Mai történetünk fő mondanivalója: Milyen az, amikor gonosz lélek, és milyen az, amikor az Úr Lelke uralja egy ember életét? Rádaásul párhuzamosan figyelhetjük meg, mert azt olvastuk: Saultól eltávozott az Úr Lelke, és gonosz lélek kezdte gyötörni. Dávidra pedig az Úr Lelke szállt, és attól kezdve vele maradt. A közös történetük szálait kövessük most a bibliai eseményekben. Látjuk, hogy együtt említi mindkettőt az ige. Arra gondolhatnánk, hogy az a különbség a kettő között, hogy akin az Úr Lelke van, az tejben-vajban fürdik: egészséges, minden úgy alakul, ahogy csak álmodná. A körülményei teljesen a kedvére valók, és minden jól megy az életében. Mert így gondolkodik az ember: keresem Isten közelségét, hogy kapjak valamit abból, amire nagyon vágyom, és amit nagyon szeretnék. Igaz, Dávidról is azt olvassuk, hogy minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr. De látjuk, hogy a gyakorlatban igen sok gonddal, bajjal, nélkülözéssel, üldöztetéssel járt mindez ebben az életszakaszban. Amit átélt több éven át Dávid, összefoglalja egy keserű kifakadással. Ezt mondja Saulnak: – Úgy üldözöl engem, mint egy fogolymadarat a hegyen. Saultól pedig eltávozott az Úr Lelke, mert engedetlenné, önfejűvé, akarnokká vált még az Úr igéjével szemben is. Ő ott él a királyi palotában, eszik, iszik, ami kedvére van, szolgahad veszi körül, azt mondhatnánk, hogy mi baja ennek a királynak… Mégis átjárja a mindennapjait egy ideges, kapkodó gyötrődés, félelem. Rossz döntések egész sorát hozza, egymás után. Mert Dávid a helyén van a bujdosásban is, Saul pedig nem találja a helyét a királyi palotában sem! Mindnyájan a helyünket keressük, és lehet, hogy nem is bujdosnunk kell, és nem is királyi palotában élünk. Valahol a kettő között, ebből is, abból is adódik. Talán ebből több van, a másikból kevesebb. A döntő kérdés eközben, hogy a helyünkön vagyunk-e. Figyeljük hát nagyon az igét! Az alapvető különbség Saul és Dávid útjai között az, hogy Saul a maga harcait harcolja. Mégpedig önző és beteges módon. Dávid pedig az Úr harcait harcolja, mégpedig az Úr útmutatása szerint. Ez óriási különbség, tulajdonképpen ég és föld. Sámuel próféta Saul háta mögött diszkréten, inkognitóban királlyá keni a fiatal legényt, Dávidot. De nem azzal folytatódik a történet, hogy Dávid bevonul a pa lotába, és megkéri Sault, hogy legyen szíves átadni a trónját, hanem azzal, hogy visszamegy a nyájhoz, és még a filiszteusok elleni háborúba sem engedik el, mert még nem érte el a sorozási kort. A bátyjai mennek, a három legidősebb. Ő meg otthon marad, az öcskös a nyáj mellett. Igen ám, de Isten dolgozik, és az apja megkéri ezt a talpraesett ifjút: – Dávid, vinnél elemózsiát a testvéreidnek? Ezeket a sajtokat meg add oda a hadnagynak, aki vezeti a csapatukat. – Nyilván Isai ezzel is kedvezne a fiainak, hogy a hadnagy kíméletesebb legyen velük. Dávid örömmel megy, mert a szívében ott van a féltés népe iránt, meg ott van az indítás, amit Isten már adott neki. Megérkezik, a bátyjai korholják: – Miért jöttél ide? A kíváncsiság hozott? – Korholják, mert szégyenben vannak, s most az öccsük is tanúja lesz ennek. Góliát, a filiszteusok rettegett harcosa az akkori idők hadi szokása szerint előáll, és várja, hogy a másik táborból is jöjjön valaki, aki megvív vele. Amelyikük győz, azé a csapaté a győzelem. Miért ölnék egymást rakásra a harcosok?! Amikor