Istenünk, olyan súlyos aránytévesztésben szenvedünk, annyira felnagyítjuk a minket ért események jelentőségét, de talán még soha nem gondoltunk bele abba, hogy neked van ilyen kozmikus, nagy üdvterved, aminek köszönhetjük a magunk üdvösségét is, amelyikben eleve elvégezted, hogy jön szabadító, lesz szabadulás, van bocsánat. Magasztalunk téged ezért!
Kérünk, növeljed a hitünket, hiszen az értelmünkkel oly kevéssé tudjuk követni a te gondolataidat, örök tervedet, és nem tudjuk elképzelni, mit jelent, hogy te mindenható és örökkévaló Úr vagy. Szeretnénk hitünkkel megragadni és komolyan venni mindazt, amit erről mondsz. Közben szeretnénk egészen bizonyosak lenni abban, hogy mindnyájunkat személy szerint szeretsz, számon tartasz, és be akarsz vonni a te üdvözítő munkádba.
Köszönjük, hogy megváltásunkkal együtt szép feladatot is készítettél nekünk. Bocsásd meg, ha nem érdeklődünk az után, hogy te mit akarsz velünk. Bocsásd meg, ha mindig csak utasítgatunk téged, és azt közöljük, még az imádságainkban is, hogy mi mit akarunk, hogy cselekedj és adj meg. Bocsásd meg ezt a lelki vakságot!
Segíts ma elcsendesedni, segíts, hogy ezen a téren is rend legyen az életünkben. Hadd lássunk téged annak, aki vagy, és így tudjunk komolyan venni, imádni és szolgálni. Hadd lássuk magunkat is azoknak, akik vagyunk, és hadd rajzolódjon ki egyre világosabban az az út, hivatás, küldetés, feladat, amivel te ajándékozol meg bennünket.
Szeretnénk minden fenntartást, halogatást, kételkedést félretenni, és hinni neked. Add kezünkbe igédet, és engedd, hogy egyre személyesebbé váljék a te hozzánk szóló szavad. Támogass minket az engedelmesség lelkével, hogy örömmel tudjunk szolgálni neked. Szabadíts meg attól az egyoldalú gondolkozástól, hogy csak a testiekre, s csak az ideig valóra koncentrálunk.
Könyörülj rajtunk, hogy növekedjünk és erősödjünk mindannyian lélekben. Ajándékozz meg minket az ehhez szükséges csenddel is, akkor is, ha ezt nagyon nehéz a körülményeink között megvalósítani.
Könyörgünk, Urunk, hogy igazi legyen az a béke, ami végre létrejött a szomszédban. Könyörgünk, adj lelki ébredést itt a mi népünknek is, és a környezetünknek is szerte a világon. Könyörgünk az éhezőkért, a hajléktalanokért, munkanélküliekért, hitnélküliekért, testvérnélküliekért. Köszönjük, hogy ha ilyenek lennénk is, nem kell Isten nélkülieknek lennünk. Könyörgünk, hogy végtelen szereteteddel gyógyítsd azokat a sebeket, amiket engedetlenségünkkel és lázadásunkkal ütünk egymáson és ezen a szép világon.
Segíts most folytatni a csendben az imádságot, és elkezdeni a neked való szolgálatot. Jézus nevében kérünk.
Ámen.
Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy itt lehetünk ebben a csendben a színed előtt. Köszönjük, hogy mindannyian tőled várhatunk most igét, útmutatást, feloldozást, világosságot, tanácsot, erőt. Annyira híjával vagyunk mindennek, Urunk!
Kérünk, bocsásd meg, ha még sem nálad kerestük ezeket az elmúlt héten sem. Bocsásd meg, ha sok mindennek nekikezdtünk nélküled, bocsásd meg, ha még mindig nem vesszük komolyan, Jézus Krisztus, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk.
