Bocsásd meg Urunk, hogy mi olyan hosszan tudjuk sorolni, hogy mi miatt nincsen okunk az örömre. Bocsásd meg, hogy olyan hosszú ideig számontartjuk a csalódásainkat, olyan sokféle keserűséget táplálunk magunkban, még a sebeinkre is büszkék tudunk lenni. Bocsásd meg, hogy eközben mindig csak lefelé nézünk, és nem vesszük észre a csillagot. Bocsásd meg, ha csak magunkra nézünk, meg egymásra, és talán még soha nem vettük számba, hogy mi mindent tettél Te azért, hogy igen nagy örömmel tudjunk örvendezni minden nyomorúságunk ellenére is.
Dicsőítünk Téged most minden nagy tettedért. Magasztalunk azért, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nékünk a mi álnokságaink szerint. Áldunk azért, hogy mindent megtettél felemelkedésünkért.
Köszönjük Jézus Krisztus, hogy aki Téged befogad, annak hatalmat adsz, hogy Isten gyermekévé legyen, mindazoknak, akik a Te nevedben hisznek. Szabadíts meg minket attól, hogy még mindig magunkban, vagy valami szerencsés fordulatban bízzunk. Szeretnénk egyedül Benned bízni, és egészen Rád bízni magunkat, szeretteinket, népünket, az egész jövendőt. Könyörülj meg rajtunk.
Kérünk Téged, hogy ragyogjál fel életünknek az egén. Hadd ismerjünk meg Téged úgy, mint valóságos élő személyt, Akivel lehet beszélgetni, Akinek a szavára lehet építeni, Akit érdemes követni. Te adj nekünk terheinkhez erőt, bűneinkre bocsánatot, bosszúságaink között békességet, és azt az igen nagy örömöt, amire olyan nagy szükségük lenne azoknak, akik között élünk. Bocsásd meg, hogy sokszor mi rontjuk el az örömüket. Bocsásd meg, hogy árad belőlünk az a keserűség, ami így Nélküled jellemző ránk. Legyen most az örömhír, az evangélium, örömszerzővé a mi életünkben.
Könyörgünk Urunk, azokért, akik úgy virradtak fel erre a mai napra is, hogy csakugyan semmi okot nem látnak, hogy örüljenek. Akiket félelem gyötör, akik fáznak, akiknek az otthonát lerombolták, az asszonyait megbecstelenítették, a fiait megölték, s még a reményét is elvették. Urunk, mi mindnyájan részesek vagyunk ezekben a bűnökben. Isten légy irgalmas nékünk embereknek! És a Te szabadító kegyelmeddel Te vess véget mindennek a szörnyűségnek.
Kérünk, segíts, hogy elkezdjük a magunk kicsi körében a Tőled kapott örömmel való szolgálatot. Kérünk Téged, hogy ne múló hangulat legyen az, ami ezekben a napokban átfut rajtunk, hanem hadd legyen bennünk maradandó a Te szereteted. Az a szeretet, amelyik áldozatot is tud hozni másokért. Amelyik félre áll a másik elől. Amelyik keresztül tud lépni minden akadályon azért, hogy egyre közelebb kerüljön Hozzád. Ebben a törekvésben újíts meg és erősíts meg minket!
Könyörgünk Hozzád népünkért, országunkért, annak vezetőiért. Könyörgünk az evangélium terjedéséért szerte a világon. És kérünk, Te adj nagy lelki ébredést itt az országunkban is, és használj fel minket is ebben a Te szabadító munkádban.
Ámen.
Kegyelmes Istenünk, szeretnénk mi is őszintén, szívből tisztességet tenni most Neked. Leborulunk Előtted, megalázzuk magunkat, és dicsőítjük a Te háromszor szent nevedet, mert úgy szerettél minket, hogy lehajoltál utánunk a bűnbe, halálba, kínba, hogy kiemelj innen.
