Úr Jézus Krisztus bevalljuk: sokszor mi is arra gondolunk, hogy ki tudja hol, valahol messze a világűrben, a felhők felett vagy, vagy talán nem is vagy. Bocsásd meg, hogy sokszor a kételkedés rágja a mi hitünknek a gyökereit is, hogy talán nem is támadtál fel, nem is mentél a mennybe, talán nem is jössz vissza. Talán nem is számíthatunk még tereád sem. Bocsásd ezt meg nekünk, Urunk!
Bevalljuk bűnbánattal, hogy sokszor áttesszük rád is az embereknél szerzett csalódásainkat. Volt már olyan, hogy nem számíthattunk arra, akire szerettünk volna. Köszönjük, hogy veled ilyen nem fordulhat elő. Köszönjük, hogy minden ígéretedet megtartod, minden szavad igaz.
Így köszönjük meg most ezt az ígéretet is. Köszönjük, hogy ez ránk is érvényes. Belekapaszkodhatunk most, és adhat a mi szívünkbe is békességet, biztonságérzetet. Támaszthat bennünk is szent felelősséget.
Könyörülj rajtunk, hogy amilyen hűséggel velünk vagy minden napon, olyan hűséggel ragaszkodjunk mi is hozzád.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy úgy születünk, hogy magunkban bízunk. Szeretnénk benned bízni teljes szívvel és egyre erősödő hittel. Növeljed a hitünket. Engedd, hogy így értsünk meg egyre többet a Bibliából, így legyenek egyre őszintébb imádságaink. Ajándékozd nekünk Szetlelkedet, hogy Ő legyen a vigasztalónk és vezérlőnk. Engedd, hogy abban serénykedjünk mindig, amivel te bíztál meg, és a te lelkületeddel tudjunk szolgálni másoknak. Hadd éljük át minden napon a veled való közösséget, s majd ha minket is kihívsz egyszer ebből a földi életből, hadd maradjunk veled mindörökre a mennyei dicsőségben.
Ámen.
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy ennek a munkás napnak az estéjén együtt állhatunk eléd. Dicsőítünk téged, mert mennybemeneteled nem azt jelenti, hogy magunkra hagytál volna minket. Köszönjük, hogy igéd és Lelked által egészen közel vagy a benned hívőkhöz. Köszönjük, hogy meleg szeretettel ígérted nekünk, hogy másik pártfogót, vigasztalót is küldesz nekünk, a te Szentlelkedet. Oly nagy szükségünk van az Ő vigasztalására.
Könyörgünk hozzád most együtt azzal a családdal, ahonnan hirtelen hívtad el az édesapát, a hűséges férjet, nagyapát. Téged dicsőítünk mindazért, amit rajta keresztül adtál szeretteinek. Mindazért, ami életében szép és nemes volt legyen tiéd a dicsőség. Kérünk, segítsd őket, hogy túllássanak most a veszteségükön, gyászukon, emlékeiken, könnyeiken, és lássanak téged, aki feltámadásoddal legyőzted a halált, s aki éppen mennybemeneteledkor ígérted: helyet készítesz az atyai házban mindazoknak, akik hisznek benned.
Kérünk, segíts mindnyájunkat, hogy higgyünk benned és találjunk békességet és igazi reménységet.
Könyörgünk hozzád mindazokkal, akik gyászban vannak most itt, legyen a te igéd vigasztalásuk, békességük forrása.
Jó volt együtt is imádkoznunk, Atyánk és szeretnénk most újra elmondani: Te látod mennyből éltünket és nagy keserűségünket, vigasztald meg mi lelkünket, hogy higgyünk tégedet. Kérünk, ezt a hitet munkáld bennünk most is igéd által. Szólj hozzánk, vedd el a fáradtságunkat. Add, hogy rád tudjunk figyelni és az emberi szón túl meghalljuk a te személyesen hozzánk szóló bátorító, utat mutató, üdvösséget kínáló szavadat.
Ámen.
