Urunk, áldunk és magasztalunk a meghallgatott imádságért. Köszönjük, hogy ott vannak Előtted kéréseink, és ha mi talán majd elfelejtjük is ezeket, Te számon tartod és válaszolsz rájuk.
Segíts, hogy ne csak rábólintsunk arra, amit most hallottunk, hanem tedd a szívünket most döntőképessé, hogy ki is mondjuk: jöjj be az életünk hajójába. Olyan sok nyomorúság van itt is. És olyan sok minden nélkül szűkölködünk. Mellettünk, sőt miattunk is éheznek és szeretet híján éhen halnak emberek.
Köszönjük, hogy Te mindazt bőségesen hozod nekünk, amire szükségünk van. Adj hitet, hogy el is fogadjuk.
Könyörgünk Hozzád most egy szívvel mindazokért, akik ezen a világon bárhol éheznek, szomjaznak, segítség és részvét nélkül nyomorognak, félnek, fáznak, vagy gyűlölködve pusztítják egymást. Urunk, olyan sok a gyűlölet ezen a világon, messze is, a közvetlen közelünkben is, az országunkban is, a családunkban is, a szívünkben is. Szabadíts meg minket ezektől, és add nekünk a Te irgalmas szívedet, és tégy minket lelkiképpen nagyon gazdagokká, hogy tudjunk másokat is gazdagítani. Add a szánkba az életmentő evangeliumot, hogy ne szégyelljünk Téged és a Te evangeliumodat.
Így kísérj el minket innen haza, és a jövő hét útján is. Köszönjük, hogy ezzel a bizalommal hozhatjuk most Eléd mindnyájan a gondjainkat, megoldatlan kérdéseinket. Így vallhatjuk meg Neked tanácstalanságunkat, erőtlenségünket, tehetetlenségünket, és így adunk hálát már előre azért a szabadításért, útmutatásért, áldásért, amit Te adni fogsz nekünk.
Hallgasd meg a mi imánkat jobban, mint ahogy azt hinni és elgondolni tudjuk.
Ámen.
Köszönjük Istenünk, hogy kiálthatunk Hozzád, és tudhatjuk, hogy amikor még kiáltunk, Te már megfelelsz. Köszönjük, hogy méltán bízhatunk Benned, mert Neked minden lehetséges. Az is, ami az embereknél lehetetlen.
Engedd megtapasztalnunk, mennyire jelen vagy közöttünk Igédben és Szent Lelkedben, a szívünket és értelmünket pedig Te magad világosítsd meg és nyisd meg, hogy ne csak értsük hozzánk szóló szavadat, hanem tudjunk annak örvendezni és engedelmeskedni. Hadd legyünk mi is ilyen boldog emberek, akikről énekeltünk, akik Benned bíznak és így nem csalódnak.
Ámen.
Mostanában sokat hallunk Szomália tragikus helyzetéről. Az 5 milliós ország lakosságának az 1/3-a nem jut élelemhez és vízhez. Ezrével halnak éhen és tízezrével menekülnek el otthonról az emberek. Az egymással ellenségeskedő, háborúzó törzsek kegyetlen népirtást végeznek, amit nehezen lehet csupán polgárháborúnak nevezni. Közben a földek megművelését régóta elhanyagolják már, és rohamosan terjeszkedik a sivatag. Évek óta aszály van, és ez csak fokozza az éhínséget ott is, meg Etiópiában is.
A napokban olvastunk a Sumaa 1. nevű hajóról, amelyikre több, mint háromezer ember felkapaszkodott, köztük 400 gyermek, hogy elmeneküljenek otthonról. Mivel azonban nem tudják, hol köthetnek ki, és mivel élelem és ivóvíz nélkül indultak el, arat a halál a hajón. A múlt hét közepéig 100 kisgyermek halt már meg. Az ENSZ egyik segélyszervezete egy francia hajót küldött a megmentésükre, de a mentés is nehéz, - szinte lehetetlen - egyrészt a viharok miatt, másrészt amiatt, hogy a hajót meglátva a kiéhezett és kiszáradó emberek kétségbeesésükben a vízbe ugrottak, hogy mindenki elsőnek jusson élelemhez, és ha sikerül is felkapaszkodni a mentőhajóra, egymást lökik le a mélybe.
