Istenünk, hálásan köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy azok után is van szavad hozzánk, hogy sokszor megvetettük beszédedet, beletörődtünk abba, ha nem értjük az igét. Bocsásd meg, ha sokszor tudva voltunk engedetlenek a te szavadnak, vagy egyszerűen csak figyelmetlenségből és felszínességből.
Ajándékozz meg minket lelki szomjúsággal, hogy vágyakozzunk szavad után. Add kezünkbe a Szentírást, és elevenítsd meg annak a betűit. Tedd azt számunkra Szentlelkeddel személyessé, meggyőzővé. Adj nekünk időszerű tanácsokat, amire szükségünk van, és az engedelmesség Lelkével is te támogass, hogy könnyű legyen engednünk szavadnak.
Könyörgünk azokért, akik életveszélyben is hirdetik igédet. Könyörgünk azokért, akik állandó veszedelem közepette is hisznek annak, és vallják azt. Vedd körül üldözött testvéreinket védelmeddel, és bátorítsd meg őket Szentlelkeddel.
Bocsásd meg, ha sokszor szégyelltünk téged és az evangéliumot. Add, hogy meg tudjuk azt szeretettel és bátran vallani. Olyan sok ponton szorul megtisztulásra, megújulásra az életünk, és a népünk élete is. Segíts minket ebben a megújulásban. Adj igazi reformációt mindannyiunknak és a mi népünk közösségének is. Hisszük, hogy készítettél még nekünk jövőt, ezért beszélsz velünk ma is. Segíts, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.
Ámen.
Mindenható Istenünk, szerető mennyei Édesatyánk, magasztalunk azért, ha valóban így volt az elmúlt héten is, hogy óránként fáklyánk volt a te igéd. Bocsásd meg, ha nem így volt, de akkor is köszönjük ezt a nagy lehetőséget.
Köszönjük, hogy a te igéd, a Szentírásban foglalt igaz beszéded egészen személyesen és időszerűen tanácsol, vezet, fedd és bátorít minket.
Bocsásd meg, ha nem figyelünk rá. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, nélküled és szavad nélkül is lehet teljes emberi életet élni.
Kérünk, tedd világossá számunkra ma, mit jelent a te igéd. Támassz a szívünkben nagy szomjúságot, őszinte vágyakozást beszéded után, taníts meg félretenni mindent, ami megakadályoz abban, hogy beszéded olvassuk, hallgassuk, meggondoljuk és cselekedjük. Bennünk minden akadálya megvan ennek, Urunk. De te el tudsz venni az útból minden akadályt és mi is ezen akarunk munkálkodni.
Köszönjük, hogy itt lehetünk a te házadban. Köszönjük ezt a csendet. Köszönjük a hívők közösségét. Köszönjük, hogy magasztalhatunk téged. És köszönjük, ha téged magasztalunk és nem magunkat dicsőítjük istenkáromló módon. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sok istenkáromlás fordul elő még az életünkben.
Alázatosan kérünk, bocsásd meg mindazt, amivel az elmúlt napokban ellened és egymás ellen vétkeztünk. Bocsásd meg főleg a hitetlenségünket, veled szembeni bizalmatlanságunkat. Bocsásd meg, ha tele vagyunk aggodalommal vagy vádaskodással. Szeretnénk most előtted magunkat vádolni. Segíts, hogy komolyan vegyük, hogy a bűnbánó bűnöst feloldozod, és tiszta lappal újat kezdhet. Ajándékozz meg mindnyájunkat ma ezzel az új kezdéssel.
Kérünk, beszélj velünk most igéden keresztül. Csendesítsd bennünk mindazt, ami ott zakatol a szívünk és agyunk mélyén, és ebben a nagy csendben tedd meggyőzővé számunkra a te irántunk való szeretetedet, amit nem érdemlünk meg, de ami nélkül elviselhetetlen lenne az élet. Szeretnénk megfürödni ebben, befogadni ezt és átengedni magunkon a te szeretetedet. Hadd legyünk mindnyájan szeretetednek az eszközeivé ott, ahova állítottál minket.
Kérünk, erre készíts fel, tisztogass, bátoríts, vagy ha kell, törd össze keménységünket, de mindenképpen beszélj velünk és ajándékozz meg minket.
Ámen.
