Az új év első napjaiban Isten odaáll eléd és ezt mondja: – Kérj valamit, és én megadom neked. – No, ne vicceljen már a lelkipásztorunk – mondhatja valaki –, annyi bajunk, terhünk van, már annak is örülnénk, ha egy kicsit is enyhítene rajta Isten. De ilyet mondani, hogy kérj valamit és megadja neked… Ilyen csak a mesében van, ahol lehet három kívánságunk, és ott az teljesülhet is. Ma ez az ige áll előttünk: „Kérj valamit, én megadom neked.” Jó, jó, ezt háromezer évvel ezelőtt Salamonnak mondta Isten. De mi a helyzet ma? Ez az ige, mint a többi is, túlmutat az akkori szereplőn. Ma is érvényes, ma neked mondja Isten: „Kérj valamit és megadom neked.” De haladjunk csak sorban. Az első megrendítő üzenete igénknek, hogy Dávid után Salamont látjuk a trónon. Tudjátok, miért megrendítő üzenet ez? Ki volt Salamon anyja? Az a Betsabé, akivel az egyébként szent életű Dávid élete legnagyobb gyalázatát vitte végbe. Elcsábította, teherbe ejtette a férjes asszonyt. Alja sul, orvul megölette a férjét, magához vette ezt az asszonyt, és a kisgyermek, aki megszületett ebből a parázna kapcsolatból, néhány napon belül meghalt. Dávid ötödik, utolsó feleségeként vette nőül ezt a Betsabét. Születtek a királyfiak korábban, „egyenes ágon”, ha szabad így mondani. Azután a Betsabéval való házasságból született meg Salamon. Ő a következő láncszem az üdvtörténeti sorban, ahogy haladunk egészen Jézusig. Én azt mondanám: – Istenem, természetes, értem, hiszen bűnbocsánatból élünk. Te megbocsátottál Dávidnak és Betsabénak is. De ne tedd már középpontba őket… Takard el ezt a házasságot, legyen a háttérben. Nem szépségdíjas házasság ez. – Isten pedig kit ültet a trónra? Betsabé gyermekét, Salamont. Mert Isten nem szépségdíjasokat választ magának. Átnéztem Jézus nemzetségi táblázatát. Ott van a hivatásos parázna, Ráháb ebben a láncolatban. Ott van a pogány, moábita Ruth. Előttük ott van Jákób, a csaló, meg Jákób fia, Júda, és Júdának a menyétől született gyermeke is egy láncszem ebben a sorban. Ott van a bálványimádás csúcsteljesítményét évtizedeken át teljesítő lezüllött király, Manassé. Élete utolsó éveiben tér meg, de addig hihetetlen pusztítást végzett erkölcsileg, gazdaságilag, minden vonalon a nép életében. Mit tesz az Isten?! Csúfot űz a szent dolgokból? Nem. Hanem megmutatja az irgalmát. A mi szemünk olyan mélyet nem tud látni, és a mi eszünk olyan magasra nem tud jutni, amilyen az Isten irgalma. Így énekeljük egyik legszebb zsoltárunkban: „Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, És hűséges voltát mindenkor hirdetem, Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma, Melyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha, És, hogy mind az égig erősíted, megtartod Te szent igazságod és a te fogadásod.” (89. zsoltár) Valaki fanyalog, és azt mondja: – Ilyen népbe tartozzam? Mit tett az Isten, amikor a nagycsütörtök éjszakáján levitézlett, tagadó Pétert állította oda pünkösdkor igehirdetőnek, és az ő igehirdetésével indult el az egyház élete? Mit tett az Isten, amikor a keresztyéneket üldöző, gyilkos Saulust tette a legnagyobb apostollá? Bizonyára nem tudsz ilyen nagy mélységeket felmutatni, mint amilyet láthatunk egyik-másik imént idézett személy életében. De mit tett az Isten, amikor téged és engem választott, és