CÍM

Amikor ez elhangzott, Izráel még a babiloni fogságban volt, de a próféta már tudta, hogy a fogság vége felé tart és meghirdeti az örömhírt: Isten haza hozza az Ő népét a rabságból. Ezt az örömhírt szemlélteti erőteljes prófétai képekkel Ézsaiás.
Ott a fogságban is el lehetett éldegélni, de ez a fejezet pontosan arról szól, hogy teljes életet nem élhetett Isten népe a fogságban. Hiányzott az otthon, a haza, a templom, - hiányzott a szabadság. Az ott nem volt teljes élet. Kínlódni, vegetálni, úgy ahogy ellenni ott is lehetett, Isten azonban teljes életre szabadítja ki az Övéit. És itt mindjárt hadd jelezzem néhány mondat erejéig: van ennek az akkor konkrét üzenetnek általános, örök érvényű mondanivalója is: mindannyian fogságba születünk.
Az Istentől elszakadt ember, a bűn kényszerhelyzetébe születik bele, átörökítjük gyerekeinkre, ők sem tehetnek mást, minthogy bűnt cselekszenek. Isten nélkül indulunk mindnyájan, és ebből az állapotból hív ki minket is Isten a teljes életre. El lehet lenni úgy Isten nélkül is, úgy ahogy. Élete nincs az embernek, ez a hiányos élet éppen a döntő pillanatban, a halál pillanatában lepleződik le róla, hogy valójában nem élet, mert az élet forrása Isten, s akinek vele nincs igazi szoros közössége, az a halál fia.
Nos, mit mond nekünk ez a prófétai kép? Egyetlen kép, de három része van. Az üzenet tehát, amit hordoz ez: Isten teljes életre hív, és ezt a teljes életet kínálja is.
A kép első része meghívás egy lakomára. „Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!” Azon a földön drága pénzért lehetett csak vizet kapni. „Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Hallgassatok csak rám, - mondja az Úr - és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér ...”
Aki egy kicsit ismeri az akkori ember gondolkozását, és az ottani körülményeket, az tudja, hogy a víz egyenlő volt az élettel. Aki a Szentföldön jár, az ma is látja, hogy bárhol, egy kicsi zöld folt van, vagy az utak mellett egy facsoport, vagy egy kis területen virág, mindenüvé odavezetnek a középső ujjunk vastagságú műanyag csövek, amelyeken azokat öntözik. Csak ott van zöld, ahova a vizet viszik. Víz nélkül nincs élet. A víz sokkal többet jelentett az ottani ember számára, mint az a mi fülünknek jelent. Ezért kínál mindenekelőtt vizet, magát az életet Isten.
De sorolja még, hogy mi mindent kínál ezen a lakomán: „Gyertek és vegyetek bort és tejet”. Ez arra utal, hogy nem egyszerű hétköznapi étkezésről van szó, hanem ünnepi lakomáról. Bort és tejet ott kínáltak a kedves vendégnek. És a lakoma a közösségnek, a bőségnek, az örömnek, a békének a szimbóluma is volt. Lakomán nincs egyedül az ember. Lakomán nem szakad rá a maga vagy a mások szegénysége. Lakoma idején nincs háború, mert háború idején nincs lakoma. Ahol lakoma van, ott öröm is van, és ok van az örömre. Mindez, és még ennél sokkal több benne van ebben a két szócskában: bort és tejet. És ne azért adjatok pénzt, ami nem kenyér, és nem lehet vele jóllakni. Ne tékozoljátok el azt a kevés értéketeket, azt a kevés időt, amit kaptatok Istentől olyasmire, ami az életszomjat nem elégíti ki.
