Kezdjük Ábrahámmal. Ha valaki az első részekben (12. fejezet, meg tovább) Abrám nevet olvas, jól látja, mert az eredeti neve nem Ábrahám volt. Később adta Isten ezt a nevet neki, amely azt jelenti, hogy sok nép atyja. De a jól érthetőség kedvéért én kezdettől Ábrahámot írok. Ábrahám Krisztus előtt kb. 1800 évvel élt. Tehát majdnem azt mondhatjuk, hogy amennyivel mi utána vagyunk, annyival volt ő még előtte. Vagy 4000 évet visszaszámlálhatunk. Milyen helyzetben szólal meg Isten, és hívja el Ábrahámot? A reménytelenség, a pusztulás, a halál állapotában. Egészen váratlanul, meglepetésszerűen egyszer csak megszólal Isten. Azt mondja Ábrahámnak: „Menj el földedről, rokonságod közül, és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked.” Azzal kezdődik az új, hogy megszólal az Isten. Ábrahám életében, de mindnyájunk életében így kezdődik Isten munkája. Talán sokszor úgy érezzük, hogy elfelejtett bennünket. Összekuszálódnak a dolgaink, nem megy előre semmi. A legreménytelenebb helyzetben egyszer csak megszólal az Isten. Hogyan szólt? Nem tudom megmondani. Hogyan értette Ábrahám, azt sem tudom megmondani. De azt tudom, és azt tudjuk: amikor megszólal Isten a mi életünkben, egyszer csak megértjük, hogy hozzánk szól. Egyszer csak „fogjuk” az Isten szavát, és annak életteremtő folytatása lesz. Mindig ott kezdődik valami gyógyulás, új épülés, szabadulás, amikor megszólal Isten. Ugye a teremtésnél is: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen… és lett” (1Móz 1,3). Most megszólítja Ábrahámot, kihívja a régi világából, és ígéreteket ad neki. Négy ígéretet kap Ábrahám: 1. Én veled leszek. 2. Nagy néppé teszlek. 3. A tiétek lesz az a föld, amelyre elvezetlek. 4. A te magodban, a te utódodban megáldatnak a föld minden nemzetségei. De hol van ennek a beteljesedése még?! A 4. vers elején mégis ezt olvassuk: „Ábrahám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki…” Itt szeretném elmondani a mai igehirdetés legfontosabb üzenetét: Ábrahámot a Biblia a hívők atyjának nevezi. Hitét példaként állítja minden hívő elé, mert Isten szavára teljes engedelmességgel válaszolt. Élete végéig jellemezte az, amit a hitről így fogalmazunk: Mi az igazi hit? 1. Isten szavára hallgatok. 2. A Szentlélek segítségével megértem. 3. Engedelmeskedem az üzenetnek. Ábrahám ezzel a hittel válaszolt Isten ígéreteire. Pedig amikor meghalt, ezekből az ígéretekből – a négyből – csak egy teljesedett be. Az, hogy én veled leszek. De hol van az még, hogy nagy néppé teszlek? Ábrahám halálakor ott van Izsák, és a szolgálótól lett Izmáel. Hol van itt az ígéret beteljesedése? – Tiétek lesz az a föld – mondta Isten. Amikor Ábrahám meghalt, még egy sírhelynyi birtoka sincs. Azazhogy annyi van, mert azt megvásárolta. Egész életén keresztül béreli a legelőt az őslakóktól. Amikor felesége temetésére készül, a sírhelyet is tőlük vásárolja meg. Hol teljesedik az ígéret arról, hogy a te magodban áldást nyernek a föld minden nemzetségei, hogy majd eljön a világ Megváltója?! Ábrahám mégis úgy járja végig az életét, hogy Isten ígéreteire figyel. A messzibe néz, és közben engedelmes úton jár. Mindent ennek a jegyében tesz. Jó megérteni, hogy nem a beteljesedett ígéret a döntő az életünkben. Nem a siker, nem az, hogy mit nyerhetek Isten közelében. Az emberi élet egyetlen igazi útja, hogy Isten ígéreteire hittel épít, és ennek fényében jár. Mintha valakinek, aki eltéved, azt az útmutatást adják, hogy nézzen a templomtoronyra ott a messziben, és akkor betalál a közeli tanyára. Az Isten ígéreteire nézek, és közben abban a dzsungelben, amit ez az élet jelent, célba érek. Az életünk értelme nem a siker, amit megszerezhetünk, vagy ahogy vidéken mondják: amit fel tud valaki mutatni, hanem hogy az az élet Isten elhívására irányult élet legyen. Akkor nem hibázzuk el. Mit mondott Pál apostol? „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus… de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,12–14). A lényeg nem az, hogy mit érek el, hanem hogy jó irányba megyek-e. Ábrahám jó irányba ment. Mi már tudjuk, hogy pontosan úgy történt minden, ahogy Isten megmondta. Nagy néppé lettek, övék lett az a föld. Krisztus után 70-ben a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet. A templomot is földig lerombolták, a Siratófal azóta ott áll még ma is. Szétszóratott a nép, mégis, engedetlensége ellenére, majdnem 2000 év után, 1948-ban azon a földön újra létrejött Izráel állama. Ilyen a világtörténelemben sehol, soha nem történt. 