JÖVŐ ÉS JELEN

Az adventi időszak mindig különös erővel irányítja a figyelmünket Jézus Krisztus második eljövetelére. A hivő ember soha nem feledkezik meg erről, de így a karácsony előtti hetekben mindig újra különösen erőteljessé válik az, hogy az a Jézus, aki eljött utánunk a mennyből, hogy minket oda Istenhez felemeljen, egyszer eljön majd érettünk, hogy magához vegye mindazokat, akik az Ő kegyelmét hittel elfogadták. Csodálatos nagy reménysége ez a hivő népnek.

Hiszen Istennek minden ígérete akkor teljesedik be, ami eddig még nem vált valóra. Akkor történik meg a halottak feltámadása, és akik az Úrban haltak meg, azok megkapják a dicsőséges testet, amiről a Szentírás beszél. Végetér a hitnek a korszaka és meg fogjuk látni a mi Urunkat szemtől szembe, úgy amint van. Bekövetkezik a mi testünknek a tökéletes megváltása is, és hasonlókká leszünk Őhozzá. Akkor minden bűn elveszi a büntetését, és minden csöndesen, észrevétlenül elvégzett szolgálat a maga jutalmát. Akkor meglátjuk a mi Urunkat az Ő dicsőségében, de megpillantják Őt rövid időre azok is, akik Őt tagadták, akik gúnyt űztek belől, akik gúnyolták azokat, akik Őbenne itt hittek, akik nem hitték, hogy a Szentírásnak minden szava igaz, és térdre borulva imádják Őt. Akkor minden nyelv vallja majd, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

És akkor elkövetkezik az az ítélet is, amiről a Szentírás szintén beszél, és kénytelenek lesznek elszenvedni Istentől kapott igazságos ítéletüket mindazok, akik nem hitték, hogy ez az ítélet végrehajtatott már a Golgotán, és hogy Jézus Krisztus a mi bűneink ítéletét szenvedte ott el.

Jézus második eljövetelekor végetér mindaz, ami megnyomorítja az életünket, ami miatt szenvedünk, ami megkeserít. Nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, fájdalom, halál. De kiteljesedik mindaz, amit már itt előlegként kaptunk a mi Urunktól: az a békesség, ami már most is olyan sokat jelent nekünk. Tökéletessé válik a Vele való közösségünk, és mi nyomorultak az Ő érdeméért, Vele együtt lehetünk az Ő dicsőségében.

Kimondhatatlan nagy ajándék ez, hogy most, amikor mindannyiunknak, de különösen a hivőknek, olyan sok nyomorúságban, megaláztatásban, gyalázatban, nélkülözésben van részük, túlláthatunk ezeken, és várhatjuk vissza a mi Urunkat, aki megígérte, hogy eljön, és éppen ezért az Ő eljövetele egészen bizonyos. És amikor sok minden miatt szenvednünk kell, vallhatjuk Pál apostollal együtt boldogan: "A mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, amely által maga alá vethet mindeneket." (Fil. 3,20-21).

A hivő ember állandóan ebben a boldog Krisztus-várásban él. Készül a Krisztussal való találkozására. És szívesen beszél erről másoknak is, hogy mások is megmeneküljenek az ítélettől, amíg erre lehetőségünk van.

Isten Igéje azonban hangsúlyozza azt, hogy ez a Krisztus-várás nem tétlenséget jelent itt a földön. Tehát ezek a hivők nem úgy várják vissza az ő Urukat, hogy közben elhanyagolják a jelenben a feladataikat. Az adventi reménységből nem az következik, hogy nem végzem el a munkámat, hogy nem törődöm a családommal, hogy közönyös vagyok a napi problémákkal szemben. Ellenkezőleg! És ma a Szentírásnak éppen ezt az üzenetét szeretném kiemelni: Éppen - mivel a hivő ember tudja, hogy be van biztosítva a jövője, azért szabad teljesen arra, hogy a jelenben elvégezze Istentől kapott feladatait. Teljes hitével a menny felé fordul, de mind a két lábával a földön jár. Minden erejét onnan felülről: a mennyből kapja, de minden erejével az itt Istentől kapott feladatainak a megoldásán fáradozik. Mivel tudja, hogy Jézus helyet készített néki a mennyben, ezért helyt tud állni itteni küldetésében. És mivel tudja, hogy Jézus mindent elvégzett az üdvösségéért, ezért ő mindent hűségesen elvégez itt, amit Isten bízott rá.

