BARTIMEUS MEGGYÓGYUL 5. MIT KÍVÁNSZ?

Ennek a részletnek a középpontjában Jézus Krisztus áll. Bartimeus hallott Jézus Krisztusról, ez a jó hír, amit hallott, hitet ébresztett a szívében, és elkezdte várni a Jézussal való találkozást. Hátha egyszer útba ejti a Mester Jerikót és akkor rajta is segít. Amikor egy napon hallotta, hogy csakugyan Jézus az, aki közeledik, elkezdett szenvedélyesen kiáltani, úgy, ahogy olvastuk: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Megpróbálták elhallgattatni több ok miatt, ő azonban annál inkább kiáltott. Így érkeznek el ahhoz a jelenethez, hogy Jézus magához hívatja Őt. Jézus megáll, s kiderül: hallotta Ő a kiáltást, noha nem azonnal válaszolt rá, és magához hívja Bartimeust.
Tegnap említettem, ma újra mondom, hogy Jézus mindig egészen magához akarja hívni azokat, akik utána vágyakoznak, vagy valamilyen segítséget szeretnének kapni tőle. Ő nem receptet küld, nem kiüzeni a megoldást, hanem azt mondja: hívjátok ide! Nemcsak magához engedi, hanem magához hívja azokat, akik Őt keresik.
Nyilvánvalóan más a Jézussal való találkozásunk, mint amikor két ember találkozik. De aki hisz benne, annak ugyanolyan valóságos az Ő jelenléte és megszólítása, mint amikor egymással találkozunk és beszélgetünk.
Bartimeus ott áll Jézus előtt és még mindig nem történik semmi. Egyelőre Jézus nem tesz semmit, hanem elkezd beszélgetni vele. Kérdéseket intéz hozzá. Mi egyáltalán nem érzékeljük már ma, hogy milyen kimondhatatlan megtiszteltetés volt ez Bartimeus számára. Egy ilyen emberrel, aki annyira a társadalom peremére sodródott, aki fogyatékos volt, aki nem tudta eltartani magát és egy családot, senki se állt szóba. Sajnos, ez volt akkor a közgondolkodás. Különösen nem egy országos hírű rabbi, egy ilyen emberrel. Csakhogy Jézus számára nincs ilyen meg olyan ember, hanem egy kategória van: ember. Bartimeus is ember, mégpedig benne bízó, és az Ő segítségére váró ember. Ezért — mondjuk ki nyugodtan — tiszteli meg őt Jézus azzal, hogy emberszámba veszi és elkezd vele beszélgetni.
„Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Rendkívül tanulságos ez a kérdés, és sok minden van mögötte. Nyilván vizsgáztatja ez Bartimeus hitét. Kinek tartja Jézust, mit vár tőle, mire tartja képesnek Jézust. Mit kívánsz, mit tegyek veled? Jézusra mindig jellemző, hogy gondolkozásra serkentette azokat, akikkel találkozott. A legritkább esetben válaszolt azonnal egy-egy neki feltett kérdésre. Egy másik kérdést mondott, hogy az illetőben sok minden tudatosodjék. Gondolkozásra is serkenti itt Bartimeust. Jézus tudja, hogy mit fog tenni, de Bartimeus tudja-e, hogy mit akar, mit vár Jézustól, vagy csak kiabált a vakvilágba?
Talán még ennél is fontosabb, hogy ezzel a kérdéssel: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” sarkig nyitja Jézus az Isten gazdagságának az ajtóit, és bármit kívánhat abból, ami Istené. A leghangsúlyosabb azonban ebben a kérdésben az, hogy itt nem Bartimeusnak kell valamit tennie a saját érdekében, hanem Jézus akar érte tenni valamit. „Mit kívánsz, mit tegyek veled?”
Talán emlékszünk a gazdag ifjú és Jézus találkozására. A gazdag ifjú egy kicsit hetykén és öntudatosan azt kérdezte: „Uram, mit cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?” Kész vagyok mindenre. Van itt erő, van itt ész, van itt vallásosság. A törvényt én megtartom fiatal korom óta. Mit cselekedjem?
Mi nem tudunk semmit cselekedni a magunk üdvössége érdekében. Aki így gondolkodik, mint a gazdag ifjú, az az akkori vallásos réteg jellemző gondolkozását követi, hogy tudniillik, ha én teljesítek valamit, akkor nekem Istentől jár ennek fejében valami. Én megtartom az Ő parancsait, neki pedig akkor kötelező adnia valamit a számomra, például az üdvösséget is.