Magasztalunk, hogy beteljesedtek a próféciák karácsonykor. Áldunk Téged Jézus Krisztus, hogy nem tekintetted zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő vagy, hanem otthagytad a mennyei dicsőséget, megaláztad magad, és utánunk jöttél, hogy minket Isten gyermekeivé tegyél.
Kérünk, hogy ne elvont tétel maradjon ez a számunkra, hanem azáltal, hogy mi is Isten gyermekeivé válhatunk Teéretted, a Te munkád nyomán, hadd legyen ez boldog valóság. Kérünk, hogy ezt munkáld most is bennünk.
Adj nekünk figyelmes szívet, engedd átélnünk, hogy a bizonyságtétel mögött Te magad vagy ott, Te vagy az, Aki szólsz, Aki hívsz. Te vagy az, Aki helyet készítettél nekünk. Te vagy az, Aki kínálod azt a nagy örömöt, ami ennek a földi életnek minden nyomorúsága, megaláztatása, szenvedése között és ellenére is folyamatosan megmaradhat a szívünkben.
Köszönjük Urunk, hogy megérhettük ezt az ünnepet. Köszönjük, hogy itt lehetünk a Te színed előtt békességben. Könyörgünk azokért, akik nem ilyen körülmények között érték meg. Indítsd a mi szívünket buzgó imádságra, és indíts minket arra, hogy minden módon segítsünk is azoknak, akiknek ez a karácsony szomorú és szegény.
Köszönjük, hogy Te is szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a Te szegénységed által meggazdagodjunk.
Ajándékozz meg minket most ebből a gazdagságból a Te nagy irgalmad szerint.
Ámen.
A Biblia leírásából kiderül, hogy a bölcsek látogatása nem mindjárt karácsonykor történt. Hiszen itt arról olvasunk, hogy bementek a házba, s ez nem azonos azzal az ideiglenes szálláshellyel, azzal az istállóval, amelyben karácsony estéjén Mária és József meghúzták magukat, s ahol Mária világra hozta első gyermekét. Azután azt olvastuk itt, hogy a kisgyermek előtt hódoltak. Ez a szó is más, mint amit Lukács használ az újszülött megjelölésére evangéliumában. Egy év is eltelhetett karácsony és e között a látogatás között, amikor Jézus már kisgyermekké növekedett. Ezt támasztja alá az is, hogy Heródes minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket megöletett, hogy a kis Messiás is áldozatul essék.
Kik voltak ezek a bölcsek? Előkelő babiloni papok, illetve tudósok, akik a maguk vallási ismeretein kívül természettudománnyal is foglalkoztak, különösen csillagászattal. Mint képzett emberek a mindenkori uralkodó tanácsadói is voltak, mégpedig fejedelmi rangban. Hogy jutottak erre az elhatározásra, hogy több mint ezer kilométerről felkerekedjenek, és imádják a megszületett zsidók királyát? Minden bizonnyal úgy, hogy az ő gondolkozásuk szerint a Jupiter és a Szaturnusz, vagyis a királycsillag és Izráel csillagának a ritka együttállása azt jelentette, hogy Izráelben egy nagy királynak kellett születnie. És mivel ők sokat hallottak, az annak idején hozzájuk fogságba hurcolt zsidóktól, erről az eljövendő nagy Szabadítóról, összekapcsolták ezzel a váradalommal, és azt mondták: nyilván ez lesz az a nagy király, aki isteni eredetű, sőt maga Isten. Ezért vittek neki ilyen ajándékokat, amikről itt olvastunk. Az arany a királynak járó ajándék, a tömjén Istent illeti meg, a mirha pedig - az egyik egyházatya magyarázata szerint - arra utal, hogy ennek a nagy Szabadítónak sokat kell majd szenvednie az emberiségért.
