Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, Te nem tartoztál senkinek és mégis önmagadat adtad értünk, helyettünk, miattunk. Áldunk és magasztalunk Téged ezért.
Köszönjük, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a Te szegénységed által meggazdagodhassunk. Bocsásd meg Urunk, ha még mindig nem ezt a gazdagságot keressük szenvedélyesen. Bocsásd meg, ha sok minden előbbre való. Bocsásd meg, ha csak a maradék figyelmünkkel, maradék időnkben, maradék erőnkkel próbálunk keresni Téged. Könyörülj rajtunk, hogy teljes szívből tudjunk keresni.
Köszönjük, hogy nem is nagyon kell Téged keresni, itt vagy elérhető távolságban. Te magad kerestél meg minket, és kínálod nekünk Önmagadat, a bűnbocsánatot, azt a békességet, amit ez a világ egyikünknek sem tud adni. Azt az életet és reménységet, ami megmarad ebben az életben és a halál után is. Kínálod nekünk az örök életet, a teljes életet már itt, és odaát.
Bocsásd meg, hogy olyan sokszor egyáltalán nem tűnnek valós értékeknek ezek a számunkra. Bocsásd meg, ha össze van keverve minden árcédula az életünkben is. Segíts rendet tenni, segíts ezt elkezdeni már ma. Bocsásd meg azt a sok tartozást - sokszor már pótolhatatlan mulasztást, - ami terhel bennünket. Jövünk Hozzád koldusokként. Adjál nekünk tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdagok legyünk. Add nekünk a Te igazságod fehér ruháját, hogy ne legyünk meztelenek, és szem gyógyító írral kend meg a szemünket, hogy lássuk végre, minek mi a valódi értéke, s ne kacatokkal telítsük az életünket, hanem örökkévaló mennyei gazdagságot tudjunk továbbadni másoknak is.
Köszönjük, hogy Rád bízhatjuk mindannyian a gondjainkat, terheinket, és köszönjük, hogy nem kell tovább vinni a bűneinket, mert megígérted, hogy ha megvalljuk azokat, megbocsátod és leveszed rólunk bűneinknek terhét.
Köszönjük, hogy Eléd hozhatjuk betegeinket, a gyászolókat, a magányosokat, a szenvedőket, a kétségbeesetteket, az élet- és halál mezsgyéjén vergődőket. Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ne akkor kapkodjunk majd, amikor már késő, hanem amíg időnk van, addig tegyünk félre sok mindent azért, hogy örökkévaló gazdagsággal ajándékozhass meg minket.
Ámen.
Istenünk, segíts, hogy a mi szívünkből fakadjon ilyen hálaadás és dícséretmondás, ne csak idegen szöveget mondjon a szánk.
Segíts, hogy megtanuljunk teljes szívünkből áldani Téged még akkor is, ha idehoztuk a terheinket, ha egy sor kérdésre még nincs válaszunk, ha nehéz döntések előtt állva, fogalmunk sincs, hogy mit csináljunk. Akkor is, ha vannak nehéz embereink, akik ezen a héten is meggyötörtek. Kérünk Téged, taníts meg minket a Lélek által dicsőíteni a Te szent nevedet minden körülmények között.
Köszönjük, hogy ez lehetséges. Köszönjük, hogy megengeded a Benned hívőknek, hogy ezt a mennyei foglalkozást már itt elkezdjék. Köszönjük, hogy Téged dicsőítve minden tehernek egészen más lesz a súlya. Minden helyzetből előbb-utóbb kitetszik a kivezető út, mert látunk Téged, Aki élsz és uralkodsz, és Aki ma is nagy csodákat cselekszel.
Szeretnénk áldani Téged most a Te nagy tetteidért és csodáidért. Azért, hogy szavaddal létrehívtad ezt a csodálatos gazdag világot. Azért, mert örökkévaló szeretetedből elküldted utánunk a Te egyszülött Fiadat Jézust, és Őneki nem kedveztél, hogy nekünk kedvezhess.