Hanem: adok nektek kövér falatokat! Ők erről egészen másként gondolkoztak, mint a mai ember, aki turkál és kidobja a kövér falatokat. A kövér az erőnek a szimbóluma volt. Isten erőt ad az Ő népének: lelkileg, erkölcsileg, hitbelileg. Minden szempontból el erőtlenedtek ott a fogságban, s most azt ígéri: feltáplálja őket. Bírni fogják nem csak a hazavezető utat, az egész jövőt. Tudniillik jövőt is készített nekik. Ő a jövő Ura. Nem visszafelé kell nézniük és nosztalgiázni, és nem a jelen sok nyomorúsága miatt panaszkodni. Isten népének jövője van és előre nézhetnek. Olyan jövő, ami a halálon is túl nyúlik, be az örökkévalóságba. Mindez benne van abban: kövér falatokat fogtok enni. Lesz erőtők, bírjátok. És mindezt valaki adja nektek. Örök szövetséget kötök veletek - olvastuk volna, hogy ha az egész fejezetet elolvasom.
Nos, az, hogy ilyen sokfélét sorol fel Isten, amit ezen a lakomán kínál, ez arra utal, hogy sokféle szükségük van az embereknek. Sokféle szükségünk van mindnyájunknak. Nagyon igaz az, hogy éhe kenyérnek, éhe a szónak, éhe a szépnek, és sorolhatnánk vég nélkül, hogy mi mindenre vágyakozunk. Kivétel nélkül mindenki vágyakozik arra, hogy szeressék. Igazán és őszintén. Önmagáért, ne csak azért, amit tesz másokért. Mindenki vágyik a jó szóra, a gyöngédségre.
Sokan abban a tévhitben vannak és sok asszonynak az a tragédiája, hogy azt gondolja: a férfiember nem vágyik a gyöngédségre. Éppen úgy vágyik, mint ő. A különbség legfeljebb az, hogy az asszonyok azt mondják: törődj velem; a férfiak meg azt: érdeklődj egy kicsit a munkám iránt. Az asszony azt mondja: foglalkozz a lelkemmel; a férfi meg azt: foglalkozzál néha a testemmel is. És a gyerekeink is sokféle ínségben élnek körülöttünk, és sok mindent nem kapnak meg tőlünk, ami kellene ahhoz, hogy teljes életük legyen. Hiába igyekszünk testileg táplálni és ruházni őket, és terhelni őket minden tanulnivalóval, annál több az élet. És ezt az életük kritikus pillanataiban érzik éppen, mint ahogy mi is olyankor szoktuk érezni.
Sok mindenre vágyik az ember, és Isten a teljes életet kínálja, amelyikben nincs hiány. Mert amikor ezt a sok velünk szemben támasztott igényt sorra vesszük, akkor kétségbeesünk: ki győzi ezt? Nincs idő rá, nincs pénzünk rá, nincs erőnk hozzá, nincs fantáziánk! Éppen ma panaszkodott valaki: már megint nyakunkon a karácsony, és tessék megmondani: mit vegyek nekik és miből? Nincs olyan keret, mint korábban volt.
Az érzi az ember: minden kevés. Ez is hiányzik, az is hiányzik. Isten itt a bőségről szól. S miközben hajtjuk magunkat és próbáljuk nem a teljes életet, hanem azt, ami úgy adva van, valamelyest élni és kibővíteni, aközben olyan könnyen lehervad az öröm az arcokról. Útközben elvész az öröm. Útközben - a nagy rohanásban - elveszítjük egymást. A múltkor álltam valakinek a súlyos betegágya mellett és elmondta: mióta itt fekszem, azóta tudunk jókat beszélgetni a családom tagjaival. Korábban sosem volt rá idő. Muszáj Istennek betegágyba fektetni minket, hogy odafigyeljünk egymásra? Vagy valami más bajnak kell történnie? Nem lehetne ezt megelőzni?