Nem kell ezt a kettőt szembeállítani, és egymás ellen kijátszani. A Szentírásban csodálatos egység van a kettő között. A jövőbe vetett adventi reménység, és a jelenben való hűséges helytállás az egészséges hitű keresztyéneknél mindig egységben van. Csak a beteges rajongás feledkezik el a jelen feladatairól, illetve a Krisztus ígéreteivel mit sem törődő hitetlenség feledkezik meg arról, hogy Ő egyszer váratlanul megjelenik, és akkor már nem lehet kapkodni, akkor már senki nem létesíthet kapcsolatot Vele. A jövőre néző adventi reménység tehát, és az Istentől ittenre kapott küldetésünk hűséges végzése teljes egységben van.

Éppen ezért azt vizsgáljuk meg most, hogy rendben van-e ez külön-külön az életünkben, és vajon megvan-e az az egyensúly a kettő között, amiről a Szentírás beszél. Nézzük meg először, hogy mit mond erről felolvasott igénk, aztán nézzük meg, hogy milyen csodálatos egységben volt ez Jézus Krisztus földi szolgálatában, s végül azt, hogy mit jelent ez konkrétan nekünk?

(1) Az Ószövetségből egy levelet olvastunk az előbb. Azt a levelet, amelyet Jeremiással íratott Isten azoknak a zsidóknak, akiket Nabukodonozor i.e. 587-ben Babilónba deportált. Ezek az emberek elveszítették a reménységüket. Úgy gondolták: nincs jövő előttük. Azzal, hogy a babilóni hadak lerohanhatták a kicsi országot, lerombolhatták a szent várost, és a templomot kirabolták, és porig égették, azzal számukra mindennek vége lett. A család öregjeit és betegjeit otthon hagyták, a munkaképeseket elhurcolták, soha nem fognak többé találkozni, soha nem fogják többé látni atyáik földjét, soha nem lehet többé istentisztelet a megsemmisített templomban. Ezzel a kétségbeeséssel tengették életüket a fogságban. És akkor érkezik otthonról egy levél, amelyik így kezdődik: ezt mondja az Úr. És így folytatódik: Ne veszítsétek el bizodalmatokat. Ennek a fogságnak vége is lesz, nem csak kezdete volt. Eltelik a hetven esztendő, megtisztul a nép, és a maradékot Isten hazahozza. Felépítitek a templomot, és újra mutattok be istentiszteletet az Úrnak. Éppen ezért tartsatok ki ott, ahol vagytok, és érezzétek jól magatokat addig, amíg kell ott lennetek! Építsetek házakat, ültessetek kerteket, szedjétek a gyümölcsét, és örüljetek neki. Szüljetek sok gyereket, a gyerekeiteket is házasítsátok ki, legyen sok unokátok, és dicsérjétek az Urat ott is, mert Ő ott is Úr, Babilónban is Ő az Úr, és várjátok azt a szabadítást, amit Ő elkészített nektek.

Jó lenne, ha éreznénk ezt a szoros összefüggést, ami itt a jövő és a jelen között van. Éppen azért, mivel Isten szabadulást készített nektek, érezzétek jól magatokat most. Olyan körülmények között, amilyen körülmények közé kerültetek. Megvan ennek az oka. Hiába figyelmeztetett Isten, bár Ő megmondta, hogy a bűnt ítélet követi. Most ítéletes korszakban éltek. Akinek van egy kis önkritikája, - netalán bűnbánata -, az tudja, hogy megérdemli. Még rosszabbat érdemelne. De nem ez az Isten utolsó szava! Már kész van a szabadulás. Ezzel a bizonyos reménységgel élhettek, addig pedig találjátok fel magatokat ezek között a körülmények között! Tegyétek a helyzetet minél szebbé: dolgozzatok keményen, építsetek, ültessetek, gyerekeket neveljetek! Mivel bizonyosak lehettek a jövőben, boldogok lehettek a jelenben. Mivel Isten mindent megtett azért, hogy kiszabaduljatok innen, ti most tegyetek meg mindent azért, hogy tartalommal töltsétek meg az életeteket, és ne kesergéssel tékozoljátok az időt.

