Köszönjük, Istenünk, hogy nem szükségszerű az, hogy minden szép kezdet ilyen szomorú végbe torkolljék. Köszönjük, hogy Te egyre kibontakozó, egyre gazdagodó, győzelmes, szép életet ígértél nekünk, és köszönjük, hogy aki megmarad mindvégig Tebenned, annak az élete ilyen lesz, ahogy az Ige mondja: ahogy hajnalban elkezdődik a világosság, és egyre teljesebb lesz délig, egyszer majd megérkezünk a színről-színre látásra és ott dicsőíthetünk és szolgálhatunk Téged.
Köszönjük, hogy figyelmeztetsz minket arra, hogy vannak csapdák. Köszönjük, hogy a kísértések között még inkább számíthatunk Rád. Könyörülj rajtunk, hogy ne magunkban bízzunk, ne valamiféle szerencsében, és főleg ne az Aserákban és bálványokban, hanem egyedül Tebenned, Aki el tudsz mindnyájunkat indítani ezen az úton, Aki meg tudsz minket őrizni mindvégig, Aki célba viszed az életünket.
Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ha bukdácsolva is, de győzelmesen hadd járjuk végig a hit útját. Őrizz meg minket attól, hogy akár a hiúságunkra, akár az érzékiségünkre, akármire apellálva így elbuktathasson minket a Gonosz. Mi Tereád akarunk nézni, Jézus Krisztus, Aki a hitnek elkezdője és bevégzője vagy, és Aki megígérted, hogy senki ki nem ragadhat minket a Te kezedből. Segíts ezzel a reménységgel növekedni naponta a hitben és az engedelmességben!
Könyörgünk azokért, akik megkeményedtek ugyan, de még hallhatják az Igét. Legyen a Te Igédnek foganatja mindannyiunk életében. Köszönjük mindazokat, akiken keresztül eddig eljutott hozzánk a Te életmentő szavad. Könyörülj rajtunk, hogy mindig felismerjünk a küldöttek mögött Téged, a nagy Küldőt, Akinek olyan fontosak vagyunk mi nyomorult bűnösök.
Őrizz meg attól, hogy elhallgattassuk az Igét, hogy Helyetted hízelkedőkre, vagy a magunk gonosz szívére hallgassunk. Kérünk, Urunk, hogy hadd szóljon erővel és hatalommal a Te Igéd a jövő héten különösen is abban a tíz templomban, ahol evangélizáció lesz itt Budapesten. Kérünk, hadd legyenek ott mindazok, akiket most akarsz megszólítani, és adjál olyan igét az igehirdetők szájába, ami a Te szádból származik, mert csak arra érvényes az ígéreted, hogy az nem tér Hozzád üresen, hanem megcselekszi, amit akarsz. Adj a szívünkbe is vágyakozást, szomjúságot az Ige után addig, amíg hallhatjuk és cselekedhetjük azt.
Könyörgünk Hozzád betegeinkért, a gyászolókért, a tanácstalanokért. Olyan jó, hogy mindnyájan közvetlenül jöhetünk Hozzád mint Atyánkhoz, Jézus nevében. Adj nekünk választ a kérdéseinkre. Ajándékozz meg sok meghallgatott imádsággal. Taníts meg őszintén kérdezni: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem. És taníts meg örömmel cselekedni a Te akaratodat.
Kérünk, így segíts ebben a csendben odaállni Eléd, és folytatni az imádságot.
Ámen.
Midenható Istenünk, köszönjük, hogy Jézus Krisztus nevében szólhatunk most Hozzád. Köszönjük, hogy Őreá néztél és minket áldottál meg már olyan sokszor. Köszönjük, hogy tudhatjuk, egyedül Őreá való tekintettel engedsz magad elé minket. Magasztalunk Téged az Ő keresztjéért, golgotai haláláért és dicsőséges feltámadásáért.
Köszönjük, Jézusunk a Te jelenlétedet, köszönjük, hogy az elmúlt héten is sokszor tapasztalhattuk oltalmadat, védelmedet, ajándékaidat. Köszönünk minden alkalmat, amikor szóltál hozzánk, és azért is Neked adunk hálát, ha engedelmeskedhettünk Neked.