Jézus világosan tanított arról, hogy nekünk nem jár semmi. Már csak azért sem, mert nem tudjuk megtartani az Isten parancsolatait.
Pál apostol, a büszke farizeus, amikor Jézust már megismerte és világossága volt, összetörve vall erről. Én meg akartam tartani, és azt hittem, meg fogom tartani, de nem tudtam a törvényt megtartani.
Nekünk nem jár Istentől semmi, egyetlen dolog járna, az Ő igazságos ítélete a bűneink fejében. Ő azonban kegyelmes és ezt az ítéletet hajtotta végre az Ő egyszülött Fián, Jézuson.
Jézus sem ilyen alapon kezd tárgyalni Bartimeussal, hanem azt kérdezi: mit kívánsz, én mit tegyek veled? Ami azt jelenti, hogy Isten ajándékot akar adni. Nem vár és nem vár el semmit tőlünk. Nem mi lépünk először, amire az Ő válaszlépése az üdvösség kiutalása. Mi lépni sem tudunk nélküle. Ő jön utánunk, Ő jön elénk, és Ő kínál mindenekelőtt ingyen kegyelemből ajándékot. Ő cselekedett érettünk, mielőtt mi egyáltalán hallottunk róla. Bartimeusnak nem kell itt tennie semmit. Jézus kérdezi: mit kívánsz, mit tegyek érted?
Csak néhány jól ismert igével hadd érzékeltessem, hogy Isten mindent előre megtett a mi üdvösségünkért. „Úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16). „Isten aki az Ő egyszülött Fiát nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk.” (Róm 8,32). Vagy a reformációnak az alapigéje: „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9).
Mindent Istent tett meg, és Ő mindent megtett annak érdekében, hogy a lelki vakságból tisztánlátásra jussunk, hogy a halálból életre jussunk.
Mit tett Jézus addig is már Bartimeusért, és mit tett értünk?
Elhagyta a mennyei dicsőséget, vállalta a mi embersorsunkat, annak minden nyomorúságával. Meghalt helyettünk a kereszten. Feltámadt a harmadik napon, felment a mennybe, szüntelenül imádkozik értünk. És várjuk azt a napot, amikor nagy dicsőségben és hatalomban megjelenik. Ő mindent megtett az érdekünkben. Nekünk csak ezt lehet és kell komolyan vennünk, és komolyan venni azt is, hogy ez személyesen reánk is érvényes.
Nos, ott áll Bartimeus Jézus előtt és Jézus azt hangsúlyozza, hogy itt most Ő fog cselekedni. Mit cselekedjék?
Jézusnak ez a mondata — ha szabad így fogalmazni — bepillantást enged az Ő szívébe is. Ez a gyengéd szeretet, ez a türelem, az hogy neki ez a nyomorult ember a legfontosabb most, ez akkor jelent igazán sokat a számunkra, ha nem felejtjük el, hogy ez nem sokkal az Ő kereszthalála előtt történt.
Jézus utoljára megy most Jeruzsálembe, az egész emberiség bűneiért kijáró igazságos isteni ítéletet készül magára venni és elszenvedni. Egészen eddig mindig mások voltak fontosak neki. Most igazán érthető lenne, hogy ekkora nyomás alatt már önmagával foglalkozik. De nem. Még az utolsó útját is úgy igazítja, hogy az Jerikón keresztül vezessen, mert ott egy vak koldus egy idő óta Őreá vár. Bartimeus hite mintegy vonzza Jézust. Addig nem megy a keresztre, amíg a benne reménykedőnek nem ad szabadulást, gyógyulást.
Ennyire igaz az, amit az Ézsaiás könyvéből gyakran idézünk, hogy ilyen a mi Istenünk. Azt mondja: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (…) ”Mert drága vagy az én szemeimben, becsesnek tartalak, és szeretlek. (Ézs 43,1-4). Ez az Isten szerelmi vallomása.
Az pedig a Fiúnak, Jézusnak az engedelmessége, hogy a programot, amit szolgálata elején bejelentett, idézve az Ézsaiás könyvét, hogy Ő azért jött, hogy a szegényeknek evangéliumot hirdessen, a foglyoknak szabadulást, a vakoknak szemük megnyílást, ezt a programot még szolgálata utolsó napjaiban is teljesíti.
