JÉZUSRA VÁRVA

Van néhány nehezebben érthető részlet ebben a ma olvasott igeszakaszunkban. Amennyire tudom, szeretném azokat megvilágítani, és aztán Jézus tanításából egyetlen gondolatot kiemelni és hangsúlyozni.
Tulajdonképpen két kérdést intéznek itt Jézushoz az Ő második eljövetelével kapcsolatban, és arra válaszol. Azután pedig válaszol egy fel nem tett kérdésre.
1) Mikor jön el az Isten országa? Mivel Jézus értette, mire gondolnak, hogy bizonyos történelmi vagy természeti jelenségekből akarnak arra következtetni, hogy most már hamarosan eljön, ezért mondja: nem lehet azt emberi előjelekből kikövetkeztetni. Az Isten országa közöttetek van. Ezt a kifejezést így is szokták fordítani: tibennetek van. Mind a kettőt jelenti. Ebben az összefüggésben valószínűbb az, ahogy itt olvastuk az új fordításban: közöttetek van.
Mit jelent ez, hogy közöttetek van? Azt jelenti, hogy Jézus önmagára gondolt. Ez nyilvánvaló más hasonló kijelentéseiből is. Nem azt kell találgatniuk a farizeusoknak, - mert ezt ők kérdezték Jézustól - hogy miből lehet majd következtetni arra, hogy valamikor eljön Isten országa, hanem be kell lépniük az Isten országába.
A múltkor láttuk, hogy Isten országa kifejezés azt jelenti: Isten királyi uralma. Tehát az, hogy Isten mint ténylegesen uralkodó személy, a maga hatalmát gyakorolja. Aki ezt komolyan veszi, az belépett az Isten országába. Aki elkezd engedelmeskedni a Krisztus királynak, az az Isten országának a tagja. Itt nem spekulálni kell, hogy mikor jön el, hanem azt kellene már észrevenniük, hogy itt van, és be kellene oda lépni. Nem az Isten országán kívül találgatni, hogy milyen jelekből lehet majd következtetni, hanem amíg arra lehetőségük van, belépni az Isten országába.
Ki lép be? Az, aki hiszi és vallja, hogy Jézus a Krisztus. Aki elismeri, hogy Jézus az Isten Messiása, hogy nem csupán tanító, nemcsak próféta - mint ahogy ma is sok pogány vallás állítja -, hanem Ő Isten, Isten Fia, öröktől fogva mindörökké az Atyával egyenlő Isten, nem kisebb, nem félisten, hanem Isten - ez egyébként az üdvösség feltétele is (Jn levele), - az belépett Isten országába. Aki elismeri maga fölött királynak a Királyt, az az Ő országába tartozik, és az élvezheti ennek az országnak a védelmét. Az élhet ennek az országnak az adottságaival, a lehetőségeivel. Azt védik ennek az országnak a törvényei, de egyben kötelezik is. Senkit sem tesznek be erőszakkal ide, ide szabad belépni. Jézus az ajtó, aki hiszi és komolyan veszi, hogy Ő az Isten Fia, és Ő nyitotta ki előttünk az Isten országát, s elkezd neki engedelmeskedni, az az Isten országának a tagja.
Tulajdonképpen éles, tömör ténymegállapítás, és ugyanakkor határozott felszólítás ez Jézus ajkán: az Isten országa közöttetek van. Egyben arra is utal, hogy az Isten országa nem látható világbirodalom vagy hatalomként jelenik meg ezen a földön, hanem annak lelki, láthatatlan, spirituális karaktere van, ezért szükséges hozzá a hit. Jézus elmondta magáról, kicsoda. Aki ezt hiszi és annak megfelelően él, az az Isten országának a tagja lett. Aki ezt nem hiszi, az láthat akármilyen jeleket, és űzheti, fűzheti a gondolatait, hogy akkor mikor jön el az Isten országa, kívül marad rajta. Ez Jézus válaszának a lényege.
Úgy gondolom, ez komoly figyelmeztetés számunkra is. Mindig hajlamos az ember a spekulációra, és az ördög felhasználja a spekulációt a döntés elhalasztására. Amíg spekulálok, hogy ez hogy lehet, hogy nem lehet, mi képzelhető el, mi nem, addig biztos, hogy kívül maradok az Istennel való közösségen, és úgy, spekulálva fogok elkárhozni.
Jézus azt mondja: lépj be! Előlegezd a bizalmat Istennek, higgyél annak, amit Ő mond, aztán majd megkapod a választ azokra a kérdésekre, amikre spekuláció útján úgy sem fogsz érvényes, érdemi feleletet kapni soha.
