JÉZUS MEGPARANCSOLTA …

A legtöbben jól ismerjük ezt a történetet, amit mára jelölt ki számunkra a Bibliaolvasó vezérfonal, de kevesen gondolnak arra, hogy ez valóban így történt, hogy ebben a jelenetben két erőtér találkozik. Egyiket sem lehet látni. Nem lehet lerajzolni az erővonalakat, de ennek a szerencsétlen embernek az esetén lehet követni az erőknek a hatását.
Itt van egy nyomorult ember, aki kivetkőzött emberi mivoltából, teljesen tehetetlen, kiszolgáltatott, kényszeresség uralkodik rajta. Egy élő halott. Aztán Jézus szavára megszabadul. Mitől? Kiktől? A Biblia világosan írja, hogy az ördög hatalmából szabadul meg. És hol az ördög? Nem lehet látni? Nem. De akkor mivel magyarázzuk azt, hogy a történet elején így viselkedik, ahogy olvastuk, Márk evangélista még részletesebben leírja, hogy milyen állapotba került szegény, a történet végén meg ott ül felöltözve ép értelemmel, és mindenki csodálkozik rajta, mert alig lehet ráismerni.
Ez a látványos változás mitől következett be? És mi okozta azt, hogy a szelíden legelésző konda megőrült és belerohant a tóba?
Valaki egyszer cinikusan azt mondta, hogy senki sem látta, hogy kis ördögök röpködtek ki az emberből és mentek be a disznókba. Senki sem látta. De akkor tessék értelmes magyarázatát adni annak, hogy mitől változott meg ez az ember, és mitől változtak meg azok az állatok? A Biblia értelmes magyarázatát adja ennek. Csak ha mi a láthatatlan világban történő eseményeket is a magunk röghöz kötöttségével akarjuk megítélni, akik hozzászoktunk ahhoz, hogy az orrunkig, ha látunk és sokszor még azt sem vesszük komolyan, amit a két szemünkkel valóságnak érzékelünk, akkor nem jó ítélő bírák elé kerültek az események.
Azt nézzük meg ebből a történetből, hogy mit csinált az ördög ezzel az emberrel, mit tett Jézus vele, és utána mit akart ez az ember cselekedni?
Mit csinált az ördög ezzel az emberrel?
Azt olvastuk, hogy ön- és közveszélyessé vált. Márk még azt is leírja, hogy éles kövekkel vagdosta magát. Rettegésben tartotta az egész környéket. Nem mertek arra menni emberek. Nem házban lakott, hanem a sírboltokban. Féltek tőle. Rettenetesen magányossá vált. Senki nem mert a közelébe menni, és fékezhetetlen volt, hiába kötözték meg láncokkal is. Ember feletti erővel szétszakította azokat. Tört, zúzott, rombolt. Önmagát is rombolta, másokat is félelemben tartott. Egy élő halott, aki a halottak között keresi a lakását is.
A Biblia azt mondja, hogy bizonyos értelemben mi mindnyájan ebbe az állapotba születünk bele. Pusztítjuk magunkat, tönkre tesszük egymást, s nem tudjuk abbahagyni a károkozást. Egy csomó kényszercselekvés jellemez minket. Ó de sok emberrel találkozom, akik kényszergondolatok miatt szenvednek, és nem tud nem gondolni arra, amire nem akar gondolni. Hát akkor mi ennek az értelmes magyarázata?
Egyébként iskolázott, magukat képzettnek, értelmesnek tartó emberek szenvednek, kínlódnak amiatt, amit ráadásul nem mernek bevallani másoknak, mert félnek, hogy kinevetik őket, és sok ostoba ember valóban ki is neveti az ilyeneket. Szenved amiatt, hogy neki mindig az jut eszébe, és valami olyat akar tenni, amiről tudja, hogy rossz, és nem akarja megtenni. Akkor most akarja, nem akarja, vagy ki akarja ezt? És hogyan lehet ettől szabadulni?
