A KINCSTÁRNOK ÚTJA

Ma délelőtt ez az ige következett a gyermekeknél, és amikor készültem közéjük, egyre több olyan gondolat jutott eszembe, amiről tudtam, hogy nem nekik kell elmondanom, hanem valamikor jó lenne elmondani a felnőtt gyülekezetben. Ezek közül hadd mondjak most el néhányat.
Sokan jól ismerik ezt a történetet a testvérek közül. Ma három egyszerű kérdésre keressünk választ. Ki is volt ez a főember, akiről itt szó van? Milyen úton indult el? Hova érkezett meg?
Mit tudunk róla, ha szorosan arra hagyatkozunk, amit itt a Szentírás elénk ad? Magas rangú állami tisztviselő volt. Az uralkodó után a második vagy a harmadik lehetett. Tehát szép karriert futott be. Gazdag ember volt, mert másként nem engedhette volna meg magának, hogy egy több hónapig tartó odavissza 4000 kilométeres útra elinduljon, és hogy egy drága könyvtekercset megvásároljon. Megtudjuk róla azt is, hogy művelt ember volt, mert az az Ézsaiás tekercs szinte biztos, hogy az ószövetségi könyv görög nyelvű fordítása volt. Tudott tehát görögül, az akkori világnyelven. És megtudjuk róla a leírásból azt, hogy eunuch volt, mert abban az országban, amelyben ő élt, az volt a szokás, hogy ha az uralkodó nő volt, akkor a közvetlen mellette szolgáló főtisztviselőket ivartalanították.
Szellemileg és anyagilag tehát rendben volt az élete, de volt valami visszavonhatatlan hiányossága, és ez a hiányosság nyilván megterhelte őt. S nem elégítették ki az anyagiak, sem a szellemiek. Nem pótszerekhez folyamodott a hiányát érezve, nem menekült bele semmibe - mint ahogy mi szoktuk vagy a mámorba, vagy a munkába, ez a két leggyakoribb menekülési irányunk. Nem lett öngyilkos sem azért, mert valami jóvátehetetlenül hiányzott az életéből, hanem Istent kezdte keresni.
Minden bizonnyal az ott élő zsidóktól hallhatott ő a láthatatlan, élő Istenről, és mivel, úgy látszik, nem elégítették ki a bálványai sem, azok a szobrocskák, amiket istenként imádtak körülötte sokan, ezért nagy szomjúsággal keresni kezdte Istent. A hiánya Istenhez vitte közel.
Az a tapasztalatom, testvérek, hogy szinte mindnyájunknak hiányzik valami az életünkből, és ez megterheli az embert. Van, aki mindig erről beszél, van, aki az élete igazi nagy hiányairól sose beszél. Vagy csak egy-egy meghitt barátnak, egy-egy olyan pillanatban, amikor a szív mélyén lévő ablakokat is kinyitja az ember.
Ismerek valakit, aki mindig pedagógus szeretett volna lenni, s meg vagyok győződve: nagyon jó tanár lett volna. De nem tanulhatott akkor, amikor annak az ideje volt, aztán később nem lehetett, és ez a hiány végigkísérte az életén. Nem keserítette meg, de azért többször fel-felbukott belőle, hogy mást akart csinálni, mint amire kényszerült.
Ismerek valakit, aki tehetséges volt a szakmájában, és igen szép eredményekkel indult, a szakma csillagának tekintették, aztán úgy alakultak a családi körülményei, hogy egyre több időt és erőt, a végén már majdnem minden idejét és erejét a családra kellett fordítania, ahol becsülettel helytállt, viszont közben tudomásul kellett vennie, hogy így nem fog hozzáadni a szakmához semmit, csak megélhetésnek használja.
Ismerek valakit, aki mindig nagy családot szeretett volna, aztán egy súlyos betegségnek az lett a következménye, hogy nem lehetett gyermeke. Ma is megfordul minden gyerekkocsi meg tipegő apróság után. Egy életen át cipeli valaminek a hiányát.
Ismerek valakit, aki annyira egy volt a hitvesével, és a közös hivatást annyira együtt tudták teljes emberként végezni sokaknak a javára, hogy amikor hirtelen meghalt a párja, úgy érezte magát, mint akit amputáltak. Azóta is így éli az életét.
