Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy ma még kopogtatsz az ajtónkon. Csodáljuk alázatodat és türelmedet. Nem akarunk visszaélni vele. Indíts minket arra, hogy halogatás és fenntartások nélkül fogadjunk be téged és legyél az életünk Ura, kerülj a téged egyedül megillető helyre: az első, a középponti helyre. Teremts így rendet a túlzsúfolt, hajszolt életünkben.
Köszönjük, Urunk, hogy ma még hallhattuk hívásodat. Egyedül te tudod, milyen terheket hordozunk, milyen kételyek gyötörnek, s mi az oka a hitetlenségünknek vagy megfáradásunknak. Egyedül te tudsz meggyógyítani is minket ebből. Könyörülj rajtunk!
Segíts minket, hogy bátran vállaljunk téged akkor is, ha ez a világ karácsonykor is, és ma is megvet, mert nem ismer. Őrizz meg minket attól, Urunk, hogy olyan kincsektől fosszuk meg magunkat, amiket nem is ismerünk, amíg veled nem találkozunk. Őrizz meg attól, hogy gyermekeink vagy a reánk bízottak élete is miattunk legyen szegényebb, vagy miattunk kárhozzanak el, azért, mert nem te voltál az első helyen az életünkben.
Könyörülj rajtunk, és segíts a dolgok valós értékét megismernünk, s látni azt, hogy ki vagy te és mit kínálsz nekünk! Engedd komolyan vennünk: hiába az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az életét elveszíti. Köszönjük, hogy magát az életet hozod nekünk. Köszönjük, hogy te magad vagy az élet.
Könyörgünk azokért, akiknek ez a karácsony is nehéz, akik egyedül vannak, vagy éppen az idén maradtak egyedül, akiknek az elemi létfeltételeik is hiányoznak, akik ma is félelmek vagy fájdalmak között élnek. Köszönjük, hogy irgalmasságod minden elképzelésünket meghaladja.
Könyörgünk azokért, akik gyermeket vállalnak és várnak. Könyörgünk a szívtelenekért, az önzőkért. Azokért, akik nem gondolkoznak és nem hisznek. Kérünk: terjedjen az evangélium világossága, és taníts meg minket Isten szerint gondolkozni és ígéreteidben bátran bízni.
Könyörgünk, enyhítsd azt a sok nyomorúságot, ami ezen a világon van, és használj fel minket is ebben. Így bízzuk rád személyes gondjainkat, szeretteinket közelben és távolban. Könyörgünk hozzád népünkért, annak jövőjéért. Adj lelki ébredést ennek a népnek!
Kérünk, szenteld meg ünnepeinket, s te legyél ezeknek a középpontjában, és segíts, hogy megmaradjon a szívünkben az ünnep elmúltával is az a békesség és az az öröm, amit te hoztál erre a világra, Úr Jézus.
Segíts most a csendben folytatni az imádságot!
Ámen.
Mindenható Istenünk, hálásan köszönjük, hogy meg engedted érnünk ennek az esztendőnek karácsonyát is. Köszönjük hosszútűrésedet, gondviselő szeretetedet, bűnbocsátó irgalmad gazdagságát.
Bocsásd meg, hogy sokszor nem is gondolunk arra, hogy mennyire kegyelmedből élünk. Hogyha bűneink szerint cselekednél velünk, milyen szörnyű ítéletet kellett volna máris elszenvednünk. Magasztalunk, Jézus Krisztus, Istennek szent Fia, hogy te szenvedted el helyettünk ezt az ítéletet, és teéretted kaphatunk kegyelmet az igazságos Istentől.
Áldunk, hogy ez a te csodálatos megváltói munkád kezdődött el karácsonnyal. Köszönjük a testtélétel csodáját. Köszönjük, hogy annyira szerettél minket, hogy utánunk jöttél, köszönjük hogy hívogattál minket személy szerint is sokszor már magadhoz. Köszönjük, ha követhetünk már téged, s bocsásd meg, ha sokszor bukdácsolva.
