Istenünk, hálásan köszönjük, hogy nem emberi bölcselkedés hitető beszédeire kell hogy épüljön a hitünk, hanem a te tiszta igédre épülhet. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te vagy az a fundamentum, aki nem rendülsz meg soha. Semmilyen változás, semmilyen próbatétel, nehézségek viharai nem ingatják meg azt, aki rád áll hittel.
Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan ilyenekké váljunk. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne csak nézzük azt, hogy vannak, akik építik a te egyházadat, és mutatják a hozzád vezető utat másoknak, hanem mindannyian ilyenek legyünk. Segíts mindnyájunkat, hogy kiszabaduljunk a sötétségből a te csodálatos világosságodra, és nagy örömmel és meggyőződéssel tudjuk mutatni másoknak is a hozzád vezető utat.
Kérünk, járjon át minket a te szentséged annyira, hogy a puszta jelenlétünk is téged sugározzon. Hadd jelenjen meg a tőled kapott szeretet, tiszta kedvesség, érdek nélküli segítőkészség az arcunkon, a tekintetünkben és minden gesztusunkban. Te adj szót a szánkba, ha arra van szükség, hogy hiteles, igaz és egyszerű bizonyságtételt tudjunk mondani.
Köszönjük, Urunk, hogy ilyen nagy méltósággal tisztelsz meg bennünket. Köszönjük azt a nagy lehetőséget, hogy téged vihetünk másokhoz, és te viszel minket másokhoz. Áldj meg minket ebben a szolgálatban, hogy ne üres kézzel, nincstelenül kelljen megjelennünk előtted ama napon, hanem aranyat, ezüstöt és drágakövet építhessünk erre a szilárd fundamentumra.
Így segíts a gyermekeinknek is bizonyságot tenni rólad. Építsd gyülekezetünket. Könyörgünk az evangélium terjedéséért szerte a világon. De könyörgünk mindazokért, akik most különösen nehéz helyzetben vannak. Könyörgünk a vajdasági magyarokért, a szenvedőkért, a kétségbeesettekért, nélkülözőkért, betegekért. Könyörgünk a gyászolókért, az élet és halál mezsgyéjén állókért.
Magasztalunk téged azért, mert ma is élsz és uralkodsz, és nem engeded megszégyenülni azokat, akik benned bíznak. Ezzel a beléd vetett bizalommal szeretnénk most újat kezdeni veled. Légy segítségül ebben nekünk!
Ámen.
Istenünk, hálásan köszönjük, hogy ma még itt lehetünk színed előtt, és még mindig van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy ma is igéddel, a te szavaddal munkálkodsz. Köszönjük, hogy minket is kész vagy munkába venni, s bizonyosak lehetünk abban, hogy ha elkezdted azt bennünk, be is fogod fejezni.
Bocsásd meg, Urunk, hogy olyan sokszor akadályozzuk az életünket mentő és gazdagító munkádat. Szeretnénk most csendesen eléd állni, egészen megnyitni magunkat, és minden ellenállás nélkül engedni, hogy végezd el bennünk azt, amit akarsz.
Szabadíts meg attól, ami csak megterheli az életünket. Ajándékozz meg azzal, amit csak tőled kaphatunk, s amire nagy szükségünk van. Kérünk, formálj egészen újjá minket, hadd hasonlítson nyomorult életünk egyre jobban a tiedhez, Urunk Jézus Krisztus.
Növekedj bennünk most is itt, mi pedig hadd legyünk egyre kisebbek. Hadd legyen az életünk a te dicsőségedre, s hadd legyen egyre több hasznuk, áldásuk azoknak, akik között élünk, abból, hogy veled kapcsolatba kerültünk, ez a közösségünk veled mélyül, s egyre több mindent tudunk továbbadni másoknak, amit mi is úgy kapunk ajándékként tőled. Ajándékozz meg minket most, hogy így tudjunk szolgálni másoknak.
Ámen.
Az evangelizációs héten többször hallottuk idézni a Bibliának ezt a tömör, szép hitvallását: „Más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus.” Láthattuk azt, hogy hitünk egyetlen biztos alapja, fundamentuma az érettünk meghalt és feltámadott, ma is élő és uralkodó Jézus Krisztus személye, és mindaz, amit Ő értünk tett és nekünk ígért.