Hogy hányan voltak a bölcsek, arról a Szentírás nem ír. Az 5. századtól kezdték kiszínezni a történetüket: valaki kitalálta, hogy hárman lehettek, más valaki megtoldotta azzal, hogy nyilván királyok lehettek. A 8. században már nevet is adtak nekik, később pedig különböző színűre festették a bőrüket, mondván, hogy az egész emberiség tisztelgett az ő látogatásukkor Jézus előtt. Minderről azonban a Biblia semmit nem tud, és jobb, ha mi megmaradunk mindig a Bibliában kapott kijelentés mellett.
Ha viszont arra figyelünk, hogy mit ír erről a látogatásról a Szentírás, akkor egy különös megállapítást vehetünk itt észre. "Amikor a bölcsek meghallották Heródes király beszédét, elindultak, és íme a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment, egészen addig, amíg odaérvén megállt a felett a hely felett, ahol a gyermek volt. És amikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek." Ennél jobban már nem lehetne fokozni annak a leírását, hogy milyen kimondhatatlanul nagy öröm töltötte be őket. Tulajdonképpen elég lenne ennyi is: örvendeztek. Vagy a Biblia nyelveiből ismerős sajátos fordulattal, fokozással így mondani: örömmel örvendeztek. De még ezzel sem éri be Máté, hanem eléje tesz egy jelzőt: nagy örömmel örvendeztek. És még fokozza: igen nagy örömmel örvendeztek.
Minek örvendeztek ennyire?
Ennek az üzenetét szeretném kibontani, mert ez a karácsony lényegének a megértéséhez is közelebb vihet bennünket.
Ezek a bölcsek rendkívül nagy várakozással közeledtek Izráel országához. Nem véletlenül indultak el ilyen hosszú, fárasztó, költséges, veszélyes útra. Ők csakugyan a világ királya előtt akarták hódolatukat kifejezni. Olyan sok mindent hallottak erről a kicsi népről, és ennek a vallási életéről. Most szerettek volna maguk meggyőződni a valóságról. És amikor megérkeztek a fővárosba, Jeruzsálembe csalódások özöne zúdult rájuk. Legnagyobb meglepetésükre senki nem tudott a nagy király születéséről. Sőt, amikor ők ezt a számukra örvendetes nagy hírt közölték, Heródes arcán rémület és gyűlölet jelent meg, és az emberek - bárki hallotta ezt tőlük - félelemmel és kétségbeesetten néztek rájuk. Nem értették, miért nem örülnek ennek az örömhírnek. Miért vált ez ki ellenkező hatást, mint amire készültek? Ők nem tudhatták, hogy Heródes betegesen féltékeny uralkodó volt, aki addig mindenkit kivégeztetett, akiről elképzelhető volt, hogy a trónjára tör: testvéreit, gyerekeit, a tulajdon anyját megölette és nem sokkal a bölcsek látogatása előtt egy csoport farizeust végeztetett ki, akik közül valaki azt jövendölte, hogy nem lesz hosszú Heródes uralkodása.
Ilyen előzmények után érkeznek meg ezek a kedves naiv tudósok, s kopogtatnak be egyenesen Heródeshez, és kérdezik tőle: hol kell a zsidók királyának megszületnie, mert láttuk az ő csillagát? Csoda, hogy Heródes azonnal le nem üttette a fejüket. Azonnal nem, de az kiderül a leírásból, hogy ez lehetett az ő titkos terve, csak előbb fel akarta használni őket a maga céljaira, és utána akart végezni velük. Ezért lehetett olyan rettentően dühös, amikor utólag kiderült, hogy a bölcsek nem engedelmeskedtek neki, és elkerülték a házát: Jézustól visszafelé nem tértek be hozzá.
Nos, csalódtak tehát a népben, csalódtak a vallási életben, nem várták az ő királyukat, akkor nem is tudták, hogy megszületett, nem tudták, hogy hol született meg; kezdik keresni ezt egy poros könyvtekercsben. De akkor sem úgy folytatódik a leírás, hogy megörülnek, és azt mondják: gyertek, menjünk együtt, elkísérünk titeket, mi is hódolni akarunk előtte, hanem Heródes titokban - mintha valami veszélyes, vagy titkos ügyről lenne szó - éjjel hívatja őket magához, és utasításokat osztogat nekik: menjetek el, derítsetek fel mindent, és ha mindent apróra, pontosan megtudtatok, gyertek vissza és tájékoztassatok engem.
