JÉZUS ÉS CSALÁDJA

Jézus életének ez az epizódja bepillantást enged az Ő családjába. Jézus és családja - ez lehetne a címe a ma esti igetanulmányunknak. Jó lenne, ha összeszednénk most azt a néhány legfontosabb igét, ami körbevilágítja ezt a kérdést. Hogyan élt Jézus földi családjában? Hogyan viszonyult szeretteihez és azok Őhozzá?
Ennek során néhány olyan alapvetően fontos bibliai igazság ragyog föl majd újra előttünk, amiknek a komolyan vétele a Szentírás szerint az üdvösség kérdése. Ezekkel a bibliai igazságokkal nem lehet játszani. Vagy hiszi valaki, és akkor üdvössége van, vagy nem hiszi - teljesen mindegy miért nem - és akkor önmagát zárja el Jézus Krisztustól. Itt a Biblia nagyon radikális. Ezért jó lenne, ha igyekeznénk megtanulni is ezeket az igéket és ezeket a bibliai összefüggéseket.
Mit mond tehát a Szentírás Jézusról és családjáról?
Ott kezdődik a dolog, amikor Isten angyala először adta hírül Máriának, hogy terhes lesz, fiút szül, aki a Magasságos fiának neveztetik, és a Szentlélek ereje árnyékozza be őt. Itt tudta meg először Mária, hogy mire választotta őt ki Isten, és Isten az Ő szavával beleteremti az ő méhébe az Ő egyszülött Fiának emberi testét. Erről van itt szó. Semmiféle biológiai leszármazásról nem beszél a Biblia, de erről világosan beszél: Jézus, Aki örök Isten, az Ő isteni természete mellé felveszi még az emberi természetet is, és az Ő emberi testének a kihordója Mária lesz, aki úgy lett terhes, mint ahogy ez a világ létrejött: Isten azt mondta legyen, és lett. Isten azt mondta: terhes leszel, és terhes lett. Így teremtette meg Isten az Ő Fiának emberi testét.
Jézus az örök isteni természete mellé vette fel még emberi természetünket is, azért, hogy megváltson bennünket.
Mária tehát nem Isten-szülő, teotokosz, mert nem Istent szült. Istent nem lehet szülni, mert Isten öröktől fogva mindörökké van, és mert Isten lélek, és lelket nem szülhet egy asszony. Tehát nem Isten-szülő, hanem Jézus Krisztus örök istensége mellé felvette az emberi természetünket, és ennek az emberi testnek a kihordója és világra hozója volt ő, amely testet Isten teremtő szava hozott létre őbenne. Ez a Biblia világos tanítása. (Mt 1., Lk 1). Isten erről Máriát is Józsefet is tájékoztatta, és ők mind a ketten vállalták Istentől ezt a feladatot: igent mondtak rá.
Végig úgy szól a Szentírás Jézusról, mint aki Isten fia. Maga Isten is ezt jelentette ki róla, amikor Jézust megkeresztelte János: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok.” Jézus is így beszélt Istenről, mint Aki az Ő Atyja, és önmagáról, mint aki Isten Fia.
Mária nem értette minden részletében Istennek ezt a gondolatát és tervét. De ott van egy gyönyörű kifejezés a magatartásának a jellemzésére: a szívében forgatta ezeket a dolgokat. Nem értette azt a híradást, amit a pásztorok hoztak, hogy mit mondtak az angyalok. Nem értette, hogy a tekintélyes napkeleti bölcsek mesés ajándékokkal miért teszik tiszteletüket a gyermeknek. Nem őneki és nem Józsefnek - ez is világosan kitűnik a Bibliából, a kisgyermek előtt borultak le. De ott is ott van ez a szép kifejezés: a szívében forgatta mindezeket.