Ez teljesedik itt, amikor Jézus úgy megy Jeruzsálembe, hogy Jerikót útba ejti és meghallja Bartimeusnak a kiáltását.
Azért érdemes erről beszélni, mert ma is sokan vannak, akik újra és újra ezt kérdezik, hogy mit cselekedjem a magam érdekében. Sokan eljutnak oda, ahova én is eljutottam a megtérésem előtt, hogy elegem van magamból, ezen most már változtatni kell. Sokszor elhatároztam, hogy valamit abbahagyok, valami újat elkezdek, de tartósan soha nem sikerült. Az ember újra és újra azt kérdezi: mi még a feladatom? Mik a lehetőségeim, mit kell nekem tennem?
Meg kell tanulnunk Isten igéjéből, hogy csak annak van értéke és ereje az üdvösségünk szempontjából, amit Jézus tett meg értünk. Ő viszont tökéletesen elvégzett mindent, amire szükségünk van. Olyan tökéletesen, hogy mindenki, aki előtte élt és utána él, és hisz benne, Őérte kap kegyelmet és üdvösséget.
A Zsidókhoz írt levélben sok olyan mondat van, ami ezen örvendezik. Kettőt hadd olvassak a 10. részből: „Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.” (10. v.). ”Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. (14. v.)
Olyan tökéletes volt Jézus áldozata, hogy minden benne hívőre érvényes és nem kell, nem is lehet megismételni. Egyszer és mindenkorra tökéletes elégtétel Isten előtt. És egyedül az Ő áldozatáról lehet elmondani, amit János apostol így ír: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől. (1Jn 1,7).
Egyszer csúnya módon vétkeztem az édesapám ellen, és akkor eszembe jutott ez az ige, és úgy folytattam magamban: vajon még ettől is? És ez nyomasztott engem. Az akkori lelkigondozóm azt mondta: oda van írva, hogy a te apád ellen elkövetett csúnya bűnöd kivételével? Nincs oda írva. De oda van írva az, hogy megtisztít minket minden bűntől. Nekünk csak ezt kell komolyan vennünk.
Akkor mi a Bartimeusok lehetősége? Az, amiről tegnap volt szó: ledobjuk a ruhánkat, és nem takargatunk alatta semmit. Lemondunk a szégyen takargatásáról, őszinte bűnvallással járulunk a mi Urunkhoz, mint akik tudják, hogy nekik semmi nem jár, de mint akik tudják, hogy Ő gazdag a kegyelemben, és a bűnbánó bűnösnek bocsánatot ad. Ez is benne van ebben: mit akarsz, hogy tegyek veled. Mert itt Bartimeusnak tudnia kell, hogy ő semmit nem tehet magáért, de Jézus bármire képes, amit óhajt.
Miért kérdezi vajon még ezt tőle Jézus? Miért kell erre válaszolnia Bartimeusnak? Azért, mert mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy csak tüneti kezeléseket kérjünk Jézustól a bajainkra, Ő pedig annál mindig többet akar adni. Ez ugyanolyan, mint amikor valakinek fáj a foga. Elmegy a fogorvoshoz, és azt mondja: doktor úr, tegyen valamit, hogy ne fájjon. A legegyszerűbb az lenne, és sokszor erre vágyunk, hogy adna egy tablettát, és elmúlik a fájdalom. Ettől azonban nem gyógyul meg semmi, mert lehet, hogy hosszadalmas gyökérkezelésbe kezd, vagy ha nem lehet megmenteni, kihúzza, és valahogy pótolni kell. Mindenképpen macerásabb a dolog, mint ahogy az ember szeretné. Gyorsan a fájdalmat szüntesse meg, ezért orvos. Nem! Ő azért orvos, hogy a fájdalom okát megszüntesse.
Minket kísért újra és újra az, hogy megyünk a bajainkkal vagy a bűneink következményeivel Jézushoz, és kiderül, hogy Ő nem hajlandó következményeket enyhíteni, csak az okot megszüntetni. És a mi sokféle nyomorúságunk okát láttuk az első estén, amelyik az, hogy megszakadt a kapcsolatunk Istennel. Magát az életet veszítettük el. Ezért mondta Jézus, hogy „Ő azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk.”