Micsoda beszéd ez? Ezek a bölcsek magas rangú állami hivatalnokok voltak. Nem egy idegen kiskirálynak a felderítői, aki ráadásul maga sem tudja, hogy az országában milyen világra szóló események történtek. Ők azonban mégsem sértődnek meg, nem kérik ki maguknak, és nem fordulnak vissza mérgesen, hanem "meghallván a király beszédét, elindultak."
Gondoljuk magunk elé egy kicsit ezt a jelenetet: megérkeznek hosszú útról, és úgy gondolják, hogy célnál vannak. Fáradt ember és állat, talán a tevék kinn már le is feküdtek, amíg ők Heródessel tárgyaltak, és akkor kiderül: nem jó helyre jöttek. S hol is van az a hely, ahova ők tartottak? Nem tudtak térképet eléjük tenni, talán nem is tudták, hogy Betlehem mindössze 8 km-re van Jeruzsálemtől, hogy mégis csak ott vannak már a közelben. Szeretetlenség, tiszteletlenség, durvaság, az emberek tudatlansága, közönye. Miféle emberek ezek? S milyen megaláztatásokban lesz még nekik részük? És amikor az ember egy nagy út után megérkezik, és végre kiengedhetne, akkor megint szedje össze magát, menjünk még tovább? Hol van Betlehem? Ki tudja? Van-e egyáltalán olyan? Nem vezetnek-e félre? Még csak el sem kísérnek! Nemhogy nem marasztaltak, nem kínáltak szállással, nem kínáltak meg ennivalóval, még utasításokat osztogattak. Elegünk van ebből az egészből!
Isten különös kegyelme volt, hogy még sem fordultak vissza. Tovább indulnak. Közben már beesteledett. Valószínüleg szótlanul haladtak abba az irányba, amit mutattak nekik. Nem tudom ki volt már ilyen helyzetben? Amikor elfogy az ember ereje is, kedve is. Amikor felteszi a kérdést: érdemes-e erőltetni ezt tovább? Amikor már-már csüggedten kimondja: nincs értelme az egésznek. Megbánja azt is, amit addig tett, és abba akarja hagyni. Amikor az a soksok szeretetlenség, irgalmatlanság, figyelmetlenség, közöny, ami körül veszi, igazán elkeseríti. Nos ilyen helyzetben ballagtak ezek a derék bölcsek, - és akkor újra meglátták a csillagot! Azt a csillagot, amelyiket egész úton figyeltek, amelyik mintegy vezette őket Jézushoz. Amelyikről azonban most átmenetileg megfeledkeztek, hiszen úgy gondolták, már nincs rá szükségük. Megérkeztek, célnál vannak. Most már csak a hódolatukat kell kifejezni.
Amikor azonban tovább kellett indulniok ilyen szomorú szívvel és ennyi csalódás után, egyszer csak újra észrevették a csillagot. "És amikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek." Miért? Mert ez a csillag ott számukra azt bizonyította, hogy ha senki nem szeretné is őket ezen a világon, Isten szereti. Isten nem hagyta el őket. Aki eddig vezette, célhoz viszi őket. Persze, hogy van értelme továbbmenni. Hogyne lenne! Ne jelentsen most akadályt az emberek szeretetlensége, közönye, gyűlölködése, érthetetlen magatartása. Lépjenek túl ezeken a csalódásokon, és azt a célt tartsák szemük előtt, ami elindította őket otthonról. Ezer kilométer után ezt a néhányat már persze hogy megteszik! És hogyne lenne érdemes megtenni, ha kiderül, hogy van értelme. Dehogyis fognak ők eltévedni! Az az Isten, aki eddig vezette őket, célhoz vezeti. Ő be szokta fejezni, amit elkezd. Csak ők is tartsanak ki mellette. Bízzanak benne tovább is. Legyenek hűségesek Hozzá.
