Köszönjük Atyánk, hogy mindezt nem mi találtuk ki, hanem Te mondod Igédben, és ezért igaz. Bocsásd meg, valahányszor abban fáradtunk el, hogy titkolóztunk, takargattunk, mellébeszéltünk, hazudoztunk, hogy ki ne derüljön valami. Bocsásd meg, ha a szívünk mélyén talán még ma is tiltakozunk valami ellen, amit Te cselekedtél velünk, vagy hogy éppen ilyenek vagyunk, amilyenek. Segíts elfogadni magunkat és egymást Tőled.
De segíts, hogy ne maradjunk ilyenek, szeretnénk Hozzád hasonlókká válni, Jézus Krisztus. Bocsásd meg a sok büszkélkedésünket, dicsekedésünket is. Könyörülj rajtunk, hogy teremje meg ajkunk a hálának gyümölcsét, és hadd tudjunk mi mindenben hálákat adni.
Bocsásd meg, hogy olyan sokszor magunk kezdünk birkózni a bűneinkkel, és alulmaradunk. Köszönjük Jézus Krisztus, hogy Te legyőzted a bűnt, és teljes és végleges bocsánatot szereztél a Benned hívőknek. Növeljed hitünket, és segíts komolyan venni a bocsánatot! Te adj szabadulást is minden minket megkötöző gondolattól, kényszerességtől, félelemtől, segíts számontartanunk a Te nagy tetteidet és várni azokat. Segíts minket csodára kész hittel élni, hadd tudjuk imádságban kérni és boldogan várni a Te újabb és újabb szabadításaidat, nagy tetteidet. Ugyanakkor segíts elfelejtenünk minden bántást, sértést. Tudjuk Urunk, hogy a szeretet nem rója fel a gonoszt, mi mégis sokszor felírjuk, felrójuk. Segíts hátunk mögött hagyni mindazt, ami csak teher, és célegyenest futni előre Veled.
Kérünk Téged, Aki a történelem Ura is vagy, hogy kegyelmesen vess véget mindenütt
a vérengzésnek, a háborúnak, a fosztogatásnak, az erőszaknak, a gyilkolásnak, annak minden formájának. Könyörgünk azokért, akik ma este is fáznak, félnek, éhesek, bizonytalanok, nélkülöznek, egyedül vannak s talán még Beléd sem tudnak kapaszkodni. Isten, légy irgalmas nékünk, mindnyájunknak! Adj nekünk is irgalmas szívet, hogy úgy tudjunk könnyet törölni, sebeket kötözni, a magunkét szívesen megosztani.
Szenteld meg a mai esténket, az újesztendőbe való átlépésünket. Beszélj velünk tovább is ezeken az Igéken keresztül, és most segíts beszélni Veled ebben a csöndben.
Ámen.
Örökkévaló Istenünk, a Te nagy nevedet hívtuk segítségül ennek az évnek első reggelén itt közösen, és most Téged magasztalunk az utolsó estéjén. Áldunk Téged hűségedért, türelmedért. Köszönjük azt a sok testi és lelki ajándékot, amivel elhalmoztál minket. Köszönjük, hogy békében érhettük meg ennek az évnek a végét, megtartottad életünket, és az, hogy itt lehetünk most Előtted, azt bizonyítja, hogy terved van még velünk, és további ajándékokat készítettél számunkra.
Tudjuk Urunk, hogy semmit nem érdemeltünk mi ebből. Érdemeltük volna a Te ítéletedet, büntetésedet. Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekedtél velünk, és nem fizettél álnokságaink szerint.
Szeretnénk Neked megköszönni ennek az évnek a próbáit is. Köszönjük Urunk ezt a nagy titkot, hogy azoknak, akik Téged szeretnek, minden a javukra van. Kérünk, fordítsd a javunkra mindazt a megaláztatást, veszteséget, szenvedést, próbatételt, amit ez az év hozott nekünk. És bocsásd meg, hogy olyan sok alkalmat, időt eltékozoltunk, másra használtunk, mint amire adtad. Bocsáss meg minden hiába kimondott szót, és minden gyáva hallgatást. Bocsásd meg azt a sok pótcselekvést, amit ahelyett csináltunk, hogy engedelmeskedtünk volna Neked, és néha még büszkék is voltunk arra, hogy elfáradtunk valamibe, csak éppen áldás nem volt rajta. Bocsásd meg, hogy még mindig azt gondoljuk, hogy Nálad nélkül, Jézus Krisztus, bármit cselekedhetünk.