Így nevelték Jézust, akit így elfogadtak Istentől, és amikor tizenkét éves korában felvitték a templomba, miután ők már hazafelé indultak az ünnep leteltével, Jézus ott maradt és beszélgetett a bölcsekkel. Azok elcsodálkoztak Jézusnak a bölcsességén. Útközben derült ki, hogy valahol elmaradt a tizenkét éves fiú. Visszamentek, megkeresték, és akkor mondta Mária Jézusnak a következőket: „Meglátván őt, elcsodálkoztak, és ezt mondta neki az ő anyja: Fiam, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Ő pedig ezt mondta neki: „Mi dolog, hogy engem kerestek? Avagy nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkozom?” Ők azonban nem értették ezt a beszédet, amit Ő nekik mondott. De elment velük és Názáretbe ment, és engedelmes volt nekik. És az Ő anyja szívében tartotta mindezeket a dolgokat.” (Lk 2,48-51).
Figyeljük ezt a finom kiigazítást? Azt mondja Mária kicsit bosszúsan és keserűen: Miért csináltad ezt velünk? Megtettük az utat vissza, kerestünk téged, nagy nehezen megtalálunk. Apád és én nagy bánattal kerestünk. S mit mond erre Jézus? Miért kerestetek? Nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom? Akinek van füle a hallásra, hallja, mire gondol Jézus. Ők nem értették, de szívében forgatta ezt is.
A következő jelenet, Márk evangéliumában van: „Azután hazatértek, és ismét egybegyűlt a sokaság, annyira, hogy nem is ehettek. Amikor az övéi ezt meghallották, eljöttek, hogy megfogják őt, mert azt mondták: magán kívül van.” Ez a kifejezés azt jelenti: bolond, őrült. (3,20-21) .
Vagyis Jézus elkezdi a nyilvános munkáját, lelkesednek érte az emberek, olyan tömeg veszi körül, és annyira nem hagyják békén, hogy még enni sem tudnak, és megijednek a rokonai. Mi lesz ebből? Ennek nem lesz jó vége. Ez a Jézus vagy nem józan, hogy így rohan a vesztébe, vagy pedig meg kell őt védeni attól, hogy a hatóság ellene izzó gyűlölete valami nagy bajt szerezzen. A tévtanítót és családját egyetlen diagnózis őrizhette meg a kiközösítéstől, ha őrültnek nyilvánították. Így tehát a család védi magát, s lehet, hogy védi Jézust is. Nyilváníttassuk őrültnek, akkor nem fogják bántani. Egyébként ennek nem lesz jó vége.
Ennyire nem értette a családja Jézust. Lehet, hogy jót akartak, ha ez az utóbbi volt az eset, de akkor is ott van a teljes értetlenség. Nem értik, milyen küldetésben jár, mi a célja, kicsoda ő egyáltalán.
A folytatásban olvassuk, hogy Jézus tovább tanít, és „amikor ismét sokaság vette körül, odaérkeztek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva beküldtek hozzá, hívatván őt. Körülötte pedig nagy sokaság ült, és ezt mondták neki: Íme, a te anyád és testvéreid kint keresnek téged! Jézus pedig így felelt: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Azután elnézvén körös körül a körülötte ülőkön, ezt mondta: Íme, az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem, nőtestvérem, és az én anyám.” (Mk 3,31-35).
Jellemző, hogy kint megállnak és beüzennek: jöjjön ki. Őket nem érdekelte, hogy Jézus mit beszél? Többször láttam már azt, hogy teljesen hitetlen édesanyák is elmennek a fiúk prédikációját meghallgatni - ha az történetesen hitre jutott és lelkész lett. Hát az én fiam! Itt még ennyi sincs? Ők kint megállnak. Ő bent csinálja a maga dolgát, azok ott hallgatják, mi nem hallgatjuk. Jöjjön ki! Tulajdonképpen fékezik, zavarják Jézus munkáját. Aztán Jézus kimegy, de előtte még valami titkot mond a hallgatóinak. A vérségi kapcsolatokon túl van valami, ami annál tartósabb: a hitbeli kapcsolat. Az Isten országában érvényüket veszítik a vérségi kötelékek. Az Isten országában azok tartoznak össze, - azok eltéphetetlenül egy örökkévalóságra összetartoznak - akik az Isten akaratát cselekszik. Aztán kimegy hozzájuk.
Ugyancsak Márknál olvassuk - nem sokkal ezután -, hogy Jézus hazamegy Názáretbe. Abba a faluba, ahol felnőtt. „És követték Őt a tanítványai is. És amikor eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában, és sokan, akik őt hallották, elcsodálkoztak és ezt mondták: Honnét vannak ennél ezek, és micsoda bölcsesség az, ami neki adatott, hogy ilyen csoda dolgok is történnek általa? Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoztak Őbenne.” (Mk 6,2-3).