Olyan jó lenne, ha megéreznénk azt a melegséget, ami ebből az isteni parancsból két és félezer évvel később is még sugárzik. Mert Isten itt azt mondja, hogy legyetek józanok. Nem kellett volna ilyen helyzetbe kerülnötök. Ti vagytok az oka, de még mindig nem olyan a helyzet, mint amilyet megérdemelnétek. Isten még az ítéletben is kegyelmes volt hozzátok, és ez nem végleges állapot. Ennél sokkal jobbat készített nektek. De nem mindegy, hogyan töltik el ezt. Semmiképpen nem jó az, ha búnak adjátok a fejeteket. Itt most nem keseregni kell. Nem a szép vagy megszépített múlt siratásával kell tékozolnotok az időt. A szorongattatás miatti idegességben ne engedjétek meg magatoknak, hogy egymás torkának essetek és egymást marjátok. De nem is álmodozni kell valamiféle rózsaszínű jövőről, hanem várni kell az Istentől elkészített jövőt, és közben jól kihasználni azt a jelent, amiben vannak gondok, amiben sok mindenről le kell mondani, de amiben Isten mégis Isten, ti meg az Ő népe vagytok, és Neki gondja van reátok. Tessék várni az Ő ígéreteinek a beteljesedésére, és tessék józanul munkához látni! Építsetek, ültessetek, szedjétek le a gyümölcsét, szeressétek egymást! Sok gyereketek legyen, hogy amikor eljön a szabadulás, legyen kit hazavinnie az Úrnak.

Egyrészt az Isten ígéreteire hagyatkozó, a láthatatlanokat nagyon komolyan vevő reménység és hit, másrészt ez a két lábbal a földön járó szorgalmas, Istennek engedelmes produktív, termékeny élet. És e kettő nem kettő. Egy és ugyanaz. Ha az a hit igazán az Isten ígéreteibe vetett hit, akkor abból egyenesen következik, hogy az Ő parancsának itt is engedelmes az ember. És hasznos lesz másoknak, és arra használja az időt, amire azt Istentől kapta.

Jellemez-e minket ez az egyensúly? Komolyan veszem azt, amit az én Uram ígért, és komolyan veszem azt, amit az én Uram parancsolt? Ha igazán komolyan veszem, amit ígért, és várom vissza az égből az én Uramat, aki dicsőségben bármikor megjelenhet, akkor ebből az következik, amit a Luther Mártontól gyakran idézett mondás nagyon jól szemléltet: ha tudnám, hogy Krisztus holnap visszajön, ma még elültetnék egy almafát. Ez a hivő egészséges, józan magatartása. Egyrészt egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy holnap visszajöjjön, mert látom az idők jeleit, és tudom, hogy minden nappal közelebb érünk egyébként is az Ő megjelenésének napjához, de attól még ma nyugodtan elültetek egy almafát. És nem kezdek álmodozni, és nem lesz ez ürügy a lustaságomnak, - mint ahogy a thesszalonikai gyülekezettel történt, akik azt mondták, hogy Krisztus olyan hamar visszajön, hogy már nem érdemes dolgozni. Pál apostol azt mondta nekik, hogy ha így gondolkoztok, akkor olyan hamar visszajön, hogy nem érdemes enni sem. "Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék!" És utána nagyon szigorú hangon, - a levél végén - rendre utasítja őket, mert a Krisztust váró nép életében rend van. És pillanatnyilag a rendnek az egyik része az is, hogy dolgozik. Magáért, másokért, felelősen, mert nem tud elszámolni másként, ha megjelenik az ő Ura. Ez az egyensúly jellemzi a Jézus Krisztusban igazán hivő embereket.

Teljes figyelmével a jövő felé fordul, sőt az eljövendő Krisztus felé, és ugyanakkor minden erejével végzi a Tőle kapott feladatát. Egész hitével a mennyhez kötődik, és jókedvűen, becsületesen a földön jár és dolgozik.

(2 Hogy volt ez Jézus földi szolgálatában? Csodálatos egységben van ez Nála. Tanítványait, pontosabban: hármat közülük egyszer felvitt egy hegyre, ahol ezek az emberek bepillanthattak a mennybe. És Ő is megmutatta nekik - csaknem leplezetlenül - az Ő isteni valóját és dicsőségét. De amikor ezek az emberek ott akartak maradni a csodálatos mennyei élmény hatása alatt, akkor azt mondta, hogy most pedig megyünk le, mert a hegy lábánál egy epilepsziás fiú éppen rohamozik, és senki nem tud rajta segíteni, és az apja kétségbe van esve, a többi tanítvány pedig ott tehetetlenkedik. És lemenve meggyógyította azt a fiút. Tökéletes egység: Kijelenti az Ő isteni mivoltát, és ugyanakkor olyan mélyre hajol a bűnbeesett, ördögi kötelékekkel megkötözött emberhez, amilyen mélyre az zuhant. Ugyanaz a Jézus néhány órán belül. Ez nem kettő. Ez egy- és ugyanaz! Az Atya akaratának való engedelmesség.