Megvalljuk bűnbánattal mindazt, amivel ellened és egymás ellen vétkeztünk. Olykor akaratlanul, de néha szándékosan is. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek! Kérünk, legyen a kegyelmed bizonysága az, hogy most újra szólsz hozzánk. Tedd a szívünket fogékonnyá és nyitottá a te igéd előtt. Olyan sok csalódás ért már minket, Urunk, és annyira elegünk van a beszédből, a féligazságokból, az üres ígérgetésekből. Köszönjük, hogy te a teljes igazságot mondod. S köszönjük, hogy minden ígéreted pontosan beteljesedik.
Ezzel a bizalommal szeretnénk most egészen elcsendesedni előtted. Némíts el minden zavaró hangot és körülményt, és igéddel munkálkodj bennünk olyan teremtő, újjáteremtő hatalommal, ahogy azt a mindenségtörténet kezdetén tetted a te szavaddal.
Szólj most bele a kicsi életünkbe, és mondd: legyen. Kérünk, hogy előálljon mindaz, amire szükségünk van, és ami nélkül szűkölködünk. Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.
Ámen.
Ha Isten segít minket, három vasárnap most Keresztelő Jánosról lesz szó. Ő volt az első advent nagy alakja, a megváltó Jézusnak, a messiás Krisztusnak az útkészítője, előfutára, heroldja, hírnöke. Most a második adventben élünk, s várjuk a mi Urunk második eljövetelét, ami bármikor bekövetkezhet. Fontos, hogy ennek a nagy adventi alaknak az életéből megtanuljuk azt, ami ma is segítségünkre lehet.
Ma Keresztelő János születéséről lesz szó, jövő vasárnap - ha Isten éltet minket - az ő tevékenységéről, munkájáról, két hét múlva pedig a haláláról.
Ma elsősorban arra az összefüggésre szeretném a testvérek figyelmét irányítani, ami a felolvasott igékből talán máris kiderült, hogy Keresztelő János születésének pontosan kijelölt helye van Isten világot irányító nagy üdvtervében. Jó lenne, ha együtt látnánk ezt a két bibliai igazságot, pontosabban ennek az igazságnak a két oldalát.
Az egyik oldala az, hogy az az Isten, aki ezt a világot megteremtette, nem hagyta magára, hanem neki az örökkévalóságtól elkészített bölcs terve van a világmindenség útját és jövőjét illetően, és noha ezt a tervet sok minden meg akarja hiúsítani, ez az Ő elgondolása mégis mindennek ellenére feltartóztathatatlanul halad a megvalósulás felé. Isten szereti az ellene fellázadt embervilágot is, és szép terve van a számára. De ezen a kozmikus nagy üdvterven belül mégis minden kicsi emberre neki külön személy szerint gondja van, kijelölte a helyünket, meghatározta az életünk idejét, sőt tartalommal tölti meg a létünket, valami szép feladatot is szánt mindannyiunknak.
Keresztelő János születéséről szóló bibliai leírás gyönyörűen illusztrálja ezt. A világmindenséget átfogó, uraló és annak történelmét irányító Isten az egyes kicsi emberrel is nagy szeretettel törődik, őt ebbe a nagy munkába kész bevonni, s aki engedelmesen hallgat Őreá, annak valami nagyon szép feladat jut ezen belül.
Hogyan is kezdődött a leírás? „Heró-desnek, Júdea királyának idejében volt egy Zakariás nevű pap, és az ő felesége Erzsébet, mindketten igazak voltak Isten előtt, de nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és mindketten immár idős emberek voltak.”
Heródes király idejében ... Micsoda sötét, nehéz időszak volt az! A rómaiak egyre keletebbre tolták a birodalom határát, ott a szélén csak egy provinciává vált már Izráel is, és nem elég, hogy ők szipolyozták a népet és az országot, még Heródes is ott ült a nyakukon, mint afféle kiskirály, a rómaiak kegyéből. Ez az önző, hiú, féltékeny, nemzetromboló, kegyetlenkedő király. Ebben az időben rohamosan nőtt az elszegényedés Izráelben, annak nyomán pedig sokféle feszültség.
