Köszönjük, Urunk a Te kedves hívásodat. Köszönjük, hogy mindnyájunknak tudsz valami kedveset mondani akkor is, ha már önmagunkról sincs jó véleményünk. És köszönjük, hogy pontosan látod életünk hiányosságait, hibáit, bűneit, és ezekből is nagy szeretettel hívogatsz kifelé.
Könyörülj rajtunk, hogy hadd lássuk meg ezeket. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor védekezünk, amikor Te segíteni akarsz, magyarázunk, és másokat vádolunk, ahelyett, hogy megaláznánk magunkat Előtted. Megvalljuk, Urunk,. hogy mindnyájan elhagytunk Téged. Mindnyájan úgy jöttünk erre a világra, hogy nem ismerünk és nem akarunk engedelmeskedni. Tiltakozunk parancsaid ellen, mellébeszélünk engedelmeskedés helyett, kísért minket újra és újra a magunk büszkesége. Köszönjük, hogy ebből is meg tudsz szabadítani.
Kérünk Téged, Jézus Krisztus, Akinek a szeretete megelőzte a mienket, támassz a szívünkben igazi bizalmat irántad. Taníts minket hinni és növeljed a hitünket, és még arra is Te indíts, hogy odaforduljunk Feléd. Hogy a fülünket, az értelmünket, a szívünket is tartsuk.
Kérünk, hogy így vegyél munkába mindnyájunkat és újíts meg, hogy hadd jussunk el az első szeretetnek az őszinteségére, melegére, erejére. És ezzel a szeretettel tudjunk menni azokhoz, akik közé küldesz minket. Így tudjunk Rád mutatni, Rólad beszélni, Aki szerettél minket, és önmagadat adtad érettünk.
Könyörgünk azokért, akiknek különösen is szükségük van most a Te szeretetedre és a megtérésre. Könyörgünk azokért, akik elindultak a Te útadón, de olyan tétova léptekkel haladnak. Bátorítsd őket.
Könyörgünk azokért, akik ma és tegnap kaptak Székesfehérváron evangéliumi irodalmat. Kérünk, küldj oda munkásokat, szolgákat a következő hét végén is. És adj a mi szánkba is mindig élő és igaz Igét, amivel a Te szeretetedről tudunk beszélni másoknak.
Könyörgünk Hozzád a konfirmációra készülő testvéreinkért, fiatalokért, felnõttekért egyaránt. Munkálkodj az ő szívükben. Könyörgünk az ő szeretteikért, hogy minden egyes ilyen család hadd váljék egy kis gyülekezetté, ahol Te vagy az Úr, ahol Benned bíznak, Tőled várnak mindent, és Téged magasztalnak azért, hogy mindig többet kapnak, mint amennyit vártak.
Könyörgünk a világért, az emberiségért, könyörgünk, adj békességet itt körülöttünk is, bennünk is. Könyörgünk azokért, akik a Te nevedért szenvednek, és könyörgünk azokért, akik súlyos keresztek alatt görnyednek. Hadd legyen mindenre erejük, és hadd legyen nekünk is mindenre erőnk Tebenned, Jézus Krisztus.
Ámen.
Édesatyánk, kérünk, tedd ma egészen világossá számunkra, hogy csakugyan kirekesztettünk a bűn miatt a Veled való közösségből. Hadd lássuk világosan a Te Igéd alapján, hogy Te magad vagy az élet, és csak akkor élünk mi, ha Veled kapcsolatba kerülünk.
Bocsásd meg, hogy oly keveset teszünk azért, hogy ez a kapcsolat létrejöjjön, és friss maradjon, újra és újra megújuljon. Áldunk azért, hogy Te mindent megtettél ennek érdekében. Köszönjük, hogy utánunk küldted Jézus Krisztust, köszönjük az Ő kedves áldozatát.