A magatartásuk lényege az, hogy mi ismerjük őt. Az az ácsmester, akinek az anyja Mária, a testvérei meg ezek. S ő tanít minket? Hát tőle már csak nem fogadjuk el! Úgy érzik, joggal utasítják vissza azt, amit Jézus mond, mivel úgy vélik, tudják, ki ő. Ebből a részletből azonban az a fontos adat is kiderül, hogy Jézusnak voltak testvérei. Tehát Máriának születtek gyermekei Jézus születése után. Azok már Józseftől. A férfi testvéreknek itt van a nevük is, a lányokat sajnos nem szokták felsorolni név szerint abban az időben.
Utána következik az, amit alapigeként olvastunk: egyszer a sátoros ünnepre igyekszik fel a család Jeruzsálembe - az északon levő Názáretből délre, elég messze volt, idejében el kell indulni. Akkor már Jézusról sok mindenfélét mondtak. Sok csodát tett, tanított. A testvérei ezt mondják: induljunk el egy kicsit korábban, és tegyél ott is csodákat. Egyáltalán, ha te azt akarod, hogy ismertté válj, akkor most a nagy ünnepet kell felhasználni erre. A nagy nyilvánosság előtt produkáld magad.
Nagyon érdekes, amit itt mondanak, és a Bibliának egy másik része juthat eszünkbe róla: „Mert senki sem cselekszik titokban, ha arra törekszik, hogy ő maga ismert legyen a nyilvánosság előtt. Ha ilyenekre vagy képes, mutasd meg magadat a világnak.” A Kisértő is ezt monda Jézus munkája elején: ha képes vagy ilyenekre, ugorj le a templom faláról, mutasd meg a világnak, mit tudsz. S erre Jézus azt mondja: nem. Illetve megint nagyon finoman azt mondja nekik: még nem. Háromszor ismétlődik ez a kifejezés. Ti bármikor indulhattok, én még nem. A ti időtők mindig készen van, az enyém még nincs készen. Teljes függés az Atyától. Feltétel nélküli engedelmeskedés mindenben: az időpontokban, az utazásokban, minden program összeállításában. Teljesen mindegy, ki, mit mond, majd ha az Atya mondja, akkor cselekszik. De ezt szeretettel mondja az övéinek. Ti menjetek nyugodtan, a ti időtők mindig készen van.
Hogy mennyire szerette őket, annak a jele az volt, ami a keresztnél történt. Azt is János írja le. „Jézus keresztjénél ott állt anyja, és anyjának nőtestvére, Mária, a Kleópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt az anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Aztán így szólt a tanítványhoz: Íme a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.” (Jn 19,25-27). Vagyis utolsó leheletével is az édesanyjáról gondoskodik. József valószínűleg akkor már nem élt, a testvérek közt Ő volt a legidősebb, az elsőszülött fiúnak kell gondoskodni a magára maradt anyáról, és Ő gondoskodik. Rábízza egyik kedves tanítványára, a legfiatalabbra: Jánosra. Ő tud emberi számítás szerint a legtovább gondoskodni majd róla. Pedig Mária ekkor még mindig nem értette Őt, a testvéreiről pedig ezt jegyzi fel a Szentírás: „mivel ők sem hittek benne.”
Hogyan folytatódott ez a történet? Az Apostolok Cselekedeteiből olvasunk egy nagyon szép mondatot, ami ezt az egész árnyékos sorozatot beragyogja: Jézus mennybemenetele után „a tanítványok visszamentek Jeruzsálembe, felmentek a felső házba, ahol szállva voltak, Péter, Jakab, János és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, a Jakab fia, és mindnyájan egy szívvel, lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban, és a könyörgésben az asszonyokkal, és Máriával, Jézus anyjával, és az Ő testvéreivel együtt.” (1,12-14).