Áldunk Téged, Jézusunk, a keresztnek a csodájáért, önmagad odaáldozásáért, magasztalunk Téged feltámadásodért, és azért, hogy ezzel legyőzted minden ellenségedet és ellenségünket.
Köszönjük, hogy nem kell többé félnünk a haláltól, a jövőtől. Köszönjük, hogy nem értelmetlen a létünk. Köszönjük, hogy teljes, értelmes, gazdag életet kínálsz mindnyájunknak. Áldunk azért, ha adtál már bátorságot ahhoz, hogy ezt el is fogadjuk.
Kérünk, indíts most mindnyájunkat, hogy nyújtsuk a kezünket, és amit Te kínálsz, azt bizalommal vegyük el. Annyiféle kételkedés, félelem, fenntartás, gyanakvás alakult ki bennünk, mert olyan sokszor becsaptak már bennünket. Tudjuk, Urunk, hogy Te nem csapsz be soha senkit, és nem vezetsz félre, és nem tévesztesz meg. Te az igazságot mondod nekünk, a helyes utat mutatod, és megajándékozol mindazzal, amire szükségünk van itt és az örökkévalóságban.
Hadd menjünk el ma innen mindnyájan úgy, mint akik ajándékot kaptunk Tőled. Olyan ajándékot, amit a rozsda nem emészt meg, a moly nem rág meg, a tolvajok nem lophatnak el. Ami egyszer és mindenkorra, mindörökké a miénk, és ami magát az életet jelenti. Ajándékozz meg kérünk Önmagaddal. Jézus nevében kérjük ezt. Szólj hozzánk a Te Igéden keresztül, hadd vegyük magunkra mindnyájan azt, ami éppen most nekünk szól, és engedjük, hogy segíts rajtunk.
Ámen.
Az utóbbi hetekben sok minden a gyerekekre irányította a figyelmünket. Új tanév indult, mindenki egyengette gyermeke előtt a megfelelő iskolába vezető ösvényt. Mi is hívogatjuk hetek óta a hitoktatásra, a gyermek-istentiszteletre, konfirmációra a gyülekezet fiataljait. Nyáron pedig újra megengedte Isten, hogy több csendeshéten is egy hétig együtt lehettem a gyülekezet egy-egy gyermekcsoportjával, úgy, hogy lakva ismertük meg egymást, vagyis sokkal mélyebben, mint ahogy itt egy-egy órán, vagy futó beszélgetések során.
Ez sok tanulsággal szolgált. A velük folytatott beszélgetés mintegy tükröt tartott elém, s mint szülő is láthattam jellegzetes szülői mulasztásokat, és azoknak a sokszor végzetes következményeit. Valamit ebből szeretnék most elmondani. Nagyon gazdag ez a csokor. Ha Isten segít, majd több alkalommal is lesz erről szó.
A felolvasott Ige szavaival élve, ma csupán arról hadd legyen szó: mivel tartoznak a szülők gyermekeiknek?
Senki ne vonja ki magát most mindjárt az igehirdetés alól, ha ő még nem szülő, hanem gyermek, vagy ha neki nincsenek gyermekei, mert a Biblia nagyon világosan szól arról is, hogy a gyermekek is tartoznak a szüleiknek - majd erről is lesz szó valamikor, és még hangsúlyosabban szól arról, hogy mi mindannyian adósok vagyunk. Csak egy mondatot hadd idézzek Pál apostoltól: "Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek!" Az "egymás" nemcsak vér szerinti rokonokra vonatkozik. A szeretet a Biblia nyelvén azt jelenti, hogy megadom a másiknak mindig azt, amire éppen szüksége van. Mi ezzel tartozunk egymásnak. Vagy pedig jelentsem ki: nem akarok és nem tudok szeretni. De aki a szeretetről szaval, az vegye komolyan, hogy adós. Isten minket mindannyiunkat egyszer és mindenkorra eladósított, mert amit Ő adott nekünk és értünk, az visszafizethetetlen és meghálálhatatlan. Úgy törleszthetjük, hogy egymásnak igyekszünk megadni azt, amire éppen a másiknak szüksége van. Ha történetesen az ellenségünk, akkor is. Aki Jézus Krisztus tanítványának vallja magát, az tudja, hogy ez is a kötelességei közé tartozik: szeressétek ellenségeiteket.
