AZ ÚR URALKODIK

Új esztendő elején vannak visszatérő kérdéseink. Vajon mit hoz ez az új év? Az utóbbi időben annyira megnehezedett az életünk, hogy nem sok jót merünk várni tőle. Annyi már bizonyos: sok minden drágább lesz, mint tavaly volt. Az is bizonyos, hogy legtöbbünknek a fizetése nem lesz több. Az is bizonyos, hogy ki vagyunk szolgáltatva az idén is sokféle betegség támadásának, talán még súlyos dolgok is történhetnek a családban, és az ember nem szereti a kiszolgáltatottság érzését.
Ez juttatja az eszébe azt, hogy egyáltalán mitől függ az, hogyan alakulnak az életünk eseményei? Kik írják a történelmet? Akiket látunk mozogni a színpadon, azok többnyire már csak végrehajtói egy nagyobb akaratnak. Az események mögött sokkal nagyobb erők rejtőznek. És sokszor úgy tűnik: igen sötét erők.
Szeretnék ma reggel valami biztatót mondani nektek, amivel Isten engem is megbiztatott. És az egészen bizonyos, hogy igaz, mert Isten igéje mondja.
A karácsony utáni napokban olvastuk kalauzunk szerint ezt a most hallott bibliai részt, és én már akkor könyörögtem Istenhez: adjon nekünk majd az új évre is üzenetet. S ebből az igéből egy komplett újévi programot kaptam Istentől. Egész röviden a lényeg, amit megértettem: az eseményeket maga Isten mozgatja. Fontos, hogy tudatosan figyeljünk rá, és azt tegyük, amire Ő indít bennünket. Akkor minden körülmények között tapasztalni fogjuk az Ő oltalmát, áldását, sőt mások számára is áldássá tesz minket. Krisztus-hordozók lehetünk, Krisztust vihetjük másokhoz.
1. Nos, hogy derül ez ki ebből a történetből? Hogyan derül ki az, hogy az események mozgatója Isten? Hogy a történelmet Isten alakítja, még akkor is, ha a bűneset óta az ember kiszolgáltatta magát egy sötét erőnek, az ördögnek, és Isten sok mindent megenged a gonosznak egy ideig, de akkor is tudhatjuk, hogy Ő mint Teremtő és a világ teljhatalmú ura, Úr maradt változatlanul a gonosz fölött is. És végső soron minden úgy történik, ahogy azt Isten jónak látja, és viszi az Ő örök tervét minden akadályon keresztül annak megvalósítása felé.
Hogy derül ez ki ebből a történetből, amit hallottunk? Ha az ember felszínesen olvassa, azt mondja: sehogy. Itt arról van szó, hogy a bölcsek nem hallgattak Heródesre, nem mentek vissza neki megmondani, hogy hol találták meg a kis Jézust. Emiatt Heródes mérhetetlen haragra lobbant, és vérfürdőt rendezett Betlehemben és környékén. Megöletett minden két évesnél fiatalabb fiúgyermeket. A kis Jézust azonban nem tudta elpusztítani, mert József közben Egyiptomba menekült vele, és ott maradt egészen addig, amíg Heródes meghalt. Ennyi a történet maga, és ennyit látunk, ha felszínesen olvassuk.
Ez az evangéliumi rész azonban éppen abban is segít minket, hogy az események mögé láthassunk. Hogy megtudjuk, miért és pontosan hogyan is történt az, amiről itt szó van. Itt arról van szó, hogy Isten beteljesítette az üdvígéretet, és elküldte a szabadítót Jézus személyében erre a világra. Ugyanakkor a Sátán is mozgósította a maga seregeit a Szabadító ellen.
Nemcsak arról van szó, hogy mit csinál Heródes, mit csinál József, mit tettek a bölcsek. - Kik mozgatják az eseményeket, és ezeket az embereket? Itt Isten szabadító terve új szakaszba lép, nagy kibontakozás indul meg. Abban a pillanatban a sötétség erői is fegyverkeznek, és megindul az ellentámadás. A Sátánnak eszközre van szüksége, Heródes kiválóan alkalmas erre. Betegesen féltékeny ember, aki a tulajdon gyerekeit, anyját, feleségét is megölette hatalomféltésből. Ő kell erre a célra.
