Mi a bűn? Az, amit a tékozló fiú tett. Amikor ezt mondta az atyájának: Az enyém, ami a tied. Azt akarom, hogy az enyém legyen, felette rendelkezzem, és úgy használjam, ahogyan nekem tetszik. És amikor a ráeső részt magához vette, messze vidékre költözött. A gonosz a jóból él. Azzal vétkezik, ami az Istené. Mi csak azért tudunk vétkezni, mert az Isten az Ő gazdag ajándékával megajándékozott. Adta nekünk a világot, hogy dicsőségére használjuk. És mi javaival Ő ellene vétkezünk. Adta nekünk a testünket, hogy az a Szentlélek temploma legyen, de mi visszaélünk vele, paráználkodunk, a bűn barlangjává tesszük. Adta nékünk az értelmünket, és az igazság helyett a hamisságot szolgáljuk vele. Csak az Ő ajándékaira tudjuk mondani: Add nekem! És amikor nekünk adta, a saját élvezetünkre használjuk. Mi a messze vidéken az Atya vagyonát költjük. Adta nekünk a bűnbocsánatot. Kikerüljük a bűnbánatot, meg vagyunk magunkkal elégedve. Adta nekünk a törvényt, hogy annak tükrében meglássuk magunkat, és mást ítélünk meg vele. Adta nekünk az Ő lelkét, és a magunk véleményét és kívánságát szolgáljuk vele. Hogyan keletkezik a bűn? Úgy, hogy Isten ajándékaival visszaélünk, azokat a magunk javára használjuk és nem az Ő dicsőségére. A tékozlást azzal bünteti, hogy egyszer a kikért juss elfogy. Mert Isten javaival önző módon élni csak egy ideig lehet. Az engedetlen életnek megvan a böjtje.