Miért jut eszébe egy édesanyának, ha a gyerekeit meglátja, hogy kést szúrjon a hasukba? És miért attól kezdve jut eszébe, hogy részt vett egy spiritiszta szeánszon, és maga is csak kacagott az egészen, de azóta nem kacag, hanem sírni lenne kedve. És miért nem lehet ezt abbahagyni, és miért nem lehet törölni a memóriájából ezeket a gondolatokat, és ezektől a késztetésektől megszabadulni?
És miért szabadult meg akkor, amikor Jézus Krisztus előtt úgy borult le, hogy Őt Szabadítónak tekintette, és egyedül tőle várt megoldást, és kapott megoldást? Tessék megmagyarázni, mi ennek az oka?
Valaki egyszer azzal vádolt meg minket, hogy mi ördöghívők vagyunk. Mi Jézus Krisztusban hiszünk. De tudjuk, hogy Ő igazat mondott. És amit az ördögről mondott, azt is igaznak tartjuk. Mi Jézusban hiszünk, akinek a hatalma és az emberek iránti mérhetetlen szeretete ebből a történetből is kiderül.
Nos, itt van előttünk ez a nyomorult ember, aki csak egy sokunk közül, mert különböző formában, más, más szinten mindnyájan ilyen kiszolgáltatott áldozatai lettünk annak, amit a Biblia röviden bűnnek nevez. Maga Jézus mondta, hogy aki bűnt cselekszik, vagyis olyasmiket, amik Isten előtt utálatosak, az rabszolgája a bűnnek. A bűn parancsol, ő meg kénytelen engedelmeskedni.
Itt nem azt olvastuk, hogy adva van egy indulatos ember, hanem ezt írja a Biblia: Jézussal szembejött egy ember, akiben ördögök voltak. És ezek belőle kimentek, amikor Jézus parancsolt nekik, és lett belőle egy kiegyensúlyozott, értelmes ember. De amik kimentek, azok kárt okoztak valahol másutt. Miért?
A Sátánnak az egyik legbeváltabb trükkje az, hogy letagadtatja magát. Elhiteti a tudatlan tömeggel, hogy ő nincs, és ezek után nem kell tőle tartani. Ezek után kiszolgáltatottjává válhat bárki. Tudományosabban ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a Sátán, az ördög, akit a Biblia így nevez, a gonosznak a megszemélyesítése. Egy perszonifikáció. Nem valóságos személy, hanem csak sokféle rossznak a megszemélyesítője.
A gyerekek számára igyekeznek belőle barátságos krampuszt csinálni. És az egyház is odasüllyedt már, hogy az egyik nevezetes németországi nagy egyházi nemzetközi gyűlésen az emblémára egy fehér ördögöt és Jézust festették, amint átölelik egymást. Eszerint az ördög nem fekete, hanem fehér. Ő is jóságos, tőle is lehet segítséget kérni. Kérnek is többen. Bele is pusztulnak. Mert amit Jézus róla mondott, az igaz, és egyebek közt azt mondta: „emberölő volt kezdettől fogva.” Az a célja, hogy minket Istennel szembeállítson, és az életünket tönkretegye. És ez a magyarázata annak, hogy tudatlan és hiszékeny emberek, ha áldozatává válnak, akkor ugyanolyan kényszerhelyzetbe kerülnek, mint ez a szegény gadarai férfi. Sokszor nem azt gondolják, amit szeretnének, nem azt teszik, amit akarnak. Ki vannak szolgáltatva idegen erőnek. És nem tudjuk abbahagyni az egymás nyomorgatását sem, a magunk tönkretételét sem.
Olyan különös dolog, hogy amikor a Bibliának ezekről az igazságairól van szó, akkor ezt mítosznak, kitalálásnak, a képzelet szüleményének tekintik, és ennél sokkal kevésbé valóságos dolgokat meg igaznak és fontosnak tekintenek.
