Istenünk, bocsásd meg azt a sok állhatatlanságot, ami jellemez bennünket. Bocsásd meg, hogy sokszor egyenesen óvakodunk visszavonhatatlan döntéseket hozni. Szeretünk nyitva hagyni kiskapukat, nem égetjük fel magunk mögött a hidakat, készek vagyunk mindig a megfutamodásra. Annyi sunyiság, képmutatás, alakoskodás lett jellemzővé ránk, s mentegetjük magunkat azzal, hogy másképp nem lehet boldogulni, meg állítólag mindenki így csinálja ... ahelyett, hogy megvallanánk neked: nem tudjuk másképp csinálni Nélküled.
Megvalljuk a magunk tehetetlenségét. Bocsásd meg nekünk, hogy olyan sok mindent megígértünk, amit nem teljesítettünk. Olyan sokaknak okoztunk már csalódást, oly gyakran kiderült, hogy nem lehet bízni bennünk. Lehet, hogy a lélek kész, de a testünk erőtelen és engedünk a világ csábításának és sodortatunk a testünk kívánságaitól, s egyáltalán nem maradtunk meg azon az úton, amin egyszer talán elindultunk utánad, Jézus Krisztus.
Köszönjük, hogy még mindig hangzik a Te hívásod, és köszönjük, hogy ezt az állhatatosságot sem magunkból kell kipréselnünk. Köszönjük, hogy erre is Te teszel képesekké.
Segíts el minket annak a megvallására, felismerésére, hogy nem megy magunktól. Könyörülj rajtunk, hogy ne adjuk alább, hogy ne legyünk igénytelenek, vagy igény nélküliek a lelkiekben. Segíts minket komolyan dönteni Melletted. Hadd jöjjön létre hit által ez az áldott jegyesség közted, Urunk Jézus és köztünk. Hadd határozza meg az egész földi életünket az, hogy Hozzád tartozunk, hogy Neked vagyunk felelősek, hogy szeretünk Téged, Aki szerettél minket, és önmagadat adtad érettünk.
Kérünk, hogy a hétköznapok soksok gondja és hajszája között is hadd maradjon meg ez a Veled való mély szeretetkapcsolat. Taníts meg bízni Tebenned, taníts meg megerősödni abban, hogy mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek. Kérünk, hogy a világ és az Ördög sok ravaszságával szemben is, támadások kereszttüzében is megmaradjon és erősödjék a hitünk.
Könyörgünk Hozzád azokért, akik különösen is nehéz terheket hordoznak. Akik különösen nagy nélkülözések közt élnek. Adjál nekünk irgalmas szívet, és Te, a gazdag Isten pótold ki mindenkinek a hiányát.
Könyörgünk Hozzád népünkért, országunkért. Kérünk, Urunk, hogy Te irányítsd a mai választásokat is. Segíts minket felelősen, értelmesen, imádkozva, Rád figyelve végezni ezt is, és segíts minket, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe.
Segíts most folytatni ezt az imádságot a csendben.
Ámen.
Örökkévaló Istenünk, köszönjük a Te hűségedet, köszönjük, hogy türelmesen vársz, köszönjük, hogy sokszor megismételted már hozzánk szóló hívásodat, és újra és újra felkínáltad ajándékaidat.
Megvalljuk, Urunk, hogy még ebben a pillanatban is olyan sokfelé szaladnak szét a gondolataink, annyi minden zakatol bennünk, és olyan nagy erővel hatnak ránk olyan vonzások, amik nem engedik, hogy igazán közel jussunk Hozzád.
Bocsásd meg, ha nem gyakoroltuk magunkat az elmúlt héten sem abban, hogy mit jelent magunkat megalázni Előtted, mit jelent elcsendesedni, és leborulni a Te szent színed előtt. Bocsásd meg, ha nem a Te országodat és igazságodat kerestük mindenekelőtt, hanem annyiféle gond, teher, feladat osztotta meg a figyelmünket.