Áldunk azért, hogy most újra hívsz. Urunk, az első karácsonykor angyalok hirdették az örömhírt, de könyörülj rajtunk, hogy amikor ma embereken keresztül érkezik hozzánk, akkor is úgy halljuk azt, mint amit te mondasz. Hiszen ilyeneket egyedül te tudsz ígérni és adni nekünk, amiről az igében olvasunk.
Könyörülj rajtunk, hogy ebben a világban, amelyikben olyan sok nyomorúság és nélkülözés van, amelyikben valóban könny és vér folyik, és megvalljuk bűnbánattal, sokszor miattunk is, hadd tudjunk hozzád menekülni teljes bizalommal, akinél mindaz el van készítve, ami erre az életre és az örök életre szükséges nekünk.
Köszönjük, hogy most is ajándékot akarsz nekünk adni. Köszönjük, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért, s te az életedet adtad értünk, akkor, amikor még ellenségeid voltunk.
Adj nekünk bátorságot és bizalmat most, hogy amit ajándékként kínálsz, azt elfogadjuk, és megtanuljunk élni a te kincseidből nyomorúságos körülmények között is sokkal gazdagabb életet. Hadd álljunk most oda mindnyájan a te világosságodba. Segíts ennél a világosságnál tájékozódni, segíts el igazi önismeretre és helyes Isten-ismeretre, és ebből az ismeretből hadd legyen élet. Az életet veszítettük el, Urunk, és te azt hoztad vissza nekünk karácsonykor. Ajándékozz meg mindnyájunkat ezzel az igazi, teljes, örök élettel.
Ámen.
Lukács evangélista leírása szerint Jézus születése egy nagy népszámlálás idejére esett. A római császárok időről-időre előírtak az egész birodalom területére kiterjedő népszámlálást, hogy az adóköteles embereket számon tarthassák. Mivel az ilyen népszámlálás az adóprés szorítását vonta maga után, s mivel mindenkinek a származási helyére kellett utaznia, s ez általános felforduláshoz vezetett, irtóztak tőle az emberek.
Ugyanebben az időben volt a galloknál is cenzus (népszámlálás), azok megpróbálták ezt megtagadni, és a rómaiak iszonyatos vérfürdőt rendeztek ott. Nem valami békés hazalátogatás volt tehát az, amiről itt olvastunk a karácsonyi történetben, mert egy ilyen útrakelés azt jelentette, hogy asszonyoknak ott kellett hagyniok a háztartást és az apró gyerekeket, mindenkinek abba kellett hagynia sokszor hetekre a munkáját. Kispénzű embereknek értelmetlen költekezést jelentett, napokig tartó gyaloglást, és nem egyszer kínzásokkal egybekötött vallatást, ha az illető nem volt hajlandó beleegyezni a felemelt adóba.
József sem jószántából indult el a kilencedik hónapban levő jegyesével, Máriával, az északon levő Názáretből jó 130 kilométerre délre, Betlehembe. Késő estére érkezve nem volt már számukra hely a falu egyetlen vendégfogadójában. Egy magánháznál fogadhatták aztán be őket, és annak a barlangistállójában húzták meg magukat. Itt szülte meg Mária elsőszülött gyermekét, ki tudja, milyen világítás mellett vagy nélkül, s ki tudja milyen segédlettel, vagy esetleg minden emberi segítség nélkül.
Azt olvastuk: bepólyálták, nyilván a magukkal vitt poros ruhákba, aztán, hogy még se lépjenek rá az állatok, biztonságból betették az állatetető jászolba. A Biblia egy elcsigázott, elgyötört fiatal párról ír. Egy tapasztalatlan fiatal anya elesettségéről, aki ismerős, biztató, kedves arcok nélkül szüli meg első gyermekét idegenben, hajléktalanul, mostoha körülmények között, és egy gyermekről, akinek az érkezéséről senki sem tudott, csak azok a pásztorok, akiknek Isten angyalai jelentették ki azon az éjszakán.
