KÜLDÖTT

Még a nagy Keresztelő Jánossal is megtörténhetett, hogy elbizonytalanodott. Megingott a hitében, pedig ő volt az, aki nagy sokaságnak mutatta, hogy Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Ő volt az, aki Jézusról azt mondta: „a saruja szíját sem méltó megkötni, mert Ő sokkal nagyobb nála.” Ez a bizonyosság most a börtönben, sejtve azt, hogy Heródes esetleg kivégezteti, megingott, megrendült.
Most nem részletezem, csak szeretnék bátorítani és vigasztalni minket, hogy ne essünk kétségbe, ha akármi mi miatt esetleg meginog a Jézusba vetett hitünk.
Mi ebből a kiút? Az, amelyiken János elindult: Jézushoz kell menni, Őt kell megkérdezni, hogy kicsoda. Neki kell elmondani a kételyeinket, ahogy Jób is Istennek mondta el az illetlen dolgokat is, ami a szívében volt. Mi is a mi Megváltónknak mondjuk el: Uram, oda jutottam, hogy már nem vagyok bizonyos abban, hogy te az vagy, aki… Nem merem hinni, amit eddig hittem. Ha esetleg ilyen helyzetbe kerülünk, ez a megoldás: Jézushoz menni, Őt megkérdezni. Mert amit Ő mond, az ige. Vagyis az igére kell figyelni.
És mit mond Jézus?
Nem szidja meg Jánost, nem botránkozik meg, nem háborodik fel: milyen próféta az, aki ide juthat. Jézus pontosan átélte milyen lelki és milyen fizikai helyzetben van János a börtönben a vértanúhalála előtt, hanem azt üzeni neki: mondjátok meg, amit láttok és hallotok. Nem kell filozofálni, nem kell elméleteket mondani, nem kell előadást tartani. Amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások meggyógyulnak, halottak is támadnak fel, és a szegényeknek evangélium hirdettetik. Boldog, aki nem kételkedik bennem — üzeni még Jézus.
A tényeket kell elmondani. Mindazt, amit Ő tett. Ebben az esetben még csak nem is azt, amit tanított, hanem amit tett.
Jézus tettei gyógyítják meg a mi hitünk betegségeit is, azok szabadítanak ki a kételyeinkből, segítenek el újra és újra egyre teljesebb bizonyosságra. Az Ő legnagyobb tette pedig nyilvánvalóan a kereszt. Amikor elhangzott: elvégeztetett, akkor nyílt meg a mennyország kapuja. Azóta lehetséges belépnünk újra az Isten országába.
Ne keseredjünk el, ha valami sebesülés, betegség éri a hitünket, de ne törődjünk bele, hanem menjünk Jézushoz és engedjük, hogy Ő igével gyógyítson meg minket, és emlékeztessük magunkat az Ő tetteire.
Hiszem, hogy ami ma este itt elhangzik, éppen a Jézusba vetett hitünket is meg fogja erősíteni.
Örülök, hogy eljöttek a testvérek. Sokan telefonáltak, hogy nem tudják idejutnak-e vagy nem. Sokkal többen szerettek volna eljönni, de éppen kifogtuk ezt a közlekedési gondot. Viszont próbáljunk úgy figyelni, hogy másoknak is elmondhassuk, amit hallunk.
Szeretettel köszöntöm dr. Keszi Krisztina testvérünket. köszönöm, hogy a köztünk levő szolgálatot ismét bepréselte a sok feladat közé. Mindig várjuk a külmissziói híradót: vajon jön-e levél Keszi Krisztinától. Köszönjük az eddigi írásokat. Sokkal konkrétabban, állhatatosabban tudtunk így imádkozni szolgálatáért. Sokan vannak a gyülekezetben, akik folyamatosan nemcsak kísérik figyelemmel, hanem imádságban hordozzák a külmisszióban szolgáló testvéreinket. Biztos, hogy a ma este ebben is megerősít majd bennünket. Vártuk ezt a mai estét, én ezennel át is adom a szót.

*****

Szeretettel köszöntöm a testvéreket, és először, a beszámolóm kezdetén, szeretnék kezdeni személyes bizonyságtétellel. Megmagyarázni azt, hogy miért van kiírva: orvos-misszionáriusként Zambiában.
Vallásos családban nőttem fel, édesanyám a példa. Istenbe vetett hite példa volt a számomra, hogy megérte gyakorlatban a hitét. Azt, hogy a szocializmusban arra tanított bennünket, hogy ha a hitnek ára van, akkor is vállaljuk Istenbe vetett hitünket.
Élő hitre sokkal később, mármint orvos jutottam, amikor elmentem a Dunántúli csendeshétre és életemben először értettem meg azt, hogy nem a zsidók feszítették keresztre a Messiást, hanem Jézus Krisztus az én bűnöm miatt halt meg. Ekkor lett Jézus Krisztus személyes megváltómmá.
