Urunk Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert nem tekintetted zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő vagy, hanem önmagadat megüresítetted, megaláztad, emberekhez hasonlóvá lettél és engedelmes voltál halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Köszönjük, hogy a te kereszthalálod az örök élet forrása lett számunkra.
Áldunk téged azért, mert olyan a te életed, mint a gabonamag, amelyik elhal és sok gyümölcsöt terem. Megvalljuk bűnbánattal, hogy ezzel szemben annyira féltjük magunkat, a kényelmünket, az időnket, a dédelgetett terveinket, álmainkat, és sokszor mások rovására is meg akarjuk valósítani ezeket.
Bocsásd meg, valahányszor úgy láttunk munkához, hogy eszünkbe sem jutott megkérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Kérünk, állítsd helyre ezt a veled való szoros, bensőséges, hitbeli kapcsolatot. Hadd függjünk mindenben tetőled. Tedd késszé a szívünket arra, hogy bármiről szívesen lemondunk, csak azt el ne veszítsük, mi benned, óh Úristen, remélni megtanít. Te légy számunkra a legfőbb kincs, Urunk Jézus Krisztus! Te légy nekünk az élet, az örök élet.
Kérünk téged, így deríts világosságot most azokra a pontokra, ahol kiléptünk a te rendedből, és Szentlelkeddel indítsd a szívünket arra, hogy sóvárogjunk a te utasításaid megtartására. Hadd járjunk valóban a te utadon, és hadd legyünk így nehéz körülmények között is boldog emberek. Hadd legyünk lelkileg olyan gazdagok, akik másokat is gazdagítani tudunk.
Köszönjük, hogy ebben a csendben most folytathatjuk az imádságot mindnyájan, tudva, hogy te hallasz és meghallasz minket.
Ámen.
Istenünk, egyedül te tudod, hogy valóban ennyire szent és ilyen fontos-e a te akaratod. Láttad azt, hogy az elmúlt héten is őrlődött-e a mi lelkünk amiatt, hogy felismerjük, mik a te szándékaid, mik a te rendeléseid és számunkra is érvényes utasításaid. Te látod, hogy az hozott-e ide most is, hogy szeretnénk megismerni és cselekedni a te akaratodat.
Köszönjük, hogy mindnyájan eljuthatunk ide. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor inkább csak a pillanatnyi érdekeinket tartjuk szem előtt. Sokszor egymásra sem figyelünk és reád sem. Döntéseket hozunk vagy döntések nélkül sodródunk, és aztán csak károsodik az életünk, és egyáltalán nem lehet elmondani reánk azt, hogy boldog az ilyen ember.
Köszönjük, hogy te boldog emberekké akarsz minket formálni és ezért hívtál most is ide, ezért készítetted el nekünk mára is a te igédet, és köszönjük, hogy a te igéd ma is érvényes, igaz beszéd, és azok a mértékek, amiket felállítottál nekünk, boldogokká tehetnek. Győzz meg erről minket most, kérünk.
Segíts annyira elcsendesedni belsőleg is, hogy most tényleg reád figyeljünk. Ne a saját gondolatainkkal foglalkozzunk még itt is, amikor te akarsz beszélni hozzánk. Szeretnénk megnyitni az értelmünket, a szívünket, egész lényünket előtted, és fenntartás nélkül elfogadni és befogadni mindent, amit mondasz. Befogadni téged magadat, élő Urunk Jézus Krisztus, aki egyedül tudsz mindannyiunkat boldogokká tenni már itt és az örökkévalóságban is.
Hisszük, hogy a te beszédednek ma is megvan ez a teremtő, újjáteremtő hatalma. Ezzel a hatalommal és ezzel a szeretettel szólíts meg most mindnyájunkat.
Ámen.
