BARTIMEUS MEGGYÓGYÍTÁSA 4. AKADÁLYOK A HIT ÚTJÁN

Hallgassuk meg az énekkar szolgálatát. Akár Bartimeus éneke is lehetett volna ez:

A nagy mélységből szüntelen,
Hozzád kiáltok, Istenem.
Haláltól ments meg engemet,
Fogadj be engemet.
Aztán bevallja:
Az életem üres, szegény
Nincs benne fény, de van remény
Hogy akinek kegyelme nagy
Vesznem engem sem hagy.

Tegnap láttuk, hogy eljött a nagy pillanat, amire ki tudja mióta várt Bartimeus. A zaj oka után érdeklődve megtudta, hogy a názáreti Jézus jön, és Őt követi nagy sokaság. Mégis csak erre vezetett az útja a Mesternek a pálmák városa felé, amire annyira várt Bartimeus. Azonnal elkezd kiáltani. „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Láttuk, hogy jó volt a címzés: ahhoz kiáltott, aki tudott rajta segíteni, és jó volt a lelkület, a kiáltás tartalma, mert tisztában volt azzal, hogy ő rászorul Jézusra és egyedül tőle vár megoldást.
A továbbiakból azonban kiderül, hogy nem olyan egyszerű ez a vállalkozás, mert a Jézushoz vezető úton sok akadályba ütközik az, aki vágyódik a Megváltó után. A mi régi rabtartónk, a Sátán, mindent elkövet, hogy maradjunk vakok, koldusok, szegények. És felpiszkál embereket is, hogy akadályozzanak minket ezen az úton. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az ördög mindent elkövet, hogy úgy menjetek haza, ahogy idejöttetek, hogy semmi ne változzék. Legfeljebb valami vágyakozás ébredjen az emberben; de maradjon minden a régiben.
Meghallgatjuk az igehirdetéseket és nincs folytatása. Ezt akarja az ördög. Ha ebbe ti is beleegyeztek, akkor mindaz az ige, amit eddig hallottunk, csak vádolni fog bennünket ama napon — ezt maga Jézus mondja, a minket kimondhatatlanul szerető, szelíd Jézus. Azt mondja: én nem vádollak titeket, a beszédek, amiket hallottatok és nem vettetek komolyan, azok fognak vádolni és elítélni benneteket. Vagy ha valaki komolyan veszi, és hittel befogadja, akkor az életünket menti meg az a beszéd, az az ige, amit a mi Urunk Jézus Krisztus mond nekünk.
A gonosz tehát mindent igyekezett elkövetni, hogy Bartimeus ne találkozzék Jézussal. Bartimeusnak ez a különleges elszántsága válik ma este példává és bátorítássá számunkra. Le lehet győzni a Jézushoz vezető úton sorakozó akadályokat. Nem saját erőnkből — majd látni fogjuk, hogyan —, de nem szabad beletörődni abba, hogy én már ilyen vagyok, a nehézségek meg nagyok, hanem (hogy énekeltük tegnap este?): „Az én erőm kicsiny, a bűn erős nagyon, de te tudsz, s akarsz segíteni, hát segíts bajomon.”
Erős az ellenség. Erősebb, mint mi, de mi egy nála sokkal erősebbel szövetkezhetünk, és Ő tud, s akar segíteni, és segít a bajunkon. Mint ahogy ez Bartimeus történetéből gyönyörűen kiderül.
Az ördög legszívesebben azt akarta volna, hogy Bartimeus ne is halljon Jézusról. De ha már hallott, akkor ne higgye el a jó hírt, az evangéliumot, amit hallott. Ha elhitte, akkor semmiképpen ne találkozzék Jézussal. De ha Jézus mégis arra jön, és elkerülhetetlen a találkozása, akkor ne hívja fel magára Bartimeus a figyelmet, ne kiáltson. És ha már kiáltott, akkor el kell hallgattatni.