Sokaknak meg az a hiányuk, hogy soha nem volt társuk, és úgy gondolják, hogy hiába is vágynak utána. Másnak meg éppen az a terhe, hogy olyan a társa, hogy csak terhet jelent a számára, és naponta annak a hiányát kell éreznie, amit nem kap meg a párjától, és amit csak tőle kaphatna meg.
Van, akinek az egészsége rokkant meg úgy, hogy nehéz így az életet folytatnia. Vagy elrontott valamit végzetesen, amit már nem lehet helyrehozni.
Nem tudom, hogy nektek kinek-kinek mi a hiánya, mi az, amit naponta vagy olykor, vagy egyszer-egyszer nagyon érez, és nagyon jó lenne, ha meglenne az életében, de ez az ige ma azt kérdezi tőlünk: mit csinálunk a hiányainkkal? Van, aki egyfolytában lázad miatta, vádolja még Istent is. Van, aki csendes keserűségbe süllyed, és sajnálja magát. Van, aki pótszerekhez folyamodik, és igyekszik ezt - azt betölteni az életének az üres részébe, és újra és újra tapasztalja, hogy az űrt ezek nem töltik ki. S mint ahogy mondtam, van, aki menekül valamibe a hiányai elől, de az sem ad megoldást.
Legyen ez az etióp főember most példa a számunka. Ez a megoldása a hiányoknak: a hiányaimmal együtt odamegyek az élő Istenhez. Ahhoz az Istenhez, akit jószerével még nem is ismer. Hallott róla, hitelt adott ezeknek az információknak, és úgy látja, ez az Isten tudna segíteni. Nem tudja még, hogyan, de amit hallott róla, az bizalmat ébreszt a szívében. És nézzétek meg, milyen egyszerű lépéseket tesz meg, és hogy jut el Istenhez:
Elmegy abba a templomba, amelyikben még soha életében nem volt. Vásárol egy bibliai könyvtekercset, amit soha életében még nem olvasott. Amit nem is nagyon ért, mikor olvasni kezdi, de azért csak olvassa. Ha ezen keresztül lehet megismerni Istent, akkor járjuk ezt az utat. Van annyi alázat benne, a művelt emberben, hogy meghallgatja az egyszerű másiknak a magyarázatát, aki ahhoz jobban ért, mint ő. És Fülöp kibontja előtte annak az érthetetlen textusnak a tartalmát, hogy miféle bárányról van ott szó, amelyik hallgat a nyírója előtt, és ugyanúgy hallgatott ő is. Ki az az ő, miért hallgatott, miért nyírták, és miért nyírták ki? S egyszerre Jézusról van szó, s megvilágosodik előtte mindaz, amit előtte meg utána olvasott. Hallgatja az igemagyarázatot, és hisz annak, aki az igét magyarázza és őt igyekszik Istenhez vezetni. Ebből a hitből azonnal döntés is születik.
Tisztába akarja tenni a múltját, és Jézussal szövetségben újat akar kezdeni. Ezt fejezte ki az, hogy meg akart keresztelkedni, mégpedig sürgősen, azonnal. Ezt nem érdemes halogatni. Most már minden világos, egyértelmű. Tudom, hogy ki hiányzott az életemből, és ha így lehet Ővele kapcsolatba kerülni, és Ő hajlandó egy ilyen magafajtával is együtt élni, akkor ő ennek a Jézusnak a társaságát keresi. Mi gátol, hogy megkeresztelkedjem? Azt mondja: semmi akadály bennem nincs. Van-e ennek valami külső akadálya?
Milyen egyszerű lépések! Elmenni egy templomba, ahova addig nem jártam, elővenni a Bibliát, amit addig nem olvastam. Nem állni meg ott, hogy nem értem, hanem engedni, hogy valaki megmagyarázza. Ha az szeretettel és hittel magyarázza, higgyek neki és kezdjem el csinálni, ami ebből következik. S már nem vagyok egyedül, hatalmas szövetségesem van: az a Krisztus, aki tudott olyan szelíd lenni, mint a bárány a nyírója előtt, de aki ennek a világmindenségnek az Ura, mert néki adatott minden hatalom mennyen és földön. Ide segítették el őt a hiányai. Mert a hiánya Istenhez vitte közelebb, és először az ismeretlen, aztán félig-meddig homályosan megismert Istent szerette volna egyre jobban megismerni, és eljutott egészen Jézus Krisztushoz.