Megvalljuk bűnbánattal sokféle engedetlenségünket. Bocsásd meg, hogy sokszor azért nem kérdezzük, hogy mit akarsz, mert félünk, hogy mást akarsz, mint mi, és azt kell cselekednünk. Bocsásd meg, ha még mindig ott van a szívünk mélyén a bizalmatlanság Veled szemben. Szabadíts meg ettől!
Szabadíts meg arra, hogy feltétel nélkül bízzunk Benned, és engedjünk Neked. Köszönjük, hogy ma is a Neked való engedelmességben van a Te népednek a megtartatása.
Kérünk, erősítsd a szívünkben most is a Te kedves beszédeddel, Igéddel ezt a bizalmat, és tégy készekké az engedelmességre. Segíts minket most úgy ülni itt, mint akik a Te szavadat várjuk, és mindenen túl és mindennek ellenére hadd jusson el az mihozzánk. A Te szavad ma is teremtő ige, egészen újat tudsz létrehozni a mi életünkben. Hisszük, hogy minden nyomorúságból ki tudsz szabadítani. Gyógyító erő a Te beszéded, megváltó, üdvözítő hatalom.
Így beszélj velünk, kérünk. Mi érteni sem tudjuk a Te segítséged nélkül a gondolataidat. Áraszd hát ki ránk a Te Szentlelkedet, és a Te Lelked vezessen el minket a teljes igazságra.
Áldd meg gazdagon jelenléteddel ezt az órát, hadd találkozzunk itt mindnyájan Veled. És kérünk, ha indítasz minket, akkor induljunk, hogy növekedjünk a hitben, a szeretetben, az új életben.
Ámen.
Megrendített, amikor az elmúlt héten Joás történetét olvasva, feltűnt, milyen szép kezdete volt az ő uralkodásának és milyen szomorú, tragikus vége lett. Többször láttam már, hogy a hit útján is bekövetkezhet ez emberekkel. Egyértelmű szép indulásuk van, és egy váratlan pillanatban valami törés következik be, és egy idő múlva nem ismer rájuk az ember: hova lett az, aki annak idején olyan komolyan vette az Istennek való engedelmeskedést?
Mi lehet az oka annak, hogy szép indulás után is ilyen szomorú vég következhet be? És ha ez olyan veszély, ami sokunkra - vagy talán mindannyiunkra - leselkedik, hogyan lehet ezt elkerülni? Megpróbálom röviden vázolni Joásnak a szép indulását, aztán nézzük meg a szomorú végét, utána pedig próbáljuk kielemezni: mik lehettek ennek az okai? Joásról azt tudjuk, hogy amikor meghalt az apja, Júda királya Akházia, akkor a nagyanyja, egy hihetetlenül gonosz anyakirálynő magához akarta kaparintani a hatalmat. Ennek érdekében minden királyi sarjat, tehát minden lehetséges trónörököst meggyilkoltatott. Azt hiszem, nem kell tovább az ő arcképét festegetnem: a saját unokáit legyilkoltatta sorra, hogy ő uralkodhassék bizonyos jogszokás szerint az elhunyt fia után. Az utolsó pillanatban mentette ki a gyilkos nagyanya elől az egyik nagynéni a kicsi Joást. Ő is királyfi volt, az egyetlen királyfi, aki életben maradt. Csecsemő volt még, és a dajkájával együtt bementette ez a kedves asszony a templomba. Azért oda, mert ennek az asszonynak a férje Jójada főpap volt.
Ott élt tehát titokban, elrejtve a kis Joás hét évig a templomban egy imádkozó, hívő papi házaspár szeretete és Isten oltalma alatt. Aztán, amikor hét éves lett, palotaforradalommal trónra juttatták, a gonosz Atháliát pedig megölték.
Úgy kezdett el uralkodni, hogy Jójada főpap, aki tulajdonképpen a nevelőapjává lett, bölcs tanácsadókkal vette őt körül. Jójada volt a gyámja.