Dávid érkezik, Góliát már a negyvenedik napon gyalázza az élő Istent, Isten népét és a királyt. Lapít az egész izraeli sereg, Dávid bátyjai is. Saul, a király is. Senki nem áll ki, mert rendkívüli a kockázat. Nem csak ő veszik el, hanem az egész népre bajt hozhat vereségével. Voltak nagyon bátor vitézek is a nép soraiban, ez majd kiderül a későbbiekben is, de hogy az egész népre rázúdítja a bajt azzal, hogy nem tudta legyőzni Góliátot, ezt nem vállalják fel. Meghallja ezt Dávid. Részletesen elolvashatjuk a történetet Sámuel első könyve 17. részében. Most legyen elég annyi: parittyájával megvív a rettegett harcossal, és Góliát kihúzott kardjával megöli a filiszteust. Hatalmas győzelmet szerez a Seregek Ura nevében és segítségével. Bekerül a királyi udvarba. Élete egyik legnagyobb ajándéka lesz az a barátság, amelyet felajánl neki a király fia, Jonatán. A királyfi érzékeli, hogy az Úr választottjáról van szó. Öcséméknek unokája született az elmúlt hetekben, Jonatánnak keresztelték a kisfiút. Azt mondta a nagypapa: – Olyan szokatlan a Jonatán név. Mondtam neki: – Nekem a Biblia összes szereplői közül, Jézus Krisztus után Jonatán a kedvencem! Ha figyeljük a Bibliában, milyen hőstetteket vitt végbe! Ahogyan a lelke egybeforrt Dáviddal, és Dávid útjait egyengette. Ahogyan a dühöngő, őrjöngő apjától védi a népet, és ott van a csatákban, végül úgy is hal meg, hogy a túlerővel szemben védi az apját. Csodálatos az a kép, ami Jonatánról elénk tárul, és Jézus Krisztusra mutat. Igen nagy tisztaság és egyértelműség jellemzi ezt az ifjút. Dávid ott él Saul palotájában. Sault gyötri a gonosz lélek. Rabiátusan, rapszodikusan dühöng. Mindenki menekül. Kiderül, hogy Dávid nem csak a fegyverforgatáshoz ért, hanem a hárfaés a lantpengetéshez is. Úgyhogy zeneterápiát alkalmaznak az őrjöngő királynál. Amikor Dávid a zsoltárokat játssza szépen, lehiggad Saul. Tüneti kezelés, de sikeres. Közben Dávid harcol a harcosokkal, hamarosan a vezérük lesz. A filiszteusok betöréseit veri vissza olyan sikerrel, hogy hamarosan a nép a győztes csatából érkező Dávidot ezzel az énekkel fogadja a királyi palota ablaka alatt: – Legyőzte Saul a maga ezerét, Dávid a maga tízezerét! – No, csak ez kellett! A dühöngő király féltékenységében az egyik zeneterápiás alkalom alatt fölkapja a dárdáját, és őrült erővel úgy vágja Dávidhoz, hogyha az el nem hajol, megöli. Dávidnak menekülnie kell. Jonatán odaáll az apja elé: – Apám, megmentette népünket, most is kockára teszi az életét újra és újra ezekben a harcokban. Mi rosszat cselekedett? – Fiam, amíg Isai fia él, belőled nem lesz király! – Nem is akarom, apám! Dávidot választotta az Úr, én második leszek mögötte, mindenben támogatom! – Repül a dárda: Jonatán is elhajol. A saját fiát is megölte volna Saul eszeveszett dühében. Jön az üldözés, jönnek a következő esztendők. Júdea hegyeiben bujdosik Dávid. Nem csak ő, hanem unokatestvérei és mások is csatlakoznak hozzá. Mintegy hatszáz fős csapattal bújdosik. Nem nagy az erdőség, barlang van bőven, de élelem nem sok. Elő kell jönni, élelmet kell szerezni. Őrzik nagy gazdák nyájait a rablócsapatoktól, vadaktól. Meg a nép közül is sokan szimpatizálnak velük, hoznak élelmet. Így tengetik az életüket. De Saul nem nyugszik: egész sereggel indul, hogy kifüstöli a barlangokból Dávidot, és megöli, megöleti. De az Úr Dáviddal van! Saul éppen