Amikor azonban erről a mondatról beszélgetni kezdtünk, többször kitűnt, hogy sokan nem helyesen értik ezt, sőt egyenesen félreértik. Éppen ezért szánjuk rá most az időt, hogy megpróbáljuk megérteni, mi ennek a mondatnak az eredeti jelentése abban az összefüggésben, ahogyan itt Pál apostol a korinthusiaknak le-írta, aztán mi egy másodlagos jelentése, ami szintén benne van, de nem az az alap, és mi az, amit nem jelent ez a mondat, pedig sokan azt hiszik, erről van itt szó. Az elsőről szeretnék részletesen beszélni, a másodikról, harmadikról rövidebben.
1) Mit jelentett itt Pál apostol tanításában az a megállapítás: „Más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus.”?
Az apostol itt egy képet, metaforát használ annak a szemléltetésére, mi is a gyülekezet. Azt mondja: „ti Isten épülete vagytok” - ez a gyülekezet. S hogy jött létre a korinthusi gyülekezet? Úgy, hogy én mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem - írja az apostol. Mit jelent ez? Azt, hogy ő prédikált Korinthusban először arról, hogy mit jelent Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása a számunkra. Az ő igehirdetésére hittek a korinthusiak, így lettek Jézus tanítványaivá, Isten gyermekeivé. Krisztusról ő mondott igehirdetést először, és erre az alapra épült fel a korinthusiaknak a hite.
Az apostolnak azonban Korinthusból is el kellett utaznia előbb-utóbb, mint ahogy mindenhonnan tovább kellett mennie, ahol prédikált, és most nagyon fontosnak tartja, hogy mi épül arra az alapra, amit ő ott hagyott. Az alap biztos, hogy jó. Ezt mutatja a korinthusi hitre jutottaknak a megváltozott élete is. De utána jönnek oda mások is, akik igét hirdetnek, Jézusról tanítanak. Miféle tanítások fognak ott elhangzani? Kiknek és mit fognak elhinni még azok, akiknek a hite biztos fundamentumra épül? Mi történik ott Pál után? Vajon épül-e az Isten egyháza, vagyis egyre többen megismerik-e Jézus Krisztust, és akik őt megismerték, azoknak megváltozik, megszentelődik az életük úgy, hogy ott áldássá lesznek mások számára is, vagy pedig jönnek olyan tévtanítók - akik jöttek is és járják ma is a gyülekezeteket -, akik behízelgik magukat a hívők szívébe, a gyülekezet közösségébe, és az igazi fundamentumtól eltérő dolgokat tanítanak? Vagy egyoldalúságba tévelyednek, vagy vizezett keresztyénséget tanítanak, gyengítik Jézus Krisztusnak a parancsait, hígítják azokat az igazságokat, amiket ott Pál hirdetett, és amik megváltoztatták a korinthusiak életét. Tehát mi történik az apostol távozása után?
Erről beszél itt Pál, és arra hívja fel a korinthusiak figyelmét, hogy ügyeljenek ők is, hogy aki építeni akar arra a fundamentumra, mit épít arra. Egyébként - fejezi be a gondolatmenetet - Jézus visszajövetelekor eljön majd az ítélet, amikor mindenkinek a tanításáról kiderül, hogy az hiteles, tiszta, krisztusi volt-e, vagy mondta a magáét, amit legutóbb felcsipegetett valahol, vagy éppen legfrissebb olvasmányáról lelkendezett, és ez nem annak a folytatása volt, amit a fundamentum, a Krisztus személyéről és munkájáról szóló evangélium jelentett.
A tűz mindig az ítéletnek a szimbóluma a Bibliában. Tűzben próbáltatik meg minden lelki munkásnak a tanítása és munkája, és akkor kiderül, hogy az arany, ezüst vagy drágakő-e, ami túléli az ítéletet, vagy fa, széna és szalma volt, ami megég a tűzben. Tehát, hogy valaki hasznos munkás volt-e, akinek a munkája nyomán növekedett a hívők száma, mélyült a hívők hite, előbbre jutottak a megszentelődésben, az alázatban, és mindenki számára áldássá lettek-e, vagy pedig buzgólkodtak meg tanítottak sok mindent, de ennek nem lett ez a gyümölcse; semmi maradandó gyümölcse nem lett.