bevett a kegyelmébe? Értitek? Sírni kellene, hogy ilyen nincs, Istenem. Ééén? A Te gyermeked lehetek? Elhívottad? Örök élet örököse? Milyen nagy üzenet ez! Ha Salamonról hallunk, fölragyog az Isten kibeszélhetetlen irgalma előttünk. Jézus ezt mondta: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek… nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt 9,12–13). Ha te igaznak tartod magad, akinek még a sokadik őse is az egyházat építette, és aki úgy tekintesz az életedre, hogy azért én valamit letettem az asztalra, halld meg: ha benne lehetsz a láncolatban, egyetlen dolog miatt van az, mert az Isten olyan irgalmas tehozzád. A Római levélben Pál le is írja: nincs egy igaz sem, mindnyájan elhajlottak, mindnyájuk szája, nyelve, keze, lába, mindene nyomorult, bűnös. De az Isten irgalma Jézust küldte értünk. Itt nem lehet fölényeskedni. Én azt szoktam mondani, amikor valakivel beszélgetek, és életében a bűn mélységei tárulnak fel, hogy van kiút és van bocsánat. Ebben a gyülekezetben egyikünk sem nézhet úgy a másikra, hogy én ki vagyok, ő meg kicsoda?! Mert mindnyájunkat a víz alól húzott ki az Isten. Lehet, hogy nem ötven méterről, csak negyvenről, és ezért te ne akarj dicsekedni testvérem! Az Ő irgalma az, hogy testben, lélekben idáig elsegített. Az Ő irgalma az, hogy hit támadhatott a szívedben. Mai történetünknek ez az előzménye. Ennek a Salamonnak mondja az Úr: Kérj, amit akarsz, és megadom neked. Mennyi minden benne van ebben a mondatban! Benne van az, hogy minden Istené. Neki nincs lehetetlen. Nem azért nem adja neked, amit kérsz már régóta, mert arra nem terjed ki a hatalma. Nagy titkok ezek. De tudd meg: az Istennek minden lehetséges. Különös filmről számolt be valaki. Azt mondta, hogy ebben a filmben egy embernek megadatott, hogy ő legyen Isten: – Na végre, én teljesíteni fogom mindenki kívánságát! – Hozzákezdett. Az első lépések között volt, hogy aki lottóötöst szeretne, annak mind meglesz. Kiderült, hogy majdnem agyonverték, mert a lottóötösért annyit sem kaptak, mintha kettes találatuk lett volna. Mert ugye, ha mindenki nyer, akkor… És így halad tovább az ő istenkedésében, mert ő majd megmutatja, hogyan kell egy istennek ebben a világban forgolódni. A végén azt mondta, hogy inkább visszaadom ezt a pozíciót Istennek. Ugye, Testvérem, sokszor isten vagy meg isten vagyok, elképzeljük… Nem értjük, hogy neki egy kézmozdulat lenne, és nem csinálja. Mióta kérem, mióta várom… De tudd meg, hogy Istennek minden lehetséges. Azt is tudd meg, hogy Isten nem tartja vissza az ajándékait. – Kérj valamit, és megadom neked. – Szívesen szétosztja azok között, akiknek ilyet mond. Jó lenne megérteni nekünk, sokszor uborkareklám-hívőknek, hogy az Istennek van humorérzéke, van vidámsága, van gazdagsága. Amikor teremtett, ezzel a pazar bőséggel teremtett. Nézz végig a pingvinek meg a madarak között. Lásd meg, hogy Isten nem csak szűkösen összekombinált egy siralomvölgyet ezen a földön, amelyben valahogy leéljük az életünket egy sarokba vonulva, szegényen imádkozva, és kibírjuk, amíg majd az örökkévalóságban kitárul minden. Jó lenne nekünk megértenünk: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Jézus megjött, és azt mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” (Jn 10,10). Kedves Testvérem, vedd