Istenünk, magasztalunk azért, mert úgy szeretted ezt a világot, hogy a Te egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Ôbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Magasztalunk téged, Jézus Krisztus, golgotai áldozatodért, kínhalálodért és feltámadásodért. Köszönjük, hogy ezzel mindannyiunk elôtt megnyitottad az utat vissza az atyai házba, a mennyei dicsôségbe, az Isten fiainak a szabadságára és gazdagságára.
Könyörülj rajtunk, és bátoríts minket Lelkeddel, hogy elinduljunk ezen, s nagyobb léptekkel haladjunk rajta. Könyörülj rajtunk, hogy panaszkodás és bizonytalankodás helyett teljék meg a szívünk hálaadással, dicséretmondással. Hadd legyen nekünk természetes az, hogy ismerjük a bűnbánatot, és azt, hogy magunkat egészen Neked akarjuk szentelni. Segíts ebben minket, hogy ne tétova hallgatói legyünk a Te hívásodnak, hanem kövessük azt, és így hadd legyen az örök élet már e földön a mienk, a Te érdemedért.
Így könyörgünk Hozzád szeretteinkért, családunk minden tagjáért. Könyörgünk népünkért, egyházunkért. Könyörgünk az Ige szolgáiért szerte a világon, különösen azokért, akik szenvednek is a Te nevedért és az evangéliumért.
Könyörgünk azokért, akik mostanában vannak csendesheteken, csendesnapokon. Szólíts meg hatalmasan sokakat Urunk, és ajándékozd a Te életedet minél többeknek. Hadd lehessünk minél többen isteni természet részesei, és így lehessünk áldássá mások számára is.
Köszönjük, hogy személyes gondjainkat is teljes bizalommal eléd hozhatjuk. Taníts meg minket hittel imádkozni. Minden gondunkat Tereád vetni, és nem őrlôdni a gondjaink súlya alatt. Taníts meg minket reménységgel elôre nézni mindennek ellenére is, tudva azt, hogy változatlanul Te vagy ennek a világnak az ura és királya, és Te viszed ezt jó vége felé.
Kérünk, adj nekünk ma még csendet, csendes Veled való beszélgetést és tarts meg minket a jövô héten is a Te hűségedben.
Ámen.
Édes Atyánk, magasztalunk azért, hogy mióta ezt megígérted, pontosan így történik: nyár és tél, nappal és éjszaka, hideg és meleg meg nem szűnnek. Köszönjük, hogy mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.
Bocsásd meg Urunk, hogy mi mégis újra kétségbevonjuk a Te igazmondásodat. Bocsásd meg ezt a gôgöt, amivel tiltakozunk a Te kijelentésed ellen. Bocsásd meg, hogy szeretnénk befolyásolni téged. Sokszor mi akarunk diktálni, megszabni, hogy mit cselekedjél. Bocsásd meg, hogy még imádságainkban is tanácsokat adunk Neked, vagy sürgetjük cselekedeteidet, határidôket szabunk. Bízunk is benned, meg nem is. Olyan ritkán tudjuk egészen Tereád bízni a megoldást és türelemmel Tôled várni a szabadítást.
Könyörülj rajtunk, és növeljed a mi hitünket. Ezért keresünk most is Téged. Nem jó ez így nekünk, hogy hiszünk is, meg nem is. Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyen egyértelmű a mi benned vetett bizalmunk. Könyörülj rajtunk, és szabadíts meg minden bizonytalankodástól, kételytôl, hitetlenségtôl, fenntartásainktól. Szeretnénk teljes békességgel Rád bízni magunkat. Szeretnénk nagy türelemmel várni megígért ajándékaidat és szabadításodat, és szeretnénk feltétlen engedelmességgel követni parancsaidat.
Kérünk, használd fel ezt a csendes órát most arra, hogy ebben jussunk elôbbre. Szólj hozzánk és Igéddel végezd bennünk az újjáteremtés csodálatos munkáját.