2000 évig egy nép állam nélkül létezik?! Itt újra nem az a kérdés, hogyan fogadta ez a nép az Istentől kapott ígéretet, és ma is hogyan hadakozik a Messiás ellen. Nem ez a kérdés. Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy utódaidé lesz az a föld. Telnek az évszázadok, évezredek, és a szemünkkel látjuk. De azt is, hogy megérkezett a világ Megváltója annak a népnek a körében, testileg Ábrahám leszármazottjaitól, a názáreti Jézus Krisztus. A héten a napi igét olvasva elővettem a Bibliai lexikont. Pál apostol azt írja a rómaiaknak, hogy „Jeruzsálemtől kezdve egészen Illíriáig mindenfelé hirdettem a Krisztus evangéliumát.” (Róm 15,19). Megnéztem, hogy Illíria hol is van. Dalmácia és Pannónia területe, azaz ahol mi is élünk. A lexikon szerint Illíria északi határa a Duna és a Száva. Mintha azt mondanánk, hogy a déli határunkig hozta Pál apostol az evangéliumot. Mikor? Az első században. Krisztus evangéliuma ezen a vidéken, ahol kalózok éltek az Adriai-tenger partján, meg pogány ősnépek? Majdnem ezer év még, hogy honfoglaló őseink Pannóniába jöttek. A Krisztus evangéliuma ezen a vidéken járt már akkor?! Milyen nagy ajándék, hogy mi, ugyanezen a vidéken élő 21. századi emberek is az Úr Jézus Krisztusban nyerhetünk hitet. Értjük, hogy az ígéretek biztosak? Ábrahám nagyon jól tette, hogy célba vette a „templomtornyot”. Nem látta évezredek messzeségét, de hogy jó irányba megy, abban bizonyos volt. Jó lenne megértenünk ma, hogy hol van ettől az a vallásosság, amely azért keresi Istent, hogy a „zsebeiben kotorásszon”, hogy egy kis siker, egy kis segítség majd adatik. Értjük már? Az ember életének igazi útja, ha hitben az Isten ígéreteire épít. Ezért élhettek teljes életet azok is, akiknek nagyon nyomorúságos külső körülmények között kellett járniuk. Fogságot, szenvedést hordoztak. Nem volt értelmetlen az életük! Ma is értelmetlen annak az embernek az élete, aki nem Isten ígéreteire építő hittel, a Vele való közösséggel megy át ezen a „dzsungelen”. Átélheti, hogy elértelmetlenedik minden: ami van, meg ami nincs. Ezt fogalmazták meg őseink az általunk is ismert éneksorokban: „Egyedüli reményem, ó Isten, csak Te vagy… Földi jó és szerencse múlandó, mint magunk, de a hit drága kincse örök és fő javunk… E földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, maradjon meg mellettem szerelmed, és a hit. Csak azt el ne veszítsem, mi benned, ó Úr Isten, remélni megtanít” (276. dicséret). Értem már, miért figyelmeztettek az én drága szüleim, amikor elindultam a lelkészi szolgálatra. Nagy lelkendezve írtam haza, hogy már öten vagyunk a bibliaórán! Már heten! Már egy kis gyermek-istentisztelet is elindult. Akkor kaptam a válaszukat: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben” (Lk 10,20). Lelombozva olvastam, hogy az én szüleim nem tudnak örülni velem együtt?! Dehogynem, örültek! Hálát is adtak a kis mozdulásokért, de ők valami többet tudtak. Ők végigjárták öt gyermekkel a Rákosi-korszak teljes idejét. Tudták, hogy a mi örömünk, életünk igazi alapja és mozgatórugója ne a siker, az eredmény legyen, hanem az alap: az Úrral való közösség. Ha jönnek kemény idők, jönnek kudarcok, sikertelenségek, leverettetés, akkor sincs vége mindennek! A tanítványok jöttek lelkesen Jézushoz: – Uram, még az ördögök is engednek nekünk, micsoda eredményeink vannak! Jézus így válaszolt: – Adjatok hálát érte! Örüljetek neki, de örömötök alapja ne ez legyen. Egészség ma van, holnap nincs. Futó éveink alatt sok minden van, aztán nincs. A szűkös napokban, nehéz körülményekben is, ha az igazi alap az Úrral való hitbeli együttlétem, együtt járásom, az megmarad. Ezt tanuljuk mi Ábrahámtól. A legfontosabb, hogy Isten igéjére, ígéreteire építő élete volt, és így célba ért. A megérkezett Megváltó, Jézus Krisztus ugyanezen a nyomvonalon halad, amikor az aggodalmaskodó tanítványainak azt mondja: „…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok… De keressétek először Isten országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,25.33) Ámen.