Akik a Kalauz szerint olvassuk a Szentírást, Nehémiás könyvét tanulmányozzuk most naponta. Izráel népe nagyon nehéz helyzetben volt akkor, amikor ezek az események történtek, amikről ez a könyv tudósít bennünket.
Véget ért a babiloni fogság, a perzsa király engedélyt, sőt parancsot adott arra, hogy a deportált nép utódai térjenek haza, építsék újjá az országot és a templomot.
Több csoportban indultak haza az emberek nagy reménységgel a szívükben, de mit találtak otthon? Üszkös romokat, elvadult földeket és körös-körül sok rosszindulatú ellenséget. Hozzáláttak azért az újjáépítés munkájához, de nehéz volt kitartóan végezni ezt az erejüket messze meghaladó munkát.
Akkor érkezett meg évtizedekkel az első csoport hazaérkezése után Nehémiás egy újabb csapattal. Az ő lelkesítő beszéde és kitűnő példája nyomán összeszedte magát a nép, és két hónap alatt felépítették Jeruzsálem még mindig romokban heverő falait. Ettől egy kicsit megszeppent az ellenség, és ez a nagy teljesítmény egy kis bátorságot öntött a nép lelkébe, de nagyon-nagyon elfáradtak testileg, lelkileg, mire befejezték ezt a munkát.
Amikor elvégezték ezt a nagy munkát, akkor ezzel a meglepő kéréssel álltak oda a nép lelki vezetője, Ezsdrás pap elé: hozd elő nekünk a Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek. Ez mindig csoda, amikor emberek vágyakozni kezdenek az élő Isten és az Ő beszéde után. Amikor fáradtan, kimerülten is ez lesz a legfontosabb. Amikor nem Ezsdrás, a pap mondja: figyeljetek ide egy kicsit és hallgassátok meg Isten igéjét, hanem a nép kéri: szeretnénk hallani Isten igéjét. Hozd elő nekünk azt, amit az Úr adott.
Ezsdrás örömmel előhozza az akkori Bibliát, a Mózes könyveit, és ezt olvastuk a folytatásban: „Felolvasta azt a téren virradattól délig, azok előtt a férfiak és nők előtt, akik meg tudták azt érteni. Az egész nép pedig nagy figyelemmel hallgatta a törvénykönyvet.”
Ez történelmi esemény volt. Hosszú hallgatás után újra megszólal Isten igéje. Előkerül a Biblia, aminek a nyelvét sokan már nem is értették, ezért olvastuk a folytatásban, hogy a léviták megmagyarázták, vagyis lefordították és értelmezték a népnek a Mózes törvényeit, mert szinte senki nem volt, aki ismerte volna, hogy mi is van a Bibliában. Annál meglepőbb, hogy mégis érdekelte őket és hallani akarták. Ez mindig Istennek a munkája.
Előkerül a Biblia, és hajnaltól délig állva hallgatják azt, mégpedig azt olvastuk, hogy nagy figyelemmel. Külön megemlítésre érdemes, hogy férfiak és nők együtt, az egész nép. Általában csak a férfiak hallgatták az ilyesmit, vagy csak őket hívták meg ilyesmire, de itt az egész nép meg akarja ismerni Isten elfelejtett és számukra már ismeretlen szavát. Sőt, ha az egész hosszú fejezetet olvastam volna, akkor az következik, hogy másnap bekopognak Ezsdrás ajtaján többen, főleg a nép vezetői, hogy még részletesebben és alaposabban megismerjék az igét. Ami tegnap nem volt világos, azt most magyarázza meg. Amire tegnap már nem tudtak figyelni, mert azért nem könnyű hajnaltól délig állva figyelni, azt még egyszer hadd hallják és beszélhessék meg. Igazán szeretnék megérteni, megismerni Isten igéjét.
Ez, hogy újra hangzott a Biblia, azt eredményezte, hogy a népnek az egész élete egy nagy megújuláson ment keresztül. Egy nagy reformáció kezdődött el ekkor Isten népének az életében. Reformálni azt jelenti: visszaalakítani. Milyenre? Az eredetire, ami volt. Ami kezdetben volt. Amikor Isten az Ő népét kiválasztotta. Amikor azt mondta: én leszek a ti Istenetek, és ti az én népem lesztek, és tűzfal gyanánt védelek titeket. Az én igéimmel ajándékozlak meg, és el fogtok tudni igazodni az élet útvesztőjében. Lesz nektek naponta fáklya az én igém, és ösvényeteknek világossága, csak hallgassatok énrám, akkor nem lesz baj! Ez volt Isten kérése.