Ez a mai szakaszunk egyebek között erről szól. Arra figyelmeztet minket, hogy mindannyiunknak kettős vonzásban zajlik az életünk. A régi rabtartó, az ördög, akinek eladtuk magunkat, amikor Istennek hátat fordítottunk, őrzi az ő áldozatait. És a világ polip karokkal nyúl azok után, akik elindulnak az Úr Jézus felé — ez az egyik vonzás.
A másik meg Isten szeretete. Jézus szeretete, ami vonz és kiszabadít minket ebből a rabságból. Ezzel is tisztában kell lennünk, és fel kell ismernünk ezeket a hatásokat, ezeket az alulról jövő sötét, megkötöző, bénító hatásokat is, és látnunk kell Isten szeretetének az erejét, a hatását, a tényt, magát, hogy Ő minket vonz, hívogat magához, és hogy milyen ereje van ennek.
Itt ülünk a templomban, és nem kis áldozat, hogy egész napi munka után még eljövünk ide, akármilyen idő van, de az ember ezzel sokszor be is éri. Még meg is dicséri saját magát. De ez önmagában még nem vezet az üdvösségre. Mi lesz azzal a hívással, ami Isten részéről érkezik? Engedünk-e tudatosan, teljes felületünkön, a lélek teljes felületén annak a vonzásnak, ami Isten szerető szívéből árad reánk.
Ezért nem felesleges sorba vennünk most azokat az akadályokat, amiken átvitte Isten Bartimeust, mert hasonlóak vannak a mi Jézushoz vezető utunkon is. Az ellenség ugyanaz, a nehézségek ugyanazok, de győzelmet is ad Isten az övéinek. Azonban szükséges az az elszántság, ami Bartimeusban ott volt.
Melyek voltak ezek az akadályok?
1. Az első kétségtelenül az volt, hogy kiáltott Bartimeus Jézushoz, egyelőre azonban nem történt semmi. Jézus nem válaszolt azonnal neki. Nem nehéz beleképzelnünk magunkat ennek a szegény nem látó férfinek a helyzetébe. Hallja, hogy Jézus és nagy sokaság közeledik, ő abban a pillanatban Jézusra koncentrál, és hozzá kiált. De melyik irányba kell kiáltani, hol van Jézus, milyen messze van tőle, elhangzik-e odáig a kiáltása?
Teljes bizonytalanságban volt e tekintetben. De ez nem akadályozta meg őt abban, hogy újra és újra kiáltson. Nem kezdett érdeklődni hosszadalmasan az emberektől, hogy merre forduljak, hány méterre lehet. Kit érdekel ez! Kiáltani kell, s majd csak meghallja. Ez az eltökéltség nagyon fontos, hogy az akadályokon diadalmaskodjunk. Egyáltalán nem lehetett az könnyű, hogy kiált segítségért, és nem jön visszajelzés.
Hányszor teszi próbára a mi hitünket is a mi Urunk, amikor felteszi a kérdést, hogy hiszed-e, amit hiszel? Életem mélypontjain, a legnagyobb szenvedésekben ezt újra és újra tapasztalnom kellett. Hiszem-e most is azt, amit hiszek? Merem-e alkalmazni, amit másoknak ajánlok szeretettel és tisztelettel? Igaznak tartom-e most is, amikor úgy tűnik: nem igaz, hogy az Isten jó, az Isten szeret, Isten ajándékot akar adni, Isten engem a tenyerén hordoz. Dehogy hordoz, ver, bottal. Úgy érzem most ebben a helyzetben. De akkor is ragaszkodom ahhoz, ami meg van írva.
Egy műtét után volt egy csúnya lázas éjszakám. Soha nem voltak lázálmaim. Akkor voltak. Akkor egy gonosz ördögi támadás ért, hogy minden megkérdőjeleződött. Hátha nem is igaz a Biblia. Hátha nem is hiszek Jézusban. Hátha nincs is Jézus. Hátha nem is az Isten Fia Ő. És ha nem bocsáttattak meg a bűneim? És Isten olyan kegyelmes volt, hogy még ebben a nyomorult állapotban is igéket juttatott eszembe. Újra és újra azt mondtam, hogy meg van írva, ha megvalljuk bűneinket Ő hű és igaz és megbocsátja. Erre még emlékszem lázálomban is, hogy megvallottam. Akkor legyek bizonyos, hogy meg van bocsátva, mert megvan írva. És igékkel erősített.