Magasztalunk az Ő feltámasztásáért. Köszönjük, hogy Ő nyitotta meg előttünk újra a mennyország kapuját. Ő mutatta meg oda az utat, sőt jár előttünk és Ő maga az út.
Kérünk Téged, Urunk, Jézus Krisztus, hogy mutasd nekünk ma este is ezt az utat és adj bátorságot, hogy elinduljunk ezen. Ha valahol megálltunk ezen az úton, akkor a Te Szentlelkeddel indíts minket újra.
Segíts, hogy merjük hinni azt, hogy ott van Nálad az élet, sőt Te magad vagy az élet. Úgy szeretnénk gazdag életre jutni. Engedd meglátnunk, hogy nélküled nem lehet, de Te kínálod azt, Te fizetted meg az árát. Segíts minket, hogy elfogadjuk, és örvendezve járjunk benne.
Ámen.
Bibliaolvasó kalauzunk szerint a Jelenések könyvét kezdtük nem régen olvasni, és éppen ezekben a napokban olvassuk sorra azokat a leveleket, amik ennek a szép és gazdag könyvnek az elején vannak. Mindegyik levélnek a szerkezetére az jellemző, hogy az elején elmondja Jézus mindazt, amiért meg lehet dicsérni a gyülekezetet, utána pedig figyelmezteti a hibáira és a hiányosságaira.
Az Efézusi gyülekezethez írt levél is a dicsérettel kezdődik. Ez a gyülekezet sokat fárad, és nem fárad bele a szolgálatba mégsem. Sokat tűr, és a béketűrésével példát mutat másoknak is. A gonoszokkal azonban nem vállal közösséget, leleplezi a hamis apostolokat, a tévtanítókat és nem engedi szóhoz jutni őket a gyülekezetben. Gyűlöli a Nikolaiták tanítását is, akik megpróbálták azt, amit ma sokan, sokféleképpen próbálnak újra, hogy a keresztyénséget összekeverjék a pogánysággal és valami - szerintük - újat hozzanak létre.
Az Efézusi gyülekezet tehát szelíd, de a fontos kérdésekben határozott, teherbíró és teherhordozó gyülekezet, Jézus nevéért még szenvedést is vállal. Azt olvastuk itt: sok dicséretet kap. Mi nagyon hasonló korban élünk, mint az első gyülekezetek. Vajon el lehet-e mondani a mi gyülekezetünkről, vagy a mi életünkről ezeket a dicséreteket?
Miután azonban a végére ér Jézus, következik egy de. "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad."
Azt próbáljuk kibontani ma este, hogy mit jelent ez a mondat: "Az első szeretetedet elhagytad." Egészen röviden azt jelenti, hogy az 1. század végén, amikor ez a bibliai könyv is íródott, a gyülekezetek kezdtek intézményesedni, Jézus Krisztus személye helyett egyre inkább Jézus Krisztus ügye került a hívők érdeklődésének a homlokterébe. Azt kérdezhetné az ember: miért baj ez? Mi rossz van abban, hogy ha a Jézus Krisztus ügye lesz fontos valakinek?
Nem az a baj, hogy Jézus ügye kerül az előtérbe, hanem az, hogy Jézus már csak egy üggyé vált. És mint ügy, feladat, tennivaló, szervezés kötelességteljesítés lesz fontos a hívőknek. Hogy az élő Jézus Krisztussal való bensőséges, meghitt, személyes hitbeli közösség helyett az Ő ügye tölti ki a Benne hívőknek az életét. Sokat fáradnak, megvédik a gyülekezetet a tévtanítóktól, szerveznek, tanítanak, igyekeznek, hogy növekedjék a gyülekezet, vállalják Jézust a pogány világ előtt. Szenvedést is vállalnak érte. De a Vele való személyes kapcsolatnak a melegsége kihűlt, a Vele való szoros közösség megfakult, nem az a legfontosabb már, hogy Őhozzá minél közelebb kerüljenek, hanem, hogy az Ő ügyét megfelelőképpen képviseljék. Nem Jézus van a középpontban, hanem az Ő ügye.