Ez a karácsony valós története mindenféle érzelgős, romantikus cicoma és feldiszítés nélkül. S ebben a történetben a legszomorúbb kijelentés ez a néhány szó: „mivel nem volt számukra hely a vendégfogadóban.” A vendégfogadó nem azért van, hogy vendégeket fogadjon? Dehogynem! És volt is ott hely sok vendégnek, csak éppen a Megváltót a szíve alatt hordozó Máriának és Józsefnek nem volt hely. És éppen a Megváltó Jézus számára nincsen hely sokótok életében ma sem. Miért? Erre a kérdésre keressünk ma választ az igéből.
Miért nem volt hely a megszülető Messiásnak, s miért nincs hely ma sem Jézus számára nagyon sok ember életében? Ennek a jelenségnek két okára szeretnék rámutatni és egy súlyos következményére.
1) Az egyik oka annak, hogy nem volt Máriáék számára hely a betlehemi vendégfogadóban, nyilvánvalóan az, hogy telt ház volt. Sokan voltak. A népszámlálás miatt a fél ország úton volt, sokaknak nem voltak már rokonaik ott, ahova kénytelenek voltak elutazni jelentkezni, igénybe vették ezeket a vendégfogadókat. El tudom képzelni, hogy igazat mondott a fogadós, amikor a kérve kopogtató Józsefnek kurtán kijelentette: nincs hely. Rosszkor jöttek, későn jöttek, telt ház van.
Ezek a vendégfogadók tulajdonképpen olyan karavánszerájok voltak, ami egy fallal körülvett tágas udvart jelentett, ahol az állatok lepihenhettek és ehettek. Aztán volt egy nagy közös helyiség, ahol védettebb helyen alhattak az utasok, és esetleg volt néhány kis szobácska a különösen pénzes utasoknak, de ez már luxusnak számított. Valószínű, hogy olyan körülmények között valóban nem tudott helyet adni ennek a párnak a fogadós.
Mert hol szülje meg Mária a gyermekét? Kinn az udvaron, a szabad ég alatt még sem lehet. A nagy közös helyiség sem ideális hely erre. És melyik jól fizető vendéget tegye ki a kis szobácskából a fogadós és hova, késő este? Menjenek innen! Ez az egész csak problémát, gondot jelentene. Keressenek minél előbb maguknak helyet, valószínűleg találnak még.
Nincs hely. Vajon nem rólunk szól a karácsonyi történet? Közülünk is nagyon sokan amiatt panaszkodnak, hogy tele van az életük, nem fér már bele semmi. Tele vagyunk tennivalókkal, meg halogatott tennivalókkal. Tele vagyunk gondokkal, és most már ne jöjjön a gyerek még valami problémával, mert annak a számára már nem biztos, hogy lesz hely. Ugyanakkor érdekes módon tele van az életünk sok üresjárattal. Tele vagyunk sokszor aggodalommal és félelmekkel is, meg tele vagyunk huncutkodásokkal, mert ez a mai világ arra serkenti az embert, hogy úgy maradhat talpon. S ugyanakkor egyfolytában panaszkodunk, hogy tele vagyunk erőtlenséggel, és nem bírjuk a terheinket, s nem tudjuk elvégezni, amit kellene. Így aztán nincs hely már Jézusnak, és azoknak, akik Őt hordozzák.
Nincs hely az időnkben. Reggel sem fér bele, hogy odaálljunk elé és elcsöndesedjünk, és este sem. Hét közben sem és hét végén sem, mert akkor kell utolérni magunkat. Egész esztendő során nem fér bele az időnkbe Jézus, de a szabadságunk idején sem fér bele. Ki ér rá ma Bibliát olvasgatni, imádkozgatni, Isten akaratára figyelni, vagy akár csak egymásra a családon belül igazán és folyamatosan odafigyelni? Még a tegnapi napunk is zsúfolva volt tennivalókkal. Talán még tegnap sem volt helye Jézusnak a napunkban. Derék, vallásos emberek szent estéje elmúlt úgy, hogy nem került elő a Biblia, s nem hangzott imádság. Olyan furcsa, szokatlan, idegen lett volna éppen akkor elővenni a Bibliát. Olyan idegen Jézus a mi otthonunkban. Nincs hely a számára.