Szólj hozzánk és legyen a Te szavad vígasztalás azoknak, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett. Legyen a Te szavad elôremutatás a csüggedôknek, támassz bennünk élô reménységet. Ôrizz meg minket minden hamis illúziótól, de taníts meg ráállnunk ígéreteidre, és kérünk, hogy szent jelenléteddel tégy bizonyosakká minket arról, hogy szeretsz minket, hogy számíthatunk Rád, hogy nem úgy cselekszel velünk, ahogy megérdemelnénk. Legyen ez a most hangzó igehirdetés is ennek a bizonysága, hogy Te nagy szeretettel és gyöngédséggel közel hajolsz hozzánk. Hadd halljuk meg az emberi szón túl a Te isteni igédet.
Ezzel a tisztelettel és alázattal szeretnénk most Rád figyelni, és így várjuk a Te szent szavadat. Szólj hozzánk és Lelkeddel gyôzz meg minket. Jézus nevében kérünk.
Ámen.
Véget ért az özönvíz, apadni kezdett a rengeteg víz a földön. A galamb már nem tért vissza Noéhoz a bárkába, és eljött az a nap, amikor Isten így szól Noéhoz: "Menj ki a bárkából te, feleséged, fiaid és a te fiaid feleségei teveled." Egy egész esztendeig voltak bezárva a bárkába. És most Isten, Aki bezárta mögöttük az ajtót, mielôtt az özönvíz elkezdôdött, kinyitja elôttük, és újra elôttük a föld. Ebbôl a most felolvasott igerészbôl négy egyszerű üzenetet szeretnék továbbadni.
1. Az elsô az, hogy íme Isten új kezdést engedélyez az embernek. Mindazok után, ami történt, amivel Istent megbántotta az ember, és a nagy ítélet után Isten most megengedi, hogy újra kezdôdjék az élet a földön. Ez a kegyelem. Amikor annak ellenére, hogy olyan sok minden terheli a múltat, Isten mégis jövendôt ajándékoz. Nem emlegeti többé az elmúltakat, de nem is mond le az emberrôl, aki oly sok bánatot okozott neki, nem veti el végképp magától, hanem megengedi, hogy újra kezdje.
Jellemzô-e ránk ez a hosszútűrés, ami Istennek ebben a cselekedetében megmutatkozik? Az, hogy azoknak, akik nekünk sok csalódást okoztak már, vagy talán a tulajdon gyermekeink, a házastársunk, az öregjeinknek mindig újra lehetôséget adunk, hogy másként folytassák. Nem mondunk le errôl, hogy nem legyintünk, noha elôre tudható, hogy arra ô hogyan fog reagálni, hanem ezzel az isteni hosszútűréssel nézünk egymásra.
A Biblia sokszor mondja ezt Istenrôl, hogy hosszan tűr érettünk. Isten megígérte, hogy az Ô újjászületett gyermekeinek az Ô tulajdonságait adja, isteni természet részeseivé válhatunk.
Nagyon érdekes ez a szó, amit az Újszövetség görög nyelve használ erre, hogy hosszútűrô. Azt jelenti: tágkeblü. Ha nagyon profánul, de a lényegnek megfelelôen fordítanánk, azt mondhatnánk: bírja szusszal. A másik már kifulladt, már összeesik, már lemond, ô még mindig bírja. Telik neki. Valami olyan lelki gazdagság, amelyikkel újra és újra elôlegezi a bizalmat a másiknak. A bizalmával akarja emelni, segíteni és bátorítani. Nos, ott van-e bennünk ez, vagy egyáltalán rokonszenves-e nekünk ez? Van, aki látja milyen a másik, leírja, kész. Ha Isten így gondolkozna rólunk nem lennénk most itt. De Ô hosszan tűr érettünk. Kívánjuk-e az Istennek ezt a hosszútűrését, és szeretnénk-e így viselkedni egymás iránt? Amikor az ember le tudja zárni a múltat, tisztáz kérdéseket, és új szakaszt engedélyez a másiknak. Lehetôséget ad az újra kezdésre.