Erre Jézus azt mondja: baj. És ez újabb bajoknak a forrása is lehet, úgy hogy ebből sürgősen meg kell térni. Miért? Mert a keresztyénség lényege, hogy a hívő ember az élő Jézus Krisztussal egészen személyes kapcsolatban van. És ez a forrása mindannak, ami azután majd megváltozik az életében, vagy amit ő változtat a világ arculatán, amit tovább tud adni másoknak. Minden ebből a kapcsolatból táplálkozik és fakad, hogy egyre jobban megismeri Megváltóját, Vele naponta megújuló, bensőséges, szoros, őszinte, meleg kapcsolatban marad.
Pál apostol több képpel is igyekszik szemléltetni ezt. Kettőre emlékeztetem most a testvéreket. Azt mondja: olyan egységben kell a hívőknek lenniök Megváltó Urukkal, mint amilyen egységben a test különböző tagjai a fővel vannak. Mindegyik közvetlen összeköttetésben van vele. Az már csak ebből következik, hogy egymással is ez fogja össze őket, és így lesz az egész egy szerves organizmussá, és nem valami szervetlen organizációvá. Élő szervezetként működik, amelyikben központi irányítás érvényesül, a központi idegrendszer, az agy, a fő irányit, és minden tag annak megfelelően működik az egésznek a javára. Mihelyt valamelyik tagot levágják, függetlenítik az egésztől, a főtől, feltétlenül elhal. Létfeltétel minden tag számára, hogy kapcsolatban legyen a fővel. A másik képe az apostolnak a menyasszony és a võlegény kapcsolata. Ez is olyan bensőséges, meghitt, őszinte, mindenki mást kizáró kapcsolat, amelyiknek a személyesség a legfőbb jellemvonása.
Ez a Jézussal való kapcsolat formálja át a hívő ember gondolkozását, ez teszi őt társadalmilag is hasznossá, minél jobban megismeri Jézust, annál inkább nyitva lesz a szeme, hogy észre vegye: kinek, mikor, mivel, hol segíthet. Minél közelebb van Jézushoz, annál gazdagabb lesz arra, hogy tudjon segíteni, annál többet kap Tőle, olyan értékeket, amiket csak ajándékba lehet kapni Jézustól, és sehol másutt nem lehet beszerezni, és amely értékek nélkül elpusztul ez a világ, amit csak közvetíteni lehet és amit csak azok tudnak közvetíteni másoknak, akik Jézushoz bejáratosak, akik Vele együtt élnek, akik vele a hit által szoros kapcsolatban vannak. Ezek az emberek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. Ők magukat soha nem teszik fontossá, ők eltűnnek. Az a Jézus lesz naggyá az ő jelenlétük és szolgálatuk által, Akivel ők szoros, személyes kapcsolatban vannak.
Hinni tulajdonképpen azt jelenti, hogy ilyen közösségbe kerülni Jézussal. A keresztyén hit nem bizonyos ismeretek, különösen nem bizonyos dogmák tudomásulvétele, elfogadása, vagy ismételgetése; nem bizonyos gyakorlatnak a beidegzése, nem bizonyos cselekedetek végrehajtása, vagy megismétlése. A keresztyén hit: szeretetközösség az élő Krisztussal, ami feltételezi, hogy ismerjem azt, Akit aztán majd nagyon szeretek, feltételezi, hogy bízzam benne, mégpedig feltétel és fenntartás nélkül. Feltételezi azt, hogy rábízzam magam - tehát kész vagyok engedelmeskedni is Neki. Irányíthat engem, bármikor, bármivel megajándékozhat, bár- mikor, bárhova elküldhet, és a hívő ember tudja, hogy soha nem egyedül megy, mert együtt él az ő élő Urával. Hinni ezt a valóságos, a minden napokban történő, egyre mélyülő, egyre gazdagodó életközösséget jelenti a Biblia nyelvén.