A múlt héten kezdődött az úgynevezett nagyböjti időszak. Jó lenne, ha tudatosítanánk magunkban, hogy a húsvét előtti hét hét ugyanolyan fontos szerves része az egyházi ünnepköröknek, mint a karácsony előtti négy hét, az advent. Ezért legalább ilyenkor indokolt az, hogy újra és újra beszéljünk arról, milyen sokszínűen tanít a Szentírás a böjtben rejlő lehetőségekről.
Szerinted mi a böjt? - kérdeztem egy tizenéves fiút nemrégiben. Hosszasan gondolkozott, és így válaszolt: valami rossz. Például, amikor nem lakhat jól az ember, vagy talán semmit sem ehet. A társa próbálta kiegészíteni: amikor nem szabad táncolni.
A köztudatban él egy ilyen torz elképzelés a böjtről, hogy az valami rossz. Amikor nem csinálhatom azt, amit szeretnék, s magam sem tudom, hogy miért nem csinálhatom, mi az egésznek az értelme. A Biblia ennél sokkal többet, sőt egészen mást tanít a böjtről. Ma szokatlan módon szeretném megfogalmazni a Szentírásnak erről szóló tanítását. Felolvasott igénk is afelé terelgeti a gondolatainkat, hogy a böjt: Isten törvényeinek a komolyanvétele. Az Isten rendeléseihez való igazodás. Ma így beszéljünk a böjtről, mint ami egyfajta rendtartás. Az Istentől kapott rendnek a megtartása. Rendszeretet, rendezettség az életben.
A Biblia ilyet is mond: semmit nem kell csinálnunk ahhoz, ha böjtölni akarunk, csak komolyan venni Isten utasításait az életünk minden területén. Úgy, ahogy itt a zsoltárban olvastuk: „Boldog az, aki az Úr törvénye szerint él, boldog, aki megfogadja az Ő intelmeit, teljes szívvel keresi Őt, az Ő útjain jár. Hiszen te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosan megtartsák. Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartván rendelkezéseidet! Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsodra!”
Mondok erre egy-két egészen egyszerű, hétköznapi példát, hogyan függ össze az Isten parancsainak a megtartása és a böjt; miért boldog az, aki erre rendezkedik be.
Egy autó parkolóhelyet keres egy parkolóban. Végre talál egy üres kockát. Jelzi a mögötte haladónak, hogy oda szeretne beállni. Ez azonban azt is jelenti, hogy rövid ideig keresztbe kell állnia az úton, hogy oda betolathasson. Az utána jövőnek nincs türelme kivárni, amíg ő ezt befejezi, pedig ez pillanatok műve csak, és mielőtt még egészen betolatott volna, félrerántja a kormányt, gázt ad és elpörköl. Lehet hallani egy fémes hangot és reccsenést, mert a beparkoló autó első lökhárítója végighúzta a türelmetlenét, az meg leszakította ennek a lökhárítóját.
Mi lett volna itt a böjt? Az, hogy kivárom azt a néhány másodpercet, amíg szegény betolat oda. Holnap lehet, hogy én leszek ilyen helyzetben, akkor valaki más fogja kivárni, ez a rend, e nélkül nem lehet élni, másképp állandóan nekimegyünk egymásnak. Kétségtelenül ennyivel később fogok odaérni, ahova igyekszem, de ez vele jár. Az a böjt, hogy engem most feltartanak, azt tudomásul veszem és kivárom. Ha nem, akkor nem tartom be a rendet, és akkor feltétlenül kárt okozok magamnak is, másnak is. Teljesen feleslegesen és értelmetlenül. Ez pénzbe kerül, utánajárás, idő, bosszúság, harag, keserűség, bosszúvágy, és el lehetett volna egyszerűen kerülni, ha vállalja ezt a böjtös szemléletet valaki, hogy most engem feltartanak. Ezt elfogadom, és utána úgy megyek tovább, hogy épen maradunk mind a ketten.
