Alapige
Az ember Fiának nincs hová a fejét hajtania
Alapige
Mt 8,27

Jézus úgy írja le magát, mint otthontalant. Nincs lakása, ahol éjszaka kipihenhetné magát. Ezt a tényt olyan valakivel közölte, aki Őt követni akarta. Nem félt attól, hogy ezzel a követni akaró lelkesedését végképpen lelohasztja? Követésére nem akar senkit kényszeríteni. Ő még azt sem kapja meg, amit a rókák és az ég madarai megkapnak. De emiatt Jézus nem panaszkodik és így azt, aki Őt követni akarja, Jézus életmódja nem riaszthatja el. Ezzel a közléssel próbára akarja tenni a jelentkezőt: Tudja-e követni akkor is, ha a világban nem kap érte semmit? Nem jól értenénk Jézust, ha az Igéből azt a következtetést vonnánk le, hogy az Őt követőknek ebben a világban semmi igényük nem lehet. Még egy hely sem, ahol nyugovóra hajthatnák a fejüket. Az Ő követésével nem ér bennünket veszteség, az Ő gazdag élete kárpótol mindenért. És a tanítvány gazdag lehet akkor is, ha a világban semmit nem mondhat a magáénak, hiszen a leggazdagabb életnek nem volt fejét hová lehajtania. Tud örvendezni, szolgálni, érezheti magát gazdagnak is, aki ebben a világban szegény marad. Elmondhatja Pállal? Nincs semmim és van mindenem."