Köszönjük, ha megtapasztalhattuk már, hogy úgy van, ahogy Te ígérted, Jézus Krisztus, hogy aki Téged keres, annak minden szükséges megadatik. Mi mindig csak azt érezzük, hogy sok fontos és szükséges dolog hiányzik az életünkből.
Kérünk, légy irgalmas nekünk és segíts most csak Rád figyelni. Szabadíts ki minket az önmagunk körül való pörgésből, emeld fel a földhöz tapadt tekintetünket, és gondolatainkat, még abban is Te légy segítségünkre, hogy teljes bizalommal megnyissuk magunkat előtted. Olyan sok gyanakvás, rosszhiszeműség van bennünk, és bocsásd meg, hogy sokszor még Hozzád is így közeledünk. Vágyakozunk utánad, de nem fogadjuk el, amit kínálsz. Szeretnénk megoldást kapni Tőled, de halogatjuk a döntéseket. Könyörülj rajtunk, és ebből a kevert életből szabadíts ki minket egyértelmű, igaz, Benned bízó, hívő életre.
Kérünk, hogy legyen a Te Igéd és Lelked most a mi segítőnk, és ajándékozz meg olyan külső és belső csenddel, amelyikben igazán megérthetjük, mit mondasz nekünk; és ne csak értsük a Te szavadat, hanem segíts azt örömmel teljesíteni is. Az engedelmesség lelkével is Te támogass minket.
Így ajándékozz meg bűnbocsánattal, erővel, reménységgel, ádvent Királya, Urunk Jézus Krisztus.
Ámen.
Ádventben élünk, nemcsak olyan értelemben, hogy mindössze két hét választ el bennünket a karácsonytól, hanem úgy is, hogy tudjuk: ez az utolsó nagy világkorszak, aminek a végét Jézus Krisztus második eljövetele jelzi. Ennek az időszaknak az eredeti elnevezése így hangzott: adventus Domini - az Úr érkezése. A mi Urunk érkezésére várunk hívő szívvel, aki ezt megígérte, és ennek az érkezésnek az idején sok jelentős kozmikus esemény történik majd. Jézus második eljövetele vet véget a bűn rettenetes rontásának, s akkor kezdődik el az a kor, amelyikben nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, fájdalom, betegség, jajkiáltás, ahol az Isten szeretete és békessége tölt be mindent teljesen, és a benne hívők hite látássá lesz, és örökkön örökké ebben a világban élnek majd.
Azon a napon Isten ítéletétől csak az ment meg mindenkit, ha Jézus Krisztushoz tartozik. Hadd kérdezzem meg itt mindjárt: te Jézushoz tartozol-e már?
A Biblia ezt az állapotot nagyon pontosan körülírja, ez nem valami sejtelmes, megfoghatatlan, a fantáziánkra bízott állapot. Azt mondja: olyan, mint a menyasszonynak a helyzete. A menyasszony ujján a gyűrűvel döntött. Eldöntötte azt, hogy a világon élő 5,5 milliárd ember közül egy az, akihez tartozik, és ezzel az eggyel olyan kapcsolatba került, amilyenbe nem kerülhet mással. Ez a döntése határozza meg az egész életét. Ettől kezdve nem mehet el akárkivel sétálni, vagy nem ülhet be bárkivel moziba. Legalábbis azt meg kell magyarázni a vőlegényének. Még nem teljesedett be a kapcsolatuk, még hátra van a házasságkötés, de a döntés már megszületett, és ez meghatározza az egész életét. Ugyanígy meghatározza a Krisztusban igazán hívőknek az egész gondolkozását, viselkedését, életét az, hogy döntöttek. Krisztushoz tartoznak, és noha még hátra van a beteljesedés, a Bárány menyegzője még később következik, de már összetartoznak, és az egész felelősségüknek, gondolkozásmódjuknak, értékrendjüknek, viselkedésüknek a meghatározója ez a közösség.