Jézus Krisztus mennybemenetelét az evangélisták így írják le: A feltámadása utáni negyvenedik napon kihívta tanítvá-nyait egy hegyre. Még beszélt hozzájuk, megáldotta őket, eközben felemelkedett a földről és egy felhő egy pillanat alatt eltakarta őt a szemük elől. Ami az Ő testté lételekor történt, hogy tudniillik a mennyei világból átlépett ebbe az anyagi, földi világba, most annak a fordítottja következett be: innen visszalépett a mennyei, szellemi világba.
Az apostolok számára ez megrázó élmény volt. Jézus feltámadása nagy felszabadulásra segítette el őket. Bizonyította számukra azt, amiben ők sem voltak egészen bizonyosak addig, hogy Jézus csakugyan az, akinek mondta magát: Isten Fia. Jézus ügye minden ellenkező látszat ellenére is győztes ügy. Ők tehát jó helyen vannak, győzelmes hadvezérnek a katonái. Sokat jelentett számukra, hogy heteken keresztül a feltámadott Krisztus csak velük foglalkozott. Őket készített fel a reájuk váró feladatokra, erősítette, tanította őket. S most egyszer csak hirtelen eltűnik előlük.
Nem volt ez váratlan, mert Jézus világosan beszélt erről, csak ugyanúgy nem figyeltek oda igazán, vagy nem realizálták maguknak, mint az Ő feltámadását. Azt is megmondta előre, hogy halála után a harmadik napon fel fog támadni. De valahogy nem jegyezték meg a tanítványok és nem készültek erre. Erről is beszélt, hogy elválnak útjaik, itt hagyja őket, de gondoskodik róluk. A János evangéliumában ez részletesen le van írva, olvashatjuk. De talán nem gondolták, hogy ilyen hamar, ilyen váratlanul bekövetkezik. Szinte sokkolta őket ez a hirtelen elválás. Tele voltak kérdéssel: Mi lesz most? Hogyan tovább? Világosan körülhatárolta Jézus a feladataikat, de mikor kell munkához látniuk, és hogyan?
Egyelőre ez az egy gondolat uralkodott a szívükben, hogy a Mester eltűnt előlük. Jellegzetesen stressz helyzet volt ez. Tele voltak feszültséggel, bizonytalansággal, és erejüket messze meghaladó feladatok tornyosultak előttük, amikhez nem tudták, hogyan kell hozzálátni.
Nyilvánvaló, hogy Jézus is pontosan tudta, hogy mennybemenetele meg fogja viselni tanítványait. Azért mondta nekik búcsúzóul ezeket a mondatokat. Azért ígérte meg nekik közvetlenül elmenetelekor ezt: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” A mennybe ment Krisztus utolsó mondata ez volt a földön. Erről az egy mondatról szeretnék most szólni.
„Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Az „íme” szócska a „látni” igének a felszólító módja. Azt jelenti: láss, nézz, odanézz! Most figyelj! Az Újszövetségben mindig olyan helyen fordul elő, ahol Isten Szentlelke Isten tetteire irányítja a figyelmünket. Amikor Isten közvetlenül belenyúl a világ vízszintesen folyó eseménysorába, azt metszi az isteni függőleges és ott valami jelentős történik. Tessék megfigyelni bibliaolvasásunk során, hogy ahol az „íme” van, ott mindig valami közvetlen, direkt isteni cselekvés történik. Erre kü-lön felhívja a figyelmünket Isten igéje: most figyelj! Ezt érdemes megnézni. Isten tetteire, sőt magára Istenre, a cselekvő Istenre hívja fel a figyelmünket ez a szócska mindig. Nem sorolom a példákat, majd bibliaolvasásunk alkalmával figyeljünk fel rá.