Közben a kisemberek végezték a napi munkájukat. Így ez a Zakariás nevű pap is. Minden évben kétszer nyolc napra abbahagyta az otthoni munkáját, felment Jeruzsálembe, hogy ott elvégezze a papi tennivalókat. Az ő számára különösen is nagy szégyen volt, hogy nem volt gyermekük, mert ezt mindig Isten ítéletének tekintették akkor, s ha ez egy pappal megtörténik, az kiváltképpen nagy baj. Ezért imádkoztak olyan hűségesen feleségével együtt éveken, évtizedeken keresztül gyermekáldásért. Most már abbahagyták, mert mindkettőjük feje őszbe csavarodott.
S akkor egyszer csak megjelenik egy angyal. Éppen akkor, amikor Zakariás a jeruzsálemi templomban végzi a papi feladatát, és közli vele: fia fog születni. Hihetetlen! De hogy hihetőbb legyen, azt is elmondja a mennyei követ, hogy ki lesz ez a fiú, mi lesz a feladata, mivel bízta meg Isten. Nagy lesz az Úr előtt, próféta lesz, sokakat megtérít majd az Úrhoz, és az egész népnek, sőt az egész emberiségnek örömére szolgál az ő érkezése.
Zakariás ismerte a Bibliát, és az angyal szavaiból ráismert arra az Eljövendőre, akit azokban a nehéz időkben különösen is várt a zsidóság: a Szabadítóra, a Messiásra. A nagy Messiásnak az útkészítője lenne az ő fiacskája? Ez elképzelhetetlen a számára. Ha ez így van, akkor a Messiás érkezése, s vele együtt az útkészítőé is, nemcsak családi örömöt jelent, hanem az egész népnek, az egész emberiségnek a jövőjét befolyásoló jeles eseményről van itt szó. Alig tudja elhinni.
Márpedig erről a Szentírás több helyen ír, s mivel mi ritkán szoktunk erről beszélni, most hadd említsem meg, hogy a Bibliában Isten nekünk kijelenti azt, hogy az Ő örök tanácsvégzésében már a világ teremtése előtt eldöntötte, hogy ha az ember elszakadna is tőle, Ő akkor is megmenti azt. Csak így érthető a Jelenések 13,8-nak ez a kitétele: a Bárány meg-öletett a világ alapítása előtt. És csak így értjük meg, mire gondol Pál apostol az Efézusiakhoz írt levél nyitányában, amikor így ír: „Amint magának kiválasztott minket Krisztusban a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, az Ő akaratának jókedve szerint.” (Ef 1,4-5.)
A világ teremtése, a világ alapítása előtt már elkészült Isten nagyszabású üdvterve. Olyan titok ez, amit semmiképpen nem érünk fel ésszel, túl magasan van ahhoz, hogy felérjük, hogy belelássunk, de Isten igazat mond, és mi bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a világ nem össze-vissza halad a maga útján, még így, az Isten elleni lázadás állapotában sem, hanem örök, bölcs, isteni terv igazgatja. A bűn igyekszik ezt keresztezni, a gonosz és a gonoszság igyekszik ezt meghiúsítani, Isten azonban minden és mindenki felett teljhatalmú Úr, aki a maga üdvtervét minden körülmények között megvalósítja. Mert ez a terv az ember javát, az ember szabadulását és üdvösségét szolgálja.
Miközben azonban ezt a nagy tervet Ő lépésről-lépésre feltartóztathatatlanul megvalósítja, ennek a megvalósításában embereket is használ. Például Zakariást is kiválasztotta arra, hogy az ő fia legyen majd a Messiásnak, a Szabadítónak az útkészítője. De hát még nincs is fia, és már öreg emberek! Az nem baj. Isten előtt ez nem akadály. Lesz fia, éppen most ígérte meg! Egészen normális, megszokott módon születik majd gyermekük. A csoda benne az, ahogyan Isten ezt az ember számára elképzelhetetlen eseményt időzíti és megvalósítja. Miközben tehát a nagy terv érvényben van, és lépésről-lépésre kibontakozik, aközben a kis emberre is gondja van Istennek, és beépíti a nagy tervébe a kis embereket.