2. Mindössze nyolc ember szállt ki a bárkából. Az egész földkerekségen az özönvíz után nyolcan éltek. És ki tudja hányan elpusztultak az ítéletben? Nem túl kevés ez? A gyülekezetnek, a Krisztusban megváltott és megmentett hívô népnek, az egyháznak az elôképe Noé és családja, amint kiszállnak a bárkából és újra kezdik az életet. Isten a kevéssel is tud nagyot kezdeni.
De vajon miért ilyen nagy az aránytalanság? Miért kellett olyan sokaknak elpusztulniok és miért csak ôk nyolcan menekültek meg? Mert csak ôk mentek be a bárkába. És vajon miért kell sokaknak elpusztulniok, és miért olyan kevesen menekülnek meg ma is? Mert valami miatt kevesen hisznek Jézus Krisztusnak. Viszonylag sokan hallanak róla, de kevesen veszik komolyan azt, amit hallanak.
A napokban találkoztam valakivel, aki azonnal elújságolta: hallgatta szerdán délután az evangelizációt a rádióban. Milyen igazakat mondott - állapította meg, s milyen komolyan kellene ezt vennünk. Én is gondoltam már rá, hogy valahogy kapcsolatba kellene kerülnöm az Istennel, de ki ér arra rá? - Kezdte sorolni, mennyi munkája van, és ha az ember ma meg akar élni, akkor meg kell fogni minden munkának a végét. Majd, ha megöregszem, talán lesz rá idôm. - Ekkor jött oda az idôs édesapja, aki nem hallotta ezt a beszélgetést. Ô is azzal kezdte: hallgattuk szerda délután az evangelizációt. Bizony meg kellene szívlelni az ilyesmiket. Különösen az ilyen magamfajtának - mutatott magára -, akinek emberileg már nem sok van hátra itt a földön. De hát ilyen öregen nem tudok már elkezdeni foglalkozni Isten dolgaival.
A fiatal azért nem mozdul, mert fiatal, nem ér rá, az öreg azért nem mozdul, mert túl öregnek tartja magát, s ilyenkor már nem kezd el foglalkozni új dolgokkal. Akkor ki fog mozdulni? Azon gondolkoztam: mennyire szereti Isten ezt a két férfit: ennyi dolga között volt ideje meghallgatni egy evangelizációt, délután 1/2 2-kor. Egyet is ért vele. Még arra is gondol: lépni kellene Istenhez, de nem most, most ki ér rá? Majd, ha megöregszem. Jön az édesapja, azt mondja: már megöregedtem, azért nem lépek, ilyen idôs korban nem kezdek el foglalkozni effélékkel.
Figyelitek, hogy összezavarta az Ördög a gondolkozásunkat? Még odáig is elenged valakit, hogy kimondja: megszívlelendô igazság van az Igében, s bizony ezt nekem is meg kellene szívlelnem. Sôt különösen nekem, mert már nem sok van hátra.De nehogy komolyan vegye, amit mond, mindjárt hozzáteszi: ilyen öregen már nem kezd új dolgokkal foglalkozni az ember. Kifacsarja a gondolatainkat, szembefordít bennünket önmagunkkal, mondunk valamit, azt hisszük valami nagy okosat, közben észre sem vesszük, hogy ellentmondtunk magunknak, s mindegy, csak hallgassuk meg, mondjunk véleményt, vágyakozzunk, csak ne lépjünk! Ki ne lépjünk a halálból! Be ne lépjünk az Isten országába, az üdvösségbe! Ezt minden módon igyekszik megakadályozni az Ördög. És ilyen akadály, testvérek, mindig, mindannyiunk elôtt lesz. Ezek az akadályok azért vannak, hogy legyôzzük ôket. Ezeket az akadályokat Jézus Krisztus már legyôzte. Ezt kellene komolyan vennünk.
