JÖVŐKÉP

Zakariás próféta könyvét kezdtük olvasni bibliaolvasó kalauzunk szerint, és néhány napig most fejezetről-fejezetre ez lesz a napi táplálékunk. Ha Isten segít, ma és vasárnap ennek a könyvnek a legfontosabb gondolatairól lesz majd szó. Ma szeretnék mondani valamit bevezetésképpen, ami azonban mindjárt tartalmilag is érinti a könyv mondanivalóját, aztán ennek a két látomásnak az üzenetét bontjuk majd ki röviden, amit most hallottunk.
I. Zakariás a Babilonból hazatért júdeai foglyoknak és utódainak a prófétája volt. Arra emlékszünk ugye, hogy időszámításunk előtt 586-ban pusztította el Nabukodonozor Jeruzsálemet, fogságba vitte a népet. Isten előre megmondta a próféták által, hogy ez a fogság 70 évig fog tartani. De olyan kegyelmes volt, hogy 50 év múlva Cyrus kiadta az engedélyt: aki akar, visszamehet a lakóhelyére, és építse fel újra a romba döntött országát.
A zsidóknak egy kicsiny csapata felkerekedett és hazament. Sajnos a többség egyelőre még ott maradt. Vagy azért, mert nem engedték azok, akik közvetlenül parancsoltak nekik, vagy azért, mert az adminisztrációnál elakadt a hazaindulás, vagy azért, mert sokan nem is akartak visszamenni. Viszonylag jómódban éltek ott már sokan, és ezt nem cserélték fel a bizonytalannal vagy a nélkülözéssel.
Akik hazamentek, azok mindenekelőtt maguknak építettek házakat, és a házak körül kezdték el művelni a földet. Aztán bele is feledkeztek ebbe, és elmaradt valami, ami pedig több, mint fél évszázadon át éltette őket ott a fogságban, hogy újra felépítjük az Úr házát. Ekkor látott munkához Haggeus próféta, aki megrázó igehirdetésekkel bátorságot öntött a népbe, négy igehirdetését olvashatjuk abban a könyvecskében, ami itt van a Zakariás könyve előtt. Az ő bátorítása nyomán felépült a templom.
Akkor látott munkához Zakariás. Ő tulajdonképpen pap volt, és papi származék. Észre lehet venni rajta Ezékielnek, a papnak a hatását - részletesen leírják mindketten a templomot és a vele kapcsolatos feladatokat. Ugyanakkor Isten prófétává tette őt, és Zakariásnak jelentette ki, hogy mit akar az Ő népével.
Zakariás hét (némelyek szerint nyolc) látomásban elmondja itt, hogy mi Isten terve az Ő népével és az egész világgal. Mi Isten ítéletes és üdvösséget adó terve arra a jövőre nézve, ami felől Izráel népe is teljes bizonytalanságban volt.
Ezek a látomások arról a jövendőről szólnak, amit Isten a próféta által az Ő népe elé rajzolt. Milyen volt Izráel népének a jövőképe akkor? Teljesen sötét. Kevesen mentek haza, meglepődtek, hogy ellenségek közé érkeztek. Körülvette őket a külső ellenség, a pogányok, de kiderült, hogy az otthon maradt zsidók is összekeveredtek a pogányokkal, és mint belső ellenség, ott voltak mindenütt. Irigyen, gyűlölködve nézték azt, hogy ők építkezni kezdtek és munkához láttak. Ők maguk is, akik hazamentek, nem sok értelmét látták az egész erőfeszítésnek. Nem volt folyamatosan megfelelő vezetője a népnek, aki lelkileg is, közösségileg is, politikailag is, gazdaságilag is értelmes, felelős irányítást adott volna. Majdnem az volt a helyzet, hogy ki-ki azt csinált, amit akart. Ki-ki úgy boldogult, néha egymás rovására, ahogy akart - pontosan úgy, mint ma itt nálunk. Éppen a becsületesek, akik előtt volt valami cél, és akikben még élt valamiféle erkölcsi értékrend, azok teljesen sötéten látták a jövőt - nem láttak jövőt a nép előtt.