Gondoljuk csak el: ott van ez az örökkévalóságban megkonstruált isteni terv, és ugyanakkor ott van Júdea köves, sziklás hegységében egy kis poros falu, amelyikben két öregedő ember imádkozik gyermekáldásért. Aztán már nem imádkozik, hiszen ilyen korban már úgy sem lehet gyermekük. De az elhangzott imádságok megvannak Istennél. Mivelhogy ezt is megígérte a mi Urunk, hogy megvannak a mi kéréseink Őelőtte, és amit az Ő akarata szerint kértünk, azt megadja nekünk. Nem biztos, hogy azonnal, nem biztos, hogy úgy ahogy kértük, de megvannak a mi imádságaink Őelőtte. És miközben kibontakozik a nagy terv, és éppen az idők teljessége érkezik el, amikor az Isten emberré lesz, az ige testté lesz, Isten bekapcsolja tervének megvalósulásába ennek a két öregnek a csendes imádságát. Ezért jelenik meg az angyal a templomban éppen akkor, amikor Zakariás ott szolgálatot teljesít, és így születik meg Erzsébetnek idős korában János nevű fia, hat hónappal előbb, mint ahogy Mária világra hozza Jézust.
Itt minden időzítve van. Itt nincs össze-visszaság. Isten nem rögtönöz, nem kapkod. Előre átgondolva, mindent az érdekünkben, az Ő bölcsességének és kegyelmességének szempontjai szerint, ahogy az Efézusi levélben olvastuk, és ez előtt semmi nem lehet akadály. A Mindenható, aki a világmindenséget uralja és célja felé vezeti, ugyanakkor odafigyel a két öregre is, meg terád is, énrám is, és megvannak a kéréseink előtte, és mindnyájunknak valami szép feladatot készített el az Ő csodálatos tervében.
Ugyanez érvényes miránk, a második advent népére. Mert ma is zajlik az élet, mint ahogy annakidején, háború- és békekötés, elszegényedés és hirtelen gazdagodás, esküvők és válások, betegség és gyógyulás. A szegénységet követően sokféle feszültség, a kisemberek ma is végzik napi munkájukat, a hívők ma is elmondják napi imádságukat, és Isten már tudja, egyes egyedül csak Ő tudja, hogy mikor lesz vége ennek az egyre sötétebb világkorszaknak, mikor jön el Krisztus királysága, az Ő dicsőséges második eljövetele, de miközben Ő ezt tudja és készíti, és egészen bizonyos, hogy eljön, aközben odafigyel tireátok, meg énrám, és pontosan ismeri mindannyiunk nyomorúságát, számon tartja könnyeinket - ahogy a zsoltáros írja -, számon tartja imádságainkat. Egyáltalán számon tart, szemmel tart, kézben tart, karban tart - megtart bennünket.
Jó lenne, ha ma nyugodtan, igazán Isten előtt elcsendesedve végiggondolnánk ezt: a mindenható - és ezt fel sem tudjuk fogni, mit jelent: mindenható, örökkévaló -, mindenütt jelenvaló Isten örök tervének megvalósítása közben ilyen nagy szeretettel figyel oda reánk, válaszol imádságunkra, és készít nekünk szép feladatot. Nagy kiváltságuk a hívőknek, akik ezt komolyan veszik. Sajnos sokan vannak, akik egyáltalán nem észlelik ezt az igazságot. Akik nem készülnek a Krisztussal való találkozásra, mit sem tudnak Isten örök tervéről, és mit sem akarnak tudni az Ő személyükkel kapcsolatos akaratáról. Csak élnek, és azt gondolják: annyi az élet és akkora a világ, mint amit naponta érzékelnek belőle. Márpedig nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy minden nappal közelebb jutunk ahhoz a pillanathoz, amikor majd egyszerre megáll végleg minden óra, amikor meg kell állnunk mindannyiunknak az Isten ítélőszéke előtt, amikor felelnünk kell az Isten kérdéseire, mert Ő az embert felelős lénynek teremtette, amikor el kell számolnunk mindazzal, amit kaptunk tőle, és mindazokkal, akiket ránk bízott. Ott nem lesz mellébeszélés, és már nem lehet haladékot és bocsánatot kérni semmire. Megáll az idő, és az az állapot rögzül, amiben az a pillanat talál bennünket. A hívőknek a hite akkor lesz látássá. Jézus akkor veszi magához azokat, akik Őbenne bíztak és hozzá ragaszkodtak, és akkor kezdődik el majd számunkra az az élet, amelyben nincs többé könny, gyász, betegség, fájdalom, nélkülözés, megaláztatás, ahol az Isten lesz minden mindenekben. Akiket pedig hitetlenségben talál ez a pillanat, azoknak egy örökkévalóságon át kell szenvedniük amiatt, hogy nem hittek az Isten beszédének, és nem ragadták meg a Krisztusban felkínált kegyelmet addig, amíg lehetett volna.