Ugyebár az iskolákban nem szabad keresztyén szimbólumokat használni. Keresztet nem szabad a tanterem falára tenni, nemcsak itt, másutt sem, de a varázslásra meg szabad tanítani a gyerekeket, és képzett tanítók, tanárok igyekeznek erre megtanítani őket.
A bibliaolvasás nem fér bele a napi programba, de a horoszkópok alapos tanulmányozása igen. Imádkozni nem szükséges, de arra megtanítják a gyerekeket — tegnapelőtt láttam egy nagy intézmény előterében —, hogy a telő hold elé milyen helyzetben és hány órakor kell odaállni, hogy segítséget kapjon az ember. Kitől kapja a segítséget? Mégis csak segítségre szorul? És aki azért jött, hogy segítsen rajtunk, az a Jézus nem kell? Nem. De bármi más kell. Valóban igaz az a mondás, hogy az emberek akármit elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. Ide sötétedett az Istentől elszakadt, vele szembefordult ember.
Nagyon tanulságos az, amit Jézus Krisztus ebben a történetben nekünk erről a mi nagy ellenségünkről mond. Jellemző rá valóban az, hogy letagadtatja magát. Ő nincs. Akkor nem kell számolni vele, és nem kell óvakodni tőle. Kaméleonként viselkedik, mindig az adott korhoz illeszkedik. Olyan színű lesz, hogy ne lehessen észrevenni. De láthatatlanul ott van a tömegtájékoztató eszközök mögött, ott van bizonyos könyvkiadók mögött. Pénzt és hatalmat ígér az embereknek. Fegyvert ad a kezükbe, de csak utána mondja meg, mire kell használniuk, akkor viszont már arra kell használniuk, amire ő akarja. Bérgyilkosokat képez és használ, aztán egy idő után őket is elteszi láb alól.
Ha valaki nyitott szemmel jár a világban, akkor látnia kell, hogy az ördög az, aki megtanítja, hogyan kell, és hogyan lehet egy népet lefejezni és kiszolgáltatottá tenni.
Nem olyan régen foglalkoztunk a babiloni fogsággal, mert az jött elénk az Ezékiel könyvéből. Ezt tette Babilon akkor a kicsi Jú-dával. A szellemi vezetőket deportálni, a semmirevalókat egészen nyomorulttá és szegénnyé tenni. De ezt javasolta Kolonits Lipót is az akkori uralkodónak: Magyarországot szegénnyé, németté és ró-mai katolikussá kell tenni. Szép program. És ugyanilyen programja van, csak ennél sokkal nagyobb mértékben a nemzetközi pénzvilágnak, hogyan kell népeket, nemzeteket, országokat, közösségeket lefejezni, és utána teljesen kiszolgáltatottakká tenni. Ahogy erről az emberről olvastuk itt, meztelenre vetkőztetni, megfosztani az önálló és tiszta gondolkozás képességétől, és utána azt tenni velük, amit akarnak.
Ez a szemlélet, ez az ördögi törekvés úgy bomlasztja, rombolja szét a társadalmat, hogy a sejtjeit rombolja szét. A társadalom sejtje nem az egyén, hanem a család. A család pedig két különnemű embernek egy életre szóló szövetsége, és az ebből születő gyermekek. Akkor el kell kezdeni a végén. Kioltani az emberekből a gyermek utáni vágyat. Felszítani az önzést, ami mindnyájunkban ott van, és nem nehéz azt felszítani. Nem kell a gyerek. Azután szét kell rombolni a házasságot. Mi az, hogy két különnemű embernek egy életre szóló szövetsége? Csak nem bolondul meg valaki, hogy egy életre lekötelezi magát? Ideiglenes kapcsolatokat kell teremteni. Fiatalságunk nagy része ilyen kapcsolatokban él, és így öregszik majd meg.
De ezt követi az, hogy az Isten által teremtett házasságnak egy torz, ördögi formája jöjjön létre, az egyneműek úgynevezett házassága. Így szépen, fokozatosan dolgozik az ördög, és sokan azt mondják: ez a korszellem. Tessék szíves megmagyarázni: mi az, hogy korszellem? Az hogyan jön létre? Ki találja ki? Az kinek fontos, hogy mikor mi legyen a korszellem? És ha az senkinek sem jó, akkor mégis miért az a korszellem uralkodik? Ki járul hozzá, hogy az uralkodjék?