Egy tizennyolc éves fiúval találkoztam, aki évekkel azelőtt sokszor megfordult a gyülekezetben. Érdeklődtem, hogy van, hívogattam, s megnyugtatott, hogy az életet most kell kiélvezni. Majd később, ha már túl van mindenen, akkor jelentkezik. Egy év múlva gyászjelentést hozott a posta: autóbaleset miatt meghalt. Egy ötven év körüli férfivel beszélgettem, hogy mennyire túlzsúfolt az élete, s mondta: alig várja, hogy nyugdíjba menjen, és akkor majd Isten dolgaival is foglalkozik. A nyugdíjba menetele előtt egy hónappal a szokásos infarktus elvitte.
Egy nyolcvan éven felüli bácsihoz hívtak, akit a szerettei sokszor hívtak ide a gyülekezetbe, sokféle lelki olvasmányt vittek neki. Az öreg úr soha nem nyúlt egyikhez sem, s erre még büszke is volt. Azért hívtak, mert szörnyű félelmek gyö-törték, beszéljek vele valahogyan. Ijesztő tapasztalat volt számomra, hogy egyrészt szinte semmit nem hallott már meg, annyira nagyot hallott, és értelmileg sem tudott már felfogni semmit. Amíg lehetett volna a szabadító Jézussal találkoznia, addig nem volt hely Jézus számára az életében, - amikor nagyon kellett volna már, késő volt, nem találkozhatott vele.
Olyan könnyedén kijelentjük mi is, és igazolva, felmentve érezzük magunkat mindenféle magyarázataink folytán, hogy nincs hely. Értse meg mindenki, hogy valóban nincs hely Jézus számára. A gyerekeink életében sem. Telezsúfoljuk a napjukat mindenféle mellékórával, hajszoljuk őket ebben a kórosan sikerorientált világban, idő előtt tönkretesszük ő-ket, - csak Jézus marad ki az életükből.
És nincs hely a családi költségvetésben sem Jézusnak. Sem az Ő kicsinyeinek, akik még nálunknál is szegényebbek. Pedig érdekes, hogy közben sok mindenre van idejük az embereknek. Órákig a tv előtt ülni van idő, a Szentírásban elmélyedni nincs idő. A barátokkal, barátnőkkel fecsegni van idő, egymásra igazán odafigyelni, idejében megkérdezni vagy megmondani dolgokat, arra nincs.
Sok embernek önmagára sincs ideje. Mire van akkor? Nem úgy vagyunk az időnkkel is, mint a pénzünkkel: nincs pénzem, nincs pénzem, de a napi cigarettára, sörre és a kedvtelésre mindig megvan? Valami nincs rendjén, valami nincs a helyén. És nem is lesz addig, amíg Jézus nem kerül a helyére - az első helyre az életünkben.
Mert nem az a bajunk, hogy nincs hely az Ő számára, mert tele van az életünk, ez tény. A mi bajunk az, hogy nem csinálunk helyet Jézusnak! Ez a vendégfogadós meg sem kísérelte, hogy Máriá-éknak helyet adjon, pedig talán lett volna ott egy olyan vendég, aki egy mindenórás kismamának átadja a helyét. Vagy valami megoldást talán lehetett volna találni, ha akarja, de nem is akarta. Ahogy úgy elnézte őket: sok hasznot ezek nem hoznak, csak gondot jelentenek, menjenek innen! Nincs hely! És mi is így vagyunk Jézussal.
Akinek és aminek akar helyet szorítani az ember, annak tud. Egyszer jelen voltam, mikor egy barátom karácsony előtt boldogan készült a külföldön élő menyasszonyához. Bepakolta a bőröndöt, lezárta, s akkor jön az édesanyja: jaj, fiam, kifelejtetted a csomagból! Mit? Hát azt a nagyon szép ajándékot, amit a két kezével készített a menyasszonyának. Pillanatok alatt feleslegessé vált az a vastag könyv, amit azért vitt, hogy az úton olvassa, néhány ing, egy nadrág is kikerült a bőröndből, mert annak kellett hely. Az volt a legfontosabb, amit vinni akart.