Mint említettem, lelki visszaesés is jellemezte a népet. A Babilonban töltött évtizedek megmutatták a hatásukat. Sokan hit nélkül mentek haza a szó mindenféle értelmében. Sem az élő Istennel nem volt kapcsolatuk, sem abban nem hittek, hogy érdemes hazamenni és valamit tenni. Sem a jövőben nem hittek - reménytelenség jellemezte az embereket.
Akkor jön Zakariás, és elkezdi hirdetni: nektek Isten jövőt készített. Gyönyörű, szép jövőt. Kicsit a messze távolban van még ennek a gyönyörűsége, most kell érte áldozatot hozni, aztán ki kell várni, amíg Isten ígéretei beteljesednek, de Istennek ígéretei vannak, és azok beteljesednek.
A nép egész szemléletét és belső tartását megpróbálja újra a hitnek a talajára építeni. Meritek-e hinni, hogy Isten igazat mond? Hiszitek-e azt, hogy Ő holnap is Isten lesz? Nemcsak atyáinkat szabadította ki Egyiptomból és hozta át a Vörös-tengeren, íme kiszabadított minket Babilonból is. Most ugyan itt mindent felvert a gaz, és kívül-belül ellenséges indulatokkal kell mérkőzni, de lássatok túl a láthatókon. Vegyétek ugyanolyan komolyan a láthatatlanokat is, magát a láthatatlan Istent, az Ő ígéreteit, az Ő biztatását, amit a prófétákon keresztül mindig adott. Mielőtt elmentünk fogságba, már megmondta, mikor jövünk haza. Megmondta, hogy hazajövünk. Megmondta, hogy folytatódik tovább a történelem, és Ő változatlanul Ura az eseményeknek és Ura az Ő népének. Isten él, Isten Úr, és Isten nagyon szeret bennünket.
Az 1. rész 14. versében megrendítő szerelmi vallomást olvasunk. Azt mondja ott Isten a prófétán keresztül a népnek: szeretem Jeruzsálemet, nagy szeretettel szeretem! Nem elég ez ahhoz, hogy mégiscsak reménykedjék mindennek ellenére a nép?
A Zakariás könyve - ha valaki érti ennek a bonyolult jelképrendszerét - ugyanolyan vigasztaló, bátorító irat, mint a Jelenések könyve. A Jelenések könyvét - a múltkor részletesen beszéltünk erről - az első igazán komoly szervezett keresztyénüldözés idején írta János, - íratta vele Isten Szentlelke. Minden mondata vigasztalás, bátorítás. Föl a fejjel, tartsatok ki Jézus mellett! Még ha emiatt kivégeznek titeket, akkor is jobban jártok, ha vállaljátok a mártírhalált, mintha megtagadjátok Őt és a kárhozatot vállaljátok. Minden mondatával támogatta az ingadozó, minden oldalról megrugdosott és veszélyeztetett keresztyéneket.
Most Zakariás ugyanezt csinálja. Ugyanolyan prófétai képekkel, sajnos nehezen érthető prófétai képekkel, és ugyanúgy a Szentlélek erejével. Fel a fejjel, kitartás! Fogjatok össze, tessék az elkeserítő jelenen túl azt a jövőt is komolyan venni, amit még nem látunk, de amit hihetünk. Ez a jövő a mennyben már készen van. Mi még semmit nem látunk belőle. Itt csak széthúzás van, nyomorúság van, nélkülözés, reménytelenség, egymás kölcsönös elkeserítése. De Isten nekünk szép feladatokat készített. Istennek nagy ígéretei vannak, higgyetek Neki!