Ugye milyen megfoghatatlan az, aki mozgatja ezeket a dolgokat, és sikerül elhitetnie a tudatlan tömeggel, hogy ő nincs, közben pedig az ujja köré csavarja az embereket.
És akkor megjelennek ezek a hirdetések, hogy magas fizetésért alkalmazunk harminc év körüli diplomásokat, tartós kapcsolat nélkül, hat-nyolc éves gyakorlattal. Több diploma és nyelvtudás előny.
Ha az ember elkezd gondolkozni és számolni, akkor már megkérdezi, hogyan lehet több diplomát megszerezni úgy, hogy hat-nyolc éves gyakorlata is legyen az embernek, de még csak harminc éves legyen? De ez mellékes, gondolkozni nem illik. Ilyesmiket megkérdezni sem illik. De az a szellemiség, ami ilyen hirdetéseket közöl, ember ellenes, élet ellenes. És a többiekkel mi lesz? Tartós kapcsolat nélkül nem lesznek utódaink. És az öregek? Már harminc éven felül annak számít valaki?
Nem ezt akarom részletezni, a szellemiséget kellene tetten érnünk, mert Jézus az egésznek a szerzőjére irányítja a figyelmünket. Ha Isten igéje nyitogatni akarja a szemünket, ne járjunk már csukott szemmel. És ne olyan szemüveget tegyünk fel, amin keresztül a valóságot nem érzékeljük.
Mert ez a szellemiség erősödni fog. Erről is világosan beszél a mi Megváltónk. Ahogy közeledünk az Ő második eljöveteléhez, úgy kap egyre nagyobb teret az ördög. Úgy fogják egyre többen figyelmen kívül hagyni azt, hogy Ő van, és mit akar velünk, és úgy lesznek egyre többen az ördög áldozataivá. Ettől akar minket a mi Urunk megőrizni, és akar megtanítani tiszta látásra.
Mit tett Jézus ezzel az emberrel?
Olyan jellemző az első mondatnál, és szeretném kérni, hogy akik szoktak Bibliát olvasni, ne szaladjanak át a megszokott ismerős mondatokon, hanem minden szónál álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk. Mert ez maga evangélium, ha a továbbiakat nem is elemeznénk: „ezután Jézus áthajózott a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik.” Mi után? Egy egész átdolgozott nap után.
Reggeltől estig tanított, gyógyított, közben még a tanítványokat is kiképezte, egyfajta belső továbbképzést tartott nekik. Tódultak hozzá a nyomorultak, a betegek. Velük foglalkozott. Este azt mondta: menjünk át a túlsó partra. Nyolc kilométert evezni a gadaraiak földjére. Miért oda? Az már nem is tartozott Izráel földjéhez, az tíz görög városnak a szövetsége volt, ezért nevezték dekapolisznak, tíz városnak. Mit akar ott egy ilyen fárasztó, nehéz nap után? Ráadásul vihar kerekedett. Olyan fáradt volt Jézus, hogy még a viharban is aludt. Úgy rázzák fel, hogy csinálj már valamit, mert elsüllyedünk. Akkor lecsendesíti a vihart. Megérkeznek, és akkor szembe jön vele az ember.
Ilyen a mi Urunk. Miért ment oda? Mert Ő tudott erről az emberről. És Ő nem tér napirendre afelett, hogy ha valaki az ördög áldozata. Neki fontos minden nyomorult. És a tenger túlsó partjára, a világ túlsó végére is kész elmenni, hogy segítsen rajtunk. Ezért jött el a mennyből ide. Ez nagyobb távolság, mint a Genezáreti tó túlsó partjára átevezni. Eljött ide, és az, aki kész volt otthagyni a mennyei dicsőséget, és kész volt arra, hogy két rablógyilkos között harmadikként ártatlanul keresztre feszítsék, az mindenre kész érettünk. Neki mindennél fontosabb a nyomorult ember, aki a saját hibája, bűne miatt kiszolgáltatottá, tehetetlenné, áldozattá vált. És ő kész volt arra, hogy odaáldozza magát azért, hogy a mi helyzetünk megváltozzék.