Szeretnénk most úgy elcsöndesedni itt Előtted, hogy kérjük, Te cselekedj bennünk. Olyan nagy szükségünk van Rád!
Kérünk Urunk, Te adj vigasztalást azoknak, akiknek ez az esztendő gyászt hozott, vagy éppen most vannak friss gyászban. Kérünk, Te adj világosságot nekünk, hogy helyesen tudjunk értékelni, ami mögöttünk van, és reménységgel tudjunk előre nézni arra, ami ránk vár.
Legyen a Te kegyelmednek újabb ajándéka ez a csendes óra. Veled hadd találkozzunk itt! Neked akarjuk kisírni magunkat, Neked akarjuk megköszönni a sok jót, Nálad akarunk békességet találni, és Tőled kapott reménységgel tovább menni.
Segíts minket ebben, és beszélj velünk most a Te Igéden keresztül.
Ámen.
Az év utolsó estéje önkéntelenül is arra serkent minket, hogy nézzünk vissza, és próbáljuk számba venni, értékelni, rögzíteni az elmúló évnek a jelesebb eseményeit. Fontos és hasznos ez, mert sokan vagyunk úgy, hogy évközben, a nagy hajszában elrohanunk olyan fontos történések mellett is, amiket pedig jó lenne kiértékelni és elraktározni. Ne sajnáljuk tehát az időt, hogy ma este csakugyan visszanézünk. Viszont éppen ez a kérdés vetődik fel így év végén mindig, hogy ki hogyan viszonyul a múltjához. Ki mit tesz, és mit szeretne tenni a múltjával?
Szeretnék elsorolni most ennek az évnek a lelkigondozói tapasztalatai alapján is néhány jellemző magatartást, és mindjárt utána elmondani, hogy mit tanácsol nekünk Isten az Ő Igéjében arra nézve, hogy hasznos legyen az emlékezésünk, és helyesen viszonyuljunk a múltunkhoz.
Milyen téves, helytelen viszonyulások vannak?
(1) Vannak, akik szégyellik a múltjukat, hallgatnak róla, sok mindent letagadnak, megszépítenek, takargatják, némely részét szeretnék elfelejteni. Van, aki szégyelli a származását, a szüleit, családját, a nevét, a foglalkozását. Vagy szégyelli a viselt dolgait, mert attól tart, hogy ha az közismertté válik, akkor megvetik, megbélyegzik, megszégyenítik, megalázzák az emberek. Sokféle szorongás születik az ilyen emberek szívében, és az sose vezet jóra. Olykor emiatt magányossá válnak, néha egy egész életre is.
Isten Igéje két fontos segítséget ad nekünk ehhez a problémához. Az egyik az, hogy fogadjuk el magunkat. Nem mi választottuk meg a szüleinket, a nevünket, a születési helyünket, azokat a külső és belső adottságokat, amiket kaptunk; ez mind adottság. A hívő ember tudja, hogy mindez nem véletlen. Fogadjuk el ma este Isten kezéből azt, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek, hogy ez történt az idén, ami, és egyáltalán ami a múltunkkal kapcsolatos. Nyilván az emberek gonoszsága miatt nem mindenről beszél bárkinek, bármikor az ember, ami a múltjában történt, de nagyon fontos, hogy ne szégyelljük, ne legyen görcs bennünk amiatt, hogy ezt takargatni kell, titkolni kell, jaj ki ne derüljön... Nagy felszabadulást jelent az, amikor valaki Istentől fogadja el önmagát és a múltját.
A másik tanácsa az Igének, hogy ugyanakkor egymást is fogadjuk el olyannak, amilyenek vagyunk. Jézus Krisztus tanítványait nem jellemzi az, hogy a neve, származása, bőre színe, akármije miatt bárkit megvessen, kigúnyoljon, kinevessen, előítéletekkel nézzen rá. Isten gyermekeinek a nagy élménye az, hogy Isten minket elfogadott így, amint vagyunk, és aztán az Ő szeretetében elkezdünk változni. Ezzel a szeretettel közelednek másokhoz is, tudván azt, hogy Isten őket is egészen mássá tudja tenni. Az, hogy valaki tanult vagy tanulatlan, gazdag vagy szegény, hogyan alakult a házassága, és mit beszélnek róla - ez egyáltalán nem befolyásolja azt, amit Jézus nekünk világosan így mondott: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Ez jellemzi a hívő embert.