A tanítványok itt elsősorban önmagukra néztek. Jézus hiányát érezték, és közben sok saját magukkal kapcsolatos kérdés foglalkoztatta őket. Jézus ezekkel a tőlük búcsúzó utolsó szavaival mintegy felemeli a tekintetüket. Szinte az ember látja, hogy az álluk alá teszi a kezét és azt mondja: fölfelé nézzetek, ne lefelé! Ne a lehúzó erőknek engedjetek. A kétségbeesésetekről, az aggályaitokról, meg az ijesztően nagynak tűnő feladatokról följebb nézzetek. Onnan fentről jön a segítség. Ott dőlnek el a dolgok. Ezzel a mennyei világgal maradjatok mindig kapcsolatban. Persze, hogy kevés az erőtök, persze, hogy erőtöket messze meghaladják a feladatok, de íme az Isten cselekszik. Bennetek is, meg általatok is Ő fog cselekedni. Nem nektek kell valami rendkívülit felmutatni. A cselekvő Istenre figyeljetek.
Aztán így folytatja: én vagyok. Az eredeti szöveg szórendje ez: én vagyok, utána jön a veletek. Íme én vagyok… Ez a tanítványok fülének ismerős formula volt. A mindenható Isten szokott így bemutatkozni azoknak, akik szerették volna Őt megismerni. Emlékszünk rá, hogy Mózes milyen kétségbeesetten tudakolta: ki vagy te? Ki küld engem erre a nehéz feladatra? Isten nem mondja meg neki a nevét, hanem azt mondja: Vagyok, aki vagyok. És ha kérdezik ki áll mögötted, ki küldött téged, akkor mondd nyugodtan: a Vagyok küldött téged.
Egyszer külön foglalkoztunk ezzel a rövid néhány szavas bemutatkozással és láttuk, hogy a „Vagyok, aki vagyok” egész pontosan lefordítva azt jelenti: Ott leszek, ahol ott leszek. Isten az Ő jelenlétét ígéri Mózesnek. Nem a létét bizonygatja, hanem jelenlétéről biztosítja. Induljon csak nyugodtan Mózes a nehéz feladatra, mindig Isten jelenlétében fog maradni. Isten jelenléte mint védőburok veszi őt körül. Mint egy buvárharang borul rá, és ott alatta elvégezheti azt a feladatot, amit Isten bízott rá.
Az Úr Jézus is sokszor, amikor a lényének a titkából árult el valamit, így kezdte el a bemutatkozást: Én vagyok… Utána soksok szemléletes képpel, hasonlattal, metaforával mondta el, hogy kicsoda Ő. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Nem az egyik igazság, az igazság. Én vagyok az egyetlen ajtó, akin át beléphetünk Istenhez. Én vagyok az életnek kenyere — és folytathatnánk még, gyakran használta Ő ezt.
Amikor az Ő letartoztatására vonultak ki a pribékek nagycsütörtök este a Gecsemáne kertbe, ez a két szó ott is elhangzott egy egész egyszerű összefüggésben. Kérdezte tőlük: kit kerestek? Azok mondták: a Názáreti Jézust. Erre szelíden válaszolt: Én vagyok. S mit olvasunk ott? Ezek az emberek majdnem hanyatt vágódtak. Hátra hőköltek és visszavonultak. Miért? Ettől a két szótól? Nem, hanem attól, aki kimondta ezt a két szót, s akinek az ajkán ez igaz volt. A mindenható Isten jelenlétébe kerültek ezek és tőle ijedtek meg. Felfegyverzett emberek a fegyvertelen, szelíd Jézustól visszariadnak, mert elhangzott a két szó: Én vagyok. Jézus ezzel az Ő isteni eredetét, isteni teljhatalmát juttatta kifejezésre.
S ugye megfigyeltük, hogy a mai igénk is ezzel kezdődik. Ezzel kezdi ezt a rövid búcsúbeszédet: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Olyan kedves ez és többször mondtuk már, hogy Jézus pedagógiája utolérhetetlen, ahogy itt gondozza, erősíti ezeket a megriadt tanítványokat. Először elhangzik az „íme” most figyeljetek, Isten fog cselekedni, majd általatok is. Utána elhangzik az Én vagyok, hogy a mindenható Isten teljhatalmú képviselője az, akivel azt a három szép évet eltöltöttétek, és aki most búcsúzik tőletek. De mivel Ő Isten és mindenható, nem hagy magatokra titeket. Őbenne valóban ez az Isten járt itt és Ő hajolt közel hozzánk.
