ÉLJ!

Az elmúlt héten sokan olvastuk bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Ezékiel próféta könyvének ezt a megrendítő fejezetét. A próféta itt erőteljes, megrázó képpel szemlélteti, hogy milyenné lett az ember Isten nélkül, hogyan közeledik Isten az ellene fellázadt emberhez, és kikké válhatunk, ha Isten újra szövetségébe fogad minket. Ezt nézzük meg most, ennek a gazdag igének az alapján, milyenek is vagyunk Isten nélkül, kicsoda az az Isten, aki mindennek ellenére szeret minket, és kikké lehetünk, ha engedjük, hogy Ő kezébe vegyen és megajándékozzon mindennel, amivel akar.
Először a képet próbáljuk magunk elé gondolni, mert minden mozzanata önmagáért beszél. Egy csecsemő a nyílt mezőn. Kidobtak egy újszülöttet a mezőre. Az ember hátán végigszalad a hideg, még akkor is, ha ehhez hasonlókról egyre gyakrabban hallunk és olvasunk. Mi lesz ezzel a kisgyerekkel ott a nyílt mezőn? Egészen bizonyos: meghal. Miért nem segít magán? Ez buta kérdés. Hogy segítene egy újszülött magán? Egy újszülött teljesen kiszolgáltatott. Ha nem gondoskodnak róla, akkor elpusztul, ezt biztosra lehet venni. Életképtelen, ha nincs gondozója. Kiszárad, éhen hal, széttépik a vadak, megmásszák a hangyák. Teljesen reménytelen az állapota, ha magára hagyják. Hiába biztatnák, hiába reménykedik valaki: majd csak valahogy túléli. Ezt nem lehet túlélni. Egy mezőre kidobott csecsemő, ha magára hagyják, halálra van ítélve.
És akkor arra jön a király. Meglátja és megrendül a szíve. Megszánja ezt a gyereket. Nem az anyukáját kezdi emlegetni, hanem gondoskodik róla. Kimond egy sorsdöntő szót, ami eldönti ennek a kicsi leánynak a jövőjét. Azt mondja: azt akarom, élj! És ezzel a szolgái gondozásba veszik. Részletesen olvastuk a leírást. Lekezelik a köldökét, megmossák a vértől. Az akkori szokás szerint sóval fertőtlenítik, bepólyálják, táplálják, biztonságba helyezik. A király parancsára gondoskodó kezek megmentik az életét. Mert azt mondta: élj!
Aztán évek telnek el és egy királynak sok mindenre kell figyelnie. Egyszer csak eszébe jut: mi lett a kislánnyal? Megkérdezi, sőt meglátogatja, s elcsodálkozik, milyen szép nagylánnyá serdült. Eszébe jut, hogy még mindig kiszolgáltatott. Mert abban az időben, ha az apja, a férje vagy a legidősebb fia nem gondoskodott egy nőről, akkor az kiszolgáltatott volt. Ő nem tudja, ki az apja, férje nincs, nincsen még legidősebb fia sem, mert ő is még fiatal, nem gondoskodik róla senki.
És itt következik egy lélegzetelállító, hajmeresztő, képtelen mozzanat: a király a palástját kiteríti erre a lányra. Ami azt jelentette: hozzám tartozol. Vállallak, gondoskodom rólad, felelősséget vállalok érted. Ami az enyém, az a tiéd is, aki téged bánt, velem találja magát szembe. Ez hihetetlen. Még az sem hiszi el, aki látja. Hogy jut ilyen eszébe? Egy ilyet ... azt sem tudja, ki az apja, anyja. Azt sem lehet tudni pontosan, mikor született. És mi lesz a hozománya? Megéri?
Ez a prófétai kép azonban éppen ezt akarja élesen szemléltetni: pontosan ezek a szempontok állnak távol Istentől: Megéri? meg: Mit szeret rajta? Azért szereti, mert rászorul a szeretetre. A Biblia sehol nem beszél arról, hogy miért szeret minket Isten. Mindig azt hangsúlyozza: mennyire szeret. Úgy szerette Isten ezt a világot, az ellene fellázadt, vele szemben ellenséges indulatokat tápláló világot, hogy az Ő egyszülött Fiát is odaadta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten akarata mindig az, hogy élj. Az életképtelen, a kiszolgáltatott, a magatehetetlen, a halál várományosa éljen. Ezt akarja Isten. Nem az a szempont: megéri-e, hanem a legnagyobb áldozatra is kész azért, hogy életet ajándékozzon. Nos, így következik be az, hogy szövetséget köt ezzel a leánnyal. Örök szövetségre lép vele. Ez a második szakasz.