Az Ézsaiás könyvéből jutott eszembe néhány mondat, amelyik pontosan arról szól, hogy a hiányainkat, szomjúságunkat, lelki éhségünket hogyan lehet egyedül eredményesen kielégíteni. Isten mondja itt népének a prófétán keresztül: „Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok engem, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.” (Ézs 55,1-3)
Ő éppen a szomjazókat és az éhezőket hívja magához, és ezt most a szó mindenféle értelmében értjük. Itt is a szó többféle értelmében hangzik ez a prófécia. Isten azt mondja: Jöjjetek énhozzám. Nagy árat fizettek olyasmiért, ami aztán nem elégít meg. Ez a világ kínál pótszereket, valláspótlékokat, sokféle hazugságot és féligazságot. Ti mentek, kifizetitek a sok ezer forintot a mindenféle tanfolyamért. Elvégzitek a tréningeket, beveszitek a maszlagokat, és minden marad a régiben, sőt még rosszabb lesz. Még nagyobb lesz a hiány, és még jobban gyötör benneteket.
Azt mondja Isten: gyertek énhozzám! Ő ajándékként adja. Akinek nincs pénze, az is jöjjön, nem kell éhen-szomjan vesznie. Isten ismeri a gyötrő szomjúságunkat, és egyedül Ő tudja megelégíteni. Mindaz, amit Jézus értünk tett, és itt a földön tanított, erről beszél, hogy Ő pontosan azt kínálja nekünk, ami nélkül szűkölködünk, aminek a hiánya miatt szenvedünk. És ez nem pótszer, ez valóban enyhíti a szomjúságot és megelégíti az éhezőt. Itt most nyilván már a lelkiekről van szó.
Ez az első, amit megtanulhatunk ettől az embertől. Kit mi gyötör, ki mi nélkül szűkölködik: Forduljon oda ma bizalommal Istenhez, Ő ma is ugyanolyan, mint abban az időben volt, amiből ez a történet származik.
A másik, amit érdemes megfigyelnünk: Milyen úton indult el ez az etióp főember? Olyan úton, amelyik tele volt akadállyal. Nem kell nagyon képzelődnünk. Maradjunk a leírásnál. Gondoljunk bele, hogy mennyire nem lehetett egyszerű az indulása sem. El akar indulni egy 2000 kilométerre levő templomba. Miért nem jók neki az otthoni templomok, az otthoni szentélyek? Van ott isten bőven, válogasson közülük. Válassza ki valamelyik szimpatikusat. Miért kell neki az az ismeretlen, és ráadásul még láthatatlan Isten is, akiről hallott? Ki tudja, igaz-e, amit mondtak róla. Messziről jött ember azt mond, amit akar. 2000 kilométer egy akkori közlekedési eszközzel! Mennyi ideig fog az tartani? Mennyi veszedelem leselkedik rá? Napszúrást kap útközben, nem méltó az egy ilyen magas tisztségben levő államférfihoz. És mit megy ott keresni? És fog találni?
Nyilván apelláltak az ő értelmességére is. Nem lehetett könnyű azt mondani: elég, indulok! De ő így határozott, és ezt az akadályt legyőzte.
Amikor megérkezik nagy sokára, hosszú döcögés után a jeruzsálemi templomba, nem engedik be. A pogányoknak ugyan volt ott udvaruk, de a Mózes 5. könyve megtiltja, hogy bárki belépjen a templom területére, akinek a teste, főleg - így van ott szó szerint - a szeméremteste meg van csonkítva. Nem mehet be a templomba. Hát micsoda fogadtatás ez? Ekkora utat megtesz, és nem akárki ő - ilyenek szoktak eszünkbe jutni az ilyen akadályok előtt.
