JÉZUS JOBB KEZÉBEN TART

Kedves testvéreim, ezt az Igét adja elénk bibliaolvasó kalauzunk szerint ma Isten. Örültem, amikor kiderült, hogy a mai Igénk, egyrészt azért mert húsvéthoz ennyire közel lévén, jó még ilyen húsvéti gondolatokkal foglalkozni, mint amiről ez az Ige szól. Másrészt pedig azért, mert olyan sok kedves biztatás van ebben a néhány mondatban, amire azoknak a testvéreinknek, akik ma részesülnek a keresztségben, különösen is nagy szükségük van. Mindnyájunknak, de ők kiváltképpen szívükbe zárhatják majd ezeket.
Lényegében arról szól ez a néhány mondat, hogy kicsoda Jézus. A Biblia azt mondja, hogy a mi életünknek a legfőbb kérdése ez, hogy megismerjük Őt igazán. Aki Őt ismeri, annak van teljes élete, örök élete. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged - ezt olvassuk a Szentírásban. Ráadásul itt úgy ismerhetjük meg Jézust, hogy Ő maga mutatkozik be. Egy ideig János apostol tesz róla bizonyságot, elmondja, kinek jelentette ki magát Jézus az ő számára, aztán ő elhallgat és megszólal Jézus, és elmondja, kicsoda Ő. Kinek ismerhetjük meg, és ez nagyon sokat jelentett az akkori hívőknek is, és sokat jelenthet nekünk is.
Mert ezekből a szavakból úgy ismerhetjük Jézust, mint akire életünk minden helyzetében számíthatunk. Mint aki nem kitalálás, nem fikció, hanem a halálon is diadalmaskodó, feltámadott Isten, akinek mi nagyon fontosak vagyunk, aki éppen a keresztség szereztetésének az Igéjében ígéri: tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
Hogy igazán értsük, milyen nagy horderejű Jézusnak ez a bemutatkozása, egy kicsit hadd beszéljek arról, hogy mikor írta János apostol ezt a könyvet, kiknek írta, miért írta, mi volt a célja vele akkor, és mindjárt közelebb jön hozzánk, és nagyon maivá válik minden üzenete.
Az első századnak a végén keletkezett ez a könyv, a 90-es évek elején írta az idős János apostol. Akkor, amikor Domitianus római császár megkezdte az első szervezett keresztyénüldözést. Az, amit néhány évtizeddel előtte Néró császár csinált, egy őrültnek a rémtette volt. Domitianus azonban átgondolt ideológia alapján azt tűzte ki célul, hogy azokat, akik Krisztusban hisznek, egy szálig kiirtja. És hozzá is látott ehhez a véres munkához. Államvallássá tette a császárkultuszt, ami azt jelentette, hogy naponta áldozatot kellett bemutatniok az embereknek a császárnak szentelt oltáron. Ő önmagát istenségnek is tartotta.
A keresztyénekről tudjuk azt, hogy nagyon szorgalmas, törvénytisztelő, csendes emberek voltak. Sose lázongtak, idegen szóval így mondják ezt: lojálisak voltak. Nem okvetetlenkedtek, nem voltak összeférhetetlenek, végezték a dolgukat, békességben éltek, szerették az ellenségeiket is. Erre azonban nem voltak hajlandók, hogy ők az élő Isten helyett a császárt imádják istenként. Ez elképzelhetetlen volt a számukra. Akkor viszont az életükkel kell fizetniük.
Azzal szórakoztatta a császár Róma polgárait, hogy kiéheztetett oroszlánok elé dobáltatta az ilyen keresztyéneket a cirkuszokban. Ott tépték szét őket a publikum szeme láttára és füle hallatára. Érdekes látnivaló lehetett. Ártatlan embereket, kisgyerekeket, fiatalokat, asszonyokat, öregeket válogatás nélkül. Csak annyit kellett volna mondaniok, hogy a császár az isten. De ők tudták, hogy az Isten az Isten. És ők hittek abban a Jézus Krisztusban, akiről azt is hitték, hogy Ő örök Isten, Isten szent Fia, és nem voltak hajlandók helyette embert imádni.
Ez volt a választásuk a keresztyéneknek: ha hűségesek maradnak Jézushoz, akkor nagyon valószínű: vértanúkká lesznek, megölik őket. Ha megalkusznak, akkor viszont megtagadják Jézust, és ezzel az üdvösségüket, az életet dobják el maguktól. A túlnyomó többség hűséges maradt. Ezekben az években írta János ezt a könyvet.