Ilyen volt valamikor az ember közössége Istennel. Így bízott a teremtmény teremtőjében. Ilyen akadálytalan közlekedés volt odavissza a Mindenható Isten és a benne bízó emberteremtmény között. És ezt rontotta meg az, amit a Biblia így nevez: bűn. A bűn lényege pontosan az, hogy megszakadt a kapcsolat. Levágnak egy tagot és mi lesz vele magában? Feltétlenül elhal, elpusztul. A Biblia halálon ezt érti. Az ember elszakadt Istentől, és ezzel halálra ítélte magát. "Nálad van az élet forrása" - mondja a zsoltáros Istenre. Aki az élet forrásától elszakad, az nem él. Az a halál fia. Lehet, hogy néhány évig, évtizedig még mozog, hangoskodik, termel, alkot, pusztít, de nincs kapcsolata az Élettel, és ezért nem él.
Nos ebből az állapotból hív minket Jézus Krisztus vissza az élet forrásához: teremtő Istenünkhöz. Ő a közvetítő. Ő közvetíti nekünk az életet, és Ő közvetít minket, mert csak Vele együtt jelenhetünk meg Isten előtt, hiszen Őreá való tekintettel fogad minket vissza. Ez a rövid felszólítás: "térj meg azért" pontosan ezt jelenti.
Ha valaki ezt higgadtan végiggondolja, ellenőrzi a Szentírásból, felismeri, hogy valóban így van. Elszakadtunk Istentől. Én is úgy születtem, hogy nincs kapcsolatom az élet forrásával. De helyre lehet állítani ezt a kapcsolatot. Jézus a nagy helyreállító, azért jött, azért hív, azért adta az Ő Szentlelkét, hogy ez lehetséges legyen. Akkor ez mindennél fontosabb nekem! Akkor ez nem luxus, nem ráérő emberek esetleges időtöltése: ettől az életem függ! Nem is élek addig, amíg ez a kapcsolat nem állt helyre. A Szentírás nagyon egyértelműen ezt tanítja nekünk.
S akinek ez fontossá válik, annak tulajdonképpen nem kell erőlködnie. Elég megnyitnia magát. Elég ezt elmondani őszintén Istennek: Uram ezt nem tudtam eddig, vagy nem vettem komolyan, vagy minden egyébbel el voltam foglalva, de én nem akarok halott maradni, majd belehalni az örök halálba, a kárhozatba, amikor élhetek már itt, és a teljes élet: az örök élet az enyém lehet már itt, és ezen nem változtat semmit majd a halálom sem. Akkor kérem szépen ezt az életet.
Isten ezt az életet egy személybe koncentrálta, és ez: Jézus Krisztus. Azért mondotta Ő több alkalommal is: "Én vagyok az élet." Nem azt mondta: nálam van az élet. Ő maga az élet. Tehát aki Ővele együtt él, az él. Ezért a hitnek a lényege, a keresztyénségnek a lényege a Krisztussal való nagyon valóságos, naponta mélyülő és megújuló szeretetközösség.