A harmadik: elhalmozza minden jóval és széppel. Valóban tejben-vajban fürdeti. Olvastuk a hosszú felsorolást, hogy mivel táplálja, azok akkor a szupereledelek voltak, mibe öltözteti, mivel ékesítette fel. És az a nincstelen, halálra szánt kislány királyné lesz. Beül a király mellett a trónba.
Mit tett érte? Mivel érdemelte ki? Azért kapta, mert megérdemelte? Azért kapta, mert így döntött a király. Azért kapta, mert szerette őt ez a király. Szépségének híre kimegy a népek közé, és mint királyné, a király dicsőségében részesedik.
Testvérek, ez a történet, meg a folytatása is - arra csak röviden szeretnék a végén kitérni - az egész emberiség történetének az összefoglalása. Amikor az ember fellázadt Istene ellen, amikor az első emberpár megvonta bizalmát Istentől, és ennek bizonyságaként megszegte azt az egyetlen tilalmat, amit Isten mondott: arról a bizonyos fáról ne vegyenek, akkor kikerült a mezőre. És amikor Istent elveszítette, az életet veszítette el. Isten maga az élet. A zsoltárban így olvassuk: nálad van az életnek forrása, a te világosságod által látunk világosságot. (Zsolt 36,10).
Az Istentől elszakadt emberrel nem az történt, hogy attól kezdve nem volt vallásos. Nem az történt, hogy valami lényeges összetevője hiányzott az életének, hanem az történt, hogy az életet veszítette el. Halálra ítélte magát. Akinek nincs valóságos és közvetlen kapcsolata az élő Istennel a hit által, az halott. Jézus is így beszél az Ő hallgatóiról, amikor azt mondja: a halottak hallják az Isten igéjét, és akik meghallják, azok élni fognak. Azok feltámadnak. (Jn 5,25).
Pál apostol is ezt írja az efézusiaknak: titeket is életre keltett, akik halottak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben voltatok születésetektől fogva egészen odáig, amíg Jézust befogadtátok. Akkor feltámadtatok, életre keltetek. Elélhet az ember százhúsz évig is úgy, hogy halott, a szó lelki, igazi, egzisztenciális értelmében. Alkothat, könyökölhet, taposhat, győzhet, leverhet bárkit, kitüntethetik - halott. És amikor utolsót dobban a szíve, ezt az álapot csak kiteljesedik és végérvényessé válik. Ez a kárhozat: A végérvényes és kiteljesedett halál. De ennek az előszobájában töltötte el az egész földi életét, ha Isten nélkül élt.
A Biblia tanítása szerint az élet nem valami, hanem egy személy, úgy hívják: Jézus. Ezt mondta Jézus Bethániában annak a két gyászoló asszonynak: „Én vagyok a feltámadás és az élet. És aki hisz énbennem, ha meghal is, él az.” A biológiai halálát megelőzően is csak az él, - a szó lelki, bibliai értelmében - aki hisz Jézusban. Mert a benne élő Jézus az élet. Ez az élet viszont olyan, amin nincs hatalma a biológiai halálnak. Megáll a szívem, és élek tovább. Azt az életet, amit kaptam az Isten Fiában való hitben élem. És ez örök élet. És nem csak idői jelző az örök, hanem minőségi is. Nem halállal kevert élet.
Isten nélkül mi már itt halállal vegyes létben vagyunk. A betegség, a fájdalom, a félelem, a gonoszság, sok minden a halálnak a jegye, és ilyen halállal vegyes életünk van. Akinek az életében ott van Jézus, az él már itt, mégpedig örök életet; az örök életet vagy itt elfogadja valaki Istentől, vagy nem lesz az övé soha. Az nem úgy van, hogy halálomig élek Jézus nélkül, aztán utána esetleg mégis lesz örök életem. Az vagy most az enyém lesz, és akkor, amikor lehunyom a szememet, akkor ez véglegessé válik és kiteljesedik, - vagy nem lesz az enyém soha.