Nem jó tehát az, ha valaki szégyelli a múltját, Isten minket fel akar szabadítani ez alól, - fogadjuk el magunkat, és fogadjuk el egymást.
(2) Egy másik jellegzetes hiba, amikor valaki büszke a múltjára. Amikor büszkén emlegeti a származását, az őseit, a család történetét, az élete eredményeit, a tudományos fokozatait, a sikereit, a gyerekeit, az utazásait, és mindent, amit csak emlegetni lehet. Hajdan volt szépségét és gazdagságát, és így tovább. Isten Igéje erre egyetlen világos kérdéssel válaszol: "Mid van, amit nem úgy kaptál? Ha pedig úgy kaptad, miért dicsekszel?"
A korinthusiak büszkék voltak. Pál apostol türelmesen végighallgatta őket, elolvasta a hozzá írt levelüket, és a válaszában ezt írta: "Mid van, amit nem úgy kaptál?!" (I.Kor. 4,7) Mondd meg! Az életedet te csináltad magadnak? A te érdemed az, ha történetesen erős fizikumod van, vagy jó szellemi képességeid? Mindezt úgy kaptad. Értelmes ember az, aki büszke arra, hogy a szülei szorgalmas emberek voltak, és amit összegyűjtöttek, azt nem vitte el sem az árvíz, sem a háború? Most ezzel lehet büszkélkedni? Hogy valakinek Isten gyermekeket ajándékozott, és azok épek, egészségesek, és még szeretik is őt - józan ember büszkélkedhet ezzel? Hogy volt lehetősége tanulni, miközben sok másnak, aki talán jobb képességekkel többre vitte volna, nem volt lehetősége, neki volt, és kemény munkával szép eredményt ért el. Ezzel büszkélkedni kell? Nem sokkal inkább hálát adni Istennek a meg nem érdemelt lehetőségekért, képességekért, ajándékokért?!
Nagyon jó lenne, ha így az év végén különösen is komolyan vennénk, amit a Mózes V. könyve 8. részében így mondott Isten az Ő népének: "Ne mondjad ezt a te szívedben: az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nekem ezt a gazdagságot, hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, Aki erőt ad neked a gazdagság megszerzésére, hogy megerősítve az Ő szövetségét, amely felől megesküdött a te atyáidnak." (17-18. v.) Ne mondjad ezt a te szívedben se, hogy az én kezemnek ereje szerezte azt, mert nem igaz! Ki adott erőt a kezednek, és ki adott két kezet neked? És ki adott lehetőséget, hogy szerezhess azzal valamit, és ki őrizte meg, hogy megvan mind a mai napig?
Aki józanul látja az eseményeket, és nincs megszelesedve a maga gőgjében (az olyan ember nem lát tisztán), annak a számára ezt nem kell magyarázni, hogy mindezért csak hálát adhatok! A hívő ember a büszkeség minden formáját törli az életéből, mert az istenkáromlás. Azzal dicsekszik, amiért az Urat kell dicsőítenie. Magának tulajdonítja, amit Istentől kapott ajándékba. Ehelyett a hálaadásra szabadul fel, kinyílik a szeme, és észreveszi, hogy minden ajándék, amit nem érdemelt meg.
A büszkeség tehát tévedés, amikor valaki a múltját értékeli. Isten Igéje hálaadásra akar felszabadítani minket.
(3) Egy szomorú tapasztalat, hogy vannak emberek, akiket fojtogat a múltjuk. Akiket vádolnak a bűneik, akik kénytelenek látni a saját bűneik áldozatait is, akik néha fölkiabálnak álmukban, amikor felidéződik valami a sötét múltjukból. Akik akkor, amikor ahhoz hasonlót látnak, amit valamikor ők csináltak, akkor fölborul a lelki egyensúlyuk, és nem tudják azt helyreállítani. Ráadásul azt gondolják sokan, hogy ez természetes. Így mondta valaki: hiszen vétkeztem, és most vezekelnem kell, s ennek egy része a rossz lelkiismeret, az önvád, és a bűntudat. Nagyon meg tudja gyötörni az Ördög az áldozatait ezzel. Mert ezek az emberek próbálnak aztán mindenféle megoldást. Azt mondják: terítsünk fátylat a múltra... Ez ugyanolyan eredményes fáradozás, mintha valaki egy időzített bombára fátylat terít, szép selyemtakaróval letakarja, - az attól még ott van, és a megfelelő pillanatban robbanni fog. Ez nem változtatott semmit a lényegen. Mások elkezdenek menekülni az önvád elől a mámor különböző formáiba, megint mások azzal hitegetik magukat, hogy majd az idő meggyógyítja, megoldja ezt a problémát. Az igazság az, hogy nincs megoldás, tömegek vergődnek emiatt, csak sokan nem vallják be.