Nem kell nekünk még az utcára sem kilépnünk, hogy találkozzunk ezzel a problémával: miért nem mozdul valaki? Hadd kérdezzem meg: ti vajon miért nem vagytok mindenben engedelmesek Istennek? Mi, akik halljuk idôrôl-idôre világosan az Ô hívását, küldését, látjuk azt, hogy ajándékokat kínál és feladatokat készített el, miért nem vesszük komolyan, amit Isten mondott? Ó,de sok ember élete, sok prédikáció meghallgatása után is ugyanolyan marad. Ennek mi az oka? Ki az oka? Isten az oka? Ô hív, mondja, felkínálja, biztosit arról, hogy velünk jönne, s még sem indulunk arra az útra. Panaszkodunk a szegénységünk, a kételyeink, a nyomorúságaink miatt.
Bizony nem arról kellene elmélkednünk, hogy miért olyan sokan vesznek el és miért olyan kevesen hisznek, hanem a Noé története végének ezt a komoly figyelmeztetését kellene megszívlelnünk, hogy ha ilyen kevesen vannak, akik komolyan vették Isten szavát, és így megmenekültek, vajon én közöttük vagyok-e? És ha nem, akkor mi az akadálya annak, hogy ma, most közéjük lépjek?
Ahogy az a kedves, régi ének figyelmeztet minket:
A Szentlelket ne űzzed el,
Jézushoz hív, tudod te rég.
Hív a világ, választnod kell,
mikor teszed, mért nem ma még?
Miért nem ma? miért nem ma?
Mikor teszed, miért nem ma?
Miért nem ma? Tudunk erre választ adni? Ha ettôl függ az életünk, akkor mikor, és miért majd? Honnan tudjuk, hogy a holnaputánt megérjük?
Nagyon elgondolkoztató ez a szám: mindössze nyolcan léphettek ki a bárkából. Jézus is azt mondta: "Ne félj te kicsiny nyáj!" Az Isten népe kisebbségben van, de lehet csatlakozni az Isten népéhez akár ma, akár neked is.
3. A harmadik, amit vegyünk észre ebbôl a történetbôl az, hogy a bárkából való kiszabadulás egy évi bezártság után nagy örömöt jelentett embernek, állatnak egyaránt. És mit csinál Noé örömében? "Oltárt épített Noé az Úrnak, és égôáldozattal áldozott azon." Mindig nagyon jellemzô, valaki mit csinál örömében. Amikor nagy öröm éri, akkor abból mi következik?
A közelmúltban találkoztam két fiatalemberrel, akik nem is ismerik egymást, de abban megegyeznek, hogy mind a kettônek az életében most vált valóra valami régi álmuk. Az egyiknek dédelgetett terve volt, sokat dolgozott érte, jól elôkészítette és a múlt héten dőlt el: sikerült. Kérdezem tôle: mit csinált örömében? Azt mondja: összehívtam a haverokat és leittuk magunkat. Másnap találkoztam egy másik ismerôsömmel, akirôl én tudtam, hogy régóta feszülten várja: sikerül-e valami vagy nem. Kérdezem tôle: eldőlt már? Boldogan mondja: igen, sikerült. Ettôl az egész jövôje függ tulajdonképpen. Mit csináltál, amikor megtudtad? Azt mondja: hazamentem, leborultam és megköszöntem az Úrnak.
Ki mit csinál örömében? Ugyanolyan sorsdöntô nagy siker két fiatalember életében. Az egyik összehívja a haverokat és leissza magát, a másik hazamegy, leborul és megköszöni az Úrnak. Tôle kérte, Neki köszöni meg. Ez magától értetôdik!