Így tartja a lelket vagy így akar lelket önteni az elkeseredett maradékba Zakariás, hogy el ne veszítsék a hitüket és a reménységüket. És hozzáteszi azt, hogy ami szenvedésben pedig most részünk van, arról három dolgot biztosan tudhatunk: Isten erről tud, - nem az Isten háta mögött szenvedünk; Isten ezt a rosszat is javunkra használja fel; Isten ennek véget fog vetni - mégpedig előbb, mint ahogy tönkremegyünk bele. Mert nem engedi, hogy elpusztítson a szenvedés, hanem azzal megtisztítani és megerősíteni akar. Isten tud arról, ami nekünk most rossz. Isten ezt a javunkra használja - minden rossznak célja van az Ő kezében. Már most tudja, hogy mikor vet véget neki. Akik pedig minket kínoznak, azokat keményen megítéli. Ebben egészen bizonyosak lehettek. Erről szólnak ezek a látomások.
Ebben a fejezetben a második és harmadik látomásról olvastunk. Ezeknek a mondanivalóját nézzük meg még röviden.
II. A második arról szól, hogy négy szarvat lát a próféta. Megkérdezi: mik ezek? Erre az angyal - az úgynevezett Angelus interpres, az interpretáló, magyarázó angyal, aki végigkíséri a prófétát, mert ő sem érti a jelképeket, amiket Isten mutat neki. - azt mondja: ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet. Aztán jön négy kovács. Ezek kik és mit akarnak csinálni? Ezek letörik a szarvukat, amellyel megtámadták Júdát és Jeruzsálemet.
A szarv az Ószövetségben mindig a nyers erőszaknak, gyakran a politikai hatalomnak és hatalmaskodásnak a jelképe. Amikor a maga erőfölényével durván nekimegy valaki a másiknak. Amikor nincs tekintettel se Istenre, se emberre. Amikor keresztülgázol mindenkin, aki útjába akad, mert ő el akarja érni a célját, s mindegy, ki fizeti meg az árát, és mi az ára.
Amikor valakinek megnő a szarva, akkor az mindig ezt az ítéletes megállapítást jelenti, hogy elfeledkezett Istenről, emberről, csak magát akarja érvényesíteni mások rovására. A gyengék, a betegek, az idősek, a gyerekek, a kicsik különösen is veszélybe kerülnek, amikor valakinek megnő a szarva.
Nos, azt hiszem, nem kell hosszasan magyarázni, hogy az emberiség, meg mi is mindnyájan személyünkben is mennyit szenvedünk ezektől a szarvaktól. Kezdve attól, hogy kikapják az idős néni kezéből a kis táskáját, amiben az az egy-két ezres van, amiből a következő nyugdíjig még meglett volna, ha nagyon beosztja. - Délvidék, Groznij, Afrika - ahol folyamatos népirtás folyik, ahol az egymás mellett lakóknak nő a szarvuk, és öklelnek vele. Folyik a vér, és tele van a világ özvegyekkel és árvákkal amiatt, hogy sokféleképpen pusztítunk a szarvainkkal. - Hogy aki egy kollégiumban tanulni akar, az nem tud, aki éjszaka aludni akar, nem tud, mert éjjel ott más folyik. Hogy szerelem címén megerőszakolja egyik ember a másikat, mert megnőtt a szarva, és nem számít, ki milyen árat fizet azért, amit ő azonnal el akar érni. Hogy megveri, kicsavarja a kezéből, leüti, agyonüti, következmények nélkül, nem fél semmitől, senkitől. Hosszú ideig semmi bántódása nem is esik amiatt, hogy a szarvaival ökleli azokat, akikre nézve azt mondta Isten: szeresd felebarátodat, mint magadat.
És idetartoznak ennek a rafináltabb módjai is, amikor szándékosan megfertőzi az AIDS-ével a másikat bosszúból valaki, és ez egyre gyakrabb. Amikor kábítószert csempésznek a bélyeg meg a matrica hátuljára, hadd nyalogassák a gyerekek, hátha minél többen rabjai lesznek majd a szenvedélynek azért, hogy valaki még több pénzhez jusson. Amikor részegen megy haza egy család egy tagja - akár naponta - mindegy, hogy ez hogy érinti az otthoniakat, meg hogy a kenyeret itta el, és így tovább ... Nem fogynánk ki a sorból, ha megpróbálnánk azokat az eseteket összegyűjteni, amikor öklelünk a szarvainkkal.
Ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet. És nagyon szétszórták abban az időben, amikor Zakariás prédikált. És otthon is ezek a szarvak öklelték azokat, akik nagy jóhiszeműen otthagytak Babilonban házat, elültetett gyümölcsfát és mindent azért, hogy újra otthont építsenek a régi otthon helyén. Mindenütt szarvakkal találták magukat szemben. Nem véletlen, hogy mindjárt a második látomásban a próféta által Isten azzal vigasztalja a népet, hogy letöri ezeket a szarvakat előbb-utóbb. Egyik sem nő az égig. Egyikkel sem pusztíthat a tulajdonosa vég nélkül. És egyetlen öklelés sem marad büntetés nélkül.
Persze, az áldozatok szeretnék látni a büntetést. Néha szeretnének gyönyörködni is a gonosztevőnek a bűnhődésében. Isten ezt sokszor nem engedi meg, de azt ígéri, hogy a szarvakat letöri. Jönnek a kovácsok, és letördelik ezeket a szarvakat. És mi tudhatjuk, testvérek, hogy miközben egy-egy ilyen szarv még működik, már megszületett az a kovács, aki le fogja törni. Ezt a szarv tulajdonosa a legtöbbször egyáltalán nem is gondolja. Ő önmagával van eltelve olyankor.
Zakariás azt mondja: van Isten az égben, és Ő mindig a kicsinyek, a kiszolgáltatottak, a kárvallottak oldalán áll. Szereti azt is, aki öklel, de az ökleléséért bűnhődnie kell. A kicsinyeket pedig védelmébe veszi, és nem engedi, hogy vég nélkül szenvedjenek. Csak ehhez az kell, hogy bízzanak Őbenne. Legyenek bizonyosak abban, hogy Isten tud arról, hogy őket most éppen öklelik. Isten még ezt is valami módon a javukra használja. Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten jóra gondolta fordítani - mondja József a szenvedései után. És Isten véget vet ennek. Begyógyítja a sebeiket, és dicsőségében részelteti őket.
Ennek a látomásnak a magyarázatát három gyakorlati gondolattal szeretném befejezni.
Az egyik: vigyázzunk, hogy soha ne legyünk szarv, sose gondoljuk azt, hogy a nyers erőszak az az eszköz, amihez most folyamodnunk kell. Jó ügyeket sem lehet rossz eszközökkel, Isten nélküli eszközökkel Isten akarata szerint elérni. Soha ne legyünk az erőszak rabjaivá. Itt olvassuk a következő fejezetben: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel - így szól az Úr. Merjünk ebben bízni.
A másik: mondjunk le arról, hogy mi törjük le azt a szarvat, amelyik belénk öklelt. Istennél rend van, s nem engedi, hogy az törje le. Majd Ő küld kovácsokat. Végső soron Ő töri le mindenkinek a szarvait valaki más által, nem a szenvedő fél által. Magatokért bosszút ne álljatok, hanem hagyjátok az igazán ítélőre - írja Pál apostol.
A harmadik: vegyük komolyan már akkor, amikor még fáj egy-egy szarv okozta seb, hogy Isten már akkor véget vetett szenvedésünknek, és hogy neki gondja van ránk. Nem próbál feljebb, mint elszenvedhetjük. A próbatétellel együtt már a kimenekedést is elkészítette, hogy elszenvedhessük. De ezt akkor mindjárt, amikor a nyakunkba szakad egy újabb csapás, mikor újabb csalódás, veszteség, gyász, nyomorúság ér, merjük komolyan venni, hogy Istennél ennek célja van és vége van. Én már az elején tudhatom, hogy csak addig engedélyezi, amíg az nekem jó. - Ezt nagyon nehéz komolyan venni, de sok felesleges kétségbeeséstől, pániktól, jajveszékeléstől és hadd mondjam ki: istenkáromlástól megőrizne bennünket. Mert aki ezt az elején nem veszi komolyan, az nem veszi komolyan Istent. Az azt gondolja: neki nem lehetséges ebből megszabadulni. Az azt gondolja: Ő nem szeret engem. Az azt gondolja: nem igaz, amit mondott, hogy szeretlek téged nagy szeretettel, vagy azt gondolja: elfeledkezett rólam. Vagy: Isten ma már nem Isten, vagy nem olyan hatalmas, mint eddig volt, - és ezzel minddel gyalázzuk Őt.