Heródes elhatározza, hogy ha úgy keresik a kis Jézust, mint a zsidók jövendő királyát, akkor meg kell halnia. Isten elhatározta: a Szabadítónak életben kell maradnia, s majd a kereszten kell meghalnia, de addig elpusztíthatatlan. És Jézus életben marad, pedig Heródes vérfürdőt rendez. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hozzáértők azt mondják: Betlehem olyan kicsi helység volt, hogy mintegy 10-15 két éven aluli fiúgyermek lehetett a faluban és a környékén. Egyetlen kicsi gyermek megölése is szörnyű bűn, de nem kell itt azért ezreknek a lemészárlásáról beszélni, mint ahogy néha szoktak ennek a helynek a magyarázataképpen.)
Nagy szellemi harc van kibontakozóban, és mindkét harcnak vannak eszközei és képviselői. Akármit tervez a gonosz és bármit pusztít a gonoszság, Isten ura marad a helyzetnek. Hogyan? Úgy, hogy Józsefet idejében értesíti, hogy meneküljenek onnan. Ez egyáltalán nem volt könnyű József számára. Nehéz út vezetett Egyiptomig, sivatagokon és nehezen megmászható hegyeken kellett átkelniük. Egyiptomban viszont csaknem minden városban volt elég népes zsidó település, tehát József ott otthont találhatott, akárhova került is. Azonkívül igen jó szakmája volt, azzal is boldogulhatott, de Isten jó előre gondoskodott arról, hogy legyen kezdő tőkéjük.
Sokan gondolkoztak azon a Biblia-kutatók közül, hogy miből élhettek ott. Valószínű József kétkezi munkájából, de azt olvastuk: a bölcsek mesés ajándékot hoztak Jézusnak. Hoztak aranyat, tömjént és mirhát. És Egyiptomban mind a háromnak nagy értéke volt. Isten jó előre gondoskodott induló tőkéről is. Minden isteni gondossággal elő volt itt készítve, csak észre kell vennünk.
Aki gondolkozva olvas, az azt is megkérdezi: miért nem ment Heródes mindjárt a bölcsekkel együtt? Ő rendkívül ravasz ember volt, hogy lehetett ebben a helyzetben ilyen jóhiszemű, hogy visszajönnek külön az ő kedvéért, őt tájékoztatni? Türelmetlen volt, ha hatalmi kérdésekről volt szó. Mivel magyarázzuk, hogy ilyen türelmesen várja őket, hogy majd megérkeznek? Erre csak azt lehet mondani: Isten elvette az eszét Heródesnek. Tapasztaltam ezt többször a nehéz években, hogyan csinálja ezt Isten, ha valaki ártani akar az Ő ügyének és az Ő gyermekeinek, akkor annak adott esetben elveszi az eszét, s az illető hoz egy olyan döntést, ami után fogja a fejét, mert azzal a döntéssel végső soron segítette az evangélium ügyét. Összezavarja a gonoszok elméjét - olvasunk erről a Szentírásban is. Megenged sok mindent a gonosznak, már csak azért is, hogy hadd látnánk végre: emberölő volt kezdettől fogva - lásd betlehemi gyermekgyilkosság -, de Isten marad az Úr.
Hadd idézzek két fontos mondatot a Példabeszédek könyvéből, ami ide illik: „Akinek útjaihoz jóakarattal van az Úr, annak az ellenségeit is jóakaróivá teszi.”(16,7) Pedig azok ellenségek akarnak maradni, s nagy buzgón csinálnak valamit, amivel Isten malmára hajtják a vizet. „Mint a víznek folyásai, olyan a király szíve az Úrnak kezében, amerre akarja, arra hajtja azt.” (21,1) Gondoljunk egy tepsit magunk elé. Van benne egy kis víz, egy kicsit billentem meg az egyik oldalát, lódul az egész víz a másik oldalába. Lehet játszani vele. A király szíve ilyen az Úr kezében.