számba, mit kaptál Istentől azóta, hogy hitben jársz! Előtte is sok mindent kaptál, de azóta… Vedd számba, hogy mennyivel jobb neked, nem feltétlenül forintra gondolok, de az áldásban nem csak lelki, hanem testi ajándékok is benne vannak. Figyeljük Salamon válaszát. Milyen különös ez a fiatalember. Nem veti rá magát azonnal a kérdésre. Hogy kérj valamit, és már kér is. Nem. Elidőzik az Isten színe előtt. Figyeljük a Királyok 1. könyve 3. részét, hogy Salamon azt mondja: – Ó, Uram Istenem, hogy Te milyen jót tettél az én apámmal, Dáviddal, aki nagyon ragaszkodott hozzád! Nagy hűséggel volt az apám, de te milyennel voltál iránta?! Hogy megsegítetted, hordoztad, körülvetted. És itt van a te szolgád, itt vagyok: apám fia. Itt vagyok a trónon. Engem is ide segítettél. Nem ő szerezte meg a trónt, nem túrt ő le senkit arról. Más Dávid-fiak nagyon akartak királyok lenni, Salamont is el akarták tenni láb alól. Salamon nem önként jelentkező volt, hanem Isten jelölte ki. Azt mondja: – Most itt vagyok a trónon, megadtad nekem ezt az ajándékot. Hálás a szíve ennek a fiatalembernek. Elmondja mindezeket. Nem véletlen, hogy ezt olvassuk a Bibliában: „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled” (Zsolt 103,1–2). Az első fasori évek nekem nagyon-nagyon nehéz, sok feszültséggel járó időszakot jelentettek. Sokszor egész identitászavarban kerestem, hogyan tovább, mert nagyon nehezen indult be az élet. Számos alkalommal bemenekültem a templomba, önmagam elől is. A karzaton szép nagy köröket lehet tenni. Gyakran megtörtént, hogy egy órát is jártam-keltem az Úr előtt. Tudjátok, hogyan kezdtem? – Uram, nagyon köszönöm, hogy amikor édesanyám majd egy hónapig túlhordott, és eldöntötték az orvosok, hogy az anyát kell megmenteni ebben a helyzetben, Te engem is e világra segítettél. Nagyon köszönöm azt is, hogy mielőtt megszülettem, az édesanyám és édesapám élő hitre jutott. Én ebben a családban növekedhettem, a testvéreimmel együtt. – Innen kezdve végigmentem a tüdőműtétemen át, végig-végig, ahogy megajándékozott a párommal, gyermekeimmel… mire végigértem, mintha lelkileg zuhanyoztam volna, másként mentem ki a templomból. Valamit tudtak azok, akik nem úgy kezdték az imájukat: – Add ide, Uram gyorsan, ami kell, aztán indulok. – Hanem fölidézték, mit cselekedett velük Isten, kicsoda is az ő Istenük. Egyszer csak kiderül, hogy nem a pillanatnyi szituációm nyom maga alá, hanem Isten emel föl. Meglátom újra, hogy Ő már átvitt nehéz utakon, dolgokon. Ő fogja a következő helyzetet is megoldani. És nem megoldotta, testvéreim? Nem más állapotban vagyunk mi most itt? Így szabadabb szívvel élhettem ezeket az éveket, meg a megelőzőeket már. Ehhez ez az „elidőzés” kellett. Nem Istennek volt erre szüksége, nekem volt szükségem rá. Azután így folytatja Salamon: „…én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz.” Úgy is lehetne fordítani az eredeti szöveget: – Én még kisgyerek vagyok, nem tudok kijönni meg bemenni. – Ez a kijövés meg bemenés arra utal, hogy a bíráskodás a kapukban zajlott. Igazából így fejezte ki, hogy én nem értek a kormányzáshoz vagy a bíráskodáshoz. Nem tudok kimenni, bemenni, nem tudok a kapubíráskodó helyén lenni. Nem értek még hozzá, nincs gyakorlatom benne. Nagy a Te választott néped, vezetni