Nos, ilyen értelemben elmondhatjuk-e mindnyájan, hogy Krisztushoz tartozunk? Ő határoz meg mindent az életünkben?
Az Ő második eljöveteléről szóló tanításaiban Jézus Krisztus hangsúlyozza, hogy ne engedjük elaltatni magunkat, ahogy erről két héttel ezelőtt részletesen szóltunk, ne engedjük, hogy az Ördög szétszórja a figyelmünket, ne engedjük, hogy földre szegezett tekintettel kelljen végigélnünk ezt a néhány esztendőt, amikor sokkal tágasabb a horizont, amikor hatalmas ígéretek beteljesedését várjuk, s amikor a mostani, pillanatnyi terheinket, gondjainkat, döntéseinket is az határozhatja meg, hogy mi Jézushoz tartozunk, és már most az Ő jelenlétében élünk, s várjuk a Vele való közösség beteljesedését is.
"Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül" - mondja itt Jézus. Tudniillik pontosan Tőle akar elszakítani minket a Gonosz, és ennek érdekében sok mindent felhasznál.
Ebből az ádventi igéből, amit most felolvastam, ezt az egyetlen gondolatot szeretném most kiemelni: Jézus Krisztus az állhatatosságban akar megerősíteni bennünket. Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Mit jelent állhatatosnak lenni? Azt, hogy valaki kitartó, nemcsak elkezd valamit, aztán valahogy elsekélyesedik és abbamarad, hanem kitartóan folytatja és be is fejezi. Állhatatosnak lenni azt jelenti, hogy eközben elszántan ellenáll minden olyan csábításnak, ami abba akarja hagyatni vele azt, amit elkezdett. Azt jelenti: ragaszkodik valaki ahhoz, akibe a bizalmát vetette, és ragaszkodik mindahhoz, amit ez az illető mondott. Előlegezi neki a bizalmat, és ebbe nem engedi, hogy bármi megingassa.
Állhatatosnak lenni azt jelenti, hogy valakinek a szeme előtt cél lebeg, és erről a célról le nem veszi a tekintetét. Annak megfelelően cselekszik a mában, amit a holnaptól remél és el akar érni. Ennek érdekében vállal mindent. Jézus itt ezt a célt a Vele való tökéletes közösségben, az üdvösségben jelöli meg. Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Az állhatatos hívő nem kockáztatja az üdvösségét semmiért. Ígérhetnek neki, amit akarnak, hívogathatják vagy fenyegethetik, ő tántoríthatatlanul megmarad azon az úton, amelyen áldott Vőlegénye, a dicsőséges Krisztus elindította.
Természetesen az állhatatosság várakozást is jelent, és várni néha nagyon nehéz. Különösen, ha sokáig kell várni, és ha közben még gyötrik is az embert, s bolondnak nevezik azért, mert vár, és azért mert bízik abban, akire vár. Sokszor egyedül marad ezzel a reménységével és várakozásával, és ez egyáltalán nem könnyű dolog. Az állhatatos hívő azonban azért állhatatos, azért van állóképessége és ellenállóképessége, mert tud valamit, amit a világ nem tud. Valami titkot tud. Tudja a kijelentést, ismeri az ígéreteket, ismeri Krisztust, és ennek a tudatában egészen másként tud állni, megállni és ellenállni sokféle csábítás között.
Az állhatatos ember nem lazít menet közben soha. Nem vonja kétségbe annak a szavait, akibe a bizalmát vetette, és nem engedi megingatni magát semmitől.
Könnyű ezt így elsorolni, de néha nem könnyű megvalósítani.
Odysseus jutott eszembe, aki akkor, amikor a szirének szigete mellett hajóztak el, megparancsolta az embereinek, hogy kötözzék őt az árbochoz, hogy ha elgyengülne se engedjen a szirének csábos énekének, és ne térjenek el kitűzött céljuktól.