Ugyanezt csinálta Noé. Régi képes Bibliában láttam egy képet, az özönvíz végét ábrázolja. Csôdülnek ki az állatok a nagy bárkából. Az utolsó is kijött, futnak szerte szét. A bárka ajtajában ott áll az öreg Noé. A kor szokása szerint feltartja a kezét imára, ragyog az arca az örömtôl: áldja az Istent. Az állat, fut, szalad, amerre az orra mutatja, az ember - Isten embere - felnéz az Úrra. Akire nézett az alatt az egy év alatt is, amíg a bárkában volt, de most még inkább. Egy új szakasz kezdetén. Most döbben rá: a haláltól mentett meg mindnyájunkat. Akkor ezt megköszönöm Neki. Nem is kunyhót építenek mindenekelôtt, ahol majd meghúzzák magukat, nem azután néz, milyen élelmet lehet beszerezni - biztos izgatta ez is, és utána megnézték azt is. Még csak nem is a tájban gyönyörködik: újra kilátszik a föld, micsoda élmény egy év után. Az Úrban gyönyörködik, mert az Úr azt mondta: "Gyönyörködjél az Úrban, s megadja neked szíved kéréseit". S ha gyönyörködsz benne, akár el se mondjad Neki a szíved kéréseit, tudja Ô azt, megadja úgy is. Fontosabb, hogy gyönyörködj benne, mint az, hogy ott tipródj elôtte, és sorold újra és újra kéréseidet. Neked nagyobb szükséged van arra, hogy gyönyörködjél Benne, hogy fejezd ki a bizalmadat iránta. Köszönj meg mindent, amit lehet, aztán megadja majd a szíved kéréseit. Aki igazán szoros kapcsolatban van Istennel, az ezt gyakorolja és annak sokszor ezt jelenti az imádság. Ezt jelenti-e nekünk?
Már nem értjük, milyen beszédes cselekmény volt azt, hogy Noé égôáldozattal áldozott az Úrnak. Az égôáldozat bemutatásában három fontos gondolat egyesült.
Az egyik a háláé. A leölt állatot az oltáron teljesen megégetem. Semmi nem marad belôle. Volt olyan áldozat, hogy a hús egy részét megehették, ebbôl azonban semmi nem marad. Úgy ahogy van, mindenestül elég. Ennyire komolyan veszem, hogy mindenem az Uré. Neki köszönhetek mindent, Tôle kaptam, rám bízta egy idôre, s hogy ezt most maradék nélkül elégetem az Ô tiszteletére, azzal ezt akarom kifejezni. Hálás vagyok Neki mindenért, és továbbra is tudatában vagyok annak, hogy a tulajdonjog az Ôvé. Mindenem az Ôvé. Én is az Ôvé vagyok, az Ô tulajdona.
A másik gondolat: a bűnbánat. Ez az ártatlan állat itt elpusztul. Noé nem úgy száll ki a bárkából, hogy jó ember vagy Noé: egyedül te érdemelted meg a túlélést. Nem. Ô tudja, azt érdemelné, ami sorsa annak az áldozati állatnak lesz Én azt érdemelném Istentôl: elpusztuljak a bűneim miatt, de Ô olyan kegyelmes: betudja nekem ennek az ártatlan állatnak az elpusztulását, kész nekem megbocsátani, s én tudom, hogy nagyon rászorulok arra, hogy megbocsásson nekem. Ezért mutatok be áldozatot. Engesztelni akarom. S miközben végignézem a szerencsétlen állat pusztulását, arra gondolok: helyettem pusztul el, hogy éljek és megmeneküljek. Ilyen kegyelmes az Isten! De rászorulok az Ô kegyelmére!
A harmadik gondolat, ami az égôáldozat bemutatásában benne volt az, hogy magamat mindenestül felajánlom újra Istennek. Az elsô - a hála - gondolata ismétlôdik itt meg más hangsúllyal: mivel mindenem az Övé, én is az Övé vagyok, magamat ilyen maradék nélkül felajánlom a jövôre nézve is, mint amilyen maradék nélkül ez a szegény állat elég, és lesz belôle egy marék hamu. A hála, a nagyon ôszinte bűnbánat és ez a magam odaszentelése szólal meg az égôáldozat bemutatásában.
Valaki mutatott egy illusztrált képeskönyvet a Noé történetérôl és végiglapoztam. Részletesen kidolgoz benne mindent, és az utolsó kép mutatja a szivárványt és azt, hogy Noé szôlôt ültet. Kerestem, hol van az oltár? Elfelejtette, vagy összeragadtak az oldalak? Ez kimaradt ebbôl a könyvbôl. Minden részlet kidolgozva, de az oltár, az áldozat: hiányzik.