Mi is csak úgy tudunk Jézusnak helyet adni, ha valamit kirakunk a programból, a napirendből, a szívünk közepéből. És ha Ő kerül oda, akkor minden egyéb is a helyére kerül, sőt mi magunk is végre a helyünkre kerülnénk. Az egyik oka tehát annak, hogy nem volt Jézusék számára hely, az, hogy telt ház volt, és meg sem próbált helyet készíteni ez az ember nekik.
2) Aki ismeri a körülményeket, az kihallja a leírásból, hogy minden bizonnyal a másik oka az lehetett, hogy Mária és József nem voltak mutatós emberek. Egy vendégfogadósnak van emberismerete. Végignéz egy pillanat alatt azon, aki érkezett, és körülbelül el tudja helyezni. És mindjárt számol: megéri, nem éri meg.
Megérkeznek oda, valószínűleg gyalog tették meg a 130 kilométert, mert a Biblia nem ír barátságos kis csacsiról, amiről a karácsonyi képek. De még ha szamárháton is ... Tessék elképzelni: egy mindenórás kismamát ráz egy szamár. Megérkeztek elgyötörve, elcsigázva, porosan, elhanyagoltan, akik csak egy csendes sarkot várnak, hogy letehessék magukat. Nem magyaros a kifejezés, de így mondom: nem sokat lehetett „kinézni” belőlük. Fiatalok, nem valószínű, hogy pénzesek. Egy mindenórás asszony ide, ahol ilyen sokan vannak? Nem kellenek ők itt! Nem vállalhatja a cég azt az erkölcsi és anyagi hátrányt, amit az jelentene, hogy itt születik meg egy gyerek. Telesírja az éjszakát, nem pihenhetnek a vendégek. Csak gondot jelent, menjenek innen! Nem mutatós a megszülető Messiás, és nem mutatósak azok, akik Őt hordozzák.
És ez ma is így van, nem? Aki gyermeket vár, nem kap albérletet. Aki gyermeket vár, nem fogja megkapni az állást. Ahelyett, hogy illő tisztelettel mindent megtennénk a gyermeket vállaló fiatalokért, önmagáért ennek az értékéért is, ha a népünk jövőjére gondolunk, akkor is, de ha valaki csak önző szempontok szerint tud mérlegelni, legalább arra gondolna: kell hogy legyenek, akik megtermelik majd a nyugdíjat.
De ettől függetlenül, akik Jézust hordozzák a szívükben, mint ahogy Mária Őt hordta a szíve alatt, azok ma sem mutatósak. Amit kínálnak, amit vallanak, az nem kell ennek a világnak. Ha szoktatok beszélni másoknak Isten szeretetéről, arról, hogy kicsoda Jézus, és mit tett értünk, hogy Ő ma is él és visszajön, mindig vannak, akik nagy érdeklődéssel hallgatják, és néhányan még el is fogadják, de mindig vannak, akik furcsán néznek arra, aki ezt a hitét meg is meri vallani. Mert minden tudálékos, nyakatekert bölcselkedés és minden ámítás és önámítás sokkal könnyebben eladható az embereknek, mint az egyszerű evangélium igazsága. És ez a világ ma olyan sok csillogó szellemi portékát kínál, hogy a hozzá nem értők ezeket az értéktelen szellemi bizsukat nagy áron megveszik, és az evangélium igaz kincsét megvetik.