Az Úr Jézus szeret minket annyira, hogy erről világosan beszélt. És az Ő tanítványai, apostolai is világosan írtak eeről. Az idős János apostol azt írja a gyülekezetnek: „fiacskáim, örök életet adott nekünk az Isten, de ez az élet az Ő Fiában, Jézusban van. Akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” És harmadik lehetőség nincs. (Jn 5,11-12).
Benned ott van-e az Isten Fia? Ma este így, ahogy itt vagyunk, melyik táborba tartozunk? Azt mondja János: akié a Fiú, azé az élet. Bizonyos vangy abban, hogy örök életed van? Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Akkor meg halott vagy.
Hálás vagyok Istennek, hogy ennyire szeret minket, hogy nem beszél mellé, nem ködösít, nem mossa össze a dolgokat, élesek a kontúrok. Világosan lehet tudni: hova tartozhatom. Világosan megmutatja az életre vezető utat is.
Az a baj, hogy nem vesszük komolyan a bűnnek ezt a radikális, gyökeres rontását. Aki Isten nélkül él, az halott. Már most a kárhozat fia. És nem vesszük észre ennek a bizonyságait sem, hogy mennyire tehetetlenek vagyunk a jóra. Mennyire vele születik a gyerekeinkkel, unokáinkkal a gonoszság. Senki nem tanította arra, hogy kell rúgni a másikat, hogyan kell hazudni, hogy kell kicsavarni a kezéből. Csinálja magától. Hozza magával. Hallottuk délelőtt: a génjeinkben van ez. Alapvető a romlottságunk. És később meg nem bírunk a romlottságunkkal. Nem tudjuk kiirtani sem magunkból, sem egymásból. Sem fenyítéssel, sem jutalmazással ... semmivel. Próbáljuk valahogy mérsékelni, elviselhetővé tenni, kordában tartani, ellensúlyozni, de megszüntetni nem tudjuk.
Nem tudjuk abbahagyni a természetnek a tönkretételét, nem tudunk leállítani háborúkat. Nem sorolom most. Elég kinyitni akármelyik napilapnak akármelyik számát, hogy tucatnyi illusztrációt lássunk arra nézve, milyen tehetetlenekké váltunk. De a büszke ember dicsekszik a nagy eszével, a nagy tudományával, milyen civilizációt, milyen kultúrát teremtett és közben teszi tönkre magát, egymást, a környezetét. Nem vesszük komolyan, hogy a bűn azt jelenti: Isten nélkül élek. És ez maga a halál.
Nos, ezért nagy dolog az, hogy úgy folytatódik ez a történet, hogy megáll a király a mezőre kidobott csecsemő mellett, és megindul a szíve. Irgalmas lesz. És azt mondja: élj! Isten azt akarja, hogy mindnyájan éljünk. És ha az élet Ő maga, és az él, aki Ővele kapcsolatba kerül, akkor lehetővé kell tennie, hogy visszataláljunk hozzá. És Ő ezt lehetővé tette. Jézus Krisztus az Isten utánunk nyújtott keze, és aki engedi, hogy visszavezesse az Atyához, az egyszer csak megint Isten boldog gyermeke lesz. Aki befogadta Őt, annak hatalmat ad, hogy Isten gyermekévé legyen. Mert addig nem volt az. Addig Isten ellensége volt. De Ő azt akarja: éljünk, és visszafogad bennünket.
Megmossák ezt a gyermeket, gondoskodnak róla. Nem engedi a király, hogy kiszolgáltatott maradjon. Isten is ezt tette. Szövetséget kötött velünk: örök frigyre léptem veled - ezt olvastuk itt. Mit mondott Jézus a kereszthalála előtti estén: e pohár az új szövetség, az én vérem által. Új szövetség nyílt meg előttünk, és visszanyerhetjük mindazt, amit elveszítettünk.
És elhalmozza minden jóval. Mindazzal, ami addig csak az Övé volt. Egy ilyen gyerek nem is álmodhatott arról, hogy egyáltalán beléphet egy királyi trónterembe, hát még ha azt mondták volna: te ott fogsz ülni azon a széken, a király mellett.Viccnek is rossz. És kiderül: nem vicc. Ez valóság lehet. Úgy, ahogy egyik énekünk mondja: igazságod palástját reám kiterjesztetted. Isten kiterjesztette reánk az Ő igazságát, Jézus Krisztus tisztaságát, bűnnélküliségét, minden benne hí-vőnek neki tulajdonítja, és neki adja.