Joás királyt uralkodásának elején így jellemzi a Szentírás: "Joás az Úr előtt kedves dolgot cselekedett, Jójada papnak egész életében." Látta otthon a jó példát, hallotta a helyes tanítást, és megkapta mindig a szükséges segítséget, és az Isten előtt kedves dolgokat cselekedett. Ezek közül különös részletességgel említi a Szentírás azt, hogy a jeruzsálemi templomot, ami Athália gonosz uralkodása, meg két gonosz előd alatt teljesen tönkrement, renováltatta, és olyan bőven adakoztak az emberek, hogy még a berendezés felújítására is maradt pénz. Az, ahogyan ezt az egész ügyet Joás király képviselte, sok mindent elárult abból, hogy ő valóban Istennek kedves életet akar élni.
Teltek az évek, az évtizedek. Harminckilenc éven át tartott ez, hogy Joás kedves dolgot cselekedett az Úr előtt. Virágzásnak indult az ország, megnyugodtak a kedélyek, fellélegeztek az emberek. Gyönyörű kifejezéseket olvashatunk itt erről, és lelki megújulás is együttjárt ezzel. Több gonosz előd után végre egy istenfélő uralkodó, akin keresztül Isten akarata érvényesül a nép életében.
Egyszer azonban - mint olvastuk -, igen magas korban meghalt Jójada főpap. És ez volt a törés. Itt kezdődött a baj. Alig, hogy eltemették, "eljöttek Júda fejedelmei és meghajtották magukat a király előtt, a király pedig hallgatott rájuk. És elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgáltak az Aseráknak és a bálványoknak, és emiatt a vétkük miatt az Úr haragja felgerjedt Júda és Jeruzsálem ellen. És küldött hozzájuk prófétákat, hogy visszatérítenék őket az Úrhoz, akik bizonyságot tettek ellenük, de nem hallgattak rájuk."
Jójada főpapnak egyedülállóan nagy tekintélye volt. A legsötétebb időkben is halált megvető bátorsággal kitartott Isten mellett, erősítette az emberekben az élő Istenbe vetett hitet, nem tűrte meg a bálványok tiszteletét. Tudta, hogy a nemzet jövője attól függ, hogy ragaszkodnak-e az Úrhoz, vagy pedig megint belemennek ebbe a csapdába, hogy Isten mellett a környező népek pogány bálványszobrait is istenként imádják. Jójada rendületlenül hitte - és erre nézve számos tapasztalata is volt -, hogy az ország politikai és gazdasági fejlődése is függ attól, hogy ők istenfélő, szent életet élnek-e Isten törvényei és igéje szerint, vagy pedig elúsznak megint egyfajta szabadosság felé, és ez szétzilálja az embereket. Hányszor megmutatta Isten, hogy amikor egyedül csak Benne bíztak, óriási túlerővel szemben is védelmet és győzelmet adott az Ő népének. És amikor elkezdtek játszadozni a bálványokkal, otthagyták az Urat, akkor magukra maradtak, és sokszor egészen csekély haderő is tönkretette az országot. Jójadának elege volt abból, hogy mindig a romokból kelljen újat építeni. Most végre virágzik az ország, vigyázzunk erre, és egyebek között ezért is ragaszkodjunk az Úrhoz.
Most azonban meghalt az öreg úr, és egyszerre elemi erővel jelentkezett a kísértés: mégis csak nyissunk a környező világ előtt. Hát nem lehet ilyen maradinak maradni. Mit szólnak ezek itt körülöttünk? Nekünk csak egy Istenünk van, nekik mindegyiküknek több. Mi senkinek sem tudjuk bemutatni Istenünket, ők meg gyönyörű szobrokat s egyebeket faragnak, kiábrázolják azokat. Lehet látni, hogy kiket tisztelnek. Mi mindig beszélünk valami titokzatos, láthatatlan Istenről, Akinek a tetteit elsoroljuk, de azokat ők nem látták. Vagy elhiszik, vagy nem. Nyissunk a világ előtt! Haladni kell a korral, nem lehet így elzárkózni. Még a végén gőgnek minősítik azt, hogy mi csak a magunk egyetlen, láthatatlan Istenében hiszünk és Hozzá ragaszkodunk. Végül is a tolerancia és a pluralizmus nagyon fontos. Keresni kell a kapcsolatot a környezettel, akkor várhatjuk el, hogy ők is tiszteljék a mi Istenünket, ha mi is tiszteljük az ő isteneiket.