Nos, Isten uralma alatt - arról szól ez a fejezet - teljes élete van az embernek. Ott elég a kevés is abból, amit hajszol, ami egyébként nem elégíthet meg és nem kenyér, nemcsak a testével foglalkozik, a lelki igényeit is engedi, hogy Isten kielégítse. Helyreáll az egyensúly, kiegyensúlyozott lesz, jobban bírja a terhelést. Nem hajszolja magát és az övéit annyira. Tud lemondani dolgokról. Egyre több kevéssé értékes, vagy értéktelen dologról lemond, és egyre határozottabb mozdulattal nyúl az örökkévaló értékek után. És emiatt nincs kisebbségi érzése és nem jön zavarba. Tudja, hogy ezek a szellemi kincsek többet érnek, mint azok az anyagiak vagy egyebek. Nem kell szembeállítani a kettőt egymással, csak az egyensúlyra kell vigyázni. Egyre gazdagabb lesz az olyan ember értékekben, amikről Jézus azt mondta: a moly nem rágja meg, a rozsda nem kezdi ki és a tolvajok nem lopják el.
Na, de hogy lehet ilyen értékeket szerezni, mit kell érte fizetni, mibe kerül ez az embernek? Isten többször egymás után hangsúlyozza: semmibe! Gyertek mindnyájan, még ha nincs is pénzetek, jöjjetek és vegyetek, nem pénzért és nem fizetségért! Ő ingyen adja. Ő fizette meg az árát. Ajándéka adja nekünk. Nemcsak a gazdag jöhet, bejöhet az utcáról akárki. Azt, aki nem kapott vallásos nevelést, ugyanolyan szeretettel fogadja, mint aki pici kora óta hallotta a bibliai történeteket. Ilyen különös Isten Ő. És ugyanúgy kínálja az ajándékait. Aki nem tud felmutatni semmilyen vallásos teljesítményt, az ugyanolyan eséllyel ülhet a lakodalmi asztalhoz. Mert nem a teljesítményeink alapján bírál el minket.
Hanem minek alapján hívogat? Az első már erre utal: a szükségünk alapján. „Ti szomjazók - így kezdődik - mind, jöjjetek vízért” ... Aki szomjazik, aki már eljutott oda: kevés ez nekem, ez így nem teljes élet. Nem akarom így folytatni és nem akarok így meghalni, az már szomjazik. Azokat hívja. Hogy előtte mit csinált, mit kapott, meg vele mit csináltak ... Majd ott az asztalnál begyógyulnak a sebek, kielégülnek a szükségek. Onnan másként áll fel az ember. És mindezt: ingyen adja.
Ez az első tehát: Isten hívása hangzik. Nyitva van az ajtó. Tudjuk, hogy Jézusra való tekintettel nyitotta ki mindnyájunk előtt. Meg van terítve az asztal, ebben mi egy picit sem vettünk részt. Csak halljuk a hívást: „Ti szomjazók mind”, akkor is ha nincs pénzetek gyertek! És akkor jön a felsorolás: vegyetek vizet, bort, tejet, kenyeret, kövéret s mindazt, ami ezt jelent. Mert ezek csak jelzések, amit nagyon jól értett az akkori ember. Isten az Ő gazdagságát kínálja nekünk.
Eljutottunk-e már oda, hogy érezzük: szomjasak vagyunk. S látjuk-e, hogy arra vagyunk végső soron szomjasak, amit Isten kínál. Amikor Jézus erről beszélt a samáriai asszonynak, s ő azt eleinte nem értette, akkor azt mondta neki: aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, az egyrészt soha többé meg nem szomjazik, annak az élet szomja egy életre, sőt egy örök életre kielégül, és az a víz, amit én adok neki, átárad rajta és mások számára is éltető vízzé válik. Erre a gazdag, teljes életre hív minket Isten.
A másodikat így olvastuk: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el az útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.”
Az első kép a hívást közvetítette, a második kép arra biztat: lépj be! Isten megterített, van bőven, és minden szomjazót feltétel nélküli szeretettel vár. És most mi lesz? Csak annak a szomjúsága elégül ki, aki belép. A Biblia azt mondja: aki hisz. De mit jelent hinni? Komolyan veszem, hogy engem hívnak. Lehet, hogy nem azonnal arra fordítom a fejemet, kicsit körülnézek: kinek szóltak? Aztán megint hangzik a hívás, mindenkin, aki ott ácsorog, végignéz az, aki hív... Nem mondja, hogy én nem mehetek, s elindulok. Megyek. Ezt jelenti hinni. Amit Isten kínál, azt elfogadom.