Sokféle formája van a hit harcának. Nekünk fontos, hogy sose adjuk fel, és ahhoz ragaszkodjunk, ami egészen bizonyos. Amikor az ördög kérdőjeleket görbít oda az Isten kijelentő mondatai, kijelentései végére, akkor is ragaszkodjunk ahhoz, hogy ott pont vagy felkiáltójel van. És ha eddig igaz volt, most a nehéz helyzetben még igazabb. És ha eddig hittem, akkor most még makacsabbul ragaszkodom hozzá. Amit már egyszer igaznak ismertetett fel velem Isten Szentlelke, abból nem engedek, ha most éppen minden ellentmondani látszik annak, akkor sem.
Fel kell készülnünk ezekre a harcokra, mert váratlanul csapnak le ezek ránk, mint ahogy a Genezáreti tavon a vihar váratlanul csapott le a tanítványokra.
Bartimeus nem visszakozott, amikor nem jött azonnal válasz. Hisszük-e azt, hogy az imádságaink nem csak a mennyezetig hatolnak, hanem Isten Fiának a fülébe, a szívébe? Mert ez végül is imádság volt, hogy Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! És ez akkor is igaz, ha nem azonnal válaszol Isten.
Spurgeonról, a kitűnő angol igehirdetőről jegyezték fel: Volt egy jó barátja, tizenöt évig imádkozott a megtéréséért, és nem tért meg. És a Spurgeon temetésén elhangzott igehirdetésre nyílt ki a szíve ennek az embernek az Úr Jézus előtt. Nem szabad abbahagyni. Amit valaki Isten indítására, Istenben bízva kezd el, azt folytassa akkor is, ha akadályok vannak.
2. A másik akadályt sajnos azok az emberek jelentették Bartimeus számára, akik ott tolongtak Jézus körül. Egy rabbi, ha ment egyik helyről a másikra, akkor is tanított. Lassan vonult a köré gyülekező sokaság. Időnként feléjük fordult, mondott valamit, aztán megint megtettek néhány métert. Addig elmélkedtek az elhangzottakon. Minél többen szerették volna hallani, és ehhez csendnek kellett volna lennie. Csak Ő beszéljen, mert másképp nem lehet hallani. Erre most elkezd valaki ott kiabálni. Csendben legyen már ez a Bartimeus! Ezért szólnak rá olyan szigorúan, valósággal megfenyegették. Valami efféle hangozhatott el: fogd be a szádat. Itt nem rád vagyunk kíváncsiak. Te is figyelj oda a Mesterre!
Ezenkívül veszélyes is volt Jézust Messiásnak nevezni. Aki annak nevezte, vagy hallotta, hogy egy másik annak nevezte, és nem jelentette fel, annak a hatósággal gyűlt meg a baja. Mindnyájan bajba kerülhetünk miattad. Elment az eszed? Miért kell kiabálni? Vagy ha kiabálsz is, ne emlegesd: Dávid Fia.
És mit olvasunk? „… ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (48. vers).
Bartimeus úgy volt, hogy itt minden ellenkezést túl kell kiabálni. A pokol összes hangforrását túl kell kiabálni, mert neki minden körülmények között Jézushoz kell jutnia.
Ma is megkapják sokan a megjegyzéseket: bolond vagy te? A XXI. században hiszel efféléknek? A drága idődből áldozol erre, még a pénzedből is? Elment az eszed? Sokan megkapják sokféle változatban ennél élesebben és durvábban is.