kellene, meghaladja az erőmet. Nagy tisztségre méltattál, de én nem értek igazán hozzá. Tudomásul vette Isten döntését, elvállalta az erejét meghaladó feladatot, de megvallja: – Uram, nélküled ez nem megy. Nálunk járt egy baráti család 23 éves fia. Üzleti dolgokban forgolódik. Még nagyon-nagyon a kezdetén, de úgy beszélt az a kedves fiú: – Majd ha ez az üzlet jól kibontakozik, én fogom eltartani apámat, anyámat. – Elmagyarázta a dolgokat, és láttam, hogy most nemigen hozakodhatok elő a Bibliával, a hívogatással. Hiába mondanám neki: – Gyere vasárnap a templomba, fontos igehirdetés lesz, amely a te jövőddel is kapcsolatos! Fölényes kedvességgel úgy tekintene rám: – Nekem erre nincs időm… – és ebben az is benne lenne, hogy nekem nincs erre szükségem. Azt csak a pontosság kedvéért írom, hogy ez a fiatalember sok küzdelem után ma már olvassa a Bibliáját. Az esetek többségében úgy fogunk találkozni az ilyen fiatalemberekkel, hogy néhány karambolon túl vannak már. Egy vagy két házasság összetört, a gyerek hol az apjánál, hol az anyjánál. Ezekből a romokból kezdjük kihalászni Isten Lelke segítségével a 30-40-50 éveseket, akik úgy tekintették a mi itteni működésünket, hogy mi már kinőttünk belőle, azért ma már modernebb korban élünk! Milyen nagy dolog, hogy a 20 éves Salamon azt mondja Istennek: – Én ezt nem tudom megcsinálni. – Nem azt mondja: – Az apám? Csak úgy elnagyolta a dolgokat, de most jövök én! Nagyon örültem, amikor elém állt néhány vasárnappal ezelőtt két fiatal pár majdnem egyszerre, és azt kérték tőlem, hogy készítsem fel őket az esküvőjükre. – Még messze van az esküvő – mondtam –, lesz két előkészítő, meg egy beszélgetés majd, válasszuk ki az időpontokat. – Azt mondták, hogy ők nem erre gondoltak. – Üljünk le rendszeresen a Biblia mellé és tanuljuk: mit kell egy férjnek, feleségnek, házaspárnak csinálni. – Ez meglepett engem, ilyet tőlem nem nagyon kért eddig senki. Örültek a párok, hogy csak 2+1… Elhatároztuk lelkésztársammal, hogy minden hónapban tartunk egy „párápoló” alkalmat. Ahogyan a műkorcsolyázóknak van kötelező gyakorlat, meg van szabadon választott. Mert ezek a párok nem azt mondják: – Csak adják végre ide azt a lakáskulcsot, meg hagyjon békén anyám, apám, majd mi elrendezzük magunkat. Tudjuk mi azt, hogy mi az élet. – Hanem azt kérik, hogy készítsenek föl bennünket, mert szükségünk van erre. Mert akkora a feladat. Akik éljük a házasságot 30-40-50 éve, tudjuk, hogy ez emberfölötti vállalkozás. Ezt csak isteni erőkkel lehet, még akkor is, ha őt választottuk, akit a legjobban szerettünk. Szülőnek lenni?! Arra is azt kell mondani. A Julianna iskolánkban szülői összejövetelt hirdettünk. A tornaterembe szerveztük, mert azt reméltük, hogy másutt nem férünk el. Meghívtuk az ország egyik legáldottabb művész-előadóját a gyermekeink érdekében. Hét szülő jött el, meg még egy-két pedagógus. Ha rájön valaki, hogy ez meghaladja az én képességeimet, de jó lenne azt kérni: – Uram, szükségem van rád. Nélküled ez nem megy nekem. Elhangzik Salamon kérése: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és rossz között; különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet…” Olvasgattam az igehirdetéseket, magyarázatokat. Valaki azt írta, hogy Isten már előre meghallgatta ennek a fiatalembernek a