Jézus nagy sokaságot tanít, minden szem rajta függ, a órákig elhallgatják. Isteni ajkáról gazdagon árad a kijelentés. Egyszer azonban abba hagyja, és azt mondja a tanítványoknak: nem tűnt fel nektek, hogy ezek az emberek éhesek? Tartsátok jól őket! És amikor megint kiderül az emberi tehetetlenség, Ő ad a sokezer embernek enni: jóllakásig. Nemcsak kenyérrel él az ember - idézte Jézus Mózes könyvéből, - hanem minden igével. Miután igével jóltartotta őket, Ő tudja, hogy kenyérrel is él az ember. És ezt egy- és ugyanaz a Jézus cselekszi.

Odavisznek hozzá egy bénát. Ő azt mondja: fiam, megbocsátattak a te bűneid. Az emberek csodálkoznak: nem ezért hoztuk. Azért hoztuk, hogy gyógyítsd meg. Rendben van - mondja Jézus -, de erre is szüksége van. Erre még nagyobb szüksége van, mint arra, hogy ép keze-lába legyen. De hogy megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a bűnöket megbocsátani, ezt mondta neki: kelj fel! És akit úgy vittek oda hordágyon, az maga vitte a vállán haza a hordágyát. Bűnbocsánat és gyógyulás a betegségből. Léleknek és testnek egyaránt megadni, amire szüksége van.

Egy átdolgozott nap után nem hagyták békén Jézust este sem. Kora hajnalban - még szürkületkor - felkelt -, hogy nyugodtan imádkozzék a pusztában. De meglesik, utána mennek, és azt mondják: mindenki Téged keres. És Jézus elindul és folytatja a tanítást, a gyógyítást, és ördögi kötelékekből szabadít meg embereket. Nincs megsértődve, hogy megzavarták a csendjét. Teljes egységben van az Atyával való szoros kapcsolat és ennek az ápolása áldozatok árán is, és a nyomorult emberhez való lehajlás, a szolgálat.

A János 13. így kezdődik: "Mivel Jézus tudta, hogy az Atya mindent az Ő hatalmába adott, és hogy Ő az Atyától jött és az Atyához megy," ezért nekigyürkőzik, lehajol, és végig mossa tizenkét tanítvány izzadt, poros lábait. Hogy jön ez össze? Mivel minden az Ő hatalmában van, ezért mossa végig a lábaikat? Ez az egység, amire Jézus a benne hívő népet is el akarja segíteni. Mivel mi tudjuk, hogy a mi országunk a mennyekben van, ahova Jézus szerzett nekünk bejárást, és ahol Ő készített helyet, ezért otthon érezzük magunkat itt, és minden érdekel bennünket, ami a földi élettel kapcsolatos, és mindig ugrásra készen vagyunk, hogy mit akar elvégeztetni velünk a mi Urunk. Nem rettenünk vissza semmi kényelmetlen és kellemetlen feladattól, és nincs semmilyen jó szolgálat, ami nem fér össze a hitünkkel, ha a mi Urunk bízza azt ránk. Nem félünk, hogy közben piszkos lesz a kezünk, majd megmossuk utána. Éppen, mivel Jézus vére megtisztított minden bűntől, ezért nem félünk semmitől, ami a Neki való szolgálattal együttjár. Ez teljes egységben van. A rajongás különválasztja, a hitetlenség különválasztja, az egészséges hit azonban ezt teljes egységben látja és éli.

(3) Éppen erről szól a harmadik fejezetünk: rendben van-e ez külön-külön a mi életünkben? Csakugyan eleven-e bennünk ez a Krisztust visszaváró adventi reménység? Ott van-e bennünk ennek az öröme? Hogy bármelyik nap a mi Urunk megjelenik, és akkor csakugyan vége lesz minden rossznak, és csakugyan kiteljesedik minden jó! És bizonyosak vagyunk-e mi abban, hogy, ha ma jönne el készen talál bennünket? Nem félelemmel várjuk Őt, mert tudjuk, hogy azt a Jézust várjuk vissza, aki előbb odaállt helyettünk Isten ítélőszéke elé és rólunk minden ítéletet levett. Azt a Jézust, Akinél nagyobb szeretet nincsen senkiben, mert Ő életét adta az Ő barátaiért, és nekünk azt mondta: ti az én barátaim vagytok, ha annak akaratát cselekszitek, Aki elküldött engem. Ebből állnak-e a hétköznapjaink meg a vasárnapjaink, hogy annak akaratát cselekesszük, Aki elküldte Jézust? Akkor a mi barátunkat várjuk vissza! Akkor ez várva várt találkozás. Akkor mireánk is érvényes, amit Pál így mondott: sóvárogva várjuk a mi Urunkat és a Vele való találkozás napját. Jellemez-e ez minket? Ha nem, Isten adott még valamennyi kegyelmi időt, hogy rendezzük a Jézussal való kapcsolatunkat.