És alig, hogy kiszáll a halászbárkából, egy pillanat alatt kiderül az Ő mérhetetlen erőfölénye a Sátán felett. Ezért is hiszünk mi Jézusban. Még meg sem szólal, már elkezdenek az ördögök jajgatni. Elkezdenek alkudozni, engedélyt kérni: ha lehet, ne küldjél minket az alvilágba, hadd menjünk be a disznókba. Jézus megengedi nekik, mert ők mindent csak Jézus engedélyével tehetnek. Maguktól semmit. Ha Jézus azt mondja: menjetek ki ebből az emberből, ott nincs apelláta. Nem olvassuk azt, hogy később meg csak néhányan. Amit Ő mond, azt teljesítenie kell az ördögnek is, mert ő is teremtmény a Biblia tanítása szerint.
Itt most arról van szó, hogy Jézus mennyivel hatalmasabb, mint ő. Jézusnak mindennél és mindenkinél fontosabb a bűnei miatt bajba került ember. Jézusnak van hatalma bárkit, bármitől megszabadítani, és újra emberré tenni.
Amikor engem kiszabadított az Úr Jézus az ördögi kötelékekből, ez az ige lett a szívem közepébe beírva: „Áldott az Isten, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából és átvitt az Ő szeretett Fiának országába, akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneink bocsánata. (Kol 1,13-14).
Áldott az Isten, aki átvitt minket az Ő szeretett Fia országába. Két országról van szó. Két fennhatóság: az egyiknek a fejedelme a gonosz — így nevezi a Biblia: a világ fejedelme —, a másik ország ura Jézus. Afölött is van hatalma, de ideiglenesen ott még bizonyos autonómiát élvez a gonosz. Isten megfogja az övéit, és átteszi a határon. Átvitt az Ő szeretett Fiának az országába. És ott, aki Jézushoz tartozik, az szabad. A határon ott szaladgál a régi ellenség és próbálja visszacsalogatni, de erre nem hallgatnak azok, akik megszabadultak.
Ezért fontos nekünk tudni, hogy mit mond a Szentírás Jézus vérének a bűntörlő erejéről és szabadító hatalmáról. Erre is csak egyetlen igét hadd idézzek: „Tudjuk, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok ki a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (1Pt 1,18).
Váltattatok ki. Ő kifizette a váltságdíjat a régi rabtartónknak, és ezután semmi köze nincs a hívőhöz. Nagy volt ez a váltságdíj, és ezt csak Jézus tudta kifizetni. Ez az Ő ártatlan és tiszta vére volt.
Ezért mondta az Úr Jézus Pál apostolnak, amikor elhívta és elküldte őt a szolgálatba: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából az élő Istenhez térjenek, hogy a bennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek a megszenteltek között” (ApCsel 26,18).
Ezt a feladatot kapta Pál, és azóta is minden Jézusról szóló igaz bizonyságtétel ezt célozza: nyisd ki a szemüket, hogy sötétségből világosságra jöjjenek, a Sátán hatalmából az élő Istenhez, és így bűnbocsánatot, igazi életet, örök életet kapjanak. Ez az igehirdetés célja. Aki azt hittel komolyan veszi és befogadja, ezt az ajándékot kapja. Felpattan a szeme, lehull róla a hályog. Egyszerre ennek a világnak, a valóságnak a láthatatlan részét is érzékeli. Tud tájékozódni, igazi önismeretre jut, felragyog előtte Jézus, akinek a neve is azt jelenti: szabadító, és megszabadul. A gonosz hatalmából az élő Istenhez tér.