A tanítványokat éppen ez szorongatja, hogy ez a mindenható és őket nagyon szerető Úr tűnt el most a szemük elől. Mi lesz most így nélküle? Ezért szólal meg a harmadik üzenet: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Íme = fölfelé nézzetek a mindenható Istenre, Én vagyok = én vagyok a mindenható Isten, aki egészen testközelbe jöttem hozzátok, Én veletek vagyok = minden napon a világ végezetéig. Így is, hogy a felhő eltakarta és visszalépett a láthatatlan világba. Fizikai, testi létére nézve nincs velük többé, de lelkileg velük marad, és ez ugyanolyan valóságos jelenlét, mint amikor együtt ettek, együtt halásztak és mentek utána faluról falura, amikor Ő járta a falvakat, tanított és gyó-gyított.
Amikor Jézus visszament a mennybe nem kiment ebből a világból, csak a látható részéből lépett át a láthatatlanba. Ez a két világ együtt, egymásba fonódva lé-tezik. A valóságnak a két szektora ez. Amikor Jézus testi, fizikai valójára nézve eltűnt előlük, nem hagyta őket magukra. Semmivel sem lett távolabb tőlük, mint addig volt. A kérdés csak az: tudják-e ezt hinni? Mert innentől kezdve csak ezzel az érzékszervvel lehet az Ő valóságát és közelségét érzékelni, amit így nevez a Biblia: hit. Innen kezdve nem látják. Nem úgy hallják, mint addig. Nem a dobhártyájukat rezegteti meg a levegő, s így hallják. Nem. De fogják hallani, fogják tapasztalni az Ő valóságát, jelenlétét. Érteni, sőt egyre jobban fogják érteni az Ő gondolatait más módon. Ennek a vételnek az antennája viszont: a hit. Lesz-e elég hitük?
Olyan szomorú, hogy még itt is vannak, akik kételkednek. Illetve még itt is van kételkedés a szívükben. Látják a szemükkel a feltámadott Krisztust ott a hegyen, és ott van egy mondat: „némelyek azonban kételkedtek”. A szemének sem hisz már a tanítvány? Nem. Olyan ősi, mélyen gyökerező hitetlenség van bennünk, hogy a szemének sem hisz az ember. Az igének sem hisz. Ezért van nagy szükség arra, főleg Jézus mennybemenetele kapcsán, hogy merjünk ráállni a hitnek a talajára.
Mit jelent hinni? Igaznak tartom, amit Ő mond. Elfogadom azt, ami az Ő igéje, az Ő kijelentése. Annak tartom Őt, akinek mondja magát. Nem okoskodom, nem kételkedem, nem mérlegelem. Nincs mit mérlegelni: a mindenható Isten kijelenti, hogy Ő kicsoda, mert egyedül Ő tudja, hogy kicsoda. Megtisztel azzal engem, kis nyomorult embert, hogy kijelenti magát nekem, hogy megismerhetem Őt, hogy kapcsolatba kerülhetünk, hogy elém jön, hogy felkínálja mindazt a gazdagsá-got, amit elveszítettem a hitetlenségem miatt. Kapva kapni kellene rajta!
Számolnunk kell azzal, hogy kísért a hitetlenség és a kételkedés. Nem kell engedni a kísértésnek! Újra és újra a hit mellett kell döntenünk. Amellett, hogy igaz az Ő igéje, amellett, hogy Jézus csakugyan elvégezte mindazt, amit elvégzett értünk, amellett, hogy amit Isten mond és ígér, az valóban úgy van.
Azt mondja itt: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” Ez azt jelenti, hogy ennek a nagy világkorszaknak a végéig. Vagyis ebben a nagy világkorszakban is. Amikor sokan nem ismerik a hitnek a magatartását, amikor sokan csak azt veszik komolyan vagy még azt sem, amit a két kezükkel megfoghatnak, vagy mint a kisgyerek, amit a szájukba vehetnek, még abban is kételkednek sokan.