Mi a megoldás? Az, amiről többször beszéltünk már itt részletesen, hogy a bűnt nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. Az a megoldás, hogy van bocsánat! Amikor valaki elhiszi, hogy ezeket a vádoló bűnöket nem letakarni kell, hanem leleplezni, nevükön nevezni, és elmondani annak, Aki egyedül hallgatja ezt végig, és Aki leveszi rólunk a bűneink terhét. Aki ezt igazán hiszi, az Dáviddal együtt bizonyságot tehet arról, milyen öröm, amikor "levetted rólam bűneimnek terhét." És ez mindig öröm azoknak is, akik ezt láthatják. Amikor a gyötrő önvádnak, a lelkifurdalásnak, a bűntudatnak a terhe alól valaki igazán felszabadul. Jézus Krisztus halála tette lehetővé mindannyiunk számára, hogy ez a saját kincsünkké váljék. Amikor az ember nem maga van összezárva a bűneivel, hanem amikor a bűneivel együtt Jézus elé megy, és Neki vallja meg azokat, és hiszi, hogy ha Ő azt mondja: megbocsáttattak a te vétkeid, - akkor az érvényes. A Szentírás ilyen erőteljes képeket használ erre: Isten eltörli a mi vétkeinket, mint ahogy a szél elfújja a felhőt. Eltapossa álnokságainkat, mint egy hernyót eltapos az ember. A háta mögé veti, és a tenger fenekére, és az ember szabad.
Hadd kérjek mindenkit, hogy senki se vigyen át az újévre meg nem bánt bűnt. Jó lenne, ha ma este lenne bátorságunk elcsöndesíteni minden felesleges zajt és hangforrást, és odaállnánk Isten elé. Szilveszter este a gyónásnak az alkalma, amikor mindazt, ami vádol, kiöntöm a szívemből az Uram elé, és bizonyos vagyok abban, hogy ha megvalljuk bűneinket, Ő megbocsátja azokat, és a bűnbocsánat örömével folytathatjuk tovább az útunkat. Nagy békesség, igazi rendeződés, valóságos lelki tisztaság a gyümölcse ennek.
(4) Megemlítek még egy jellemző magatartást is, amikor köti az embert a múltja, valósággal megkötözi. Eddig így viselkedtem, szeretnék ugyan változtatni rajta, de én már ilyen maradok. Őszinte a szándék, hogy változtasson, mégis míg ebből a kötelékből ki nem lép, csakugyan olyan marad. Meg is mondták sokan, hogy én ilyen vagyok - és ez mintegy megköti az embert. Szakítani akar a múltjával, de nincs ereje, mert maga sem hiszi, hogy lehetséges, köti az emberek véleménye, vagy a saját gyengesége. Vagy amikor megkötöz valakit az, hogy megjósoltak neki valamit, és félelemmel átitatott tehetetlenséggel várja ennek a beteljesedését. Az apám is ennyi idős korában halt meg ... Az anyámat is ezen a helyen érte baleset..., és még ennél sötétebb félelmek és szorongások is kötöznek embereket. Vagy amikor valakit megkötöz egy bánat, egy nagy veszteség, a gyász, és nem mer megvigasztalódni, és felszabadultan örülni. Mindenről az jut eszébe, meg fél attól, hogy mit szólnának az emberek, egy szóval: nem szabad.
Isten Igéje minket biztosít arról, hogy Isten szabadságra hívja el az embert. Aki Jézus Krisztussal kapcsolatba kerül, az felismeri, hogy Ő Szabadító. S akiket a Fiú szabadokká tett, azok valósággal szabadok. Jézus halála nem csak tökéletes bűnbocsánatot szerzett nekünk, hanem szabadulást is minden megkötöző erőtől.
Jó lenne, ha még ma este eléje vinnénk azt is, ha valamiről úgy látjuk, hogy kötöz, és keresnénk egy hozzáértő lelkigondozót, hogy azzal együtt kérjük a szabadítást, és megtagadva ezeket a kötelékeket, az Isten fiainak a szabadságában élhetnénk tovább. Nem szabad, hogy az embert a múltja megbénítsa, megkötözze.
