Ó Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? – teérted hullt testemből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.
Ámen.
Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy Te ma is azokat hívod magadhoz, akik megfáradtak és terheket hordoznak. Köszönjük, hogy aki Veled találkozik, annak nem kell többé görnyednie a bűn terhe alatt.
Áldunk azért, mert valóban Te vagy a mennyország kapuja. Te lettél az az ajtó, akin át mi is beléphetünk az atyai házba. És köszönjük, hogy Te vagy a mi egyetlen szószólónk és egyetlen közbenjárónk Istennél.
Köszönjük, hogy azért hívtál ide ma este bennünket, hogy mindezt egészen komolyan vegyük és tudjunk ennek örülni, és a bűntehertől megszabadulva Veled tudjuk folytatni az utunkat. Engedd, hogy mindannyiunk életében ez valóság legyen.
Így beszélj most velünk a Te igéden keresztül, nekünk pedig adj figyelmes, halló szívet, hogy az igének megtartói legyünk, és ne csak hallgatói.
Könyörgünk Hozzád most különösen egy családért, amely arra emlékezik, hogy elhívtad közülük a férjet, édesapát, nagyapát. Könyörülj rajtuk, hogy túllássanak az emlékeiken és a könnyeiken, hogy túllássanak a láthatókon, és komolyan vegyék mindazt, amit Te ígértél a benned bízóknak, és elfogadják Tőled, Jézus Krisztus, mindazt, amit kereszthaláloddal és feltámadásoddal nekünk megszereztél. Növeljed az ő hitüket, de növeld mindannyiunk hitét igéd és Lelked erejével.
Ámen.
Bibliaolvasó kalauzunk szerint a mai nap következett ez az ige. Ennek az üzenetét vigyük magunkkal. Jézus Krisztus szenvedéstörténetének a nyitánya ez a jelenet. Sötét éjjel akarták elfogni Őt a Gethsemáné kertben, ahol tanítványaival együtt tartózkodott. Ennek a helynek és szándéknak a sötétsége felett azonban hatalmasan ragyog Jézus isteni dicsősége.
Kinek ismerjük meg a mi Urunkat ebben a jelenetben? Megismerjük Őt úgy, mint mindenható Istent, mint gyöngéden szerető Mestert, és mint halálig hűséges Megváltót.
1) Miből derül az ki, hogy Ő mindenható Isten? Az Ő örök isteni természetére és hatalmára mindenekelőtt az derít fényt, hogy előre tud mindent, ami majd következik. „Jézus azért tudván mindazt, ami ő-reá következendő volt”. Neki nem meglepetés az, ami itt történik. Ő ismeri pontosan ellenségei szándékát. Ismeri Júdás szívét, ezért mondotta már előző nap tanítványainak, hogy egy közületek elárul engem, és ezért biztatta Júdást, hogy amit tenni akarsz, azt minél előbb tegyed.
Pontosan tudja, hogy Péter másnap hajnalban le fogja tagadni, hogy valaha is ismerte Őt, ezért figyelmeztette előre: mielőtt a kakas megszólal, háromszor megtagadsz engem. És ott a Gethsemáné kertben úgy tusakodott imádságában Jézus, mint aki pontosan tudta, mit hoz reá az az éjszaka.
Közben ellenségei nagy titokban szervezkednek. Júdás a templomőrségen kívül még egy csapat római katonát is kölcsönöz a helyőrségtől. A konspiráció szigorú szabályait betartva készítenek elő mindent. Gondosan időzítik a rajtaütést. Megbeszélik a júdáscsókot: honnan ismerik majd fel Jézust. Felszerelik a katonákat fegyverekkel, felkészülnek Jézus és tanítványai esetleges ellenállására vagy menekülésére, ezért visznek magukkal fáklyákat. És kiderül, hogy mindebből semmire nem lesz szükség. Jézus várja őket. Pontosan tud mindent, hogy mi következik, és eléjük megy az eseményeknek.