Az Istentől elszakadt ember gondolkozása, jelleme, erkölcsisége gyökeresen megromlott. Ezért a gyógyításnak is gyökeresnek, latin szóval: radikálisnak kell lennie. Jézus ezt a gyökeres, tényleges, radikális segítséget kínálja. Amikor Jézus azt mondta a vakoknak — mert több esetben volt erre példa —, hogy láss… akkor Ő nem kezelte, hanem teremtette azt, ami ott létrejött. Ahol addig semmi nem volt, egyszer csak valami lett. Tőlünk annyi telik, hogy különböző szemüvegeket kínálunk a vakoknak, Jézus meg új szemet ad nekik. Ez az, amire nincs ember, aki képes lenne.
Ezt kell nekünk világosan látnunk, mert sok ember azért toporog a hit útján, vagy nem is ismeri meg az igazi hitet, ami összekapcsolná őt a mindenható Krisztussal, mert csak tüneti kezelésre vágyunk. Amikor Ő többet akar kínálni, azt gondoljuk: másról beszél. Nem arról beszél, amivel mi előálltunk. Mert mi gyorsan szeretnénk valami tüneti kezelést, tüntessük el a bűneim nyomait. Ő erre nem hajlandó. Ő a bűnöktől akar megszabadítani és megtisztítani bennünket.
Jézus tehát az életet hozta, és azt akarja helyreállítani. Az életnek viszont el kell kezdődnie valamikor a fogantatással. Ezért mondta Jézus Nikodémusnak, annak a köztiszteletben álló, egész népét tanító, tekintélyes, vallásos embernek: értsd meg, addig nem lesz benned békesség, amíg nem születsz újjá. Szükséges újonnan születnetek. Itt egy érdekes görög kifejezés van, ami egész pontosan azt jelenti: szükséges felülről fogantatnotok. Mennyei foganásra van szükség, tehát egy mennyből eredő új élet elindulására ahhoz, hogy a tünetek azután megszűnjenek, és ne ismétlődjék az, ami miatt szenved az ember.
Így és ezért kérdez ma este minket Jézus: mit kívánsz, mit tegyek veled? Kell-e nekünk ez az ajándék, amit Jézus kínál, kell-e nekünk Ő maga? Bartimeus válasza ezért gyönyörű példa a számunkra, mert „kapásból” vágja a választ Jézus kérdésére. Nem ott spekulál, hogy mit kellene kérnie. Ott élt benne kikristályosodva, hogy ő mire vágyik: Uram, hogy lássak! Tehát Bartimeus nem komfortosabb vakságot kér, hanem a bajának a megszüntetését: látni akar.
Minket sokszor az kísért, hogy komfortosabb vakságot kérünk Jézustól, és Ő ezt nem adja. Néha meghallgatja az ilyen imákat is, de aztán ismétlődnek újra a bajaink, mert az oka nincs megszüntetve. Ő lényegében önmagát kínálja. Azt mondta: Én vagyok az élet. Akinek új élete van, annak egészen új életfunkciói is lesznek, más életminőséggel folytatja tovább az életét. Annak már nem puszta léte, hanem igazi Istentől ajándékba kapott élete lesz.
Valaki egyszer így mondta, és akármilyen furcsán hangzik, találó és igaz: Isten nem foltozó varga, hanem teremtő. Ő nem foltozgatni, meg átfestegetni akarja az életünket, meg eltüntetni a bajok következményeit, hanem Ő új életet teremt. Újjá teremt. Aki a Krisztusban van, új teremtmény az.
Ne legyünk kis igényűek! Sokan csak addig jutnak el, hogy pénzt, egészséget és sikert másoknak, Uram többet adtál, adj nekem is egy kicsit többet, s elég lesz az nekem. Ennél sokkal többet, sőt mást kínál nekünk a mi Urunk. S amíg el nem jut valaki oda, hogy csak te kellesz, én Uram, benned mindent meglelek, addig fogalma sincs arról, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, Krisztus tanítványaként élni ebben a nyomorult században, ami éppen nekünk jutott osztályrészül. Mit jelent az a lelki gazdagság, amit Isten az Ő gyermekeinek ad. Mert amíg valaki ide el nem jut, addig nem lesz Isten gyermeke.