Az ilyen Heródes-féle kiskirályok sokszor meg vannak szédülve a maguk hatalmától, és nem tudják: végső soron azt fogják csinálni, amit Isten akar. Ez az ő felelősségüket nem csökkenti, amikor ilyeneket tesznek, mint amit Heródes is. De amit tesznek, az is végső soron az Isten tervét segíti kibontakozása felé.
Olyan kedves azt látnunk ebben a történetben, hogy Isten megőrzi ezt a kis családot az idegenben, Egyiptomban is, és idejében értesíti Józsefet újra, hogy most már haza lehet menni. Nem mindegy, hova, még arról is gondoskodik, hogy hol telepedjenek le, mert nagy Heródes kegyetlenebbik fia uralkodott a déli tartományban, és ott nem volt biztonságban a növekvő Messiás, éppen ezért é-szakra, vissza Názáretbe küldi őket.
Egyszóval: szeretném ennek az évnek első reggelén fölragyogtatni előttetek ezt a bibliai igazságot, amit az egyik zsoltár így mond: az Úr uralkodik. Isten kezében tartja az eseményeket, és végső soron Ő a mozgatója mindennek. Ebben az évben is tőle függ az, hogy mi történik a világgal, a mi népünkkel, az evangélium ügyével és a személyes sorsunkkal. Hogy lehetne Istennek gondja mind az 5,5 milliárd emberre? Úgy, hogy Ő Isten. Mi azt elképzelni sem tudjuk: milyen az, Istennek lenni, de a Szentírásból tudhatjuk, hogy neki mindnyájunkra külön-külön gondja van. Ő megtervezi az életutunkat, és bele lehet igazodni ebbe a tervbe, és akkor van a helyén az ember. A Heródesek ma is azt hiszik: ők írják a történelmet, pedig ők csak nagy véres pacákat ejtenek ezen az íráson, és azzal rondítanak bele az Isten csodálatos tervébe. Ők csak azt tehetik, amit Isten megenged nekik. Efelől nekünk egészen nyugodtaknak kell lennünk.
A kiskirályok sok gonoszságot tehetnek az idén is, a pénzemberek sötét terveket szőhetnek a háttérben, de végső soron az történik velünk, amit Isten jónak lát. Aki az Ő útjain jár, annak Ő még az ellenségeit is jóakaróivá teszi.
Testvérek, a Mi Atyánk 1997-ben is érvényben van. Ennek az utolsó mondata így hangzik: „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.” És ha pontosan adnánk vissza az eredeti szöveget, akkor nem országot, hanem országlást kellene ott mondani. Mert az a szó, ami ott áll, azt jelenti: tiéd az uralom, a királyi hatalom tényleges gyakorlása. Ez a tiéd, a hozzá szükséges hatalom is kizárólag és egyedül a tiéd, Istenem, éppen ezért a dicsőség is egyedül téged illet meg. És mindenki, akinek a kezében hatalom van, csak úgy kapott valamennyi korlátozott hatalmat egy bizonyos időre Istentől. Nagy felelősség, hogy mit csinál vele. Lehet azzal élni, lehet visszaélni, mindegyiknek megvan a maga következménye.
Nekünk azonban tudnunk kell: Isten gyermekeivel semmi sem történhet véletlenül. Ajánlom délutáni tanulmányozásra a 91. zsoltárt, amit hallottunk is itt a közelmúltban egy istentiszteleten. Tessék azt elolvasni! Aki azt írta, az a Szentlélek világosságában látta, kicsoda Isten, és mit ígér Ő annak, aki ragaszkodik hozzá.