És olyan sokszor éppen azok állnak a Jézust keresők útjába, akik ott tolonganak Jézus Krisztus körül. Képmutató, vallásoskodó emberek, az egyház történelmi bűnei, méltatlan egyházi vezetők de sok embert botránkoztattak már meg, akik keresni kezdték Jézust! Túl tudunk-e látni mindezen? tessék egy kicsit ezt meggondolni: az, hogy vannak hitvány vallásos emberek is, vannak a Jézust hallgatók között képmutatók is, ez mit változtat azon, hogy Jézus az Isten Fia, hogy én nélküle nagy bajban vagyok, és hogy csak Ő tud rajtam segíteni? Csak az ördög ki akarja használni ezt is, mint a gyerekek kitartják a lábukat és a másik gyanútlanul fut, és hasra esik benne. Kiteszi a lábát, hogy elgáncsoljon. Látod, milyenek azok, akik hívőknek tartják magukat? Ilyen akarsz lenni te is? Nem, olyan nem akarok lenni. Nem is olyannak kell lenni, hanem Jézus igazi tanítványává kell válni! Pontosan olyan ne legyél, mint a képmutatók! Te legyél igaz keresztyén. Abból, hogy képmutatók is vannak, nem az következik, hogy az egészet hagyd abba, és nem érdemes tovább törekedned az Úr Jézushoz.
Nagy szükség van a tisztánlátásra, a józanságra, és itt is Isten igéje igazíthat el minket.
3. Végre csend lett és akkor nem Jézus jön Bartimeushoz, hanem küld valakit. Üzen neki: „Hívjátok ide!” (49. vers).
Most azoknak higgyen Bartimeus, akik az előbb rászóltak? Az előbb el akarják hallgattatni, most meg amit mondanak, vegye komolyan? De sokszor kísért minket ez is, hogy az evangélium hitelességét attól tesszük függővé, hogy ki mondja. Attól még igaz lehet. Azt az Írás alapján kell megvizsgálni, hogy igazat mond-e. Hitvány ember is mondhat igazat. Hitetlenek is sokszor igazat mondanak. Kajafás is egy esetben prófétált.
Lássunk túl a hírnökökön, a hírvivőkön. Mindenképpen lássatok túl most szerény önmagamon is. Engem is csak küldött az Úr. De aki küldi az üzenetet, azzal akar találkozni Bartimeus. Ezért lép túl ezen az akadályon is. Nem sértődik meg, nem tesz semmi megjegyzést, hogy az előbb mit mondtatok, most meg ti hívtok. Ki küldi az üzenetet? Jézus. Őhozzá akarok eljutni. Akkor mindegy nekem, ki mondja, komolyan veszem az üzenetet és megyek hozzá.
4. Gyakori kísértés, hogy ilyenkor támadnak a kételyek. Eddig is nagyon megviselte már Bartimeust a nyomorúsága, megterhelte őt a várakozás, mégpedig a bizonytalan várakozás. Fog találkozni Jézussal vagy nem? Jön erre majd Jézus, vagy nem? Szinte sokk-hatással van rá az, hogy itt van Jézus egyszeriben, váratlanul. Nem úgy készült arra a napra, hogy ma találkozom vele. Itt van. Ez is megviseli az embert. Ilyenkor jön megint a gonosz és jönnek a kérdőjelek. Ilyenkor jutunk el oda: semmi sem bizonyos.
Bizonyos, hogy Ő a Messiás? Bizonyos, hogy minden igaz, amit róla hallottam? Bizonyos, hogy éppen én leszek most fontos neki? Pontosan velem akar majd foglalkozni? Meghallotta az én kiáltásomat? Tud segíteni? És ha tud, fog segíteni?
Nem tudom, kinek ismerősek az ehhez hasonló kérdések. Elbizonytalanítani bennünket, hogy ne találkozzunk Jézussal. Ez az ördög célja. Ha már akármi történt, ha még erre is „vetemedtetek”, hogy eljöttök estéről-estére, nem baj, csak Jézussal ne találkozzatok. Ez az ördög célja. Mert akkor nem következik be a fordulat, akkor maradunk az ő rabjai, maradunk az ördög vallásos rabjai, mert ilyenek is vannak nála. Csak az Isten szabad gyermekeivé ne váljunk! Ehhez viszont találkozni kell, személyesen kell találkozni Jézussal.
