A keresztyén ember igazsága több, mint a farizeusok igazsága azért, mert a szeretet igazsága. Krisztus követője a szeretetben áldozatul adja életét és így lesz Urához hasonló. Jézus halálával a törvény feltétlensége megszűnt. A régi törvény helyébe az új törvény lépett. Erről az új törvényről az Újszövetség többféleképpen beszél. Nevezi a lélek törvényének, a hit törvényének, de főként a Krisztus törvényének. Ez a törvény a Galata levél tanítása szerint az egymás terhének a hordozása. Igy a keresztyén ember a Krisztus törvényét a másik emberért való életben tölti be. A törvény a jónak határt szabott. Az írástudók beszéltek a törvény, kerítéséről 7". Ennek a kerítésnek kell szétválasztani a rosszat a jótól. Ami túlvan a kerítésen és nem tartozik a jó körébe, az ki van vonva az Isten követelései alól. Igy elhanyagolható. Igy is mondhatjuk: a, senki földje". A törvénynek van egy másik hiányossága: az élet legapróbb dolgaival foglalkozik, melyek elvonják az ember figyelmét a nagyobb, fontosabb dolgoktól. Erről mondja Jézus, amikor a farizeusokat megítéli: Megdézsmálják a köményt és elhagyják a nagyobbat, az irgalmasságot. A vallásos ember gyakran beképzeli, hogy az egész törvényt betöltötte. Ez annál könnyebbnek látszik, mert a törvény csak a tett után érdeklődik és nem a tett mögötti indulat után. Mi az a több igazság, mely a mennyek országába vezet? Az az igazság, mely a másik emberért van és a másik életét szolgálja.