Eljöttek a fejedelmek, ezt szépen előadták Joásnak, és bekövetkezett az, amit az egyik magyar reformátor gyönyörűséges szép nyelven így ír: bécsusza-másza az bálványtisztelet újra Isten népének az életébe. Újra felállították a pogány oltárokat, elültették a dombokon a szent fákat, és elkezdődött az Asera-kultusz. Ez volt a legtesthezállóbb, mivel hogy Asera a testiségnek, az érzékiségnek az istene volt. Ez kell az embernek. Lehessen kultikus formában, az istentiszteletek alkalmával is gyakorolni a szabad szerelmet. Hát hol van ennél népszerűbb vallás? Legyen biztosítva mindig a nagy termés, mert ő a termékenységnek az istennője is volt. Aki Aserát tiszteli, az számíthat arra, hogy rossz időjárás esetén is nagy termése lesz.
A test, az érzékiség, a pénz, a siker, az egészség, a dicsőség az, aminél leginkább meg lehet fogni az embert. Ezekbe kapaszkodott bele az Ördög, és így fertőződött meg Júda népének az élete.
Azt olvastuk, hogy Isten haragja felgerjedt emiatt az Ő népére. De milyen csudálatos, hogy Isten a haragjában nem ítél azonnal, hanem noha már felgerjedt, noha a nép már kihívta maga ellen Isten haragját, noha ők már otthagyták Istent, Isten még mindig nem hagyta el az Ő népét, hanem így olvastuk: prófétákat küldött, akik bizonyságot tettek ellenük. Vagyis néven nevezték a dolgokat. Leleplezték a bűnt, a tévedést, és mutatták a kivezető utat. Most még nem késő, innen még vissza lehet fordulni, még kitéphetitek a frissen elültetett fácskákat, amiket Asera tiszteletére ültettetek, még le lehet rombolni az oltárokat, még vár az Úr, még vissza lehet térni. Saját érdeketekben, a nemzet jövője érdekében térjetek meg az Úrhoz!
Mit csináltak a prófétákkal? "De ők nem hallgattak rájuk." És Isten türelme még mindig tart. Arra gondol az Úr: hátha valakin keresztül, aki nagyon közel áll Joás király szívéhez, elérkezik az ige hozzá. És akkor Isten Szentlelke betölti Zakariást, Jójada főpap fiát, akivel Joás együtt nőtt fel a nevelőpapa házában. Egy asztalnál ettek, együtt játszottak. A gyerekkori játszótárs, az élete megmentőjének, nagy jótevőjének az édes fia, ha ő mondja, talán komolyan veszi. És Zakariás mondja. Itt valami szőrnyűség következik: Joás parancsára ott mindjárt a templom pitvarában agyonkövezik Zakariást azért, mert ünneprontó. Mert hirdeti az igazságot, mert a mentő Igét, Isten józanító, hívogató szavát meri közvetíteni a gyerekkori pajtásnak, Joásnak.
Joás szíve itt már annyira megkeményedett, hogy visszapattan róla az Ige. Nem tud elviselni semmilyen kritikát. Még az Isten mentő Igéjével szemben is ellenséges állást tanúsít és visszautasítja azt. Haljon meg az, aki az igazságot hirdeti! Ez már a vég. Ez volt az utolsó lehetőség, amikor még visszafordulhattak volna. Többet nem szólt Isten.
Küld prófétákat még akkor is, amikor már elfordul Tőle a nép, küld még valakit, még egy utolsó utáni lehetőséget is ad, annyira szereti ezt a megvakult és nekivadult népet, de egyszer jön a próféta, aki utoljára hív megtérésre. És ezt már nagy csend követi, Isten engedi Joást menni azon az úton, amelyiken akar. Ez az ítélete.