Ez nem azt jelenti, hogy elvileg egyetértek vele. Ez azt jelenti: mozdulok. Konkrétan: hagyja el az útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember, és térjen az Úrhoz, mert Ő megbocsát. Ez azt jelenti: elfordulok a bűneimtől és odafordulok ahhoz az Istenhez, aki megterített nekem. Abbahagyok egész konkrét dolgokat, azért, mert az utálatos Istennek, és elkezdek egészen új dolgokat azért, mert azt Ő mondja nekem. Így is nevezi a Biblia: megtérés, megfordulás. Elfordulok az eddigi szokásaimtól: az időm eltékozlásától, a pénzem helytelen beosztásától, és odafordulok Istenhez, s azt kérdezem: hogy kell ezt másképpen csinálni?
És honnan tudom meg, hogy kell ezt másképpen csinálni? Az Ő igéjéből. Ezért beszél mindjárt utána arról: ehhez Ő ad nekünk segítséget, hogy elfordulhassak és odafordulhassak, hogy tudjam mit hagyjak abba és mit kezdjek el; és ehhez az ad nekem erőt, hogy képes is leszek erre, hogy Ő szól hozzám és én hallgatom. Az Ő egészen más gondolatait. Nem az én gondolataim a ti gondolataitok. Ilyen az én igém, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, testvérek, hogy ha valaki eljutott már oda, hogy engem is gyötör az életszomj, elhiszem, hogy Isten tud nekem teljes életet adni, akkor a kezébe veszi a Bibliát és elkezdi olvasni. Nem az elején, hanem az Újszövetséget, és utána érti meg az elejét is. Elkezd járni templomba akkor is, ha sose járt, és arra sose volt ideje. Az Isten igéje előtt kinyílik. És az ige majd elvégez benne sok mindent.
Nem kell előre gondolkozni: de én azt úgy sem tudom elhinni, meg mi lesz akkor, ha elfordulok, meg Őhozzá odafordulok. Majd Ő megmondja nekem lépésről-lépésre. Vegyem a kezembe a Bibliát és olvassam. Járjak el olyan helyre, ahol a Bibliát magyarázzák egészségesen és tisztán, és vegyem komolyan. A többi jön magától. Mert az Ő igéje olyan, mint az étel. Megeszem és nem spekulálok előtte: jaj, hátha még sem lesz erőm dolgozni, hátha nem kellett volna megenni. Meglátom, lesz erőm dolgozni. Beveszem a gyógyszert és az hat. Visszaszorítja a betegséget és talpra állít. Vagy elmegy valaki valamelyik tiszta levegőjű barlangba és ott semmit nem csinál, csak beszívja a levegőt és gyógyul. Pontosan ilyen az Isten igéje. Aki naponta olvassa Isten igéjét és a sok munkája közt is szakít időt arra, hogy hallgassa annak a magyarázatát, az mind elmondja ezt. Egyszerűen átjár bennünket. Olyan hatóerő, amelyik kifejti a hatását bennünk. Számos helyen beszél erről a Szentírás és mindannyian tapasztaljuk ezt.
Pál apostol azt írja: milyen jól tették, hogy befogadtátok az Isten igéjét, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek. (Thessz 2,13.) És leírja: nézzétek meg milyenek voltatok azelőtt, milyenek vagytok most, s én már tudom milyenek lesztek még ezután. Hogy alakít át Isten titeket: megszülettetek irigynek, gyűlölködőnek, félelmekkel telinek, szorongónak ... Ezek mind eltünedeznek és kaptok helyette felelősséget, szeretetet, belső tartást, kiegyensúlyozottságot, nyomorúságok között is örömöt és elégedettséget; és hála van az ajkatokon. Átalakítja az embert az ige.