"Amikor újra meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek." Mert ez a csillag ebben a helyzetben azt jelentette ezeknek a bölcseknek, hogy mintegy az Isten rájuk mosolygott. És ők csak visszamosolyogtak. Ezért tudtak igen nagy örömmel örvendezni ennyire kedvezőtlen körülmények között is. Mert ettől kezdve nem a körülmények szabták meg, hogy örülnek vagy nem, hanem újra Istennel voltak kapcsolatban. Az Isten szeretetének a jele volt ez a csillag. És ez adott nekik új életkedvet és adta a szívükbe ezt az igen nagy örömöt.
Ez a karácsonyi evangélium egyik megfogalmazása. Mert karácsonykor maga Isten mosolygott rá erre az egymást gyilkoló, félelmektől és nélkülözésektől meggyötört emberiségre, amelyik vonszolja magát sötétben, elcsigázottan - sokszor már maga sem tudja, hogy hova? Karácsonykor derült ki, hogy az Isten mosolya: Jézus Krisztus. És hogy Jézus eljövetele az Isten testtélétele a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy Isten mégis szereti ezt az embervilágot. Mindannak ellenére, amit az ember, - mi is - Őellene elkövettünk. Hogy Isten utánunk jött, hogy felemeljen bennünket. Hogy "azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte a világra, hogy éljünk általa." Mert nélküle nem tudunk élni. És éppen ennek az évnek a karácsonya bizonyítja, hogy mit tudunk mi Isten nélkül még karácsony ünnepén is: gyilkolni, egymást mészárolni, gyűlölködni, és a legnagyobb jóindulattal is mindezt tehetetlenül nézni. Erre képes az ember Isten nélkül. Ilyen mélyre süllyedt az, aki Isten ellen fellázadt. Ez lett a következménye annak, amikor mi a bűnesetkor azt mondtuk: majd mi egyedül, ne szóljon bele Isten se! És nem tudjuk sem magunkat, sem egymást megfékezni a szörnyűségek halmozásában.
Ezért jött utánunk maga Isten. Mivel mi nem tudunk felemelkedni Hozzá, mivel mi nem tudtunk segíteni a nyomorúságainkon, Ő hajolt le hozzánk Jézus Krisztusban. Ez a karácsonyi csoda magyarázata. Karácsonykor Isten szabadítást szerzett az embernek. Kiutat mutat a zsákutcából. Megoldást kínál arra a temérdek nyomorúságra, ami miatt tehetetlenül szenvedünk. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jézusban rámosolygott Isten a sötétben botorkáló, végkimerülés felé haladó embervilágra. Csakugyan igaz a szép karácsonyi ének: "Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített, hogy ti is Véle éljetek, boldogságban örvendjetek."
Ezért lehet nekünk továbbmennünk minden körülmények között. Ezért létezik olyan öröm, ami nem a körülményektől függ, hanem ami egészen betölti minden olyan ember szívét, aki Jézus Krisztust olyan valóságosan megtapasztalja, mint ahogyan ezek a bölcsek a csillagot. Mert a Heródesek ma is gyilkolnak. Az írástudók ma is tehetetlenkednek. És ma is olyan kevés igazi öröm van a szívekben. Nézzétek meg az embereket az utcán, ahogy megy lefelé az ember a mozgólépcsőn, és jön két sor ember vele szemben: hány igazán derűs, vidám arc van? És milyen sokszor igaz még az is, amit így mond a Szentírás: nevetés közben is fáj a szív. Hány fájós szívű ember bújik el még a nevetés álarca mögé is! Márpedig Isten azt akarja, hogy mi tudjunk igazán örülni. Nem heherészni, nem megjátszani a vidámat, és otthon befelé fordulva elsírni a könnyeinket, hanem olyan örömöt kínál nekünk, ami minden helyzetben megmarad. Ami betölti az ember szívét egy ravatal mellett állva is, a műtőasztalon fekve is, csalódásokat átélve is, veszteségeket látva is, ami elvehetetlen öröm. Amiről Pál apostol vallott temérdek nyomorúsága között: "Tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." Ezt az örömöt élték át a bölcsek ezen az alkalmon. Amikor csalódtak sok mindenben, amikor sötét vette őket körül, amikor holt fáradtak voltak, amikor lelki energiáiknak is a végére jutottak, de amikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek.