Nem tudjuk, hogy végül is meddig juthatott be, de azt tudjuk, hogy valahogy kerített egy bibliai könyvtekercset. Az sem volt ám könnyű abban az időben, nem úgy árulták, mint itt az iratterjesztésben a Bibliát. Kezébe veszi, idegen nyelven van írva, idegenek a gondolatai, az egésznek a szellemisége idegen attól, amiben ő felnőtt és amihez hozzászokott. De gyötri magát és kezdi olvasni. Nem érti. Újra olvassa. Áhítozik valaki után, aki megmagyarázná. Adódik valaki. Jaj, de nagyszerű! Végre valami jó is ezen a nehéz, göröngyös úton. Egy ilyen kedves ember, mint ez a Fülöp, aki ráadásul hozzáértően magyarázza, és nem kioktatja. Nem valahonnan felülről. Odaül mellé, és ott kezdi el, ahol ő elakadt. S mondja neki kedvesen, és olyan világos az egész.
Kezd kiderülni, kinyílni előtte az ige. Azonnal dönt is. Azonnal meg akar keresztelkedni. Erre egy újabb akadály. Azt mondja Fülöp: hohó, az nem olyan egyszerű. Hogy gondolod, hogy csak úgy ... Itt van a víz és mi gátol? Nemcsak víz kell a keresztséghez. Mi kell még? Hit. Ha teljes szívedből hiszel, akkor igen ... Hit? Mi az? Mit kell hinni? Mi az, hogy teljes szívből? Megint egy csomó akadály. De aztán átsegíti őt Isten ezen is, és elmondja ezt a gyönyörűséges hitvallást: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”
Megkeresztelkedik. Egy új szakasz kezdődik az életében. Új szövetségese van, az élő Jézus Krisztus. Most már tudja, ki az a bárány. De jó lesz ezzel a tapasztalt jó baráttal útitárssal továbbmenni az úton. Aztán egyszer csak körülnéz, és egyedül találja magát az út közepén. Hova ment a tapasztalt útitárs? Az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. Most mi lesz itt egyedül? Hát hazamegy és majd másoknak is bizonyságot tesz. És Isten Lelke fogja őt belülről irányítani és támogatni, és nem támaszkodhat emberre. Ezt is meg kell tanulnia.
Nagyon sok akadályon kellett keresztülverekednie magát, pontosabban, aki figyeli a történetet elejétől a végéig, az látja, hogy egy hatalmas kéz vitte őt akadályról akadályra. A mindenható Isten gondoskodott arról, hogy tudja venni az akadályokat, hogy átlépjen mindegyiken. Isten gondoskodott arról, hogy vissza ne hőköljön, hogy kapjon segítséget és segítőket, mert aki ilyen nagyon keresi Istent, az bizonyos lehet abban, hogy Isten előbb elkezdte őt keresni. És egészen bizonyos, hogy találkozni fognak.
Hadd olvassak még egy idézetet az Ószövetségből. Jer. 29. részében olvashatjuk ezt, milyen kedvesen és határozottan, bátorítólag ígéri Isten, hogy azok, akik Őt őszintén, állhatatosan keresik és nem riadnak vissza az akadályoktól, azok biztos, hogy megtalálják. Többet fognak találni, mint amit reméltek. Így olvashatjuk ezt a Szentírásban: „Ha segítségül hívtok - ezt mondja az Úr -, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem - így szól az Úr Isten.”
Olyan sok akadály gördül sokszor mi elénk is, amikor Istent keressük, amikor a hiányaink pótlását keressük, amikor az Ő igéjébe kapaszkodva elindulunk, sokszor tétova léptekkel, kételkedéssel vegyes hittel. Boldog az az ember, aki nem ijed meg ezektől az akadályoktól.
Talán ott kezdődik: mi is bevetődünk egy templomba vagy elmegyünk vágyakozva egy templomba, és ott éppen egy kicsit talán szürkébb, unalmasabb prédikáció hangzik. Vagy nem elég figyelmesek és kedvesek hozzánk azok, akikről úgy tűnik, bennfentesek. Elég baj, szégyelljék magukat. Sokkal több szeretettel kellene fogadniuk a keresőt, de hát őbennük is vannak hibák.