Ebben a korszakban a hit tart meg minket. Ebben a világkorszakban nehéz a sorsuk Krisztus tanítványainak. Soha nem hitegette őket azzal, hogy minden szép és jó lesz. Sőt előre felkészítette őket: szenvedniük kell Jézus nevéért. Ugyanaz a sors vár a benne hívőkre, mint Őreá. Idegenek a hívők ebben a világban. Furán néznek rájuk, mert sokszor egészen mások a mértékeik, mint a hitetlen világé. Részük lesz sok megvetésben, diszkriminációban. Ez velejár, ezt el kell fogadni. De ilyen körülmények között kell Jézus szeretetével szeretniük a környezetüket, ilyen körülmények között kell temérdek hazugság közepette hirdetni az Isten szeretetéről szóló igaz beszédet. Ilyen körülmények között lehet túlmutatniuk önmagukon, és oda élni mások elé azt a másik fajta életet, a jézusit. Ez pedig csak az Ő állandó jelenlétében valósulhat meg.
Aki tudja azt, hogy az élő, dicsőséges Krisztus jelenlétében telnek a napjai. Ezt ígéri itt Jézus az övéinek: „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Aki ebben a bizonyosságban él, annak ez a békességének és a felelősségének a forrásává lesz. Erről szeretnék még mondani valamit, mert ez az igazi örömhíre Jézus mennybemenetele evangéliumának és azon belül ennek az Ő utolsó mondatának, hogy veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
Aki a dicsőséges Krisztus jelenlété-ben él, mint az Ő hozzátartozója, mint aki közel van hozzá, mint akihez Jézus állandóan hallótávon belül van, tehát bármikor megszólíthatom és várhatom a választ, ez olyan biztonságot, olyan védettséget ad a hívőnek, amit semmi mással nem lehet pótolni, de még összehasonlítani sem.
Ha valaki tudja, hogy ahhoz a Krisztushoz tartozom, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, s aki úgy szeretett engem, hogy önmagát adta halálba helyettem, az az ember mitől, kitől félne? Az övé minden hatalom mennyen és földön, és Ő a mi testvérünk. Pál apostol azt mondja: a legidősebb bátyánk — a hívőknek, akiknek az Ő Szentlelkét is adta. Akkor mitől kellene félnünk?
Eszembe jutott egy gyermekkori emlék — elnézést kérek, hogy köznapi dolgokkal próbálom ezt szemléltetni, de nekem jól szemléltette azt, amiről itt az ige szól. Egyik nyáron egy gazdaságban dolgoztam, ahol a gazdának több gyermeke volt. Mindenki keményen dolgozott egész nyáron. Éppen dologidő volt és minden munkáskézre szükség volt otthon, de el kellett volna vinni egy fontos üzenetet az egyik közeli tanyára. Majd a legkisebb elmegy. Talpraesett gyerekek voltak, a legkisebb is ismerte oda az utat, többször megtette már. Egy kicsit megtiszteltetésnek is vette, hogy most ő lesz a postás, de csak nem akart elindulni. Mi van? Félek. Mitől? A kutyáktól. Csakugyan sok mérges kutyával lehetett találkozni az odavezető úton. Félve megkérdezte a kisfiú: nem jöhetne velem a Pali? A Pali volt a legidősebb bátyja, akit különösen szeretett. De éppen szükség volt otthon a Palira, azért nem ő ment. Miért? Akkor nincsenek kutyák? Vannak — mondta —, de Pali fogja a kezemet.
Ez a mondat bennem maradt. Akkor már hívő fiú voltam, és az jutott eszembe: tudok így bízni az én legidősebb bá-tyámban, a dicsőséges Krisztusban? Vannak ugyan kutyák azon az úton, amelyikre Ő küld engem, de fogja a kezemet. S akkor? Akkor nem félek a kutyáktól. Vannak kutyák, mégpedig harapósak azon az úton, amelyiken járunk, amelyikre Ő elindított. Itt is van betegség, csalódás, küszködünk a magunk gyöngeségeivel. Vannak gáncsoskodók, rosszakarók, de Ő fogja a kezünket. Megígérte, és Ő állja a szavát: veletek vagyok minden napon… Akkor csak ezt kell komolyan venni. Ha valami váratlan baj ér, nem vagyok egyedül. Ha megtelik a szívem szomorúsággal, kiönthetem neki. Ha csakugyan kiöntöttem őszinte imádságban, akkor Ő ad a helyére békességet, örömöt, reménységet. Ha valami sikerült és eredményt értem el, megköszönhetem neki, s nem magamnak tulajdonítom, mert csak azért sikerült, mert fogta a kezemet.