Nehéz erről beszélni mindig, mert az ember szíve szorul össze amiatt, hogy ilyen lehetőség is van. De a Bibliából nem lehet kitörölni ezeket a komoly figyelmeztetéseket, mint ahogy ezeket a hatalmas ígéreteket sem. Boldog ember az, aki hisz, mert beteljesednek neki, amiket az Úr megmondott.
Ez tehát az igerésznek az a legsúlyosabb gondolata, amit úgy is szeretnék most a testvéreknek átadni, hogy jó lenne, ha a délutáni csendünkben újra és újra végiggondolnánk ezt. A számunkra felfoghatatlan méreteket, hogy a mindenható Isten egész kozmoszt átfogó üdvterve mit jelent, és a magunk kicsiségét is fontosnak látó Isten szeretetére figyelnénk, akire számíthatunk, akinél megvannak az imádságaink, aki nekünk is feladatot készített.
Ezután még két olyan gondolatot szeretnék megemlíteni, amik hangsúlyosak ebben az igerészben.
Az egyik az, hogy Zakariás hallva ezt a nagy ígéretet, hiszi is, meg nem is. Végül is imádkozott érte évekig. Na de most már elképzelhetetlen, hogy neki gyermeke legyen, különösen ilyen ígérettel megtoldva, hogy ő lesz a Messiás útkészítője. Ott van a szívében a hit, de kikezdi a hitetlenség. És a végén a mennyei küldött azt mondja: most megnémulsz, egészen addig, amíg a gyermek megszületik, mivel nem hittél az én beszédemnek, amely pedig beteljesedik a maga idejében. (Lk 1,20.)
Mindannyiunkat fenyeget ez, hogy hiszünk annak, amit Isten mond, aztán végül még sem hiszünk neki. Mert a hitünket elkezdi támadni a hitetlenség, a kételkedés, az okoskodás, hogy nem tudom elképzelni, meg most már úgyis lehetetlen. Mert magunkhoz hasonlítjuk a Mindenhatót, és magunkból indulunk ki, és önmagunk tehetetlenségét oly sokszor kell éreznünk, és azt gondoljuk Istenre is jellemző, hogy adott esetben tehetetlenné válik; s végül sokszor a hitetlenség mellett döntünk. Isten őrizzen meg ettől minket!
Jó ezt tudnunk, hogy amikor hinni akarunk Isten beszédének, abban a pillanatban támadni kezd a hitetlenség. Ezt tudomásul kell venni, ez adottság. De nem kötelező a hitetlenségnek engedni. Döntsünk a hit mellett, és döntsünk újra és újra a hitetlenségünk ellen. Merjük komolyan venni, hogy igazak azok, amiket az Úr üzen nekünk, akár mennyei követ által, akár egyszerű földi követek, igehirdetők, bizonyságtevők által; akár egyszerűen az Ő igéjét, a Bibliát a kezünkbe véve. Igazak az Isten ígéretei. És ahogy itt az angyal mondja: beteljesednek a maguk idejében.