Van a Heidelbergi Káténak egy megrendítően radikális kérdésfelelete. Az lenne igazi, ha megtanulnánk mindnyájan könyv nélkül, de úgy, hogy a szívünkbe is be legyen írva, mert ezt a Biblia tanítja így. „Hogyan leszel igazzá Isten előtt? Egyedül csak a Jézus Krisztusban való igaz hit által, úgy, hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Isten minden parancsa ellen súlyosan vétkeztem, azoknak egyikét sem tartottam meg soha, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszságra, Isten mégis, minden érdemem nélkül, egyedül az Ő ingyen kegyelméből nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha én soha semmi bűnt nem követtem volna el. Sőt, mintha én tanúsítottam volna azt az engedelmességet, amelyet Krisztus érettem tanúsított. De csak úgy tulajdonítja és ajándékozza nekem, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom.”
Amilyen radikális a Bibliának a bűn valóságáról szóló tanítása, olyan radikális a bűnbocsánatról szóló tanítás is. Isten nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus igazságát, szentségét, engedelmességét, és úgy néz rám - ha Jézusban hiszek - mintha soha semmi bűnt nem követtem volna el. Mert Krisztusban lát engem. Ezt a képes helyhatározót nagyon sokszor nem értjük. Pál apostol igen gyakran használja ezt, majdnem hetvenszer fordul elő a leveleiben, hogy a Krisztusban ... Ez azt jelenti, hogy aki hiszi, hogy Jézus haláláért neki Isten bocsánatot ad, az el van rejtve a Krisztusban. És amikor őt nézi Isten, Krisztust látja. Krisztuson keresztül látja az ilyeneket. És így az Ő igazságát és szentségét nekünk tulajdonítja és ajándékozza. És királyi gyermek lesz az ilyen ember.
A Róma 8-ban így írja az apostol: Istennek örökösei és Krisztusnak örököstársai lettünk. Komolyan vesszük mi ezt? Ez a harmadik radikális állítása a Bibliának ezzel kapcsolatban. Amilyen gyökeres rombolást végzett a bűn, és képtelenekké tett minket minden jóra, ami Isten mércéjével jó, olyan tökéletes bocsánatot ad nekünk Isten Jézusban, és olyan valóságosan megajándékoz minket mindazzal, amink nem volt soha, amit csak tőle lehet megkapni ajándékba Jézus érdeméért.
Azért, mert megérdemeltük? Dehogy azért. Talán azért mentette meg ez a király ezt a kislányt, mert feleségül akarta venni? Vajon mi tetszett neki rajta? Mi tetszhetett egy véres, gondozatlan, a halál szélére került szerencsétlen kis csecsemőn? Olyan ostoba kérdések ezek. De annál inkább rámutatnak a szeretet lényegére. Semmi tetszetős nincs benne, semmi érdeke nem fűződik hozzá, azért szereti, mert azt akarja, hogy éljen. Azért szereti, mert szereti. Azért szereti, mert rászorul, hogy megmentsék. Ez az Isten szeretetének a motivációja. Nem érdemlem meg, nem tudom meghálálni, később sem, nem szolgálok rá, nem vagyok különb mint a másik, legfeljebb még elesettebb vagyok, de ebből az következik: még inkább szeret, ha vannak fokozatok az Isten szeretetében. Érdemem nélkül adja. És akkor reám árasztja minden jótéteményét.
Azt mondja Jézus: az én békességemet adom nektek. Amit ez a világ nem tud adni, de nem tud elvenni sem. Az én örömömet adom nektek. Nem úgy, hogy egy kicsit vidámabbak legyetek, hanem hogy olyan öröm legyen a szívetekben, ami a veszteségek idején a gyászban, a megaláztatásban, a csapások között is megmarad. Talán úgy, hogy potyog az ember könnye, és a szívében mégis ott van ez a Krisztusban megtalált, összetörhetetlen, csendes öröm, amelyik ki is csordul belőle, és másoknak is áldás lesz. És ad reménységet, tartást, csüggesztő körülmények között is. És adja önmagát, az egyedüllétnek a nyomorúságában is, és átéli az ember, hogy egyedül sem magányos, mert azt mondta az Úr Jézus: ti az én barátaim vagytok. És az Ő nagy Barátjának a jelenlétében él szüntelenül. És így tovább ... Sorolhatnánk mindazt, ami a fókabőrnek, a lánglisztnek meg az arany karpereceknek felel meg. Mindezekkel csak szemléltetni akarja a próféta, hogy Isten mindenét nekünk adja. Az Ő isteni életét is.