Aki Jézus Krisztust ismeri, az tudja, hogy ez soha nem kérdéses, hogy Ő fogja-e a kezünket. A bajok oka mindig az, hogy mi kirángatjuk a kezünket az övéből. Vagy soha nem fogtuk meg még hittel az Ő felénk kinyújtott kezét. Mert azért nem szeretnénk mindig azon az úton menni, amelyiken Ő jár, és amelyiken Ő akar vezetni. Szeretnénk az Ő vé-delmét, de közben hadd szaladgáljunk a magunk útjain, s ez az, ami nem megy. Sok vallásos embernek az erőtlensége ezért van. Az élő hitűek, akik szakadatlan közösségben vannak Ővele, azok tudják mit jelent ez a védelem. Azok ismerik ezt a biztonságot. Megint az a kérdés: van-e bátorságunk hinni benne?
Hadd említsem Mózest ismét. Amikor Isten megparancsolta, hogy induljanak tovább az ősi föld felé, Mózesnek először ez jutott eszébe és mondta is: Uram, ha te nem jössz velünk, ne vigyél ki minket erről a földről. Nélküled egy tapodtat sem! Harapósak a kutyák, meg könnyen eltévedünk, és nyújtjuk a kezünket. Tudjuk, hogy aki hittel nyújtja, annak nem kell sokáig kapaszkodnia. Az meglátja, hogy előbb ki volt nyújtva az a nagy erős kéz. Csak ezt kell lépésről-lépésre komolyan venni, hogy Ő csakugyan velünk van minden napon a világ végezetéig.
Jézusnak ez a mennybemenetelekor elhangzott ígérete tehát a hívő ember bé-kességének és biztonságának az alapja.
Ugyanakkor ez a hívő felelősségének is az alapja.
Nem olyan régen részt kellett vennem egy tanácskozáson, ahol sok nehéz, kényes kérdést is meg kellett vitatnunk. Bizony olykor az indulatok is megszólaltak. Különösen egy valaki volt, aki az asztalt éppen nem verte, de néha nem sok választotta el tőle. Amikor véget ért a nehéz, sok órás tanácskozás, az elnök arra kérte az egyik jelenlevő lelkészt, hogy rö-vid imádsággal fejezze be. Az imádság első mondata így hangzott: Úr Jézus, hálásan köszönjük, hogy csendes tanúja voltál mindannak, ami itt elhangzott. És még néhány mondatot mondott az imádságában. Amikor felálltunk, az asztalt majdnem verő odament ehhez a lelkészhez és azt mondta: Látja, ez nem jutott eszembe, akkor nem kiabáltam volna így.
Ez az, ami nem jut eszünkbe sokszor, hogy Ő csendes tanúja mindannak, amit mondunk és teszünk. Mivel velünk van minden napon a világ végezetéig, ezért minden az Ő szeme előtt zajlik, az Ő füle hallatára hangzik el. Semmit nem tehetünk az Ő háta mögött, az Ő tudta nélkül, Őt megkerülve, és mindenért felelnünk kell: amit tettünk, mondtunk, elmulasztottunk, vagy akár csak gondoltunk. Ő csendes tanúja még a gondolatainknak is. Ő maga mondta: minden hiábavaló és szennyes szóért is számot kell adnunk az ítéletkor.