Nos, a Krisztust váró, Benne igazán hívő embereket ez az eltökéltség, ez az elszántság jellemzi. Olyan bizonyos a cél, annyira fontos az, amit a mi Urunk ígért, és annyira tisztában vagyunk a magunk sokféle gyöngeségével, és azzal, hogy minden gonoszra képesek vagyunk, hogy ha kell, az árbochoz kötöztetjük magunkat, csak a célt el ne vétsük, hogy megérkezzünk oda, ahova Ő hívott.
Rettenetes az, testvérek, hogy ez az eltökéltség, ez az átgondolt, megalapozott, összeszedett elszántság mennyire hiányzik ma az emberekből, mindenféle korosztályból. Olyan kevesen vannak, akik tudják hova tartanak. Még a hívők előtt is sokszor elhomályosodik az a cél, amit Jézus tűzött ki, és elhomályosodik a mi Urunk, és olyan kevesen tudják elmondani éppen a kritikus helyzetekben, a kisértetések, támadások között azt, amit a Zsidókhoz írt levél mond a Krisztusért sokat szenvedő hívőknek: "Félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret, nézvén a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére Jézusra." Nem az akadályokra, nem a minket gúnyolókra, nem a magunk gyengeségeire, hanem arra, Aki előttünk ezt az utat kitaposta, és Aki az út végén vár, de hisszük, hogy menet közben is már kísér, az élő Jézus Krisztusra.
Ezek után hívhat bárki, ígérhet bármit, erről az útról a hívő nem tér le. Átmenetileg sem. Még gondolatban sem játszik azzal a lehetőséggel, hogy mi lenne, ha letérne. Mi lenne, ha abbahagyná. Ezzel saját állhatatosságát erőtleníti meg, és előbb-utóbb lehet, hogy a gondolatból tett lesz. Ezzel megszegényíti magát, megszegényíti a környezetét, ahogy két hete láttuk, mert amit az alatt kaphatna az ő Urától, nem tudja továbbadni, mint sáfár és megszomorítja azt a Jézust, Akinek mindent köszönhet, Aki úgy szeretett bennünket, hogy az életét adta oda értünk.
Nos, térjünk vissza megint a bibliai hasonlatra: a menyasszonynak a csendes, elszánt, állhatatos várakozásához hasonlítja ezt több helyen is a Biblia. Belegondoltam: elutazik valahova távolra hosszabb időre a vőlegény, mert a munkájából ez következik, és várja otthon a menyasszony. És akkor elkezdi a család a maga jó szándékú tanácsolását: nem jön az már vissza. Elfeledkezett rólad. Azt hiszed, Ő is úgy ragaszkodik hozzád, ahogy te Őhozzá? Telebeszélik a fejét, megingatják a bizalmát, igyekeznek aggodalmaskodást elültetni a szívébe. Nem könnyű ezt hallgatni, és így megmaradni. Jön valaki, aki tudni véli, hogy már mást szeret a vőlegény, látta is valakivel. Egészen bizonyos azért nem jön ilyen sokáig, mert már van valakije. Nem is érdemli meg az ilyen, hogy várjál rá, leányom. Miatta fogsz pártában maradni. Huncut volt ennek már az apja is...
A menyasszony azonban eltökélten, csendes hűséggel vár. Nehéz ezeket a gonosz szövegeket hallgatni, amiket a világ duruzsol ma is a hívők fülébe.
Mi tarthatja meg mégis állhatatosságban a Krisztusban hívőket? Az, hogy ha újra és újra eszükbe jut a Vőlegény szava. Az Ő drága Igéje, amelyikkel megmondta: Ne félj, mert megváltottalak, megvettelek, a jegyesem vagy; neveden hívtalak, enyém vagy! Becses vagy az én szemeimben és én szeretlek. (Tessék elolvasni az Ézsaiás 43-at tovább is, ne csak mindig az első versét.) Isten szerelmi vallomása és hűségéről való bizonyosság ez a néhány mondat. A Krisztusban hívő egyháznak, a Krisztus menyasszonyának ezekbe az igékbe kell kapaszkodnia.