A minden képtelenséget kínáló Silva-módszer, a rendkívüli sikereket garantáló Darnel-tréning, azok a reklámok, amikbe lépten-nyomon beléütközünk, a jóslásnak és varázslásnak sokféle formája minden csalódás és drága ár ellenére is kelendőbb, mint az egyszerű evangélium. Hiszen a fejlődéselmélet színes feltételezései mellett olyan szürke ez a hitvallás: hiszem, a világot Isten teremtette az Ő hatalmas szavával. Az ufókról szóló izgalmas beszámolók mellett olyan halványnak tűnik az az elgondolás, hogy az egész ufójelenség valószínűleg az ördög játéka, és akik csakugyan találkoztak ilyen lényekkel, azok nem Mars-lakókkal, hanem bukott angyalokkal találkoztak. Ezen a legtöbb ember fölényes megbocsátással vagy gúnnyal elhúzza a száját, ahelyett, hogy gondolkozna rajta. És amikor napjainkban következmények nélkül lehet ennyit bűnözni kicsiknek, nagyoknak és a legnagyobbaknak is, akkor nevetséges dolog, ha valaki Isten ítéletéről beszél, amit nem kerülhet el senki. Hiszen csak azt vesszük komolyan, amit látunk. És azt gondolja a legtöbb ember, hogy csak az a valóság, amit most, azonnal tapasztal. Amikor a fiataljaink most akarják kiélvezni - ahogy ők mondják - az életet, akkor ünneprontás nekik felelősségről beszélni, meg cselekedeteink következményéről vagy üdvösségről és kárhozatról.
És amikor ilyen sok nélkülöző, otthontalan és reménytelen ember él körülöttünk, mint ma, akkor jól gondolja meg valaki, aki az Isten gondviseléséről és igazságosságáról akar mondani bármit is. És amikor az önistenítő ember megmámorosodik a maga képességeitől és teljesítményeitől, akkor ki hiszi el azt, amit Jézus mondott: nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Hogy egyedül az Ő kereszthaláláért mehetünk vissza Istenhez. Hogy egyedül Isten meg nem érdemelt kegyelme biztosít életet az embernek, és minderről egyedül a Szentírásból kaphatunk hiteles információt? Aki ilyeneket hisz és vall, attól könnyen megkérdezik: hol él maga? 1996-ot írunk, és nemsokára az évszámok is kettessel kezdődnek, nemcsak a telefonszámok.
Ott áll a vendégfogadó ajtajában egy poros házaspár, egy mindenórás kismama, meg a tehetetlen férje, és foghegyről elhangzik a két szó: nincs hely. „Nem volt helyük a vendégfogadó háznál.” Testvérek, ez minket is kísért ám! Mert Jézus ma sem mutatós, és akik Jézust valóban a szívükben hordják, akik igazán az Ő követői, azok nem illenek bele ebbe a modern világba. Menjenek innen! Ez a világ nélkülük akarja élni a maga teltház-életét.
Hadd kérdezzem meg: mi a te véleményed erről a nem mutatós Megváltóról? Meg azokról a sokat becsmérelt hívőkről, akik már ismerik Őt, és akik Őt akarták a te közeledbe is vinni? Akik róla beszéltek vagy rá mutattak, sokszor talán úgy, hogy az életük nem volt mindenestől vonzó, de amit mondtak, az igaz volt? Hisszük-e azt, hogy rajtunk is csak ez a vendégfogadó elől elzavart Jézus Krisztus segíthet?
3) Mert, és itt szeretnék még valamit a következményekről szólni, aki ebbe a csapdába belemegy, hogy értse meg mindenki, hogy tele van az életem így is, s nincs hely Jézus számára, és ki hitte volna, hogy ez a poros házaspár hozza a világ Megváltóját, az rendkívüli módon megszegényíti magát. Mert, ha ez a fogadós - és most ez a Bibliától független elképzelés csak - mégis befogadja azon az estén Máriáékat, akkor az ő házában látja meg a napvilágot a világ Megváltója, akkor az ő háza felett áll meg az a csodálatos csillag, akkor ott újságolják el a pásztorok az angyali üzenetet azon az éjszakán, akkor oda érkeznek meg a távoli tudós államférfiak Babilonból, hozva értékes valutát és mesés kincseket a világ Királyának, akkor az ő karavánszerája válik templommá és királyi fogadóteremmé, és a mai napig márványtáblával megjelölt híres kegyhellyé. De hát ki hitte volna, ahogy úgy megnézte magának azt a fiatal párt?