(5) Vannak, akik azt mondják, legjobb volna az egész múltamat elfelejteni, úgy ahogy van, mindenestől; ezt az évet is. Még ideológiát is gyártanak hozzá, mert ebben mi nagy mesterek vagyunk, hogy az ember ne a múltjával bíbelődjék, hanem nézzen előre! Ez rendben van, ebben van is sok igazság, csakhogy a Szentírás felhívja a figyelmünket, hogy vannak dolgok, amiket nem szabad elfelejteni. Olvastuk a 103. zsoltárban: "Áldjad én lelkem az Urat, és el ne felejtsd, mennyi jót tett veled!" Tudjuk a Szentírásból, hogy amikor Izráel népe a pusztai vándorlás végén megérkezett az Ígéret földjéhez, akkor Isten megállította őket, és azt mondta: "Most pedig emlékezzetek meg az egész útról, amelyen hordoztalak titeket!" Van, amikor meg kell emlékezni, van, amit nem szabad elfelejteni.
Miért? Azért, mert Isten ezt parancsolja, meg azért, mert erre nekünk is nagy szükségünk van. Hiszen Istent éppen az Ő tetteiből ismerhetjük meg, és ha tudjuk, mit cselekedett velünk eddig, egészen másként nézünk előre a jövőre, és egy nehéz helyzetben, egy kritikus pillanatban sokkal könnyebb bíznunk abban az Istenben, Akit valamennyire már ismerünk az Ő tetteiből, meg az Ő kijelentett Igéjéből. Hát hogyne lenne fontos számontartani, hogy milyen csodákat cselekedett velem! Hogy mi mindent tett értem, és mi mindent végzett el általam. Én tudom legjobban a magam erőtlenségét, tehetetlenségét, nyomorúságát, és Isten mégis használt! Ilyen hatalmas Ő! Hát akkor ne essem kétségbe egy következő esetben, amikor megint használni akar. Nem azt mondja, hogy szedjem össze az erőmet, mert Ő tudja, hogy nekem nincs, de adja az Ő erejét, és könnyebben bízza rá magát a hívő ember, ha emlékszik Isten korábbi tetteire és csodáira. El ne felejtsd, mennyi jót tett veled!
Nem helyes az, ha valaki mindenestől el akarja felejteni a múltat. Sokkal helyesebb az, amit sok hívő ember gyakorol, hogy Isten csodáit, különös tetteit, a jól megértett Igéket még fel is írja egy kis füzetbe, amit a Bibliája mellett tart, és amikor visszalapoz, akár így év végén, kincsesbánya az a néhány oldal. Mi már elfelejtenénk, de jót tesz a hitünknek, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy Ki a mi Istenünk.
(6) Végül: ennek az ellentéte is elég gyakori, amikor valaki mindent meg akar őrizni. Minden tárgyat, minden emléket, minden sérelmet, ami érte, az egész múltját úgy ahogy van, mindenestől cipeli a hátán. Meddig lehet ezt bírni? Nem sokáig. Ezek az emberek azok, akik soha semmit nem tudnak kidobni, de ugyanígy nem tudják a szívükből sem kivetni a sértéseket, a rossz emlékeket. Ők azok, akikről a költő azt mondja: "Mindent felírunk, a gúnyszót, a szitkot, és hordozzuk, mint fájó büszke titkot. Mindent felírunk: sebet, lelkit, testit; a szégyen bélyegét, mely rajt vereslik..." Aztán összeroppanunk ez alatt a teher alatt, mert ezt nem lehet bírni. Minden sérelmet, minden veszteséget újra és újra emlékezetünkbe idézni, - megkeseredik az ember, elviselhetetlenné válik a környezete számára. Nem ismeri azt, amit Isten Igéje így mond: Örömet találj mindabban a jóban, amit az Úr, a te Istened ád tenéked. Cipeli a múltját, különösen abból a terheket.
Ezért mondja itt Pál apostol: "Egyet cselekszem: ami hátam mögött van, azt elfelejtvén, ami előttem van, annak néki dőlve célegyenest igyekszem előre a Krisztus Jézusnál elkészített győzelem és jutalom felé."