Hogy Zakariás nem hitte el, nem lett akadálya annak, hogy Isten beteljesítette, amit ígért. Isten cselekvése nem a hitünktől vagy hitetlenségünktől függ. Az a mi bajunk. Ha nem hiszünk, magunkat szegényítjük meg. És a mi nagy-nagy boldogságunk, ha hiszünk, hiszen Máriának is az mondatott: boldog, aki hitt, mert beteljesednek neki, amiket az Úr megmondott. Tehát nem kell megijedni, ha támad a hitetlenség, hanem támadni kell ellene, és ragaszkodni a hithez, amelyik arra épül, amit Isten mondott. Ez biztos, hogy beteljesedik!
A másik tanulságos és meggondolandó megfigyelés ebben az igében, hogy amikor aztán beteljesedett Isten ígérete, amikor megszületett a kis János, és ezzel egyidőben megoldódott Zakariás nyelve és újra tudott beszélni, akkor elmondott egy szép himnuszt. Ebből olvastam két verset alapigeként. És kiről szól ez a himnusz? Az ember természetesnek tartaná, hogy a fiacskájáról. Ő az egyetlen, öregségére kapta. Isteni ígéret teljesedett be. Pontrólpontra, minden úgy, ahogy az angyal megmondta. Most már így visszanézve látja, hogy mindez igaz volt. És micsoda nagy ígéretek fűződnek hozzá! Persze, hogy azzal van tele, hogy mi lesz a gyermekből. Kiderül azonban: nem azzal van tele.
Zakariás megtelvén Szentlélekkel, ezt mondta: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az Ő népét.” Erről a mondatról szól ez a csodálatosan szép himnusz. A mindenható Istenről, az Ő népéről, és arról a váltságról, amit a Messiás Jézus Krisztusban készített. Azt szinte mellékesen említi meg, hogy ennek a Messiásnak lesz majd útkészítője az ő gyermeke, de az ő életében továbbra sem a gyermek lesz a központi személy, hanem Isten, aki adta őt, a nép, akihez küldi őt, és a szabadító Krisztus, akit hirdetni fog, és az a szabadulás, amit Jézus hoz. Ilyen kifejezések jönnek egymás után: üdvösség, szövetség, ígéret, szabadulás, szabadító. Istennel van tele Zakariás szíve. És amikor arról beszél, mi lesz az ő Istentől kapott kis fiacskájuknak a küldetése, akkor azt úgy, ahogy van, mindenestől Istentől fogadják el. Márpedig ez nem valami kecsegtető küldetés volt, testvérek. Azt olvassuk: próféta lesz, aki majd sokakat megtérít az Úrhoz. És tudjuk az igéből, mi volt a próféták sorsa. Szinte egytől-egyig összeverték őket, börtönbe csukták, elhallgattatták, megkövezték. Most gondoljuk magunkat a nagyanya korban levő Erzsébet helyébe, aki vénségére kap gyermeket. Ez azt jelenti: levette róla Isten szégyenét, és tele van a szíve örömmel. És mellékelve kapja ezt az ígéretet: ő próféta lesz. Erről azonnal az juthat eszébe: jaj, mit fognak csinálni vele?! „Sokakat megtérít az Úrhoz.” És ők nem tiltakoznak, sőt Zakariás áldja Istent, aki ilyen szép hivatásra hívta el az ő gyermekét.
Megkérdezem: ha valaki azt mondaná: a gyereked szegény lesz, nehéz sora lesz, sok megaláztatásban lesz része, de sokakat megtérít az Úrhoz, örülnél-e neki? Ki az, aki imádkozott már közülünk azért, hogy a gyermeke sokakat megtérítsen az Úrhoz? Lehet ennél szebb hivatás? Az örökkévalóságnak dolgozni, lelkeket a halálból életre menteni! Persze, hogy minden anyai és szülői szív arra vágyna, hogy lehetőleg úgy hadd végezze, hogy közben azért ne legyen szegény, megvetett, ne kelljen szenvednie. De ez együtt jár, s vajon ilyen áron is mindennél drágább-e az, amit küldetésként Isten ad valakinek?