Most tehát csak egy szeletéről lesz szó az egésznek, de jó lenne, ha mindannyian úgy hallgatnánk, mint akik tükörbe néznek: mivel is tartozunk? Ma azonban ezt szeretném kiélezni, hangsúlyozni, hogy mivel tartoznak a szülők a gyermekeiknek.
Tartozni azt jelenti: valamit meg kellene adnom a másiknak, ami neki jár. Meg kellett volna adni, és lehet hogy még pótolhatom, lehet, hogy már soha többé nem, vagy lehet, hogy éppen most van annak az ideje, hogy amivel tartozom, azt adjam oda, mert azt senki mástól nem kaphatja meg, és Isten rajtam kéri számon, hogy amivel tartoztam, azt törlesztettem-e, megadtam-e?
Azt mondotta valaki, hogy olyanná lett ez a világ, mint amikor egy éjszaka valaki egy nagy kirakatban kicseréli az árcédulákat, és reggelre kelve a járókelők csodálkozva látják, hogy egy télikabát 25 Ft-ba kerül, egy műanyag vállfa pedig 10.000 Ft-ba, s lehetne még tovább sorolni az összevisszaságot. Össze csereberélték az árcédulákat. És ez valóban így van. Az egész élet alapját képező erkölcsi értékeknek sok ember szemében nincs becsük. Haszontalan hitványságokért ugyanezek az emberek néha hihetetlen áldozatokat hoznak.
Egy egész nemzet jövőjét meghatározó eszmei értéket a tömegek semmibe vesznek, és beígért, aztán meg sem tartott anyagi értékeket nagy áron megvásárolnak, esetleg a jövővel fizetve érte. Összecserélték az árcédulákat. Emberek tömegei nem érzékelik: minek van valóban értéke, és mi az, ami csillog-villog, de kacat. Mire van múlhatatlanul szükség ahhoz, hogy éljünk, és ennek érdekében inkább lemondunk sok minden másról, és mi az, ami pillanatnyilag lehet, hogy kellemes lenne, de nincs igazán hosszú távon értéke, és ezért nem érdemes érte olyan árat fizetni, amilyet kérnek.
Nos, a szülők tartoznak azzal, hogy a gyermekeiket megtanítsák arra, minek van valódi értéke és minek nincs. És tartoznak azzal a gyermekeiknek, hogy igazi értékeket gyűjtsenek nekik. "Nem a gyerekek tartoznak a szülőknek, hogy kincseket gyűjtsenek, hanem a szülők a gyermekeknek".
Abban az értékzavarban, amiben élünk, minden a gyermekét szerető, és érte felelősséget érző szülőnek kötelessége valódi értékeket gyűjteni neki, olyan áron is, hogy csillogó kacatokat eldob, vagy belülről kiépíti benne azt az ítélőképességet, hogy ő maga is vesse meg azt, ami után mindenki más kap, de ő tudja, hogy annak nincs igazi értéke, és erről lemondva is, igazi értékeket gyűjt, azokat becsüli meg és azokat ápolja.
Hogy ez mennyire nem így van, arra nézve hadd mondjak egy-két tapasztalatot az említett nyári élményeimből.