abba a barlangba megy be a szükségét végezni, ahol Dávid az embereivel meghúzódik. Azonnal megszólalnak az unokatestvérei: – Vágd le, kezedbe adta az Úr! – Azt mondja Dávid: – Nem, mert ő az Úr felkentje! Az Úr majd elintézi az Ő dolgát, én nem emelhetek fegyvert rá. – Nem értik, miért kell itt bajlódni, amikor egy csapással el lehetne rendezni. De Dávid tudja, hogy az Úr harcait nem a mi eszközeinkkel, hanem az Ő eszközeivel kell harcolni! A ledobott köpeny sarkát levágja Dávid, s amikor Saul tisztes távolságra ment, kimegy a barlang elé, és kiált: – Uram, király! Kié ez a köpenydarab? Megrendül Saul: – Fiam, becsületesebb vagy nálam! – Visszavezényli az egész csapatot. – Gyere a palotába! – Dávid tudja, hogy ez most őszinte szó a király részéről. De mi lesz, ha a gonosz lélek hatalma alatt újra ellene fordul a király? Jön is néhány hónap múlva újra. Annyira elcsigázottak már Dávidék, hogy ő maga is testi-lelki ereje végső határán van. Ekkor Jonatán tűnik fel, a drága barát. Így írja a Biblia: jön, hogy megerősítse Dávid kezét az Istenben. Nem azért, hogy együtt szidják Sault. Igét hoz Jonatán, mert ezzel tud igazi erősítést adni Dávidnak is. – Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze. Te leszel Izráel királya, én pedig második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. – Jonatán visszament a sereghez, Dávid ott maradt. De Isten ezzel a csüggedt Dávid „álla alá nyúlt”, és felemelte a tekintetét arra, akié a hatalom mennyen és földön. Hányszor megteszi ezt velünk is… Itt ülsz, talán összeborul sok minden fölötted, hallasz egy igét, és egyszer csak más a látóhatár. Hogyan védte ki Dávid a kövekező támadást? A sereg a hegy lábánál van, Saul újra jön, elhatározza, ez lesz az utolsó támadás. Minden négyzetcentimétert végigkutatnak a hegyen! Letáboroznak, mert közeledik az este. Másnap reggel indul az üldözés. Az estében-éjszakában Dávid felkerekedik Abisaival, az unokatestvérével. Lemegy az éjszaka leple alatt Saul táborába. Ott olyan nagy az elbizakodottság, hogy nem is védik a tábort. Az őrök is alusznak, mindenki. Amikor Saul sátrához érnek, Abisai a kardjához kap, és azt mondja: – Dávid, engedd meg nekem! Egy csapással elintézem! – Dávid lefogja a kezét: – Nem teheted, Abisai! Ott a dárda meg az ivóedény. Az egyiket vidd te, a másikat viszem én. Hajnalban a hegyről kiáltanak: – Saul, Saul! – Abnér, a fővezér felkiált: – Ki zavarja a király álmát? – Akkor Dávid elmondja: – Abnér, te vagy a fővezér, így őrzöd a király életét? Valaki lent járt a mi csapatunkból nálatok, és elhozta a király dárdáját és ivóedényét. Küldj föl ide egy szolgát, aki visszaviszi a királynak. – Addigra felébred Saul és felkiált: – A te hangod ez, fiam, Dávid? Saul összetörik újra, és azt mondja: – Fiam, fiam! Gyere vissza, vétkeztem! – Milyen különös ez, hogy a gonosz lélek gyötri, de azért időnként a lelkiismerete megszólal, mint itt is: – Vétkeztem! – Csak ez önmagában kevés. Le kellene borulnia az Úr előtt, bocsánatot kérni, és újra engedelmeskedni Neki. Tőle kapta a királyságot is. A mandátumot kitől kapjuk, Testvéreim? Hogy édesapa lehetsz, hogy férj, hogy feleség? Kitől kapod? Tied? Nem a tied! Így gondolkodunk időnkkel, erőnkkel, testünkkel, gondolatainkkal, életbeosztásunkkal? Saul királysága kié? Az Isten népe vezérévé ki tette őt? Az Úr! Őrzi, mint a féltékeny őrült, attól