Nem jobb lesz az ilyen ember, mint eddig volt, hanem isteni természet részesévé lesz. (Idézet a Péter leveléből.) Nem ő javul meg egy kicsit, hanem Jézus Krisztus kezdi el a maga életét benne, ilyen magunkfajta emberekben. Azt az életet, ami örök élet, amin nincs hatalma a halálnak. „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az.” Egészen más így reménységgel élni, küszködni, harcolni, reménységgel gyászolni - ha éppen gyászba kerülünk -, és egyszer majd ha minket hív, reménységgel hozzá hazamenni. Ezzel a reménységgel, és ezzel a bizonyossággal.
És mindez azért volt lehetséges, mert egyszer valaki utánunk jött, aki nemcsak megállt és sopánkodott azon, hogy milyen szörnyűségek történnek, hogy csecsemőket kitesznek a nyílt mezőre, és otthagyják őket, hanem ez a valaki engedte, hogy Őt verjék véresre helyettünk, engedte, hogy letépjék a ruháját, engedte, hogy minden ékességétől megfosszák, sőt megöljék, de az Ő halálából lett nekünk gazdagságunk, Isten előtt igazságunk, és igazi örök életünk. Ez volt Jézus. Ezért mondhatja Ő: én vagyok az élet. És ezért nincs élete annak, aki nélküle akar jobb lenni, megoldásokhoz jutni, valahogy az életét helyrepofozni.
Ennyire radikális a Biblia tanítása a bűn rombolásáról, a bűnbocsánat komolyságáról, és arról, hogy Isten az Ő tulajdon életét ajándékozza nekünk Jézus Krisztusban.
A történet folytatását nem olvastam, és most már nem is olvasom, csak azt a mondatot, ami mindjárt ezután következik, ahol abbahagytuk. „De te elbíztad magadat szépségedben, paráznává lettél. Elárasztottad paráznaságoddal minden melletted elmenőt, legyen kedve szerint, mert gyenge a szíved, azt mondja az Úr Isten.” (15,30).
Nem borzasztó? Megmentik az életét, minden érdeme nélkül bekerül ilyen helyzetbe. királyságig viszi, mindene megvan, csodálják és akkor elkezd paráználkodni másokkal. Ez itt a bálványimádásra utal. „Mert gyenge a szíved.”
Mózes jutott eszembe, akiről azt olvassuk a Zsidókhoz írt levélben: inkább választotta az Istennek való engedelmességet és az Isten népével való együtt szenvedést, mint hogy ott maradat volna Egyiptomban a királyi udvarban. „Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király haragjától, mert erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant.” (Zsid 11, 27).
Ezékiel könyvében ezt olvassuk: hűtlen lettél Istenhez, mert gyenge a szíved, itt meg ezt: mindenre képes volt, mert erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant. Mint aki számolt Istennel és számított rá. Mint aki komolyan vette mindazt, amit Isten neki mondott, amit Isten tett. Mint akinek valóságosabbak voltak Isten ígéretei, amiket még nem látott, mint azok a tények, amiket már látott, hogy jobb lenne Egyiptomban, mint elindulni a bizonytalanba.
Milyen a mi szívünk? Gyenge vagy erős? Isten ma este azért hívott ide, hogy erős szívűekké tegyen minket. Mint akik láttuk a láthatatlant. Mint akik komolyan vesszük mindazt, amit Isten mond. Arról is, hogy nélküle elpusztulunk, arról is, hogy Ő nekünk teljes bocsánatot és új életet ad Jézusban, és arról is, hogy ez olyan gazdag élet, ahol nem nekünk kell erőlködnünk, hogy valahogy egyről a kettőre jussunk, hanem ahol Ő visz minket erőről-erőre - ahogy a 84. zsoltárban olvassuk, győzelemről győzelemre.
Ne mondjunk le erről, hanem engedjük, hogy Isten élete belénk áradjon és hatalmasan munkálkodjék bennünk!