Bartimeus válasza ezért nagyon szép: Uram, hogy lássak! És ha most minket kérdez a mi Urunk, hogy mit kívánsz, mit tegyek veled, akkor vajon mit mondunk erre?
Weöres Sándornak a Parainézis c. verse egyszer nagyon mellbe vágott engem. Egy részletet hadd olvassak belőle, még akkor is, ha ő ebben az esetben nyersen de találóan fogalmaz.

Azért szánom én a mai embert,
mert a szíve nem bír öregedni.
Homo sapiens, kétlábú testvér,
de szerény, de koldus lett a vágyad!
Hajdanában a tökélyre vágytál,
ma a boldogsággal is beérnéd —
és még ezt se képzeled nagyobbnak,
mint hogy bendőd bírja Marcsa főztjét,
és ágyékod bizseregni tudjon,
s legyen életedben holmi limlom
mit tiédnek, birtoknak becézhess. —
Isten vendége vagy e világon!
Mért nem hagyod, hogy a házigazda
minden termét sorra nyitogassa,
minden kincsét rendre megmutassa?
Letelepszel az előszobában,
s ott békében nyújtóznál örökre.

Félelmesen találó kép, talán rólunk. Minden esetre sok emberről. A boldogsággal is beérnéd, de a boldogság is mindössze ennyit jelent, hogy a bendőm bírja Marcsa főztjét, az ágyékom bizseregni tudjon, és legyen valami limlom, amit a birtokomnak becézhetek. Ennyi. Ez élet? Holott: Isten vendége vagy a világon! Miért nem hagyod, hogy az előszobából bevigyen és megmutassa az Ő kincseit. Letelepszel az előszobában, és ott akarsz nyújtózkodni örökre. Az előszobákat nem erre a célra készítették. Onnan előbb-utóbb valahova menni kell. Vagy be, vagy ki.
Mi ennél még sokkal többet tudunk Isten igéjéből, mert valamelyik este arról volt szó, hogy mi nem Isten vendégei lehetünk, hanem Isten gyermekei, akik örökösök és örököstársai Krisztusnak. Isten nekünk nem megmutogatja az Ő kincseit, hanem nekünk adta már akkor, amikor Jézus meghalt a kereszten. Minden a tiétek, ti pedig a Krisztusé, Krisztus pedig az Istené — írja Pál apostol a korinthusiaknak. Minket nem az előszobába hív be. Maga Jézus ígérte, hogy helyet készít az övéinek az Atya házában. A benne hívőknek foglalt helyük van a mennyben, és minden a mienk, ami az övé. Fogalmunk sincs, hogy mi-minden a mienk, mihelyt hiszünk Jézusban, és mihelyt vele együtt mindezt megkapjuk. Ez csak vele együtt lehet.
Ezért hangsúlyozza Jézus a Hegyi beszédben: „Keressétek mindenekelőtt az Isten királyi uralmat, és az Ő igazságát, és ezután minden megadatik nektek.” Az a foglalata mindennek.
Amikor Bartimeus a látását kérte, akkor tulajdonképpen ezért könyörgött, ahogy abba a világba, amelyikből a vaksága kizárta, beléphessen, és azt is érzékelhesse. Aki ezt a fajta gazdagságot kéri Jézustól, azt kéri, hogy az Isten országába, amiből minket a hitetlenségünk kizár, beléphessünk, és ami ott nekünk van elkészítve, az mind a mienk lehessen.
Jézus ma minket kérdez: mit akarsz, hogy tegyek veled? Mit kívánsz? Tudunk-e erre ilyen határozottan válaszolni: Uram, én téged magadat szeretnélek, és mindazt, amit veled együtt ad az Atya.
Hallgassunk meg egy másik éneket, amelyik szinte mindazt elmondja, amit eddig a Bartimeus történetről hallottunk: először a jó hírnek örvendezik, az Isten kegyelméről szóló evangéliumnak, aztán a kegyelem nagyságáról szól, majd elsorolja röviden, mit tett értünk Jézus, és az utolsó versszaka gyönyörű hitvallás:

Csak Jézus az, aki segíthet,
Üdvöt nem ad más, csakis Ő.
Itt áll és türelmesen vár még.
Mit késel? Nincs már sok idő!
Oh, bízd magad e kegyelemre,
Mely gazdagon árad feléd,
Váltságát tedd a magadévá,
Hidd, az számodra is elég.