Az előbbiek jutalmat kapnak az épület gazdájától, Istentől, az ítéletkor. Az utóbbiak nem veszítik el az üdvösségüket, ha hívők voltak, mivel azonban semmi maradandót nem alkottak, haszontalan munkások. Róluk mondja ezt a vitatott és félreértett mondatot, hogy ők maguk megmenekülnek, de úgy mintegy tűzön keresztül. Mit jelent ez? Azt jelenti: ő maga megmenekül - ez a haszontalan munkás -, az üdvösségét nem veszíti el, azért mert haszontalan volt, hiszen ráállt a fundamentumra és hitt Jézusban, de üresen áll az ítéletkor Krisztus elé. Vagyis nem lesz senki, aki azt mondaná: Uram Jézus, ez az ember vezetett hozzád, és én hálás vagyok neki. Nem lesznek maradandó gyümölcsei a hívő szolgáló életének. Fát, szénát és pozdorját épített. Ő maga megmenekül, de úgy mintegy tűzön keresztül.
Gondoljuk magunk elé, hogy éjszaka kigyullad egy ház, riasztják a benne lakókat, és mindenki menti az életét. Sikerül az utolsó pillanatban kimenekülni amúgy pizsamában, hálóingben, talán még a széle is megpörkölődött, de minden érték bennveszett: útlevél, betétkönyv, a nagymamától örökölt ékszerek, minden elpusztult. Csak a puszta életét mentette meg. Ez is nagy dolog... ez a legnagyobb dolog, hogy megmentette, de más dolog elköltözni, hogy viszek minden értéket is magammal, és más dolog kimenekülni úgy, hogy mindenem odaveszett.
Nos, ezt a képet használja itt az apostol. Az utolsó ítéletkor lesznek olyan hívők és lelki munkások, akik vihetik magukkal az értékeiket, mert sokakat Jézushoz vezettek, és az életük olyan volt, hogy prédikált, s mások élete is megváltozott a nyomában, és lesznek olyan haszontalan, hitvány hívők, akik lehet hogy sokat buzgólkodtak, csak éppen nem maradandó gyümölcsöket termett az életük. Ő maga megmenekül, de csak a puszta élete: pucéran, üresen sikerült éppen hogy megmenekülnie, egyébként nem visz magával semmit. Üres kézzel áll az Úr elé.
Ez az eredeti jelentése ennek, amit itt az apostol ír. Vagyis elsősorban a tanítóknak, a gyülekezet vezetőinek, az igehirdetőknek a felelősségéről szól. Úgy élnek-e, hogy minden gesztusuk, minden mozdulatuk és minden szavuk építő? Vagyis hogy megnyernek másokat Jézusnak. A szolgálatuk által épül az Isten épülete: az egyház. Oda bekerülnek messziről, a hitetlenségnek, a kárhozatnak a mélységéből is emberek, és ez a ház szépen tető alá kerül. Berendezik és otthont ad másoknak. Jöhet akárki: a kételkedő, a sebzett lelkű, a nem hívő, és ott találkozhat az élő Krisztussal. A falak is olyan anyagból épültek, mint a fundamentum. A fundamentum: Jézus. A falak is, a további tanítás is ugyanerről a Jézusról szól. Hitelesen, igazán, minden torzítás és ferdítés nélkül. Ennek ereje van, és emberek élete változik meg, és ez jótékonyan kihat a környezetükre, az egész társadalomra is. Dicsőítik Istent, és áldás lesznek másoknak.
Elsősorban az ilyen emberek felelősségéről szól, de tudjuk a Bibliából, hogy ez a felelőssége minden egyes hitre jutott embernek megvan. Mert az Újszövetség úgy beszél a hívőkről, mint akik hivatásszerűen papok: „ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pét 2,9). Ezt nem a főfoglalkozású igehirdetőknek mondja, hanem a gyülekezet minden tagjának. Minden hívőnek.
Titeket a Krisztus papokká tett, hogy közvetítsetek Isten és a még nem hívők között. Vigyétek az Isten szeretetéről szóló örömhírt nekik, és vigyétek az ő gondjaikat, nyomorúságukat Isten elé. És hirdessétek másoknak, hogy bárkivel megtörténhet az, ami veletek már megtörtént, hogy Isten a lelki-szellemi sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott titeket.