A mennybemenetel után Jézus családja is ott van a hívők között! Mégis csak megismerték kicsoda Ő. Vállalják ezekben a kritikus hetekben, hogy Hozzá meg a tanítványokhoz tartoznak. Jézus családja a tanítványok között és egy szívvel, lélekkel imádkoznak. Jézus egyik testvére lett később a jeruzsálemi ősgyülekezet vezetője, Jakab.
Három gondolatot szeretnék ebből kiemelni. Az első Jézusról szól, a második Máriáról, a harmadik Jézus kapcsolatáról a családjával.
1) Nyilvánvaló tehát ezekből az igékből, hogy Jézus Isten fia és Mária fia. Nem Józsefé. Emberi természetét tekintve nincs apja. Isten az Ő szavával teremtette az ember Jézus krisztus emberi testét. Fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától. Hogy valaki ezt komolyan veszi vagy nem, ez hit kérdése. Ezt bebizonyítani nem lehet, megcáfolni sem lehet. Aki Isten igéjének hisz, az innen indul ki. Mindenesetre Isten a Fiának vallotta Őt és Jézus Atyjának vallotta a Mindenhatót.
Pontosan ez volt a vád ellene nagypénteken a vallási perben, hogy atyjának mondta az Istent, és így magát egyenlővé tette Istennel. Egyenlővé, mivel egyenlő volt. Erről vall a Filippi levél 2. részében olvasható szép őskeresztyén Krisztus-himnusz is: „nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, és engedelmes volt egészen a keresztfának haláláig. (2,6-8). Hisszük-e mi ezt? Így szoktunk-e az Úr Jézusra gondolni, és így szoktunk-e Őhozzá imádkozni?
Az, hogy Ő Isten Fia, az nem testi leszármazásra utal, hanem lényegi azonosságra. Ezen a világon egyedül Jézus Krisztus azonos lényegét tekintve az Istennel. Minden és mindenki más teremtmény, és a teremtmények nem azonosak lényegüket tekintve a Teremtővel. Jézus azonban nem teremtmény. Hisszük-e mi ezt?
Legalább öt-hat olyan vallási csoport és irányzat virágzik itt körülöttünk, amelyik pontosan ezt tagadja. Hisszük-e mi ezt, és anélkül, hogy vitatkoznánk vagy szeretetlenül beszélnénk, meg tudjuk-e vallani és a Szentírásból megindokolni: azért hisszük, mert meg van írva, Isten ezt így jelentette ki.
Hadd mondjam megint: olyan finom az a kiigazítás, ahogy a tizenkétéves Jézus az édesanyját figyelmezteti, aki azt mondja: apád és én szomorúan kerestünk. Nem kioktató hangon, de félreérthetetlenül azt mondja Jézus: nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom. Mária is elfelejtette, hogy ki Jézus Atyja, pedig neki lehetett ezt a legjobban tudnia. „Nem értette ezt a beszédet.” Erre meg mi mondhatjuk: nem értjük, miért nem értette? Azért, mert mindent elkövet a Gonosz, hogy ezeket a biztos fundamentumokat bizonytalanokká tegye, amikre igazán felépülhetne a hitünk.
2) És már ott vagyunk Máriánál. Mit tudunk meg róla a Bibliából? Sok mindent, de most csak egy-két helyre szeretném a hangsúlyt tenni.
Nyilvánvaló, hogy ő ugyanúgy nem hitt Jézusban, mint ahogy Jézus testvérei. A testvéreivel, vagyis az ő gyermekeivel együtt ment keresni Jézust, visszatartani a feladatától, óvni Őt, vagy félteni magukat, hogy miatta ne kerüljenek bajba. Említettem: a szívében forgatta ezeket a dolgokat, de nem értette, hogy mit mondtak a pásztorok, miért jöttek a bölcsek, mint jelent az Keresztelő János ajkán, hogy Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Hogy kell azt érteni, amikor a mennyből a szózat hallatszott: ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm. Máriának ugyanúgy szüksége volt arra, hogy Jézus kijelentse magát neki, mint ahogy bármelyikünknek. És neki sem volt könnyebb a Krisztus-titkot, Jézus lényegének az igazi valóját felismerni és elismerni, mint ahogy ma akármelyikünknek.