Ez a válasza Jézusnak arra, hogy mikor. Az Ő második eljövetelének dátumát ma is sokan találgatják. Ő azt mondja: nem találgatni kell, hanem hinni. Mégpedig annak hinni, amit Ő magáról mondott, amit Ő nekünk ígért, és elkezdeni engedelmeskedni neki. Akkor valaki belépett az Isten országába.
2) Hogyan jön el? Honnan lehet megtudni? Erre Jézus néhány fontos szempontra hívja fel a figyelmet. Azt mondja: mielőtt eljön, sokan megpróbálják félrevezetni, megtéveszteni az embereket. „Ha azt mondják majd nektek: Íme, itt, vagy íme, ott van, ne menjetek oda, és ne fussatok utána!”
Ezt ma is mondják már sokan. Több mint száz olyan ember él a föld kerekségén, aki messiásnak állítja magát. Az egyikük nemrégen járt Magyarországon is, és a Vigadóban népes sokaságnak tartott előadást: ő a messiás. Elismeri, hogy Jézus is messiás volt, de Jézus csak a földi életre nézve tudott megváltani minket, ő az, aki az örök életre nézve is megvált. Durva istenkáromlás ez, és a szektának mégis vannak hívei itt Magyarországon is. Hisszük-e azt, hogy egyedül Jézus a Messiás? Ő az, aki a földi életre is, meg az örök életre nézve is teljes, tökéletes, semmilyen kiegészítésre nem szoruló váltságot szerzett az Ő vére által? Mert Ő ténylegesen meghalt helyettünk a keresztfán. Senki más nem halt meg a bűneinkért, egyedül a názáreti Jézus. A hamis tanítóknak, akik majd az Ő második eljövetelét közvetlenül megelőzően is fognak ilyeneket mondani, ne higgyünk!
A másik, amit mond: feltűnően jön majd el. Ahogy a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, nem lehet észre nem venni, ugyanolyan feltűnő lesz az Ő eljövetele is. Az nagy esemény lesz. Kozmikus nagy esemény, nem maradnak ki belőle a tanítványai sem - mert ezt már a tanítványok kérdésére válaszként mondja.
Azután azt mondja: meglepő és váratlan lesz az Ő eljövetele. Ugyanúgy, mint a Noé napjaiban, amikor az emberek ettek, ittak, férjhez mentek, házasodtak, s egyszer csak váratlanul elkezdődött az özönvíz, s akkor már nem lehetett menekülni. Vagy mint a Lót napjaiban, amikor Sodoma élte a maga életét, a maga bűnös, gonosz életét, és mihelyt Lót kilépett a városból, Isten elpusztította tűzzel azt a várost.
Tehát meglepő és váratlan lesz. Ezért kell nagyon vigyázni, - fűzi hozzá Jézus - hogy ne érjen készületlenül minket. Mindenképpen váratlanul jelenik meg, csak ne találjon készületlenül.
Megemlíti: akkor történik a nagy szétválasztás. Több példával szemlélteti ezt. Este lefekszik a család nyugodtan, s reggel a család hívő tagjainak hűlt helyük lesz. Az egyiket magához ragadja, a másik ott hagyatik. Ketten dolgoznak a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Jelentheti ez egyszerűen csak azt is, hogy az egyik, aki már belépett az Isten országába - vagyis hitt Jézusban -, az üdvözül, a másik nem üdvözül. Lehet ez utalás arra is, - amit némely keresztyén csoportok szeretnek nagyon kiszínezni és túlhangsúlyozni, és amit elragadtatásnak neveznek, hogy Jézus az utolsó nagy ítélet előtt magához veszi az övéit. Feltámadnak először azok, akik benne hittek és úgy haltak meg, azok pedig, akik akkor élnek a földön, egy szempillantás alatt átváltoznak és dicsőséges testet kapnak, ezeket magához veszi - lehet, hogy ez erre való utalás, - a többiek ítélete pedig valamivel ezután következik.