Nem sokkal ezután Isten szeretetét újra olyan mélyen éltem át, hogy letérdeltem, és a következő imádságot mondtam el: Úr Jézus Krisztus! Itt az életem. Azt tehetsz vele, amit akarsz. Azt engedsz meg, amit jónak látsz, azt veszel ki belőle, amit helyesnek tartasz. Uram, az életem a tiéd, mostantól nincs feltételem.
Isten komolyan vette ezt az imádságot, mert utána, amikor a Máté 19. részt olvastam, hogy vannak, akik nemzőképtelennek születtek, és vannak, akik önmagukat teszik azzá. Tudtam, és értettem, hogy Isten mit kér és vár tőlem.
Én is szerettem volna családot és gyermekeket, egy napig harcoltam, de másnap kimondtam: igen, Uram. Isten a Római levél 15-16. részéből értésemre adta, hogy legyek Jézus Krisztus szolgája a pogányok között. Megértettem: Isten a misszióba szánja az életemet, és utamat úgy gondolta el, hogy azt földi társ és család nélkül járjam.
Amikor megértettem ezt, soksok évvel ezelőtt, akkor ebben az országban szocializmus volt. Tudtam a szívemben, hogy Isten egyszer megnyitja az ajtót és elmegyek, de semmi lehetőségem nem volt ebben az időben. Akárhányszor kérdeztem Istent, mindig ez volt a válasz: légy csendben, várj az Úrra. Vagy máskor: nem késik el az ígérettel az Úr. Én vártam.
Olyan jó volt átélni, hogy Isten terelgette az életemet és anélkül, hogy szóltam, vagy jelentkeztem volna: itt vagyok, és Isten elhívott, nem én szóltam, mert Isten azt mondta: légy csendben és várj az Úrra.
Megalakult Magyarországon is a Liebenzelli Misszió magyar ága és engem hívtak. Hívtak Budapestre, hogy legyek a kuratóriumnak a tagja. Ez újra megerősített a várakozás alatt. Jó volt látnom, hogy Isten készíti az életemet és belátást engedett a világmisszióra ezen keresztül. Nehéz volt a várakozás, mert ott voltam a tűzközelben. Csépe Andrea elindult, Sipos Gyöngyvér elindult és újra és újra kérdeztem az Urat, de Ő várakozásra intett.
Édesanyám idős volt, majdnem 25 évig volt özvegy. Amikor az Úr hazahívta őt, jellemzően Isten gyengéd szeretetére még azt is megengedte, hogy gyászoljam őt a szívemben, és csak utána szólt, hogy itt az indulás ideje.
Érdekes volt, az Ezékiel 12. részt olvastam az nap reggel a csendességemben, és ott az volt: elközelgettek a napok és minden látás teljesül, és amely szót szólok meglészen, és a napok nem peregnek tovább. Éppen az nap volt újra megbeszélés a külmisszió kuratóriumi tagjainak Pesten. Ott voltam a megbeszélésen. Újra és újra szólt a szívemben: szólj, ne hallgass! Akkor bizonyságot tettem, és az ajtók nyíltak előttem. Először Kanadába mentem angol nyelvet tanulni és különböző kurzusokat elvégezni a misszióhoz. Utána Angliába mentem a trópusi egyetemre, hogy tanuljak a trópusi betegségekről, és 2006. januárjában elindultam a misszióba.
Természetesen kérdés volt a szívemben, hogy nem Pápa Új-Guineába gondolja Isten a menetelemet. Jó volt ezt is átélnem, hogy Isten lépésről-lépésre mutatta az utat, és először azt éltem át, hogy a fekete földrész felé terelget, utána pedig megértette velem, hogy Zambiát jelölte ki helyül. Ezért vagyok én orvos-misszionárius Zambiában.
A beszámoló első részében szeretném megismertetni a testvéreket az ott élőkkel, és utána azzal, ami az én munkám és szolgálatom.
Zambia a déli szélesség 8-18. foka között fekszik. Szárazföldi fennsík 1200-1500 méter magasan. Területe 750 ezer négyzetméter, ami azt jelenti, hogy majdnem tízszer nagyobb, mint Magyarország. Ugyanakkor kb. 10 millió ember lakja csak. Nagy az ország, a távolságok. A lakosság várható élettartam sajnos csak 38-40 év. Ez azért van, mert nagyon nagy AIDS-fertőzöttség ebben az országban.
Keresztyénnek vallja magát kb. 85%-a az embereknek, ami azt jelenti, hogy vasárnap majdnem mindenki elindul valamelyik templom felé, de igazából élő hitű keresztyén, aki követi Jézus Krisztust, az jóval kevesebb, az csak 4-5%.
Zambiában 72 törzs van. Ebből 7 nagyobb törzs. Szerencsére a törzsek békés természetűek, és nem háborúznak. A zászlót is lehet látni: zöld a természetes erőforrásokat jelenti, a piros a szabadság, a fekete a bőrük színe és a narancssárga az ásványi kincseiket jelenti.
