Teljesen más indulattal és indokkal találkozott Jézus halálát illetően az Atya akarata és Kajafás akarata: Jézusnak meg kellett halnia, hogy a nép el ne vesszen. Az Atya azért akarta a Fiú halálát, mert ez volt a menthetetlen ember számára az egyetlen szabadulás. Kajafás viszont politikai okból akarta halálra adni Jézust. A főpap akaratlanul, anélkül, hogy tudta volna, nagy igazságot mondott ki: Isten akarata volt, hogy egy ember meghaljon a többiekért. Kajafás szerint Jézus igazsága zavaró, kellemetlen, ezért pusztulnia kell. Az Atya szerint életadó igazság, ezért menjen a keresztre. A bűnös szív elhiszi, hogy Jézus nélkül jobb az élet. Pedig Ő az élet meggazdagítója. Kajafás homályos földi látással csak a földi megmaradásra gondolt, de Isten másképpen, sokkal gazdagabban teljesítette ezt a kijelentést. Ő halt meg, hogy mi éljünk. Ő, veszett el", hogy mi el ne vesszünk. Kajafás erre a szabadulásra nem is gondolt, amikor Jézust keresztre feszítették. A kételkedők nem látják ezt ma sem. Mi már jobban látunk, mint Kajafás. A kétezer éves egyháztörténelem megmutatta, hogy jobb lett nékünk, hogy egy ember meghalt a népért. Milyen jó, hogy a történelem az Atya látását igazolta és nem a Kajafásét.