Kettős célja volt vele: bátorítani azokat, akikre mindennap ott leselkedett a halál, mert soha senki nem tudhatta, melyik nap viszik, és ha elvitték, onnan visszatérés nem volt; másrészt vigasztalni azokat, akiknek a hozzátartozói közül már voltak vértanúk. Az egyik, amit János sokszor mond: kitartani Krisztus mellett, mert Ő jelenti nekünk az életet, Domitianus csak a testünket ölheti meg, de a lelkünknek örök életet készített Isten, és a másik: vigasztalni azokat, akik gyászoltak.
Gondoljuk meg: szinte minden keresztyén családban volt már halott. Nagyon rászorultak arra, hogy túllássanak a halálon. János itt, mindjárt az elején ebben segít nekik. Hogyan? Úgy, hogy szinte odanyúl mindenkinek az álla alá és felemeli. Azt mondja: ne csak ezt lássátok, ezt a rettenetes vérfürdőt, ezt a tömény gonoszságot, ezt az embertelenséget és istentelenséget, ami körülöttünk van, hanem azt a Jézus Krisztust is, aki még ezt is megengedi, s ennek ellenére is Ura és Királya ennek a világnak. És mindenkit szeret, de titeket különösképpen szeret. Őt nézzétek, kicsoda Ő! Ha Őt elengeditek, mindent elveszítetek. Ha Őhozzá ragaszkodtok olyan áron is, hogy esetleg az életetekbe kerül, a legfontosabbakat megtartottátok. Az életeteket kiolthatják, azt az életet, ami tulajdonképpen arasznyi, néhány évig, évtizedig tart és tele van nyomorúsággal, de az örök életet, annak a dicsőségét, boldogságát nem vehetik el tőletek. Nem érdemes Krisztust eldobnotok, elhagynotok.
Akik pedig gyászolták a hozzátartozóikat, azokat lényegében ugyanezzel vigasztalta. Hogy őnekik már jobb. Nekik már nem kell félniük senkiféle Domitianustól. Őket már nem fenyegeti semmi nyomorúság. Ők már megérkeztek és az Úrnál vannak.
Ezért sorolja el itt az 1. fejezetben János, hogy kicsoda Jézus. Néhány jellemvonását megemlíti Ő, aztán, mint ahogy említettem, megszólal maga a feltámadott élő Krisztus, és elmondja, ki Ő maga.
János először azt említi róla, hogy Jézus Krisztus is hű tanú. És itt az a szó van: vértanú. Jézus is vértanú volt. Ő is hűségesen ragaszkodott Istenhez mindhalálig. Így olvassuk a Filippi levélben, hogy engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Egyedül Őt végezték ki ezen a földön ártatlanul. Ráadásul úgy, hogy magára vállalta a mi bűneinket és azoknak a büntetését. Elképzelhetetlenül nagy szíve, nagy szeretete volt. És hűséges maradt. Vállalt minden szenvedést azért, hogy engedelmes legyen Istennek, és azért, hogy velünk valami nagy jót tehessen. Átvállalta a kárhozatot, a bűneink büntetését rólunk.
Ő hű tanú. Akit tehát közületek a Jézushoz való hűségéért fognak esetleg kivégezni, - mondja itt János - az nem kerül rossz társaságba. Az Krisztussal tölti az örökkévalóságot. Ha pedig életben maradhattok, akkor is az Ő társaságában tölthetitek el ezt a néhány évet, évtizedet is, ami itt hátra van, és az örökkévalóságot. Gondoljátok meg, hogy az Ő kezét elengeditek-e. Jézus Krisztus hű tanú.
Aztán így folytatja: elsőszülött a halottak közül. Vagyis Ő az első, aki átlépett a halálon. Jézus feltámadására utal itt. Ő nem úgy támadt fel, mint Lázár, akit Jézus előhívott a sírból, Lázár aztán később meghalt még egyszer. Jézus nem visszajött, hanem túllépett a halálon. Azon az áthatolhatatlan falon, ami ott van mindannyiunk előtt, és amire az van írva: halál, pusztulás, végzet, azon Ő kaput nyitott, rést tört azzal, hogy feltámadott. És akik Őbenne hisznek, követhetik Őt ezen a résen, odaát az igazi életbe, a teljes életbe. Jézus az elsőszülött a halottak közül, nem az egyetlen. Akik közülünk vértanú halált halnak - mondja ezzel János,- azok követik Őt ebbe a dicsőségbe. Ezért biztatja őket ezzel a jól ismert mondattal: „Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.”
Aztán jön egy nagyon merész megállapítás: Jézus Krisztus a föld királyainak a fejedelme. Domitianus azt hitte magáról, ő az. Vannak királyok itt, ott, amott. Kimondhatatlan nevű kis országoknak vannak uralkodói, de a világ ura, az a római császár őfelsége. És ő meg is tudja mutatni a hatalmát. Ő a föld királyainak a fejedelme. Erre János, aki szintén készen volt minden nap arra, hogy viszik és vértanú halált kell halnia, legyint az egészre és mosolyog: Domitianus? Tizenöt évig folytathatta ezt a szörnyűséget, tizenöt év múlva elragadta őt is a halál.