Az utolsó mondat az, amit a legtöbben szoktak félreérteni és mindenféleképpen magyarázni, hogy ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is. Ez egész egyszerűen azt jelenti: Jézus visszajövetele olyan gyorsan és biztosan következik majd be, amilyen gyorsan lecsap a dögevő keselyű a dögre - Károli ezt a kifejezést használja. Meglátja fentről a magasból is, hogy lent van egy elhullott állat, célba veszi, és nem mellé, hanem pontosan oda letalál, mint egy kő zuhan oda, és elkezdi enni. Egyszerűen erről van szó: olyan gyorsan és olyan biztosan. Többször említi ezt a madarat az Ószövetség is; minden esetben a gyorsaságát és a biztosságát hangsúlyozza. Egyébként ez egy közmondás volt, amit itt Jézus idéz. Ahol a dög, oda gyűlnek a saskeselyűk. Nem mellé, hanem pontosan oda. Jézus biztosan vissza fog jönni, és gyorsan.
Ez az Ő válasza arra, hogy mikor és hogyan jön vissza.
3) Beszél még valamiről, amit nem kérdeztek tőle, de amit Ő fontosabbnak tart, mint ezeket a kíváncsiskodó és sokszor öncélú kérdéseket, hogy mikor, meg hogyan. Jézus arról beszél, hogy mi hogyan viselkedjünk, mivelhogy Ő bizonyosan, váratlanul, gyorsan vissza fog jönni. Mi hogyan viselkedjünk?
Ne jeleket akarjunk gyűjteni, amikből következtetünk, hanem most készüljünk fel rá. Amikor Jézus ószövetségi részleteket idéz, annak mindig különös jelentősége van. Ott valamit nagyon hangsúlyossá akar tenni, és az Ő csodálatos pedagógiájával szemlélteti.
Gondoljunk arra, amikor Nikodé-mussal beszélget, és Izráel pusztai vándorlásának a történetéből váratlanul felemlíti az érckígyónak a példáját. Ahogy a kígyót Mózes felemelte a pusztában, úgy fogják Jézust is egy póznára felszegelni, és ahogy akkor az mentette meg az izráelitákat a mérges kígyók, a sivatagi viperák harapásától, hogy felnéztek az érckígyóra, úgy az menekül meg a bűn miatt bekövetkező kárhozattól, aki hittel Jézusra néz.
Nos, itt is említ ilyet, mégpedig két példát is. Ez azt jelenti, hogy duplán akar hangsúlyozni valamit. Ahogy a Noé napjaiban volt - olvassuk, - ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, nem ügyeltek semmire, egyszer csak elkezdett esni az eső, és nem hagyta abba negyven napig. Mindnyájan elpusztultak. Ahogy a Lót napjaiban volt Sodomában: ültettek, adtak, vettek, üzleteltek, és nem hitték el, hogy jön az ítélet, egyszer csak bekövetkezett az ítélet, s ott égtek mindnyájan. Elpusztult az egész város.
Úgy lesz az Ő eljövetelekor is. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ha valaki csak e világi dolgokkal foglalkozik és egészen belemerül azokba, azt biztos, hogy készületlenül találja Jézus eljövetele. Aki csak e világi dolgaira ügyel: eszik, iszik, házasodik, üzletel stb. és nem gondol arra, hogy amit Ő megígért, az bekövetkezik, amiről Ő beszélt az igaz, nem lát túl a hétköznapja, mindennapja megszokott gondjain, tennivalóin, dolgain, azt készületlenül fogja találni.
Ez nem azt jelenti, hogy a Krisztus eljövetelére hittel és tudatosan készülő ember elhanyagolja az e világi dolgait. Itt arról van szó, hogy nem csak azokkal foglalkozik. Megvan annak a helye is az életében. Nem az tölt ki minden helyet, hanem megvan a lelkieknek a helye is. Megvan a tudatos készülődésnek a helye is. Csak három igét hadd idézzek, ami nagyon jól szemlélteti ezt.
Pál apostol azt írja: a mi országunk a mennyekben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki majd eljön, és elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá. És ezt írja úgy, hogy előtte és utána is kiderül: pontosan látja, itt mik a feladatai, és végzi azokat a feladatokat. Őreá lehet számítani. Számíthatnak a barátai, mindenki, aki bármit vár tőle. Itt van két lábbal ezen a földön, de ugyanakkor tudja, hogy egy másik állampolgársága is van. Ő otthon van a mennyben is. Neki kettős állampolgársága van. Most még itt él, de bármelyik pillanatban kész odamenni, és tudja, hova megy, ha meghal vagy kivégzik. Éppen arról is ír ebben a levélben, hogy lehet, kivégzik. Nem kell kétségbeesni. Egyik otthonából hazamegy a másik otthonába. Innen, ahol a Krisztus közelsége jelenti neki a legtöbbet, még közelebb kerül Krisztushoz. Tudja, hogy mi vár rá, és tudja: ki vár rá, hogyha megáll a szíve és majd valami módon eltemetik.