Ezért életveszélyes támadás ma, amikor a Biblia hitelességét támadja a világ és a hitetlen teológia is. Mert a menyasszony lába alól a legbiztosabb talajt akarja kihúzni. És aki ebbe belemegy, biztos, hogy elveszíti az állhatatosságát, s azzal esetleg az üdvösségét is. Mert Jézus azt mondta: aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. És a Vőlegény azt üzeni: eljövök hamar. A Biblia utolsó mondatait olvasgassuk el többször is ebben az ádventi időben. És az állhatatos menyasszony, ha sírva is, mert néha sír a hívő a reá hulló sok gyalázat és támadás miatt, akkor is ragaszkodik az ő Urához, és látomása egykor dicsőn beteljesül, s a győzedelmes egyház Urával egyesül.
Ugyanilyen támadások érik ma a Krisztusra váró hívő népet. A hosszú várakozásban el lehet fáradni. A sok támadás kikezdheti az állhatatos hívőnek a hitét is. Meginoghat. Sokféle ellenséggel kell szembenéznünk. Az egyik reformátor írta ezt a két sort: "Vagyon három ellenségem: Ördög, világ, saját testem." A saját testem lök bele a világba. A világ vonz és csalogat: gyere közénk, csak nem akarsz egy valaki mellett ilyen elkötelezetten megmaradni? Gyűjts tapasztalatokat, ismerj meg másokat is. Másnak is vannak szeretői! Nemcsak egy Isten van, vannak egyéb istenek. Vannak más vallások, tetszetős ideológiák. Vannak vallások, amik csodás élményeket ígérnek. Ne szűkülj be csak a Krisztus megismerésére. Hátha nincs is. Mióta késik az Ő visszajövetele. Hátha soha nem jön el, s te most erre tettél föl mindent? Ha visszajön is, érdemes addig tapasztalatokat gyűjtened. Annál jobban fogsz örülni majd az Ő visszajövetelének.
Van-e fületek, testvérek, kihallani ebből a hazugságot, a hamisságot? Ezekből a szépen csengő ajánlatokból, amiket bibliai igékkel is meg tud támogatni a világ és a Gonosz. És van-e erőnk állhatatosan ellenállni a saját testünk kívánságainak, amik szintén Krisztustól elfelé sodornának?
Ismerjük-e az ellenséget - akár ezt a hármat, amit ez a reformátor említett? Ismerjük-e a mi drága Szövetségesünket, azt a Krisztust, Akiről nemcsak Pál apostol mondhatta el, hanem mindnyájan: szeretett engem, és önmagát adta érettem.
A világ legalább a kettősségbe akar becsalogatni minket. Nem baj, ha Krisztushoz is ragaszkodunk egy kicsit, de azért élvezzük a szabadságunkat. Mit mond erre a Szentírás? "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak, mert ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete." (1Jn 2,15) Világon a Biblia nem a teremtett világot és nem az embereket érti, hanem az Istentől elszakadt gondolkozásmódot. A világias, Istentől függetlenedett autonóm, önmagának törvényt szabó embernek a büszke gondolkozását. Azt mondja: ne szeressétek ezt, mert akkor már nem szeretitek az Atyát.
Ne legyetek kétszívüek. A Krisztusban hívő ember és gyülekezet - ha igazán várja az ő Urát -, teljes szívével Őt szereti. S már csak azért sem lesz hűtlen hozzá, mert azzal megszomorítaná Őt, Aki minket nagyon szeret, s Akit mi nagyon szeretünk.
Itt szeretnék rámutatni az ádventi várakozás a különös jellemvonására: ez a várás, ez az eltökélt állhatatos, mindennel dacoló várás a szeretetnek a jele. Akit nagyon szeret az ember, azt várja. S akit nagyon vár, azt bizonyos, hogy szereti.