Erre hívja Ő az embert, és így kell nekünk látnunk azokat az állomásokat, amiken végig haladhat az, aki elindul ezen az úton. 1. A kiindulás az: nem szeretjük Istent, mert nem is ismerjük. Úgy születünk mindnyájan, hogy nincs igazi istenismeretünk. Ezért nem is szerethetjük Őt. Lelkileg halottak vagyunk. Így jön a világra minden ember. 2. Egy következő állomás az, amikor valaki úgy gondol Istenre, mint Petőfi a Kárpátokra: "tán csodállak, ám de nem szeretlek!" Hall róla, talán igaz, hogy Ő olyan hatalmas, de akkor miért engedi ezt, meg azt. Még mindig nincs igazi ismerete, és főleg nem bízik Istenben, és nem szereti Őt. Valamit hallott róla, talán elkezdi csodálni. Valamilyen indokból tisztelettel gondol Rá, de a kívülállónak és a távol állónak a tiszteletével. 3. Innen lehet eljutni oda, amikor valaki megismeri Őt igazán, és szív szerint odakötődik hozzá. Elmondja azt, amit Dávid a 18. zsoltárban: "Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram, szabadítóm, Ő az én Istenem, az én kőváram, Őbenne bízom: az én paizsom, üdvösségem ereje, menedékem." - És sorolja hosszú mondatokon keresztül, hogy mindene Isten! Mindent Őbenne talált meg, azóta van békessége, azóta nem fél a haláltól, nem fél az ellenségektől, nem fél önmagától, nem fél az élettől sem: minden Isten lett az ő számára! És mint egy szerelmi vallomást úgy mondja ezt el, imádattal teljesen: szeretlek Uram, én erősségem!
És ugyan ezt a 37. zsoltárban: "Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti." - A feltétel nélküli bizalom. Ahogy egy kisgyermek a szüleire rábízza magát, ahogy eszébe sem jut az, hogy bizalmatlan lehetne velük szemben. Mindent tőlük kapott eddig. Mindig odaszaladhatott és kisírhatta magát. Mindig megvédték mindentől. Miért lenne bizalmatlan? Miért menne máshoz? Miért félne tőlük? Miért érezné kiszolgáltatottnak magát? Itt vannak és szereti őket. A hívő életben is eljuthat ide a hívő ember, amikor igazán megismeri Istent Jézus Krisztusban, hogy a szeretetnek erre a tartalmas, meggyőzõdéses bizonyosságára emelkedik fel.
4. Alapigénk azt mondja: innen csúszhat vissza. "Az első szeretetedet elhagytad". 5. És akkor újra mondja Isten - mert Ő ilyen gyöngéd és türelmes - eljuthatsz ismét oda, sőt még feljebb is, még mélyebbre is ebbe a kapcsolatba. "Térj meg azért, és emlékezzél, honnan estél ki, és az előbbi cselekedeteket cselekedd."
Egyszer mindnyájunknak rá szabad jönnünk arra, hogy Isten nélkül halottak vagyunk. És Jézus Krisztus az élet forrásával: Istennel hozza kapcsolatba az életünket. Ez a szeretet jegyében történik, megismeri az ember az ő Megváltóját, bízik Benne, rábízza magát, engedelmeskedik Neki, nem szégyelli Őt, Őt képviseli mások előtt is: Vele van tele egészen. Mint amikor valaki szerelmes, mindig a szerelmes személy körül forognak a gondolatai. A múltkor találkoztam valakivel - nem sokkal az esküvőjük után - mondta, hogy a lakásügyüket intézi. Azt mondja: lehet, hogy furcsának találja, de amikor az ügyeinket intézem is, mindig őrá gondolok. - És én nem találtam furcsának, hanem nagyon is kívánatosnak találnám ezt. Mondott még egy mondatot, ami lehet, hogy különösen hangzik, de ezt erősítette meg: tudja, mióta együtt vagyunk, ha a nőket nézem is, azt nézem, mit vehetnék a feleségemnek, ami jól állna neki. Nem is a nőket nézi. Még ott is a feleségére gondol: mi állna jó neki? Ez az első szeretet. Amikor egy személy tölti be az embert egészen. Ehhez képest valóban megkopott és szürke, fakó az, amikor csak egy ügy tölti már be az embert. Lehet az nagyon nemes, lehet az Jézus ügye. Azt mondja maga az Úr Jézus: ez kevesebb, mint ha az Ő személye tölti be ezeket az embereket. Mert az Ő ügyét is másként, magasabb hőfokon, jobb hatásfokkal tudják képviselni, ha az Ő személye a fontos nekik. Ez önmagában hordja azt is, hogy az ügye. De ha csak az ügy, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a személy is.