Vagy úgy érzi valaki: teljesíthetetlen az, amit hallott. Egyelőre azt gondolja: neki kell teljesítenie. Még nem ismeri, milyen az, hogy Isten Lelke belülről adja a lendületet és adja az erőt. Vagy beleütközik valami előírásba: ez a feltétele annak, hogy ilyen vagy olyan légy. Pedig nem az a feltétele. Isten szeretete vonzza őt és más feltételekről van szó. De aki komolyan keresi őt és valóban tőle várja hiányainak a kielégülését, az egészen bizonyos, hogy meg fogja találni.
Itt most minket arra biztat Isten igéje, amit egyik énekünk így mond: keresztül minden gáton, hű Mesterünk után. Vagy amit így olvasunk a Zsidókhoz írt levélben: „Félretéve minden akadályt és behálózó bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret, nézvén Jézusra.”
Ez az etióp pénzügyminiszter mindenre kész volt azért, hogy Istenhez odataláljon. Még arra is, hogy bűnvallást tegyen. Ez abból derül ki, hogy kész volt megkeresztelkedni. A keresztség akkor a bűnbánat keresztsége volt. Aki megkeresztelkedett, az a nyilvánosság előtt arról tett bizonyságot, hogy magát bűnösnek tartja, tudja, hogy nem tudja önmagát megtisztítani, rászorul Isten bűnbocsátó kegyelmére, és jön alázatosan kérni és elfogadni ezt a kegyelmet. Mindezt a nyilvánosság előtt. Aki akkor megkeresztelkedett, az nem abban volt bizonyos, hogy ő mégis becsületesebb, mint a másik, hogy ő alapjában véve jó ember, - ez a bűnbánatnak és a bűnvallásnak a mozzanata volt. Még erre is kész.
Mire vagyunk készek azért, hogy valóban odataláljunk Istenhez? Még a bűnvallásra is?
És a harmadik kérdés, amire választ kapunk: Hova érkezett meg?
Az a meglepő, hogy elindult Izráelnek számára félig-meddig ismeretlen Istenét keresni, s találkozott az úton Jézussal. Nem Jézust kereste, Istent akarta megtalálni. Igen ám, de senki sem mehet az Atyához, csak Jézus által. Jézus mintegy elé jött az úton az igében, meg az igehirdető Fülöpben, akit a Szentlélek küldött oda, és a Szentlélek megvilágosította ennek az etióp főembernek a gondolatait, és kinyitotta a szívét, Így ismerte meg igazán Istent, hogy megismerte Jézust. Kiderül, hogy Jézusról szól a Biblia, még az Ószövetség is. Jézusról szól minden igazi igehirdetés, mert Jézus az, aki az életünk hiányait ki tudja elégíteni. Nélküle minden csak pótszer, amit öntözgethetünk oda, ahol űr van, de az űrt egyedül Ő tudja kitölteni úgy, hogy abból békesség, öröm lesz, és ebből még másoknak is jut.
Milyen megoldást talált ő ezen az úton? Mi változott meg az életében? Tulajdonképpen ugyanúgy megy haza, ahogy elindult és ahogy Jeruzsálembe megérkezett. Ugyanolyan a bőre színe, ugyanúgy ivartalan marad, ugyanaz maradt a neve, a családi állapota, még csak egy hűséges társat, jó barátot sem kapott, pedig már azt hitte, hogy lesz Fülöp személyében, és amikor hazaérkezik, a környezete is ugyanaz, mint volt, talán még csípősebb megjegyzésekkel kísérik életének a nagy változását.
Mi változott meg? Van itt egy szó, ennek a leírásnak az utolsó szava, amelyik arra utal, hogy valami nagy változás azért történt. Jelképesen így mondhatnánk: megváltozott a szeme, a tekintete. Ragyog a szeme. „Továbbment az ő útján örömmel.” Nyilván azért jegyzi meg az ige ezt, mert odafelé nem ez volt a jellemző rá, hogy örömmel ment. Innentől kezdve örömmel ment.