Azt mondja Jézus: „Aki hallja az én beszédemet, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van” (Jn 5,24). Máriáról azt olvastuk: nem hallgatta Jézus beszédét, és nem hitt annak, aki Őt elküldte, vagyis nem hitte, hogy Ő az Isten Fia. Sokáig nem hitte. Máriának is hitre kellett jutnia ahhoz, hogy Isten Fiát felismerje az ő fiában.
A Bibliából nyilvánvaló, hogy voltak még Máriának gyermekei Jézuson kívül is, de azok Józseftől. Így voltak ők igazi család.
3) Hogyan is viszonyult Jézus az Ő rokonaihoz, akik ilyenek voltak amilyenek? Akik fékezték Őt a munkájában, féltették Őt attól, hogy azt csinálja, amivel Isten megbízta. Akik magukat is féltették Őmiatta. Akik kívül megálltak, mikor Jézus belül az életnek az igéjét szólta, akik kihívták onnan Őt, ahelyett, hogy ők bementek volna oda, és ráadásul befolyásolni akarták újra és újra, főleg a testvérei. Hogyan viszonyult hozzájuk Jézus? Úgy, hogy nagyon szerette őket, de az Istenre tartozó dolgokban soha nem engedett nekik, ha mást mondtak, mint amit az Atya mondott Jézusnak. Ez az Atyától való teljes függés, az emberi elvárásoktól való teljes szabadság, az Isten akaratának való feltétlen engedelmesség jellemezte Jézust.
Amiben csak lehetett, engedelmes volt szüleinek. Olyan szép az a tizenkét éves Jézusról szóló történetben: miután kiigazítja Máriát, engedelmes volt nekik és elment velük Názáretbe. Szótfogad úgy, ahogy egy tizenkétévesnek szót kell fogadnia. A testvéreihez is kedves. Nem vitatkozik, nem magyarázkodik, nem mondja: nem értitek ti az egészet. Azt mondja: menjetek el, ha nektek az sürgős. Én még nem mehetek, az én életem és sorsom mástól függ. De ezt szeretettel mondja. Láttuk, hogy a keresztről is milyen szeretettel gondoskodott édesanyjáról.
Akinek vannak nem hívő rokonai, és ki az közülünk, akinek nincsenek, tanuljunk meg Jézustól így viszonyulni nem hívő rokonainkhoz. Szeretettel mondani az igét, mert az igét hallaniuk kell. Nem gőgösen, nem felülről, nem kioktatóan, ha lehet ennyire tapintatosan, mint ahogy Jézus mondta Máriának: az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom. Érezniük kell, hogy ők is bejöhetnek, Mária és a testvérei is bejöhetnek, van hely. S talán jobb lenne, ha ők bejönnének, mint ha Jézust hívnák ki. Akkor ők beletartoznának abba a másik családba, amit nem vérségi kötelékek tartanak össze, hanem az Isten akaratának való engedelmeskedés.
Jézus magatartásából semmi szeretetlenség és semmi türelmetlenség nem látszik. Ha szabad így fogalmazni: megvárta, amíg úgy is megtérnek. És mennybemenetele után ők is ott voltak a gyülekezetben a tanítványok között, a hívők között. Szeretni elszántan a nem hívő hozzátartozóinkat, eltűrni bármit, amivel bántanak, vagy sértenek, ha kell szenvedni amiatt, hogy még mindig hit nélkül élnek, nagyon buzgón imádkozni értük, s amikor arra Isten lehetőséget készít, mondani az igét. Annyit, amennyi ott helyén mondott szó, nem többet, és minden ügyeskedést, minden erőszakoskodást, minden türelmetlenséget - mint bűnt - kivetni az életünkből. Nem az szereti a szeretteit, aki türelmetlenül erőszakosan meg akarja téríteni őket, hanem az, aki egészen Istenre bízza őket, és kivárja, amíg majd ők is ott lesznek a tanítványok között. Lehet, hogy ez akkor következik be, amikor mi már nem leszünk itt a földön. De nem az a fontos, hogy mi megérjük, hanem hogy ők megéljék. Hogy ők valóban beléphessenek az Isten országába.
Isten adjon ehhez nekünk bölcsességet, és legyen Jézus Krisztus a tanítónk e tekintetben is!