Valahogy úgy van ez, mint amikor egy kívülről jónak tűnő házasságban a férfi még mindig az utolsó fillérig haza viszi a fizetését, munka után sehova nem megy, idejében megérkezik, de már nem simogatja meg asszonyát, már nem felejti rajta a szemét soha, és lehetőleg nem kérdez tőle semmit, mert úgy is tudja. vagy unja a válaszokat. Amikor az asszony gondoskodik a tiszta ingről, a meleg ételről, és ragyog a lakás, de amikor a lépcsőházból hallja az ismerős lépteket: nem dobban meg a szíve. És amikor hívja a férje, nem teszi le a kezéből azt, ami éppen abban volt. Kötelességgé silányul a szenvedély, és naponkénti teljesítménnyé lesz a ragaszkodás.
"Az első szeretetedet elhagytad." Ez a hívő életben is bekövetkezhet. Ezért hív minket Jézus Krisztus mind a két nyomorúságból most szabadulásra. Abból is, ha valaki még soha nem is ízlelte meg az Isten iránti első szeretetet. Ha valaki még nem ismeri Őt, nem bízik benne, és éppen ezért nagyon kiszolgáltatottnak, sokszor szegénynek érzi magát. Visszatalálhatunk mindnyájan Őhozzá: az élet forrásához. Ha pedig valaki visszatalált már, de valami miatt megállt, visszacsúszott, megrekedt, akkor Jézus most őket is hívja.
Sok szépet el lehet mondani rólunk, jön azonban egy: de. "De van valami mondásom ellened. Az első szeretetedet elhagytad." - Mert minden egészen más ám az első szeretet jegyében, vagy anélkül. Az első szeretet jegyében egészen más a hívő ember imaélete. Hiszen akit szeret, azzal mindig tud valamiről beszélgetni, azzal mindig szívesen beszélget. Sokszor vég nélkül tudnak beszélgetni. Kívülálló nem érti: miről beszélgettetek annyi ideig? Talán el sem lehet mondani. Nem is az volt a fontos, mit mondtak egymásnak, hanem, hogy egymásnak mondhatták. És ez az imádságban is így van. Amikor Isten Szentlelke áttüzesít egy embert, akkor van mondanivalója. Akkor, ha nem nézi az órát, talán még el is késik valahonnan, mert belefeledkezett az imádkozásba. Akkor öröm neki az, hogy hallgatja őt az ő Krisztusa, aki előbb szerette őt, mint ahogy most ő szereti viszont Jézust.
És ilyenkor öröm a bibliaolvasás. Úgy nyitja ki sokszor egy ember - most szentül értsük ezt - mint egy szerelmes levelet, aminek minden betűje fontos. Mert ő írta, akivel tele van a szívünk. Ha meg nem, akkor csak kötelességteljesítés lesz. Úgy olvassa sokszor az ember a Szentírást, mint egy hivatalos levelet: bár ne kellene olvasni! Bizonyos fordulatait már ismeri, s nem annak örül, Aki üzen rajta keresztül, hanem sokszor csak untatja, vagy fárasztja, vagy büszkeséggel tölti el, hogy ő még mindig olvassa. Ugye milyen nagy különbség? Egy személy áll valakinek az élete központjában, vagy csak egy ügy és feladatok. És egészen más így engedelmeskedni is.