Zambiában három évszak van: az esős évszak, amikor a végére így néz ki az út (kép) és leszakad a híd; a hideg évszak: reggelente hideg van, 3-5°, természetesen napközben már 25-30°, de reggel igen hűvös és a lakásokban nincs fűtés. Sokat fáztam Zambiában. Van a forró és száraz évszak, amikor hetekig 40° felett van, 42-45° is, és a végére, mivel már 5-6 hónap óta nincs eső, elszáradnak a fák, vagy némelyik teljesen lehullatja a levelét.
Zambiában megtalálhatok azok a nagy állatok, amelyek nálunk csak az állatkertben, ott is inkább csak nemzeti parkban. Tehát az elefánt, bivaly, rinocérosz, orrszarvú, leopárd, oroszlán. Vannak kisebb állatok is, mint a víziló, zsiráf, zebra egyéb. A krokodil sajnos nemcsak a nemzeti parkokban, hanem majdnem minden vízben, ami azért gond, mert óvatosan kell fürödni, ha valahol fürdésre nyílik alkalom.
Ezek a képek már az én kertemből vannak. Lehet látni a kékfejű (?), a kaméleont, meg az afrikai vad… és egyebeket. De nemcsak ezeket lehet látni, hanem a gyönyörű tollú madarat, kolibrit is lehet látni, ahogy a nektárt szívják, meg, ahogy veszekszenek időnként egymással.
Színpompás a növényvilága Zambiának. Avokádó, a banán virága, a Golgota-virág, ami az ültetés után 5-6 hónappal már termel is. A mikulásvirágot ebben az országban is ismerjük, itt azonban fa lesz belőle.
Sok természeti szépsége van Zambiának: a Viktória vízesést sokan ismerik, de egyéb szép vízesések is vannak, amik már közelebb vannak Mungwihoz is. Csak 400-500 km-re van a ?? és ?? vízesés csak 100 km-en belül és a Kalambo vízesés is közel 200 km-re csak.
A szép képeket azért mutattam, hogy dobbanjon meg a testvérek szíve az Isten szeretetén. Isten milyen gyengéden szereti ezt a népet is, amelyik nehéz körülmények között él, és mennyi szépet ad nekik, hogy igazán örvendezhessenek és örülhessenek. De most mutatom azokat a képeket, amelyek Zambia igazi arcát mutatják.
Zambia 1964-ig brit gyarmat volt, akkor vált függetlenné. Ezután egypártos kemény szocializmus alakult ki, és abban az országban akkor sokan munkanélkülivé váltak még inkább. Több gyár, vállalat bezárt. A mezőgazdaságot elhanyagolták, és valahogy a pénz azóta is nem jut el igazán a megfelelő helyre.
Ami képeket mutatok, azok az én felvételeim. Hadd hangsúlyozzam, hogy különbségek vannak. Nagy az ország, nagyok a különbségek. A főváros és rézöv körül sokkal európaiasabban lehet élni, de a távolabbi részeken, illetve északon, ami majdnem 1000 km-re van a fővárostól, ahol én élek, lehet látni, hogy milyen üzletben vásárolhatnak az emberek. Lehet látni, hogy az asszonyok éppen most érkeztek meg a folyóról, mert nincs úthálózat, nincs víz, nincs villany. A folyóról hozzák a vizet. Amikor megkérdeztem, hogyan lehet ilyen 15 literes vödörrel, vízzel egyensúlyozni hazafelé kilométereken keresztül, akkor az volt a válasz: már gyermekkorban elkezdik tanulni.
A gyermekek korán felelősséget hordoznak. A kisebb gyermek is önállóan mosakszik, magára mos. Lehet látni (kép) milyen a teherhordási lehetőség, és ha a családnak van egy kerékpárja, akkor arra négyen is ráülnek. Itt jól látható a tömegközlekedés.
Még annyit hadd mondjak: ha szeretnék eljutni a fővárosba, akkor jó korán felkelek és 4-5 óra között a buszmegállóban vagyok, mert akkor megy az első busz időben. A következő pedig akkor, ha megtelik. Ez 2-3 órás várakozást is jelenthet. Ha a testvérek zúgolódnak, mert később jött a busz, akkor gondoljanak erre.
A falvakat másképp kell elképzelni, mint nálunk. Ritkán van ilyen falu, mint Isanga. Általában olyanok a falvak, mint Mungwi is. Tehát nem több ház együtt, hanem csak néhány, 3-4 ház. Egy nagyobb család lakik együtt.
Amikor megláttam ezeket a fűtetős házakat, akkor azt gondoltam: ezek a nagyon szegények. Szegénynek szegények, de ez olyan átlag ott, azaz a vályogház fűtetővel, mint itt egy házgyári lakás. (nanananana). Amikor valaki tehetősebb, akkor lecseréli a tetőt fémtetőre, palatetőre, ezután nincs annyi égési baleset, mert nagyon sok az égési sérült gyermek.
Én itt feladom a leírást, mert a képeket magyarázza. Én többet nem tudok leírni. Dr. Czifferszkyné.