Vagy az életnek egy egészen másik területe, ahol ez sajnos gyakran ismétlődik. Adva van két fiatal, akik boldog házasságban élnek. A férfi munkahelyén azonban megjelenik egy világszépe. Kikezd a fiatalemberrel, az meg belehabarodik, és egy ideig tartó kínlódás után mind a ketten elválnak és összeházasodnak. Ezután derül ki, hogy a hölgynek nemcsak bájai voltak, hanem elviselhetetlen hibái is, amiket nem bír elviselni az újdonsült férj. Újabb kínlódás után két év múlva egy kisgyerekkel otthagyja és ismét elválik.
Hol itt a böjt, és mi lett volna az Isten rendjének a betartása? Isten rendje az, hogy a házasság egy férfinek és egy nőnek kizárólagos és halálig tartó szövetsége. Ezt a szövetséget sok veszély fenyegeti. A veszélyek azonban arra vannak, hogy elhárítsuk őket, ha lehet. Ebben az esetben mindig lehet, csak le kell mondani valamiről. Miről? Le kell mondani a világszépéről, meg a vele elképzelt élvezetekről, és ragaszkodni ahhoz, akinek egyszer megígértem, hogy holtodig-holtomig hűséges leszek. Ez lemondás, ez lett volna a böjt és egyben az Isten rendjének a megtartása. Ebből következett volna a boldogság.
Ismerek ilyen házaspárokat, akiket szintén ilyen támadás ért, és együtt vették az akadályt, és a veszély elhárítása után még közelebb kerültek egymáshoz, és még inkább átélték: összetartozunk és együtt őrizzük a szövetségünket. Nem ott van a különbség, hogy az egyiket éri támadás, a másikat nem, hanem, hogy az egyik ragaszkodik az Isten törvényéhez, vagy nem. Kész erre a böjtös szemléletre, hogy lemondok valamiről, amit most felkínáltak nekem, azért, hogy valamit, ami értéknek bizonyult, megőrizzek.
Nincs olyan helyzet, hogy mindennek csak az előnyeit lehet lefölözni. Egyre inkább hiányzik az emberek gondolkozásából ez a fajta szemlélet. Félelmes volt - ezt csak zárójelben jegyzem meg -, ahogy az előbbi történetben említett fiatalember néhány év alatt megöregedett. Koravén roncs volt. S három házasság ment tönkre emiatt, három házasságból való gyerekek maradtak apa-anya nélkül gyakorlatilag. Mindig kárt okozunk azzal magunknak is, másoknak is, ha nem vállaljuk a böjtöt, annak ezt a formáját, hogy adott esetben az Isten rendeléséhez tartom magam. Ha belegebed az óemberem, akkor is!
Ehhez persze gondolkozni kell. Ehhez döntések kellenek, mégpedig visszavonhatatlan döntések. Ehhez akarat kell, az Istentől folyamatosan erősített akarat. Ehhez ez az elszántság kell, amiről itt a zsoltáros beszél: a te utasításaidat keresem teljes szívemből, és a te útaidon akarok járni minden körülmények között. Hívogatnak erre is, arra is, de én nem akarok lépni se jobbra, se balra. Meg vagyok győződve, hogy ez az út vezet a boldogsághoz. Szakadatlan lemondások árán böjt kíséri azt, aki az igazi boldogsághoz vezető úton akar járni.
Nincs itt másról szó, testvérek, mint arról, ami a legegyszerűbben mindannyiunk életében akkor jelentkezik, amikor a közlekedési lámpa pirosat jelez, akár gyalog megy valaki, akár bármilyen járművel, ott meg kell állni. Illetve belehajthat, csak nem biztos, hogy megérkezik. Ha megáll, akkor az böjtöt jelent, már így is elkésett, minden másodperc számít, sietni kellene, és milyen hosszan piros. Mindig abból az irányból hosszan piros, ahonnan az ember menni szeretne. De lemondok a sietségről a magam érdekében, mások érdekében. Így később fogok odaérni, de odaérek. Amúgy meg belehajthatnék, de életveszély nekem is, másoknak is.
