Csodálatos az, ahogyan a bélpoklos Jézust kéri. Természetes lenne, ha nem kérne semmit és magát átengedné sorsának. Az is természetes lenne, ha kétségbeesésében meg akarna ragadni minden szalmaszálat. Megértenénk, ha vergődő kéréssel Jézushoz fordulna és tőle gyógyulást kérne. De meglepő a bélpoklos kérése: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Ez nagy hit. Nincs benne vergődő kérés, se kételkedés. Ez a hit csak úgy jöhet létre, ha tekintetünket feltétel nélkül Istenre irányítjuk. Csak a nagy alázat kereshet Nála gyógyulást. Mintha a bélpoklos mondta volna: Uram, senki nem kényszeríthet Téged. Gyógyulásom csak akkor történhet meg, ha Te akarod. De ezzel az alázattal összeköti a beteg a nagy bizonyosságot: Uram, Te megteszed, ha akarod. Akaratodat semmi sem kötheti meg, segítségednek nincsenek korlátai, szereteted előtt nincs lehetetlen. És Jézus erre az alázatos kérésre így felel: Akarom, tisztulj meg! Ez a történet arra tanít minket, hogy kérésünkből annyiszor kimarad az alázatos engedelmesség. Milyen más lenne a kérésem, ha így hangzana: Uram! A magam érdemét nézve semmit sem kérhetek, de a te kegyelmedet látva és abban bízva mindent remélhetek. Mennyivel többet kapnánk, ha jobban hinnénk. Nem fordul elő annyiszor, hogy kérjük gyógyulásunkat és közben magunk sem hiszünk benne?