És ha ez rendben van, akkor segít-e ez minket abban, hogy örömmel végezzük az Istentől kapott szolgálatainkat? Hogy nem álmodozunk, de semmiképpen nem vagyunk közönyösek semmilyen kérdéssel, problémával szemben, amivel találkozunk, hogy ebből a hitből nem tájékozatlanság és tudatlanság következik, hanem nagyfokú érdeklődés minden iránt, ami az emberrel kapcsolatos. Hogy nem kivonulunk és elmenekülünk a feladataink elől, hanem vállaljuk azokat, és lehet ránk számítaniuk másoknak, és hűségesen helytállunk itt a földön mindenben. Mert az adventi reménység azt jelenti, hogy az ember sokkal tevékenyebben részt vesz ennek a földi életnek a dolgaiban. Részvéttel van mindenki iránt, akit a bűn és következményei megnyomorítanak. Részt vesz minden jó szolgálatban, a nyomorúság enyhítésében, az áldozathozatalban, és ő maga is mintegy jellé válik és mutat arra a Krisztusra, aki majd eljövendő.

Aki valóban reménységgel várja vissza Jézust, annak egyáltalán nem közömbös, hogy hogyan dől el a Parlamentben az abortuszvita, hogy elterelik-e a Dunát vagy nem, hogy mikor lesz vége már a Délvidéken az öldöklésnek, hogy mit csinálnak itt nálunk a menekültek addig, amíg itt kell maradniok, és vajon hazakerülnek-e és lesz-e hova hazakerülniök? De az sem közömbös, hogy a szomszéd néni be tud-e fűteni, vagy 12-15 fokban fog fagyoskodni a télen, meg hogy az a gyerek, akit az ősszel hívtunk, jár-e hittanra vagy konfirmációra, vagy nem. Ebbe mindez belefér. Egészen nagy jelentőségű, az emberiség jövőjét érintő kérdésekért és a kisebbnek látszó problémákért egyaránt szolgál, dolgozik és imádkozik a hivő ember, éppen azért, mivel várja vissza az ő dicsőséges Urát, akinek mindenről el kell számolnia.

Nagyon jó lenne, testvérek, ha nem lennénk áldozatai annak a tévedésnek - sőt megtévesztésnek - amivel gyakran lehet találkozni. Ezt a két dolgot nem lehet egymással helyettesíteni. Ez két különböző feladat, csak a hivő ember életében teljes egységre jut. Tehát az, hogy valaki tevékenyen beleveti magát társadalmi feladatok elvégzésébe, nem pótolja azt, hogy Istennel rendeznie kell a dolgát. Lehet valaki nagyon tevékeny, és minden érdekelheti, napra készen tájékozott, és éjt nappallá téve fárad másokért, de ha nem hiszi, hogy neki Isten egyedül Jézus haláláért ad kegyelmet, ha ő nem annak az akaratát cselekszi tudatosan, aki Jézust elküldte, ha nincs köze az élő Krisztushoz, akkor őt készületlenül fogja találni Jézus eljövetele. Tehát a jelen feladataiban való aktivitás nem pótolja az Istennel való kapcsolat rendezését és az élő hitet. De hogy ha valaki az Istennel való közösségét rendezte, és ápolja, akkor abból feltétlenül következnie kell annak, hogy a jelen feladataiban is hűségesen helytáll. Ha nem, akkor beteg a hite. Mint ahogy azt láttuk néhány héttel ezelőtt a Jakab levelének a tanulmányozásában. Van halott hit is, amelyikből nem következnek cselekedetek. Nekünk a mi Urunk élő hitet kínál, amelyiknek rendezettek a mennyel való kapcsolatai, és éppen ezért hasznos lesz itt a földön az élete.

Mit tehetünk? Olyan jó, hogy a felolvasott Igében néhány konkrétum is van, és ezekről semmiképpen ne feledkezzünk meg.