De hogy van ez akkor? A zsoltárban azt olvassuk: "el ne felejtsd, mennyi jót tett veled Isten", - Pál apostol azt mondja: ami a hátam mögött van, elfelejtem, előre nézek, és célegyenest igyekszem. El kell felejteni vagy nem? Pontosan ebben segít nekünk Isten Igéje így év végén, amikor azt mondja, hogy szelektálni kell. Van, amit nem szabad elfelejtenünk a saját érdekünkben sem; van, amit el kell tudni felejteni, a saját érdekünkben is.
Mit nem szabad, és mit kell? Nem szabad elfelejteni Isten tetteit, de nyugodtan felejtsem el a magam hőstetteit, amiket kiszínezve, és sokféle változatban elmesélek mindig, ha valaki hajlandó meghallgatni. Nem szabad elfelejtenem, hogy Isten mennyi ajándékot adott nekem, de nyugodtan felejtsem el, hogy én mennyit adtam ebből tovább másoknak, mert ebből dicsekvés lesz. El ne felejtsem, hogy Isten milyen kegyelmesen hordozott, és mennyire nem úgy bánt velem, ahogy megérdemeltem volna, de felejtsem el nyugodtan az engem ért sérelmeket. Föl ne frissítsem hónapok, évek, évtizedek múlva is, hogy mit mondott, hogy nézett rám, és mit csinált velem. Elfelejteni, mert az senkinek nem használ, ez meg mindenkinek használ, ha számontartom, hogy milyen kegyelmes az Isten. Így tudok róla beszélni másoknak, és igazat mondok, és így tudok bízni az Ő kegyelmében a következő alkalommal is.
El ne felejts, mennyi jót tett veled az Isten! De felejts el mindent, ami a hátad mögé került, ami csak megterhel és megnyomorít, de nem épít, nem használ, nem segít abban, hogy Istent dicsőítse az életed!
Így elfelejthetjük a megvallott és megbocsátott bűneinket is. Ha az ördög újra és újra eszünkbe juttatja, mi újra és újra hálát adhatunk: köszönöm Uram, hogy ez is megbocsáttatott, és én ennek a terhe nélkül mehetek tovább.
Ezzel a szabadsággal, ezzel a könnyedséggel, ezekkel a bizonyosságokkal akar minket Isten továbbengedni az útunkon. Nyilván lesz jövőre is sok nehézség, gond, teher, mint ahogy volt az idén is. Sok olyan is, amire nem számítottunk; sok olyan, ami alatt görnyedve azt mondtuk, hogy nem bírom tovább - és mégis itt vagyunk, megerősített, átsegített...
Jó lenne, ha helyesen értékelnénk a múltunkat. Ne szégyelljük, hanem fogadjuk el. Ne legyünk büszkék semmire, de legyünk hálásak mindenért Istennek. Ne engedjük, hogy fojtogassanak és megfojtsanak a bűneink, amikor Ő gazdag a kegyelemben és bővölködik a megbocsátásban! Vegyük komolyan, hogy bocsánatot nyert bűnösökként mehetünk tovább. Ne engedjük, hogy megkötözzön a múltunk, vagy abból akármi! Nem lehet gúzsba kötve és bilincsek között követni Jézust, és másokat is arra hívni. Engedjük, hogy Ő megszabadítson ebből! Vigyázzunk, amikor azt mondjuk, hogy legszívesebben elfelejtenénk az egészet. Azért az egészet ne! El ne felejtsd, mennyi jót tett veled Isten! Az Ő tetteit idézzük csak újra és újra emlékezetünkbe, és ahogy az Ige mondja: mondd el a gyermekeidnek, és azok gyermekeinek, hadd ismerjék az az Urat. Ugyanakkor viszont legyen bátorságunk elfelejteni, megbocsátani, elengedni, a hátunk mögött hagyni minden sérelmet, és sok mindent, ami csak megterhelné és megzavarná a mi Urunkkal való közösségünket.
Mivel hajlamosak vagyunk a halogatásra, és ennek az esztendőnek az utolsó estéje arra hívja fel a figyelmünket, hogy minden nap elmúlik, és egyszer majd elmúlik az életünk is, legjobb lenne mindezt még ma elvégezni. Nyugodtan kikapcsolhatunk minden otthoni zajforrást, akár bátran meg lehet változtatni az eltervezett programot, ha Isten valami jobbat kínál, valami többet akar adni. Álljunk oda ma este Őelé, és az Ő színe előtt értékeljük ki ezt az évet, meg mindazt, amit Ő még eszünkbe juttat. Menjünk tovább úgy, mint akik a terheiktől megszabadultak, és még szorosabbra fonták a közösséget az ő Urukkal.