kérését. Azért tudott ilyen bölcsen kérni, mert adott neki bölcs szívet. Gondoljuk meg, alig húszéves, ott ül az apja trónján. Éljenzik minden oldalról, és ő most nem azt mondja, hogy Istenem, nagyon sok pénzt adj, mert abból lehet katonát venni, abból mindent lehet. Nem azt mondja, hogy szép feleséget adj, nagy győzelmeket és dicsőséget adj, hanem értelmes szívet, hogy tudjak különbséget tenni a jó és a rossz között. Istennel együtt szeretne kormányozni, uralkodni, vagyis szolgálni azoknak, akiket Isten rábízott. Nagyon gazdag kifejezés ez, hogy „értelmes szívet”. Az új fordítás azt mondja, hogy „engedelmes szívet”. A héber eredeti még ezen is túlmegy, ott az van, hogy „halló szívet”. Sőt a szívet is lehet tágabb értelemben venni, „halló bensőt”! Hogy mint egy radarernyőt, az én bensőmet Rád irányítsam, Uram, a Te személyedre! Így értsem meg, hogy mi a jó és mi a rossz. „Hogy értsem és szeressem elrendelt utamat s minden parancsodat…” (512. dicséret). Az édesapja imádságát ismétli meg, mert a 143. zsoltárban Dávid így imádkozik: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton.” Add meg azt a képességet, hogy különbséget tudjak tenni a jó és a rossz között. Olyan világban élünk, amelyik összemossa a jót és a rosszat. Relativizál! Tipikusan ördögi munka ez, hogy az ember ne tudja, hol a lába, a keze, a feje. Egy idő után ki van billentve a helyéből. Tegnap este néztem a híradót, és bemondta, hogy Portugália az ötödik európai ország, ahol a parlament megszavazta az egyneműek házasságát. Utána jött egy-két portugál reagálás erre. Könnybe lábadt szemmel mondta egy férfi, hogy végre a jog is szabadságot biztosít. Megszólalt a másik, kicsit idősebb: – Nem azért teremtette az Isten férfinek és nőnek az embert, hogy a férfi férfival éljen, a nő meg nővel. Nekem meg az jutott az eszembe, ki kérdezi a törvényalkotók közül Istent, aki ezt a mindenséget megteremtette? Nincs Bibliájuk, vagy az nem számít? Neked számít, Testvérem, a döntéseidnél, hogy Isten szerint mi a jó és mi a rossz? Ő mit mond? Ezen fordul meg: hallgatsz rá, vagy mégy a magad és a mások feje után. Ezt olvassuk: „Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon.” Tudjátok, miért olyan nagy dolog, hogy ezt kérte? Mert itt a bűneset fordítottja megy végbe. A bűnesetben az ember elfordult Istentől, majd én, Nélküled! Hagyj magamra, tudom én azt! Sőt Isten ellenére próbált élni, boldognak lenni, küzdeni, alkotni. Akkora robbanás ment végbe a bűnesetnél, hogy megsüketült az ember. Belsőleg mindenképpen. Most azt kéri Salamon, hogy add vissza a halló fülemet! Az eredetit add vissza, Uram, hogy halljam a Te szavad, értsem, hogy ne csak fülem legyen, hanem halljak is, hogy értselek Téged. Tudjak értelmesen élni és értelmes életre segíteni másokat! Hogy világosan lássam, szerinted mi a jó és mi a rossz! Ehhez halló fül kell. Az Isten szavát megértő, meghalló. Lehet úgy ülni itt, hogy kimegy valaki, és azt mondja: – Nagy szöveg volt, gesztikulált a lelkész, majd leugrott a szószékről… Lehet ilyen. A karácsonyi tévés közvetítésre nagyon sok kedves reagálás jött, kívülállóktól is. Örömmel fogadtuk, tudva azt, hogy Istené a dicsőség. De jött egy olyan e-mail is hozzám, amelyben valaki, aki sokáig közöttünk volt, most már ritkán jön, azt írta: – Amikor megtudtam, hogy tv-közvetítés lesz a Fasorból, kiadtam a vezényszót, mindenki a tv elé! És láttam a tragédiát. Láttam egy semmirekellő, kiöltözött társaságot, ahol sok testvérem azt sem tudta, miről is van itt szó. Láttalak titeket, hogy keresztre feszültök, hogyan adjatok tartalmat az üzenetnek. Kívülről látszott, a hallgatók nem értettek semmit. Volt, aki szundikált, volt, aki röhögcsélt. Szerintetek a kijárati kézfogásnál hányan tudták volna elmondani, miről szóltatok? – A végén még megkérdezi: – Kíváncsi vagyok, hogy én most egy kötözködő valaki vagyok, vagy az Isten által megvilágosodott, aki ezt a képmutató Fasort a helyére próbálom segíteni… Testvéreim, úgy éltük meg, hogy Isten áldása volt ezen a december 25-én. Nagyon hálás volt a szívem, hogy körülbelül azt adhattuk tovább, amiben mi itt élünk. Akkor egy ember, aki magát az Úr Jézus Krisztus követőjének vallja, ennyit lát. Még egy kicsi példa ehhez. Karácsony előtt a Kossuth téren álltam, mentem valahova szolgálatra. Vártam a 2-es villamosra. Egyszer csak valami olyan csoda ért, hogy majdnem felkiáltottam. Mint egy kisgyermek, ámultam: a Duna felől jött a 2-es villamos, és egy kis kanyarral befordult. Én nem láttam villamost, csak égőket. Olyan gyönyörűség volt az a hirtelen élmény, hogy bennem a kisgyermek ujjongott: ilyen nincs, ez nem lehet igaz! – Akkor mellettem megszólalt egy férfi: – Már ez is, mennyi pénzt ráköltöttek?! Mondta, mondta… Nem szóltam én egy szót sem neki, csak arra gondoltam: ebbe az élménybe, amit én most átéltem, kár volt így belerontani. Értjük? Valaki hall, valaki nem hall?! Salamon ráállítja a vevőkészülékét az Úrra, és ez meghatározza a következő negyven évet. Majdnem negyven esztendeig a „ráadást” is megkapja. Annyira, hogy messze földről jöttek királyok, irigyek, érdeklődők, kíváncsiak. Sába királynője megérkezik elefánton. Hozza az ajándékait. Mindent megszemlél, látja, hogyan élnek még a cselédek is, meg a katonák. Hogy beszélnek ebben a királyi udvarban, milyen a légkör. Így szól: – Nem akartam elhinni, amit mondtak rólad. De a felét sem mondták el annak, amit itt látok. Idős házaspárnál jártam, vittem az úrvacsorát. Nyolcvan felé tartanak, betegek, nem tudnak eljönni. Egyikük nem is református, de az Úr Jézus gyermeke, katolikusként is. Olyan légkört találtam náluk, hogy két nap múlva felhívtam őket, és azt mondtam, hogy ott lakik az Úr Jézus. Ahogy a feleség körülveszi a párját, és körülveszi a lelkészt. Egyszerű beszélgetés és úrvacsora. Látni, hogy olyan kincsük van, ami sok-sok dúsgazdag családnál nincs meg. Ez nem dúsgazdagság vagy szegénység kérdése. Mert lehet az Isten áldásával élni szegényen, de gazdagabb körülmények között is. Nem a „ráadás” kellett Salamonnak, hanem hogy ott lakjon az Úr. Megfigyeltük Salamont, az érett ifjú hívőt. Itt vagy te, Testvérem, vágysz arra, hogy érett if jú, érett középkorú vagy érett idős ember legyél? Isten ma Neked mondja, Tőled kérdezi: Kérj, amit akarsz, megadom neked… A „ráadás” kell, vagy Ő kell? Rábízod az életed, a „ráadást” is? Keresed, kéred, hogy Őszerinte mi a jó, mi a rossz? Mert neked is azt mondja: – Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, akkor áldott életet adok neked. Velem jársz, és vezetlek téged az egyenes úton. Úgy legyen! Ámen!