Az eseményeket tehát Isten irányítja, Ő a történelem Ura, Ő írja a történelmet, és nemcsak a nagy történelmet, hanem a mi kicsi életünk történetét is. Boldog ember az, aki éppen az élete kritikus helyzeteiben bizonyos ebben, és várja Isten útmutatását. Így is szenved az ember, így is meglegyint bennünket sokszor a félelem szele, így is össze fog szorulni az idén is néha a gyomrunk vagy a szívünk, néha talán a kezünk is ökölbe szorul, de mindent egészen másként hordoz, szenved, él át a valóban hívő ember, aki ebben egészen bizonyos, hogy: az Úr uralkodik. Isten teljhatalmú Ura ennek az egész világmindenségnek. Ő szab határt a gonosznak is, és akik Őt szeretik, azokkal végső soron csak jó történhet. Hiszen ezt olvassuk a Római levélben: akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukat munkálja. Isten erősítsen meg ebben a bizonyosságban bennünket!
2. A másik fele azonban ennek az igazságnak az, hogy az az ember boldog, aki ezt nemcsak tudja, hanem enged is az uralkodó hatalmát gyakorló Istennek. Aki feltétel nélkül bízik benne. Aki nem okoskodik, nem magyaráz neki, nem akarja kioktatni Istent, mi lenne a feladata, hanem teszi azt, ami az Istentől kapott feladata. Az ilyen ember lesz a helyén, az ilyen van védve, és az ilyen lesz áldássá.
József ilyen ember volt. Ha tovább olvassuk alapigénket (Mt 2,13-23), akkor látjuk, hogy az eseményeket igazgató Isten mellett ott van egy igazgatható, vezethető, értelmes, hívő ember, aki feltétel nélkül bízik Istenben. Már ezt megelőzően is ez volt jellemző Józsefre. Azt olvassuk itt: „József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.” (Mt 1,24)
Nem volt az könnyű feladat Józsefnek. Talán emlékszünk rá, hogy itt adja tudtul Isten neki, hogy a menyasszonya terhes, de nem akárkitől, ez egyedülálló terhesség. Isten Szentlelkének a teremtő munkája nyomán várja Mária az első gyermekét, aki az „Isten Fia, ezért nevezd őt Jézusnak.” Minden részletében meg kellett ezt emésztenie. Nem is lehetett mindenestől megérteni. És mit csinál József? Ha nem érti is minden részletében, teszi azt, amit Isten mondott neki. Miért? Mert Isten mondta, és ő feltétel nélkül bízik benne.
Ugyanez ismétlődött itt karácsony után Betlehemben. „Vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, maradj ott, mert halálra keresik a gyermeket.” Egyiptomba? Alig várta, hogy visszamehessenek Názáretbe. Várta a munka otthon. Talán megrendeléseket is otthagyott. Így is mennyire megkésleltette már, hogy a népszámlálás miatt oda kellett gyalogolni, ott megvárni, amíg a szülés után valamennyire megerősödik Mária. Nyilván az volt bennük: minél előbb visszamenni haza. Egyiptomba? És meddig kell ott maradni, mikor jövünk vissza? Isten pontosan megmondja: „addig, amíg majd szólok neked.”
Ilyenkor szoktunk mi idegesek lenni. József azonban nem ideges. Hogy folytatódik a leírás? „Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.” Nem alszik rá egyet, erre nem kell. Nem fontolja meg. Miért? Mert ezt megfontolta Isten. Nem vár: hátha mégsem kell elmenni. Isten nem fogja meggondolni magát, Ő nem játszik az övéivel. Isten mondta, csinálom. Mikor? Most, mindjárt. Ehhez módosítani kell az egész tervét, ami a további életére nézve el volt készítve.
Vezethet-e minket Isten az idén így? Tudunk-e feltétel nélkül bízni benne? Isten a mai hívőket nem álmok által vezeti, hanem az ő igéje által. Ez még nem volt leírva akkor, amikor Józsefnek Isten álomban adta a kijelentést. Minket az ige által vezet. Így fogjuk-e minden reggel a kezünkbe venni a Bibliát: Uram, mi a te parancsod most a számomra? Így teszünk-e félre sok akadályt az elől, hogy jöjjünk igét hallgatni, hívőkkel Isten dolgairól beszélgetni, az ügyeinkért együtt imádkozni, döntések előtt tőle tanácsot kérni, mint akik szentül meg vagyunk győződve arról, hogy Ő mindig jobban tudja: mi jó nekünk, mit kell tennünk, mint mi magunk, csak értsük meg, és legyünk készek tenni.