Tehát ez a fajta egyházépítés - egyházon a hívők közösségét értsük - minden egyes hitre jutott embernek a kötelessége és felelőssége. Olyan-e az élete, hogy az megnyerő mások számára, hogy ha meg sem szólal, addig is azt mondják, akik a közelében vannak és látják: szeretnék ilyen lenni. Vannak hóbortjai, - mióta hívő lett, olyan fura ebben meg abban, de azért szeretném én is úgy venni az akadályokat, meg a bajok gyülekezése idején is szeretnék olyan kiegyensúlyozott maradni. Meg hogy ez mindenkinek meg tud bocsátani. Néha már a bolondságig megbocsát, de azért mégis csak jobb lehet így élni. Tehát, hogy megkívántassa másokkal a Krisztus-követést, ami által épül az Isten épülete. És adott esetben úgy tudjon megszólalni, hogy az hasznos legyen.
Ez érvényes a gyülekezeten kívül, ott ahol eltöltjük a hétköznapjainkat, érvényes a gyülekezetben a gyülekezeti alkalmakon is, és érvényes otthon, ahol nagyító alatt van minden hívő ember, a családban. A gyülekezetben is lehet építően viselkedni. Például a bibliaórán úgy hozzászólni, hogy az a jelenlevőknek vigasztalás, bátorítás, előbbre vivő, vagy úgy, hogy alig várják, hogy befejezze már az illető, és eltűrik, mert el kell szenvedni egymást, de jobban tette volna, ha nem mond semmit. Lehet úgy hozzászólni, hogy az ember csak beszél, és lehet úgy, hogy mond valamit, mégpedig nem is akármit. Nem a magáét, hanem Isten Lelkétől ihletett, igei igazságokat, amire ott mindenki felkapja a fejét, még a késő esti bibliaórán is, ahol az egész napi munka után, ha meleg van a szobában, elbóbiskol az ember. Miről van szó ...? De jó, hogy mondja! Ez segít rajta. Erre bíztat ez az ige mindnyájunkat: épüljön az Isten egyháza a jelenlétünk, szavaink, viselkedésünk által.
Ez nem azt jelenti, hogy most görcsös akarás legyen a hívőben: én most é-píteni fogok. Ez azt jelenti: engedje, hogy Jézus Krisztus egyre nagyobb legyen benne, ő meg egyre kisebb. Ez fog építeni, az élő Jézus Krisztus. Aki a fundamentum, az emeli a falat is, az hozza tető alá és az teszi otthonossá másoknak. Jézus legyen egyre nagyobb az illető életében. A személyes megszentelődés, az engedelmességben való előrehaladás, ami építővé teszi valakinek az életét. Tegnap délután együtt voltunk itt a templomban egy nagyon kedves, meghitt együttléten a gyülekezet hittanosainak és gyermek-istentiszteletre járó gyermekeinek a szüleivel, és akkor újra tudatosodott bennem, hogy milyen óriási felelősség, de milyen nagy lehetőség is, hogy Isten ránk bíz ilyen egyelőre még képlékeny, formálható emberpalántákat. Mivé lesznek mellettünk, meg miattunk? Mit látnak tőlünk - mert az jobban formálja őket, mint a szövegünk, ami már a könyökükön jön ki sokszor. Mit látnak otthon? Úgy tudunk-e élni, hogy megkívánják most még talán nem tudatosan, de kialakul bennük: én is szeretnék ilyen lenni. Az ilyen azt jelenti: ilyen Krisztus-követő.
A Biblia tanúsága szerint Antiókhi-ában nevezték először keresztyéneknek Jézus Krisztus tanítványait. A görög krisztiánosz azt jelenti: krisztusi, Krisztushoz hasonló. Figyelték őket, és egyszer csak ujjal mutogattak rájuk: ezek olyan Krisztus-féle emberek; és ők vállalták. Kezdetben gúny volt ez, aztán vállalták és azt mondták: ez a programunk. Olyanok szeretnénk lenni! Bár valóban egyre jobban hasonlítanánk hozzá! És rajtuk keresztül kívánták meg a Krisztus-követést.
Ismerek egy idős tanárembert, aki több, mint negyven évig tanított magyart egy gimnáziumban. Úgy gondolom, a legnagyobb elismerés az ő munkájáért talán az, hogy azokból az osztályokból, amelyekben tanított, minden évben többen mentek pedagógus pályára, és minden évben volt egy vagy több gyerek, aki magyar tanárnak ment. Úgy akarták tanítani a magyart, mint ő. Valahányszor vele beszélek, vagy szóba jön a családjában, mindig eszembe jut, hogy úgy élem-e a keresztyén életemet, hogy mások is megkívánják és azt mondják: van neki sok hibája, de alapjában véve szeretnék én is úgy élni, mint ő.