Ha komolyan vennénk, hogy Ő csendes tanúja a mi egész életünknek, ez talán sok bűntől visszatartana minket. Ha eszünkbe jutna, amikor éppen flörtölni kezd valaki, akkor Jézus ott van és nézi, talán visszariadna, vagy el sem kezdené. Amikor elkezdi a hazugságát előadni, eszébe jutna, hogy Jézus ezt hallja, már akkor hallotta, amikor még el sem kezdte mondani az illető. Vagy amikor valami rosszat mondunk másra, ez Jézus fü-le hallatára történik. Egy idősebb férfi bűnre biztatott egy fiatalt. A fiúnak a lelkiismerete megszólalt és csendesen tiltakozott. A bátyó azonban azt mondta: ne félj tőle, a jó Isten sem néz oda mindig arra, amit csinálunk. Ez istenkáromlás, mert a jó Isten mindenre odanéz. Aki azt ígéri, hogy veletek vagyok minden napon a világ végezetéig, az nemcsak az ő féltő, óvó, védő, áldó jelenlétét ígéri ezzel, hanem az Ő számon kérő jelenléte is benne van ebben a mondatban. Nem azért mondja, hogy féljünk tőle, hanem azért, hogy megóvjon minket végzetes lépésektől.
Még arról néhány szót, hogyan van Ő a hívőkkel? Mit jelent ez: Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig? Velünk van az Ő igéjében. Aki hittel olvassa a Bibliát, hittel hallgatja az igehirdetést, az Őt hallja meg. Az tudja, mihez tartsa magát. Nagy lehetőség, hogy az imádságban egyszerűen és közvetlenül beszélhetünk vele, nem kell nekünk senki közvetítő. Közvetlenül a dicsőséges, mennybe ment Krisztust szólíthatjuk meg, és az Ő nevében közvetlenül az Atyát, mert senki más emberi közvetítő nem kell. Ez a nagy kiváltságuk a hívőknek. Az Ő Szentlelkével bizonyosakká tesz arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Bátorít a jóra, visszatart a rossztól. Az Ő Szentlelke olyan gondolatokat juttat eszünkbe, amik megvigasztalnak, bíztatnak, bátorítanak, vagy intenek, feddenek — mikor mire van szükségünk. A vele való közösséget a hívő emberek így élik át.
Aki azt teszi, amivel az Úr Jézus bízta meg, aki azt tesz, amit Ő is tett, hogy a segítségre szorulónak segít, a szomorút megvigasztalja, a kicsik mellé odaáll, az ott menet közben tapasztalja: csakugyan velünk van minden napon a világ végezetéig. Nagy kiváltság és szent felelősség ez.
Amikor megjelenik nagy dicsőségben a mi Urunk, és minden szem meglátja Őt, akkor megfordul a mondat. Itt most azt ígéri: velünk van minden napon. Onnantól kezdve pedig ezt: vele lehetünk mindörökké. Ez azon múlik: itt vele vagyunk-e. Amikor Ő visszajön dicsőségben, ismerősként köszönthetjük-e egymást. Úgy köszönthet-e minket, mint akik addig is vele jártunk, s akkor azt mondja: gyertek és örököljétek mindazt, amit elkészítettem, vagy azt kell majd mondania: nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem! Itt kell egyszer elindulni Ővele, itt kell egyszer igazán kinyitni a szívünket és azt mondani: Úr Jézus, gyere és veled akarok élni. Köszönöm, hogy hajlandó vagy egy ilyennel is együtt élni, mint én vagyok. S ha elindul ez a közösség, közben állandóan erősödik és mélyül, akkor ezen semmit nem változtat a halál sem.
Mindent és mindenkit elveszíthetünk, de a Krisztussal való közösség túléli a halálunkat, és az megmarad örökkön örökké. Ez az, amit rajta kívül senki más nem tud nekünk biztosítani és ajándékozni.
Ma este nekünk is ezt mondja a mi Urunk: íme. Nézzünk fel a mindenható Istenre! Aztán emlékeztet a nagy kijelentésre: Én vagyok. És biztosít minket: Én veletek vagyok minden napon. Ez lehet a mi igazi békességünk és biztonságunk, és lehet a mi szent komoly felelősségünk alapja.
Isten segítsen, hogy így legyen!