Aki leül az asztalhoz, és elkezd táplálkozni, ezzel a lelki eledellel is, ami Istennek a beszéde, az egyszerre erőre kap. Az tényleg kap kövéret is, s fogja bírni azokat a terheket, amik alatt roskadozott. Még a másokét is magára tudja vállalni szívesen. Eszébe sem jut, hogy ellenszolgáltatásért. Azért vállalja magára, mert amaz még jobban roskadozik. És Isten ad neki erőt ehhez is. Csodálatos erő van Isten igéjében, s csak az tapasztalja, aki kipróbálja.
Nem véletlenül beszél arról a Szentírás, hogy az életünket is ez tarthatja meg. Szelíden fogadjátok az igét - írja Jakab -, ami megmentheti, megtarthatja a ti lelketeket, életeteket, és ami munkálkodik bennetek.
A kép második része tehát arról szól: lépj be! Vedd komolyan Isten igéjét, engedd, hogy munkálkodjék benned, aztán át fog alakítani egészen. Egészen bizonyos, hogy előnyödre, pozitív irányba. Annyira átalakít, hogy olyan leszel, hogy alig lehet rádismerni. Mint egy új teremtés ...
Erről szól a fejezet utolsó verse, ahol már a szabadulást írja le, amikor mennek haza a fogságból örömmel. Még a fák is tapsolnak velük együtt örömükben, mert: "A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az Úr dicsőségére lesz ez." Tövis és csalán vagy bogáncskóró az 1Móz 3-ban fordul elő legelőször, amikor az Istentől elszakadt embernek az ítélete az lett, hogy a munkája megnehezült, nem a munka lehet az ítélet, hanem a keserves munka. Tövis és bogáncskóró terem azóta. Nem vetjük és mégis terem a gyom, a gaz. És most ehelyett mirtusz és ciprus növekedik. A győzelemnek és a bőségnek a szimbóluma.
Így változik meg egy ember természete is. Addig tüskés, szúrós, nehezen elviselhető, önmagának is terhére van néha, és egyszer csak gyümölcsöt fog teremni. Lehet szedni róla. A mosolya, a jó szava, a bölcsesség, az áldozatkészsége áldásul lesz másoknak.
Először Isten közli: meg van terítve, jöhet mindenki, aki érzi, hogy nem teljes az élete és teljes életet akar. Másodszor arra biztat: lépj be, és engedj az igének, engedd, hogy az ige foglalkozzék veled és hasson benned, és utána megjelennek majd a gyümölcsök. Tüskés, fanyar élvezhetetlen termés helyett a lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szívesség, szelídség, mértékletesség. Egyik sem velünk született tulajdonság, és mind a kilenc a miénk lehet Isten dicsőségére és mások javára.
Jó lenne, ha ezen a három mozzanaton gondolkoznánk tovább is. Az örömhír az: készen van a lakoma. Isten kérése: lépj be, fogadd be az Ő igéjét, s engedd, hogy munkálkodjék benned, és az Ő ígérete az: egészen más emberekké leszünk.
Még egyszer mondom: az analógia tökéletes. Ez a fogságban levő népnek szólt, amelynek szabadulást készített Isten. Mindnyájan a bűn fogáságába születtünk bele, és Isten szabadulást készített nekünk.
Itt vagyunk az advent küszöbén, a szabadító Jézus Krisztus, akinek még a neve is ezt jelenti: szabadító, kinyitotta a fogság, a börtön ajtaját. Ki lehet jönni a teljes életre, és ott vár a terített asztal. A gazda, akinek Jézusért mi is azt mondhatjuk: Atyám. Ő egészen új életet ad nekünk. Aki a Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak - olvastuk, hogy Isten irgalmaz és kész megbocsátani, íme újjá lett minden.
Isten ilyen új emberekké akar minket is, szeretteinket is formálni.