Zakariásék hitébe láthatunk itt bele. A nagy ígéretnél megingott a hite. Ott engedett saját kételyeinek és hitetlenségének. De azért alapjaiban masszív ez a hit, bízik abban az Úrban, akihez sokáig imádkoztak, akitől sokáig nem kaptak választ az imádságra, aki most ilyen különösen teljesíti be ígéretét, és egészen rábízzák magukat is, meg a kis Jánost is. Még akkor is, ha kezdettől fogva nem sokat láthatják ezt a legénykét. Mert az utolsó mondatban azt olvassuk: „A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt egészen addig a napig, amíg megmutatta magát Izrá-elnek.” (80. v.)
Neki nagyon meg kellett növekednie és erősödnie lélekben, és ehhez csend kell. A pusztában lehet igazán megerősödni lélekben. Ez a csend hiányzik a legtöbbünk életéből, azért a sok lelki erőtlenség.
Hadd fejezzem be azzal a bátorítással, kéréssel, javaslattal: legalább a vasárnapot, az Úr napját tudatosan szenteljük ilyen pusztai erősödésre! Legyen mindennap valamennyi időnk, de vasárnap különösen is szánjunk időt arra, hogy odaállunk az Úr elé, hogy erősíthessen minket.
Jó lenne, ha már ma elkezdenénk és megvizsgálnánk őszintén: hisszük-e azt, hogy Isten ma is világot kormányzó Úr? Milyen Istenben hiszünk mi? Valóban abban, aki kijelenti magát nekünk a Szentírásban? Hisszük, hogy Ő teremtett mindent, ami létezik, Ő irányítja ezt az egész kozmoszt, és Ő ura a helyzetnek? Lehet, hogy a látszat sokszor azt mutatja, hogy félrement a rendszer, vagy ellenkező irányba hajtják az események, de hisszük-e azt, hogy végső soron az érvényesül, amit Isten akar?
Gondoljuk végig: hisszük-e komolyan, hogy ezen belül mi tényleg fontosak vagyunk Istennek? Nem valami költői kitétel az sem az Ézsaiás 43-ban, sem a többi hasonló igében, hogy „Neveden hívtalak, enyém vagy! Szeretlek!” Isten ezt személyesen mondja valóságos, hozzánk hasonló embereknek, hogy a nagy üdvterv megvalósulása közben Ő oda tud figyelni a mi kicsi életünkre.
Hisszük-e azt, hogy ott vannak előtte imádságaink? Akkor is, ha mind a mai napig semmi választ nem kaptunk?
Hisszük-e azt, hogy amit az ige Jézus második eljöveteléről mond, az is szó szerint igaz, hogy bármikor bekövetkezhet az Ő eljövetele? Készülünk-e erre tudatosan, örömmel? Alárendelünk-e kevéssé jelentős dolgokat ennek a jelentős eseménynek?
Végül: jellemző-e reánk Zakariásnak ez az egészen természetes, fenntartás nélküli bizalma? Amilyen feladatot az Úr szánt nekünk, meg a gyermekünknek, az valósuljon meg. Nincs semmi aggódás, semmi módosítási javaslat, nincs halogatás, fenntartás, gyanakvás. Kérdések sincsenek. Himnusz van. Isten dicsőítése van. Te a Mindenható vagy, jól irányítod az eseményeket, szép feladatot adtál nekünk is. Egy vágyam van, Uram, hogy ezt a feladatot örömmel és hűséggel elvégezzem.
Szép az, ahogy mondja: félelem nélkül szolgáljunk neki, örömmel szolgáljunk neki, azt a szolgálatot végezvén, amit Ő bízott ránk. - Sokan az úrasztalához is készülünk most, jó lenne, ha abban a csendben, ami itt majd lesz, elsősorban ezeken a pontokon vizsgálnánk meg magunkat: mit kell megbánni, mit kell elhagyni, miben lehet egészen újat kezdeni. „Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak Ő adhat.” (269,3. ének)