Ő szólal meg először: Kit kerestek? Erre azt felelik: a názáreti Jézust. És akkor elhangzik két csodálatos szó: Én vagyok. Ez nemcsak egyszerű bemutatkozás volt. Ez Jézus isteni önkijelentése. Ez ugyanaz az "én vagyok", amit annak idején a mindenható Isten Mózesnek mondott, mikor ő azt kérdezte: mit mondjak a Fáraónak és a népnek, ki küldött engem? Mondd azt, hogy a vagyok küldött téged, mert vagyok, aki vagyok - mondotta neki Isten. Jézus ajkán ugyanez az isteni önkijelentés hangzik itt el. Néhányszor használta Ő ezt a formulát. Minden alkalommal ünnepélyes deklarációként, amikor az Ő titkát, az Ő lényét akarta ismertté tenni, hogy ki Ő valójában. Itt is így hangzik el, isteni önkijelentésként.
Honnan tudjuk ezt? Onnan, amilyen hatással a jelenlevőkre volt. „Amikor Jézus ezt mondta nekik, hogy: Én vagyok,- hátra tántorodtak és a földre estek.” Nem furcsa ez? Ott áll egy fegyvertelen ember egy szál magában, egy felfegyverzett, több száz fős katonai csapattal szemben. És mond két rövid szót: Én vagyok, s ettől azok hátrahőkölnek, és a földre esnek. Hát ennek azért valami oka kell hogy legyen!
Ki előtt estek ezek földre? A mindenható Isten előtt. Az előtt az Isten előtt, aki Jézusban egészen közel jött hozzánk. Az előtt, akinek minden térd meghajol: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja majd, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Ennek a jelenetnek minden sötétsége fölött ott ragyog Jézus örök isteni dicsősége.
Nincs szükség Júdásra, magától lép elfogói elé. Fölösleges volt minden fondorlat, ravaszság, fegyverkezés, készülődés. Ő Úr minden és mindenki felett, és ezt az egész helyzetet is uralja. Miközben néhány perc múlva megkötözve fogják maguk előtt taszigálni. De az Ő szavának olyan hatalma van, hogy azt hallva hátrahőkölnek és a földre esnek.
Ilyen Jézusunk van nekünk. Ennyire igaz az, hogy Ő örök Isten. Komolyan vesszük-e mi ezt? Isten-e neked Jézus? És ezzel a tisztelettel tudjuk-e Őt imádni, ezzel a bizalommal tudjuk-e magunkat rábízni, ezzel a nyugalommal várjuk-e, hogy az Ő isteni hatalmát életünk nehéz helyzeteiben újra és újra megmutassa?
2) Miközben azonban egészen nyilvánvalóvá lesz Jézus örök isteni természete és dicsősége, aközben ugyanebben a jelenetben többször egymás után kitűnik, hogy Ő milyen gyengéden szerető Mester. Mindenekelőtt abból látszik ez meg, ahogyan védi az övéit. „Ismét megkérdezte tőlük Jézus: Kit kerestek? Azok ezt mondták: a názáreti Jézust. Erre Jézus így felelt: Mondtam nektek, hogy én vagyok. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el.”
Abban az időben azzal együtt, akit elfogatásra ítéltek, a követőit, sőt a támogatóit is letartóztatták. Erre lehetett számítani itt is. Jézus azonban úgy látja, hogy tanítványai még nem érettek arra, hogy Őérette szenvedést vagy vértanúságot vállaljanak. Majd eljön annak az ideje is, hogy egyikük is, másikuk is mártírhalált hal Jézusért. Most azonban csak az Ő órája jött el. Éppen ezért az övéit védi. „Ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el.” A testével védi az övéit, mint a kotlós a csibéit. Itt a szenvedése küszöbén sem önmagával van elfoglalva, hanem másokat ment. Azért, hogy az Atyának majd jelenthesse: egy sem veszett el azok közül, akiket nékem adtál.