Egy fiatal édesapa mondta el egyszer: az egyik gyermekével, annak egy bizonyos életkorában, különösen meleg, szoros lelki kapcsolata volt. A kisfiú azt kérte tőle, hogy amikor este hazajössz, mindig nézz be rám. A foglalkozása miatt néha későbben jött haza - legalábbis a fektetés táján vagy után, és ezt meg is igére, és ez meg is történt. Egy alkalommal azonban különösen későn jött haza. A felesége már lefektette a gyerekeket, mondta: ma nagyon későn jön édesapa, aludjatok el nyugodtan. Valóban nagyon későn jött, első útja a gyerekszobába vezetett. A felesége óvta: ne zavard őket, már úgyis alszanak. De megígértem neki - felelte. Benyitott halkan a szobába, és mit látott? A kis rácsos ágyban, az ágy sarkában ült a négyéves fia és aludt. Két oldalról kezével kitámasztotta magát, de elnyomta az álom és a feje félrebillent. Ahogy az apja fölé hajolt, egy pillanatra felébredt, elmosolyodott és ennyit mondott: hazajöttél. Azzal eldőlt mint egy zsák, és reggelig nyugodtan aludt.
Ez a hűséges várás! Amikor kitámasztom magam és virrasztok. Mert megígérte, hogy be fog nézni, és én nagyon szeretem őt, és tudom, hogy ő is nagyon szeret engem. Lehet, hogy közben elnyom a buzgóság, és félrebillen a fejem, de amikor megjön felébredek: beteljesedett a várakozás. És egy újabb bizonyíték arra, hogy szerethetem, bízhatom benne, és ő is megtartja amit ígér: ő is szeret engem.
Ez a nagyon mély, szavakkal szinte leírhatatlan szeretetkapcsolat az, ami a Krisztust váró hívőt az ő visszatérő Urához köti. Ez a szeretet határozza meg a menyasszony-egyháznak, a hívő népnek minden mozdulatát, minden gesztusát, minden gondolatát. Itt szó sincs semmiféle kényszerről. Itt nem az ítélettől való rettegés tartja vissza a bűntől. Itt a Vőlegény iránti szeretet, az iránta való hála, az Ő igéjébe, szavába vetett feltétlen bizalom az, ami ébren tartja az embert minden nehézség ellenére. Vagy még ha elalszik is - mint ahogy láttuk, hogy az öt okos lány is a példázatban elaludt -, de mihelyt felharsant a kiáltás: ímhol jön a vőlegény, kipattant a szemük, készen volt a lámpás és mentek a menyegzőbe.
Elfáradhat a hívő is, meglankadnak a legkülönbek is, a kérdés az: ott van-e a szívünkben ez a megalapozott, átgondolt, olthatatlan szeretet Jézus Krisztus iránt.
A tulajdonképpeni ádventi kérdés ez: szereted-e Jézust? Aki nem vágyik a Vele való együttlétre naponta, az nem szereti Őt. Akiben nem él erőteljesen a vágy, hogy egyszer majd színről-színre is találkozunk, nem szereti Őt. Aki jól érzi magát a világban Jézus nélkül is, nem szereti Őt. Aki nem készül felelősen az esküvőre, a Vele való találkozásra, nem szereti Őt. Ezért olvastam fel két hete azt a jól ismert mondatot: "Az a mondásom ellened - mondja az Úr Jézus -, hogy az első szeretetedet elhagytad. Térj meg azért, és az előbbi cselekedeteket cselekedd." (Jel 2,4-5).
Olyan nagy az Ő kegyelme, hogy még tart az ádvent. Még ad lehetőséget a megtérésre abból, ami minket Jézustól elvont. De ezt komolyan kell vennünk, hogy minél inkább közeledik valaki a világhoz, annál inkább eltávolodik Jézustól. És a kétszívü-eket utálja az Úr. A kétszívüek önmagukat szakítják el Jézus Krisztustól.