A mi országunk a mennyekben van, s úgy áll helyt az itteni feladatai között, hogy aközben pontosan tudja, mi lesz a folytatás. Van folytatás, nem kell rettegnie az ítélettől, mert ő már nem megy ítéletre, mert Jézus megítéltetett helyette, és ő ezt hiszi. Ezért szabad az itteni feladataira, nem fél az élettől, ha sokszor nagyon nehéz is, és nem fél a haláltól. Túllát pillanatnyi helyzetén.
A Zsidókhoz írt levélben olvassuk: „Nincs itt nékünk maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.” Azért építjük ezeket a nem maradandó városokat is. Azért valahol lakni kell, és ahol lakunk, az legyen tiszta, kedves. Ha nagyon szorosan vagyunk már, kísérletet teszünk arra, hogy kicsit tágasabban éljünk, s mindez nem bűn. Csak közben tudjuk: nem ez az örök lakásom, még akkor sem, ha itt úgy nevezik egy jogi formulával. Megígérte a mi Urunk: elmegyek, és helyet készítek néktek. És ha majd eljövök, magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok. Az a mi örök lakásunk, és az ajándék, és ott Ő vár minket.
Itt is az Ő jelenlétében élhetünk, de tudjuk, nem ez a végleges. Ez ideiglenes. Olyan szépen írja ezt Ábrahámról a Biblia. Ő tudta, hogy ez ideiglenes. A Zsidókhoz írt levélben többször is ismétlődik ez a gondolat: „hit által költözött Ábrahám az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott, mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.” (Zsid 11,9)
A sátor ideiglenes tartózkodás helye, és ő oda költözött, ahova Isten mondta. De sátrakban lakott, és úgy élt ott, hogy közben várta a véglegest. Túllátott azon, amiben benne volt.
Néhány verssel később Mózesről olvassuk: „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a Fáraó leánya fiának mondják, mert inkább választotta az Isten népével való együttsanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (Zsid 11,24-27).
Ez jellemzi a hívőket. Két lábbal a földön járnak, de teljes szívükkel a mennybe néznek. Helytállnak az itteni feladataikban, nem hanyagolják el azokat, de tudják, hogy ez csak egy ideig tart, utána jön az igazi. Ezért viselik másként a szenvedéseket is. Túllátnak azokon. Ezért nem viseli meg őket a siker, az eredmény. Túllátnak azon is. Némelyikre csak legyintenek, tudják, hogy ez semmi ahhoz képest, ami ott el van készítve. A megjutalmazásra tekintett, mintha látta volna a láthatatlant - vagyis komolyan vette azt, amit Isten ígért. Komolyan veszi azt, amit itt lát, de ugyanilyen komolyan veszi, vagy még komolyabban, azt, amit még nem lát, csak Isten ígért. Hinni egyebek között ezt is jelenti. Jézus itt erről beszél.
A Noé napjaiban élők nem így éltek. Belesüppedtek teljesen a láthatókba, és azon kívül semmi nem érdekelte őket. Lót kortársai, Sodoma lakói sem így éltek, mintha látták volna a láthatatlant. Egyáltalán nem vették komolyan Isten szavait, ígéreteit, fenyegető ítéletét. Csak e világi dolgokkal foglalkoztak, és abba teljesen belesüppedtek. Jézus azt mondja: ez életveszélyes dolog.
A hívőket az jellemzi, hogy az határozza meg az itteni munkájukat, közérzetüket, döntéseiket is, hogy komolyan veszik az odaát valókat. Reformátor eleink ezt így mondták latinul: sub specie aeternitatis - az örökkévalóság nézőpontjából értékelnek itt mindent.
Szeretnék most egy szót kiemelni Jézusnak a tanításából, ami nagyon sok tekintetben megítélt engem. Kívánom, hogy titeket is ítéljen meg, és aztán emeljen fel.
Azt mondja Jézus: „Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza.” Vagyis: azon a napon, amikor Ő visszajön, semmi nem lesz már fontos. Ne a holmijait akarja összeszedni, akkor aztán már végképp csak arra koncentráljon, hogy Krisztushoz tartozik-e vagy nem. Mert utána már nem lehet ezen változtatni.