A Biblián végigvonul az a gondolat, hogy az Istenben igazán hívő embert ez jellemzi, ami itt a zsoltáros szavaiból tükröződött: Elfogadja Isten rendjét mint érvényes és jó rendet, és boldog, hogy igazodhat ahhoz, ami az ő életét is védi, mások életét is gazdagítani fogja, s nem akar ebből kilépni, akármilyen csábításnak van is kitéve. Sokszor nagyon ravasz, nagyon erős a gonosznak a csábítása. Ezt a fajta harcot is jelenti a hitnek a szép harca, hogy én az Isten rendjében akarok megmaradni böjt árán is, és az ő utasításaihoz akarom igazítani minden gondolatomat és cselekedetemet.
Nagyon hangsúlyos az az összefüggés, amivel kezdődik ez a leghosszabb zsoltár, hogy az az ember boldog, aki az Úr utasításait megtartja, és boldog az, aki megfogadja intelmeit, és teljes szívvel keresi Őt. Igaz hitre így juthat el az ember.
Nyilván jogos a kérdés: akkor miért esik olyan nehezünkre lemondani arról, amiről előre tudhatjuk, hogy boldogtalanná tesz? Miért esik nehezére az embernek lemondani arról, ami a végén boldogtalanná fogja tenni? Azért, mert alapvetően kiléptünk az Isten rendjéből az első bűn óta, amikor az ember függetlenítette magát az ő Urától. Az ember nem akar engedelmeskedni Istennek. Elhiteti magával azt, hogy ő tud a maga ura lenni, és nem tekintjük ma is érvényesnek, ránk nézve is igaznak és jónak azokat a mértékeket, amiket Isten elénk adott a boldogságunk érdekében. Ezért aztán mértéktelenné válik az ember élete.
Figyeljétek meg: minden nyomorúságnak a mérték nélküliség - az Isten mértékeinek a félreseprése az oka. Telenyomtuk a talajt nitrogénnel, mert mértéktelenül akartuk növelni a terméshozamot,- és megmérgeztük az ivóvizet a lábunk alatt. Teleszórjuk a levegőt mérgező porral, iszonyatos mennyiségben, és gázokkal, mert mértéktelenül akarjuk nö-velni az ipar termelését, és nincs ember, aki ezt mérsékelje, vagy megállítsa.
Mértéktelenül pusztítja az ember azokat az erdőket, amiket Isten nemcsak azért teremtett, hogy legyen hova kirándulni, hanem azért, mert a föld egész időjárását ezek a nagy erdőfelületek szabályozzák. És kezd szabályozatlanná és szabályozhatatlanná válni az, ami mindannyiunk életét naponta befolyásolja, mert nem tudunk mértéket tartani. És mértéktelenül hajszolja magát sok ember, nem válik el a nappal és az éjszaka, éjszakázik; nem válik el a munkanap és a vasárnap - nincs ilyen, hogy valami csak az Úré, és leteszem, félre teszem, megállok, Őreá figyelek. Közben tönkreteszi az egészségét, és emiatt tönkreteszi az emberi kapcsolatait is, a mikroklímát, ami éltetné, letapossa azt a virágoskertet, amibe Isten belehelyezte,- mert nincs mértéke, és nem akar vagy nem tud mértéket tartani.
A gyökere ennek az, hogy mi magunkat akarjuk érvényesíteni. Ismertem egy nagy természetű nagymamát, akinek az volt a szokása, hogy amikor a lánya megfőzte az ebédet, végigkóstolt mindent, és még tett bele valamit. Mert azt akarta, hogy az tápláló legyen, meg jóízű legyen. Akkor újra felforralta, stb. Ezt egy idő után csendesen tudomásul vette a család és elszenvedték. De ez szenvedést jelentett. Egy alkalommal megkérdezte a férje a fiatalasszonyt: ma egyedül főztél? Az egy kicsit megijedve kérdezte: igen, miért? Mert olyan finom minden. - Mert nem adta hozzá valaki még nagy természetű önmagát, hanem a rend megvalósult végre: egyszer kell egy embernek ízesíteni valamit, és az úgy jobb lesz.
