. De az ő állapota lesz olyan, hogy másképpen tud harcolni ebben a helyzetben. Hogy mondja Ézsaiás nekünk is? „Ha nem hisztek, nem maradtok meg!” Ha szilárdan nem építetek az Úrra, teljes egzisztenciával, nem fogtok szilárddá válni. Nem maradtok meg! Kire építed az életedet, Testvérem? Még mindig elhiszed, hogy előbb meg kell oldanod a problémáidat? Meg kell szerezned, be kell biztosítanod az utadat? És majd utána jut idő Jézusra, meg Istenre, a hitre is? Vagy tudod már, hiszed már, amit Ő neked ezen az adventen megismétel: „Keressétek először Istennek országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek!” (Mt 6,33). Úgy legyen, ámen!