Mert miközben engedelmes valaki, aközben finomodnak az érzékei arra is, hogy megértse Isten akaratát. Sokszor azon lamentálunk: hogyan fogom megérteni, s közben titokban a tiltakozás van bennünk: reméljük, nem lesz mit megérteni, mert mi tudjuk, hogy mit akarunk csinálni. Istennel nem lehet ilyen szentségtelenül játszani. Valaki vagy őszintén, feltétel nélkül kész látatlanba is engedelmeskedni neki, és akkor egyre jobban fogja érteni, hogy Ő mit mond, vagy pedig összezavarodik az ember teljesen, és a végén azt csinálja, amit akar.
Olyan gyönyörűen világít Józsefnek a magatartása. Ez az igazi hit. Hinni azt is jelenti a Bibliában mindig: azonnal engedelmeskedni. Amit megértettem, teszem. Akkor is, ha módosítanom kell a terveimet, akkor is, ha körülöttem egészen mást mondanak az ismerőseim, akkor is, ha a saját szívem is mást tanácsol. Ha megértettem, mi az Isten akarata, feltétlenül azt teszem. Mikor? Azonnal, mert akkor még kész a szív az engedelmességre. Készek vagyunk-e erre?
József magatartásából kiderül az is, hogy hívő embernek lenni azt jelenti: minden tekintetben teljesen Istentől függ az, aki reá bízta magát. Isten határozza meg az időpontokat, hogy mikor mit csináljanak. Isten ad programot nekik, hogy hova menjenek. Isten jelöli ki a helyüket, még annak a módját is, hogyan jussanak oda. Ez a teljes kiszolgáltatottság a mindenható és szerető Istennek, ez őrzi meg az embert az egyébként nyomasztó kiszolgáltatottsági érzéstől. Mert aki neki kiszolgáltatta magát, az tudja, hogy tökéletesen védve van, és azzal már nem játszhatnak ismeretlen sötét erők, az a maga régi természetének sincs kiszolgáltatva; az Isten gyermekeként élhet.
Isten az övéit nem úgy akarja irányítani, mint a Heródeseket. Heródes kénytelen azt csinálni, amit az Úr el akar végezni, legtöbbször úgy, hogy nem is tudja. Isten az övéit beavatja a maga terveibe, és azt várja, hogy önként, maguktól engedelmeskedjenek. Erre akar elsegíteni bennünket is ebben az évben, mert ez a megmaradás útja. Ha József nem engedelmeskedik, ott pusztul el, s Jézus is. Az életben maradás útja az Istennek való engedelmesség. A halál erői közt az engedelmesség keskeny útján őrzi meg Isten az övéit.
Amikor olyan helyen szolgáltam, ahol nagy tanyavilág is volt, sokszor tapasztaltam, hogy az erős kutyák, többnyire nagy kuvaszok miatt, megközelíthetetlen volt egy-egy tanya. Ezt az ott lakók is tudták, úgyhogy nappal ezeket az állatokat láncon tartották, de sokszor úgy, hogy a lánc másik vége egy dróton futott. Két fa közé kifeszítettek egy drótot, vagy két cöveket levertek a drótnak, és a lánc vége azon futott. A kutya addig tudott eljönni, amíg az a drót engedte. Messziről kiabáltak: tessék jönni nyugodtan, csak maradjon meg az ösvenyen. Ha az ösvenyen megmaradt az ember, nem lépett se jobbra, se balra, mert mind a két oldalról kutyák voltak, akkor bejuthatott ép nadrággal és ép lábbal a tanyára. Ha lelépett az ösvenyről, akkor valahonnan beleharaptak.