Noha ilyen sok akadállyal találkozott, noha egyedül maradt ott az út közepén, noha sok minden másként alakult, mint ahogy elképzelte, a szívében valami addig elképzelhetetlen öröm vett lakozást. És ez az öröm kicsordult a száján is, mert amivel tele van a szív, az jön ki az ember száján: a szív teljességéből szól a száj - mondta Jézus. És nyilván örömhírként továbbjutott másokhoz is.
Nem ismerjük egészen pontosan az etióp kopt egyháznak az eredetét, de a 2. századból már vannak olyan dokumentumok, hogy ott keresztyének voltak. Hogy jutott el a Jézusról szóló evangélium Afrikába? Valószínű, hogy az első misszionárius ez az etióp főember lehetett. Mert akit Jézus megszabadít és megtölti a szívét örömmel, az a szabadulásnak az öröméről másoknak is szívesen beszél, sőt azon keresztül maga a feltámadott Jézus mások életében is munkálkodik.
És mi lett a problémáival, amiket az elején soroltunk? Lehet, hogy azok megmaradtak, nem biztos, hogy minden probléma megoldódik vagy azonnal megoldódik, amikor egy ember Jézus Krisztussal összeköti az életét. Nem biztos, hogy mindjárt társat talál az, aki magányos. Vagy meggyógyul egy betegségből az, aki egészségre vágyik. Vagy nagyobb lakásba költözhet hamarosan. Vagy jobb munkát kap. Vagy sikeresebb lesz az élete. Vagy kellemesebbek lesznek a szomszédai. Lehet, hogy a problémák mind maradnak vagy egy része valószínűleg megmarad. De egészen másként hordozza ezeket a terheket a Jézussal találkozott ember. Már Jézussal hordozza. Így nemcsak megoszlik a teher, hanem boldogan tapasztalja: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Még az is lehet, hogy az ilyen ember is sír néha ezután is, mert valami annyira fáj neki. Mert valaminek a hiánya újra ránehezedik. Mert nagyon bántották, talán éppen Jézus miatt, hogy vele kötötte össze az életét. De ha sír is, Jézusnak sírja ki magát.
Valaki egyszer így mondta: a hívő is sokszor sír, de másképp sír, mint hitetlen korában. És ez a másként azt jelenti, hogy nem kétségbeesetten, nem keserűen, nem reménytelenül, nem másokat vádolva, nem úgy, mint azelőtt, hanem úgy, mint akinek a szívét akkor is betölti ez az öröm, amikor éppen a könnyei potyognak. Még a gyászában is betölti. Ezt magamon tapasztaltam, amikor az édesanyám meghalt. Lehet, hogy néha elered az ember könnye, de a szívében akkor is ott van az a Krisztusban megtalált, csendes, elvehetetlen öröm, ami aztán előbb-utóbb az arcán is megjelenik, és a cselekedeteiben is megmutatkozik.
Ezt kapta ajándékba Jézussal együtt ez a főember, és ezt kínálja nekünk is a mi Urunk. A szomjúságunk, a hiányaink hova visznek bennünket? Vigyenek közelebb Istenhez! Ha akadályokkal találkozunk az úton, megijedünk - vagy átlépünk rajtuk, mert olyan fontos nekünk, hogy megtaláljuk Istent? Lépjünk át azokon, és akkor találkozni fogunk az élő Krisztussal, aki hozzánk is olyan kedvesen szól, mint ahogy itt ehhez a főemberhez szólt Fülöpön keresztül, aki elsegít oda, hogy meglássuk a bűneinket, és eljussunk a bűnbocsánatra. Aki békességet, új kezdést ad, akivel összeköthetjük az életünket, aki önmagát adja, hiszen arról szólt ez az ézsaiási idézet is, hogy önmagát adta érettünk, mint egy áldozati bárány. Lehet, hogy emberileg egyedül marad valaki, legalábbis egy időre, aztán majd talál testvéreket és lesz közössége, de akkor is örömmel megy tovább az ő útján, mert belül történt valami nagy változás.
Olyan nagy lehetőség, hogy akár itt most bármelyikünk elsorolhatja hiányait Istennek, kinyithatja a szívét, és engedheti, hogy azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar minket. Talán éppen a mi Urunk Jézus Krisztussal és benne ezzel az örömmel, amelyikből jut majd másoknak is.