Hinni azt jelenti: a bajok kellős közepén vagyok bizonyos abban, hogy Ő Ura az egész helyzetnek. És Ő ezt a szarvat valamikor le fogja törni. Én most azzal vagyok elsősorban elfoglalva: nagyon fáj, ahol belém döftek, de akkor is tudom: Ő Isten, engem szeret, és ebből az egészből valami jót fog kihozni. Ez nagyon fontos. Sok szenvedő emberrel beszélgetek és látom, hogy ég és föld a különbség, ha valaki ezt komolyan veszi mindjárt az elején, s nem csak utólag állapítja meg, hogy így igaz.
III. A másik látomásról rövidebben. Ott arról van szó, hogy egy fiatal férfi mérőszalaggal kiméri Jeruzsálem felépítendő falainak a nyomvonalát, mert ezt a várost be kell keríteni, hogy biztonságban legyen.
Azt mondják a bibliamagyarázók, hogy ez a kép arra utal, hogy a fogságból hazatértek elsősorban magukban bíztak. Vegyük elő az emberi értelmet, erőt, fizikai és szellemi tartalékokat, biztosítsuk be magunkat: segíts magadon, aztán majd talán az Isten is megsegít. Isten azonban mást gondol. Küldi a prófétát, aki leállítja ezt a fiút és azt mondja: nem kell mérni, hagyd abba. Két ok miatt is: az egyik: Jeruzsálem olyan nagy lesz, hogy nem lehet akkora kerítést húzni, hogy bekerítsétek. Nem ekkorka, ahol te most kezdtél méricskélni. Olyan sokan fognak benne lakni és olyan sok állat lesz - az volt a vagyon, a kincs abban az időben -, hogy az elképzelhetetlen. Ezt mondja Isten Zakariáson keresztül akkor, amikor az emberek bekerített kis falvacskákban laktak inkább, mint a kerítetlen fővárosban.
És láttuk Nehémiásnál is, hogyan biztatta a népet: költözzetek be vidékről ide a városba, mert nekünk várost kell csinálnunk Jeruzsálemből. Megértem, hogy ott már van fedél a fejetek felett, legyen itt is, gyertek! Építsük meg és kerítsük be. Nem akartak odaköltözni, féltek. Rossz emlékük volt, mert azt pusztították el leginkább az ellenségek. Nos, akkor azt ígéri Isten: olyan sokan fognak itt lakni, hogy nem lehet bekeríteni.
A másik: szükségtelen bekeríteni. És itt hangzik el egy nagy ígéret: mert én tűzfal leszek körülötte és megvédem őt - ezt mondja az Úr. Isten azt mondja: Önmaga lesz a legbiztosabb védelem az Ő népe körül. Na de itt megint a láthatatlanokat kellene komolyan venni. Azért egy falat mégis csak lát az ember. Megtapogatja, látja, hogy elég széles, elég magas. Biztonságban érzi magát mögötte. De Istent nem látja. Most vagy komolyan vesszük, hogy hitben járunk és nem látásban, vagy akkor Istent kihagytuk az életünkből és gyakorlatilag hit nélkül, Isten nélkül akarunk élni.
Nagyon próbára tette ez azoknak az embereknek a hitét. Hogyhogy az Úr lesz paizs körülöttünk? Pedig jó néhány történetet olvashatunk Isten népének a történelméből, amikor valóban maga Isten védte meg őket. Csak egyre, talán a legismertebbre hadd emlékeztessek.
A Királyok 2. könyve 19. részében van leírva az, amikor Asszíria királya, Szanhérib már körülvette Jeruzsálemet, és már biztos volt, hogy a kiéheztetett, és víz nélkül maradt város elesik, Isten azonban erősítette Ezékiás királyt Ézsaiás prófétán keresztül, és eljött egy reggel, amikor egyrészt a megszálló sereg nagy része eltűnt onnan, elvezényelték máshova, másrészt tele volt a föld halottakkal, valami járvány törhetett ki, a mai napig nem tudjuk, mi volt az oka, a Biblia summásan így mondja: levágott az Úr közülük sok tízezret.