Arra gondoltam: nem a mi életünk képeskönyve ez? Sok minden megvan benne,de az önfeledt boldog hálaadás, ôszinte és radikális bűnbánat, és a magunk teljes odaszentelése, a maradék nélküli bizalom Istenben: hiányzik. Van valamiféle vallásosság, van harangszó, templomozás, még bibliázás is, de hogy lépten-nyomon kész vagyok hálát adni, hogy azonnal kész vagyok a bűnvallásra, ha valamit Ô bűnnek mutat, hogy komolyan veszem: magamat egészen Neked szentelem, - ez hiányzik.
Segítsen minket Isten, hogy itt lépjünk elôre most! Mert ezzel kezdôdne el valami új az életünkben.
4. A negyedik kérdésünk éppen ez: Noé utódaival csakugyan egy új emberiség kezdte el a maga életét a földön? Valami új kezdôdött el az özönvíz után? Maga Isten állítja itt az Igében: nem. A 21. versben ezt olvastuk: "Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolata gonosz az ô ifjúságától fogva." Ugyanezt mondta Isten diagnózisként az özönvíz elôtt is az emberiségrôl: "Szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz". Most is? Nem változott meg gyökeresen semmi? Nem! Errôl nem is beszél a Biblia. Az özönvíz utáni ember maradt a szíve mélyén ugyanolyan Isten ellen lázadó, mint amilyen a bukott ember lett. Ádám fellázadt Isten ellen, és Noé és utódai ugyanezt a szívet és indulatot vitték magukkal. Ezzel az emberiséggel kötött Isten szövetséget, amikor megígérte: nem pusztítja el özönvíz által többé, és ennek jeleként a szivárványt adta Noénak.
Gyökeresen újat Isten nem Noéval kezdett ezen a földön, hanem valaki mással. Azzal, Akit a Biblia második Ádámnak nevez. Akirôl Pál apostol ezt írja a Római levél 5. részében: "Amiképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. Hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálra, ugyanúgy a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre, ami Urunk Jézus Krisztus által."
Jézus Krisztussal kezdett Isten gyökeresen újat ezen a földön. Ôbenne tette lehetôvé, hogy az egész emberiség visszataláljon Hozzá, és aki befogadja Jézust, az Isten gyermekévé legyen. Ez az az új szövetség, amire csak távolból mutat elôre a szivárvány és a Noéval kötött szövetség. Ez az az új szövetség, amirôl Jézus az utolsó vacsoránál ezt mondta: "e pohár az új szövetség, az én vérem által, amely kionttatik sokakért, bűnöknek bocsánatára."
Nagyon fontos, hogy megtanuljuk, hogy az Újszövetség eredeti görög szövege két különbözô szót használ az új megjelölésére. Ezeknek a jelentése egészen más. Az ismerôsebbik görög szó, amit többen ismerünk: neos - azt jelenti: ugyanabból még egy. Egy másik, egy újabb, vagy ugyanaz megismétlôdik. (Például új hold van nem azt jelenti, hogy vadonat új égitest tűnt fel, hanem azt, hogy megint olyan állásba került, hogy csak egy sarlót látunk, aztán megnövekszik, aztán elfogy, aztán szünet, s megint új hold van, és ugyanazt a holdat megint ugyanolyan helyzetekben látjuk. Semmi új nincs benne, csak ismétlôdik ez.) A másik görög szó: kainos - azt jelenti: vadonat új. Tartalmilag új jegyeket hordoz. Minôségileg más. És amikor új szövetségrôl beszél a Biblia, akkor mindig a kainos jelzôt teszi elé.
Egyszerű hasonlattal, próbálom szemléltetni: most aratás ideje van, a régi aratási technikában bottal verték ki a kalászból a szemeket. Ezt a botot késôbb fejlesztették és cséphadarónak nevezték. Valaki azt mondja: láttam, nagyon öreg a te cséphadaród, hoztam egy újat helyette. Ez azt jelenti: ugyanolyan bot, csak még nem használták el, néhány év alatt ez is megkopik és megint kell egy újabb. Semmi nem változott, csak egy másik ugyanabból. De ha ezt a képtelenséget gondoljuk magunk el, hogy az ókorban valaki segíteni akar a barátján, és nem újabb botot ajándékoz neki a kalász kieveréséhez, hanem megáll a háza elôtt egy cséplôgéppel, s azt mondja: itt kell berakni a kévét, ott kijön a mag, itt a pelyva, ott a szalma, s nézhetitek karba tett kézzel, megcsinálja a gép magától. Ez a bottal veréshez képest vadonat új. Ez minôségileg más. Itt több szinttel ugrott a technika.