Úgy megelevenedett előttem: mindig a holmijainkkal bajlódunk. Rendkívül sok mindent jelent ez a görög szó a Biblia eredeti szövegében. Vannak ilyen jelentései: edény, szerszám, javak, ruhanemű, - általában ingóság. Az ingóságaink teljesen lekötik sokszor figyelmünket. S nem vesszük komolyan, hogy ezek valóban ingó dolgok. Isten nekünk valami megingathatatlant kínál, és a megingathatatlan hiányzik az életünkből, mert mindig az ingóságainkkal vagyunk elfoglalva.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Jézus második eljövetelekor derül ki igazán, mi a dolgok jelentősége. Hívő emberként élni azt jelenti, ha már most azt a jelentőséget tulajdonítjuk mindennek, ami majd akkor lesz.
Arra gondolok, hogy olyan sok mindent fontosnak tartunk, amiért érdemes verekedni, nagy árat fizetni, esetleg az egészségünk, a békességünk, a becsületünk megy rá, és azon a napon - ahogy itt olvastuk - kiderül, hogy az semmit nem ér. Kár volt érte verekedni. Azért kár volt fennmaradni egy éjszaka is, nem hogy többet. Abszolút fölösleges volt. Értéktelen, hitvány, semmi ...
Ugyanakkor jó lenne néhány érték azon a napon, az meg nincs a kezünkben, mert azért nem verekedtünk, mert azért sosem maradtunk fenn éjszaka, hogy imádkozzunk, mert azzal nem rontottuk a szemünket, hogy a Biblia apró betűibe belemélyedjünk. Mert az nem idegesített minket, hogy valakitől nem kértünk bocsánatot. Ezekre lenne szükség azon a napon. De ezeknek nem volt jelentőségük a számunkra.
Gondoljunk ilyenekre, amiről szülők, nagyszülők olyan sokat szoktak szavalni. Mit adunk meg a gyerekeinknek? Legtöbben meg vannak győződve: mindent. Beszéltünk Jézusról gyerekeinknek? Nyugtalanít minket, ha gyerekeink még mindig hitetlenek? Szoktunk naponta többször - szabadidőnkben, utazás közben - imádkozni gyerekeink megtéréséért? Vagy azért, hogy Isten adjon nekik hívő hitvest? Vagy azért, hogy úgy találják meg az életben a helyüket, ahogy Isten akarja őket megáldani? Ez fontos, izgalmas kérdés? Hogy merjük azt mondani: megadtunk nekik mindent?! Mindent, ami ebbe tartozik, ami a Noé napjaiban, meg a Lót napjaiban: Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, kereskedtek. Egyen, igyon, legyen meg az öltözete, lehetőleg minél jobban kereső állást keresünk neki, aztán valahogy majd lesz ...
És a lelkiek? Az egyensúly helyreállítására biztat ma este a mi Urunk. Tulajdonképpen ez nagy örömhír, hogy még helyreállhat az egyensúly az életünkben. Ilyen egyszerű dolgokra gondoljunk csak: bizonyos időt mindannyian eltöltünk naponta étkezéssel. (Ettek, ittak) Legalább annyi időt eltöltünk a lelki táplálkozással? Mert azon a napon, amikor Jézus visszajön, egyedül az lesz fontos, hogy a lelki kondíciónk milyen. Bizonyos időt naponta eltöltünk a tisztálkodással, és az nagyon szükséges és helyes, de legalább annyi időt eltöltünk a lelki tisztálkodással is? Azt hiszem, senki nincs itt közöttünk, aki olajos kézzel, piszkos lábbal, izzadtan szívesen lefeküdne este. Olyan jól esik zuhanyozni és tisztába tenni magunkat. Hasonlóan rosszul érezzük magunkat, ha aznap hazudtunk és nincs elrendezve? Vagy mielőtt bebújunk a paplan alá, letérdelünk az ágy elé: Uram, rettenetesen szégyellem, hogy annyi jót kaptam már tőled, és még mindig előfordulhat ilyen. Könyörülj rajtam, veled már ma szeretném tisztázni, az illetővel holnap. Ez így történik? Mert Jézus erről beszél itt.
Aki belemerül csak a testiekbe, azt biztos, hogy készületlenül találja az Ő visszajövetele. Aki már most készül arra, és folyamatosan készen van, az meg nem kezd spekulálni, mikor következik be, legfeljebb vágyakozik néha utána, Uram, a bűn úgy elhatalmasodott már, gyere vissza és vess véget ennek. De készen van. Ilyenekké akar érlelni és formálni a mi Urunk.