Bartimeus túllép ezeken a kételyeken is. Ragaszkodik ahhoz, amit mondott: Ő a Dávid Fia, tőle fogok segítséget kapni. Van a hitharcokban ilyen szent dac is, hogy csak azért is ragaszkodom ahhoz, amiről Isten engem egyszer már meggyőzött, és nem teszek oda mindenféle kérdőjelet.
5. Bartimeusnak a Jézushoz vezető útján még egy akadálya volt: a saját ruhája. Az ókori keleti ember bokáig érő hosszú ruhában járt, ami nappal védte a tűző naptól, éjszaka pedig ezt használták takarónak. Ebben nem lehet sietni, mert ha egy kicsit is előrehajol az ember, leér a földre a ruha eleje, és könnyen ráléphet, és ott esik el a saját ruhájában. Különösen egy nem látó ember.
Bartimeus nyilván ezzel számolt és voltak tapasztalatai. De most azzal sem kezd el bíbelődni, hogy szokás szerint, lehajoljon, térdig felhajtsa, és az övébe gondosan betűrje, aztán meghúzza az övet, s akkor elegánsan odamasírozzon Jézushoz. Itt most nincs elegancia, nincs idő, még elmegy addig Jézus. Ez soha vissza nem térő alkalom. Neki most találkoznia kell a Megváltóval!
Nem tudom, megrendített-e már bennünket egyszer is ez a rövid leírás? Egy mondat annyira érzékelteti Bartimeusnak a hitét, amikor ezt olvassuk: „Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.” (50. vers).
Ledobja, felugrik, és ahogy egy vaktól telik, siet vagy tapogatva siet Jézushoz. A hitének a tükre ez a sietség. Ebben is az fejeződik ki, hogy múlhatatlanul szükségem van rá, csak Ő tud rajtam segíteni. És valószínű, hogy ez nem ismétlődő alkalom. Most nem szabad elszalasztani. Erről a találkozásról nem lehet lekésni. Neki Jézusra van szüksége. Nemcsak arra, amit üzent, nemcsak arra az evangéliumra, amit korábban róla hallott. Nemcsak arra a reménységre, amit ez élesztett benne. Mindez nagyon sokat ért, de ez együttvéve sem azonos a Jézussal való személyes találkozással. Ő mindenképpen vele akar találkozni. Ezért ledobja a ruhát, maradjon ott a porban, felugrik és odasiet.
Ennek az egyszerű ténynek van egy komoly jelképes üzenete és egy kemény szó szerinti figyelmeztetése is.
a) A jelképes üzenet ez: kész vagy-e mindent radikálisan félredobni, ami akadályoz a Jézushoz vezető úton? Vagy ami akadályoz abban, hogy az Ő igazi, aktív tanítványa legyél? Kész vagy-e mindent félredobni, főleg a felsőruhát? Ami alatt sok mindent el lehet rejteni. Ami alatt lehet palástolni dolgokat. Mi-minden rejtőzik a kabátunk alatt, a szívünk mélyén, az emlékeink mélyén, aminek bénító hatása van?!
A vágy őszinte a szívünkben, hogy találkozni kellene a Megváltóval, de ezek visszatartanak. Készek vagyunk-e ma este megkérdezni a mi Urunkat: Úr Jézus, mi az, ami még mindig elválaszt tőled, vagy ami akadály abban, hogy kövesselek téged. Aki ezt őszintén megkérdezi, annak válaszolni fog.
Máig emlékszem arra, hogy legelőször hogyan történt ez az életemben, és azóta sokszor megismétlem ezt a kérdést. Mert mindig újabb és újabb dolgok derülnek ki. Készek vagyunk-e minden bűnnel, tisztátalansággal, hitetlenséggel radikálisan szakítani azért, hogy semmi ne legyen útjában a mi Jézushoz való még közelebb kerülésünknek, vagy a vele való találkozásnak?