Ez a csillag a Biblia szerint maga Jézus Krisztus. A Biblia utolsó oldalán tessenek elolvasni ma, Ő maga mondja magáról: "én vagyok ama fényes és hajnali csillag." Aki Jézussal ilyen személyes kapcsolatba jut, annak a szívét betölti ez az igen nagy öröm. Mert az ugyanazt éli át, mint amit ezek a bölcsek átélhettek azon az éjszakán Jeruzsálem és Betlehem között. Mert az ilyen ember azt éli át, hogy ha senki nem szeretne is, Isten egészen bizonyosan szeret. Ha azokban csalódtál, akikről soha nem gondoltad volna, Istenre teljes bizalommal támaszkodhatsz. Ha mindenki magadra hagyott, talán éppen a bajban, Ő akkor is hűséges és ott van veled.
Erre utal ez a kicsi szócska itt a Bibliában: ímé. "Imé a csillag, amit napkeleten láttak" újra feltűnt nekik. Az ímé mindig azt jelenti a Bibliában, hogy odanézz! A látni igének a felszólító módja. Odanézz, most cselekszik Isten. Az ímé mindig az Isten jelenlétére hívja fel a figyelmet. Az Isten hatalmas és cselekvő jelenlétének valamilyen bizonyítékára. Ez a csillag nekik azt bizonyította, hogy ha a választott nép nem várja a Messiását, ha azok, akiktől ők tanácsot reméltek, tanácstalanok, ha akiktől egy kis szeretetet vártak, azok szeretetlenek, Isten akkor is jelen van. Őrá számíthatnak, Ő elkíséri őket a céljukig. S mielőtt megérkeztek volna, már betöltötte szívüket ez az öröm.
Ugyanezt élhetjük át mi is. Amikor úgy tűnik, hogy minden bizonytalanná vált, az ilyen ember akkor is látja, hogy Isten ígéretei változatlanul bizonyosak. Amikor azt kell átélnünk, hogy nem vagyunk fontosak senkinek, ha úgy hirtelen eltűnnénk, talán észre sem vennék, akkor is tudhatjuk, hogy Istennek fontosak vagyunk, mint ahogyan ezt értésükre adta akkor ott ezeknek a bölcseknek. És ha ez a karácsony valakinek a számára minden korábbinál nehezebb volt, és mindennél nagyobb súllyal nehezedett rá a magányossága, akkor is ragyog nekünk a karácsonyi Szabadítóról szóló jövendölés: Őt úgy hívják, hogy Immánuel, ami azt jelenti: velünk az Isten.
Ez volt a bölcsek örömének a forrása. Isten újra jelét adta annak, hogy velük van. Ezért volt annak a csillagnak a megjelenése olyan hatással rájuk, mint amikor rámosolyog valakire Isten. És az ő igen nagy örömük azt jelentette, hogy visszamosolyogtak. Észrevesszük-e mi azt, hogy Isten kimondhatatlan szeretettel ránk mosolyog? Vagy csak a próbákat, a veszteségeket, a csalódásainkat tudjuk sorolni vég nélkül? Sajnáljuk és sajnáltatjuk magunkat, és egyre mélyebbre süppedünk az éjszakába, a reménytelenségbe, a csüggedésbe. Vagy pedig észrevesszük a csillagot? A szemünk előtt tartjuk azt a Jézust, aki érettünk jött, utánunk jött, és aki azt mondja: van értelme. Hogyne lenne! Eddig is én vezettelek. Ezeket a nyomorúságokat is a javadra fogom felhasználni. Vedd észre az Isten sok ajándékát, és találj örömöt mindabban a jóban, amit az Úr a te Istened ád tenéked! Isten szeretettel mosolyog rád Jézusban. Tudsz-e visszamosolyogni?