Igen sok szülő igyekszik a gyermekét megkímélni minden fizikai megterheléstől, de egyáltalán nem kíméli olyan lelki túlterheléstől, amibe sokszor belenyomorodik a gyereknek az idegrendszere. Hányszor lehet látni olyan anyukákat az utcán, akik viszik a két-három szatyrot a kezükben, plusz a gyermek iskolatáskáját. A gyerek meg baktat mellette minden csomag nélkül. Annak a hátitáskának a kicsike hátán lenne a helye, akár hány éves is, és esetleg a három szatyor közül még egyet ki is vehetne az édesanyja kezéből. Mégpedig úgy, hogy ez legyen neki természetes, magától értetődő. Mert, ha ez most nem válik beidegződéssé, amíg ő kicsi, akkor ő később is gátlástalanul át fogja dobni a munka terheit másoknak a vállára, és fel lesz háborodva, hogy ha nem veszik át tőle.
Olyan világosan beszél erről a Biblia. A Galata levélben olvashatjuk ezt: "ki-ki a maga terhét hordozza." Itt a porció szó van, görögül: fortion. Minden katonának a hátizsákja. Azt neki kell vinni. Néhány mondattal később olvassuk: "egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét". Itt meg egy egészen más kifejezés van, amelyik a hajóterhet jelenti. Amikor akkora teher zuhan valakinek a vállára, hogy az alatt csak összeroskadni lehet, akkor álljak oda mellé, az én vállamat is igazítsam az ő terhe alá, és hordozzuk együtt. De a porcióját meg kell tanulni mindenkinek magának vinni. Hegynek felfelé is, amikor nehezebb, meg iszonyatos hőségben is, amikor csurog a verejték. A másiknak is megvan a porciója, és arról is csurog a verejték. Meg kell tanulni mindenkinek milyen az: hegynek fölfelé nagy hőségben súlyt cipelni.
Mert ha ettől megkíméli a szülő a gyermekét, azzal megszegényíti őt. Teljesen hamis az az elképzelés, hogy szeretni azt jelenti: minden szenvedéstől megkímélem. Vagy szenvedek helyette. Szeretni azt jelenti: vele együtt szenvedek, szenvedünk - mindnyájan. Mert akkor fog majd tudni sírni a sírókkal és mellé állni annak, aki rászorul a segítségre.
Most azonban nem is ezt akarom fejtegetni, ez csak az egyik része tehát, hogy a fizikai terhektől lehetőleg igyekszik megkímélni sok szülő a gyermekét úgy, hogy közben esze ágában sincs a gyereket ténylegesen megterhelő és megnyomorító lelki terhektől megkímélni. Amiktől viszont meg kellene. Esze ágában sincs, hogy megkímélje olyan tv-filmektől, amiket nem tud feldolgozni, és emészthetetlen gombócként ott marad benne, és kárt okoz neki. Esze ágában sincs vigyázni arra, hogy a gyerek előtt ne szidjon olyanokat -egyáltalán senkit sem -, akiket ő szeret: a nagyszülőket, a szomszédokat, az unokatestvéreket, az elvált apukát vagy anyukát, vagy keresztbe-kasul mind a kettőt a másik helyen. Ezt nem tudja megemészteni. Úgy megterheli, hogy éjszaka kiabál, tizenévesen is bevizel, és nem tud elaludni. Mert olyan iszonyatos teher szakadt ezzel rá, hogy abban nem hogy segítene a drága szülő, hanem ő tette rá a gyerekére, nem beszélve arról, hogy az egyedül maradt szülő a gyermekével osztja meg a belső gondjait, terheit, válságát, vagy még a bűneit is. Iszonyatos terhet tesz a gyermekre, s az belenyomorodik.
Miközben fizikailag teljesen feleslegesen, rossz pedagógiával, szeretetlenül meg akarja kímélni mindentől, aközben lelkileg felelőtlenül megterheli és túlterheli. Nem tudja minek mi az ára. Összekeverték az életében az árcédulákat.
