A világ a legjobbat adja először, a legrosszabbat utoljára. Először a bűnös örömet, utoljára annak keserű szájízét. A világ ajándékai először lelkesítenek, azután kiábrándítanak, csalódást okoznak. Az első pénz boldogságot hoz, de később, amikor a gazdagság nő, növekszik a gond, súlyosabbá válik a teher. A végén a gazdag ember beismeri, hogy gazdagságában kevesebb örömet talált, mint a szegénysége napjaiban. Ez az igazság különösen érvényes a bűnös életre. Kezdetben a bűn édes, de keserűség van a pohár fenekén. Isten országában a sorrend fordított: a jó bor marad utoljára. Krisztus először a megaláztatást, a sötétséget, a kereszten való szégyent szenvedte el, azután nyerte el a felmagasztaltatást és a dicsőséget. A keresztyén életnek is ezek a törvényei. Először a keserűséget adja, de a keserűségből édes méz folyik. A megtérés annyi esetben szomorúsággal jár, de folytatódik később a bűnbocsánat örömével. Először jön a kereszt hordozás, az önmegtagadás, de ezt követi a békesség áldása, mely megtölti a szívet. Azt is mondhatjuk, hogy állandó előrehaladás van Isten áldásaiban. És a földön nem kapjuk meg a legjobbat. A legjobban végül is a mennyben lesz részünk. Nem érezzük meg Isten szeretetének teljességét, amíg el nem jutunk a mennyei hazába.