De pontosan ez esik nehezünkre, hogy félretegyük a nagy természetünket. Azt a megromlott, Istentől elszakadt természetet, amelyik nem akar Istentől függeni, amelyiknek nem ez a szenvedélyes vágya: mutasd nékem a te utasításaidat, mert én azok szerint akarok élni, pénzt beosztani, gyereket nevelni, házasodni, dolgozni, munkahelyet változtatni, stb., hanem Istentől gyakorlatilag függetlenül csinálja maga az ember. Vagy ami még rosszabb, de ugyanaz: sodródik az árral. Mindig az éppen ügyeletes divattal.
Az, hogy Isten ma ezt a kérdést hozza elénk, és ebből a zsoltárból ilyen szép egyértelműséggel csendül ez fel, azt az ígéretet is magában hordja, hogy abba lehet ezt hagyni. Ez nem végzet, nem kell nekünk tovább is sodródnunk. Félre lehet állnunk a magunk akaratosságával, és szabad utat engedni Isten akaratának. El lehet csendesedni és talán életünkben először őszintén megkérdezni: Uram, mik is a te utasításaid?
Mi mire való? Mert böjtölni azt is jelenti, hogy mindent arra használok, amire Isten adta. Rendeltetésszerűen használok. Mire adta a nappalt? Akkor ébren legyek és dolgozzam. Mire adta az éjszakát? Akkor meg pihenjek. Mire való a testem? Hogy a Szentlélek temploma legyen, s mindarra, ami ebben bennfoglaltatik. Mire való a feleségem? Hogy szeressem, mint ahogy Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta érte. Komplett program. Mire való egy találkozás, amit nem én terveztem el, összefutottunk az utcán valakivel? Nem tudom, hogy mire való, ezért ott kérdezem Istent magamban: Uram, most miért találkoztunk, én máshova sietnék. Nem baj, ha onnan elkések, mert ez a fontos, vagy mit kell itt most csinálnom, vagy te mit akarsz benne elvégezni? Ez egy pillanat, egy mondat annak, aki függ Istentől. Akinek ez a szíve vágya, hogy teljes szívemmel keresem a te utasításaidat, mert én boldog akarok lenni, és a te utadon akarok járni, annak ez életstílusává válik. Nem kell külön elfordulnia és a kezét összetenni, hogy én most megkérdezem Istent. Állandó párbeszédben van az ő Istenével, s valóban kérdezi: ez most mire való?
Egy idő után különösebb kérdés nélkül is Isten Lelke irányítja őt, ő meg érti az irányítást. S ahogy Jeremiás mondja: élvezi azt, hogy Isten vezeti és irányítja. De ez azzal kezdődik: félreállok. Ahogy Jézus mondta: megtagadom magamat. „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.” Nem a bűneit csupán, nem a rossz szokásait, - magát, azt a mindenestől romlott, Istentől függetlenné vált természetet, amely csak bűnöket tud termelni. Tehát csak Isten nélkül tud dönteni. Ezt megtagadom, és azt mondom: Uram, teljes szívemből téged kereslek. Hadd értsem meg a te utasításaidat. Veszem az időt és a fáradságot, hogy megismerjem a te parancsaidat. Kérdezlek újra és újra: mi mire való? A gyerekeimmel mi a szándékod? Nehogy az legyen a foglalkozásuk, amit én megálmodtam nekik! Te mire akarod használni őket, ott lesznek áldottak. És engem mire akarsz használni? És ameddig itt akarsz tartani, az úgy jó. És eleve mindenre azt mondja: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.