Nos ez is csak szerény hasonlat ahhoz képest, amilyen újat Isten Jézus Krisztusban adott ennek a világnak. Aki Krisztust megismeri, az elôtt egészen új világ tárul fel. Aki Jézus Krisztussal szövetségre lép, az egészen új helyzetbe kerül, az Isten elôtt kerül új helyzetbe. Új lesz a pozíciója, a státusa. Addig Isten ellensége volt, attól kezdve Isten gyermeke. Az Ô családjához tartozik, számíthat védelmére. Istennek mindene az övé lesz. Ilyeneket olvasunk a Bibliában: Az újjászületett ember a Krisztus örökös társa és az Isten örököse. Mindent visszakap az ilyen ember, amit elveszített a bűnesetben. Vadonat új lehetôségek nyílnak meg elôtte. Az ilyen tudja csak, mit jelent imádkozni. Mit jelent az a békesség, amit Jézus ad. Körülöttünk villámok cikázhatnak, akkor is ott van a szívünkben ez a békesség. Még ki is árad, és másoknak is áldás lesz. Mit jelent az a bizonyosság, hogy én az egész földi életemben és örök életemben az én Uramé vagyok. Számíthatok Rá. Velem semmi nem történhet, ami végzetesen árt. Érhetnek próbák, veszteségek, csapások, még azokat is a javamra használja fel. Csak jó érheti az ilyen embert. Ezek vadonat új lehetôségek. Jézus Krisztus ezt szerezte meg nekünk.
Hadd kérdezzem most így: újra akarsz-e kezdeni valamit, vagy pedig végre újat akarsz kezdeni Jézussal? Mert Jézus újat akar velünk kezdeni. Nemcsak újra a régit. Az is nagy dolog, ha egy kiborulás után az orvosok talpra állítanak valakit, és hajlandó újra kezdeni a küszködést, a házasságát, az életet, a munkahelyre való bejárást, mindent. Ez is nagy dolog.De egészen más, amikor újat kezd valaki Jézussal.
Azt olvastuk: "Noé oltárt épített az Úrnak és áldozott azon égôáldozattal." Tudunk a Bibliából egy oltárról, amit maga Isten épített. Ezen az oltáron ugyanaz volt az áldozó és az áldozat. Egyik szép nagypénteki énekünk így mondja: Légy áldott oltár s áldozat, melyen Krisztusunk áldozott. Az Isten Fia, mint az Isten Báránya, és mint az Isten Fôpapja önmagát áldozta fel ott azért, hogy mindannyiunk életében elkezdôdhessék ez a minôségileg más, ez a mennyei új. Azért áldozta fel önmagát, hogy szétoszthassa önmagát közöttünk, mindenkinek jut belôle és mindenkiben élhet a Krisztus természete, mert csak ez a természet örökli az Isten országát.
Akarjuk-e mi ezt a radikális fordulatot az életünkben? Noé történetének a vége - annak szinte minden megállapítása - mint egy kis nyíl, elôre mutat erre az igazi szövetségre, erre a radikálisan újra. Isten új kezdést engedélyezett az embernek, kevesen menekültek meg, vajon ott vagyunk-e a mai kevesek között? Noé elsô dolga az volt, hogy oltárt épített. A hála, a bűnbánat, az Istenre hagyatkozás töltötte be a szívét. De nekünk tudnunk kell mégis, hogy nem új emberiség kezdte el az életét az özönvíz után. Az új emberiséget Jézus Krisztus formálja ki. Minket ebbe a közösségbe hívogat.