Ki hitte volna, hogy Jézus kopogtat az ajtaján, és hogy ezek a - nem is tudja, milyen jelzőt használjon - emberek hoznák Őt? Így hát csak résnyire nyitotta az ajtót, és hamar becsukta előttük. Nagyon nagy felelősség, testvérek, Jézust elzavarni az ajtónk elől. Kimondhatatlanul vétkezik a gyereke ellen az, aki nem biztosítja, hogy Jézus kerüljön minél előbb az élete középpontjába. Hiszen, ha valaki már fiatalon befogadja Őt, akkor Jézus tanácsolja a pályaválasztás sokféle buktatója között, és a helyén lesz egy életen át. Akkor Jézus átsegíti a párválasztás sokféle nehézségén, és boldog lesz azzal, akit tőle kapott ajándékba. Akkor Jézus megőrzi az ilyen embert, hogy bármi tisztátalan úton kerüljön az életébe, és jó lelkiismerete lesz minden pillanatban. Akkor Jézus erőt ad ahhoz, hogy elfogadja önmagát, az adottságait és a körülményeit, és elégedett lesz minden körülmények között. Mert Jézus magát az életet hozza nekünk. Ő nem új vallást alapított, hanem karácsonykor „már lehozta az életet, mely Istennél volt készített” - ahogy énekeltük, - „hogy ti is véle éljetek, boldogságban örvendjetek.” Mert Jézus Krisztus maga az Élet, és aki Őt elküldi, és akinek az életében az Ő számára nincs hely, az halálra ítélte magát.
Hogyan olvassuk ezt a János evangéliuma elején? Ott a karácsonyi történet leírása helyett János ezt írja: „Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. Az igazi világosság eljött már, mely megvilágosít minden embert. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt. Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Akik azonban befogadták, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Mindazoknak, akik hisznek az Ő nevében.” (Jn 1,4-5; 9-12)
Akik befogadták Őt ... Hogyan lehet Jézust befogadni? Úgy, ahogy bárki mást. Az ember hall róla, lassan bizalom támad a szívében. Egyre jobban megismeri, keresi vele a találkozást, s egyszer csak kitárulkozik előtte, s rábízza magát. El lehet Őt küldeni, mint aki terhünkre van, és már nem fér bele, vagy meg lehet Őt hívni mondjuk egy karácsony este erejéig vagy egy istentisztelet erejéig vendégnek: „jövel Jézus, légy vendégünk,” s reméljük minél előbb távozol, - vagy össze lehet költözni vele. Ez a három fokozat van: menjen innen - ahogy a fogadós mondta; vagy átmeneti időre, egy vacsoravendégnek szívesen látjuk, de nehogy ott maradjon és beleszóljon az életünkbe; vagy pedig rá lehet bízni magunkat egészen, összekötni az életünket vele. Isten azért küldte az Ő egyszülött Fiát erre a világra, hogy így fogadjuk be Őt, és hogy Ő neked is életet adjon.
Ma még Jézus kopogtat a szívünk ajtaján. Elküldhetjük vagy befogadhatjuk. De egyszer mi fogunk kopogtatni az Ő ajtaján, és akkor mit fog Ő nekünk mondani? Mondhatja-e azt, mint jó ismerősöknek, akik együtt töltöttük vele a földi életet: „gyertek én Atyámnak áldottjai, és örököljétek azt az országot, ami számotokra készíttetett a világ magalapítása óta,” vagy azt kell majd mondani: „nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem az ö-rök sötétségre”? Ez itt dől el, ebben az életben. Lehet, hogy ma dől el a számodra. Ez az érettünk emberré lett Isten Fiának a szeretetteljes hívása, ami mozgásba hozhatja az életünket, és akkor átmegyünk a halálból az életbe.
Isten könyörüljön rajtunk, hogy senki ne legyen közöttünk, aki elküldi Őt az ajtaja elől, vagy halogatja az Ő behívását, vagy csak „szőrmentén,” óvatosan, karácsonyi vendégként látja szívesen. Isten segítsen minket, hogy sarkig nyissuk előtte az ajtót, és megkapjuk tőle az életet!