Természetesen a menyasszonynak ez a várakozása lemondást is jelent. Például a vőlegényét így váró menyasszony nem bújik össze egy férfival sem egyetlen éjszakára sem. Ez megszegényíti az életét? Jó lenne már egyszer azt is világosan látnunk, testvérek, hogy aki a hűtlenségről mond le, az nem szegényebb lesz, hanem gazdagabb. Aki bármilyen bűnről mond le, annak nem szegényebb lesz az élete, az ismeretei, a tapasztalatanyaga, hanem annak minden ilyen lemondás azzal való közösségét erősíti és mélyíti el, akihez tartozik, akinek mindent köszönhet, akit vár, és aki egészen bizonyos, hogy beteljesíti, amit ígért.
Mindannyian sokféle nyomorúsággal találkozunk. Iszonyatos nyomorúságokról olvashatunk, hallhatunk, és sokan a magunk életében is át kell, hogy éljük ezeket. Olyan emberi, családi, anyagi, hitbeli, egészségi problémák, amik sokszor megoldhatatlanoknak tűnnek. Amikor ennyi nehézség van körülöttünk, érdemes akkor nekünk effélékről elmélkednünk? A mindvégig való állhatatosság, a Jézus iránti szeretet nem olyan elméleti kérdések, amik nem segítik előbbre az embert és az emberiséget?
Aki igazán érti a Szentírást, ahhoz szabja az életét, és a maga életében is engedi, hogy annak az igazságai teljesedjenek, az ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztalja. Pontosan ez a fajta elszántság, ez a fajta célra nézés, ez a Jézus iránti teljes szívből fakadó szeretet az, ami az embernek erőt ad a terheihez, ami inspirálja őt, és erősíti, hogy a mások nyomorúságán segítsen, ami megtanítja együtt szenvedni a szenvedővel még akkor is, ha tehetetlen, és ami megtanítja bízni és szabadítást kérni attól az Istentől, Aki soha nem tehetetlen. Akinek még az is lehetséges, ami az embereknél lehetetlen. Amikor Jézus arról szól, hogy mi mindent jelenthet a hívőnek az, ha őt igazán szereti, akkor ilyen óriási dolgokat mond: "Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk." (Jn 14,21,23).
Lehet-e ennél nagyobb ígéret, hogy már itt, ennek az utolsó mai világkorszaknak temérdek nyomorúsága között az Atya és a Fiú egy ilyen nyomorult emberhez, mint mi vagyunk, bejön és nálunk lakozik. És ebben a Krisztussal való valóságos közösségben hordozhatjuk a terheinket, szenvedhetjük el a gyászunkat, a magánynak, a kiszolgáltatottságnak, a megaláztatottságnak sokféle nyomorúságát, az anyagi gondokat, az egészségi problémákat, és hogy ha egy nagyobb közösség jövőjével is foglalkozunk, az azzal járó gondokat is, - mindent. S egyszer majd ez a közösség, ami már itt, így kicsiben elkezdődhet, ez teljesedik ki és lesz véglegessé a számunkra. S mivel ebben bizonyos az ádventi hívő, azért szabadul fel minden ereje arra, hogy itt ezen a földön másokért éljen. Be van biztosítva a jövője, állja szavát a vőlegénye, már most ahhoz tartozik, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, nem kell tehát izgulnia egy sor kérdés miatt, ami másokat gyötör. Szabad a szeretetre.
Itt van a közvetlen összefüggés: ha valaki az előbb említett módon teljes szívéből szereti Jézust, az lesz képes szabadon, folyamatosan, önmagát felülmúló módon szeretni a többieket. Végső soron a testben hátralevő időt erre adta nekünk Isten. "Imádni az Istent és egymást szeretni." (Ady)
Aki mindvégig állhatatos marad Krisztushoz, azt segíti el ilyen életre.