Ez a kép jutott eszembe, miközben Józsefnek ezt az alázatos magatartását újra és újra végiggondoltam. Isten az élet ösvényét nekünk erre az évre is kijelölte. Lehet másfelé is jönni-menni. De ha megmarad az ösvenyen az ember, akkor az életbe jut. Akkor életben marad, és az egyre teljesebb életre segíti el Isten. Egészen bizonyos, hogy ebben az évben is acsarkodnak reánk mérges kutyák jobbról-balról - a szó mindenféle értelmében érthetjük ezt. De egészen bizonyos, hogy Isten mindannyiunknak megmutatja az élet útját, és aki azon marad és azon jár, annak nem árthatnak ezek a veszedelmes ellenségek.
Józsefről még annyit: így válhatott ő Krisztus-hordozóvá. Végül is a kis Jézus élete volt a legfontosabb, Őt kellett menteni. Nem Józsefék életére tört Heródes, Jézust akarta elpusztítani. S miközben engedelmeskedtek Istennek, Krisztust vihették. Ez az imádság erősödött meg bennem: tegyen engem Isten, és tegyen mindannyiótokat Krisztus-hordozókká az idén. Krisztophorosz - amiből a Kristóf név jön, azt jelenti: Krisztust viszi, Krisztus-hordozó. Őt vigyük mindig azokhoz, akikhez éppen minket küld vele Isten. Őt vigyük éppen akkor, amikor ott a legnagyobb szükség van a bizonyságtételre vagy kétkezi segítségre, vagy adományra, vagy egyetlen biztató mondatra. Krisztussal telítődjék az életünk, és miközben így alárendeljük magunkat Isten akaratának és mindig oda megyünk, ahova küld és azt csináljuk, amit mond - függetlenül attól, hogy mi mit gondoltunk el vagy mit szeretnénk - lehessünk mindig Krisztus hordozói. És miközben ezt tesszük, teljesednek Isten ígéretei.
Olyan sokat jelent ez a mondat is - de ezt most nem tudom részletesen magyarázni - „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek.” Azok mindig meghalnak, a halál mindkét értelmében. De Krisztus mindig túlél mindent, és akik Őt hordozzák, azok is túlélnek mindent. Ezt az egész világkorszakot is, ennek minden szörnyűségével, mert azoknak Ő örök életet ajándékozott. És az ilyen emberek életében láthatóan teljesednek Isten ígéretei.
Olyan sok drága ígéretbe fogózhatunk így az év elején. Nemcsak abba, hogy az Úr uralkodik. Olyan sok kedves ígérettel simogat minket, bátorít minket a mi Urunk, hogy neki gondja van ránk, hogy jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk, hogy Ő mindent nekünk akar ajándékozni Jézussal, hogy minden gondunkat Őreá vethetjük, hogy az idén is kérhetünk, és megadatik, kereshetünk és találunk, hogy az Ő kegyelme ebben az évben sem lesz kisebb, mint korábban.
Nem tudjuk, milyen év van előttünk. Nem tudjuk, mennyiben lesz még nehezebb, mint a korábbiak. De biztos, hogy az idén is lesznek menekülők - ahogy itt Józseféknek menekülniük kellett -, az idén is működni fognak azok, akik halálra keresnek másokat, az idén is lesznek, akiket halálra keresnek, de Isten ígéretei erre az évre is érvényesek. Ő mozgatja az eseményeket, és Ő akar minket olyanokká formálni, hogy mozgathatók legyünk, hogy bizalommal engedjünk neki, hogy egyre jobban értsük is Őt, és így lehetünk Krisztus-hordozókká.
Akár innen most haza már Krisztust vihetjük. És aki erre kész, és ezt gyakorolja, az tapasztalja azt, amit Reményik Sándor a Józsefről írt csodálatosan szép versében így mond: „Vezetném, de Ő vezet engemet.” Azt hiszem, én viszem Krisztust másokhoz, és közben újra és újra látni fogom: dehogyis! Ő vitt engem oda is. Közben Ő vett körül védelmével és Ő adott szót a számba, és Ő adta a szeretetét a szívembe, és nem ismerek magamra. Nem is lehet, mert ebben az engedelmességben egészen újjá lesz az ember, Jézus Krisztus vonásai ábrázolódnak ki rajta.