A láthatatlanokat komolyan venni. Az meglátszik, ha maszatosak vagyunk, és azt igyekszünk eltávolítani. Az nem mindig látszik meg, vagy nem azonnal, ha irigyek, bosszúvágyók, keserűek, képmutatók vagyunk. Jézus azt mondja: ezt is el kell tüntetni. Idegesítsen az minket, ha rájöttünk, hogy ilyenek vagyunk. Legalább annyira, mintha kiderülne, hogy széles koromcsik van az arcunkon, mert valami miatt elmaszatoltuk. A lelki maszat sokkal súlyosabb, akkor is, ha nem látszik. Mert amikor Ő visszajön, csak az fog látszani. És akkor már nem lehet lemosni. Lemosni csak most lehet. Ez az Ő nagyon komoly figyelmeztetése, és ugyanakkor nagy örömhír a számunkra, hogy most még le lehet mosni.
És ha a dolgok jelentőségét nézzük, akkor gondolkozzunk el azon is, hogy milyen pici ügyekből milyen nagy dolgot csinálunk néha. Már megint nem oda tetted, megint megettétek mindet, én ugye nem vagyok fontos, már megint te akarod eldönteni, melyik csatornán nézzük a műsort. Mindig azt kell nézni, pedig én amazt szeretném. Ha valahol autó van, ki használja a kocsit, és így tovább ...
Tényleg olyan fontos dolgok ezek? Úgy meglepődtem, mikor először éltem egy ideig olyan családban, ahol a családfő mélyen hívő, Isten igéjét komolyan vevő vidám keresztyén ember volt, és sokszor, amikor valamire figyelmeztették, vagy valami miatt vihar tört ki, ránéztünk, hogy most mit csinál, vagy kinek, mi a feladata, legyintett. Ezek nem lényeges dolgok. Ki mit mondott róla - nem csinált belőle ügyet. Nem lehetett megsérteni. Milyen ügyet csinálunk belőle sokszor! Ezek nem lényegesek. Feltűnt nekem, hogy hallatlanul fontosnak tartotta, ha valaki a közelében szomorú. Ha emberek nem tudtak egymással kibékülni vagy megbocsátani. Ha valakihez nem volt elég kedves, szeretetteljes, - nagyon tudta bántani. Ment és eligazította, rendbehozta azonnal. Ez mélyen bennem maradt. Ez más értékrend. Ami miatt más a plafonon van, arra ő legyint, az nem fontos: sub specie aeternitatis semmi jelentősége. Ez viszont nagyon fontos. Ő mit mond, nem számít, de én milyen indulattal beszéltem hozzá, az fontos, és legközelebb nem szeretnék ilyen indulattal, ha ez tisztátalan volt.
Nos, ezt az egyensúlyt akarja Jézus helyreállítani, és ezt tudatosan begyakorolhatjuk. Kérjük el tőle ezt az érzékenységet: Uram, nem akarok úgy élni, mint Noé napjaiban, meg Lót napjaiban éltek azok az emberek. Készülök a veled való találkozásra. Tudom, hogy az váratlanul ér majd engem is, de nem akarom, hogy készületlenül találjon.
Ne adjunk okot, ugyanakkor ne higgyük el azt a vádat, amit szoktak sokszor mondani: Persze, mert a hívők azért mondják, hogy kötelességeiket elhanyagolhassák. A valóban hívők nem hanyagolják el a kötelességüket. Azok általában becsületesebben végzik a munkájukat, mint az átlag. Egy hívő édesanyának gondja van arra, hogy a gyerekei tisztán járjanak, legyen mit enniük, ha nagyon szerény a jövedelmük, akkor is. Ott rendben van a lakás és így tovább. És mindez fontos. De egy valóban hívő édesanyá-nak az is fontos, hogy rend legyen a kicsiknek a szívében is, meg a fejében is, meg a szájában is. Ne csak egymást szeressék lehetőleg, hanem szeressék meg előbb-utóbb az Úr Jézust is, és beszél nekik arról, hogy az Úr Jézus előbb szerette őket, minthogy a világra jöttek. Ha az egyensúly megvan, s nemcsak a holmival foglalkozik. A holmik a helyükön vannak, de Jézus is a helyén van. Ő a Király már most és így igyekszik szolgálni Őt.
Ha két rövid szóba össze tudnám foglalni azt, amit Jézus itt mond ebben a tartalmas beszédében, akkor azt mondanám: végzi a munkáját és várja az ő Urát az, aki valóban hívő ember. Végzi mindazt, amivel megbízta az ő Ura, s közben várja örömmel és egyre nagyobb felkészültséggel. Ez a győzelemnek a titka - ahogy szokták mutatni: A - A = végzi és várja, s akkor győzünk.