Nos, éppen ez tűnt el a századok alatt. A megpróbáltatások, meg amikor jól ment a dolguk még inkább elfeledkeztek Istenről. Elkezdtek kacérkodni idegen istenekkel. Hovatovább minden fontosabb lett, mint az, hogy mit mondott, vagy mit mondana most ebben a helyzetben Isten. És íme, most mindennél fontosabb lesz újra, hogy mi is volt valaha Isten akarata. Térjünk vissza ahhoz. Alakítsuk vissza az életünket olyanra, amilyennek Isten tervezte meg, mert az lesz igazán gazdag és szép.
És valóban ehhez igazítottak mindent. Olvassuk el a Nehémiás könyvét, ma délután egy óra alatt szép nyugodtan el lehet olvasni. Hogyan idomult ehhez a házassági erkölcs, a fogság után lassan kialakuló, ma így mondanánk: szociális háló, az egész gazdasági élet, az istentiszteleti rend, minden Isten igéjéhez kezdett igazodni. Valóban egy igazi nagy reformáció indult el, ami igen alapos lelki és társadalmi megújulást is jelentett.
Ez mindig a Szentlélek Isten munkája. Mindig Isten Lelke végzi el azt, ha egy ember vágyakozni kezd az Ő igéje után. Valami módon mindig a Szentlélek adja kezünkbe a Bibliát. Az mindig a Szentlélek csodája, ha értjük Isten gondolatait. Azt mondja Isten: Nem az én gondolataim a tiétek, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én gondolataim. Ez nem magától értetődő, hogy egy ilyen magamfajta nyomorult ember képes felfogni az Isten nagyságos gondolatait. Ez mindig a Szentlélek munkája, hogy közel hozza hozzánk, hogy az fogható, érthető legyen.
Az is mindig a Szentlélek munkája, ha egyetért valaki az igével. Olyan csodálatosan szép részlet ebben a fejezetben az, hogy amikor befejezte Ezsdrás, az egész nép kórusban ezt mondta: Ámen! Ámen! Egyetértettek az igével, igazat adtak Istennek — ahogy később az evangéliumban olvassuk.
És az is a Szentlélek munkája, amikor valaki halogatás nélkül cselekedni kezdi azt, amit Isten szavaként megértett, amikor engedelmeskedik egy ember, az mindig a Lélek munkája, ha magunkra vesszük azt, amit nekünk mond Isten.
Arról meg külön beszél Jézus, hogy az is a Szentlélek munkája, amikor hallva Isten igéjét, rádöbbenek, hogy miben térek el attól, és nem akarok olyan maradni, amilyennek talált az Isten igéje, hanem engedem, hogy változtasson. A bűnlátás, bűnbánat mindig a Szentlélek munkája.
De itt soha nem reked meg a dolog, mert a Szentlélek adja azt a bizonyosságot is, hogy megbocsáttattak a mi bűneink Jézus Krisztus áldozatáért, és lehet egészen újat kezdeni Ővele.
Az is a Szentlélek munkája, amikor egy csüggedő nép szívébe reménységet önt, amikor sokféle embert egységre von. Ez történt itt.
Summázva: Mindig a Szentlélek csodája, ha Isten igéjének a hallgatását az követi, hogy az emberek hétköznapi életében is egymás után minden ahhoz igazodik, és megvalósul Isten akarata. Ilyenkor jön el az Isten országa. Ezért szoktunk könyörögni. Ez a két kérés ugyanazt jelenti: Jöjjön el a te országod, vagyis királyi uralmad, legyen meg a te akaratod.
Ez következett be ennek a nagyon elcsigázott, kimerült, lemerült, csüggedő népnek az életében egy óriási erőfeszítés után, amikor érthető lett volna, hogy most egy ideig kiengedünk, nem törődünk semmivel, aztán majd csak lesz valahogy. Ők nem azt akarták, hogy valahogy legyen, hanem úgy, ahogy azt az ő Istenük akarja. De ezt nekik is tudniuk kell, hogy mit akar. Honnan lehet megtudni? Az Ő igéjéből. Gyere Ezsdrás, te tudsz olvasni folyamatosan, meg érted is, amit olvasol, mondd el nekünk az Isten akaratát, mi pedig azt mondjuk rá: Ámen! Ámen! És elkezdjük cselekedni.