A domitianusok jönnek és mennek. Kiskirályok ők nagyon, akármilyen nagynak képzelik is magukat. Elszáll felettük az idő, s elnyeli őket a halál. De az a Jézus, akiben mi hiszünk, az uraknak Ura és a királyok Királya, a halált is legyőzte. Őt nem ragadhatta el a halál. Ő feltámadott. És azok között, akiknek János írta a levelet, a legidősebbek még szemtanúi is lehettek annak, hogy Jézus a keresztre feszítése után ott járkált Jeruzsálem utcáin és Galileában és másutt is, és találkozhattak Vele. Ő feltámadott, Ő legyőzte a halált, és Ő a föld királyainak a Fejedelme. A domitianusoknak is fejedelme. Messze, messze, több klasszissal feljebb uralkodik. Az Ő országa nem is e világból való. Az egész világmindenség az Ő uralma alatt van. A domitianusoké nagyon ideig való. Jézus Krisztusé örökké való.
És ezekben a mondatokban benne van: testvérek, el ne felejtsétek, hogy ti ennek a királyságnak az állampolgárai is vagytok. Most itt járunk, két lábbal a földön, s végezzük a munkánkat, tudomásul vesszük a körülményeket, mi is azt mondjuk a többiekkel: ez van, és próbáljuk megtalálni ezen belül a helyünket, a feladatunkat, a szolgálatunkat.
De ez a mi egyik hazánk. Hazánk és otthonunk, nem idegenként vagyunk itt, de vándorként. Ez egyszer véget ér. És akkor nem a nagy semmibe hullunk bele, hanem akkor teljesen érvényesül majd az a másik polgárság. A mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Jézus Krisztust is várjuk. S ennek az országnak a királya már most Király. Itt is, meg odaát is. Ezt el ne felejtsétek. Aki Jézust elhagyja, ezt az állampolgárságát veszíti el. És ezt nem érdemes.
Nem tudom, érezzük-e, hogy minden szavával bátorítani akarta János a sokat szenvedő, nagyon nehéz helyzetben levő hívőket. És ez a bátorítás nem is volt hiábavaló, másoknak is tovább tudták adni.
És akkor megszólal Jézus - János azt mondja: mintegy rám tette az Ő jobb kezét, és azt mondta: „Ne félj.” Ezek szerint János is félt. Az Isten közelségében mindig nagyon picinek érzi magát az ember, s van ilyen szent félelem is. De egyébként is természetes volt abban az üldözéses időben, hogy valakinek a szívében félelem volt. „Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó; az Élő, pedig halott voltam, de íme élek örökkön örökké, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.”
Olyan szemléletes kép, hogy szinte maga előtt látja az ember. János ott gondolkozik azon, vajon melyikünk meddig él, meddig tarthat még ez a rettenetes korszak? Vajon tudom-e igazán bátorítani az én halálra szánt testvéreimet? S egyszer csak Jézus leállítja az aggódásait, ráteszi a jobb kezét.
Valahányszor a Bibliában előfordul ez a kifejezés: jobb kéz, ott a hatalomról és az erőről van szó. Jézus erejét és hatalmát éli át János. A jobb kéz annak a szimbóluma volt. Amivel valaki meg tud tartani, amivel terhet tud emelni, amivel a másikat fel tudja emelni, ha kell, ajándékozni tud, amivel meg tudja védeni az ellenségtől, és amivel uralkodik. A jogart a király a jobb kezében tartja.
Ez a kép önmagáért beszél: Jézus mint Úr, mint a föld királyainak a Fejedelme jelenik meg, akinek azonban gondja van egy kicsi Jánosra is, meg akárkire, a magunk nevét is nyugodtan mondhatjuk. Mindannyiunkra személy szerint gondja van. Ő nem fönt valahol a felhők felett uralkodik, hanem miközben teljhatalommal uralkodik, mi mindnyájan nagyon fontosak vagyunk Neki. És érezteti is velünk az Ő hatalmát, hogy bízzunk Benne, számítsunk Rá, hogy ne féljünk. A félelem nagyon sok energiát elemészt. Ne félj!
S akkor mintegy megcsörget egy kulcscsomót. Azt mondja: ezek a pokolnak és a halálnak a kulcsai. Vannak ajtók, amiket csak Ő nyithat ki előttünk. Vannak ajtók, amiket, ha Ő bezár, senki nem tudja betörni sem. Még a közelébe sem mehet. S vannak lehetőségek, amiket Ő egyszerűen megnyit az övéi előtt. A kívülálló csodálkozik: ezen a falon nem láttam ajtót, s most meg ajtó van és mennek be rajta. Ajtót nyitott. Ott ahol akar.