Olyan jó lenne, ha ma este Isten Szentlelke meggyőzne minket arról, hogy ez valóban nem luxus. Hogy itt nem valami fölösleges dologról van szó, ami jó, ha megvan, de anélkül is eléldegélhet az ember. Tudniillik e nélkül, Jézus nélkül, a Vele való személyes kapcsolat nélkül nincs élet. Ez sem élet, amit itt töltünk el, és nincs örök élet sem. Ő maga az örök élet. "Örök életet adott nekünk az Isten - írja János apostol - és az az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." És Jézus Krisztus, mint az élet feltétele, semmivel nem pótolható. Valahányszor ilyen Igéket olvasok a Bibliában, eszembe jut egy jelenet. Az autóbuszon történt. Ellenőr lépett a kocsiba és egy kedves nénitől is kérte a jegyet. A néni kotorászni kezdett a retikülben, nem találta sehogy sem. Egyszer csak azt mondja: nézze, kedveském, ez a kis unokám fényképe. Ugye milyen aranyos. Az ellenőr angyali türelemmel hallgatta. Aztán talált a néni egy régi receptet: hogy kerestem ezt, de jó, hogy megvan! Ez meg a fiam levele Ausztráliából. Aztán kezdett fogyni a türelem és mondta az ellenőr: egy kis kemény cédulát, ha tetszene találni, kilyukasztva, az kellene nekem. Az azonban nem volt. És akár milyen tisztelet volt is az ellenőrben a néni iránt, azt mondta: vagy le tetszik szállni, vagy büntetés. Nagyon kedves a fénykép, kedves, hogy irt a fia Ausztráliából, talán még kedvesebb lett volna, ha nem megy el oda, de ez most mellékes. Itt most egy kis jegy kellene. Érvényesített jegy. És azt nem pótolja most semmi. Nagyon triviális ez a hasonlat ahhoz az ügyhöz képest, amit szemléltetni akar, de semmi nem pótolja azt, hogy valaki Jézus Krisztussal ilyen személyes, bensőséges, meghitt közösségben él, mert csak így mehet be az Isten országába. Csak Jézussal együtt kapunk kegyelmet Istentől, csak Őreá való tekintettel ad nekünk bocsánatot az igazságos Isten, de Őreá való tekintettel feltétel nélkül és minden bűnünkre, és Ővele együtt mindazt a kincset visszakapjuk, amit elveszítettünk akkor, amikor a tag leszakadt az egészről, amikor az ember elszakadt Istenétől. Semmi más nem pótolja ezt.
Rendben van-e ez a kapcsolat a mi életünkben? Tulajdonképpen olyan nagy csoda az, hogy életünk bármelyik pillanatában, amikor erre minket Isten nagy szeretettel hív, ez a kapcsolat helyreállhat. Ami megszakadt, ami nélkül szűkölködünk, azt Ő egy pillanat alatt helyreállíthatja.
Mi kell ehhez a mi részünkről? Három egyszerű, világos parancsot mond itt Jézus a levél végén:
1. "Emlékezzél meg, honnan estél ki!" Sokan már ezt is elfelejtették. Nem tudják, hogy kiestek valahonnan és ez az oka minden nyomorúságuknak és bajuknak. Emlékezzél meg, hogy valamikor másként volt, valamikor közösségben voltál Istennel. Legalább lássad, hogy mi bajod és a bajodnak az oka. Emlékezzél meg, honnan estél ki.
Gondoljunk csak a tékozló fiú jól ismert példázatára. Azzal kezdődött az ő élete nyomorúságainak a helyrehozatala, hogy emlékezni kezdett. Egyszer csak eszébe jutott, hogy az én apám házában... Az ám! Ahonnan én régen eljöttem, de ott mi is volt? Ott a legkisebb, a legutolsó is jóllakott minden nap. Én meg, az apám fia, éhenhalok itt. Először is visszaemlékezett és kimondta a valóságot. Még mindig ott volt, korgó gyomorral a disznók között, de az első lépés: kezdek emlékezni. Komolyan veszem a tényeket. Mi volt eredetileg, mi van most, hogyan süllyedtem ide? Emlékezzél, honnan estél ki!