Nem telik bele egy év, hogy az ősi nagy ellenség, Szíria megtámadja a kis Júdát, s noha - olvastuk - kicsiny sereggel jöttek, mégis nagy győzelmet arattak. Csak úgy tudta megmenteni a helyzetet Joás, hogy a templomnak és a királyi kincstárnak minden kincsét odaadta váltságdíjként. Kifosztották az országot, lemészárolták Joás király minden hadvezérét: a nagy okosokat, akik meghajoltak előtte, és ezt a tanácsot adták: hozzuk be az Asera-kultuszt újra. Joás súlyos betegséget kapott, és egyszer egy belső lázadás folytán az ágyában ölték meg.
Harminckilenc évi gyönyörű építkezést egy esztendő alatt le lehetett rombolni. Valami nagyon szép indulás, és ez a szomorú tragikus vég. Mi lehetett ennek az oka? Szeretném kérni, hogy olvassuk el otthon nyugodtan ezt a fejezetet és engedjük, hogy Isten közvetlenül is világosítsa meg az értelmüket, hogy össze tudjuk szedni mindazt, amire itt figyelmeztetni akar bennünket. Néhányat említek:
1) Úgy tűnik ebből a történetből, hogy Joásnak nem volt személyes hite Istenben. Neki nem volt közvetlen kapcsolata Istennel, hanem minden lelki dolga Jójada főpapon keresztül történt. Az, aki kiskorában a gyámja lett, megmaradt mindvégig lelki gyámjának is. Lehet, hogy ez Jójada hibája is volt, de itt most Joásról van szó. Nem nőtt fel Joás lelkileg oda, hogy közvetlenül kérdezze az Urat, közvetlenül Istennel beszélje meg a dolgait. Jójada mindig megmondta, mit kell csinálni, mi az Úr akarata. Ő azt tette engedelmesen egészen addig, amíg a főpap élt. Akkor azonban bekövetkezett az - amit sokszor lehet szemlélni -, hogy egy ilyen engedelmes ember, akinek azonban nincs közvetlen kapcsolata Istennel, egyszer csak átlendül a másik végletbe, valami féktelen szabadosságba.
Isten őrizzen meg minket ettől, és Isten segítsen mindnyájunkat, hogy legyen nekünk közvetlen, személyes, szoros hitbeli közösségünk az élő Istennel!
Amikor Jézus a kereszten meghalt, kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja, ami egyebek közt azt is kifejezésre juttatta, hogy Jézus halálára való tekintettel közvetlenül mehetünk Jézus érdemében az Istenhez. Persze, hogy amikor elindul valaki a hit utján, fontos, hogy legyenek gyámjai, vagy legyen valaki, aki gyámolítja. De meg kell tanulnia közvetlenül beszélni az Úrral. Kérdezni Őt: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Megérteni azt, hogy mit akar Isten. Cselekedni azt, amit megértettem. Ha elrontottam, Neki megvallani bűnömet közvetlenül.
Nem fenyeget minket is az a veszély, hogy valakin keresztül valamiféle kapcsolatunk talán van Istennel, de hiányzik a személyes közösség? Jézus Krisztus erre akar elsegíteni mindnyájunkat.
2) A másik a hiúság csapdája. Alig hogy eltemetik az öreg Jójadát, megjelennek a fejedelmek, és meghajtják magukat a király előtt. Hát mindenki erre vágyik! Nézzenek fel rám, dicsérjenek meg, ismerjenek el, - s ha némi hatalom is van valakinek a kezében, akkor meg különösen is elvárja ezt. Ilyenkor azokat, akik meghajtják magukat, illik valamivel jutalmazni. Leginkább azzal, hogy hallgatott rájuk. Itt derül ki, hogy Joásnak nincs kapcsolata Istennel. Itt derül ki, hogy nem vált beidegződésévé az, hogy bármit hallok, azt mérlegre teszem, és ez a mérleg az, hogy mit mond ehhez képest az Úr. Elmondom Neki: Uram ezt javasolják a fejedelmek, és Te mit javasolsz? Mert én is, meg a fejedelmek is azt akarjuk csinálni, amit Te javasolsz. S nekem mondhat aki, amit akar, az a döntő: mi a Te akaratod. Ez hiányzik Joásból.