Az történik vele, ami itt ezzel a gadarai emberrel. Ezért is gyönyörű a mi szép hitvallásunk, a Heidelbergi Káté, amelyik ezzel kezdődik, és kértem már többször, hogy legalább ezt az első kérdést és feleletet mindenki tanulja meg könyv nélkül:
Mi a te egyetlen vigasztalásod életedben és halálodban?
Az, hogy mind életemben, mind halálomban, mind testestől, mind lelkestől nem a magamé, hanem az én megváltó Uramnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki minden bűnömért tökéletesen eleget tett, és engem az ördög minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejemről. Sőt minden az én üdvösségemet kell, hogy szolgálja. Erről engem Szentlelkével bizonyossá is tesz, és segít abban, hogy neki éljek.”
Itt is van szó arról, amiről a mai igénk szól.
Mit tesz ez az ember a szabadulása után?
Számára egyetlen lehetőség van, ez a szíve vágya, hogy ott maradhasson annak a Jézusnak a közelében, aki belőle embert csinált, aki új életet adott neki, aki megszabadította. Azt kéri Jézustól, hogy vele maradhasson. S annál meglepőbb a válasz.
Azt mondja Jézus: nem. Menj haza és mondd el, mit tett veled Isten. És ő nem okoskodik. Hazamegy. És mit mond? „Ő pedig elment és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.” Tudniillik az ő számára egészen egyértelmű lett, hogy Jézusban maga a mindenható Isten van jelen. Éppen ezért nem kell térbelileg, fizikálisan az Ő közelében maradnia, mindenütt az Ő közelében lesz. Különösen, ha az Ő küldetésében jár. Ha azt teszi, amit rábízott: mondd el, mit tett veled Isten; megy és elmondja. És miközben mondja, újra és újra átéli ennek a hatalmas Istennek a jelenlétét, és ettől a jelenléttől ő már többé nem akar eltávolodni.
Azt éli át, amit Jézus mennybemenetele előtt ígért a tanítványoknak, s amit a tanítványok az Ő mennybemenetele után is tapasztaltak, amikor azt mondta nekik: „Menjetek, hirdessétek az evangéliumot minden népnek.” A tanítványok pedig elmentek, hirdették az igét és az Úr, a mennybe ment Krisztus, velük együtt munkálkodván sok jelet és csodát tett. Velük együtt. A mennybe ment Krisztusnak a jelenlétében maradtak a benne hívők.
Mi is átéljük ma is sokféleképpen az Ő jelenlétét. Különösen, ha hallgatunk arra az igére, amit Péter levelében olvasunk szintén: „Hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).
Jézus Krisztus ma is jelen van igéje és Szentlelke által. Ma is Szabadítóként van jelen. Ma is sokakat megszólít, megmutatja a szabadulás útját. Leoldja a bilincseket. Megtanít újra ép értelemmel gondolkozni. Megtanít a meztelenségből felöltözni, sőt azt a fehér ruhát adja a benne hívőkre, amiben majd az ítéletkor is megjelenhetünk, és már nem megyünk ítéletre, mert átmentünk a halálból az életbe.
Az fontos, hogy ez az erőteljes vágy legyen bennünk is, hogy csak az Ő közelében akarok maradni. Erre mondta Ő: „Maradjatok énbennem és én tibennetek.” Ez a kettős kötés az, ami ebben az egyre démonizálódó világban minket mégis megőriz. Lehet, hogy nem érünk el nagy sikereket, mint akik a fehérre mázolt ördögtől kérnek segítséget, de életünk lesz. Fogunk tudni élni olyan körülmények között is, ahol sokan már élő halottak körülöttünk. Az életnek a jó illata árad, és másoknak is tudjuk mutatni az életre vezető utat. Ehhez azonban előbb meg kell szabadulni abból a rabságból, amit idéztem, és Jézus mondta: ”Aki bűnt cselekszik, rabszolgája a bűnnek” (Jn 8,34).
Isten segítsen el minél többünket az Isten fiainak erre a szabadságára!