Vajon nem ez jellemezte Jézus Krisztus egész földi életét és szolgálatát? Ez az Atyától való tökéletes és totális függés? Ami neki nem kényszer volt és nem keserves. Ez volt a küldetése, amit örömmel vállalt. Ebből folyamatos böjt következett. Sok mindenről le kellett mondani. Például: hányszor mondja: nem azt hirdetem nektek, ami az én gondolatom, hanem amit az Atya bízott rám. Nem azt csinálom, amit mondotok, vagy ami eszembe jutott, hanem, amit az Atya mond. És néha nagyon éles volt a helyzet. Kánában gyorsan kellett volna már segíteni. Mi lesz, csinálj már valamit! S Jézus nem ideges. Azt mondja: még nem jött el az én órám. Lesz segítség, majd amikor az Atya mondja, és ahogyan Ő mondja.
Ez volt a forrása annak a tökéletesen harmonikus személyiségnek, aki Ő itt a földön is volt. És Ő erre akar elsegíteni bennünket is. Abból a sok belső össze-visszaságból, rendetlenségből és rendezetlenségből ebbe a tőle való függésbe, és az ebből következő boldogságra akar elsegíteni minket. Ehhez azonban az kell, hogy „tagadja meg magát”.
Ez az, amit nem ismer az a férfi, aki mikor hazamegy, egy célja van mindig: mit lehet enni, hova lehet lefeküdni pihenni. Elfárad, az biztos mindig, mikor hazaér. De azért legalább utána meg kellene kérdezni: mi volt ma a gyerekekkel, vagy hogy vagy drágám, és a nagyival mi van? Nem. Ez kívül esik az ő érdeklődési körén. - És ez az, ami távol áll attól a húszéves lánytól, aki akkor, amikor az édesanyját operálták, ahelyett, hogy beállt volna a helyére és a kistestvéreiről, meg a nagyon sokat dolgozó apjáról gondoskodott volna, odaköltözött a barátjához, mert az neki akkor úgy volt kényelmesebb. Nem fogta fel, mikor utána erről szó volt, hogy egy ilyen lehetőség is lett volna, és ez lett volna a rend - a normális, hogy anyám kiesik egy időre, aki eddig engem is ellátott - elég baj, hogy húszévesen még kiszolgálta mindennel az édesanyja, de ez most mindegy -, akkor most beállok a helyére. Ott vannak a kistestvérek, ott van az apám, aki holt fáradtan jön haza minden este, ez most átmenetileg így természetes. Nem, hanem nekem hogy kényelmes! S mi lesz a többivel? Ő dolguk!
Ennyire hiányzik a böjtös szemlélet az életünkből. Ide torzul, ide silányul az Isten nélkül élő ember gondolkozása : Ami nekem most éppen kényelmes, a többi nem érdekel. Ez a magatartás feltétlenül kárt okoz mindig a másiknak is, és ezzel az ember önmagát is csak boldogtalanná teszi.
Irtózunk a böjtnek a gondolatától, a gyakorlatától még inkább, pedig akárhova néz az ember, mindenütt azt látja: e nélkül nem jönnek létre értékek. A folyók vize gátak között hömpölyög, és addig lehet öntözésre, közlekedésre használni, addig lehet velük energiát termelni. Ha gátszakadás van, akkor pusztít és rombol. És mindenütt a gátakat erősítik. Gátszakadás esetén az ember életében mindig értékek mennek tönkre. Ha vállalja a lemondást, a rendet, a böjtöt, akkor értékeket tud megőrizni, sőt létrehozni. És ha az Isten rendjébe igazodik bele, akkor még boldog is lesz.
A böjt tehát azt jelenti: dönt valaki a káosz ellen és a kozmosz mellett. Vállalja a rendet mindenféle rendetlenséggel és rendezetlenséggel szemben, és így értékek jönnek létre. Akárhova nézünk az élet területén, ez így van. Csak egy példát hadd említsek, ami most időszerű is.