Lényegében ez történt a XVI. századi egyház-reformációnál is. Luther Márton már felnőtt emberként, tanárként vette kezébe először a Szentírást. Ahogy elkezdte olvasni a Bibliát, elképedt azon, hogy milyen messze van attól az, amit ő a Bibliára hivatkozva tanít. Ő sosem ellenőrizte azt, amit tanít, hogy valóban ezt mondja-e Szentírás. Mindent másod meg harmad kézből és szájból vett. Íme, most látja. Belereflektorozott valósággal Isten igéje az életébe és a helyére került sok minden. Elindult egy nagy lelki megújulás, amelyik azonnal kihatott a társadalomra is.
Azt hiszem, többen el tudnánk ezt mondani szerényen, csendesen, alázatosan, hogyan kezdődött az, amikor Isten először beleszólt az életünkbe, és elképedtünk, milyen állapotok vannak ott. Nem hittük volna, hogy mi azok vagyunk, akik az Ő igéjének fényében meglátjuk magunkat. Nem reméltük volna, hogy olyanokká válhatunk, amilyeneket ígér nekünk. És elkezdte formálni az életünket, és formálja, tisztítja, vezeti azt egészen a mai napig.
Mi kellett ahhoz, hogy Nehémiás idejében elinduljon ez a nagy reformáció, és hogy mindannyian átéljük ezt valamilyen formában? Egyszerűen érdemes ujjhegyre szednünk ennek az igének az alapján ennek a feltételeit.
Mindenekelőtt kellett a Szentírás. Elő kellett venni a Bibliát. Mert addig nem használták azt. Nem tartozott hozzá a mindennapokhoz. Nem tartozott hozzá a népnek az életgyakorlatához. Építeni kellett, védekezni kellett az ellenségektől, valahogy tartani a lelket a csüggedő emberekben, valahogy összetartani a széthúzó társaságot. Nem értek rá? Vagy nem jutott addig eszükbe? Mindegy. Ne az okait keressük, hanem ezen örvendezzünk, hogy ezzel indul el minden igazi életváltozás, hogy megszólal Isten igéje.
Aztán kellett egy Ezsdrás, aki el tudta azt olvasni, és helyesen tudta értelmezni. Meg a léviták, akik lefordították azoknak, akik már csak félig-meddig beszélték azt a nyelvet.
Olvasunk itt arról, hogy összeeszkábáltak egy kis emelvényt, hogy messzebbre hangozzék azoknak a szava, akik felolvassák. Olyan jellemző, ez is kiderül ebből a történetből, hogy nem a tárgyi feltételektől függ az igehirdetés eredményessége. Néha nagyon szegényes, nyomorúságos körülmények között is hatalommal munkálkodik Isten az Ő beszéde által.
És kellett ilyen figyelő nép. Emberek, akik félretesznek mindent és hallgatják az igét. Akik készek azért áldozatot hozni. Hajnaltól délig ott állnak és nagy figyelemmel hallgatják az igét, utána azt mondják: Ámen! Egyetértünk, úgy legyen!
Ezt követően azt olvastuk: sírni kezdett a nép. Mert amikor valaki belelát a saját szívébe, azon csak sírni lehet. Amikor Péter először belelátott saját szívébe nagypéntek hajnalán a kakasszókor, akkor ő is csak keservesen sírni tudott azon, hogy ilyen vagyok valójában, Istenem?
De amikor Jézust átvezették az udvaron, megkereste a tekintetével Pétert, és ebben benne volt az: ilyen vagy, de egészen másmilyenné lehetsz.
És ezt is az Ő igéjével végzi el Isten, hogy egészen másmilyenekké legyünk. Mert arról is olvasunk, hogy a sírás után nagy örömre derülnek. Sőt olyan nagy örömük lesz, hogy még a környéken lakók is felfigyelnek, mi történt ezekkel az emberekkel. És amit aztán a környékben lakók is láthattak: megváltozott az életük. Az egész életük. A személyes, a családi, a társadalmi… Minden megváltozott, mivel komolyan vették Isten igéjét.