Egy másik példa. Mindent elkövet sok szülő, hogy a betegségektől védje a gyermekét, de semmit nem tesz azért, hogy lelki fertőzésektől védje. Pedig olyanok is vannak. Mivel Isten minket úgy teremtett, hogy lelkünk is van, s a lélek épp úgy élni akar, az élethez feltételek kellenek, vagy az életét megnehezítheti és lehetetlenné teheti sok minden. Némelyek betegesen félnek a betegségektől. A testitől. És mintha lelki betegségek nem lennének, és a gyermekeink lelkét nem fenyegetné semmi. Nem is gondolnak arra, hogy egy-egy társaságban milyen lelki fertőzést kaphat, s ha azt kap, akkor nem engedem oda. Vagy egy-egy televizió-műsor vagy rémtörténeteket leíró könyv olvasása során milyen fertőzést kaphat. Ennek a fertőzésnek megvannak a tünetei. Tapasztalni lehet a következményeit.
Volt, aki hangosan kiabált álmában, dobálta magát, vagy néhány percig tudott csak nyugton feküdni, állandóan forgolódott, hangosan és nyugtalanul. Normális dolog ez? Ez valaminek a következménye. Kiderült később, hogy ezek a gyerekek nagyon sok kemény zenét hallgatnak, okkult témájú könyveket olvasnak, aminek a kapcsán lelki fertőzést kaptak.
De kit érdekel ez? Ennek nincs jelentősége sok szülő számára. A testi egészség nagyon fontos, a lelki egészség eszébe sem jut sok szülőnek. Az első hírt megkapjuk: influenzajárvány közeledik. Kapjon influenza elleni védőoltást, de lelkileg nem védem a még súlyosabb, még veszedelmesebb hatásoktól. Már pedig ennek a közvetlen következményei: agresszió, félelmek, kényszermozgás, kényszergondolatok jelentkeznek, és mindnyájan szenvedünk tőle.
Amerikában van most egy szörnyű gyilkosságsorozat, és azt írják, pontosan úgy követik el a gyilkosságokat, ahogyan egy most játszott, nagyon népszerű filmben azt szemlélni lehet. De azért nem fogják betiltani a filmet. Fognak még sok hasonlót gyártani, és bemutatni, és a kedves szülők nézik a gyerekeikkel együtt, vagy engedik nyugodtan nézni, mert ők már nem bírják a napi munka után és lefekszenek, elalszanak, a gyerek meg hadd nézze! Kit érdekel az, hogy közben milyen lelki fertőzést szed össze, hogyan ficamodik ki emiatt az egész értékrendje, hogy deformálódik a kis lelke, amelyik még puhább, mint a mienk, még nem olyan kemény, cserzett. Közben a szülő elhiteti magával, hogy mindent megtesz a gyermekéért és mindent megad neki, s megvédi a fúvó széltől is. Az lehet, csak a lelki baktériumoktól nem, amik kikezdik az egészségét és tönkreteszik már fiatalon.
Vagy egy másik példa: Nem tudtam, hogy ennyire szokássá lett, hogy a kedves szülők tömik a gyerekeiket édességekkel. Volt gyerek, aki - mint a szenvedélybeteg - nem bírta ki egy napig sem édesség nélkül. Mint a kábítós. Ugyanakkor egyáltalán nem volt étvágya az egészséges táplálékra, a jól elkészített főzelék nem kellett, csoki kellett volna mindig. De ugyanígy a lelki étvágy sem jött meg. Nincs hozzászokva normális lelki táplálékhoz, ahhoz, hogy lelkileg is eszünk, hogy életben maradjunk. Hogy Isten Igéjének a tiszta vízét isszuk, mert víz nélkül elpusztul minden élet. És naponta isszuk, mert az az egészséges. Hogy a tiszta és hamisítatlan tejre vágyakozzunk - ahogy Péter apostol írja. Vagyis az Isten szeretetéről szóló tanításra, amit nem kevernek össze semmivel. A maga egyszerűségében isszuk, esszük, faljuk, és közben erősödünk, növekszünk lelkileg, és teherbíró, viharálló, - másoknak is szolgálni tudó - emberekké válunk. Ez ismeretlen.