Isten a házasságot egyebek között arra is teremtette, hogy a következő nemzedék ott nevelődjék fel. Homoszexuálisok úgynevezett házasságában ez kizárt dolog. Ha mindenki azonos neművel állna össze, rövid idő alatt kihalna az emberiség. De nem ez történik, hanem a társadalomnak csak egy része teszi ezt, ezzel viszont a többire hihetetlen terheket ró. Mert a többi neveli fel azokat, akiknek majd ezekről is gondoskodniok kell, akik semmit nem tettek azért, hogy legyenek, akik gondoskodjanak róluk. Megszegényíti a maga életét is, és kiszámíthatatlan vagy sokszor nagyon is kiszámítható károkat okoz az, aki kilép az Isten rendjéből és nem kész lemondani bármiről azért, hogy abba a rendbe beigazodjék. Így szokták ezt idegen szavakkal mondani: ez az individualista hedonizmus a legnagyobb ellensége az életnek, az ember jövőjének, és ez az ellentéte, az igazi ellentéte ennek a bibliailag megalapozott böjtös szemléletnek. Ez az önző élvhajhászás, amely nincs tekintettel senkire, semmire, és eközben teszi módszeresen szegénnyé és boldogtalanná önmagát is meg másokat is.
Két gyakorlati javaslattal hadd fejezzem be:
Az egyik az, hogy miközben ezen a szerteágazó kérdéskörön gondolkozunk - és kérem azt, hogy folytassuk a gondolatainkat, esetleg ellenvetéseket, kérdéseket -, aközben nézzünk Jézusra! Mégpedig azért, mert az Ő egész földi élete és szolgálata egyetlen nagy, tudatosan vállalt böjt volt. Kezdve attól, hogy lemondott a mennyei dicsőségről, magára vette ezt a mi szánalmas nyomorult emberi testünket és természetünket, magára vette mindannyiunk minden utálatos bűnét és azoknak szörnyű következményét, a kárhozatot, mindig közösséget vállalt a megvetettekkel, a kisemmizettekkel, és ez folyamatos lemondást jelentett a számára. De ez a lemondás az életért, a mi életünkért történt. És Ő ezt tudatosan, engedelmességből vállalta. Egészen másként tud valaki visszaigazodni Isten rendjébe, ha ott világít előtte Jézus Krisztusnak a példája.
A másik: kérdezzük meg ma Istent őszintén: Uram, mi az, amiben én kiléptem a te rendedből? Mely pontokon kell sürgősen visszaigazodnom a te utasításaidhoz? Sokszor annyira megszokjuk a rendetlenségeinket, hogy fel sem tűnik már, nem is zavar minket. Másokat esetleg,- mivel azonban látják, hogy nem lehet rajtunk segíteni, ők is lemondanak a változásról. Ne mondjunk le róla! Isten nem mond le rólunk, ezért hívott ma ide.
Csendesedjünk el délután, és jó lenne, ha mindenki elolvasná a Tízparancsolatot. Ez megtalálható a 2Móz 20. részében, vagy a rövidített változata az énekeskönyv végén a Függelékben. Szép lassan, minden szónál megállva olvassuk el. Melyek azok a pontok, ahol nyilvánvalóan kiléptem az Isten rendjéből és ennek a következménye sokféle boldogtalanság. Kész vagyok visszalépni? Ezt mondjuk is el Istennek, és kérjük a segítségét: Uram, én nem tudom rendbehozni magamat, de mindenképpen teljes szívemből keresem a te rendeléseidet, és a te utasításaid szerint akarok élni. Segíts ebben! Amikor Isten ezt konkréttá teszi, akkor az lehet buzgó imádságunk tárgya egészen addig, amíg rendeződik a dolog. Ez azt jelenti a mai fogalmazásunk szerint: kezdjünk el böjtölni. Az első lépés általában nehéz, kilépni a megszokott rendetlenségből, amit Isten leleplez, de legyen bátorságunk az első lépésnél engedelmeskedni, és bármivel, bárkivel szakítani, ami Istentől tart távol. Ez a boldogság lesz a jutalma, amiről itt Isten igéje beszél.