2) Erről is szó van itt, és már átcsúsztunk a másik jelentésére ennek az igének. A személyes jelentésére. Tudniillik nemcsak arról van itt szó, hogy elsősorban a gyülekezet felelős vezetőinek, de minden hívő tagjának lehetősége és kötelessége építeni a gyülekezetet, hanem arról is szó van, hogy minden hitre jutott embernek lehetősége és kötelessége épülni.
Mit tesz azért, hogy a jó alapra jó épület épüljön? A saját hite növekedéséért, fejlődéséért mit tesz? Mit olvas el, s mi az, amit a tizedik oldalon becsuk, vagy már a tartalomjegyzék elolvasása után azt mondja: erre nincs időm, vagy ha lenne, ezt akkor sem olvasnám el. De helyette sok mást, ami épít, ami hasznos, ami választ ad, ami eligazít, ami formál, hogy másnak is segíthessek az eligazodásban. Mennyit ért a Szentírásból? Izgatja-e, ha keveset ért belőle? Tesz-e valamit azért, hogy mélyebben értse? Az épületén vannak-e imádságablakok, ahol beárad a mennyei levegő és a mennyei világosság? Kevés, hogy arra hivatkozik: az alapom rendben van, mert negyvennyolcban egy evangelizáción arra tértem meg, hogy Jézus meghalt értem. Ez óriási dolog, de mi épült azóta? Hányan találtak menedéket a hitednek az otthonában, egyáltalán otthon-e az, vagy csak valami torzó?
Mostanában többfelé lehet látni olyan telkeket, ahol az alapot elkészítették, kijutottak a földből, és abbamaradt. Elfogyott a pénz, vagy elváltak, vagy valami más baj történt. Ott van a nagy beton alap, benőtte a gaz. Ősztől tavaszig, amíg a gaz megszárad, lehet látni, egyébként már látni sem lehet. Több ilyen félbemaradt hívőt ismerek, akiknél jó az alap, valóban elindultak a hitben, de nem növekedtek, és úgy tűnik, nem is tesznek semmit azért, hogy növekedjenek. Aztán sok összetákolt hívőt lehet látni: megvan az alap, s aztán arra mindenfélét építenek. Főleg víkedházakat lehet látni, de néha még lakóházakat is: Van abban minden elképzelhető anyag, amihez éppen hozzájutottak, amivel összetákolták. Vannak olyan hívők, akik innen is felcsipegetnek valamit, onnan is, de az egész nem állt össze egységes rendszerré, és főleg nem az alap, a Krisztus határozza meg, mi kerülhetett be a hitükbe. Jó lesz az úgy is. Valahogy álljon.
Jézus azonban minket nem erre hívott el. Tökéleteset akar. Azt akarja: ne csak a hitünk alapja legyen Ő, hanem a gondolkozásunkat, a jellemünket, a pénzgazdálkodásunkat, a szerelmi életünket, az emberi kapcsolatainkat is mindenestől Ő határozza meg. Akkor hat át az Ő szentsége minket, és akkor fog világítani egy ilyen magunkfajta - egyébként gyarló - ember, és fog túlmutatni Őreá.
Nos, erre is figyelmeztet itt az apostol. Az nagyszerű, ha az alap rendben van, és elindultatok. És ... Mi van azóta? Nincsenek falak, ablakok. Sötét van. Kedélytelen hívő élet - milyen az? Hát Ő megígérte: az Ő örömét adja nekünk, hogy a mi örömünk teljes legyen. Hol van, hol látható? Olyan csodálatos, hogy a halálunk pillanatáig haladhat ez a növekedés, fejlődés, gyarapodás a lelki életünkben.