Olyan tragikus lett volna, testvérek, ha ezek a bölcsek nagy okosan és nagy önérzetesen azt mondják: ezek után nem érdekel minket az egész ügy, megyünk vissza. Megvan a véleményünk. Ma nagyon sokan azt mondanák: igazuk lett volna. És? Mire mentek volna az igazukkal? Ehelyett ők azt mondták, hogy minden akadályon keresztüllépünk. Mi imádni akarjuk az Isten Fiát! Azért jöttünk el, és engedjük, hogy Ő célhoz vezessen minket.
Mit jelent ez a mi számunkra: minden akadályon átlépve? Ezzel az elszántsággal törekedni Jézus Krisztushoz? Azt jelenti: meg akarjuk Őt ismerni. Egészen egyszerűen azt jelenti: még ma előkeresed otthon a Bibliát és elkezded olvasni. Akár ezzel a történettel. Ez mindjárt az elején van az Újszövetségnek. Minden nap egy fejezetet figyelmesen, csendesen elolvasol. Ez azt jelenti, hogy hódolsz az Isten Fia előtt. Figyelsz Reá, engeded, hogy beszéljen hozzád, és közben Neki gondja lesz arra, hogy erősödjék a hited. Jézust ezzel az elszántsággal keresni azt jelenti: még ma kiöntöd a szívedet Neki. Vallásosan így szokták mondani: imádkozol. Ez azt jelenti, hogy ami bennem van, elmondom Neki. Tudva azt, hogy Ő ma is él, és mindnyájan olyan fontosak vagyunk Neki, mint amilyen fontosak voltak ezek a bölcsek. Ezért tartotta szemmel őket, ezért tartotta kézben őket, és ezért éreztette velük az Ő szeretetét és hatalmát.
Hogyan érezhetné meg valaki Jézus szeretetét és hatalmát, ha nem időzik előtte? Ha nem hódol Neki? Mi nem tudunk aranyat, tömjént meg mirhát ajándékul vinni a világ Megváltójának, de nem is azt várja tőlünk. A szívünket kiönthetjük, s a bizalmunkkal dicsőíthetjük Őt. És amit ebben a Vele való csendes beszélgetésben megértünk, azt elkezdhetjük megvalósítani. Ezt úgy mondják: engedelmeskedni. Eközben ismerjük meg egyre jobban, és eközben lesz a miénk egyre teljesebben ez a semmi mással össze nem hasonlítható öröm, ami az embert élete minden helyzetében megtartja. Így sokkal könnyebb átlépni a megaláztatásokon, a csalódásokon, és nem azzal töltjük a drága időt, hogy ezek miatt siránkozzunk, hanem azzal, hogy még azoknak is örömhírt hirdetünk örömmel, akik miatt esetleg csalódnunk kellett. Mert akkor személyes vallomásunk lesz az ének: "Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled. Töröld le könnyedet, Jézus szeret!"
Jó lenne, ha abban a csendben, ami itt a Miatyánk előtt majd lesz, elkezdenénk ezt a Jézussal való beszélgetést. És elmondanánk Neki őszintén azt, amit most gondolunk Róla, ahogyan most látjuk magunkat. Megköszönnénk, hogy utánunk jött, és kérnénk Tőle ezt az igazi nagy örömet. Azt, amiről Gerhardt Pál szép karácsonyi énekében így vall: "Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem: Hogy szívem mélyén Tégedet hordozhatlak, remélem. S én bölcsőd, szállásod leszek; Jövel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!"