A falai védték meg Jeruzsálemet? Még ha a falai megvédték volna, akkor is éhen meg szomjan halnak a lakói. Az Úr védte meg! Ez nem azt jelenti, hogy adott esetben nem kell nekünk is megtennünk azt, ami szükséges, mert végül is Nehémiás megépítette Jeruzsálem falait, hanem azt jelenti, hogy legalább úgy vagy sokkal jobban kell bíznia a hívő embernek Isten ígéreteiben, jelenlétében, szabadításában, mint amennyire a maga által létrehozott biztonsági eszközökben bízik. A láthatókon túl a láthatatlanokat is komolyan kell venni.
Éppen ezt ígéri itt a végén Isten, amikor azt mondja: Én jelen leszek, és köztetek lakozom. A többi nép, a pogányok is csatlakoznak majd az Úrhoz azon a napon, és az Úr birtokba veszi Júdát mint tulajdonát.
Három nagy ígéret: Isten jelenléte - közöttük lakozik; Isten vonzó ereje - a pogányok is megismerik Őt, hozzá csatlakoznak, hitre jutnak; és újra birtokba veszi Júdát. Lehet Istennel újat kezdeni ilyen lehetetlen körülmények között is, mint amik közé megérkeztek az emberek.
És ha ezt most magunkra alkalmazzuk, azt jelenti, hogy a hívő embernek szabad Isten szüntelen jelenlétében élnie. Ez jelent védettséget is, meg felelősséget is, hogy akkor mindenért felelősséggel tartozom Neki, mert mindent lát, amit csinálok, de biztonságban is vagyok.
Másodszor, hogy abban a nagy kiváltságban részesíti Isten az övéit, hogy a puszta jelenlétük Istenhez vonz másokat, pogányokat, - a misszió -, ami azt jelenti, hogy Hozzá hívok és a megszentelt életemmel Hozzá vonzok másokat.
A harmadik - ami mindennek a feltétele tulajdonképpen -, hogy Isten tulajdonának tekintem magam - ezt nevezi a Biblia szentségnek. Aki szent, az az Isten tulajdona, azt csak Isten használhatja, arra, amire Ő akarja. Nem ugrik ki Isten kezéből, hogy egy kicsikét én most maszekolok, nincs kiszolgáltatva a körülötte levő igényeknek, hogy azért ne üssön el már annyira a gondolkozásom a többitől, mert akkor megszólnak. Isten kezében van, az Ő tulajdona. Csak Ő használja. Ez lesz a szent ember. Az ilyen ember Istenhez vonz másokat, és az ilyen ember szakadatlanul Isten jelenlétében él itt az ellenségek között, a halála óráján és a halála után is. Örökkön örökké.
A zakariási prófécia végső soron a mennyei Jeruzsálemben teljesedik be. Zakariás az a próféta, aki ő maga alig látott valamit az általa hirdetett ígéretek beteljesedéséből. Sőt, több olyan ígéretet mondatott el vele Isten, ami csak a végső időkben, az eszkatonban teljesedik be.
Ami a Jelenések könyve utolsó előtti fejezetében a mennyei Jeruzsálemről van leírva, az a zakariási prófécia végső és tökéletes beteljesedése. Amikor azt mondja az Úr: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ővelük fog lakni, ők pedig a népei lesznek, és maga az Isten lesz velük. És így szólt hozzám: Megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. És elvitt engem és mutatott egy szent várost, a mennyei Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá. Nem láttam abban templomot, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány; a népek (a pogányok) az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik az ő dicsőségüket.” (Jel 21,3, 9, 22-27).
Ez a végső reménysége Isten népének, amelyik sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, de szent megújulásért és békéért eped. Míg látomása egykor dicsőn beteljesül, s a győzedelmes egyház Urával egyesül. (392. ének).