Hány ember vetett már magot a szántóföldbe, de mire az aratás elérkezett, ő már a sírban feküdt. Sok ember ültetett már fát, és nem evett annak gyümölcséből. Ez a törvény lelki értelemben is igaz. A lelki életben hányszor nem arat a magvető. Sokan dolgoznak keményen és hűségesen Krisztusért egész életükben, és nem látják annak eredményét. És jönnek mások és szinte munka nélkül aratják le az ő vetésüket. Az egyik lelkész prédikál és imádkozik hosszú évekig, de csak néhány lelket vezetett el Krisztushoz. Meghal és jön az új ember. Azonnal bekövetkezik az ébredés, mely által sokak megtérnek. Más a vető, más az arató. A mennyben azonban mindketten együtt örvendeznek. Ezért ne legyen a vető féltékeny az aratóra. Egy anya tanítja gyermekét a Krisztus szeretetére és szinte erőlteti a Megváltó elfogadására. Imádsággal és hittel várja az eredményt, reméli, hogy láthatja gyermeke hitvallását Krisztusról. És már régen lezáródtak szemei, de gyermekei mégsem tértek meg. Jön utána valaki más, és aratja az ő vetését. Így van ez a hűséges tanítóval, vagy a hűséges munkással. Ezért nem kell leállni a magvetéssel. Vessünk mindig hittel, az aratást bízzuk az aratás Urára, aki bennünket nem a munkánk eredménye szerint fog megítélni, hanem hűségünk szerint. Nem számít, hogy mi aratunk-e, vagy valaki más. A fő dolog, hogy Isten számon tartja mint a kettőt: a vetőt és az aratót.