Aztán gyöngéd szeretettel védi Pétert is saját heves természetétől. Hiszen azt olvastuk, hogy miközben mindez zajlik, „Simon Péter, akinek volt egy szablyája, kirántotta azt, megütötte a főpap szolgáját, és levágta annak a jobb fülét. Erre Jézus ezt mondta neki: tedd a hüvelyébe a szablyádat; avagy nem kell-e kiinnom a poharat, amelyet az Atya adott nékem?”
Hogy mit akart itt Péter, nem tudjuk. Nem bírta már tovább tétlenül nézni az eseményeket? Vagy a Jézus iránti szeretete indította erre a cselekedetre? Vagy egyszerűen elragadták az indulatai? De mit akar egy szál karddal egy fölfegyverzett sereggel szemben? Semmi értelme nincs ennek az akciónak, csak megnehezíti még Jézus helyzetét is. És Jézus mégsem dorgálja őt, hanem tanítja. Felemeli a tekintetét. Egy tágasabb látókörre hívja fel a figyelmét. „Nem tudod, hogy nekem ki kell innom ezt a poharat?” Itt nem valami baleset történt, Péter. Ezek az emberek nem maguktól jöttek ide. Akik küldték őket, nem maguktól döntöttek így. Itt örök isteni terv valósul meg. Itt a te megváltásod, meg a többi ilyen handabandázó, indulatos, félelmében agresszív ember megváltása folyik, s rajtatok nem lehet másként segíteni, csak így. Úgy, hogy engem itt most megkötöznek. Tedd el a kardodat, itt most nincs szükség rá. Ennek így kell lennie! Védi és tanítja Pétert is gyöngéd szeretettel.
Aztán ugyanezzel a szeretettel meggyógyítja ennek a szerencsétlen szolgának a fülét. Ez az ember rabszolga volt. A nevéből ítélve feltehetően arab származású, és Jézus ellenségeinek a táborában foglalt helyet. Szerencsétlenségére éppen az első sorban vonult fel. Az egészről nem tehet semmit. Azt se egészen érti talán, hogy mi történik itt. Csak azt érti, hogy ő sebesült meg egyedül és dől a vér a füléből. És Jézus meggyógyítja isteni hatalommal és gyengéd szeretettel. Egy rabszolgát, egy idegent, aki ráadásul az ellenség táborában van. De az ilyesmi Őt soha nem tartotta vissza attól, hogy segítsen.
Ilyen Jézusunk van nekünk. És Ő ma is ilyen. Őneki mindig fáj az, ami nekünk fáj, és soha nem nézi közönyösen, ha valahol vérzünk. Ő pontosan azért jött, hogy a mi vérző életünket meggyógyítsa. Ezért volt kész még arra is, hogy inkább az Ő vérét ontsák ki ártatlanul, csak a mi sebeinket meg lehessen gyógyítani. Az ő sebeivel gyógyultunk meg - ezt jövendöli róla a próféta, kereszthalála előtt 600 évvel már. És ez valóban így van. Ezzel a bizalommal mehetünk Hozzá.
Nem tudom, kinek hol fáj a legjobban ma este. Kinek hol vérzik az élete, de azt tudom, hogy Jézus ma is ilyen. Ilyen gyengéd szeretettel szereti a Málkusokat is. A senkiket, a hitetleneket, az Ő ellenségeit, a rabszolgákat, az idegeneket - minket. Téged meg engem. Ebből élek, hogy még engem is így szeret.
3) És közben egyre világosabb lesz mindenkinek, aki ott volt a Gethsemáné kertben, hogy ez a Jézus a mi halálig hűséges Megváltónk.
Miből derül ez ki? Az utolsó mondatából, amit Péternek mond: „avagy nem kell-e kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nékem?” Miféle pohárról van itt szó? A Biblia többször használja ezt a képet, hogy minden olyan tettünk, szavunk, mulasztásunk, gondolatunk, ami Isten törvényével ellenkezik, egy-egy csepp abban a pohárban, amely az Isten igazságos ítéletének pohara. Minden ilyesmivel provokáljuk magunk ellen az igaz Isten ítéletét. Nem lehet következmények nélkül sorozatban megszegni Isten törvényeit. A bűnnek büntetése van. A bűn zsoldja: halál. A poharat, amit életünk folyamán telecsepegtetünk, egyszer ki kell innunk. És ebbe belepusztul mindenki, mert a bűn zsoldja az örök halál, a kárhozat. Ettől akar megmenteni minket Jézus. Ezért jött el erre a földre, hogy azt a poharat, amelyiken a mi nevünk van, és amit mi életünk folyamán szépen telecsepegtetünk, azt ne nekünk kelljen kiinnunk.