Ismeretlen az is - s nem árt, ha tudjuk és szégyelljük magunkat -, hogy idejáró gyerekek többségénél is szokatlan otthon az asztali imádság. Hát nem Istentől fogadjuk el a napi élelmet? Olyan természetes, hogy jóllakhatunk naponta többször, miközben sok ezren éhen halnak naponta ezen a világon?
Tehát tömjük őket édességgel, vitaminokkal és ugyanakkor a lelkük táplálása egyszerűen kimarad. Nincs a családban igeolvasás, nem tartozik a hetirendhez, hogy együtt megyünk templomba, és ott az fontos: mi hangzik el, s tudjuk, hogy azt Isten mondja nekünk. Nem tartozik a mindennapokhoz, hogy együtt elcsendesedünk a nagy zűrzavarban, és csöndes imádságban megszólítjuk Istent. Ismeretlen a gyülekezet közösségében való növekedés és a rászorulók iránti szeretetteljes segítőkészség és a nekik való szolgálat. Ez nem tartozik hozzá.
Volt egy félelmetes mondat, ami még máig is belehasít a szívembe. Valami apró szívességet kért egyik gyerek a másiktól az asztalnál. Nem ért el valamit, amit az odaadhatott volna. Ímmel-ámmal odaadta. Nem sokkal ezután egy másik hasonló kérést is bátorkodott az illető mondani, mire amaz az öklével az asztalra csapott és azt mondta: nem vagyok én a te szolgád!
Lehet, hogy nem erre nevelték otthon, de hogy ezt látja maga körül, az valószínű. Vagy, ha állítjuk, hogy nem ezt látja, akkor honnan hozta? Akkor viszont be kell ismernünk, hogy így születünk. A bűnt nem megtanuljuk, hanem velünk születik. Velejéig romlott a természetünk. Akkor minden olyan pedagógiai, szociológiai és egyéb feltételezés hazug, amelyik az ember ősi jóságáról mond szólamokat. Akkor innen kell kiindulni: ilyen vagyok. Nem vagyok én a te szolgád, egy pohár vizet sem adok neked. Ott pusztulj el. Te szolgálj nekem!
Látjuk-e ezeket a deformitásokat a gyermekeink lelkében, s vajon néha nem tőlünk látnak-e, hallanak-e effélét? Nem mentség, hogy fáradt voltam, egész nap az idegeimen tapostak és akkor még otthon is az fogadott ... Törekszünk-e arra, hogy ők ne ilyenek legyenek? Ne így nőjenek fel, hogy segítsük ki őket ebből, segítsük oda őket ahhoz a Jézus Krisztushoz, Aki egyedül tud megszabadítani bennünket ettől a végzetes deformáltságtól, amit a Biblia bűnnek nevez, s egyedül tud új természetet, új szívet adni nekünk.
Nem sorolom tovább, - bár még jó néhány dolgot feljegyeztem. Hadd olvassak el egy zsoltárból néhány verset, ami egyszer, amikor apai bűneimmel viaskodtam, Isten ajándékaként elém került. Akkor volt - ilyen vasárnap reggel - napi ige a 112. zsoltár.
"Boldog az az ember, aki féli az Urat, és az Ő parancsaiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak gyermeke a földön; és a hívek utódai megáldatnak. Gazdagság és bőség lesz annak házában, igazsága mindvégig megmarad. Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, Aki irgalmas, kegyelmes és igaz."
Miről van itt szó? Azt mondja az ige: ha egy szülő féli az Istent, ha egy szülőnek szent a mindenható Úr Isten, és ezzel a tisztelettel figyel rá, ezzel a komolysággal engedelmeskedik neki - az Ő parancsaiban igen gyönyörködik, így tanulja meg egyre jobban, mi Isten akarata, és igazítja újra és újra ahhoz az életgyakorlatát, ez a szülő teszi a legnagyobb jót a gyerekével. Mert az ilyennek a gyerekét Isten megáldja.