Nagyon sokszor nem értékeljük, milyen kiváltság, hogy hallgathatjuk Isten igéjét. Milyen kimondhatatlan ajándék, hogy kezünkben van a Szentírás, és édes anyanyelvünkön olvashatjuk az Isten örök igazságait, amiket az érdekünkben íratott le, és a mi érdekünkben juttatja el hozzánk. Nem tudja, mitől fosztja meg magát az, aki nem olvassa a Bibliát, nem hallgatja az ige hirdetését, és nem igazítja az életét ahhoz.
Minden egészen más lenne, ha ott lenne bennünk ez az indulat, ami ebben az esetben Nehémiás népét jellemezte. Vágyakozás Isten szavára, annak a kitartó olvasása, hallgatása, az annak való engedelmeskedés… Egészen más lenne a házasság, a családi élet, a közélet, az egyház élete is, ha mindenütt így becsülnék Isten igéjét, és így engednének annak.
Olyan hangsúlyos ebben az egész fejezetben, hogy milyen szomjas lélekkel hallgatták az igét. Nagy figyelemmel, fáradtan is nagy figyelemmel. Ilyen nagy figyelemmel és szomjasan kellene azt naponta olvasnunk és hallgatnunk. Legalább olyan szomjasan, mint ahogy este a híreket hallgatjuk meg, vagy mint ahogy a filmmániások megnézik este, vagy éjszaka a maguk soron következő filmjét. Legalább ilyen szomjasan, és akkor megtudnánk micsoda ereje van Isten igéjének, hogy az munkálkodik abban, aki azt hittel elfogadja. Erre nézve is soksok igét lehetne idézni. Munkálkodik bennünk csak azért, mert meghallgattam, elolvastam, és szívem szerint igazat adok neki. Aztán majd következik az engedelmesség, de már innen kezdve elkezd munkálkodni az igehallgató emberben.
Ugyanígy volt ez az Ószövetség korábbi reformációinál is, mert többször ismétlődött ez Isten népe és az egyháztörténet életében. Csak egyre emlékeztessek: Jósiás király egy olyan istentelen uralkodónak az utóda volt, aki negyven éven át Isten nélkül uralkodott, elhanyagolta a templomot és mindent. Jósiás elkezdi tatarozni Isten házát, és tatarozás közben előkerül az akkori Biblia, a Mózes törvénye. Ezt is felolvasták a népnek, és ugyanilyen lelki és társadalmi megújulás követte, mint amiről itt olvasunk.
Vagy egy-egy személy életében is így végzett el Isten nagy dolgokat. Így járt Agustinus a későbbi szent Ágoston, aki egy idő után megcsömörlött saját züllött és elrontott életétől, mégis csak elővette azt a kis Bibliát, amit otthonról való távozásakor az édesanyja betett a csomagjába. Amikor a Római levél első részét olvasta, a saját arcképét látta ott, és ez fordította őt Isten felé, fordította meg egészen az életét, és tette őt Isten eszközévé.
Ugyanezt elmondhatnák sokan. Én is elmondhatnám. Vagy említek valakit, akire még sokan emlékezünk. Aki falusi fiatalemberként egy vándor könyvárustól vásárolt egyszer egy Újszövetséget. Elkezdte olvasni, és maga sem vette észre, csak a környezete, hogy teljesen megváltozott az élete. Amikor később hívők közé került, azok örömmel állapították meg, hogy ez a fiatalember újjászületett. Akkor tudta meg ő is, hogy van ilyen, és mi történt vele. Attól kezdve egész életén át Istennek ezt az erőteljes igéjét igyekezett megismertetni másokkal is. Itt közöttünk is többször szolgált. Úgy hívták: Pásztor Gyula.
Elég egy használt Újszövetség, amit ha valaki olvasni kezd, az dolgozni kezd benne, és Isten újjáteremti általa az életét.