2. "És térj meg"! Ez a szó azt jelenti: fordulj meg. Fordulj el attól, amivel eddig foglalkoztál, és fordulj oda újra teljes szíveddel Istenhez. Ezzel kezdődik az: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Odafordulni Istenhez. Az kezd foglalkoztatni, amit Ő mond: előveszem a Bibliát. Hallgatni kezdem a Róla szóló bizonyságtételt. Még lehet, hogy nem hiszek, még arról sem vagyok egészen meggyőzõdve, hogy majd Ő fog segíteni rajtam, de már megnyitottam magam Előtte, és engedem, hogy foglalkozzék velem. Én azt hiszem, hogy én foglalkozom Vele, pedig ez fordítva van: Ő kezd foglalkozni velem. S ez minden jónak a kiindulópontja. De oda kell, hogy forduljak hozzá. Ez a megtérés: elfordulni az eddigiektől, a bűntől és odafordulni.
Hadd folytassam megint a tékozló fiú példázatára való utalást: a második lépés nála is az volt az emlékezés után: felállt és elindult haza. És egész úton hazafelé azon gondolkozott, hogy mit mondjon az apjának, amikor megérkezik. Azt mondom neki - mondja magában. És szépen szövegezi, hogyan fog beköszönni. Ez már több annál, mint hogy a disznók között ülve emlékezik. Itt már ballag hazafelé. Ő még nem tudja, hogy az apja szeretete vonzza. Bekerült egy láthatatlan mágneses térbe, de lépeget, enged ennek a vonzásnak.
3. "Az előbbi cselekedeteket cselekedd"! Mit jelent ez? Akár arra gondolunk, hogy a mindeneket megelőző előbbit, a bűneset előttit, amikor természetes volt az embernek, hogy Istennek engedelmeskedett, akár azt, amikor hitre jut valaki és helyreáll a kapcsolat és az első szeretet meggyőződésében engedelmes újra Istennek. De innen visszacsúszott. Azt mondja Isten: "Az előbbieket cselekedd".
Emlékszem a hitéletem egy mélypontjára, amikor sok mindenben engedetlenné váltam Istennek. Egyszer egészen világos volt a számomra, hogy egy bizonyos délutánon mit kell csinálnom. Nem akartam azt tenni. Kényelmetlen volt, nehéznek találtam, menekültem más feladatokba. Ilyenkor kezd el barkácsolni az ember, egyszerre sürgős lesz megcsinálni mindent. Bármit, csak azt ne, amit Isten mondott. Már kezemben volt a szerszám, már felvettem a kabátot, hogy le kell mennem az udvarra, kinyitottam az ajtót is, de állandóan azt mondta bennem Isten Lelke: ne ezt tedd, mert nem ez a dolgod. Áldom az Istent, hogy adott erőt becsukni az ajtót, levetni a kabátot, visszatenni a szerszámot a szekrénybe, és nekiülni annak, amit Ő bízott rám. És akkor, itt fordult vissza a hívő életem Őfelé.
Néha ilyen kis engedelmességen múlik az egész hitélet megújulása, amikor az előbbi cselekedeteket kezdi cselekedni az ember. Amikből még marad egy-egy emlékkép, Isten Lelke még mondja, még hallom is, csak már hozzászoktam, hogy nem csinálom. És amikor egyszer mégis csak kész engedelmeskedni az ember, újra beárad a Lélek az életébe, újra felmelegíti a szívét Jézus szeretete, és ez az szeretet újra a Jézus iránti szeretetet is kiváltja, és az első szeretetnél még mélyebb, tartalmasabb, melegítőbb szeretetre jut el az ember.
El lehet-e mondani rólunk ezt a sok kedveset és szépet, amit az Efézusi gyülekezetről? De vajon Jézusnak nem kell-e úgy folytatnia: "az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad." Vagy azt az ősi legelsőt, amibe Ő beleteremtett minket, mert azt mindnyájan elhagytuk, innen egyszer mindnyájunknak meg kell térnünk Őhozzá, vagy azt, ami a megtérésünket követte, de ma már megfakult, ma már csak emlék, és nem az erejéből élünk. Jézus Krisztus hív, vár és kész megújítani ezt a Vele való bensőséges szeretetkapcsolatunkat.