Az elosztó központban naponta 2-300-an halnak éhen. Mert vagy meg sem érkeznek a segélyszállítások, mivel útközben már elpusztítják vagy kirabolják azokat az egymással háborúzó törzsek, vagy egyszerűen lehetetlen elosztani, mert aki kapja, marja alapon sok minden tönkremegy, és nem sikerül azokhoz juttatni, és egyenlően elosztani, akiknek arra leginkább szükségük lenne. Azért tart olyan régóta a háború ott, mert még a szovjet-amerikai ellentétek idején rengeteg fegyvert szállítottak oda. Egymás ellen uszították a törzseket, és ez a háború eredetileg idegen érdekeket szolgált. Azóta a világ megváltozott, de a fegyverek ottmaradtak és a felszított gyűlölet is megmaradt a szívekben. Azt mondják, hogy az ENSZ-nek kellene közbeavatkoznia, gyámság alá kellene vonni azt a területet. Igen ám, de ehhez a tagoknak a felhatalmazása kell, meg az érintetteknek a hozzájárulása is, és mivel ez húzódik, évek óta nézi a világ, hogy időnként a televízió bemutat csontig lesoványodott, vagy az éhség miatt felpuffadt embereket, amint vánszorognak a halál elől - a halálba. Ahogy azt az említett hajó története is mutatja.
Azért mondtam el ilyen részletesen ezt a tragédiát, számolva azzal, hogy sokan erről talán még több részletet is tudnak, mert ez szomorúan mutatja az emberiség lelki helyzetének a sok nyomorúságát is. Valahogy úgy lehet ezen a tragikus képen szemlélni a mi nyomorúságainkat, mint azon a bizonyos lovon az állatorvosi szakkönyvekben, amelyikre minden betegség rá van rajzolva, hogy jól lehessen szemlélniük a hallgatóknak.
Miféle nyomorúságok jelennek itt meg? Ez lett a következménye annak, hogy az ember föllázadt teremtő Istene ellen és megvonta Tőle a bizalmát. Isten az egész teremtett világot az ember hatalmába adta. Azt mondta: uralkodj rajta, élvezd, használd, fejleszd. De azt nem engedte meg, hogy egymáson uralkodjunk. Isten úgy bízta ránk ezt a gyönyörű földet, hogy az ember művelje és őrizze azt. Isten úgy rendelkezett - a bűneset után, mert eredetileg ez sem volt szükséges -, hogy a fegyvert csak a hatóság viselheti a jóknak a védelmében és a gonoszoknak a visszaszorítására. És ehelyett mit csinálunk? Azt, hogy a testvért ellenségnek tekintjük, a fegyvereket egymás ellen fordítjuk, legfőképpen egymáson akarunk uralkodni, mindenkin, akin csak lehet, közben észre sem vesszük, hogy nem műveljük és őrizzük a földet, magunk tesszük tönkre a környezetünket, szabad utat engedünk a szívünkbe oltott gyűlöletnek, még akkor is, ha a tulajdon gyerekeinket is halálba kergetjük emiatt. És a bűn gyűrűzik tovább. Félelmesen mutatják ezt az annak idején ott felhalmozott fegyverek. A valódi tettesek már nincsenek sehol, de a fegyver ma is öl, és gyűlölet ma is ölet. Vér, éhhalál, gyűlölködés, menekülés, rettegés, és a sivatag hódit - a szó mindenféle értelmében.