„Nem kell-e kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nékem?” Ő megígérte az Atyának, hogy mindannyiunk poharát kiissza, és ebbe Ő is belehalt. Annyira, hogy szálla alá poklokra, ahol a mi helyünk lenne. De a harmadik napon halottaiból feltámadt, és ezzel nekünk lehetőséget adott az életre. A teljes, az értelmes, az isteni, az örök életre. Már itt, és majd a halálunk után is.
Megismerjük Jézust mint örök Istent, megismerjük ebből a történetből is mint gyöngéden szerető Mestert, de megismerhetjük úgy is, mint mindhalálig hűséges Megváltót.
Komolyan vesszük, hogy azt a poharat itta ki Jézus a kereszten, ami miattunk telt meg? És komolyan vesszük azt, hogy minden komiszságunk, gonoszságunk, hazug szavunk, hátsó gondolatunk egy-egy csepp, amivel telik az Isten igazságos ítéletének pohara? Ahogyan viselkedtünk vagy viselkedünk a testvéreinkkel, ahogyan beszélünk vagy visszabeszélünk a szüleinknek, ahogyan elhanyagoljuk az öregjeinket, ahogyan önmagunk körül forgunk betegesen, ahogyan rágalmazzuk egymást nagy élvezettel, ahogyan dicsekszünk, ahogyan az Isten nevét a szánkra vesszük szentségtelenül, ahogyan az Úrnak napját sorozatosan nem szenteljük meg, mind egy-egy csepp az Isten igaz ítéletének poharában. Minden közömbösségünk, önzésünk, minden mulasztásunk, minden kegyetlenségünk, komiszkodásunk, amikor az időt másra használjuk, mint amire Isten adta, - meg sem kérdezzük, hogy mire adta -, az, hogy Őt nem kérdezzük, hogy gyakorlatilag figyelmen kívül hagyjuk, mind cseppek, amivel telik a pohár. És Jézus ezt a poharat itta ki, amikor nagypénteken meghalt a kereszten azért, hogy a kezünkbe adhasson egy másik poharat. Arról, amelyikről ugyanezen az estén beszélt az övéinek: „E pohár az Új szövetség az én vérem által, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatjára.”
Miközben szaporítjuk a bűneinket, Ő kínálja nekünk a bűneink bocsánatát. Az azonban csak akkor lesz a mienk, ha azt hittel, boldogan elfogadjuk. Aki már látja, hogy rászorul erre, aki látja, hogy valóban betelt a pohár, aki hiszi, hogy Jézus csakugyan kiitta az ő poharát is a kereszten, s aki hálából azt mondja: Uram, ezek után Neked akarok élni - az kapja a kezébe a bűnbocsánat poharát. És az tapasztalja meg, amit az apostolnak mondott Jézus: elég neked az én kegyelmem.
Ennyire igaz ránk nézve is, hogy Jézus a testével véd minket az örök haláltól, a kárhozattól is. Az Ő testével, amit keresztre szögezhettek, amit átszúrhattak, amely meghalt, mert bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őáltala.
Mit felelsz erre? Boldog ember az, aki azt mondja: köszönöm, Uram, hogy kiittad az én ítéletem poharát is. Tőled kérek bocsánatot minden undok bűnömre, és ezentúl Veled és Neked akarok élni.
Maradjunk egy percig csöndben, és ha van valami mondanivalónk erre az örömhírre, hogy a mi Urunk mindenható Isten, minket is gyengéden szerető Mester, és halálig hűséges Megváltónk, akkor mondjuk azt el Neki csendes imádságban.