Pál apostol azt mondja: lemondunk a szégyen takargatásáról. Egyik szép énekünkben így szoktuk énekelni:

Jövök semmit sem hozva,
Keresztedbe fogózva,
Meztelen, hogy felruházz,
Árván, bízva, hogy megszánsz.

Ott van-e bennünk ez az eltökéltség. Ami akadálya lenne annak, hogy komolyan vegyem a hitemet, hogy még komolyabban vegyem, hogy használhasson is engem az én Uram, azt kész vagyok félretenni. Ledobni úgy, mint Bartimeus a felsőruháját. Ezt úgy hívják: bűnvallás.
Az nem bűnvallás, amit egyszer egy kedves idős bátyám mondott, kérve, hogy együtt imádkozzunk, mert ő szeretne a bűneiről vallani. Istenem, te tudod, hogy mindnyájan gyarlók vagyunk, de a lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Ugye megérted, hogy én is néha tévedek. — Azt mondtam: Ne tessék haragudni, ez nem volt bűnvallás. Miért, mit képzelek én róla? Én nem képzelek semmit. Nem kell képzelődni, mert ismerem a magam életéből, hogy mi az a bűn, de a bűnöket néven kell nevezni. Akkor teszem ki az asztalra, és elválok tőle. Amíg mellébeszélek, meg szépítgetem, hogy mindnyájan gyarlók vagyunk… Ezt mindnyájan tudjuk, ez nem bűnvallás. Addig itt marad a kabát alatt, és emiatt nem tudok Jézussal találkozni.
Készek vagyunk-e erre a radikális bűnvallásra, elválni mindattól, ami akadály ezen az úton?
b) A szó szerinti figyelmeztetés ebben az igében az, amit egy másik helyen, a Lukács evangéliumában olvashatunk. „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan igyekeznek majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk 13,24).
Ez olyan mondat az Újszövetségben, amit csak az eredeti nyelven lehet igazán megérteni. Itt két teljesen különböző szó van a két igyekezzetek helyén. Az első helyen az a szó van, amikor valaki életre-halálra, minden körülmények között be akar jutni azon a bizonyos szoros kapun, amiről Jézus beszél. Az agonidzo szó, az agónia, hogy ha bele pusztulok is, nekem oda be kell mennem, mert az többet ér, mint az életem. Mindent elkövetek, mégpedig most, azonnal. Tehát minden áron és most — ez az első, amit Jézus mond. Így igyekezzetek bemenni. A másik kifejezés azt jelenti: gondolkozom azon, hogy esetleg majd, valamikor. Persze, fontosnak tartom. Nem tartom feleslegesnek, de ráérünk még, van még idő. Majd később.
Az ilyen emberek életében sokszor kiderül: nincs később. Nincs még egy lehetőség rá. Azért mondja Jézus, hogy vannak, akik így igyekeznek, és nem mehetnek be.
Bartimeus csak akkor találkozhatott Jézussal, amikor Jézus átment Jerikón, és erre egyetlen alkalommal volt lehetőség.
Isten nekünk sok lehetőséget adott már. Ezen a héten is most szólítgat, hívogat minket, de nem vég nélkül ismétlődnek a lehetőségek. Sokáig nem értettem az Efézusi levélnek azt a mondatát, hogy áron is vegyétek meg az alkalmakat, mert a napok gonoszok.
Mit jelent, hogy a napok gonoszok? Egyszer rádöbbentem, ez azt jelenti, hogy elhitetik velünk, hogy vég nélkül ismétlődnek a napok. De nem ismétlődnek vég nélkül. Isten türelmes, sokszor hív, sokszor kínálja az Ő ajándékait, de nem vég nélkül. Egyszer ennek vége lesz.