És még segíteni sem tudunk. Jószándék maradt a bűnbe esett ember szívében is, és akik ma is jóllaktak, azok összeadakoznak valamit, többnyire a feleslegükből, hogy elküldjék az éhezőknek, de egyszerűen nem tudjuk biztosítani, hogy eljusson oda, hogy azokhoz jusson el, akiknek az életét menthetné meg, hogy idejében jusson el, és tehetetlenül nézzük saját tehetetlenségünket. Olyan kevesen vannak, akiknek a szíve összefacsarodik ezen, és legalább ilyen tragédián elgondolkozva eljutnának oda, hogy nem tudunk magunkon segíteni, engedjük hát akkor, hogy Isten segítsen rajtunk. Mert egyre hatékonyabb - vagyis: egyre gyilkolóbb - fegyvereket tud találni az ember, de az élelmet az éhezőnek, a gyógyszert a betegnek, az életet mentő vizet a kiszáradónak idejében eljuttatni nem tudja. És még csak nem is esik kétségbe emiatt. Márpedig amíg mi mindazt, amit magunknak csináltunk Istennel való szembefordulásunk miatt és óta nem tudjuk nevén nevezni és a magunk bűnének vallani és azt a totális tehetetlenséget, amibe jutottunk emiatt nem tudjuk megvallani, és emiatt végre Istentől kérni segítséget, addig nem lehet segíteni rajtunk. Addig akár ilyen szép jelszavak mögé bújva, mint ebben az esetben a nemzeti önállóság és a szabadság, tovább pusztíthat a gyűlölet. A világ pedig nézi, vagy igyekszik elfelejteni, hogy ne legyen rossz a lelkiismerete.
És nem ugyanez van kicsiben is? Egy felelős beosztású értelmiségi elkezd inni. Elkezdődik a harc: dugdosni otthon az üvegeket. Falazni a szomszédoknak, hazudozni a gyerekeknek. Aztán előbb-utóbb minden kiderül. Egyre mélyebbre csúszik. Már nem tud dolgozni sem. Jön a mentő. Ilyen kúra, olyan kezelés. Iszonyatos sok pénzbe kerül minden, - ezt nekünk kell megfizetnünk - ahelyett, hogy ő dolgozna és eltartaná azokat, akiért felelősséget vállalt, még őt is másoknak kell hordozniok - sok egyéb terhük mellé - , aztán vagy megáll valahol, valamikor, vagy nem áll meg. Egyébként minden maradt a régiben körülötte, ami miatt elkezdett inni, csak még magát is tönkretette. Ráadásul a gyerekeit, a házasságát, és nem lehet felsorolni, hogy erkölcsileg és gazdaságilag mibe került, amit csinált. Ki tudja kinyomozni, hogy voltaképpen miért kezdte el, és főleg ki tudja meg nem történtté tenni mindazt, ami megtörtént? Közben mi sem tudunk építő munkát végezni, mert romokat kell takarítani. Az okokat megszüntetni nem tudjuk, hümmögetünk, és ki-ki vérmérséklete szerint felháborodik vagy elfordul, és végzi tovább a munkáját.
Hogyan lehetne itt segíteni? A szakemberek azt mondják, hogy Szomáliában csak egyféleképpen: ha az ősi életforma gyors átalakításával egészen új életet tudnánk ott teremteni. Ehhez az emberek gondolkozását kellene megváltoztatni. Azt a gondolkozást, amit egy közülünk nemrégen ott járt misszionárius úgy mondott el, hogy kutat ásni például azért nem szabad, mert a földanya szelleme bosszút áll azon, aki csákányt, ásót és egyéb gyilkos szerszámokat ereszt a földbe. Tehát kutat ásni nem szabad. Ilyen mélyen kellene a gondolkozást egyszerre megváltoztatni. Hozzá kellene szoktatni tömegeket ahhoz, hogy ha valami szerszámnak a nyelét megfogja az ember, és azzal foglalatoskodik, akkor ez hasznos lesz neki is és az egész közösségnek. Na de ha az az ellenséges törzsnek is hasznos lesz, akkor nem létezik, hogy bárki bármit ezért tenne, tehát valami módon a régi történelmi sérelmeket is ki kellene gyomlálni a szívekből, egyáltalán a gyűlöletnek mindenféle fajtáját, és újfajta gondolkozással, új életszemlélettel, új világképpel felvértezve új életet teremteni. Ez a megoldás - mondják a szakemberek.