Ezt tapasztalta meg az a férfi testvérünk is, aki arra jött haza egy külföldi kiküldetésből, hogy elhagyta a családja. Amikor a félig kiürített lakásban az egyetlen otthagyott székre lerogyott, az első gondolata az volt: a legjobb lenne véget vetni az életének. Aztán, ahogy nézte a parkettán szétdobált holmikat, felemelt egy könyvet, az a Biblia volt. Kinyitotta, és a Jeremiás könyvéből egyebek közt ezt olvasta: „Térjetek vissza hozzám elpártolt fiak, és én jó jövőt készítek nektek.” Azt mondta: életében először letérdelt ott a padlóra, és keresetlen szavakkal elmondta: Istenem, ha ezt most te üzened nekem, akkor mégsem leszek öngyilkos. Kíváncsi vagyok ezek után, mi lehet az a jó jövő, amit te készítsz. Ahogy ott monda, mondta Istennek, eszébe jutott, hogy nagyrészt ő járult hozzá ahhoz, hogy szétesett a család, bűnbánó imádság lett belőle. Úgy, mint Nehémiás népe, végre tudott sírni azon, amin csak sírni lehet, a bűnein. Belekapaszkodott abba, hogy valami jó jövőt készít Isten. Lássuk, mi lesz az. Egészen megfordult, és újjá lett az élete.
Isten igéje egészen más, mint a világ összes többi könyve. Akik olvassuk, meg más könyveket is olvasunk, össze tudjuk hasonlítani. Isten beszédében erő van. Eligazító, összetörő, felemelő, újjáteremtő erő. Boldog ember az, aki engedi, hogy ez az erő hasson rá. Nem véletlenül nevezték a mi XVI. századi eleink itt Magyarországon a reformátussá lett gyülekezeteket Isten igéje szerint reformált eklézsiának. Mert ez volt a lényeg. Felfedeztük újra a Bibliát, és ahhoz igazítjuk az életünket. Isten igéje szerint reformált életünk lehet mindannyiunknak.
Elő kellene venni a Bibliát. Ezzel kezdődött Nehémiáséknál is. Aztán naponta elővenni, és ezzel a nagy figyelemmel olvasni. A róla szóló magyarázatot hallgatni, és az életünket ahhoz igazítani. Vagy ez az utóbbi már nem is annyira a mi feladatunk, Isten elvégzi annak az életében, aki kész erre és nagy figyelemmel hallgatja.
Sokan ma az úrasztalához is jövünk. Jó lenne, ha egészen konkrétan meg tudnánk vallani Istennek az ezzel kapcsolatos mulasztásainkat. Akár azt, ha teljesen hiányzik az életünkből az Ő igéjének a tanulmányozása, akár azt, ha ez nagyon felszínessé, vagy kötelességszerűvé vált. Valljuk meg, ha nincs bennünk ez a nagy figyelem, nagy vágyakozás, és kérjük, hogy ajándékozzon meg ezzel. Tudjunk sírni azon, hogy ha megmondta Ő sokszor, mi lenne a helyes, és mi mégis mást tettünk. Olykor annak az ellenkezőjét is. Legyen bátorságunk elhagyni ezeket a megbánt bűnöket, és nagy-nagy örömmel eltávozni majd innen. Annak az örömével, hogy egyrészt Ő kész megbocsátani bűneinket, másrészt nekünk is jó jövőt készített, és óránként fáklyánk lehet az ige.
Ebben az esetben egy egész nép életét újította meg Isten az Ő igéjével. Ez ma illúzió, hogy a mi népünk, amelyik ugyanúgy nem ismeri Isten igéjét, mint Nehémiás idejében nem ismerték, és ha valamennyire ismeri is, sokszor nem érti, mint ahogy ők nem értették. Az, hogy egy nép egyszerre megismerje, és ahhoz igazítsa az életét, úgy gondolom illúzió. De kicsiben kell elkezdeni. Kezdjem el én, kerüljön elő a Biblia naponta a mi családunkban. Kezdjük el mi ezt a nehéz feladatot, hogy hozzáigazítjuk életünket. Ami nem igeszerűen történik, azt abbahagyjuk, vagy megváltoztatjuk, és ha sok kicsi fényt gyújthat így Isten, akkor attól is egyre világosabb lesz ebben a nagy lelki sötétségben, amiben élünk. Bízzunk az ige erejében, de ezt ki kell próbálni a személyes életünkben. Mi-minden változik meg, ha egyetlen isteni tanácsnak engedünk. Kezdjük el már ma, és Isten gazdag áldása lesz ezen.