Mi az áldás? Az áldás az a többlet, amit Isten ajándékként ad valakinek, amiért nem dolgozott meg, amit nem érdemel meg, amire nem szolgált rá, amit nem vásárolhat meg sehol, semmi pénzért, amit nem tud ő maga megtermelni, amit csak elfogadni lehet. De ami mindannál többet ér, amire áldás nélkül magától eljutott. Az áldás olyan értékek összessége, amik már itt valóban gazdaggá tesznek lelkileg egy embert, igazán boldoggá teszik nehéz körülmények között is, és ami megmarad a halál után is.
Az áldás az igazi érték. Ezt csak Istentől lehet kapni ajándékba. Ezt mi nem tudjuk a gyerekeinknek adni. Ezt tőlünk nem örökölhetik. Hát akkor hogy juthatnak hozzá? Úgy, hogy én mint szülő teljes szívemmel Isten felé fordulok, szent komolysággal Neki engedelmeskedem, és egyszer csak a gyerekem áldást kap Tőle. Itt van leírva: az az ember, aki féli az Urat, az Ő parancsolataiban gyönyörködik, hős lesz annak a gyereke a földön, és a hűségesek utódai megáldatnak.
Ezzel egyebek közt azt is érzékelteti velünk Isten, hogy nem mi adunk meg a gyerekeinknek mindent. Mi legfeljebb keserű önmagunkat tudjuk adni, néhány tapasztalatot, amire ők sokszor oda se figyelnek, mikor nagy előadást tartunk a nagyon gazdag tapasztalattárunkról, de áldást és életet csak az Isten tud nekik adni. Aki valóban jót akar a gyerekének, és mindent meg akar neki adni, az maga forduljon oda az Istenhez, és alázza meg magát előtte, vallja be a maga szegénységét, mulasztásait és tartozásait, amit fel sem tudunk sorolni, (mennyi mindent, amivel tartoztunk, nem adtunk meg a körülöttünk élőknek), és engedjük, hogy Isten újra és újra meggazdagítson minket, hogy aztán legyen mit adnunk másoknak. És azt adjuk, amire éppen szükségük van. Ne zavarjon az minket, hanem legyen életprogrammá, hogy senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek. Így tudunk majd igazi értékeket adni azoknak, akiknek tartozunk értékeket gyűjteni.
Mert egyszer, testvérek, mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor mindaz, amiért itt futottunk, amiért az egészségünkkel - talán még a becsületünkkel is - fizettünk, semmivé válik. Értéktelen kacattá. Olyan lommá, amiket itt az elmúlt napokban kiraktak a lomtalanítás során, még annál is használhatatlanabb lomokká. És egy valami fog számítani: van igazi kapcsolata valakinek az élő Jézussal vagy nincs? Mert abban a pillanatban semmire nem lehet hivatkozni. Sem a diplomáinkra, sem az aranyérmeinkre, sem a szép testünkre, sem a nagy tudományunkra, akkor mindez egy pillanat alatt semmivé válik ezzel az egész világmindenséggel együtt. Egy valami számit: Jézussal állhatunk-e oda az élő Isten elé vagy egyedül reszketünk ott. És hogy melyik valósul meg a gyerekeink életében, az itt dől el, és nagyrészt rajtunk múlik.
A szülők tartoznak gyűjteni kincseket a gyermeknek és nem a gyermekek a szülőknek. Olyan kincseket adunk-e nekik tovább, vagy úgy élünk-e, hogy Isten olyan kincset adjon majd nekik, amik már itt gazdagokká teszik őket akkor is, ha sok nehézség lesz az életükben, vagy szerény anyagiak között élnek, és ami kincs marad a halál után is.
Isten segítsen minket, hogy gyűjtsünk oly kincset, amely már itt is az, és odaát is az marad. Jó lenne, ha ezt ma elkezdenénk, s nem maradna elmélet, vágyálom, hanem elindulna egy csendes, megváltozott gyakorlat. Úgy élünk, hogy Isten megáldhassa azokat, akiket ránk bízott.