És ki fogja ezt megvalósítani? Ember erre biztos, hogy nem képes. Képzeljük csak el, hogy ezek az emberek - akikről most szó volt - egyszer csak egy csapásra leteszik a fegyvert, hatástalanítják mindazt, amivel egymást pusztítani lehetne, átöleli egyik a másikat: az ellenségét, felneveli annak a gyerekeit, akit ő pusztított el, fölépíti az özvegynek az otthonát, közben a magáét is, mert azt meg a másik rombolta le, kölcsönösen megbocsátanak mindent egymásnak. Nekikezdenek kutat ásni, földet művelni, építeni, úgy hogy később sem bukkan felszínre a régi gyűlölet, mert annak vége. Hát mindenki tudja, hogy ez álom. Ilyet mi nem tudunk produkálni.
Tehát akkor? Nincs segítség?
Azért olvastam fel Jézus Krisztusnak a názáreti zsinagógában elmondott rövid igemagyarázatát, mert Ő ebben, mint egy summás programbeszédben, pontosan arról szól, hogy amit mi végzetesen és véglegesen elrontottunk, azt Ő helyre tudja hozni. Amit mi magunk körül és magunkban leromboltunk, azt Ő fel tudja építeni, és a mi lázadó szívünket meg tudja békíteni. Megtanít újra bízni Istenben, megbocsátani egymásnak, és olyan újfajta gondolkozást és életszemléletet ajándékoz nekünk, amivel képesek vagyunk a romokon, - amit mi csináltunk - életet, mégpedig egészen új életet kezdeni.
Jézus végső soron ezt az életet hozta el és kínálja fel nekünk. Mindaz, amit tanított, és amit tett - legfőképpen az Ő kereszthalála és feltámadása - ezt célozta, és ezt eredményezte. Ő maga így foglalta ezt össze: "Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jézus nélkül menthetetlenül elvész, így vagy úgy, előbb vagy utóbb mindenki. Az emberiség is. Jézussal a biztos veszedelemből és pusztulásból menekül meg: hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A mi megromlott, eltorzult gondolkodásunkat Ő tudja teljesen ujjá teremteni. A mi kifacsarodott erkölcsiségünket Ő tudja újra a maga normáihoz igazítani. Ami jóra való tehetetlenségünk helyett Ő ad nekünk új akaratot. A félelmeinkből Ő szabadít meg, ellenségekből Ő tesz testvérekké, gyűlölködés helyett Ő ad a szívünkbe olyan szeretetet egymás iránt, amilyet el sem tudtunk képzelni. S mindez működni fog, élni fog, éltetni minket és éltetni tudjuk vele egymást is.
Erre a minden képzeletet meghaladó csodára, ami a teremtéssel egyenlő - új teremtésnek is nevezi a Biblia -, erre egyedül a mi Urunk Jézus Krisztus képes. Ő kész arra, hogy beszálljon egy ilyen halálhajóba. És ahol Ő megjelenik, ott minden megváltozik. Erről sokan be tudnánk számolni, akik itt vagyunk. Ahova Ő belép, ott egyszerre lesz mit enni. Azt mondja: én vagyok az életnek kenyere, aki eszik ebből, soha meg nem éhezik. Ott egyszerre lesz életet mentő víz: Én vagyok az életnek vize, aki iszik ebből, soha meg nem szomjazik. Ott egyszerre békesség lesz egy ember szívén belül is, az emberi kapcsolatokban is, még a közösségek kapcsolatában is. Mert azt mondja: az én békességemet adom néktek, nem úgy adom, mint a világ adja. És ad nekünk élő reménységet, mert adja magát az életet. Azt az életet, amiről fogalmunk sincs addig, amíg Jézus Krisztussal össze nem kötöttük az életünket.
Hadd kérdezzem meg most - az eddig elmondottakra gondolva: a te életednek a hajója merrefelé halad? Nem a halál felé? És a család hajója hol imbolyog? Van-e rajta enni és innivaló? Mivel etetjük egymást otthon? És vajon nem az élővíznek a hiánya okozza-e azt, hogy olyan sok házasság kiszárad, olyan sok lélek kiszárad, hogy a gyerekeinkkel való kapcsolatunk úgy elszárad, elsorvad, és már magunk is lemondunk arról, hogy életerős, derűs család lehetnénk? - Ez a világ tele van menekülő emberekkel. Menekülnek sokan a feladataik elől, a lelkiismeretük elől, a felelősség elől. Hova? A halálból a halálba?