Az alapjelentés tehát: mit építenek a gyülekezetbe és a gyülekezetben a hívők és főleg a vezetők? A második jelentése: épülünk-e a személyes hitünkben? Van-e itt egészséges növekedés, fejlődés, és milyen irányba, hogyan? Vannak hívők, akiknek még mindig a régi természetük uralkodik. Hisznek ők valóban, a fundamentum ott van. De ha nagytermészetű volt - ahogy mondani szokták -, akkor most is ugyanolyan, csak hívő kiadásban. Az még rosszabb! Nem ismeri az alázatot, a szelídséget, a másik előreengedését. Nem az a szemlélete, az attitűdje: én vagyok a másikért. Elvileg tudja: ez kellene, talán még mondja is, hogy nem a többiek vannak énértem, de mégis valahogy kicsikarja a többiektől, hogy ők legyenek érte. Nem az az öröme, amikor ő szolgálhat, az az öröme, ha ő kapott valamit. És ezt nem is tartja rendellenesnek. Nem épül igazán, következésképpen nem vonzó és nem világít.
3) És mi az, amit nem jelent ez az ige? Nem jelenti az említett mondat („ő maga megmenekül, de úgy mintegy tűzön keresztül”) azt, amit a római katolikus egyház a 9. századtól fogva különböző változatban tanít, hogy itt arról lenne szó, hogy az ember a halála után átmehet egy tisztulási folyamaton, és annak a végén megtisztulva sok bűnétől az üdvösségbe kerülhet. Mert hogy a tűz kiégeti belőle azt, ami nem odavaló, és ő maga megmenekül, mintegy tűzön keresztül.
Ez a gondolat idegen a Szentírás tanításaitól. Jézus határozottan tanítja azt, hogy a halálunk után nincs sorsváltoztatási lehetőség. A halál pillanatában eldől mindenkinek az örök sorsa. Ezért nem imádkozunk a halottakért. Tudomásul vesszük Isten döntését, és komolyan veszszük, hogy itt lehet és kell megtisztulnunk. Itt lehet és kell megszabadulnunk.
Hadd olvassak két mondatot egy római dogmatikából: „Olyan ítéletről van itt szó, ami az emberre ideig tartó büntetést ró ki, s ezután jön a teljes szabadulás. Tisztulási folyamat ez - a halál után -, meg kell tisztulnia olyan fogyatkozásoktól, mint az önzés, hiúság, szeretetlenség, hogy méltó legyen Isten színe látására.”
A Biblia nekünk azt mondja: vagy itt megtisztulunk a Jézus áldozatába vetett hit által, vagy utána nincs lehetőség megtisztulásra. És azt tanítja: Jézus nekünk itt ad teljes szabadulást. Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok vagytok itt. Ezért nagy felelősség élni, és ezért kell kihasználnunk minden alkalmat, amikor Isten bele akar szólni vagy nyúlni az életünkbe, és meg akar tisztítani és egyben meg akar ajándékozni valamivel. Itt és most. Ma, ha az Ő szavát halljátok. Míg tart a ma. - Ilyeneket olvasunk a Szentírásból. Itt dől el, hogy hol és hogyan töltjük az örökkévalóságot.
Isten tehát minket ma nagy méltósággal akar megtisztelni. Ezzel kezdődött az igénk: „Isten munkatársai vagyunk: Isten épülete vagytok”, amit ti is építhettek. Isten ilyen magunkfajta, gyarló embereket a munkatársaivá léptet elő. Csak nem mindegy: hogyan végezzük azt a munkát, mit építünk arra, amit Jézus az Ő halálával, feltámadásával megalapozott. Épülnek-e mások általunk, épülünk-e, növekedünk-e, fejlődünk-e a magunk hitében, mindvégig a fundamentumon állva, amely a Krisztus, és mindvégig annak megfelelően építkezve? Mert itt dől el: mi lesz az örökkévalóságban.
Jó lenne, ha nem érnénk be azzal, hogy éppen csak megmenekültem, már elég. Nem erre hívott el minket a mi Urunk, hanem arra: Én választottalak titeket és én rendeltelek titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon. Hogy legyenek otthon a családban, ahol a legnehezebb, meg a munkahelyünkön, ahol a vaskos pogánysággal találkozunk, meg a gyülekezetben, ahol szintén mindenféle emberrel együtt vagyunk, olyanok, akiknek mutathatuk az utat Jézushoz. S miközben mutatjuk, épülünk mi is, és erősödünk. A következő ének pontosan erről az igéről szól.
Az egyháznak a Jézus a fundámentoma,
A szent igére épült fel lelki temploma.
Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt,
Megváltva drága vérén a váltságban hívőt.
(392,1. dicséret)