Bartimeus elszántsága erre gyönyörű példa, és engem nagyon megbátorított. Bár Isten Lelke most sokunkat megbátorítani arra, hogy amikor Isten alkalmat készít, akkor áron is megvenni, megragadni. Mert Ő mindent félretett annak érdekében, hogy Jézushoz jusson.
Mai igénk befejező két szava ez, és ez talán a leghangsúlyosabb: ledobta a kabátját, felugrott és odament Jézushoz.
Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy csak azért kerülhetett erre sor, és csak azért tudott ő győzedelmeskedni minden eléje kerülő akadályon, mert Isten szeretete ellenállhatatlanul vonzotta. Jézus jelenléte, mint a mágnes vonzotta magához.
Nézzük csak a részleteket. Nem Bartimeus kereste fel Jézust, hanem Jézus ejtette útjába Bartimeus helyét, mert ő egy helyhez volt kötve. Nem Bartimeus találta ki az evangéliumot, hanem Jézus tette azokat a csodákat, amiknek a hírét ő hallotta. Nem Bartimeus csiholt hitet a saját lelkében, hanem Isten ezzel az evangéliummal teremtett hitet az ő szívébe is. Nem ő volt a nagy hős, akármennyire példa kell is, hogy legyen előttünk, aki szembeszállt minden akadállyal, hanem Isten kegyelme emelte őt át ezeken az akadályokon.
Akkor mire való volt az ő hite? Mert volt hite. Ha Isten segít, szombaton csak arról lesz szó, hogy Jézus azt mondja neki: „A hited megtartott téged.” Volt hite, de nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus. Isten Fiának a hatalma és szeretete.
Akkor mire való volt a hite, és mire való a mienk? Arra, hogy mint egy edényt odatartsuk a kegyelem forrásához, és Isten teletöltse. Az Ő kegyelme árad gazdagon ránk, áradt Bartimeusra is, de neki volt edénye, amit odatartott és azt meg lehetett tölteni. Nemcsak nézte, hogy folyik a kegyelem, hanem azt mondta: idefolyjék, belém, nekem van rá szükségem, és odatartotta a hitét.
Nem volt felesleges az ő hite és elszántsága, de végül is nem az ő elszántsága gyógyította meg őt, ez nyilvánvaló, hanem Jézusnak az isteni hatalma és szeretete. Ezért nem szabad szembeállítanunk az Isten végtelen kegyelmét és a mi felelősségünket. Együtt használja ezt Isten a mi javunkra.
Ezt a két szót szeretném a testvérek szívébe vésni: odament Jézushoz. Nem érte be kevesebbel. Szeretném kérni, hogy ti se érjétek be kevesebbel. Nem érte be azzal, hogy hallott Jézusról, nem volt elég, hogy ledobta a felsőruháját. — Neki oda kellett mennie Jézushoz. Így kerülhetett sor arra, hogy Jézus volt az első, akit meglátott a megnyílt szemével.
Mert egyedül Jézussal együtt mehetünk be a mennyek országába, az üdvösségbe. Egyedül Jézus vezet minket vissza Istenhez. Egyedül Jézusra való tekintettel fogad Isten gyermekeivé ilyen magunkfajta koldusokat. Egyedül Jézus áldozatáért kapunk Istentől teljes bocsánatot. Egyedül Jézus vére az, ami megtisztít minket minden bűntől. Mert egyedül Jézus volt itt is, aki meggyógyította Bartimeust, és meg tud gyógyítani minket is mindenféle nyomorúságunkból. Ne érjük be kevesebbel! Hadd mondjam így: Ne menj haza Jézus nélkül!
Isten szeretete árad miránk is, az Ő vonzása hívogat magához. Mielőtt ezért hálát adunk, hallgassunk meg még egy énekszámot, ami pontosan erről szól. Arról, hogy

Uram, te könyörülsz rajtam,
Mert a te irgalmad nagy:
Ha szóra sem nyílik ajkam
Megértesz, mert Atyám vagy.
Hála tölti be szívemet:
Szeret az Úr, nagyon szeret!