őrzi, aki megkíméli az életét, újra meg újra. És azt mondja: – Nem veszem el tőled! – Most azt mondja Dávid: – Nem megyek vissza, király. Az Úr fizessen meg mindenkinek az Ő cselekedetei szerint! – S ezzel visszavonul Saul. Aztán már csak a végét mondom. Az a vége az ő közös történetüknek, hogy Saul egyik megint rossz döntésével belefut egy olyan háborúba, csatába, ahol nagyon nagy vereséget szenved az egész nép, pusztulnak. Ott hal meg Jonatán, védve az apját. S amikor bekerítik Sault, már látni, hogy elfogják. Akkor azt mondja a legényének: – Ölj meg engem! A legénye erre nem volt hajlandó. Akkor ő dől bele a kardjába, és öngyilkosan fejezi be ezt a dicstelen életet. Értjük, hogy a gonosz lélek mit csinál az emberrel? Dávid pedig király lesz. Igaz, hogy nem ilyen operettszerűen alakulnak a dolgok. Először hét és fél évig csak a déli terület királya Hebronban. Aztán terjed ki a teljes Izraelre a királysága. De amit megmondott az Úr, az beteljesül. Negyven évig királya a népnek, és olyan dinamikus fejlődést, és olyan áldott időket – még ha a fia, Salamon idején gazdagabbak is lettek valamivel –, nem élt az a nép soha, mint Dávid királysága alatt. Most jutottunk oda, hogy a saját életünkre is alkalmazzuk az elmondottakat. Nem részletezem én, testvéreim, hiszen az Isten igéje dolgozik. Ha csak olvassa valaki ezeket a Bibliában, az Isten igéje közben végzi a munkáját. Hiszem, hogy lefordítja mindnyájunk számára. A döntő kérdés: milyen lélek uralkodik az életemben? A gonosz lélek rapszodikussá tesz, búskomorrá, féltékennyé tesz! Üldözöm, talán az enyéimet is. Jó körülmények között is csak a bajt látom, nem vagyok szabad az örömre, hálára. Elcsúsznak az arányok, sokszor a semmiért is veszekszem, és így telik, ebben az összekuszált rendezetlenségben az életem, amíg befejezem. Vagy az Úrnak Lelke uralhat már, valóban engedek Neki? Azok között a körülmények között, amelyekben zajlik az életem? Hálás, megelégedett, az Úr harcait harcoló vagyok? Ez az alaphangja az életemnek? Gyakran az Isten gyermeke is hagyja, hogy az Összekuszáló uralmat, területeket találjon az életében! Nem is lehet ráismerni arra, aki boldogan befogadta Jézust. Harcolni kezdi a harcait és kiderül, hogy itt élünk, egy olyan világban, olyan sivataggá lett világban, amelyikben oázis azoknak az élete, akikben az Úr Lelke az újat elkezdte. És kibontakoztatja, mert ezért jött Jézus. Nem mi győzünk! Elhatározom, hogy holnaptól minden más lesz! Ugyan-ugyan?! Ezért van ez a bibliai sorozat. Ami mögötte van, az Istennek a munkája, mert úgy szerette ezt a nyomorult embervilágot, hogy Jézust adta, hogy a gonosz léleknek a hatásköréből az Úr Lelkének az uralma alá szabadítson! Amíg hallod az igét, jobb pozícióban vagy, mint Saul. Ő már eltompult, ő már nem jött volna be a fasori templomba, ha itt éli az életét. Te még bejössz, hallod az igét, és az Isten igéje először vagy újra a lelkedben erőt támaszt, és felkiálthatsz: – Uram, így, ahogy vagyok, a Te harcaidat szeretném harcolni! Bontsd ki az életemet! Szabadíts meg, tisztíts meg újra! Add nekem, hogy a Te uralmad alatt éljem a testben még hátralevő időt! Jézus azért jött, hogy életünk legyen, és bővölködjünk. Hogy ezt a légkört vigyük haza, munkahelyre, iskolába, barátok közé. Hogy harcoljuk az Úr harcait az Ő időarányos útmutatása szerint. Úgy legyen, ámen!
Lekció
1Sám 17
1Sám 23