Jönnek a hízelgők, hajbókolnak előtte, s az első ötletüket teljesíti. Engedjük be az Aserákat megint, mert az a korszerű. És az Úr? Ki kérdezi Őt? Jójada kérdezte, amíg élt. De most nem kérdezi senki. Itt Joásnak nagyon nagy a felelőssége, mert fontos az, hogy jöjjenek a fejedelmek, és fontos az, hogy akármilyen nagy király is, tanulja meg, hogy a fejedelmek is mondhatnak kritikát, meg javaslatot, meg adhatnak tanácsot, - s adjanak is! Addig jó, amíg nem a Joások döntik el egy személyben, hogy mi legyen. Beszéljük meg, minél többen szóljanak hozzá! De hogy mit fogunk közösen csinálni, azt az Úr dönti el, és az Ő színe előtt beszéljük meg, Őt kérdezzük: Urunk, vannak ötleteink, javaslataink, de mi az, amit Te akarsz? Mert minden egyebet félreteszünk ennek az útjából. - Ez itt teljesen hiányzik.
Isten adjon mindnyájunknak éberséget, hogy az ilyen csapdákba sohase sétáljunk bele! Váljék beidegződéssé az, hogy bármit mondanak, vagy akarunk, vagy tervezünk, azonnal ez ugorjék be: Uram, Te mit akarsz, mert én azt akarom csinálni. Minél többet engedelmeskedik az ilyen ember, annál egyértelműbben érti meg a következő helyzetben, hogy mit akar Isten, s annál inkább az övé lesz az a boldogság, amiről ez a szép hosszú zsoltár énekel: Aki az Úrnak akaratát ismeri, aki az Ő igéje szerint jár, az boldog lesz minden körülmények között (119. zsoltár).
3) Amit még megfigyelhetünk az, hogy szinte észre sem veszik, és már nyakig vannak a bálványtiszteletben. Elhagyták az Urat, szolgáltak az Aseráknak és bálványoknak, és emiatt az Úr haragja felgerjedt ellenük. Akkor ez volt a korszerű. Az számított modernnek, hogy ha valaki a szomszédos népek istenei iránt is érdeklődött, és valamilyen szinten azokat is tisztelte. Ez ma is nagy kísértés. Jójada főpap egyszerű, Istennek szentelt, engedelmes élete után ez nagy nyitást jelentett. Nyitás a világ előtt, nyitás a vallások előtt, nyitás egy színesebb, mozgalmasabb, vidámabb lelkiség előtt.
Csakhogy ezen a nyitott ajtón bejöttek az Aserák is. S ezért kell nekünk ebben a mai korban különösen is ébereknek lennünk. Ma is kísértés ez. Túlságosan egyszerű ez a templom - mondják némelyek. Túl sok régies ének van az énekeskönyvünkben. Még csak tapsolni sem szoktunk az istentiszteleteken. Ritkán tartalmaznak az igehirdetések meghökkentő részleteket. Sokszor túlságosan kemények. Nem történnek csodák az istentiszteleten. Nem ígérünk feltétlenül egészséges, gazdagságot, boldogságot azoknak, akik Jézus Krisztus útján elindulnak.
Nyitni kék - mondják némelyek. Olyan sokféle vallás van körülöttünk, olyan sokféle felekezet van azokon belül, olyan sokféle érdekes új tanítást, szokást, gyakorlatot kínálnak nekünk ingyen - hadd jöjjenek be ezek! És közben nem gondolnak arra, hogy ezzel a nyitással az Aserák is bejöhetnek.
Hány hívő ember vérzett már el ebben a csapdában, akinek az életében nagyon szép indulás volt, és hány gyülekezet ment tönkre emiatt, ahol pedig szép élet folyt.
Testvérek, nekünk nagyon éberen, egymást erősítve, egyedül Istenre kell figyelnünk ebben a szellemi zűrzavarban és lelki konjunktúrában, amiben élünk. Hol vezet a régihez ragaszkodó, merev konzervativizmus, és az új után kapdosó naiv, sokszor kritikátlan nyitottság között a keskeny út, Jézus Krisztus útja?! Mi az, amihez mindenképpen ragaszkodni kell, s mi az, amit nyugodtan el lehet engedni, kínál helyette Isten jobbat, de Ő kínálja? Melyik az az út, amelyik az életre vezet, és nem a tévelygésbe? Ezt nekünk együtt kell keresnünk, megtalálnunk és ezen járnunk.