Olyan nagy evangélium ez, amit Jézus először Názáretben mondott el, de azóta sokunknak a szívéig ért már: "Az Úrnak Lelke van énrajtam." Ez azt jelenti, hogy Ő isteni teljhatalommal jelent meg ezen a földön. Neki minden lehetséges: a kiszáradtak megmentése, a betegek gyógyítása, a halottak feltámasztása is. A halott kapcsolatok feltámasztása is. "Az Isten Lelke van énrajtam, mivel felkent engem az Úr, hogy a szegényeknek evangéliumot hirdessek. Elküldött, hogy a megtört szívűeket meggyógyítsam, a foglyoknak szabadulást hirdessek, a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét."
A szegényeknek evangéliumot. Aki érzi a maga szegénységét, jóra való tehetetlenségét, aki szenved már amiatt, hogy legfeljebb a jószándékig jut el, de valahogy minden elromlik a kezén, annak Ő evangéliumot hirdet. És az evangélium ez: megbocsáttattak a te bűneid, eredj el békességgel. Szeret az Isten, vele egészen újat kezdhetsz. Tied lehet az élet. Elkezdhetsz élni. Mert - ahogy Jézus mondta - : Én vagyok a feltámadás és az élet. Szegényeknek evangeliumot. - Az összetört szívűeknek gyógyulást. Ki tudja mi miatt tört össze a szívünk? Valami nagy veszteség, csalódás, gyász, egyéb nyomorúság. Azt mondja Jézus: Ha azt veszítette el valaki, aki az életet jelentette számára, Ő akkor is ott van még. El lehet jutni oda, hogy nékem az élet: Krisztus. Akármi miatt tört össze a szívünk, Ő meg tudja gyógyítani. - A foglyoknak szabadulást hirdet. Aki már szenved amiatt, hogy az indulatai, a félelmei, a szenvedélye, régi sérelmei fogságban tartják, annak Ő teljes szabadságot ígér és ad. És aki szeretne tisztán látni, helyesen tájékozódni, de nyomasztja az, hogy nem lát tisztán, azoknak a vakok szemeinek a megnyílását hozta.
Miután mindezt elmondta, ezzel a mondattal zárta: Ma teljesedett be ez az írás a ti fületek hallására. Beteljesedtek ezek az ígéretek. Jézusban teljesedtek be. Ezért jött Jézus. Hozzád jött Jézus.
A kérdés az, hogy mit teszünk mi Ővele? Nem olvastam fel a folytatást már, ott arról van szó, hogy a názáretiek először elragadtatással hallgatják Jézus igemagyarázatát, utána megdühödnek, és elkeseredett gyűlölettel kitaszigálják egy szakadék szélére, ahonnan le akarják dobni, és meg akarják kövezni. Mi okozta ezt a változást? Az, hogy közben derült ki, hogy nekik is el kell ismerniök Jézust annak, aki. Miután kijelentette magát, hogy Ő isteni teljhatalommal jött minket a bűnből, a nyomorúságainkból, a bűneink következményeiből is kiszabadítani, Őhozzá így kell fordulni. Erre már nem hajlandók, ezért meg akarják Őt ölni. Itt még nem tudják még nem jött el az Ő órája.
És vajon mi mit mondunk erre? Olyan jó lenne, ha nem feledkezve el azokról, akik ezen a világon ma is sokféle testi, fizikai nyomorúságban szenvednek, most a hallottaknak a lelki üzenetére is figyelve, el tudnánk mondani: Úr Jézus én is éhezem és szomjúhozom az igazságot. Én is a halál felé indultam el a hajómmal, amikor a világra hoztak. Köszönöm, hogy utánam jöttél, köszönöm, hogy most megszólítottál, köszönöm, hogy kész vagy belépni a hajómba. Gyere! És én átadom a kormányt is, mostantól kezdve Veled akarok utazni. Veled akarok élni itt és mindörökké.
Ámen.