(a) Azt mondja először is itt Jeremiáson keresztül Isten: dolgozzatok! A hivő ember első konkrét feladata az, hogy álljon helyt a munkájában. Ő nem termel selejtet. Nem végez felszínes munkát,. Nem halmoz hibát hibára ezzel másoknak az életét megkeserítve. Hűségesen, megbízhatóan helytáll a munkájában. A munkaidőt munkával tölti, és jókedvűen tud dolgozni, mert tudja, hogy ki a főnöke legfelsőbb fokon, és Neki felelős, Őt várja vissza bármelyik pillanatban, és tudja, hogy ott lesz számonkérés és számadás. Amitől azonban cseppet sem kell félnie, ha azzal tölti az idejét, amire kapta. A hivő ember számára ezért nem probléma a munkamorál. Ő tudja, hogy kinek felelős, ezért tudja, hogy mi a dolga.

(b) A második, amit itt mond Isten Igéje: Igyekezzetek a város jólétén - ez volt a munka - és könyörögjetek őérette az Úrhoz. Ezt már nem tudja akárki megcsinálni! Erre csak az Isten újjászületett gyermekei képesek, hogy könyörögjenek: az országért, a városért, a jelenért, a nyomorultakért és a nyomorúságok megoldásáért az Úrhoz. Miközben fáradozik ezen, aközben buzgón, hittel imádkozik érte. Kifejezett parancsunk is van erre. Pál például Timótheusnak ezt írja: "Intelek titeket mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberért: királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk teljes istenfélelemmel és tisztességgel." Végezzük-e ezt naponta? Hogy buzgón könyörgünk a felelős vezetőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk. (1.Tim. 2,1-2).

(c) A harmadik: "igyekezzetek a város jólétén" - ezt így is lehet fordítani: fáradozzatok a város békességéért. Ez nekünk most különösen is feladatunk. Ebben az országban nincs békesség. Ebben az országban most hangulatkeltés folyik, a gyűlölködés szítása folyik, huncut ravasz módszerekkel, vagy nyílt és durva módon. Itt most kezd elharapózni, hogy ugrasszuk egymásnak az embereket. Itt szinte nem illik mindenkivel békességben és jóban lenni. Illik ellenségeskedni, és azt hiszem nem nehéz kiszámítani hova vezet ez? És azt sem nehéz leleplezni, hogy minden ilyen az Ördögtől van! Fáradozzatok a város békességéért! És amikor egyéni és csoportérdekeket az egész nép és nemzet érdekei fölé helyeznek, amikor képtelenek vagyunk alárendelni magunkat a közérdeknek, amikor pillanatnyi érdekeket felnagyítunk, és képtelenek vagyunk hosszú távon gondolkozni, akkor a hivő népnek különös feladata az - mivel ő tud távlati célokra nézni, mert várja vissza az ő dicsőséges Urát -, hogy ebben is példát mutasson.

Amikor valakiből igazán Jézus Krisztus indulata árad ki, néhány ember is nagy hatással tud lenni. Amikor valakiben csakugyan a Krisztus szelídsége, alázata van, amikor legalább a hivőkre jellemző az, hogy nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel, akkor az hat. Az már nem a mi dolgunk, hogy lemérjük ennek a hatását, Isten ezt majd felhasználja a mi egész népünk javára. De legyenek olyanok, akik a Szentírásnak ezeket a szempontjait is komolyan veszik, akik a teljes Szentírást komolyan veszik és ahhoz igazítják az életüket.

(d) Ebből következhet az, hogy a hivők jó levegőt áraszthatnak maguk körül. A gyűlölködés, az intrikálás, az önzés, az aggodalmaskodás, a jogos vagy oktalan félelmek világában megjelenhet a hivőkben valami békesség, a bebiztosított embernek a nyugalma, az a rendíthetetlen reménység, ami nem bizonytalan ígéretekre, hanem az Isten kijelentésére épül, és ez olyan lelki állóképességet, stabilitást ad a hivő embernek és közösségeknek, amiknek feltétlenül megvan a jó kihatásuk. Mindez összefügg a mi adventi reménységünkkel. Abból táplálkozik, az erősíti. Így tudunk folyamatosan talpon maradni, nemcsak szalmaláng jócselekedeteket végezni, hanem egy életen át szolgálni, mert tudjuk, hogy szolgák vagyunk, akik várják vissza az ő Urukat.

Ha Isten segít, jövő vasárnap itt folytatjuk majd: mit jelent Jézus szolgáiként boldog és szabad életet élni minden körülmények között. Úgy, mint akik várják vissza az ő Urukat.