Itt a legbiztosabb eligazítás számunkra mindig Isten Igéje. Nem véletlen az, hogy ebben a zűrzavarban, céltévesztésben, értékvesztésben, szellemi káoszban Isten prófétákat küld a néphez. Ha valami segíthet még rajtuk, az az Ige! Hangozzék újra, tisztán Isten Igéje! Ha lesz, aki meghallja, még elkerülhető a tragédia. Ha becsukják a fülüket előtte: végük! Az olyan, mintha kikapcsolják a lámpákat, és úgy száguld a kocsi tovább a sötét éjszakában. Nem nehéz megjósolni, mi lesz a vége.
Sajnos, itt ez történt. Olyan félelmesen rímel ez a két sor egymásra: Jönnek a fejedelmek, meghajtják magukat a király előtt, és a király hallgatott rájuk. - Az Úr prófétákat küldött hozzájuk, és ők nem hallgattak rájuk. - A fejedelmekre: igen, a prófétákra: nem. A korszellemre: igen, a Bibliára: nem. A hízelgő beszéd jöhet, a prófétai igehirdetés, amely sokszor kemény és éles, de az életet mentheti meg, az nem kell!
Ennek a folytatása lett az, amit olvastunk. Jön az ellenség, a kis haderő is tönkreteszi Joás seregét. Kifosztják az országot. Betegség, gyilkosság, halál. Ez azóta is sokféle formában így szokott ismétlődni. Pedig ott volt még az az utolsó próbálkozása Istennek, hátha Zakariásra hallgat Joás. Őreá sem hallgatott.
Azt olvassuk a Zsidókhoz írt levél első mondatában: Isten a próféták által sokszor, sokféleképpen üzent nekünk. De elküldte utolsónak az Ő egyszülött Fiát, és Őbenne jelentette ki magát egészen. - Kell-e nekünk az egyszülött Fiú, Jézus? Ő mondta azt: "Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam" (Jn 14,6).
Igazat mondott Jézus vagy hazudott? Aki azt mondja, hogy Rajta kívül is van üdvösség, aszerint Jézus nem mondott igazat. Itt most élükre vannak állítva a kérdések. És ezt mindnyájunknak el kell egyszer döntenünk. Hisszük azt, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet, és Rajta kívül nincs más út, amin Istenhez juthatunk, egyszerűen azért, mert Rajta kívül nincs más, Aki meghalt helyetted, meg helyettem. Egyedül Ő tett eleget Isten előtt a mi bűneinkért, egyedül Őreá való tekintettel enged minket maga elé Isten, egyedül csak Vele együtt járulhatunk mi Őhozzá. De vele együtt akármilyen mult után mehetünk oda. Hiszed-é ezt?
A Joásnak feltett kérdés valahogy így hangzik a mi számunkra. Ezért kértem, hogy gondolkozzunk ezen még tovább. Engedjük, hogy Isten Igéje ihlesse gondolatainkat. Akár írjuk is le az ezzel kapcsolatos gondolatokat. Néhány hét múlva - ha Isten éltet minket - folytatjuk majd ezt. Vizsgáljuk meg ma: van-e nekünk személyes, közvetlen, hitbeli kapcsolatunk Istennel a Jézus Krisztus által. Van-e nekünk olyan éberségünk, hogy a legügyesebben álcázott csapdákat is észrevesszük és nem megyünk bele sem a hiúságnak, sem semmi másnak a csapdájába, mert ragaszkodni akarunk Istenhez. Vizsgáljuk meg azt is: mit értünk nyitottságon. És amikor nyitunk, ki előtt, mi előtt, és ki-mi jön be azon a nyitott ajtón? Vizsgáljuk meg azt is, hogy vajon nem vagyunk-e mi is így, mint Joás volt: a hajbókolókra hallgatott, az Isten küldöttjeire nem. Minket egyedül Isten Igéje menthet meg! A komolyan vett, megtartott, életre váltott Ige. (Ezért lenne jó, ha ezt a hosszú 119. zsoltárt egyszer nyugodtan végigolvasnánk.)