Neki minden lehetséges. Akkor állítja le a domitianusokat, amikor akarja. És úgy bátorítja a Benne hívőket, ahogyan csak Ő tudja. Neki az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen. S miközben van okuk a hívőknek félni, mert ellenséges világ veszi őket körül, aközben újra és újra hallaniok lehet, hogy van okuk nem-félni is, mert Jézus ura ennek az ellenséges világnak. Szereti azt is, de az övéit különösen is védi.
Jézus jobb kezének az említése a világuralmára utal. Arra, hogy az Övé minden hatalom. És vajon nem ezt mondta szó szerint, amikor a keresztségről beszélt? Amikor az apostolokat elküldi, hogy tegyenek az Ő tanítványává másokat, megkeresztelvén őket: „Én tiveletek vagyok minden napon” - ígéri. Mielőtt ezt mondja, úgy mutatkozik be: nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. (Mt 28,18-20).
Beszélgettünk erről azokkal, akiket ma megkeresztelünk. Nem tudom, mennyire vert gyökeret a szívetekben ez a bibliai örömhír, hogy az a Jézus fogad be a szövetségébe titeket, akié minden hatalom mennyen és földön. Aki az Ő jobb kezét is engedte, hogy odaszögezzék a keresztre miattatok is, meg mindannyiunk miatt, de nem tarthatták fogva őt a szögek. És az Ő jobb kezével, az Ő hatalmával azóta is uralkodik. Ura ennek a feje tetejére állt, megveszekedett világnak, ura minden eszét vesztett diktátornak is, és ura minden kisembernek, az üldözötteknek. Azoknak különösen is megmutatja az Ő jobb keze hatalmát, akiket Ő miatta üldöznek, és Őérte is vállalják a gúnyt vagy a hátratételt, vagy bármilyen szenvedést. Mindenek fölé magasodik itt a feltámadott Krisztus alakja, aki azt mondja: „halott voltam, de élek örökkön örökké.” Mutatja teljhatalmát a jobb kéz említése, és ennek a bizonyos kulcscsomónak a felmutatása: nálam vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai. Ő még a poklot is megjárta, hogy nekünk ne kelljen odajutnunk.
Ha valaki ma azt mondja: kérem, ami otthon nálunk van, az maga a pokol, akkor is bizonyos lehet abban, hogy az bármikor átalakulhat mennyországgá, mert Jézusnál vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai, és ahol Ő megjelenik, ahol Ő jelen van, ott a mennynek az erői kezdenek áradni.
Ezért kellene mindannyiunknak sokkal komolyabban vennünk a Vele való összetartozást. Minket nem üldöznek a hitünkért ilyen formában, mint János idejében a keresztyéneket. De rengeteg csapda, csábítás, kísértés leselkedik ránk is, rátok is. Van, amikor fenyegetéssel akarnak Tőle eltávolítani, van amikor ígérgetéssel akar magához édesgetni a világ. Ma is mindent megtesz a Gonosz azért, hogy a Jézussal való kapcsolatunkat meglazítsa vagy megszakítsa. És aki komolyan veszi azt, hogy Jézus Krisztus tanítványa, annak ma is szenvednie kell. Ha mást nem, látnia kell, hogy gúnyosan elhúzták a szájukat azok, akiknek beszélt a hitéről, vagy elesik valami prémiumtól, vagy amiért ő dolgozott meg, az azért járó honoráriumot más teszi sebre. Vagy kiforgatják a szavait és ellene fordítják még azt a jót is, amit másokért tett. Nagy fantáziája van a gonoszságnak, hogy a Krisztus tanítványait üldözze és bántsa. Nekünk is szükségünk van arra, hogy tartsa bennünk a lelket Isten Igéje.
Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját - azt mondja az Úr Jézus.
Isten segítsen mindnyájunkat, hogy azért tudjunk hűségesek maradni Jézushoz, és ti is azért legyetek Neki majd igazán hűséges tanítványai, mert megismertük, kicsoda Ő, mert felmagasodik előttünk a feltámadott Krisztus, aki ma is ugyanaz, aki akkor volt. Ő tegnap és ma és örökké ugyanaz. És aki mireánk is ráteszi az Ő jobb kezét nagy szeretettel és gyengéden, amelyiken látszanak a sebek még ma is. Ez a könyv többször említi, hogy a megöletett Bárány a mennyei dicsőségben is úgy jelenik meg, mint akin látszanak a sebek, de aki győzött: bűnön, poklon, síron, aki megtanít minket boldogan élni már itt, ha kell ilyen nehézségek között is, aki egyedül tud nekünk igazi, boldog, örök életet adni.