Talán különösnek tűnik, de mégis így van: az ember a szemével választ. A szemével értékeli a dolgokat, a világ a szemem által jut az agyamba, a szívembe. A szem a világossága a testnek és a léleknek. Úgy tekinthetjük a szemet, mint az ablakot, melyen keresztül a világosság beárad a szívünkbe. Van rossz szem, mely a dolgokat nem olyanoknak látja, mint amilyenek. Olyan szem, mely engedi magát megvakítani. Van színtévesztő szem is. Éppen a világ dolgai vakíthatják meg a szemet és annyira elronthatják, hogy általa az egész test sötét lesz. De van jó szem is, melyet az igazság Napja tesz látóvá, melyet nem vakít meg a világ csalárdsága. A dolgokat a maguk értéke szerint mérlegeli. Ez a szem jól látja azt, ami elmúlik és azt, ami megmarad; ami a szívet gazdaggá teszi, vagy szegénnyé. De van ide-oda kacsintgató" szem is. Egy szem, melynek, kettős látása" van. Félig a világra néz, félig Istenre. Látása ingadozik Isten és a világ között. A jó szem, mivel csak Istenre néz, jól látja a világot és ismeri az igazi kincset, mely a szívet meggazdagítja. A rossz szem sötétté teszi a látást és így sötétté teszi az életet. Istennek kell a rossz szemet megtisztítani, hogy Jézus nekünk is elmondhassa, amit a tanítványoknak: A ti szemeitek boldogok, hogy látnak. Valóban boldogok, akik jól látnak. Feleljük mi is, amit egyszer a koldus felelt, amikor Jézus megkérdezte: Mit akarsz, hogy cselekedjem véled? A válasz: Uram, hogy lássak.